PlayStation.Community

2019.02.16. 09:00 Classic PlayStation
19 hozzászólás
Szerző: VictorVance
Értékeld a cikket!
Nosztalgia-körút a borzalmak kastélyában.

A mai napig tisztán emlékszem arra, amikor a ’90-es évek végén hosszú vágyódás után megkaptam a hőn áhított szürke kis PS1 konzolt, és még csak nem is tudtam (bár nyilván már bőven volt szerencsém kapiskálni), hogy egy teljesen új, addig még sosem látott virtuális világ nyílik ki előttem és olyan felejthetetlen élményekkel fogok gazdagodni, melyek majd egészen felnőttkoromig elkísérnek, nem utolsósorban pedig a személyiségemet és az ízlésemet is formálni fogják.
Persze már korábban is találkoztam a Sony masinájával és számos klasszikus címet is kipróbáltam rajta (mekkora ugrás volt ez a sárgakazettás, két dimenziós játékok után, te jó ég…), a fater egyik haverja (aki nem mellékesen totál ráfüggött erre a hobbira) és a nagybátyám jóvoltából (akinek amúgy Quentin Tarantino munkásságának megismerését is köszönhetem), így egészen fiatalon megérintett ennek az új korszaknak a szele. Maga a konzol egyébként utóbbié volt, így nyilván anyámnak minden bizonnyal nyomottabb áron sikerült beszereznie, majd egy szatyorban, a szakadó esőben küzdött azért, hogy épségben hazaérjen vele; bár, amikor megkaptam, valamiért letagadták, hogy a masina kinek a tulajdonában volt előttem – de én persze átláttam a szitán.

Lényeg a lényeg, a gép mellett olyan kultikus, vagy korszakalkotó játékok sorakoztak, mint például a Tomb Raider, a Crash Bandicoot, a Tekken 3, az Ape Escape, a MediEvil, vagy a Metal Gear Solid, én pedig természetesen annak rendje s módja szerint szép lassan és becsületesen végig is haladtam mindegyiken, ugyanakkor volt köztük egy olyan stuff, aminek már a tokja is igencsak bevonzotta a figyelmemet, még ha nem is az volt a legelső lemez, ami bekerült nálam a gépbe.
A borítóról egy kigyúrt, nyilvánvalóan rendőr, kommandós, vagy valami hasonló foglalkozású amcsi akcióhős nézett vissza rám, jobban mondva csak próbált, mert már az egy irányba nézés is gondot okozott neki (egyik szeme itt, a másik ott), a megfejthetetlen arckifejezéséről nem is beszélve, ami leginkább egy stroke-ot kapott székrekedéses benyomását keltette, aki egy számomra beazonosíthatatlan típusú kézi ágyút szorongatott a kezében – mindegy, elhittem neki, hogy igazi faszagyerek és nagyon érti a dolgát. Feje fölött a játék címe, élénk, vörös színnel kiírva: RESIDENT EVIL.
Lévén, hogy akkoriban fanatikus rajongással faltam Sylvester Stallone és Arnold Schwarzenegger töltényekkel és hullákkal megrakott életművét a moziban, tévében, vagy VHS-en, ahogy csak lehetett, egyből fellobbant bennem a láng és én balga módon rögtön egy lövöldözős, brutális és vérgőzös akciójátékot képzeltem a tok képéhez, amiben majd én lehetek a jóképű ügyeletes John J. Rambo/John Matrix, aki megmenti a világot, és az örök vadászmezőkre küldi a rosszfiúkat.

Nagyobbat nem is tévedhettem volna: a borítón szereplő 15-ös karika mondjuk adhatott volna okot némi gyanúra (bár ennek ürügyén egy egészen más okot gondoltam korhatár-besorolás mögé), de amint lement az amúgy totál gáz (viszont akkori fejjel hihetetlen vagány és hangulatos) élőszereplős intro-videó, rögtön kiderült, hogy ez nemhogy merőben más, mint azt én elképzeltem, de egyben az addigi videojátékokhoz képest is egy megkérdőjelezhetetlen mérföldkő, aminek sok más társával egyetemben kiemelkedő szerepe volt abban, hogy a ’90-es években utat törő 3D-s újhullám újraértelmezte mindazt, amit a videojátékokról tudtunk.
