PlayStation.Community

2019.03.03. 12:45 PlayStation.Community
48 hozzászólás
Szerző: martin
Értékeld a cikket!
Beszélgessünk a DMC5 demójáról.

Sok-sok évvel (oké: talán tizennyolc) ezelőtt írtam egy állítólag fura tesztet egy bizonyos játékról, melynek Devil May Cry volt a címe. Esküszöm, én ennek a cikknek már egyetlen gondolatára / mondatára (vagy poénjára) sem emlékszem, valami okból azonban az elmúlt évek során mindig volt valaki, aki emlékeztetett rá - sőt, olyan személyek is akadtak, akik még idézni is tudtak belőle. Igazából rohadt nagy büszkeséggel tölt el, hogy a DMC így tette "halhatatlanná" egy irományomat.

A Devil May Cry sorozat első epizódjával - mely "zsánerdefiniáló" játékként aposztrofálható - konkrétan történelmet írt a Capcom. A soron következő második felvonással ugyanakkor némileg vakvágányra futottak, (többek között) állítólag azért, mert a fejlesztők olyan alapmechanikákhoz nyúltak hozzá (pl. a nehézségen könnyítettek), melyeket a rajongók gyomra nehezen vett be. A harmadik részre aztán a széria némileg visszatalált gyökereihez (lásd: újra nehezítették), a negyedik nekifutásra pedig jól összekutyulták a dolgokat, de a franchise még így is érezhetően kezdett kifulladni. Ez után következett a teljes körű megújulás szellemében fogant DmC: Devil May Cry, mely... hát... nem volt egy rossz játék, de sok köze az eredeti koncepcióhoz szinte már csak elvi síkon volt.

2019-ben (március 8.) új kalanddal bővül a Devil May Cry univerzum: a DMC5-tel. Ennél a játéknál a fejlesztők, a kiadó és a részvényesek is láthatóan teljesen biztosra akartak menni, és azt a nemes célt tűzték ki maguk elé, hogy a régi fanokat és a hack"n slash mechanikák újgenerációs rajongóit is kiszolgálják. Ehhez a teljes eredeti főszereplőgárda visszaimádkozása, valamint a jellegzetes "lazán gizda" stílus felélesztése mellett egy olyan játékmenetet alkottak, mely terveik szerint egyszerre tudja majd kielégíteni a szórakozásra és kőkemény kihívásra vágyók igényeit.
A DMC5 próbaverziója jó ideje letölthető a PlayStation Store-ból. Arról mondjuk - szerény véleményem szerint - felesleges vitát nyitni, hogy a game hogyan néz ki, mert hát brutálisan jól fest. Emellett szerintem a kezeléssel és a zökkenőmentes harchoz elengedhetetlen technikai háttérrel baj. Sokkal inkább érdemes lenne ugyanakkor arról szakérteni, hogy a lényeg, maga a kaszabolás mechanikája, a küzdelem hogyan üzemel.

A PlayStation.Community ezen elmélkedőjében beszélgessünk arról, neked a demo kipróbálása után mi a véleményed a DMC5-ről? Jó irányba halad a franchise? Eltalálták a koncepciót?
Hogy tetszik a demo?
Hogy tetszik a harcrendszer? Kézre áll? Túlkomplikált?
Könnyű a játék? Túl könnyű?
Vagy nehéz? Túl nehéz?
Esetleg sikerült a Capcomnak pont belőni a kihívás szintjét?
A demo alapján te megveszed a motyót?
Bizonytalan vagy?
Eltántorított a próbaverzió?

Meséljetek!
Olvasói vélemények
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
48. Resiskull  PlayStation.Community tag
2019.03.08. 14:38:35
LV22
Válasz 40. mentoloshypo üzenetére:
Pedig kérlek alásan az is horror.:D
Nem csak a zombik jelenlététől, rengeteg korhatáros jelenetet tartalmaz maga a téma is beteg hogy visszatéet embereket(zombikat) kaszabolsz hülyére "poénos" módon.
47. quchy  PlayStation.Community tag
2019.03.07. 19:21:14
LV2
http://9gag.com/gag/a83011e
PSN is currently undergoing maintenance.
46. Sparrow  CasualJunkie
2019.03.07. 10:50:48
LV18
Válasz 45. martin üzenetére:
Mármint következő vétel?

