PlayStation.Community

2019.01.27. 15:16 PlayStation Network
10 hozzászólás
Szerző: martin
Értékeld a cikket!
Önöknek ma a Fumito Ueda Tribute Band játszik.

Az utóbbi időben kifejezetten működőképes az a módszer, mely során belenézek trailerekbe, azok alapján kiszúrok magamnak játékokat tesztelésre, aztán amikor megérkeznek, boldogan vetem bele magam a kalandokba. Szinte soha nem nézek meg viszont másfél percnél hosszabb előzeteseket és általában nem is várom meg a trailerek végét, leginkább azért, mert ezekben a kedvcsinálókban egy csomószor kapitális poénokat is képesek lelőni - jó példa erre a nemrég szintén általam ismertetett YIIK, melynek bemutatkozó kisfilmje konkrétan még a game legvégét is villantja; más kérdés, hogy amikor először nézed, fogalmad nincs róla, hogy az a sztori befejezése.
A PS4-es Vane is így került a látókörömbe, de csak annyit tudtam róla utólag, hogy valamiért megtetszett, magára a játékra nem is emlékeztem. Indítás után ugrott be, hogy "ja igen, ez az a cucc, ami abban a fura uedás világban játszódik"...

Mert hát a Vane első blikkre tényleg olyan, mintha a thatgamecompany méltán piedesztálra emelt Flower és Journey alkotásainak keveréke lenne, némi ICO + SotC + TLG beütéssel fűszerezve. A kezdőképernyő például szuperminimalista, HUD konkrétan nincs, kezdés után pedig egy faágon pihenő madár irányítását kapod meg, mellyel rövidesen egy nagyon misztikus és titokzatosnak tűnő táj felett szeled az eget.
"Tikos és misztikus" - ez a szókapcsolat már magában is annyira tipikusan hozza Fumito Ueda univerzumainak hangulatát; talán látnod sem kell a Vane tájait ahhoz, hogy tudd, miről is van szó; körülírhatatlan, kortalan környezet, melynél nem tudhatod biztosan, hogy a történelem előtti, esetleg utáni időkben vagy-e; a természetes és mesterséges tájkép tökéletes egyvelege, melyben épületek, építmények és természet alkotta képződmények úgy simulnak egymásba, hogy nehéz eldönteni, hol kezdődik az egyik és hol végződik a másik. Mindehhez hangok és muzsika nyugtalanító keveréke társul, mely csak tovább fokozza a bizonytalanságot.
Annyira szép, annyira földöntúli, annyira felkavaró, annyira izgalmas az egész. Nincsenek szövegek. Nincs magyarázkodás. Nincsenek iránymutató nyilak. Nincs térkép. Nincs semmi, csak te és a megérzéseid. Meg pár csillanás a távolban. Valami mesterségesnek tűnő objektum, ami vonz, mint szorgos méhet a virágpor ígérete. Gyerünk, gyerünk, ott lesz a titok nyitja!

