.
 

PlayStation.Community

2018.12.05. 12:43 Játékteszt
4 hozzászólás
Szerző: VictorVance
Értékeld a cikket!
A Nagy Háború vérmocskos poklának gyönyörűen megfestett tablóképe.

Ha manapság világháborús videojátékokról beszélünk, akkor elsőre mindenkinek a Call of Duty sorozat, vagy épp a Battlefield széria valamelyik vonatkozó darabja jut eszébe – másodjára pedig jó eséllyel semmi sem fog. Jelenleg ott tart a játékipar, hogy a témát szinte teljes egészében a minden hájjal megkent mamutcégek pöccre pontosan kiszámolt, futószalagon érkező termékei fedik le, melyek ebből adódóan elsősorban nem a háború kegyetlenségéről és értelmetlen mivoltáról adnak képet, sokkal inkább azt sugallják végkövetkeztetésül, hogy még ha nem is helyes dolog a háború, de azért mindenképp vagány, mi több, szórakoztató harcolni, miközben a helyzet valódi tragikuma valahol elpárolog két virtuális géppuskasorozat leadása között.
Még mielőtt a multibetyár VérPistikék köpködni kezdenének, azért azt elmondanám, hogy jómagam is elég régóta nyúzom a műfaj különböző képviselőit, némelyik igencsak előkelő helyet foglal el a polcomon és a szívemben egyaránt, ugyanakkor mégis érdekes, hogy a videojátékok történelmében, ha világháborúról volt szó, azt nagyrészt mindig is a csata káosza, a tömegjelenetek kaotikussága, a kerepelő géppuskák sivító hangja és az ipari szinten arató háborús mészárszék jelentette. Ami egyrészt törvényszerű és minimum elvárható dolog, másrészt ezen, látványban nemegyszer élvonalban járó alkotások nagyja ezalatt pont a személyes történetek fontosságáról feledkezik meg.
Bár akadnak próbálkozások, hogy a háború borzalmait a karakterek önnön drámájára korlátozzák le, és az ő szemükön keresztül mutassák be történelemformáló eseményeket (elég csak a Battlefield 1-re, a Call of Duty: WWII-re, vagy a nemrég debütált Battlefield V-re gondolni), de sajnos ezek a törekvések rendre elbuknak, főleg a gyenge sztori és a grandiózusság túlzott előtérbe helyezése miatt.
Ezen szeretne változtatni a 11-11: Memories Retold című egyedi látványvilággal felruházott alkotás, mely az egyébként videojátékokban és egyéb más médiumokban is méltatlanul mellőzött I. Világháború vértől piszkos és sártól mocskos szürke frontvonalaira kalauzol el minket, csakhogy egyáltalán nem a megszokott formában!
Amíg a fent említett bitang pénzeket felemésztő, több száz szakembert megmozgató, tripla A-kategóriás (vagy épp annak látszani akaró) szuperprodukciók erősen megtornáztatják mind a látóidegeinket, mind ujjainkat, mind pedig a pulzusunkat, addig a 11-11 voltaképpen nem nevezhető teljes mértékben videojátéknak, legalábbis hagyományos értelemben vett videojátéknak semmiképpen sem.
A DigixArt fejlesztőcsapata a közismert és nagy hírű brit animációs stúdióval az Aardman Animations-szel dolgozott együtt, akik olyan klasszikus és kedvelt alkotásokért felelnek, mint a Wallace & Gromit, a Csibefutam, vagy a Shaun a bárány. Így tehát a különleges grafikai megjelenítés már alanyi jogon elvárható volt, de a játék akár egy frappáns válaszként is felfogható például a Battlefield 1-re, vagy a hasonszőrű stuffokra.
Egy kissé erőltetett, ámde ide mégis remekül illő filmes hasonlattal élve, amíg a BF1 nagyjából olyan, mint a Ryan közlegény megmentése, addig a 11-11 leginkább Az őrület határán című, ugyanabban az évben bemutatott mozihoz hasonlít. Előbbi egy teljesen profi, centire kiszámolt kommersz alkotás volt (na jó, ez mondjuk a BF1-re azért nem egészen igaz, de ne rontsuk el a példázatot), utóbbi pedig egy sokkal mélyebb, sokkal személyesebb produkció, és bár mindkettő háborús film, ég és föld a különbség közöttük. Ebből félig-meddig leszűrhető, hogy mire számíthat az ember, ha befizet a 11-11-re: az első világégés művészies bemutatására a szemben álló oldalakon harcoló katonák szemszögéből, hiszen a világméretű konfliktus mögött mindig ott van az egyén lelke, önnön háborúja, tragédiája, különböző döntéseinek súlya, személyes fontossága, valamint fizikai és szellemi megmérettetése ebben a humanizmust sokszor teljes mértékben elutasító húsdarálóban.

