.
 

PlayStation.Community

2019.01.17. 13:44 Játékteszt
8 hozzászólás
Szerző: Sanada
Értékeld a cikket!
Patkányirtás csatabárddal.

Ha valaki elég régóta figyeli az írásaimat, azoknak bizonyára már feltűnt, mennyire komázom a fantasyt. Ettől függetlenül mondhatni öléggé' válogatós is vagyok ilyen téren: nem érem be holmi kommersz high-fantasykkel, ahol a törpök vidáman bányásznak a hegyekben, elfek fuvoláznak a lombkoronákon és ahol minden sarkon egy sárkány szotyizik; nem, ahhoz hogy engem egy fiktív világ megfogjon, annak túl kell mutatnia a Tolkien által lefektetett alapokon és valami igazán egyedit kell felmutatnia. Számomra a Warhammer univerzum pont ilyen (mármint nem a 40K, hanem a "sima" középkori): imádom azt a sötét, mocskos hangulatot amit az ebben a világban fogant könyvek, asztali- és videojátékok árasztanak magukból, a német reneszánszt alapul vevő univerzumot a valós germán történelemre tett kikacsintásokkal. Odáig vagyok a beteges, sokszor Bosch és Bruegelt (két kedvenc festőm) idéző látványvilágért, imádom az összetett, mára már végletekig kidolgozott univerzumát. Hiába no, nem a jóságos bölcs öreg varázslók világa ez, sokkal inkább a sírjukból halottakat feltámasztó nekromantáké.
Ezt figyelembe véve talán nem meglepő milyen kellemes meglepetés volt számomra jó 2 évvel ezelőtt a Warhammer: Vermintide PS4-es portja. Mert hát valóban betalált nálam: amennyire irtóztam az elején az online csapatjátékra kihegyezett játékmenete miatt, annyira tudtam lelkesedni már az első pálya végigjátszása után a cuccért, annak autentikus mivolta miatt.

A svéd Fatshark csapata nagyon elkapta a lényeget; a Vermintide első része annyira hűen modellezte le virtuális formába ezt a megkapó világot, amennyire csak emberileg lehetséges volt. Minden fegyver, karakter, környezeti elem csak úgy árasztotta magából a hamisítatlan WH-feelinget (az agyamat valahol ott dobtam el, amikor a játékban az egyik kisorsolt fegyver egy autentikus német hóhérszablya volt, történelmileg teljesen hűen lemodellezve; pont egy olyan darab, amit annak előtte nem sokkal személyesen is láttam kiállítva Rothenburg városának börtönmúzeumában!)
Mint játék, megvoltak ugyan a maga hiányosságai, de a hangulaton túl mint coop játék is megállta tisztességgel a helyét. Továbbá a fejlesztők javára szóljon, hogy utólag is megtámogatták a programot különböző DLC-kel, amik közül nem egyet ingyen és bérmentve dobtak ki a nagyérdeműnek. Nem csoda hát, hogy a közönség is felfedezte idővel, legalábbis itt fordult elő az a fura eset, hogy még bő egy-két évvel a megjelenés után is egész tisztességes számban voltak jelen online játékosok (sőt, megfigyelésem szerint még többen is, mint a megjelenést követő pár hétben), és még a legutóbbi időkig is rengeteg ismeretlenekből álló csapat verbuválódott össze egy kis szolid patkányirtásra.
Most pedig végre valahára megkaptuk a PC-n már egy éve debütált folytatást is a Vermintide II formájában; a kérdés tehát adott, hogy mennyire sikerült fejleszteni a jól eltalált alapot az első részhez képest?
A sztorira kár lenne túl sok szót fecsérelni, hiszen pár mondatban leírható: hőseink miután megmentették Ubersreik városát a teljes pusztulástól és felülkerekedtek a támadásért felelős skaven patkányembereket, valamint hamis módon isten szerepében tetszelgő vezérüket, csak kétes értékű győzelmet szereztek. A csatát ugyan megnyerték, a háborút viszont nem: a világ elkerülhetetlennek látszó pusztulása tovább folytatódik (innen a név is: endtimes, ami a Warhammer univerzum nagyívű történetfolyama utal, a játék cselekménye pedig ebben helyezkedik el).
Északon új fenyegetés üti fel a fejét a káosz harcosainak formájában, akikkel a sebeiket nyalogató Skaven klán szövetséget is köt, s ha mindez nem még lenne elég, kis szedett-vedett csapatunkat még ráadásképpen foglyul is ejtik. Első lépésként tehát a szökésre kell koncentráljanak, hogy aztán újult erővel szállhassanak szemben a zord északot fenyegető legújabb veszedelemmel.
Magáról a tényleges játékmenetről úgy gondolom nem szükséges bővebben szót ejtenem, hiszen megtettem azt már az első rész tesztjében elég részletesen, így azt hiszem elég inkább ezúttal az újdonságokra koncentrálni, azaz, miben fejlődött a folytatás?

