PlayStation.Community

2019.02.15. 13:00 Játékteszt
41 hozzászólás
Szerző: Onimushaman
Értékeld a cikket!
Tosztál, hogy így megváltoztál?

Úgy vettem észre, hogy kétféle gamer létezik. Ebből az egyik sosem nyitott az újdonságokra, akár a kisebb változtatások is berserker vadállattá változtatják a görcsösen ragaszkodó fajtáját. Ezt a réteget még egy profi remake sem tudja teljes egészében kiszolgálni (például dühöngenek, hogy nincsenek óriáspókok és nem tologathatnak nehéz ládákat a Resi 2-ben). Aztán ha egy szerelmetes sorozatuk ki mer lépni az évtizedes komfortzónájából, mint mondjuk a Resident Evil 7, Assassin’s Creed, vagy a God of War, akkor már megy a szájtépés jóval a megjelenés előtt.
A Far Cry 5 ezen oldalhajtása/folytatása pontosan nekik készült, hiszen lényegében ez a széria már 2012-ben elérte azt a formáját, amin csak óvatosan finomítgatnak a fejlesztők. Egy élvezetes lövölde, amire bármilyen maszkot rá lehet húzni, és a téridő bármely pontján el lehet helyezni biztonsággal. A Far Cry New Dawn pedig tovább folytatja ezt a hagyományt és egy ismerős, de még is új környezetbe kirándultat el minket.
Nem túlzottan happy enddel ért véget az FC5 története, ahol a szektavezér Fater által megjósolt nukleáris katasztrófa bekövetkezett. Remény megye lakossága óvóhelyekben töltötte az éveket, majd világuk romjain elkezdték az építkezést. Szakemberek járták a vidéket és tették élhetővé az országot, de ugyanakkor nem mindenki volt ennyire konstruktív. Egy élősködő csoport inkább a könnyebb utat választva elkezdte terrorizálni a lakosságot, és a The Walking Dead Negan frakciójához hasonlóan gyilkolta és fosztogatta embertársait. Történetünkben egy építőcsapatot kísérő fiatalembert - vagy hölgyet - irányítva kell felszámolni a „Negan” ikrek rémuralmát, miközben szakembereket gyűjtve fejlesztjük településünket.
A nem túl eredeti történet cserébe rövid, a korábbi epizód megnyirbált térképén játszódik. Több mint 100 lokációt tartalmaz, amelynek csak egy töredékén lesz dolgunk, a nagy részük teljesen opcionálisan barangolható be, amiket egyébként be is fogunk kirándulni és garantáltan gyalogszerrel.
Erről gondoskodik a szoftver képi világa, ami bámulatosra sikeredett. Ahogy kezd világosodni, úgy válik szebbé a táj, a fényeffektek nagyszerűek, a víz tükröződése is felettébb kellemes. A rózsaszínben játszó virágos mezők, az albínó szarvasok, a folyóban ugráló halak miatt néhány pillanatra elfeleltjük, hogy ez egy darálós FPS, és nem egy természetjáró kaland. Nagyon sokféle állat kapott helyet a játékban, melyeket le is vadászhatunk, mert a bundájukért komoly nyersanyagot kapunk (a már említett lokációk is kimerülnek a lomizásban).
Mivel a tapasztalati pontokat és szinteket száműzték, így a nyersanyagok harácsolása lesz a mellékes feladatunk, az elsődleges pedig az ethanolos tartályok kézre kerítése (a képességfa és a skillpontok maradtak).
Az unalomig ismert bázisokat elfoglalva megtarthatjuk azokat, vagy felszámolva egy nagyobb fogás reményében megvárhatjuk, hogy erősebb egységektől újfent elhódíthassuk. Eddig is meg lehetett különböztetni erősebb katonákat, de most először tier osztályokba lettek sorolva, csakúgy mint fegyvereink. Bázisunk szintjének függvényében tudjuk fejlesztgetni akár növénykertünket, a gyakorló központot, a munkapadot, az expedíciós állomást, és így tovább - így tartva fent a folyamatosan kiegyensúlyozott játékot.
