.

PlayStation.Community

2018.11.05. 17:40 Játékteszt
54 hozzászólás
Szerző: VictorVance
Értékeld a cikket!
Az embereket nem a közösen megszegett kenyér köti össze, hanem a közös ellenség.

A Rockstar Games azon kevés stúdiók/fejlesztőcsapatok közé tartozik, akik, ha videojátékot készítenek, azt szinte az egész játékostársadalom kiemelt figyelemmel szemléli. Az eredetileg skót illetőségű tagokból összeverődő brigád ízig-vérig amerikai szellemiséget tükröző, és azt kendőzetlenül kifigurázó alkotásaikkal, illetve egyéb, nemkülönben jelentős mértékekben mérhető agymenéseivel rendre lenyűgözi mind a szakmát, mind a kritikusokat, mind pedig a mezei gamereket. Az elképesztő és a konkurencia számára irigylésre méltó remekműveik százezrekkel, ha nem milliókkal kedveltették meg a videojátékozást, a ’90-es évek vége óta számtalan embert ültettek le a konzolok/számítógépek elé, arról nem is beszélve, hogy formabontó ötleteikkel majdnem hasonló mennyiségű utálót szereztek maguknak, mint rajongót. Pályafutásukat legalább annyi balhé, per, tiltólista, bírósági ügy tarkítja, mint elismerésekkel teli díjeső – és nem utolsósorban hosszú-hosszú évekre „munkát adtak” még egy sokáig ismeretlen ohiói ügyvédnek is, Jack Thompsonnak.

Nevükhöz méltóan igazi Rocksztárok, a Játékvilág Rocksztárjai, akik, legyen szó akár a Grand Theft Autoról, akár a Max Payneről, akár a Bullyról, akár egy másik kettővel korábbi generációban tündöklő, de mára már kissé elfelejtett sorozatról, a Midnight Clubról, mindig igyekeztek és még manapság is igyekeznek minden esetben a maximumot nyújtani – és legtöbbször sikerül nekik. Egyik megfakulhatatlan erényük, hogy minden következő projektjük nagyobb, ambiciózusabb, látványosabb és általában jobb is, mint az előző, ez pedig természetesen rengeteg embert, rengeteg pénzt, és még annál is több időt, na meg megfeszített munkatempót követel. El nem tudom képzelni azt a példaértékű energiát és igyekezetet, amit mindig belerak az alkotásaiba Dan Houser és csapata, de a sorra kiszivárgott pletykák, dolgozói beszámolók, interneten megjelent interjúk-cikkek nagyjából hiteles képet adhatnak arról, hogy mi mehet náluk éveken-hónapokon keresztül, de főleg a megjelenés előtti hetekben akkor, ha játékot készítenek. Hány szakember fizikai és szellemi erejét, elméjét, kreativitását követeli meg és teszi próbára ez a hatalmas kényszer a nagyszerűségre; vajon kiknek, mennyi és milyen áldozatokat kellett hozniuk ahhoz, hogy az épp aktuális produkciójuk a tőlük megszokott színvonalon és minőségben kerüljön fel a boltok polcaira. Épp ezért az egyszerű gamer már ennyiből is tudja, hogy mit várjon, és hogy ami végül kikerül a Rockstar boszorkánykonyhájából, az garantáltan nagyon nagyot fog szólni – ha rajongó az ember, ha nem.
Mert nyilván egyáltalán nem kötelező szeretni őket és mindent megvenni tőlük, amit csak megjelentetnek, mégis azt az odaadást és szenvedélyt, amivel dolgoznak, és ami minden játékukat érezhetően áthatja, elismerésreméltó, ezért mindenképp kijár nekik minimum egy őszinte vállveregetés – még ha ezt jócskán be is árnyékolják az utóbbi hónapok során napfényre kerülő, nem épp szívderítő ügyek.