Röviden: mindenben. De tényleg, le a kalappal a fejlesztők előtt, szinte mindenütt tetten érhető mennyire odafigyeltek a visszajelzésekre. A teljesség igénye nélkül lássuk is a főbb változtatásokat: elsőként ott van az a nem elhanyagolható apróság, hogy mennyire kibővítették annak lehetőségét, milyen karakterrel vágunk neki az adott pályának.
Bár maga a választható főszereplők száma nem változott, maradt öt (Markus a birodalmi katona, Sienna a tűzvarázsló, Bardin a törp harcos, Kerillian az elf nyilas, és végül Victor a boszorkányvadász), ám ezek a karakterek egyenként további 3 kasztra bomlanak le. Mit is jelent ez? Azt hogy például, Markust választhatjuk zsoldosként, mesterlövészként, vagy akár páncélos katonaként is. A kasztok közötti különbségek pedig messze túlmutatnak a puszta külsőségesen: választástól függően teljes másra specializálódik az adott karakter (közel- vagy távolsági harcra lesz-e kihegyezve -például), mások lesznek az elsüthető speciális képességek, mások lesznek a passzív és aktív perkek, és természetesen akár teljesen más felszerelések aggathatóak rájuk.
Így aztán nem túlzás azt állítani, hogy valójában 15 teljesen eltérő karakter felett bábáskodhatunk míg szól a buli. Szerencsére a fejlesztők nagyon jó érzékkel kezdetben csak az alap ötöt tették hozzáférhetővé, aztán ahogy haladunk előre és nyitjuk meg az újabb szinteket (az első résztől eltérően karaktereink nem összességében fejlődnek, hanem egyenként, viszont sokkal gyorsabban mint ott volt), úgy válnak fokozatosan elérhetővé a további kasztok.

Szintén ez a sokrétűség jellemzi a felaggatható fegyver- és páncélarzenált is: az elérhető tárgyak listája mennyiségüket és fajtájukat tekintve körülbelül tízszerese az első részben látottaknak. Csak egy példával illusztrálva: Sienna a tűzmágus varázsbotja fajtától függően teljesen máshogy szórja a lángokat: van, amelyik tűzgolyókat lő, a másik lángszóró módjára szélesen szórja szét a lángokat, de cserébe csak közelharcra jó; és akad olyan is, ami egyetlen vékony csóvává koncentrálja a bot hegyében uralkodó forróságot, de viszont akár a látóhatárig széléig is el lehet lőni vele. Minden egyes fegyver egy külön játékstílust képvisel, hogy melyik éppen miben brillírozik azt a fegyver neve alatt zöld betűkkel kiemelve láthatjuk.
Ha már felszerelés: fejlődött a loot-rendszer is, ezúttal búcsút inthetünk az első rész nehézkes pályavégi kockaszerű szerencsejátékának, és helyébe egy sokkal életképesebb szisztéma lépett. Tudniillik, az adott pályán nyújtott teljesítményünktől függően, a menetek végeztével különböző minőségű kincsesládákat kapunk, amik egyenként legalább három új meglepetésszerűen sorsolt felszerelést rejtenek. Sőt, ha igazán ász voltál, akár több ládával is megdob a program. Mindez ráadásképp meg van fejelve azzal, hogy a megszerzett cuccokat lehetőségünk van feljebb húzni, szétbontani elemekre, kombinálni, és újakat kikeverni. És ez talán az ami miatt szörnyen addiktív a program: a pályák közt a nyert cumókkal molyolni, kísérletezni, minekután nyugodtan mondhatjuk, hogy nincs két ugyanolyan menet - akárhányszor is abszolváljuk ugyanazt a pályát, valami mindig más lesz, mindig lesz valami friss dolog, amit ki akarsz próbálni, és ami miatt vinnéd tovább a programot. Nem elhanyagolandó fegyvertény ez egy olyan program esetében, ami arra épít, hogy azt a valamivel több, mint egy tucat pálya valamelyikét teljesítsd újra és újra különböző nehézségi szinteken.