Sekiro
"Véletlenül rúgtam be megint."
45. martin  Főszerkesztő
2019.03.07. 08:37:11
LV27
Válasz 44. Sparrow üzenetére:
Ha ezt nem veszed meg, mi lesz a következő?
Ezt most kimondtam, vagy csak gondoltam?
44. Sparrow  CasualJunkie
2019.03.07. 06:00:54
LV18
Válasz 43. martin üzenetére:
Jól érted. Én vagyok agyhalott és fosul fogalmazok.
"Véletlenül rúgtam be megint."
43. martin  Főszerkesztő
2019.03.06. 16:31:05
LV27
Válasz 42. Sparrow üzenetére:
Mármint a DmC-nek, jól értem?
Ezt most kimondtam, vagy csak gondoltam?
42. Sparrow  CasualJunkie
2019.03.06. 15:25:19
LV18
Válasz 39. martin üzenetére:
A harcrendszere ennek a legjobb szerintem.
"Véletlenül rúgtam be megint."
41. martin  Főszerkesztő
2019.03.06. 11:27:40
LV27
Válasz 40. mentoloshypo üzenetére:
Ja értelek. De a mély szakértésed nélkül is van vagy 30 cím a listán, az is kevés horror?
Ezt most kimondtam, vagy csak gondoltam?
40. mentoloshypo  Az indie fóbiás
2019.03.06. 11:19:59
LV28
Válasz 23. martin üzenetére:
Mondom, a horror elég tág fogalom. Sokan már a Dead Rising sorozatot is annak tartják mert vannak benne zombik, érted.
A We Happy Few meg az ilyenek nem tudom miért horror kategória.
39. martin  Főszerkesztő
2019.03.05. 21:16:02
LV27
Válasz 38. Sparrow üzenetére:
Neked az jött be a legjobban?
Ezt most kimondtam, vagy csak gondoltam?
38. Sparrow  CasualJunkie
2019.03.05. 19:59:51
LV18
Válasz 37. martin üzenetére:
Nem az elsőre gondolok, hanem a DmC: Devil May Cry-ra.
"Véletlenül rúgtam be megint."
37. martin  Főszerkesztő
2019.03.04. 23:31:13
LV27
Válasz 36. Sparrow üzenetére:
Nem emlékszem pontosan, milyen volt az első.
Ezt most kimondtam, vagy csak gondoltam?
36. Sparrow  CasualJunkie
2019.03.04. 20:46:04
LV18
+1
Válasz 35. martin üzenetére:
Nem, a Batman játékok eszembe sem jutottak. Olyasmit vártam mint a DmC harcrendszere. Ott a kombókat ha össze fűzted sima volt mint a vaj. Itt van egy pici hatásszünet köztük, ettől én darabosnak érzem de lehet ez csak az én bajom.
"Véletlenül rúgtam be megint."
35. martin  Főszerkesztő
2019.03.04. 20:15:01
LV27
Válasz 34. Sparrow üzenetére:
Valami olyat vártál, mint a Batman játékoknál?
Ezt most kimondtam, vagy csak gondoltam?
34. Sparrow  CasualJunkie
2019.03.04. 19:49:03
LV18
Válasz 16. martin üzenetére:
Az S rangok nekem is megvoltak de mégis olyan darabosnak éreztem a kombózást nem olyan szép sima volt mint amilyennek lennie kellene hiába egybe voltak fűzve a kombók.
"Véletlenül rúgtam be megint."
33. ColdHand  Szerkesztő
2019.03.04. 19:25:42
LV22
Válasz 31. soliduss üzenetére:
Remake? Nem reboot (DmC)?
Nem én írom a szabályokat. Én csak kitalálom őket!
32. Sakamoto_14  A bölcs
2019.03.04. 18:44:02
LV20
PS2-n kölcsönbe játszogattam velük, egyet sem vittem végig. Vagy nem tetszett, vagy megakadtam. Azóta csak a demókat néztem meg kíváncsiságból. Ma próbáltam az újat, és nem rossz, de sok hozzászokást igényelne a kezelés. Túl gyors a mozgás ahhoz képest, mennyire közel van a kamera, főleg szűk helyeken. Harc közben meg látótéren kívülről gyorsan be tudnak ugrani közelről. A Góliát meg nem tűnt vészesnek, csépeltem végig, 2 mm élete maradt, mire észbe kaptam, hogy megölt. :S Pár kört még futok majd.
31. soliduss  A Krónikás
2019.03.04. 12:06:31
LV25
Jó bizony... a mai napig nem értettem miért kelett ezt anno Remakelni.