A GTAV óta nem jelentkeztek új játékkal, ami már 2013-ban, azaz pontosan 5 éve volt, de a nyüzsgő San Andreas államot, annak erdőivel, farmjaival, hegyvidékeivel és Los Santos városának összes feslett erkölcsű gengszterével együtt annyira megkedvelte a nép, hogy abból a világraszóló anyagi sikerből akkor is vígan ellennének életük végéig egy trópusi szigeten a Houser-tesók, ha soha többet nem csinálnának egy játékot sem.
A GTAV-ből jelen állás szerint eddig több mint 95 millió példány talált gazdára (ezzel minden idők harmadik legsikeresebb videojátéka lett), és még mindig bőszen vásárolják, állandó szereplője a különböző országok eladási top-listáinak a folyamatosan dübörgő és mindig valamilyen különleges eseménnyel frissülő online szekciónak, ami még ilyen hosszú idővel az eredeti premierje után is megállíthatatlanul tör előre. Sokan valószínűleg ezen a ponton vonulnának nyugdíjba, de sem Houserék, sem pedig a Rockstar többi tagja nem olyan típus, akik egy percig is megengednék maguknak, hogy semmittevően üldögéljenek a babérjaikon, így „röpke” nyolc esztendő után összehozták a PS3-as generációban debütált játékuk, a Red Dead Redemption második részét, ami újfent visszarepít a pisztolyhősökkel, seriffekkel, szerencsevadászokkal, örömlányokkal, banditákkal és egyéb izgalmas figurákkal teli amerikai vadnyugatra, ahol a gyorskezűek legendás alakokká, a kevésbé szerencsések pedig kötélen lógó, vagy prérin elterülő lelőtt hullákká válhattak.
Hölgyem és Uraim, Tisztelt Egybegyűltek, fogadják szeretettel 2018 utolsó nagy durranását, emellett az idei év egyik legjobb videojátékos produktumát: a Red Dead Redemption 2-t!

Amikor kiderült, hogy a Rockstar folytatást (jobban mondva előzményt, de erről majd később) készít egyik legsikeresebb játékához, rajongók seregének egyszerre dobbant meg a szíve és szorult ökölbe a keze, hisz az első epizód a maga idejében kiváltképp népszerű cucc volt (mint általában minden Rockstar-cím), napestig sorolható pozitívumai pedig még azoknak az elégedetlenkedőknek a hangos, de részben egyáltalán nem alaptalan érveit is elnyomták, akik az ismétlődő feladatokat, illetve a monotonitásba fulladó játékmenetet hozták fel ellene, miközben a stuff bőven túlmutatott egy sima „vadnyugati GTA-n”.
Akárhogy legyen, az RDR2-vel kapcsolatban is kialakult az a törvényszerű papírforma, mely mindazoknak a folytatásoknak és azon sorozatok sokadik felvonásainak az „átka”, ahol az elődök monumentális méretű sikereket arattak, így következő alkalommal az emberek hatalmas igényeket és sokszor nemcsak az irrealitás határát súroló, de azt nemegyszer jóval túllépő elvárásokat támasztanak az új felvonással kapcsolatban – amiknek legtöbbször lehetetlen megfelelni. A Rockstar viszont párszor már rácáfolt erre a tényre, és mikor elkezdtek szivárogni az információk arról, milyen is lett voltaképp az RDR2, valószínűleg kevesen lepődtek meg azon, hogy a sajtó a nyílt világú videojátékok műfaját újradefiniáló koncepcióról, eddig még soha, sehol nem látott részletességről, formabontó elemekről, korlátlan szabadságról, lehetőségek egész tárházáról, és még sok más olyan dologról beszélt, melyek alapján a legtöbben biztosak voltak benne, hogy az év játéka van születőben – de igazából senki sem remélt kevesebbet az open world stílus úttörőitől.
Volt egyszer egy vadnyugat

