PlayStation.Community

2019.03.20. 07:47 Játékteszt
3 hozzászólás
Szerző: Andras_01
Értékeld a cikket!
Most még minden szipi-szuper.

Amikor a platina megszerzése után eldöntöttem, hogy megnézem moziban a játék alapjául szolgáló filmet, akkor az még jó ötletnek tűnt; körülbelül annyira, mint péntek délután négy körül a Róbert Károly körútról a XII. kerületbe 105-ös busszal menni, át a városon. Majd jól megnézem a filmet és párhuzamba állítom a két művet, a játékhoz mit adott a film maga, és mennyire szipi-szuper lesz majd minden a teszthez. Ez a lelkesedés a film negyedénél már kezdett megtörni, majd szépen lassan hamvába halni. Ugyanis a film, mondjuk ki őszintén: POCSÉK, humortalan, ötlettelen, bárgyú, unalmas.
Eleve nem jöttem rá, kinek is szól? A film közepén lévő batmanes, illetve Bruce Willis poénokon kívül nincs semmi, ami vicces lenne benne. Ez már ott is tetten érhető volt, hogy a gyerekek nevetését egy helyzetkomikumon kívül nem lehetett hallani, egy eleve kicsiknek készült moziban. Azon már régóta nem akadok ki, hogy a gyerekfilmekben felnőtt humor van, mert amíg én értem a poénokat, addig nincs gond. Utána meg lehet magyarázni a kicsiknek, min nevettem jól. Oké nem vagyok filmkritikus, viszont azt meg tudom mondani, az adott film tetszik vagy sem, és az miért, vagy miért nem.
Amikor kijöttünk a filmről, meg kellett állapítsuk, ez a film rossz. Még szerencse, hogy a játékot hamarabb vittem végig, így a lelkesedésem a mozis csalódás után nem ott kötött ki, ahol a kukoricás papírdoboz az előadásról kijövet.

A kezdőhelyszín már előrevetíti nekünk, hogy most nem a megszokott pályadizájnt követi a program – Lego Star Wars, Batman, DC Super-Villlains, Marvels Avengers –, hanem (akárcsak az első részben, vagy a Lego Worlds-ben) minden látványelemet fizikailag is létező darabokból állították össze. Számomra sokkal hangulatosabbá vált így a játék; mintha én alkottam volna meg a játékteret egy legós doboz földre való kiszórása után. Erre a hangulatra erősít rá, hogy minden terület látóhatára olyan, mintha egy gyerekszoba fala lenne.
Lényegében a szoftver követi a film főbb cselekményét: itt is elrabolják Emmet barátait, így őket kell egy-egy karakterspecifikus bolygót felkeresve megmenteni.
A pályák itt most külön bolygókat jelentenek és kivétel nélkül mindegyik elég hangulatos. Van elhagyatott világvégés, erdős, űrös, vadnyugatos, Hello Kitty-s, külvárosi, és így tovább. A küldetésekért egy-egy mesterkockát kapunk, amik lehetnek fényképezések, levélkihordósok, verekedések, építősök, vagy csak simán meg kell találni őket. A kötelező küldetéseket aranycsillag jelzi, míg az opcionálisokat egy nagy kérdőjel. Mindegyik helyszínen van egy minimum megszerzendő mesterkocka szám, ami megnyit egy portált, ezáltal jutunk el a következő bolygóra.
A helyszíneken most nem kimondottan a pontokat kell gyűjtenünk, hanem különféle színű kockákat. Ezeknek a felhasználásával tudunk építeni járműveket, tárgyakat, épületeket. A színes kockákat rombolásból tudjuk pótolni, illetve kalandozásunk során találni fogunk ládákat is, melyek extra relikviákat tartalmaznak. Ezeket a relikviákat csak üzletben lehet kinyitni, amelyekből kapjuk az új karaktereket, eszközöket, kisebb tervrajzokat, tehát minden szükséges építhető dolgot. Nagyon nem kell törekednünk a keresésükre, mert szép számban találhatók belőlük, és azok is idővel újratermelődnek.

A zene nem hagyott bennem mély nyomokat, minden úgy szól ahogy elvárnánk, leginkább csak a környezeti hangokra emlékszem, azok viszont teljesen rendben vannak. Például a vadnyugati helyszínen kerregnek a madarak, fúj a szél, azon csodálkozunk, miért nem ment még a szemünkbe a homok. Érdekes, a program most nem erőltetik ránk a kétkarakteres irányítást, mindig csak egy szereplővel lehetünk, viszont bármikor át lehet váltani egy olyan figurára, amit már feloldottunk.
Nálam a figuráknál erős volt a nosztalgia faktor, olyanokat is tudunk irányítani, akik régebbi nyolcvanas-kilencvenes évekbeli készletekhez tartoztak, illetve olyanokat is, amelyeket már kivontak a forgalomból – pl. Fabuland. Érdemes megjegyezni, hogy a figurák animációja eltér a szokásostól: olyan, mintha mi fognánk a kezünkbe őket a fejüknél, vagy a válluknál, és úgy lépkednénk velük egyik lábukról a másikra, és csak ott hajlana a végtagjuk, ahol fizikailag is mozogna.

Ha elvonatkoztatunk tesztünk gyér alapanyagától, akkor egy hangulatos és nosztalgikus játékot ismerhetünk meg a The LEGO Movie 2 Video Game személyében. Saját zsánerén belül is tud más lenni - hozzám közelebb áll ez a megvalósítás, még ha lényegesen kisebb is a tér, amit kapunk.
Aki játszott már hasonlóval, annak nem fog gondot okozni a platinázás sem. Viszonylag rövid idő alatt végig lehet menni Emmet legújabb történetén, talán ezért nem is kérik meg a mostani termékek teljes árát, hanem csupán a kétharmadát. A bolygókat böngészve találunk három, később ingyenes DLC-vel megnyitható területet, ami a kitartó játékosokat majd visszacsalja egy-egy új körre.
Én jól elvoltam a bolygók teljesítése közben; nem kiemelkedő az összkép, lehet nem hagyott mély nyomot bennem, viszont tette a dolgát és szórakoztatott. És nem ez a lényeg, hogy egy videojáték szórakoztasson?

(A játékot a kiadó biztosította tesztelésre. Köszönjük! Megvásárolható támogatónk, a Platinum Shop budapesti boltjaiban, vagy webshopjából meg is rendelhető, a linkre bökve.)
Képgaléria
Olvasói vélemények
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
3. martin  Főszerkesztő
2019.03.20. 21:58:01
LV27
A cica nagyon szuper.
Ezt most kimondtam, vagy csak gondoltam?
2. B_Renato97  Szerkesztő
2019.03.20. 20:54:38
LV4
Semmi sem szupi-szuper! :D
1. Albert  salabakter
2019.03.20. 16:25:54
LV5
https://www.youtube.com/watch?v=qORYO0atB6g
Éhes vagy egyél, fáradt vagy pihenj.
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
THE LEGO MOVIE 2 VIDEOGAME
Warner Bros. Interactive
Látványosság:
Játszhatóság:
Szavatosság:
Átlagos
Zene / Hang:
Átlagos
Hangulat:
7/10
Pozitívum
Sok játszható, elfeledett karakter; témaspecifikus bolygók; mer más lenni a többi TT-s játéknál
Negatívum
Rövid; beragadó kameraman; túl sok építőelemet kapunk, amikben könnyű elveszni