Ami a szinteket illeti, túl sok minden nem változott: a cél továbbra is az, hogy négyfős csapatunkkal jussunk el a pálya egyik feléből a másikba, miközben megoldunk pár faék egyszerűségű mellékfeladatot (tárgyak cipelése A-ból B-pontba, tárgykeresgélés, túszszabadítás, stb.) és próbáljuk túlélni az újabb és újabb hullámokban érkező ellenfeleket (a patkányokon túl most már ahogy említettem itt vannak a káoszharcosok is - de a skavenek között is találunk teljesen új típusú fogdmegeket).
Kaszabolni még mindig olyan jó, mint régen, egyszerűen megunhatatlan látvány és érzés ahogy csapásaink révén röpködnek a fejek, zúzódnak a csontok és ég porrá a hús. (Ja, hogy ez brutálisnak hangzik? Csókom, a Warhammer már csak ilyen, nem finom viráglelkű mulya egyének délutáni gyerekzsúrja.) De persze a fő élvezeti faktor a csapatszellem különböző megnyilvánulásain van: vállvetve védeni egymást a folyamatos túlerővel szemben, kombinálni a karakterek eltérő képességeit, különböző csalizós taktikákat bevetni a nem egyszer brutális mérettel rendelkező szörnyetegek ellen - bizony, merem állítani, hogy a Verintide 2 az elmúlt időszak egyik legjobb, ha nem "A" legjobb coop játéka az utóbbi időkből.
Ennyi dicséret után gondolom most a legtöbben értetlenül állnak az előtt, hogy ha valóban ennyire jó a program és ennyit fejlődött az első részhez képest, akkor miért nem egy kilences vagy tízes szerepel az értékelőben? A válasz az, hogy szívesen dobnék rá ennyit, de jó szívvel mégsem tudnám megtenni. Nem, éspedig azért nem, mert ahogy a játékot ki merték adni, az ebben a formában botrány. Nem is az a gond, hogy bugos, hanem hogy milyen típusú bugokat tartalmaz: olyanokat, ami még a legjámborabb embereknek is képes lenne az egészséges mértéket meghaladóan megemelni a vérnyomását. Konkretizálva pár példával: a tesztelés első hetében kétszer vagy háromszor fagyott ki teljesen pálya közben; aztán volt, hogy egy vesztes partiból olyan gyorsan léptek ki egymás után a játékostársam, hogy a játék teljesen bezavarodott, de úgy, hogy még a Game Over képernyőt sem tudta betölteni (léphettem ki a p*csába); de vitán felül a legalja az volt, amikor egy különösen nehéz szakasz legvégén hiába értünk be mindannyian a pályát lezáró teleportba, a játék "elfelejtette" lezárni a pályát. Csak álltunk ott a semmi közepén, mint a fa... falovak, várva a csodát, de semmi. Kiléptünk, beléptünk a pálya kijáratába, szórakoztunk ezzel körülbelül 10 percig, mire a host megelégelve a dolgot kilépett, és így aztán szépen minden addig a pályán szerzett eredményünket kollektíve buktuk.
Hangsúlyozni nem tudom milyen nagy hiba ez egy olyan játék esetében, ahol pálya közben menteni nem lehet, checkpoint rendszer nincs (egy menet átlagban 20-40 perces), és ahol az egyes nehézségi fokok között hatalmas különbség van. Persze, a javító patch szinte borítékolható (január közepén érkezett is egy, ami remélhetőleg legalább részben orvosolta ezeket a problémákat), de ez sajnos nem változtat azon a tényen, hogy milyen elkeserítően optimizálatlanul került megjelenésre a program.
Pedig amúgy technikailag más gond nem lenne: a netkód bivalyerős, matchmaking után akár már 1 másodperccel(!) képes betenni játékba, és amúgy a kivitelezésre sem lehet panasz. A fény-árnyék hatások néha egészen lenyűgözőek, és a megújult grafika néha egészen látványos dolgokra is képes (sokszor a szemünk láttára változik meg a környezet egésze, mint amikor annak vagyunk szemtanúi ahogy egy város a talpunk alatt valós időben összedől), ugyanakkor ha egészen őszinte akarok lenni, valamiben kevesebb ilyen téren, mint az előző rész. Hogy mást ne mondjak, fő karaktereink modellje nemes egyszerűséggel egészen ocsmány, PS2-es szinten néznek ki időnként.
Mindezek ellenére nem akarom azonban rossz szájízzel zárni a tesztet, mert nem érdemli meg: amennyiben orvoslásra kerülnek a fentebb említett problémák, úgy akár az idei év egyik legkiválóbb coop élményét köszönthetjük köreinkben. Ha hozzám hasonlóan szeretsz lootolni, élvezed a coop típusú multis játékokat, nem mondasz nemet egy jófajta dark-fantasy kalandra, és ráadásképpen még akár pár cimborád is szívesen tolná veled együtt, úgy nem ajánlom, hogy ezt most kihagyd - különösen, hogy az árcímke egészen baráti.