A múlt század első felében a western az amerikaiak vitathatatlanul legnépszerűbb és legkedveltebb témaköre volt. A modern gondolkodású és magát mindenkinél civilizáltabbnak gondoló nyugati ember epikus legendáriumot szőtt eme saját maga által vérrel, verítékkel és fegyverrel kisajátított vidék köré, melyet cowboyok, farmerek, magányos lovasok, fejvadászok, vagyont és dicsőséget hajszoló csavargók, törvényszolgák, revolverhősök és indiánok laktak. A tábortűz körül melegedő, csillagokat bámuló mesélők daliás és tetőtől-talpig erkölcsös pisztolyforgatókról, kötöznivaló gazemberekről, és még azoknál is veszélyesebb, a haladó eszméket eltaposni akaró, a civilizálatlanságot zsigereikben hordozó őslakosokról regéltek. Ezek a sokszor valóban megtörtént eseményeken alapuló, de jócskán kiszínezett, a végletekig agyonidealizált és szétromanticizált históriák szép lassan az amerikai öntudat, az amerikai kultúra, sőt, az amerikai történelem részeivé váltak – ezt a történelmet pedig mint mindig, úgy ebben az esetben is a győztesek írták, tiszta víznek beállított sötétvörös vérrel.
Ebből adódóan az amerikai nép valósággal szomjazta ezeket a sztorikat, részben a kalandokkal teli miliő, részben mert a western közegében gyakorlatilag saját, szeretett hazájának (jobbára hamis) teremtésmítoszát látta viszont, így nem csoda, hogy nagyon-nagyon hosszú ideig a csapból is ez a téma folyt, méghozzá a legkülönfélébb médiumokban. A színházakban, a könyvek, magazinok, képregények lapjain is visszaköszönt a műfaj, majd miután megjelent a mozgókép, és megépültek a mozik, egy új dimenzió nyílt meg a kalandra és szórakozásra vágyó emberek számára (aztán később ugyanez történt az első televíziók kereskedelmi forgalomba kerülésével), ennek köszönhetően a western zsáner már filmen is hódított – úgy nagyjából több mint fél évszázadig töretlen népszerűséggel.
Aztán ahogy minden jónak, úgy ennek is vége szakadt. A ’60-as évekre a műfaj elfáradni látszott, az olyan western-sztárok, mint John Wayne (aki egyébként nagy híve volt a fehér felsőbbrendűségnek, és ez átragadt a szerepeire is – illetve arra az egyre, amit egész karrierje során játszott) is kezdtek kivénhedni, és bár korábban a téma elképesztő magasságokban lebegett (mostanában a szuperhősfilmek és a képregény-adaptációk élveznek hasonló titulust), úgy tűnt, szép lassan elfogy belőle a kraft. Fiatalabb, tehetségesebb írókra/rendezőkre, új lendületre, új látásmódra volt szükség, és mint maga a Messiás, úgy törtek be az olaszok a piacra a maguk westernjeivel, amiket nem mellesleg olasz, vagy egyéb más európai helyszíneken forgattak, sokszor amerikai, de főleg olasz, vagy más szomszédos országokból származó színészekkel – és pont ez volt az a bizonyos falat kenyér, amire akkor már haldokolva áhítozott a műfaj.

Sokszor elmondták/leírták már, és elég sokáig általános vélekedés volt, hogy míg az amerikaiak olyannak mutatták be a vadnyugatot, amilyennek látni szerették volna (konkrétan jól fésült hősökkel, optimista hangvétellel és negédes mázzal), addig az olaszok olyannak, mint amilyen valójában volt. Elég sok igazság van ebben, mondjuk utóbbi nem teljesen fedi a valóságot, de az tény, hogy az amcsikkal ellentétben az italók' sokkal szabadabban, ha lehet ezt mondani realisztikusabban álltak hozzá a témához. Amíg előbbiek a klasszikus westernekben nagyjából mindent szélsőségesen, lesarkítva ábrázoltak, kiváltképp a valóságban addigra már szarrá pofozott és tönkretett őslakosokat („A halott indián a jó indián” ugye..), addig a spagetti-westernekben semmi hősiesség és dicsőség nem lengte be a vadnyugatot, erkölcsösség meg még annyira sem, így ennek köszönhetően a mindig izzadt, mindig szakállas nevenincs figurák előszeretettel lőtték hátba egymást a bosszú, vagy valami mesés zsákmány érdekében, sokszor a főszereplők sem voltak sokkal jobbak, mint azok a habzó szájú banditák, akiknek a levadászására indultak.
Sőt, náluk még a rézbőrűek sem a golyófogók szerepét töltötték be: mialatt az amcsiknál az indián harcosok és őslakos törzsfőnökök a westernek Wehrmacht-katonái és SS-tisztjei voltak, az olaszoknál még az is előfordult, hogy egy-egy film főhősének indián karaktert tettek meg – ajánlom az olvasók figyelmébe a Navajo Joe című elfeledett olasz klasszikust, melynek főszerepét egyébként a nemrég elhunyt Burt Reynolds játszotta, aki természetesen egy őslakost(!) alakít, aki bosszút esküszik a fehéreken a lemészárolt törzse miatt.
A spagetti-westernek végül világraszóló sikerek lettek, ez pedig kihúzta Hollywoodot a gödörből, és többek közt itt a depressziós és nyomorúságos vadkeleten is inkább az olaszok értelmezése áll hozzánk közelebb, talán a földrajzi elhelyezkedés, de valószínűleg inkább a kevésbé meseszerű megközelítés miatt.
Nem vénnek való vidék