Akkor Capcom szépen rácsúszott erre a mizériára és elég szépen meg is járták-

Ez az 5. rész méltó folytatása lesz a saganak.
30. Greg  PlayStation.Community tag
2019.03.04. 11:02:55
LV25
Válasz 28. GrayFox üzenetére:
Persze de picit az is relatív hogy kinek mi a horror. Mert pl a Murdered lehet hogy sokaknak nem egy horror játék...
LV426
29. probi  PlayStation.Community tag
2019.03.04. 10:01:44
LV8
+1
Díjaztam volna ha a God of war is marad a jól bevált vonalon és nem csinálnak belőle rpg hibridet. Működik még ez a formátum erre jó példa a dmc.
28. GrayFox  Szerkesztő
2019.03.04. 09:55:21
LV9
Válasz 26. Greg üzenetére:
Vegyük el ezt a néhányat, akkor is fel lehetne sorolni kb. még egyszer ennyit. Úszunk a horrorban, csak körül kell nézni.
メタルギアソリッド [METAL GEAR SOLID]
27. Greg  PlayStation.Community tag
2019.03.04. 09:52:32
LV25
A DMC sose fogott meg. Anno az első rész demo-jával játszottam amit a Code Verához adtak de kiderült hogy ez nem az én játékom.
LV426
26. Greg  PlayStation.Community tag
2019.03.04. 09:48:22
LV25
Válasz 23. martin üzenetére:
Ezek közül kettő nem mostani generációs (Resident Evil 4, Last of Us). Sőt félig a Resi 2 is de az olyan szinten át lett formálva hogy rá lehet fogni hogy új generációs...
LV426
25. edem  PlayStation.Community tag
2019.03.04. 09:44:36
LV1
Az első DMC nagy kedvencem volt, a többi sajnos kimaradt. Ezt most valószínű kipróbálom.
Amennyire bírtam 20 éve a horrorjátékokat, most már szinte eggyel sem játszom. Ezért én nem érzem úgy, hogy PS4-re kevés a horror, sőt, szerintem bőven van választék (PSVR-re is).
24. seeYOUsoon  PlayStation.Community tag
2019.03.04. 09:34:32
LV5
Frissen végigjátszottam újra a DMC4-et és DmC-t is hogy felkészítsem magam az új DMC5 kalandra, de a demo után felemásak az érzéseim. Grafika csúcs, RE engine csodásan dolgozik, a hangulat ott van de a harc és az ellenfelek rontják az összhatást. A cserélhető "robotkarok" és a "férgek" írtása eléggé fékezik a badass DMC érzést, emiatt is nem fogok egyből a boltba rohanni a játékért, megvárom a tesztet inkább egy tapasztalt rajongótól :)
..loading, please wait..
23. martin  Főszerkesztő
2019.03.04. 08:01:19
LV27
Válasz 20. mentoloshypo üzenetére:
LOL a teljesség igénye nélkül:

