PlayStation.Community

2019.03.11. 12:15 Játékteszt
30 hozzászólás
Szerző: B_Renato97
Értékeld a cikket!
Első osztályú raliszimulátor!

Csikorgó kerekek, bőgő motorok, és egy lassú visszafordító; már csak néhány száz méter van a célig. Tökéletesen eltaláltam a kanyar ívét, jó a tempóm, egyedül a dán versenytárs van előttem, aki úgy cikázik, hogy alig lehet lekövetni. Keresem a rést, hol lehetne megelőzni; aszfalt helyett sáros földútra térünk át. Joker körre megy ki, és ezt bizony nekem is meg kellene tennem, vagy időbüntetés lesz a vége.
Utolsó pillanatban térek észhez, hogy túl nagy a kanyarsebességem, kézi behúzva, vissza kettő, kicsit lekoccoltam a terelőfal oldalát, de talán nem lesz belőle nagyobb baj. Küldöm neki a hármast, fej-fej mellett megyünk, a szurkolók kiabálnak, mutogatnak, és végre nehezen, de beveszi a négyest. Tövig nyomom, már nem sok van hátra, erre mintha lassabb lenne a kocsi a megszokottnál; már megint az újonc szerelő srác hibázhatott?
Nincs idő gondolkodni, jön a célegyenesre forduló utolsó kanyar! Elnyújtom a féktávot, hátha be tudok így ugrani az első helyre. Hangos csattanás; a visszapillantóban csak annyit látok, hogy valami a kerék felől szikrázik. Defektem lett?! Elveszítem az irányítást, hatalmas ütés oldalról; ez bizony nem az én versenyem…


A DiRT Rally széria különösen fontos számomra. Nem csak azért, mert ez jelentette a nagy visszatérést az arcade részek után a szimulátorok világába, hanem, mert ez volt az első írásom itt, a PSC-n, a Teteszted keretein belül.
Azóta jó pár év eltelt, az űrt pedig a DiRT 4 töltötte be, inkább az arcade versenyélményt előnyben részesítve. Jó pár érdekes újítással szolgált, például a szabadon bejárható rali-suli, ahol bizonyos technikai elemeket lehetett elsajátítani, illetve az autó matricázása is szinte teljesen szabadon variálható volt.
Aki a DiRT Rally 2.0 esetében is ilyesmire számítana, az jobb, ha inkább megvárja az újabb számozott részt, mert itt bizony a pályán kell megmutatni, mire vagyunk képesek.
Ahhoz, hogy megértsük, mi is akar lenni ez a Rally-széria, vissza kell kanyarodnunk 2016 elejére, amikor kilépett az Early Access-ből a játék, és egy vérbeli raliszimulátort hozott el a hardcore réteg számára. Tekintve, hogy ez volt a PS4 korszak első Codemasters autós csapatása, ami túlmutat a F1 pályaversenyén, sokan beneveztek rá, de a nehézség miatt egyeseknek kínkeserves csalódást generált az önfeledt sétakocsikázás helyett. Az érem másik oldala viszont egy remek, ízig-vérig szimulátor játékot takart maga mögött, eszméletlen jó irányítással, legendás szakaszokkal és járgányokkal. Néhány évre rá pedig ismét elhozták nekünk a kódmesterek a rali élmény legjavát, még ha egyelőre kissé megcsorbult tartalommal is az elődhöz képest.
Maga a fogadtatás most sem fog kedvezni az újoncoknak, hiszen mindenféle betanítás nélkül dob be minket a mély vízbe a játék. Első körben a törés mértékét és az ellenfelek nehézségi szintjét kell beállítani, ami egy jól kezelhető, 1-től 100-ig terjedő csúszkával mondhatni teljesen személyre szabható. Ez később módosítható igény szerint, így, ha nagyon nem akar jönni a sikerélmény a vezetés segítő rendszerek mellett, érdemes a konkrét nehézséget is lejjebb venni. Emellett rengeteg kitartás és türelem szükségeltetik a sikerhez, viszont, ha már belejöttük, akkor olyan élményben lehet részünk, amit semmilyen más játékkal nem élhetünk át.
Egy tökéletesen bevett kanyar, egy tized másodperccel megnyert szakasz, vagy törés nélkül lehozott bajnokság fog olyan örömmel szolgálni, hogy a visszajátszás nézése kész élmény lesz.
Az új DiRT Rally tökéletesen hozza az ilyen kulcsmomentumokat és a szimulátor rajongók igényeit is igyekszik kiszolgálni, több-kevesebb sikerrel.
Az idő elütéséhez a szokásos játékmódok közül is válogathatunk, ha éppen a karriernél egyszerűbb autókázásra vágynánk, kötöttségek nélkül. Végigszáguldhatunk kedvenc szakaszainkon az idő ellen, vagy próbálgathatjuk az egészen változatos járműpark csodáit egyénileg összerakott bajnokságban. (Egy bohóckodós-tesztelős nyitott tesztpályát azért el tudtam volna képzelni, ahol próbára tehető az autó, de ez egyelőre a DiRT 4 sajátossága marad, mint ahogy az kocsik személyre szabhatósága is.) Néhány előre elkészített festés közül válogathatunk, illetve profilunkban megadhatjuk a nemzetiségünket és a rajtszámot, de ennél többre ne számítsunk.
A fejlesztők több hangsúlyt fektettek az autóval kapcsolatos módosításokra, és némi tuning-opciót is belecsempésztek, pont olyan mennyiségben, hogy az még fogyasztható legyen és inkább hozzáadjon a karrierhez, mint sem széthúzza azt egy árkádos Need for Speed irányba. A fejlesztések egy része az alkatrészek megbízhatóságára és strapabíróságára terjed ki, ami egy régi Lancia esetében kimerül a felfüggesztés javításában. Felsőbb kategóriás autók esetén már jóval több alkatrészre szórhatjuk el a pénzünket, ami a futamok alatt összejött. Az egyetlen teljesítményre is kiható fejlesztés a motor feljavítása lesz, aminél viszont kompromisszumos megoldást kell választanunk, és ez bizony érinti az autónk megbízhatósági szintéjét is. Egyébiránt itt a pénz mellett az adott géppel szerzett tapasztalat és megtett kilométer is fontos kritérium lesz a tuning aktiválásához. Összességében ennyi technikai módosítás eszközölhető, és véleményem szerint ez még pont az a szint, hogy hozzáadjon az élményhez és ne a menüben kellejen eltölteni a fél életünket egy jó konfiguráció összerakásához.