Már az elsőként összeeszkábált, fűrésztárcsákat lövő sawblade is remek társunk lesz a harcban.

Apropó társak! Ahogy az 5. részben itt is gyűjthetünk öribarikat, akik eltérő fegyverzettel és képességekkel rendelkeznek. Kedvenceim voltak a nyugdíjas mesterlövész öreglány és Horatio, a vadkan. A leghasznosabbnak viszont az ember legjobb barátja bizonyult egy imádni való kutya képében, ugyanis az eb átlát a falon, ezáltal megjelölve az értékes kacatokat.
Ami szimpatikus, hogy - hasonlóan az AC Odysseyhez - semmi sincs túltolva és nem vagyunk rákényszerítve dolgokra. Így mindent a saját szórakoztatásunkra fedezünk fel és tényleg játszunk, nem pedig gép módjára pucolgatjuk a tartalmat. Nagy pacsi jár a fejlesztőknek, hogy végre elhagyták a retkes ládákat és a régiós térképes tornyokat is. Egyedül a bázisok maradtak, de ebből sincs összesen egy tucatnál több.
Bekerült 7 zsír új rövid küldetés is stuffba, ami egy helikopteres kiruccanás formájában érhető tetten. Ezek eddig nem látott helyszínekre kalauzolnak el, mint például egy börtönsziget, lezuhant kormányzati repülőroncs, vagy egy vidámpark. Ezeket egyedül, vagy egy online társsal is teljesíthetjük, ahogy a teljes játékban is bolondozhatunk együtt. Mókás volt partneremmel kuporogni egy rozsdás busz tetején, miközben két megvadult bölény próbált eltiporni minket. Vagy miután feloldottuk a helikoptert kiugrálni belőle és a wingsuittal szelni a tájat.
A harcrendszer maradt a régi: vagy lopkodva, csendben, hátulról kivégezve, esetleg nyíllal tevékenykedünk, vagy őrültek módjára Rambo stílusban kaszáljuk le az ellent. Utóbbival gyorsabban lehet haladni, de a jutalom is jóval kevesebb lesz. A járművek már egy ideje nem tetszenek, mivel a kamera túl mélyen van. Biztos láttatok már nagyon alacsony nyugdíjast autóba ülni, aki alig lát ki a szélvédőn (ha máshol nem, akkor a Simpsons család vakond bácsiját). Pontosan ezt az érzést kelti az autókázás itt, de mint említettem a gyalogosan is szépen lehet haladni, egy idő után pedig akár gyors utazni a már feltérképezett helyszínekre.
Szinte mindenhol találhatunk rövid jegyzeteket, de ezek nem túl izgalmasok vagy érdekesek. Aki játszott az 5. résszel, az talán picit izgalomba jöhet néhány feljegyzéstől, ami a szektára és azt követő állapotokra vonatkozik. Ellátogathatunk ismerős épületekhez, de ezek rendesen le lettek amortizálódva. Több ilyen is okot adhat egy pinduri megemlékezéshez. (Vajon mi történhetett Sajtburgerrel?)
A nyomott árhoz tehát némileg nyomottabb tartalom is dukál, 20-25 óránál többe nem fog kerülni kimaxolni az egészet (ha csak a sztori részét nézzük, az nagyon rövid).
A Far Cry New Dawn nem fogja megváltani a szériát, pláne nem a világot. Viszont a gameplay van annyira élvezetes, hogy akár egyedül, akár másodmagunkkal szívesen járjuk a vadont. Szép színes, hangulatos alkotás, amibe a műfajt kevésbé kedvelők is elmerülhetnek. Bevallom szkeptikus voltam, de végül kellemeset csalódtam!

(A játékot a kiadó biztosította tesztelésre. Köszönjük! Megvásárolható támogatónk, a PlatinumShop budapesti boltjaiban, vagy webshopjából a linkre bökve meg is rendelhető.)