Valami azonban nagyon nem stimmel a varázslattal. Leszállsz a madárral, hogy tipegj kicsit egy tavacska körül. Próbálod fordítani a kamerát, de az befordul a kövek alá. Mögé. Fölé. Aztán inkább felszállsz, mert hát egy madárnak az égen van a helye... és egy pillanatra újra működik a varázs... de nem, mégsem. A kamera ráközelít a madárra, de te inkább körbenéznél. A kamera eltávolodik a madártól, te viszont inkább fordulnál. Hajtanád magad a szárnyaiddal, de nem jó az ütem. Túl keveset csapsz velük. Vagy túl sokat. Egy pillanatra kifogod a szelet, igen, most annyira lendületes lesz az egész... de nem, nem, nem nem, ó nem, újra lelassultál.
Hát, itt valami flow probléma van...
Aztán leszállsz az ódon szélkakason. Vagyis... leszállnál, de első körben túlrepültél, úgyhogy most inkább fordulnál, de madarad nem akarja a sorsát, nem engedelmeskedik; szinte már fizikai munka, ahogy az analóg kar kétségbeesett, erőszakos tolásával-húzásával irányba akarsz állni.
Végül keservesen, de sikerül a landolás. Más madarakat invitálsz magad mellé. Kis kompániád súlyától feléled a szakadt szélzsák, új utat mutat. Nekidurálod magad és megindulsz az ismeretlen hegyek felé.
Előbb vagy utóbb, tudatosan vagy véletlenül, de megtalálod az aranyat. Többfelé is akad belőle a kietlen tájon. Például a völgyben, ahová az a furcsa kalitka esett. És a félelmetes barlangban is. Ahogy a közelébe érsz, a pernyeszerű aranyfüstből egyre több tapad a testedhez... és akkor átváltozol. Emberré. Vagy gyermekké. Nővé? Férfivé? Talán nem is igazán fontos.
Próbálsz eligazodni. Tájékozódni. Jobban mondva próbálsz egyáltalán haladni, mert néha az sem egyértelmű, hogy egy sziklapárkányra azért nem tudsz felmászni, mert nem lehet, vagy azért, mert nem jól csinálod. Kínkeservesen, aprócska figuráddal együtt szenvedve küzdesz az irányok tartásával, miközben kontrollered műanyag karja majdnem meghajlik a fizikai igénybevétel miatt, gombjai pedig szinte behorpadnak, ahogy próbálsz valami eredményt kicsikarni a játékból.
A hatalmas csarnok, amire végül rábukkansz, szinte letaglóz méreteivel. Elveszel benne. Még a lélegzeted is csendesebben veszed. Kötélpályákat látsz és kalitkákat. Próbálod átlátni az összefüggéseket. Egyszer madár vagy. Egyszer emberke. Madárként is, emberként is azon dolgozol, hogy valami interakciót kicsikarj a környezetből. Azt ott megemeled, ez itt megindul. Azt meghúzod, ez leesik. Kinyílik. Bezáródik.
Már nem vagy egyedül. Ettől azonban nem érzed jól magad. Figurád is szenved és te, a player is szenvedsz. És persze szenvednek a "többiek is". Toljátok. Húzzátok. Nyomjátok. Görgetitek. Kiabáltok. És kiabálsz te is. Belül mindenképpen. De nem az örömtől. A kíntól.
Együtt nyögtök mindannyian. De veletek nyög a DualShock 4 és a PlayStation 4 konzol is. Mintha senki sem akarná ezt az egészet, amit csináltok.
Részemről meg is van 2019 első orbitális csalódása. A Vane, ez az elképesztően ígéretesnek, felkavaróan titokzatosnak látszó kaland, mely végül nem lett több, mint egy lehangoló techdemo. Vagyis nem, inkább egy hamvába holt koncepció. Egy impozáns, hihetetlenül stílusos világ, melyben a nyögvenyelős rendszer végül menthetetlenül agyonnyomta a nagy ideát.
Nagyon kár érte, mert ebből akár valami felejthetetlenül szép élmény is kerekedhetett volna. Viszont ennél a kalandnál sajnos még a remény sem képes valós diadalt aratni a tapasztalás felett. Nem igazán ajánlom, végképp nem ennyiért.

(A játékot a kiadó biztosította tesztelésre. Köszönjük!)

Kiadó: Friend & Foe
Fejlesztő: Friend & Foe
Megjelenés: 2018.01.15.
Ár: 6690 Ft
Játékosok száma: 1
Kép: 1080p
Demo: Nincs
Méret: 2.52GB
Web: http://www.friendandfoegames.com/vane/
PSN feltöltőkártya: Platinum Shop
Képgaléria
Olvasói vélemények
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
10. soliduss  A Krónikás
2019.01.29. 08:36:38
LV25
+1
Na ezt most engem is meglepett. 2 csillagra nem pazarolom a drága időmet.
9. Sakamoto_14  A bölcs
2019.01.28. 16:28:41
LV20
Pedig az az egy-két trailer annyira meggyőző volt, hogy szinte tuti megvettem volna. Kösz, Martin, ezt megspóroltad nekem.
8. snike  PlayStation.Community tag
2019.01.28. 00:22:48
LV1
kár
7. martin  Főszerkesztő
2019.01.27. 20:13:40
LV27
Válasz 6. GrayFox üzenetére:
Mondjuk ki, amikor te játszod, egy fos. Amikor a gép játszik, akkor csoda.
Ezt most kimondtam, vagy csak gondoltam?
6. GrayFox  Szerkesztő
2019.01.27. 20:09:16
LV9
Nagyon szep jatek kepeken, vannak jo pillanatai, de keserves rossz vele jatszani. Arrol nem beszelve, hogy - szerintem - az uzenete is sokszor el lett mar sutve, hatekonyabban. Szerettem volna szeretni, de ez most nem valt be.
メタルギアソリッド [METAL GEAR SOLID]
5. Greg  PlayStation.Community tag
2019.01.27. 18:15:18
LV25
Látvány és hangulat tetszik... kár érte...
LV426
4. eandre  PlayStation.Community tag
2019.01.27. 18:02:24
LV11
+1
MADÁRSZAR
Am tenyleg olyan volt a trailer h megragadt az ember agyában.
2019.01.27. 16:58:37
LV1
Nem tűnt rossznak.Kár érte.
2. martin  Főszerkesztő
2019.01.27. 16:01:41
LV27
Válasz 1. zodiac55 üzenetére:
Amikor valamit érdemben kell csinálni benne, akkor játszhatatlanul rossz.
Ezt most kimondtam, vagy csak gondoltam?
1. zodiac55  PlayStation.Community tag
2019.01.27. 15:27:56
LV12
Úristen! Az az írás! Sajnálom, hogy vége lett, szívesen olvastam volna még! A játék érdekes, de ha olyan játszani vele, mint sajtreszelővel önkielégítést végrehajtani, akkor sajnos nem érdekel. Kár érte.
"Si vis pacem, para bellum."
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››