Murdered: Souls Suspect
Preception
Inside
Until Dawn
Layers of Fear
SOMA
Resident Evil 4
The Evil Within 2
Alien: Isolation
Resident Evil 7: Biohazard
Resident Evil 2
Outlast
Outlast 2
The Inpatient
Friday the 13th: The Game
Everybody's Gone to the Rapture
The Last of Us Remastered
We Happy Few
Vampyr
Dying Light
Get Even
Observer
Little Nightmares
Lone Survivor
Among the Sleep
Dead by Daylight
Call of Ctulhu
Ezt most kimondtam, vagy csak gondoltam?
22. takitibi2000  PlayStation.Community tag
2019.03.04. 05:28:02
LV4
Válasz 19. kurogane üzenetére:
Annyit, hogy lesz olyan boss, amit csak adott karakterrel kell le érni, meg lesz olyan, amit Nero/V, mint Goliath. Lehet hogy lesz Dante/V vagy Dante/Nero-is boss fightok.
A DMC3-mas csuklyás kaszások és a DMC1 boszijainak én is örülök! ^^
Rocket league függő! :D
21. ufonauta  PlayStation.Community tag
2019.03.04. 00:12:13
LV15
Válasz 20. mentoloshypo üzenetére:
nekem minden zombis cucc horror játék :D Bár tényleg manapság tág fogalom , pl nekem egy horror film nem attól lesz horror hogy kibeleznek valakit stb, az csak gusztustalan . talán számomra horror nyomasztó hangulatot jelenti amit manapság kevés film és játék tud átadni . Játékba a Resi2 ez pont idetartozik ami ezt tudja hogy MR Xet nem lehet csak úgy megölni csak bujkálni futkozni előle ad egy plusz hangulatot amitől nyomasztva érzi magát az ember mikkor tör rá ismét . Talán ezért is ilyen sikeres ez a játék .
20. mentoloshypo  Az indie fóbiás
2019.03.03. 23:18:57
LV28
Válasz 14. wooltur üzenetére:
Azt azért nem mondanám, hogy úszunk a horror játékokban ebben a generációban. Igaz a horror elég tág fogalom.
19. kurogane  PlayStation.Community tag
2019.03.03. 22:54:15
LV6
Válasz 18. takitibi2000 üzenetére:
Palya/boss ismetlesekrol tudsz valamit? Trailerbe V is nekimegy goliathnak. Orulok neki visszaternek a 3ban szereplo csuklyasok es az ollos boszorkanyok is.
18. takitibi2000  PlayStation.Community tag
2019.03.03. 22:18:13
LV4
Mivel én nagyon szeretem a Devil May Cry-t ezért ez is nagyon tetszik, végre nem az a retek DmC.
Pont most platináztam ki nemrég az első részt.
Nekem mai napig az első a kedvencem.
A kettőn kívűl mindegyik részt minimum 20-szor végigjátszottam, a kettőt csak 10 körül.
Nekem annyi kifogásolható van ebben a részben, hogy nem tetszik ez az épület megmozdul, felemelkedik az aszfalt dolgot, Dante demóban szétversz egy vérrelteli kis cuccot, ami nyitja a továbbvezető utat, de az úgy történik hogy arrébb vonszorog a ház mint a DmC-ben. Ez a része egy vicc. Nem tudom miért nem lehet az igazi fanoknak készíteni, miért kell bevonni, a DmC-s közönséget!?
Harcrendszer tuti, olyan mint eddig, mint amilyennek mindig is lennie kell.
El sem hiszem, hogy 4 nap van hátra... A DmC bejelentésénél 2011 óta imádkoztam az 5-ért és végre itt van.
Tavaly augusztusi bejelentés óta hamar elrepült az idő.
A nehézség még semmilyen, de a DMD állítólag keményebb lesz, mint eddig, bár ki tudja.
A legjobban azt várom, hogy Dante-t kipróbálhassam.
Ha már van Cerberus, akkor elvárom Agni & Rudrát is (nekem az a kedvenc DA a sorozatban), azzal csapatni fogom újra, mint mikor elsőnek játszottam a 3-mal vagy 10 évvel ezelőtt gyerekként.
Rocket league függő! :D
17. ufonauta  PlayStation.Community tag
2019.03.03. 21:57:35
LV15
Válasz 16. martin üzenetére:
En azt se tudtam melyik gomb volt az amivel folyton eldobtam a robot karom .folyton azt nyomtam be veletlen . Nem hogy kombozni ohh .
16. martin  Főszerkesztő
2019.03.03. 21:31:39
LV27
Válasz 15. Sparrow üzenetére:
Én aztán igazi kombó-antitalentum vagyok, de a demóban valahogy végig S-t (vagy talán SS?) kaptam. Befogás folyamatosan nyomva, ütés-lövés váltogatva, néha kis taunt a tácspaddal.
Ezt most kimondtam, vagy csak gondoltam?
15. Sparrow  CasualJunkie
2019.03.03. 20:43:51
LV18
Kurvára vártam ezt a játékot...aztán játszottam a demóval és lebigyeredett a csepp kis szám.

Kezdem ott hogy nem vagyok DMC fan. Azért vártam ennyire mert tényleg kevés h&s game van az utóbbi években. Nálam ebben a műfajban a verhetetlen favorit a Bayonetta, de nem is akarom ehhez hasonlítani...sem a DmC-hez, ami egyébként betalált.

A demó egyszer ment le nálam, aztán töröltem is. Nekem az alap problémám hogy lassú a cucc, főleg az ellenfelek, és darabos. Lehet hogy én vagyok béna és nem tudtam vérprofin összefűzni a kombókat, de ezt éreztem.