Képgaléria
Olvasói vélemények
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
41. Onimushaman  Szerkesztő
2019.02.25. 03:23:58
LV24
Válasz 40. Magus7 üzenetére:
Pagan Min se valami nagy szam a 3. reszhez kepest.
señor
40. Magus7  PlayStation.Community tag
2019.02.24. 14:09:57
LV1
Hejj csak én vettem meg ? Co-op trófeához keresek társat,de nem igazán találok,amúgy csak a negyedig részt vittem végig,Pagan Min után,elég gyengék ezek a "gonoszok".
39. NAGYMESTER666  PlayStation.Community tag
2019.02.23. 20:49:33
LV1
Eladom a merót és már rendelem is!
38. Onimushaman  Szerkesztő
2019.02.20. 04:41:42
LV24
Válasz 36. eandre üzenetére:
Élvezetes a cucc, a 3. rész óta nem nagyon tudott megújulni. Nem egy zsákbamacska.
señor
37. eandre  PlayStation.Community tag
2019.02.20. 01:56:03
LV11
PS+ ban adnák ellenék vele de 14(?) ezerért kihagyom.
36. eandre  PlayStation.Community tag
2019.02.20. 01:54:57
LV11
Oni ennyi játék után egy ilyen rokabőr 8 Neked? :(
35. Richard  PlayStation.Community tag
2019.02.19. 17:00:16
LV5
Rég játszottam fps-el. Jó fps-el meg végképp. Ez érdekel!
34. VictorVance  Szerkesztő
2019.02.17. 22:20:37
LV17
A leendő FC6-ban én még néhány dinoszauruszt is díjaznék.
Örülünk?
33. ymmoTS  PlayStation.Community tag
2019.02.17. 18:54:42
LV4
+2
Szerintem teljesen mind1 hogy a 6 hol fog játszódni, a lényeg hogy legyen valami nagyobb mechanikai változás a játékmenetben mint anno a 2-3 között volt .

Szorakoztató ettől még az egész FC, de régebben az egyik legjobban várt játékok közé tartozott, most meg kb egy B kategoriás akció filmnek felel meg. Megnézi az ember de hamar el is felejti . Ennél többet ér ez a franchise
So.. this is what it feels like
32. Onimushaman  Szerkesztő
2019.02.17. 16:17:28
LV24
Válasz 31. martin üzenetére:
Az 5 kiegje a Marson fasza volt.
señor
31. martin  Főszerkesztő
2019.02.17. 16:05:59
LV27
Válasz 28. KAMIKAZE-HUN üzenetére:
Mennek az űrbe, egy idegen bolygóra.
Ezt most kimondtam, vagy csak gondoltam?
30. martin  Főszerkesztő
2019.02.17. 16:05:43
LV27
+2
Válasz 20. Itachi üzenetére:
Lehet, ha nem lettek volna évszázadokig rabszolgaságban a feketék és nem nézné őket a mai napig a fél világ alacsonyabb rendű állatoknak, nem lenne felháborító a kikötözött fekete képe sem. Én ezt inkább természetes reakcióként értékelem.
Ezt most kimondtam, vagy csak gondoltam?
29. mentoloshypo  Az indie fóbiás
2019.02.17. 15:02:08
LV28
Válasz 28. KAMIKAZE-HUN üzenetére:
Trópusi hegyes-dombos szigetvilág, egzotikus növényekkel és állatokkal az nagyon feelinges lenne!
Jah, várj...
28. KAMIKAZE-HUN  PlayStation.Community tag
2019.02.17. 14:44:56
LV6
Válasz 4. Old_Raiden üzenetére:
Volt már szinte minden, kíváncsi vagyok mit fognak kitalálni hatodiknak.
"Örökké nem eshet"
27. Rayne  PlayStation.Community tag
2019.02.17. 12:26:28
LV1
Válasz 26. Onimushaman üzenetére:
Értem, köszönöm szépen.