Mert ilyen volt a Resident Evil hatása az évtized közepén: addig senki sem csinált ennyire precízen és gyönyörűen kivitelezett, izgalmas, komplex és félelmetes produktumot a műfajban. Horror, akció és a kattintgatós kalandjátékok keveredtek benne, és álltak össze egy lenyűgöző, univerzumteremtő egésszé – nehéz így több mint húsz évvel a megjelenése után pontosan visszaadni mennyire döbbenetes cuccként robbant be köztudatba a Resident Evil. A Capcom ott és akkor nagyon eltalált valamit.
A japán kiadó mostanra majdhogynem egy lelketlen pénzlehúzó intézmény lett, ami szinte kizárólag a múltjából él, viszont ennek ellenére is elő-előfordul, hogy előrukkolnak egy zseniális alkotással (lásd pl. ugyanennek a szériának a nemrégiben megjelent hetedik részét, vagy a most hasító, színarany Resident Evil 2 remake-et), ami még képes visszahozni valamit a régi fényükből, és emlékeztetni a játékosokat, hogy milyen is volt anno ez a brancs. De az előremutató, forradalmi profizmusukat leginkább a klasszikus játékaik fejezik ki, élükön a legelső Resident Evil epizóddal.

Pedig eredetileg nem indult ez akkora projektnek. A fejlesztés még 1993-ban kezdődött, és az egész cucc gyökerei egy korábbi, Capcom által fejlesztett és 1989-ben megjelent horror-játékra, a Sweet Homera vezethetők vissza, mely nemcsak, hogy a fő inspirációt jelentette a Resident Evil számára, de az elején konkrétan még úgy volt, hogy az egész alkotás annak a címnek egyfajta újragondolása lesz majd. A munkára leszerződtetett, manapság a szakmában már igazi legenda-számba menő Shinji Mikami mentora, Tokuro Fujiwara (aki egyébként a Sweet Home alkotója és a Resident Evil egyik producere is volt) ajánlására került bele a projektbe, és kezdetben vonakodott, mivel nem rajongott túlzottan a koncepció ijesztő és rémületes mivoltáért, példaképe kérésének azonban nem tudott nemet mondani, és az utókor végül őt igazolta.
Fujiwara célja az volt, hogy megvalósítsa azon ötleteit, amiket ’89-es művében még nem tudott (főleg grafikai fronton), melynek az lett az eredménye, hogy a Resident Evil nem csak ismerős elemeket vett át a Sweet Homeból, hanem kvázi annak a játékmenet-szisztémáján alapult. Az olyan tulajdonságok, mint a korlátozott inventory-rendszer, a helyszínként szolgáló kastély, a fejtörők, a túlélésre helyezett hangsúly, az ajtós töltőképernyő, a történetmesélést segítő szétszórt jegyzetek és naplóbejegyzések, több lehetséges befejezés, valamint az véres és erőszakos jelenetek mind-mind megtalálhatóak voltak már a Resident Evil „felmenőjében” is, itt azonban új, továbbfejlesztett és a modern korszakhoz igazított formában jelentek meg.

A fejlesztés első hat hónapjában Mikami még egyedül dolgozott a játékon, különböző koncepciós rajzokat készített, megtervezte a karaktereket, és megírt egy több mint 40 oldalas szkriptet. A Spencer-kúria megjelenését (ahol a sztori is játszódik) A ragyogás című Stephen King-regényben szereplő Overlook Hotel ihlette, miközben az 1979-es Zombie című filmre Mikami mindmáig kifejezetten negatív inspirációként tekint vissza. A játék eredetileg egy teljesen három dimenziós FPS lett volna (a Sweet Home nyomvonalán), akció és lövöldöző mechanikával, afféle japános természetfeletti, pszichológiai horror-stílussal, ám végül mégis inkább George A. Romero amerikai zombifilmjeit (Az élőhalottak éjszakája, A holtak hajnala, A holtak napja) vették alapul, és miután Mikami rátalált az 1992-ben megjelent Alone in the Darkra, a belső nézet is ugrott. Kezdetben ez a döntés sem tűnt valami jó ötletnek, de mivel az előre renderelt díszletek használata lehetőséget adott a részletgazdagabb megvalósításra, és a PlayStation specifikációinak is kedvezőbb volt, mint a full 3D, egyértelművé vált, hogyan kell továbbmennie a projektnek.