Tartalmi szempontokat nézve igencsak bőséges a felhozatal. Akár évtizedeket átívelő kategóriákkal is próbát tehetünk. Olyan klasszikusok várnak ránk, mint a '80-as évek legendás E30 M3 BMW-je, a kihagyhatatlan Mini Cooper, vagy a méltán híres MK.2-es Golf. Összesen négy történelmi kategóriába sorolva tudunk versenybe szállni ezekkel a klasszikusokkal, ami a kiegyenlített erőviszonyokat is próbálja kordában tartani.
A modern szekciót tekintve sem lehet ok panaszra, hisz az új Subaru, vagy a csehek büszkesége, a Skoda Fabia is mind részét képezi a felhozatalnak a sok más modern járgány mellett, ami összesen további öt szekcióra lett felbontva teljesítmény alapján.
Ami kissé meglepett, az a Rally GT megjelenése, hiszen a Chevrolet Camaro és a Ford Mustang érzésem szerint nem tartozik a klasszikus értelemben vett ralizáshoz, ettől függetlenül tudomásul kell venni, hogy létezik ilyen, még ha nem is annyira elterjedt.
A problémát inkább abban látom, hogy a Hill Climb nem képezi jelenleg a játék részét, miközben a sorozat első részében ezt nagyon élvezhető formában sikerült a megcsinálni, ezáltal kiszolgálva a mind a vérbeli ralisokat, mind pedig az érdeklődő játékosokat. A hiányzó Pikes Peak helyett kapunk egy lengyelországi V8 Aston Martin csapatást, aminek a kordában tartása a szűk utakon külön művészetnek számít.
Kétségtelen tény, hogy lesz mivel elütni az időt azoknak, akiknek a vér helyett benzin folyik az ereiben, de több esetben is értetlenül álltam az előtt, hogy miért hiányoznak szórakoztató és korábban jól működő tartalmak a legfrissebb epizódból.
A csalódásomat tovább tetézte a hegymászó autók hiánya után a pályák terén tapasztalt újabb űr. Összesen hat külön tájon tudunk több rövidebb és hosszabb szakasz közül válogatni, amiben azért van egy kis csalás, hiszen a hosszú, akár 10-20 kilométeres részek számos rövidebb pályáknak az összeillesztését jelentik. Az élmény ennek ellenére, amit egy ilyen hosszú rész hibátlan teljesítése okoz, még mindig fenomenális érzés!
A keserűséget inkább az eredményezi, hogy a repertoárban nem található havas táj. Számomra teljesen érthetetlen, hiszen ez legalább annyira az országokon átívelő rali részét képezi, mint a monacói szerpentin meghódítása. A fő probléma, hogy se Monaco, se skandináv táj nem található a felhozatalban. Cserébe tövig nyomhatjuk Lengyelországban, Új-Zélandon, Ausztráliában, Spanyolországban, az Egyesült Államokban, és Argentína hegyes tájain.
Nem mondanám rossznak az új helyszíneket, de amit a Codemasters tervez a játékkal, az eddig példátlan volt a cég történetében. Az általam is hiányolt helyeket Season Pass formájában tehetjük magunkévá, ezt pedig mindenki döntse el maga, hogy mennyire helyénvaló. A szoftver megjelenésének pillanatában is egy egészen alaposan kidolgozott tervvel készülnek a fejlesztők a tartalmi rész kibővítésére, ennek a bérletnek a megfizetése viszont nem jön ki néhány gombóc fagyi árából. Némi öröm azért van a dologban, hiszen, ha elég türelmesek vagyunk és képesek vagyunk kivárni az összes bővítés megjelenését, akkor egy esetleges mega-csomag beszerzésével az eddigi legbőségesebb ralis pakkot zsákolhatjuk be.