Végezetül megemlíteném, hogy a játék rendelkezik az alapjátékon túl turbózott kiadásokkal is. A prémium opcionálisan teljesíthető plusz feladatokon túl karaktereinknek plusz színezetet, játékon belüli avatart és a központi HUB-ban elhelyezett, pusztán dekoratív célokat szolgáló óriás Sigma szobrot ad, míg a deluxe változat ezeken túl az eddig megjelent 2 kiegészítő DLC-t adja pluszban. Utóbbiak a Shadows over Bögenhavent (két teljesen új pálya), valamint a Back to Ubersreik (az első részből 3 pálya felújítva, ám a kettes rész újdonságaival kiegészülve) elnevezéssel futnak. Szerény véleményem szerint pénzt csak erre az utóbbi kettőre érdemes adni, szerencsére ez a két csomag külön is megvásárolható utólag, amennyiben első körben csak az alap kiadásra neveztünk volna be.

(A játékot a kiadó biztosította tesztelésre. Köszönjük! A teszt a Ultimate Edition alapján készült.)

Kiadó: Fatshark
Fejlesztő: Fatshark
Megjelenés: 2018.12.18.
Ár: 9190 Ft, Ultimate Edition: 16990 Ft
Játékosok száma: 1, Online: 2-4
Kép: 1080p
Demo: Nincs
Méret: 35.33GB
Web: http://www.vermintide.com/
PSN feltöltőkártya: Platinum Shop
Képgaléria
Olvasói vélemények
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
8. leslie21  PlayStation.Community tag
2019.01.20. 23:43:19
LV11
Válasz 1. Tuco üzenetére:
A tökéletes Warhammer játék az PC only, manapság ritka, hogy van még PC-n olyan játék amiért érdemes konzol mellől kikacsintani és beruházni egy korrekt pc-re, de a Total War: Warhammer széria az. Abban a játékban minden benne van amiért imádni lehet a Warhammer univerzumot, hihetetlenül jól elkapták a hangulatot, szuperül lemodellezték az egységeket a világot és orbitális véres csatákat vívhatunk a hatalmas hadseregekkel. Amúgy egy Witcher mélységű akicó és történet orientált szerepjáték is nagyot ütne ebben az univerzumban.
7. istu82  PlayStation.Community tag
2019.01.19. 16:44:06
LV1
Válasz 4. Tuco üzenetére:
Ne is mondd! És akkor a Forgotten Realms világáról nem is beszélve!
Sőt ha nagyon őszinte akarok lenni akkor a Gyűrűk Urából sem készült eddig egy normális rpg pedig ezek mind órdítanak érte!
DE! Most nagyon felkapott Lovecroft, hátha elöbb utobb valakik rámennek és tényleg leraknak az asztalra ezekközül vmi értelmes stuffot!
6. wooltur  PlayStation.Community tag
2019.01.18. 18:49:08
LV16
Én kb. 3 menet után meg is untam.
R.I.P. Brúnó :-(
5. Lotar  PlayStation.Community tag
2019.01.18. 11:07:22
LV17
Egy próbát megérne! :)
psn/sen id: pcpmate
4. Tuco  PlayStation.Community tag
2019.01.17. 20:43:25
LV1
Válasz 3. martin üzenetére:
Igen igazad van csak az a baj, hogy a stratégiákat nem szeretem az rpg-k meg elég gyatrák lettek. Ebből az univerzumból simán össze lehetne hozni egy witcher szintű játékot ha értő kezekbe kerülne de sajnos erre kicsi az esély sztem.
3. martin  Főszerkesztő
2019.01.17. 20:31:11
LV27
Válasz 1. Tuco üzenetére:
Számos Warhammer témájú stratégiai játék és RPG is létezik.
Ezt most kimondtam, vagy csak gondoltam?
2. Onimushaman  Szerkesztő
2019.01.17. 19:43:34
LV24
Fantasy cuccokat komálom, de a Warhammer univerzummal a világból ki tudnának kergetni.
señor
1. Tuco  PlayStation.Community tag
2019.01.17. 16:48:52
LV1
Én csak azt nem értem, hogy egy ilyen szenzációs univerzumból mint a warhammer miért egy agyatlan hentelős coop játékot kellett csinálni...
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
Warhammer: Vermintide 2
Fatshark
REMEK

MARTIN BELESZÓL
Szerintem a teszt megint jobb, mint játék. :D