Maga az atmoszféra baromi jó, a hangulat kurvára tetszik. Valamikor biztosan beszerzem majd, de most úgy érzem nem kell ezzel kapkodnom.
"Véletlenül rúgtam be megint."
14. wooltur  PlayStation.Community tag
2019.03.03. 19:32:24
LV16
Válasz 10. CountofHell üzenetére:
Ezt amúgy én is megfigyeltem, h ebben a generációban mintha kihalt volna a hack 'n' slash műfaj, szinte alig kapunk ilyen játékokat.
Ez kb. olyasmi mint az előző generációban a horror volt, abból is alig-alig kaptunk pár címet. Ez a generáció meg úszik bennük. Aminek persze én csak örülök. :)
R.I.P. Brúnó :-(
13. wooltur  PlayStation.Community tag
2019.03.03. 19:29:54
LV16
Én nem próbálom már ki a demot, mindjárt itt a megjelenés. :)
Elő is rendeltem, nem is volt kérdés. Végre egy rendes DMC, hagyták azt a reboot izé a levesbe. :D
R.I.P. Brúnó :-(
12. GrayFox  Szerkesztő
2019.03.03. 18:45:41
LV9
Mindet toltam a maga idejében, abszolút méltó folytatás lesz, a demót kb. 20-szor végigjátszottam, napiszinten követem a híreket. Nem akarok előre inni a medve bőrére, de ez - ha jó a sztori és változatos a három karakter - visszaszerezheti a DMC-nek a hack'n'slash-trónt. Alig várom.
メタルギアソリッド [METAL GEAR SOLID]
11. ufonauta  PlayStation.Community tag
2019.03.03. 17:34:37
LV15
Nem az én vilagom egyik resz se. Grafika az ott van az biztos . De itt meg is állt nálam a dolog. Tuti nem fog soha kelleni.
10. CountofHell  PlayStation.Community tag
2019.03.03. 17:00:05
LV15
Engem inkább csak azért érdekelne mert a hack'n slash ritka mint a fehér holló ebben a generációban és ha már nincs más hack'n slash amivel játszhatnék akkor ez is megteszi.

Sohasem voltam devil may cry rajongó, az elsőt egyetlen egyszer játszottam végig, a 2-vel elkezdtem játszani de a helikopter boss után letettem, a 3-mal is játszottam Agny and Rudra-t legyőztem és még egy boss-t de azt sem fejeztem be. Kétségkívül eléggé szórakoztató volt és jó a harcrendszere de a grafikája ma már nálam nem állja meg a helyét.

A 4.-et végigjátszottam, annak már tetszett a grafikája és a végére egész jól belejöttem amikor sorban le kell győzni az összes főnököt akkor már S-t csináltam.

A reboot-al játszottam a legtöbbet, szintén előrendeltem még PS3-ra úgy mint a 4-et, emlékszem a platinumshopnál két nagyon faca ajándékot adtak hozzá egy soundtrack-et és a Vergil's Dawnfall DLC-t én kb. 2 hónappal korábban játszhattam végig a DLC-t mint akik vártak a megjelenésre.
A reboot is tetszett de teljesen más volt és gyakorlatilag a platinum után már nálam teljesen kifulladt tehát DMD, VMD, HAH, HOH SSS már nem akart lemenni, addigra már ráuntam.
A Vergil DLC egyébként nehezebb volt mint az egész vanilla játék.

Most ez az 5. szemmel láthatóan eléggé profi játéknak ígérkezik, sokkal jobban tetszik mint a reboot. Hogy veszem -e vagy sem, még gondolkodom rajta, de eddig nagyon meggyőző.
PSN - CountofHell_HUN
9. danteneverdie  PlayStation.Community tag
2019.03.03. 15:57:31
LV2
+1
a demó alapján nálam minimum 9 pontos lesz a cucc, DMD mód végigjátszás után lehet végítéletet mondani a teljes játékról.