A játék történetében egy kanadai fotós és egy német mérnök élete keresztezi egymást az embertelen körülmények közepette. Harry (hangját Elijah Wood kölcsönzi) egy lány miatt cseréli le unalmas mindennapjait a sáros lövészárkokra, miután megismer egy frontról hazatérő őrnagyot, akinek vagány stílusa egyből imponálni kezd Harry szíve hölgyének, aki iránt plátói szerelmet táplál, így a fiatal legény hamar arra a következtetésre jut, hogy ha ő is egyenruhát ölt, azzal elnyerheti majd a lány kezét. Mivel a játék eseményei nagyjából párhuzamosan zajlanak, ezért ezzel egy időben megismerhetjük a másik főszereplőt, Kurtöt (Sebastian Koch tolmácsolásában) is, aki Németországban dolgozik egy Zeppelin gyárban, mígnem egy napon közlik vele, hogy a fronton harcoló fiának egész egységével együtt nyoma veszett ütközet közben, ami azt jelenti, hogy gyakorlatilag halottnak nyilvánítják őket. Mérnökünk viszont nem hajlandó ebbe belenyugodni, ezért családját hátrahagyva jelentkezik a nyugati frontra, hogy megtalálhassa eltűnt fiát.
Ahogy az előbb is utaltam rá, a 11-11 elsősorban az érzelmeinkre szeretne hatni, ezt pedig ráérős tempóval hivatott elérni, mely egy háborús témájú játéktól eleve szokatlan, de a koncepció nagyon is passzol, és persze ez nem jelenti automatikusan azt, hogy a prezentálás ne adna hiteles és hatásos képet a harcok keserű mindennapjairól. Az I. Világháború egyébként sem az izgalmas rajtaütésekről és a folyton csőre töltött fegyverekről szólt, sokszor a katonák hosszú-hosszú időket töltöttek el a lövészárkokban várakozva, és amíg nem érkezett rohamparancs, ivászattal, zenéléssel, kártyázással, vagy egyéb unaloműző tevékenységekkel foglalták el magukat, miközben igyekezték a rettegést okozó halál állandóan fenyegető bűzét is elhessegetni a levegőből. A játék az emocionális pillanatokban a legjobb: az érzékeny, emberi monumentumok gyakori szereplők, az apró, de mégis fontos jelenetek egész sora néha az agyunkkal nézve logikátlan, ám szívünket használva megindító képet ad arról, mennyire sokat számíthat és milyen elengedhetetlen kapaszkodót jelenthet a háború poklában, a sivító golyók kereszttűzében egy nyomorult fényképezőgép, vagy egy elkóborolt macska megtalálása.
Igazából más feladatunk nem is nagyon lesz, mint mászkálni, egyszerű rejtvényeket megoldani, gyűjtögetni, ezért a kihívás körülbelül a nulla felé konvergál, talán az egyetlen megpróbáltatást az jelenti, hogy nehogy olyan levelet írjunk otthon élő szeretteinknek, amiben beszámolunk a lövészárkok cudar, embertelen körülményeiről, így bomlasztva a civilek győzelembe vetett hitét. Arról nem is beszélve, hogy azt nagyjából minden történelmet szerető ember tudja, hogy annak idején ezeket a hazaküldött leveleket azért eléggé gátlástalanul ellenőrizgették az illetékesek, és ha valaki olyasmit írt, ami nem fért bele a gondosan felépített hamis háborús képbe, annak bizony sokszor csúnya következményei voltak.