Egyébként ebből a korai verzióból egyetlen screenshot marad fenn, ami amúgy jobban hasonlít az akkoriban népszerű Doomra, mint az Alone in the Darkra.
Az FPS stílust a Resident Evil 7-ig nem is használták fel egyik számozott epizódban sem, a Survivor című rossz emlékű spin-offokról pedig jobb inkább nem is beszélni.
Itt a PSC-n nemrégiben, a sorozat történeti összefoglalójának cikkében alaposan kitárgyaltuk a különböző epizódok sztorijainak a minőségét, illetve az összképet megvizsgálva arra jutottunk, hogy voltaképp az egész Resident Evil univerzum majdhogynem átláthatatlan katyvasz, mely részről-részre megpróbálta valami nagyobb, látványosabb, durvább és kacifántosabb dologgal akarja túllicitálni önmagát, ennek eredményeként úgy a hatodik felvonásra (ami már erős bizonyítéka volt annak, hogy tényleg fárad a formula) végképp erőltetetté vált az egész, a mindenféle túltolt mutánssal, a T-vírus ezredik utódjával, a halálból folyton vissza-visszatérő karakterekkel, illetve a lassan már kizárólag csak az akcióra és a pörgésre kihegyezett koncepcióval – szóval, ha lehet ezt mondani, egyértelműen a legjobbkor jött az a bizonyos hetedik epizód. Ezek után bizton állítható, hogy ezt a sorozatot sosem a páratlanul kidolgozott története miatt szerettük, ahogy a széria innovációja és műfaji sokoldalúsága sem a fordulatos, egyedi narratívától eredeztethető.

Az első rész sztorija is leginkább egy B-kategóriás horrorfilmre hajaz, és bár többre a folytatásokban sem nagyon futotta, a helyszínek, a kreatúrák, a karakterek és a különböző kisebb-nagyobb elemek ötvözete adta azt az impulzív hangulatot, ami a kezdőponttól a végcélig hajtotta a játékosok seregét – még akkor is, ha a történet nem mindig volt valami acélos. Ameddig a sorozat be volt szorítva (az egyébként fiktív) Raccoon City városa és annak vonzáskörzete közé, ez nem is jelentett különösebb problémát. A klasszikus trilógia a későbbi epizódokhoz képest eléggé visszafogott (gondolok itt elsősorban a különböző szörnyetegekre, illetve a puritánabb, egyszerűbb történetvezetésre), és így visszatekintve, a széria teljes palettájának ismeretében, a korai felvonásoknak, köztük a Resident Evilnek is pont ez a szolidabb stílus volt többek közt az egyik nagy nívója – és eme letisztultság miatt vált sikeressé az a bizonyos hetedik rész is.
A képlet tehát szimpla, mint a faék: az USA középnyugati féltekén elterülő Raccoon City közelében található Arklay-hegységben furcsa és bizarr, kannibál-szerű gyilkosságok tizedelik a környéken élőket, melynek hatására a helyi rendőrség speciális taktikai osztaga, a STARS útnak indítja Bravo csapatát az ügy kivizsgálására. Nemsokára megszakad velük a kapcsolat, felkutatásukra pedig az Alpha csapat érkezik, akik rá is találnak a lezuhant helikopterre, majd egy mutálódott ebfalka támadását követően a közeli Spencer-kúriába menekülnek.