A Codemasters bejelentéseit figyelve a szemem akaratlanul is egy hivatalos FIA Rallycross Világbajnoksághoz kapcsolódó játékot keresett, eddig mindhiába. A mostani DiRT Rally 2.0 által egészen komoly, test a test elleni raliversenyt kapunk, amihez eddig nem volt hasonló. A nyolc helyszín és a négy kategória kapcsán nem érheti szó a ház elejét. Rendkívül élvezetes pályaversenyben lehet részünk, ami az idegőrlő, idő elleni futamok után kissé más élményt ad, így megtörve a monotonitást. A nagy küzdelmek során érdemes kímélni az autót is, hiszen magasabb osztályokban a rali, és a ralikrossz esetében is fizetni kell a javításokért cserébe. Idő visszatekerésre és egyéb trükközésre még csak véletlenül sincs lehetőség, illetve az újraindítások száma is limitálva van, így ajánlott komolyan venni a versenyeket, ha jó eredményt szeretnénk elérni. Egy szimulátor esetében ez tulajdonképpen teljesen magától értetődő, a szerelőcsapat fejlesztése viszont egy járható út az alkatrészköltségek csökkentésére, valamint a szerelési tempó növelésére.
Plusz izgalmat és egy kis pénzt a napi, a heti, és a havi időmérő kihívások hozhatnak. A trükk az egészben, hogy csak egyetlen egyszer lehet ezeken a szakaszokon végigmenni, újraindításra pedig egyáltalán nincs lehetőség. Ez a játékmód elérhető ralikrossz és sima rali változatban is.
(Nekem egy jól begyakorolt silverstone-i futam eredményeképpen sikerült a top 1000 alá beküzdenem magam, ennek a jutalma pedig szép kis summa volt, amiből sikerült felvennem egy új szerelőt a csapathoz. Ahhoz, hogy maga a csapat is jól működjön, konkrét menedzseri feladatok fognak ránk hárulni, így a megfelelő emberek mellett a kocsiválasztékból is nekünk kell szemezgetni és eldönteni, hogy egy használt autóra essen a választás, vagy hosszú távra kellene egy megbízhatóbb új kocsi. Döntéseink számát bővítik a rajt előtti autófelkészítés során megadható paraméterek, ahol három gumikeverék közül válogathatunk, ha pedig túlbuzgó bátorsággal küzdenénk, akkor pótkerék nélkül is elindulhatunk további súlycsökkentést eredményezve.)

Egy 2019-es AAA játék esetében szinte alapfeltétel a kidolgozott online többjátékos szekció. Az új DiRT Rally azonban nem esik át a ló túloldalára, így az autós battle royale élményét ne itt keressük. Helyette kapunk olykor beakadó és furcsa bugokat eredményező leaderboard részt a versenyek után, ahol akár multiplatform vagy PS4 szinten is össze lehet vetni a futott időnket más játékosok eredményeivel.
Ha ennél közvetlenebb élményt keresünk, akkor becsatlakozhatunk másokhoz, vagy akár mi is létrehozhatunk egyéni bajnokságokat, amit egy haveri társasággal összecsapódva még mindig az egyik legjobb móka végig nyomni. Offline osztott képernyős lehetőség még nincsen, erre az esetre marad a jó öreg kontroller-átadásos módszer.
A látvány továbbra is zseniális, toldozott-foltozott EGO játékmotor igencsak jól teljesít. Bravúros, ahogy az esőcseppeket letolja az ablaktörlő, vagy ahogy Michigan őszi táján felkavarja a faleveleket az elsuhanó négykerekű erőgép. A bevilágítások és a fények nagyon rendben vannak, lenyűgöző látvány, ahogy a lemenő nap visszacsillan a megrepedt szélvédőről. Egyébiránt az este veszedelmes sötétségét sem szabad félvállról venni, így ne sajnáljuk azt a pár percnyi szerelést, amit egy új fényszóró felhelyezése igényel, mert ha bemegyünk a fák közé, akkor a hold gyér fényvilága sem tud rajtunk segíteni, és könnyen egy fában köthetünk ki.
A törésmodell a már megszokott módon páratlan minőséget produkál, minden autóról máshogy esnek le az alkatrészek. A leszakadó lökhárító, a kidurranó gumi, és az egy nagyobb ütés miatt lerepülő motorháztető egyszerre szemet gyönyörködtető és vészjósló látvány, amihez foghatót kevés autós szoftver tud felmutatni.
Ha már látvány, akkor érdemes a VR-részre is kitérni egy kicsit, hiszen a korábbi DiRT Rally is megkapta a PSVR támogatását elhozó frissítést. Az új rész kapcsán ezt nem sikerült a megjelenésre beélesíteni, várhatóan valamikor idén nyáron kerülhet bele játékba ez a funkció; legalábbis tervben van. Az még egyelőre nem letisztázott, hogy ez az előfizetős csomag részét fogja-e képezni, vagy esetleg ingyenes update formájában lesz letölthető.