Mondjuk az 5. vége akkora csalódás volt és a menet közbeni hülyeségek is a sztoriban, hogy nem fogom beszerezni a New Dawn-t, de mindenképpen köszi az információt (meg a tesztet is).
26. Onimushaman  Szerkesztő
2019.02.17. 12:20:44
LV24
+1
Válasz 24. Rayne üzenetére:
Itt nem annyira fuves, inkabb csak egy rovid probatetel par allat ellen. Meg egy rovidebb szakasz van benne, ami spiritualis kicsit.
señor
25. TCr64EU  Choose life
2019.02.17. 09:13:49
LV22
Válasz 23. kluft üzenetére:
Ostoba butagecik.
"Mert a kamion a miénk és el akarunk menni vele!"
24. Rayne  PlayStation.Community tag
2019.02.16. 22:10:47
LV1
Válasz 22. Onimushaman üzenetére:
Köszi!
Akkor ez a rész kimarad. Hátha egyszer sikerül kihagyni ezt a szánalmat is, a rádiótornyokat már nagyjából sikerült. :)
23. kluft  PlayStation.Community tag
2019.02.16. 21:05:46
LV8
+1
Válasz 20. Itachi üzenetére:
Hogy mennyire abszurd és egészen elképesztő a helyzet manapság; a Gucci egyik pulóverét(!) rasszistának titulálták, jellemzően színes bőrű rapperek. Most komolyan, ha az a pulóver nem fekete színű hanem fehér, akkor mi van? Akkor már nem rasszista? Akkor megveszi több ezer dollárért az a buta gyökér? Ennyit a borítóról és a fordított bőrszínről, abból óriási botrány lenne...

https://offmedia.hu/stilus/soulja-boy-ugy-ber[...]
Semper Fidelis
22. Onimushaman  Szerkesztő
2019.02.16. 13:58:48
LV24
+1
Van benne.
señor
21. Rayne  PlayStation.Community tag
2019.02.16. 12:31:40
LV1
+1
Ez a rész is televan ilyen bedrogozott, idióta jelenetekkel?
Már a 3 óta hányok ezektől..
Az 5-ben meg nagyon túltolták ezeket.
20. Itachi  PlayStation.Community tag
2019.02.16. 12:12:06
LV2
Válasz 17. martin üzenetére:
Nem is erről beszélek. Csak a képről. Képzled el a fordítottját. Hogy oda egy feka van kikötve és két fehér csinálj ugyanezt. Nekem ezzel az ég egy adta világon semmi bajom nincs, de garantálom, hogy ha a fordítottja lenne a brítón, ilyne-olyan jogokért harcoló szervezetek ellehetetlenítenék a kiadást...
Nem a játék a a lényeg itt, hanem a kettős mérce. Hogy a fordítottjával nem lett volna kiadható a játék.
ヤレヤレ、ダゼ。
19. ColdHand  Szerkesztő
2019.02.16. 11:11:44
LV22
Válasz 14. Onimushaman üzenetére:
Bakker, azt hittem az egy nemi identitását kereső (és eltévedt) kis suhanc!
...a többit képzeld hozzá.
18. jime  non-alcoholic
2019.02.16. 09:41:46
LV29
+1
mostanában pótolom a Primalt, aztán majd az 5.
le vagyok maradva :D
"wake up, you're dead!"
17. martin  Főszerkesztő
2019.02.16. 09:06:55
LV27
Válasz 10. Itachi üzenetére:
Mivel ők a főgonoszok, szerintem teljesen legit a kép. A játékban őket ölöd.
Ezt most kimondtam, vagy csak gondoltam?
16. mentoloshypo  Az indie fóbiás
2019.02.16. 08:46:52
LV28
Válasz 15. Onimushaman üzenetére:
A játékban se emberek vannak hanem poligonok és textúrák. :)
15. Onimushaman  Szerkesztő
2019.02.16. 07:41:41
LV24
Válasz 10. Itachi üzenetére:
Csak három embert látok rajta.
señor
14. Onimushaman  Szerkesztő
2019.02.16. 07:40:48
LV24
Válasz 12. ColdHand üzenetére:
Képeket csekkold.
señor
13. Tuco  PlayStation.Community tag
2019.02.16. 06:29:45
LV1
Nem hiszem el, hogy ez a sokadik rókabőr epizód ami konkrétan tök ugyanaz mint az előző 3 a sztori meg kb. Olyan mintha egy kisegítős írta volna házi feladatként fogalmazásból ilyen értékelést érdemel!!!