Aztán, ahogy az lenni szokott, rövidesen kezdetét veszi a rémálom: a csapat túlélői, Chris Redfield, Jill Valentine (a két játszható karakter), Albert Wesker és Barry Burton hamarosan szembesülnek vele, hogy a kastélyt zombik és más veszedelmes rémségek lepték el. Végül kiderül, hogy az épületben egy szupertitkos laboratórium működik, ami annak az Umbrella nevű cégnek a tulajdonában van, mely a felszínen csupán egy szimpla egészségügyi vállalat, valójában viszont kiemelten veszélyes biológiai fegyvereket gyártanak, a legújabb fejlesztésük, a T-vírus pedig már megtette a maga dolgát, ahogy azt a csapat tagjai már láthatták.
Bár az Alone in the Dark korábban már lefektette a zsáner alapjait, mégis a Resident Evilt szokás nevezni az első igazi túlélő-horrornak. Manapság, amikor a videojátékozás egy sokkal népszerűbb, sokkal szélesebb rétegeknek szóló hobbi lett, és a legtöbb cím már a casual közönség igényeit szeretné kielégíteni, alighanem lehetetlen megérteni (legfőképp a mai generációnak), hogy mit is jelentett akkoriban ez a stuff. A játékmenettel, a korabeli grafikával, a kihívással, meg úgy en bloc az egész mechanikával pedig végképp nem tudnak mit kezdeni.
Az intro után választhatunk, hogy Christ, vagy Jillt szeretnénk-e terelgetni, és bár a fő történetszál nagyjából mindkettőjüknél megegyezik, a bejárandó útvonal különbözik, azaz a választott karaktertől függően bizonyos helyzeteket másként oldhatunk meg és más szereplőkkel kerülünk kapcsolatba. Ráadásul más-más képességekkel bírnak, amíg Chris nagyobb tűzerővel bír és több sérülést képes elviselni, addig Jill több tárgyat vihet magával és több zárat tud feltörni. A Resident Evil nem épp egy könnyű menet, és ez minden egyes alkotóelemére vonatkozik. A rögzített kameraállás ugyan abban az időben ötletes volt (ahogy a grafika is első osztályúnak volt mondható), azonban az egyik probléma onnan eredt, hogy bizonyos szögekből nem mindig lehetett látni, hogy mikor és honnan jönnek az élőhalottak, ráadásul a tank-irányítás még jobban megnehezítette a továbbjutást – ez akkoriban mondjuk szinte már széria-tartozéknak számított, lásd pl. a korai Tomb Raider játékokat.

Egyébként ezzel kapcsolatban az az egyedi helyzet állt elő, hogy mivel nem mindig voltunk tisztában, mi vár minket a következő szoba túlsó oldalán, vagy egy hosszú folyosó végén, a para-faktor jelentősen magas volt (ebben a korszakban talán nem is létezett ennél félelmetesebb, idegtépőbb horror stuff a piacon), néha csak borzongató hangok, illetve sejtelmes lépések árulkodtak arról, hogy mi lehet előttünk – egy-egy sima zombi, esetleg valami jóval szívósabb, félelmetesebb dög, a paletta az élőhalott kutyáktól és varjaktól kezdve, az óriáskígyókon és pókokon keresztül a közvetlenül kitenyésztett hús-vér biológiai fegyverekig terjedt, szóval lehetett és kellett is mire lövöldözni.
Na, de az sem ment ám ilyen könnyen: a lőszert ugyanis grammra mérik ebben a játékban, tehát spórolni muszáj volt (időnként értelmesebb megoldásnak bizonyult inkább csak elrohanni a sima zombik mellett), ha viszont elhaláloztunk, akkor természetesen a legutóbbi mentett állásról kezdhettük újra. Menteni csak az írógépeknél lehetett, azonban ehhez festékszalagra volt szükség – szintén nem akadt belőle sok.