Az egyik legjobb újítás szerintem a töltőképernyőt érintette, ez persze így elsőre kissé idétlenül hangozhat. Önmagába már az egy jó pont, hogy a betöltések nem vesznek igénybe annyi időt, mint korábban, és ezalatt a néhány másodperc alatt is egy hihetetlenül jól eltalált dallam csendül fel, közben pedig hasznos információkat kapunk az adott szakaszt illetően. Az ilyen apróságokkal lehet feldobni egy játékot, és ezt a fejlesztők is pontosan tudták. A hangok terén tehát a menüzene el lett találva, de ennél még fontosabb az autók muzsikálása, hiszen ez lesz, amit a játékidő nagy részében hallgatni fogunk.
Összefoglalva: eszméletlen, amit a kódmesterek a hangok terén műveltek. Aki szereti hallgatni a kipufogó durrogását, a belső térben előforduló zajokat, vagy ahogy a hengerek dolgoznak, annak ezek a hanghatások magát a gumifüsttel megfűszerezett benzinszagú mennyországot fogják jelenteni. Korábban sem lehetett erre panasz a cég játékait illetően, mert már a kezdetek óta rendkívüli figyelmet fektetnek a hangokra, de ez esetben még lehengerlőbb lett az élmény!

Az irányítás az autós játékok nagy részénél kétségkívül kormánnyal a legjobb. Személy szerint én egy T150-es modellel tudtam ezt tesztelni, és összességében jó véleménnyel vagyok erről a részről is. A kalibrálás után néhány force feedback beállítást elvégeztem, mivel akadt olyan rész, ahol egy apró bukkanó után teljes erőből elkezdte kicsavarni a kezemből a kereket a játék. Pár percnyi kísérletezés után már semmi gond nem volt, ami szerintem, ha nem is a plug&play szisztémát követi, még bőven elviselhető.
Ami a kormánnyal játszóknak nagyon kedvező lehet, hogy egy speciális belső nézetes kamerára is válhatunk, ahol nem kell kikapcsolni a játékban tekergő kormánykereket. A mutatókat, illetve a szélvédőt is közelebbről látjuk ebben a beállításban, így teljesen olyan élményt ad ez az opció, mintha az autóban ülnénk. Hatalmas piros pont ezért, hiszen egy szimulátor esetében szinte kötelező felszerelés egy kormány a teljes élményhez.
Mindemellett a kontrolleres irányítás is teljesen használható alternatíva, ha éppen nincs jobb megoldás. A gombkiosztás igény szerint módosítható, a reakcióidő rendben van, és a rezgések is hozzáadnak a hangulathoz.
Mozgásérzékeléses irányításra továbbra sincs lehetőség, hiába tudja a DS4, ez valahogy egy kimaradt lehetőség a széria életében - pedig szinte mindig felmerülő téma a fórumokban.

Összegzésül: aki most vágna bele a szimulátoros ralizásba és érzi magában az elhivatottságot, annak ezt a játékot mindenképpen tudom ajánlani, hiszen jelenleg a legjobb rali-élményt nyújtja a piacon. Az első rész létjogosultsága ugyanakkor mindezek mellett megmaradt, ami a hiányos tartalomnak köszönhető - de ez idővel persze pótolva lesz, az érkező kiegészítéseknek hála. A fő kérdés, hogy ez az utólag fizetős formula mennyire fog beválni; ezt majd az idő eldönti. Mindenesetre azt le lehet szögezni, hogy ha teljes lesz a tartalmi paletta, akkor nem lesz párja az új epizódnak; addig is, a legnagyobb rajongók ne tegyék messzire az előző részt, mert ebben a formában a 2.0 inkább egy nagyon jól sikerült DiRT Rally 1.8.