12. ColdHand  Szerkesztő
2019.02.16. 00:08:55
LV22
+1
Válasz 8. Onimushaman üzenetére:
Feka csaj arcszőrzettel? O.o
...a többit képzeld hozzá.
11. leslie21  PlayStation.Community tag
2019.02.16. 00:00:15
LV11
+1
Válasz 10. Itachi üzenetére:
Ilyenkor kellene lázadozni a fehér társadalomnak és kígyót békát kiabálni a hátrányos, degradáló megkülönböztetés miatt! :D
Legalább mondjuk annyi mentség van h a feka csajok nem valami pozitív szereplők, hanem a főgonoszok, akiket gondolom fel kell koncolni a játék végére...
10. Itachi  PlayStation.Community tag
2019.02.15. 22:41:36
LV2
+1
Válasz 2. martin üzenetére:
Social Justice warrior fiesta. Mert az úgy teljesen rendbe van, hogy két néger azt csinálja a fehérrel, amit a borítón. Ha fordítva lenne, ki se adhatnák a játékot. Kettős mérce újfent.
ヤレヤレ、ダゼ。
9. Onimushaman  Szerkesztő
2019.02.15. 21:13:21
LV24
Válasz 5. Lotar üzenetére:
Megszorítások vannak és csak hatféle haj kapott helyet.
señor
8. Onimushaman  Szerkesztő
2019.02.15. 21:12:21
LV24
Válasz 7. VictorVance üzenetére:
Ezt sokan benézték, de ha ez megnyugtat lehetsz fekete csaj benne te is. Sőt, még arcszőrzeted is lehet.
señor
7. VictorVance  Szerkesztő
2019.02.15. 20:54:38
LV17
Amúgy a teszt olvasásáig én totál abban a hitben voltam, hogy a játékban a két néger csajszit kell irányítani.
Örülünk?
6. VictorVance  Szerkesztő
2019.02.15. 20:53:47
LV17
Nekem még az FC5 végigjátszása is hátravan, ezt meg max ínségesebb időkre tervezem majd be.
Örülünk?
5. Lotar  PlayStation.Community tag
2019.02.15. 19:55:43
LV17
Peca van bene, uh gyühetne. Ingyé,okosba. Csippelt X1X ok?
psn/sen id: pcpmate
4. Old_Raiden  Kitiltott felhasználó
2019.02.15. 18:02:19
LV21
A Sekiro előtt még beszerzős. 8 pont egy ilyen spinoff-nak bőven korrekt, csak azért a FarCry 6-ra okoskodjanak ki valami eredetit.
3. quchy  PlayStation.Community tag
2019.02.15. 17:31:30
LV2
+1
Hanyadik bőr is ez?
PSN is currently undergoing maintenance.
2. martin  Főszerkesztő
2019.02.15. 17:29:08
LV27
Válasz 1. Itachi üzenetére:
Ez mit is jelent?
Ezt most kimondtam, vagy csak gondoltam?
1. Itachi  PlayStation.Community tag
2019.02.15. 14:02:18
LV2
...és egy SJW fiesta...
ヤレヤレ、ダゼ。
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
Far Cry Ne Dawn
Ubisoft
Látványosság:
Kiemelkedő
Játszhatóság:
Kiemelkedő
Szavatosság:
Átlagos
Zene / Hang:
Hangulat:
8/10
Pozitívum
Mesés környezet, amit élvezet bejárni; a kevesebb néha több tökéletes, gyakorlatba való átültetése
Negatívum
A gyenge történet és karakterek elsorvadnak a tényleges játékmenet mellett