És akkor még a nehéz rejtvényekről, mint a gördülékeny előrejutást komolyan befolyásoló tényezőkről még nem is beszéltünk. Ebben a játékban tényleg gondolkodni kellett, nem rágtak a szánkba semmit, és ha nem voltunk elég ügyesek, akkor akár hosszú órák is eltelhettek kulcs, vagy valamilyen fontos tárgy keresgélésével, melyek segítségével tovább mehettünk.
Bár a mai felhozatalban találni durva kihívásokkal kecsegtető címeket, tehát ebből a szempontból nemigen érheti szó a ház elejét, mégis egy kicsit a ’90-es évek sajátja ez a fajta stílus. A körülményes irányítással, pixeles figurákkal teletűzdelt, fejtőrökkel, gondolkodásra késztető elemekkel (gyógyító növények kombinálása rulez!), egy csipetnyi taktikázással, rengeteg feszült pillanattal és leölendő élőhalottal, szörnyeteggel megpakolt cucc valami olyan nagyszerű élményt, mi több, megkerülhetetlen alapvetést adott a világnak, ami amellett, hogy egy rendkívül népszerű franchise elindítója lett, tökéletes lenyomata a ’90-es évek videojátékos szokásainak és beidegződéseinek. Ilyen ma már nincs, és komolyan (bár ezzel valószínűleg ki fogom vívni néhány elvakult old school RE-fan haragját), lehet, hogy ez jobb is így.

A stuff piacra dobása előtt a kiadó és maga Fujiwara is szerény sikerre számított, olyan 200 ezer darab körülire saccolta a produktum leendő eladási adatait, azonban a Resident Evil 1996-os megjelenése nagyon hamar óriási sikert aratott, és amellett, hogy több millió példányt adtak el belőle, a szaksajtó sem győzte elhalmozni mindenféle elismeréssel és számtalan rangos díjakkal. Ahogy mondani szokás, a többi már történelem: az első epizód berobbanása után a játékot további folytatások, előzmények, portok, mellékágak, sőt, könyvek, képregények, animációs filmek követték, még egy mozifilm-sorozat is született belőle (bár azokat inkább hagyjuk…), így a Resident Evil név a Capcom legjövedelmezőbb frencsájzává nőtte ki magát – és egyúttal egy végtelen történetté, ami mindmáig ontja magából az újabb és újabb epizódokat.
Fontos megemlíteni (bár úgyis tudjátok), hogy az első résznek 2002-ben készült egy remake-je, mely jó hosszú ideig Nintendo GameCube exkluzív volt (manapság talán már csak kávéfőzőre és kenyérpirítóra nem lehet még kapni), és voltaképp elég annyit elmondani róla, hogy sokan pont emiatt (na meg a Resident Evil Zero miatt) vették meg a rövid népszerűségnek örvendő konzolt – aztán miután többedszerre végignyüstöték őket, a gép ment is szekrénybe.
Mindazonáltal az teljes mellszélességgel kijelenthető, hogy a videojátékok jóval kevesebbek lennének ma, ha a Resident Evil nem ír bele néhány fontos sort a médium nagykönyvébe.
Igazi, elnyűhetetlen klasszikus – még ha mai szemmel nézve már-már játszhatatlan is.
Olvasói vélemények
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
19. vinike  PlayStation.Community tag
2019.05.30. 13:21:28
LV1
Válasz 5. Konzolee üzenetére:
:D Nekem sem volt. Anélkül nyomtam végig. Isteni volt a játék.
18. eandre  PlayStation.Community tag
2019.02.20. 01:57:18
LV11
Olyan torznak érzem a boritoképen szegény ipsét.
17. DrZaius  Szerkesztő
2019.02.17. 22:56:45
LV3
+1
Nosztalgikus és egyben informatív lett a cikk, gratula érte! Meg is rohantak az emlékek rendesen...
16. VictorVance  Szerkesztő
2019.02.17. 18:55:27
LV18
Válasz 11. PDHiv üzenetére:
Az jó kérdés, de a válasz még mindig rejtély.
Örülünk?