(A játékot a kiadó biztosította tesztelésre. Köszönjük! Megvásárolható támogatónk, a PlatinumShop budapesti boltjaiban, vagy webshopjából a linkre bökve meg is rendelhető.)
Képgaléria
Olvasói vélemények
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
30. Lotar  PlayStation.Community tag
2019.03.14. 14:35:01
LV17
Lassan pörögni fog -pont most írta ki, hogy indíthatom: a másolás a lemezről befejeződött! :), még a frissítés fele van hátra. :)
RallyX RULEZ!!!44!! :)
psn/sen id: pcpmate
29. Binder  Drift & Photo
2019.03.13. 20:26:39
LV22
Válasz 28. B_Renato97 üzenetére:
Megismétlem. Nem az a gond hogy PRO-n jobban néz ki! Hanem hogy ez így sima PS4-en rondább mint a DirtRally!!!
Az élsimítás az konkrétan nincs, a távoli dolgok meg oylan homályt kaptak hogy besírsz. A tükröződések jórésze is hiányzik. Ott a DigitalFoundry videója, gyönyörűen látni egymás mellett.
https://youtu.be/pSvJiejTIA8
28. B_Renato97  Szerkesztő
2019.03.13. 15:36:34
LV4
Válasz 27. Re-tech üzenetére:
A képek alap PS4-en készültek és való igaz nem rossz a helyzet, teljesen élvezhető látványt kapsz. A tény ettől függetlenül igaz, pro konzolon sokkal jobban néz ki, de hát mi nem.
27. Re-tech  PlayStation.Community tag
2019.03.13. 13:10:29
LV7
A képek alapján nincs gond a látvánnyal,bár tudom,mozgásban más a helyzet.
Forza Bianconero!
26. Binder  Drift & Photo
2019.03.13. 10:34:02
LV22
Válasz 25. Ocelot_hun üzenetére:
Talán még lesz valamiféle igazgatás...meglátjuk.
2019.03.12. 20:18:52
LV6
Válasz 24. HUN_hatrix üzenetére:
Ezt a látványt simán hoznia kéne az alap ps4-nek is.
Egyszerűen trehány munkát végeztek a Codemasternél, ahogy pro-ból is csak egy szaros 1080p/60-at sikerült kihozniuk. A pro ettől sokkal többet bír, sőt ilyen látvány mellett kb hoznia kéne az xox szintjét.
"Slaughter is the best medicine."
24. HUN_hatrix  The Saboteur
2019.03.12. 14:41:43
LV29
Válasz 20. Re-tech üzenetére:
Sajnos hasonló gonddal a Battlefield esetében is találkoztunk.
Van epizód egy játékból ami nagyon penge lett.
BF Bad Company 2
Majd a Dice tovább fejlesztette a motort, ami a PS3nak már sok volt ezért a következő részek technikailag már sokkal jobban butítva voltak.

Jelen esetben is úgy tűnik ez a helyzet.
A Dirt Rally egy egy jól optimalizált cucc volt.
Fejlesztettek a motoron, de gondolom sima PS4nek ez már sok volt ezért azt visszább kellett venni, ezért néz ki Binder szerint rosszabbul a 2. rész.
Nincs hiszti! ;)
23. HUN_hatrix  The Saboteur
2019.03.12. 14:36:32
LV29
Válasz 20. Re-tech üzenetére:
"Most ez konkrétan sima PS4-en, szarabbul néz ki, mint a DirtRally első része!!!"
Nincs hiszti! ;)
22. HUN_hatrix  The Saboteur
2019.03.12. 09:58:27
LV29
+1
Nagyon nem érdekel a játék.
Az első részét megvettem, de porosodik.
Valahogy simán játszani vele nem volt élmény.
A PSVR-ral viszont annál inkább.
Ha egyszer újra előveszem az első részt, akkor 100%, hogy csakis úgy. Az a baj, ha egyszer valamit kipróbáltál VR-ban utána simán TV-n nem nagyon akarod majd játszani.

Ezen részhez én is csak a PC-s VR támogatás későbbi érkezéséről hallottam PSVR-ról nem. Ha jön akkor is 1000% (első részből kiindulva) , hogy külön fizetős tartalomként, mert kell a pénz. ;)

Sajnos a rally nálam nagyon ritkán használt tartalom volt mindig.
Ha hangulatom lenne hozzá bőven elég az Első rész. Ezt nem fogom beszerezni.

UI: Érdekelne, ha már innen ki került a Pikes Peak, mert a PD kezében vannak a jogok, akkor a GT-be miért nem jön?!
Nincs hiszti! ;)
21. Re-tech  PlayStation.Community tag
2019.03.12. 09:57:16
LV7
+1
Egyébként nagyon jó lett a teszt.
Forza Bianconero!
20. Re-tech  PlayStation.Community tag
2019.03.12. 09:56:14
LV7
Válasz 16. Binder üzenetére:
Valahogy sosem értettem,amikor egy több éves konzolnál negatívumként hozzák fel egy játék kárára,hogy "egy izom pc-n szebb",meg hogy "pro-n szebb".
Persze,hogy szebb.Ezt bele kell kalkulálni mindig!
Forza Bianconero!
19. Re-tech  PlayStation.Community tag
2019.03.12. 09:49:29
LV7
T150-em van,vágyom egy jó csapatásra,lehet hogy meg lesz véve.
Forza Bianconero!
18. Binder  Drift & Photo
2019.03.11. 22:27:35
LV22
Válasz 17. B_Renato97 üzenetére:
Nekem nincs ellenemre, bár odáig em jutottam el, nem is próbáltam őket, de a GranTurismo-ban ugye ezek is ottvannak, élvezet velük menni, hiszen erősek, hátul hajtanak, stb, miért lenne baj. :)