Ami még a 11-11 számlájára írható, az a nem mindennapi grafikai megvalósítás. A környezet élénk színekkel dolgozik, és változatos helyszínekkel kápráztat el minket, ami a poszt-apokaliptikus agyszüleményre hajazó csatamezőktől egészen a napsütötte zöld rétekig terjed – mindez a gyönyörű-kategóriát súroló képi világgal. Mintha egy régi festmény elevenedne meg a képernyőn, ami ugyan időnként zavarossá teszi a tájékozódást, amikor kelletlenül összefolynak az események, de egyébként könnyen bele lehet feledkezni a szépségébe.
Ugyan a játék szavatossága hagy némi kívánnivalót maga után (értsd: nagyon-nagyon rövid, akár egyhuzamban letolható a sztori), mégis hamar elkezd kimerülni a koncepció, és a vége felé már kifejezetten elfárad a tempó. Több befejezés is van, de ezekért mégsem igazán éri meg újrakezdeni, az élmény tömény, a realisztikus, drámai megvalósítás is átcsap egy idő után negédes cukormázba.
Ettől függetlenül a 11-11 igazi párját ritkító alkotás. Akik már unják a látványos lövöldéket, viszont rajonganak a történelemért és szeretnek elmerülni az I. világháború korszakában, azoknak nyugodt szívvel ajánlom, egy délutáni kikapcsolódásra több mint tökéletes alany, az már más kérdés, hogy rejlett volna még benne potenciál. Ennek ellenére a cucc üde színfolt a háborús játékok egyre szűkebb palettáján.

(A játékot a kiadó biztosította tesztelésre. Köszönjük! Megvásárolható támogatónk, a Platinum Shop budapesti boltjában, vagy webshopjából a kék linkre bökve meg is rendelhető - lemezen, csökkentett áron, csupán 9990 Ft-ért.)
Képgaléria
Olvasói vélemények
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
4. VictorVance  Szerkesztő
2018.12.07. 13:49:36
LV17
Válasz 1. martin üzenetére:
Csak egy kicsit.
Örülünk?
3. wooltur  PlayStation.Community tag
2018.12.06. 17:56:23
LV16
Én örülök, h ismét az 1. vh témához nyúlt vki. Tényleg felfoghatatlanul mellőzött ez a korszak.
R.I.P. Brúnó :-(
2. zodiac55  PlayStation.Community tag
2018.12.05. 21:04:26
LV11
A téma miatt biztosan beszerzem. Eredetileg megjelenéskor akartam, de sajnos most se pénz, se idő nincs rá, szóval vár egy kicsit. Nem romlik meg.:)
"Si vis pacem, para bellum."
1. martin  Főszerkesztő
2018.12.05. 12:45:00
LV27
Pityergős?
Ezt most kimondtam, vagy csak gondoltam?
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
11-11: MEMORIES RETOLD
Bandai Namco Entertainment Europe
Látványosság:
Játszhatóság:
Átlagos
Szavatosság:
Gyenge
Zene / Hang:
Hangulat:
7/10
Pozitívum
Egyedi, festményszerű grafika; végre egy játék, ami tényleg az egyén szemszögéből mutatja be a háború borzalmait, ráadásul hatásosan teszi azt
Negatívum
A rövid történet ellenére hamar elfárad, az izgalom fenntartásában pedig a nulla felé konvergáló kihívások sem képesek segíteni