2019.02.17. 18:42:03
LV2
Válasz 7. Itachi üzenetére:
Pontosan így gondolom én is :)
14. Itachi  PlayStation.Community tag
2019.02.17. 18:41:33
LV2
Válasz 13. ColdHand üzenetére:
Hmm, akkor mondom úgy stresszesebb volt. A Re 1 nem félelmetes volt, inkább nyomasztó és elég stresszes, így talán jobb.:)
ヤレヤレ、ダゼ。
13. ColdHand  Szerkesztő
2019.02.17. 18:05:29
LV22
+1
Válasz 7. Itachi üzenetére:
Mr. X-et azért rakták bele, mert az eredetiben is benne volt, csak ott technikailag nem tudták megoldani, hogy kövesse a játékost. Az meg hogy régen a kamera miatt nem láttad a rémségeket inkább frusztráló, meg idegesítő volt, nem félelmetesebb. TPS nézettel születtek már jó horrorjátékok.
...a többit képzeld hozzá.
12. Burzum
2019.02.17. 17:28:32
LV2
Nekem a RE2 volt az első a sorozatból, csak jóval később, a Nemesis után tudtam pótolni a klasszikus első részt. Utólag persze már nem ütött nagyot, de megvannak a maga pozitívumai, melyek a REmake-ben sokkal jobban kiteljesedtek.
11. PDHiv  PlayStation.Community tag
2019.02.17. 16:23:55
LV1
Köszönöm az írást, valóban élmény lehetett.
Miért nem mondták meg honnan van a ps?
10. Attis37  PlayStation.Community tag
2019.02.17. 16:05:25
LV5
Válasz 8. Attis37 üzenetére:
Tegyem hozzá,az iskolás évek már messze mögöttem voltak,de a videojátékok világa a csajozás,bulizás mellé csapódott,mint időtöltés :)
Az életben legfontosabb a Család.
9. gugello  PlayStation.Community tag
2019.02.17. 15:28:54
LV14
Az első játékunk a tesómmal PlayStationre, borzalmasan kellemetlenül éreztem magam játék közben, de letehetetlen volt!
- lazíts ha bírsz -
8. Attis37  PlayStation.Community tag
2019.02.17. 15:20:38
LV5
Válasz 6. Sektor üzenetére:
Dettó. Nekünk is is az első gámák között szerepelt ,ami felpörgött a kis szürke "bendőjében". Ás ahogy a cikk írójának ,nekünk is hatalmas minőségi ugrás volt játékok és technika terén a sárgakazis után ;) Sose felejtem el,hétvége,este,haveri kör,és a televízió képernyőjén felvillant a CAPCOM felirat,majd az intro,stb... Amikor a zombie-dobermanok az ablakon beugorva a játék főhősnőjére/főhősére támadtak,konkrétan kollektív magunk alá vizelést okozott :D
Az életben legfontosabb a Család.
7. Itachi  PlayStation.Community tag
2019.02.17. 14:28:38
LV2
Válasz 5. Konzolee üzenetére:
Őszintén, én sem értem. Valahogy a villa, az egész környezet elhagyatottsága az, ami még jobban fokozza az hangulatot. Raccoon city is félelmetes, de valahogy teljesen, más, mégis csak város.
Plusz ugye a villának ott a titka, az megannyi rémtett, ami ott zajlott és a remasterben a hab a tortán erre Lisa Trevor és úgy ált. a Trevor család tröténete, ahol is az apa az, aki tervezte és megépítette a csapdákkal és fejtörőkkel teli villát az elmebeteg Spencer lázálmai alapján. Sztem már az egy is jobb volt mint a kettő, de a remaster...A RE 2 remaster egyáltalán nem olyan para, mint a RE HD. Mert ugye vál fölötti nézettel nem lehet megteremteni azt, amire a régi resi képes volt. Hogy bemész egy helyiségbe és a rohadt kamera miatt nem látod, hol a zombi, jó eseteben hallod és így elég nagy az esélye, hogy ha nem játszottál már előtte vele, meg fog harapni a dög. A kevés felszerelés mellett ez volt az egyik főeleme a resi para-faktornak. Igen, a RE 2 remasterben sokkal durvábban néznek ki az ellenfelek, de a kameranézet miatt, teljesen más benne a rémisztés milyensége. Gyanítom ezért rakták be Mr. X et, hogy ellensúlyozza ezt a hiányt, növelje a para-faktort.