Sztem az gázosabb hogy az autókat nem látom egyben mint a DirtRally-ban, kategóriánként...hanem csak ebben a mocsok hazsnáltautós ömlesztett verzióban lehet túrkálni közöttük, és vagy látom azt ami kell vagy nem. Ezt nem értem miért így kellett.
BMW-t pl én nem is találtam. :(
17. B_Renato97  Szerkesztő
2019.03.11. 22:16:59
LV4
Válasz 16. Binder üzenetére:
Igen, tényleg gázos sima gépen. A PS5 kapcsán a te elveidet követem. Amint lehet bezsákolom az új gépet. A pro kimarad az életemből.

Mit szólsz a Rally GT autókhoz? Szerinted kellett bele?
16. Binder  Drift & Photo
2019.03.11. 22:04:20
LV22
+1
Válasz 14. B_Renato97 üzenetére:
Számomra inkább az az elkeserítő, hogy most ekkora lett a különbség a PS4 és a PS4 PRO verziók között. Most ez konkrétan sima PS4-en, szarabbul néz ki, mint a DirtRally első része!!!
Nézd meg a 15-ös hsz-ben azt a videót...hol van ez a füst??? Pedig ez egy sima PS4-es felvétel, amit ugye 720p-be tömörít, plusz a YT is csúfítja.

Valahogy az első részt, példaértékűen jól sikerült optimalizálni. Na ez most nagyon nem sikerült. Szép, de ez sajna a sima PS4-nek túl sok!
Nagyon remélem hogy apletykák igazak és a PS5-ön futni fog miden PS4-es game is, mert akkor azt majd veszek, de így a generácóváltás hajnalán, nem fogok gépet váltani.
15. Binder  Drift & Photo
2019.03.11. 21:57:30
LV22
Válasz 10. HolfyTeebee üzenetére:
Hát de látod...erre most nekem nincs időm...és ez pont az a játék, ami elé nem ülhetsz le csak úgy!
Az első részt amikor teszteltem, nekem is kellett úgy egy hét mire belejöttem. Ha most leülök elé (akár ez, akár az első rész), messze nem megyek úgy mint régen amikor napi szinten toltuk a bajnokságokat. Akkor az élvonalban autóztam. Megdöntöttem PikesPeak-en Loeb világrekordját...most fel se tudok menni anélkül hogy összetörjem a gépet.

Sebaj...ez a szép emlék mindig megmarad...de ahhoz hogy újra így mejek, sok időt kéne eltöltenem vele, ami most nem fér bele...uh itt fog porosodni.
https://youtu.be/JVt-EISwyOU
14. B_Renato97  Szerkesztő
2019.03.11. 21:55:44
LV4
+1
Válasz 7. Binder üzenetére:
Örülök, hogy vállalható lett a teszt. :)
Ahogy említetted, magam sem értem miért lett kevesebb a tartalom. És az a fránya fotó módot sem sikerült még mindig belerakni.

Remélhetőleg a Seasson pass pótolja ezeket, a havas rali legalább benne lesz tutira, ami személy szerint az egyik kedvencem. Pont a teszt után alakítgattam még egy kicsit a kormány beállításokon, és totálisan érthetetlen volt az adott módosításoknak a magyarázó leírásának hiánya. Oké persze, mi megoldjuk, mert fejből vágjuk, de azért ezt igazán nem kellett volna kivenni, amikor az előző részben benne volt.

Sima gép vs pro különbséget megtudom erősíteni, de szinte ez már minden új játék esetében így van. Én kitartok a régi gép mellett, de azért jó, hogy van egy haverom akinél csak rátudok nézni mit muzsikál erősebb konfigon.

Live ralizást eddig nem tapasztaltam, igaz annyira nem ástam bele magam, lekötöttek a napi challange részek. :D Valahogy mindig megnöveli az adrenalin szintemet, ha tudom, hogy nem mehetek át ad adott szakaszon 20x. Egy nagyobb hiba és mindennek vége, cserébe jó pénzt hoz ha ügyes vagy.