szujektív értékelésem pedig:
grafika - kiváló
hang/zene - kiváló
hangulat - kiváló
irányítás - kiváló
kihívás/tartóság - jó vagy kiváló(DMD-től függ)
less talk, more screams!
8. ColdHand  Szerkesztő
2019.03.03. 15:41:04
LV22
A demó nem tetszett túlzottan, valahogy nem álltak kezemre a dolgok. Ettől függetlenül előrendeltem, mert anno a DmC-nek se tetszett a demója, de a teljes verzió rabul ejtett és nem is eresztett, míg ki nem kaszaboltam belőle a platinát. :) Jó lesz ez az 5. rész is!
Nem én írom a szabályokat. Én csak kitalálom őket!
7. quchy  PlayStation.Community tag
2019.03.03. 13:22:10
LV2
+1
Hát szerintem kurva jó lett a demó!
PSN is currently undergoing maintenance.
6. kurogane  PlayStation.Community tag
2019.03.03. 13:20:09
LV6
Válasz 5. kurogane üzenetére:
*jatek alatt elmegy
5. kurogane  PlayStation.Community tag
2019.03.03. 13:19:26
LV6
Deluxeot vettem a regi zenek miatt mert affelol ketsegeim vannak nem e kurvultak el a 3.reszhez kepest. Nero fight musicja jatek alatt de magaba eleg olcso kisse falunapos jellegu : D
https://youtu.be/B5HNrve23lU
Remelem a kovetkezo generaciora meglepik azt amit az uj god of warral tettek.
4. alucccard  A retkes
2019.03.03. 13:16:34
LV22
Válasz 3. alucccard üzenetére:
Meg nem tudom, h nalam vagy masbal is, de sztem ez az en benasagom, h targetben van az ellen es asszem r analoggal lehet valtani celpontot, de nekem baszott csinalni. :D
3. alucccard  A retkes
2019.03.03. 13:14:19
LV22
Nekem a jatek szep hangulatos, sztem a nehezsegerol folos beszelni mert ez vmi alap szint lehet, biztosan lesz joval nehezebb is. Nekem a targettel volt gondom egyedul, mikor surusodnek az ellenek akkor nem azt meri be akit szeretnek, es amit nyomok egy iranyt mar mas lesz a tamadas. Annak orulnek, h a kamera kozel mindig mogottem lenne es akkor az iranyokat is konnyen bevinnem.
2. zodiac55  PlayStation.Community tag
2019.03.03. 12:47:55
LV12
Leszedtem, játszottam vele, és ez továbbra sem jön be nekem. Nem kapott el, de nincs bajom vele - ami tetszik egyedül, az a stílusa.
"Si vis pacem, para bellum."
1. DarthWhite  PlayStation.Community tag
2019.03.03. 12:46:47
LV1
+1
14 éve várok Vergilre, úgyhogy megveszem mindenre is. Az elmúlt hetekben fantheory-n élek.
A demo amúgy elég könnyű volt, de gondolom most is lesz vagy 5 nehézségi szint, plusz az extra módok.
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
ReadySet Heroes (PS4, PSN)
2019.11.13. 10:25 PlayStation Network
0 hozzászólás
Szerző: DrZaius
Nem mind arany, ami Sony.
CALL OF DUTY: MODERN WARFARE (PS4)
2019.11.11. 11:11 Játékteszt
36 hozzászólás
Szerző: B_Renato97
Modern hadviselések koronázatlan királya.
Yooka-Laylee and the Impossible Lair
2019.11.09. 13:29 PlayStation Network
4 hozzászólás
Szerző: Onimushaman
Aztán nehogy beletörjön a fullánkod a nagy hancúrozás közepette.
JURASSIC WORLD EVOLUTION (PLAYSTATION 4)
2019.11.07. 12:51 Játékteszt
5 hozzászólás
Szerző: MolonLave
Őskövület.
Monster Jam: Steel Titans (PS4, PSN)
2019.11.07. 09:36 PlayStation Network
2 hozzászólás
Szerző: MrZ
Papírszörnyek.
Mozi - Terminátor: Sötét végzet
2019.11.05. 20:55 Cool-Túra
23 hozzászólás
Szerző: VictorVance
Megrohadt (élő) szövet, elrozsdásodott fémváz.
WWE 2K20 (PS4)
2019.11.05. 07:49 Komment
7 hozzászólás
Szerző: HTB
GLOW - Gigantic Losers of Wrestling.
Erica (PS4, PSN)
2019.11.03. 15:22 PlayStation Network
4 hozzászólás
Szerző: MolonLave
Avagy így játsszunk közösen filmet - magyar felirattal.
Képregény - A Sith Sötét Nagyura
2019.11.02. 19:24 Cool-Túra
0 hozzászólás
Szerző: VictorVance
Sötét felemelkedés.
DEATH STRANDING (PLAYSTATION 4)
2019.11.01. 08:01 Játékteszt
151 hozzászólás
Szerző: GrayFox
Az út a cél.