ヤレヤレ、ダゼ。
6. Sektor  PlayStation.Community tag
2019.02.17. 08:41:06
LV3
+3
Az első PS játék volt amivel játszottam. Általános hetedikben. Hatalmas élmény volt.
Mixing.Dj/Progressive
2019.02.17. 06:17:25
LV2
+1
Életem legmeghatározóbb játéka.Nem értem hogy miért a második mindenki kedvence.Azt is szeretem persze pláne az újat,de számomra az a hangulat amit ez a játék adott x évesen elmondhatatlan.Jah nem volt még memória kártyám :)Még parább volt.
4. Onimushaman  Szerkesztő
2019.02.16. 21:47:05
LV24
+2
Egyik kedvencem volt a 3. rész mellett, a Remaster meg rátesz egy lapáttal.
señor
3. Janinja82  Mérges Sárkány
2019.02.16. 15:17:48
LV3
Ps3-ra minden klasszikus részt megvettem. Neki futottam mindnek vagy 100szor olyan kihívásokat találtam ki magam amikhez ma trófea jár :)
2. Itachi  PlayStation.Community tag
2019.02.16. 10:05:35
LV2
Pont tegnap vittem végig a hd remastert, az tényleg egy mestermű. A Lisa Trevor szál olyan szinten megdobja, az amúgy tényleg ZS kategóriás horror történetet, hogy nem lehet összehasonlítani a kettő hangulatát.
ヤレヤレ、ダゼ。
1. jime  non-alcoholic
2019.02.16. 09:44:29
LV29
+1
első játékom volt a szürkére, a crash bandicoot mellett.
hatalmas élmény volt Sega/Snes korszak után.
"wake up, you're dead!"
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
Elmélkedő - Virtuális Futballigazság Döntő
2019.07.25. 22:00 PlayStation.Community
11 hozzászólás
Szerző: martin
...azaz csapatért játékot, vagy játékért csapatot?
Slay the Spire (PS4, PSN)
2019.07.19. 09:42 PlayStation Network
0 hozzászólás
Szerző: Onimushaman
Na még egyszer, utoljára.
DRAGON QUEST BUILDERS 2 (PS4)
2019.07.17. 17:06 Játékteszt
7 hozzászólás
Világokat építünk!
18 Floors (PS4, PSVR, PSN)
2019.07.16. 09:47 PlayStation Network
9 hozzászólás
Szerző: DrZaius
Négyemeletnyi borzalom.
Képregény - A sötét lovag visszatér
2019.07.14. 10:35 Cool-Túra
7 hozzászólás
Szerző: VictorVance
Az utolsó szuperhős-képregény.
Vaporum (PS4, PSN)
2019.07.14. 10:21 PlayStation Network
3 hozzászólás
Szerző: ColdHand
Egy elfeledett zsáner feltámadása, ráadásul magyar nyelven!
Sorozat - Stranger Things: Season 3 (2019)
2019.07.13. 18:10 Cool-Túra
5 hozzászólás
Szerző: MolonLave
Végtelen történet.
BLOODSTAINED: RITUAL OF THE NIGHT (PS4)
2019.07.12. 13:34 Játékteszt
12 hozzászólás
Szerző: GrayFox
Klasszikus képlet, komoly vérfrissítés.
Irony Curtain: From Matryoshka With Love (PS4, PSN)
2019.07.11. 11:27 PlayStation Network
1 hozzászólás
Szerző: Onimushaman
Oroszország anyácskában point and click játszani végig téged.
F1 2019 (PLAYSTATION 4)
2019.07.10. 09:16 Játékteszt
6 hozzászólás
Szerző: B_Renato97
Újabb esztendőnyi formaautózás.