Kíváncsian várom a további tartalmakat, ettől függetlenül nekem meredek, ahogy elszálltak az árak.
13. Binder  Drift & Photo
2019.03.11. 21:53:26
LV22
Válasz 12. martin üzenetére:
Aha. Eléggé elszállltak ezzel a seasonpass-osdival...főleg mert itt megint határozottan arról van szó, hogy bizonyos elemeket kihagytak a játékból, hogy pluszpénzért adják oda.

Csináltak már hasonlót, jól is.
Pl most jelent meg a Trials Rising, aminek az alapverziója lemezesen és digitálisan is 7000 ft-ot kóstál, a Seasonpasszos verzió meg 12.000-et. :)
Hogy ott mennyire van szó kivágott tartalomról, az mindegy is, mert jól van árazva a dolog. :)
12. martin  Főszerkesztő
2019.03.11. 20:27:47
LV27
Válasz 9. Binder üzenetére:
Tehát alapjáték + egy Season Pass?
Ezt most kimondtam, vagy csak gondoltam?
11. HolfyTeebee  PlayStation.Community tag
2019.03.11. 19:26:02
LV3
Válasz 7. Binder üzenetére:
Ha meglesz a gama, a te észrevételeidet is összevetem a teszttel, bár ugye nekem az első rész kimaradt.
Keresztet fogok a majmának, azt PÁFÓ! :)
10. HolfyTeebee  PlayStation.Community tag
2019.03.11. 19:23:03
LV3
+1
Válasz 8. martin üzenetére:
Jelenleg 90 euro az ára a deluxe editionnak, pár napja néztem, amikor a dmc-t vettem.
Márpedig egy szimulátorbuzinak, ahogy Binder, Hatrix vagy én... sorolhatnám amúgy a psc fotelbajnokait, (többen vannak, mint hinnéd) megér egy full árat a játék. Ilyen komoly cucc ritkán jön évente, ezt nem rakod le garantálom 2 hét után, ha szeretsz vezetni.
És ezt nem egy évente megjelenő nfs-re értem, hanem ha vezetni akarsz, de komolyan.

A teszt tetszik, részletes, tudom, hogy Renato szereti az autóversenyt, bízom a leírt tapasztalataiban. Kelleni fog. ;)
Keresztet fogok a majmának, azt PÁFÓ! :)
9. Binder  Drift & Photo
2019.03.11. 19:16:38
LV22
+2
Válasz 8. martin üzenetére:
26.990ft vót...az ugye 27.000, ami má majdnem 30...ami közel 50...szóval kishíján 100.000 ft-ot kőtöttem rá...xD

Tartalmilag ebben minden bennevan...de úgy érzem nem rettennek vissza egy SeasonPass2-től sem...volt már rá példa...:)

Ebben a kivágott tartalmat kapjuk meg, a régi pályákat, autókat.
8. martin  Főszerkesztő
2019.03.11. 16:17:38
LV27
Válasz 7. Binder üzenetére:
Harmincezer? Mit adtak annyiért tes?
Ezt most kimondtam, vagy csak gondoltam?
7. Binder  Drift & Photo
2019.03.11. 15:05:41
LV22
+3
Nos én is előrendeltem, ráadásul a fullos csomagot, mivel az első rész annyira pozitív csalódás volt számomra, hogy úgy gondoltam, ez megérdemel 30.000-et. :)
Tettem mindezt úgy, hogy tudtam, erre a játékra csak akkor szabad benevezni, ha elég időt tudsz rá szánni. Nos én erre most pont nem tudok. Szóval ez ikább valamiféle tisztelgés volt részemről afejlesztők felé. De mire megérkezik minden hozzá a SeasonPasa-al, talán nekem is több időm lesz rá. :)

Persze kipróbáltam, és 1-2 nap alatt átláttam jómagam is a hiányosságait, és Renátó barátomhoz hasonlóan, én is értetlenül ültem a képernyő előtt néhány dolog miatt.

Tudom ezt a Dirt4-ből hozta, de pl az autók vásárlásának módja nekem nem jött be. Nem látok mindent, hanem a használtkereskedést és a vegyes listát kell turni, ami folyton változik. Szerencsére itt is kipróbálhatóak a járgányok vásárlás előtt.

Ami nagyon hiányzik, az a beállításoknál az ikonok és a leírások megléte.

Továbbá én a grafikával sem vagyok maradéktalanul megelégedve...sok a recés él, sok esetben homályos, mintha álomszerű szűrő lenne a képen, továbbá a 60fps-t sem érzem stabilnak.
A visszajátszás régen a DirtRally esetében egy álom volt, most meg fancsali arccal néztem, értetlenül, hogy a baj biztosan velem van.
Érdemes megnézni a DigitalFoundry méréseit. Az FPS megvan, de valahogy mégsem érzem olyan szépnek és folymatosnak.
Szépek az új efektek, de ennek túl nagy ára volt. :(
Az alapkonzolokon sajnos a felbontás és a távoli dolgok estek áldozatul.
Egy atomerőmű PC_n szép, de a sima PS4 és a PRO között hatalmas a különbség. (boxnál dettó)

A DigitalFoundry Mérései: https://youtu.be/pSvJiejTIA8



Pár észrevétel a teszttel kapcsolatban:

"Ami a kormánnyal játszóknak nagyon kedvező lehet, hogy egy speciális belső nézetes kamerára is válhatunk, ahol nem kell kikapcsolni a játékban tekergő kormánykereket. A mutatókat, illetve a szélvédőt is közelebbről látjuk ebben a beállításban, így teljesen olyan élményt ad ez az opció, mintha az autóban ülnénk."

Ezt a DirtRally is tudta már. A normál belső nézetben ugye ki lehetett nyomni a vezetőt és/vagy a kormányt. Ez itt is megvan.
Ellenben a Dirt4-ben már rendesen körbeforgatta a kormánykereket, így erre ott már nem volt szükség. A visszajátszásban is jobban néz ki hogy a valóságnak megfelelően gépészkedik a pilóta, nem mintha nagyanyám menne a boltba egy trabanttal. xD

"Ha már látvány, akkor érdemes a VR-részre is kitérni egy kicsit, hiszen a korábbi DiRT Rally is megkapta a PSVR támogatását elhozó frissítést. Az új rész kapcsán ezt nem sikerült a megjelenésre beélesíteni, várhatóan valamikor idén nyáron kerülhet bele játékba ez a funkció; legalábbis tervben van. Az még egyelőre nem letisztázott, hogy ez az előfizetős csomag részét fogja-e képezni, vagy esetleg ingyenes update formájában lesz letölthető."

Legjobb tudomásom szerint, csupán az merült fel, hogy majd valamikor jön a PC_seknek az Oculus támogatás...ennyi.
PSVR_ről szó nem esett. Hozzáteszem azt én magam sem értem, ha a DirtRally kapott fullos VR támogatást, ebben miért nem alap?
Mondjuk a Dirt4 sem kapott. :)

"Döntéseink számát bővítik a rajt előtti autófelkészítés során megadható paraméterek, ahol három gumikeverék közül válogathatunk, ha pedig túlbuzgó bátorsággal küzdenénk, akkor pótkerék nélkül is elindulhatunk további súlycsökkentést eredményezve.)"

Ez nagyon tetszett nekem is. Mondjuk a Dirt4-ben már láttam hogy az út szélén szerelnek más versenyzők, de itt erre már nekünk is van lehetőségünk. (ezt nem is említetted)
De már az is nagy poén hogy kopik a gumi és erre is figyelni kell. :)
Meg hogy akarunk e pótkereket vinni és ha igen, hányat. :)

Az online részben csak a RallyCross megy, vagy van végre Rally is? (nem a ligára gondolok hanem live)

A napi versenyek jó hogy megmaradtak, azok a legjobbak. Most viszont abból többféle is van. Van ahol gépek ellen kell menni, és van a Community verzió is, ahol ugye a világranglistán található emberek eredményeivel veti össze a tiédet.
6. VictorVance  Szerkesztő
2019.03.11. 14:39:59
LV17
Válasz 5. martin üzenetére:
Bocsánat bástya, annyira ideges vagyok már miatta, hogy nem figyelek rendesen...
Örülünk?
5. martin  Főszerkesztő
2019.03.11. 14:36:43
LV27
Válasz 4. VictorVance üzenetére:
Várjál tesa, 'trix még nem nyilatkozott.
Ezt most kimondtam, vagy csak gondoltam?
4. VictorVance  Szerkesztő
2019.03.11. 14:35:22
LV17
Válasz 3. martin üzenetére:
De ha elégedettek, akkor hogyan lesz 60+ komment?
Örülünk?
3. martin  Főszerkesztő
2019.03.11. 14:26:40
LV27
Válasz 2. Binder üzenetére:
Na, kezdek megnyugodni.
Ezt most kimondtam, vagy csak gondoltam?
2. Binder  Drift & Photo
2019.03.11. 14:26:00
LV22
+1
Válasz 1. martin üzenetére:
Elégedett vagyok, mert nem nekem kellett megírni...xD
1. martin  Főszerkesztő
2019.03.11. 14:19:15
LV27
+1
Remélem Binder és Hatrix elégedettek lesznek a teszttel. Picit izgulok.
Ezt most kimondtam, vagy csak gondoltam?
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
DIRT RALLY 2.0
Codemasters
Látványosság:
Kiemelkedő
Játszhatóság:
Kiemelkedő
Szavatosság:
Zene / Hang:
Kiemelkedő
Hangulat:
8/10
Pozitívum
Gazdag szimulátor élmény; őrületesen jó hangok és látványvilág; bőséges ralikrossz tartalom
Negatívum
Hiányzó klasszikus pályák, autók és játékmód (Hill Climb); apróbb leaderboard bugok