Attól függetlenül, hogy általában két nagy csoportba sorolják a zsáner képviselőit (amerikai és olasz), a western rengeteg alműfajt teremtett az „acid”-tól (Keoma, Halott ember) kezdve a „zapata”-n (A zsoldos, Egy kincskereső Mexikóban) át a revizionista westernig (A törvényen kívüli Josey Wales, Farkasokkal táncoló), ráadásul némelyik nem is elsődlegesen a helyszíne miatt sorolható be a zsánerbe, sőt, van, hogy a karakterek a filmekben meg sem fordulnak a hagyományos értelemben vett vadnyugaton – gyakorlatilag a különböző bebetonozott műfaji elemek tesznek egy westernt westerné.
Az RDR2 esetében is majdnem ez a helyzet állt elő: felejtsétek el a kaktuszokat, a narancssárga sivatagot (legalábbis jó hosszú ideig), a szélfútta homokdűnéket, a festői szépségű Monument Valley-t és minden egyebet, ami az ország ezen térségeit jellemzi. A történet szereplői épphogy a vadnyugatról menekülnek, így helyileg az első epizód környezetétől északabbra és valamivel keletebbre járunk.
Már az igencsak bő lére, durván két órásra eresztett bevezetőben is egy, A halál csöndje című film hangulatát és helyszínét idéző hófödte hegységrendszer között kalandozhatunk, ami tele van grizzly medvékkel, a fehér hó térdig ér, a játék közben pedig szinte érezni a csípős hideget, a fenyőfák illatát és a kiontott vér dögszagát. És ez még csak az eleje: az RDR2 világa hatalmas, sőt, monumentális, és a korszak szellemét megidézve emberietlenül kegyetlen. Ez a megszelídíthetetlen vidék úgy vonzza a törvényen kívülieket, mint Kolumbia a drogbárokat, vagy mint Oroszország a diktátorokat – képeslapokra való tájai költői gyönyörűségűek, de történelme kiváltképp erőszakos. Bár a modern világ térhódításának köszönhetően sokkal élhetőbb, ha úgy tetszik civilizált hely lett, azt a megfoghatatlan szikárságot és elemi kíméletlenséget mégsem sikerült teljesen kiirtani belőle (elég csak a jelenkorban tomboló, amerikai-mexikói határon zajló kábítószer-csempészésre, és az ezt okozó végeérhetetlen háborúra gondolni).
Az RDR2 helyszínei színesek, változatosak, és nagyjából minden fontos tájat, eseményt és város-félét lefednek, ami akkoriban jellemezte ezt a sokoldalú országot. A prológus után valamivel melegebb éghajlatra utazunk, egy tipikus western-helyszínre, ahol a zöld az úr, sűrű erdőkkel és buja növényzettel, na meg egy sárra épülő településsel, ami tömve van szerencsejátékosokkal, bűnözőkkel, prostituáltakkal és egyéb állatfajtákkal. A stuff szépen fokozatosan végigmegy a westernek kliséin, sablonjain, műfaji sajátosságain, a környezet pedig hűen prezentálja azokat a kíméletlen állapotokat, melyek akkoriban körülvették és manapság is körülveszik még elvétve ezeket a vidékeket.

Lepusztult, romos, leginkább már csak a halászatból és bányászatból meg-megélő város, ahol a lakosok a társadalom peremére szorulva dolgoznak éhbérért, az amerikai álom árnyékában tengetve mindennapjaikat, keményen megdolgozva azért a kis kenyérért is, ami hozzásegíti őket a túléléshez.
Kicsit nyugatabbra ott van az egyre inkább hanyatló Strawberry települése, amit lassacskán megcsap a közelgő új század szele: az elsősorban fakitermeléssel foglalkozó kisváros külcsínében ugyan rendezett, tisztességes népek lakják, megfelelő lélekszámmal rendelkezik, ugyanakkor a vadnyugat végnapjaival együtt nemsokára el fogja veszíteni eredeti funkcióját, ezt pedig a jónép is kezdi megérezni – Anthony Mann filmrendező valószínűleg tapsikolna örömében, ha látná.
De ha nem szeretnénk egy letűnt kor koporsóján üldögélni, akkor csak vonuljunk délre: a nyüzsgő, mindenféle népcsoporttal teli Saint Denis már sokkal inkább hasonlít egy modern városra. Gyakorlatilag New Orleans fiktív korabeli megfelelőjét tisztelhetjük az iparosodásnak köszönhetően egyre rohamosabb iramban fejlődő településben, ahol furcsa módon találkozik a régi és az új. Gyárkémények sorakoznak a város szélén, azokból kiszálló fekete füst lengi be az eget, villamosok száguldoznak az úttesteken a lovak mellett, miközben a vidéki ember szeme számára megdöbbentő és félelmetes újfajta közösség és fejlett életmód rajzolódik ki, szorosan egymás mellé épített társasházakkal és szűk, szinte már fojtogató sikátorokkal.
Saint Denist egy Louisiana államhoz hasonló mocsárvidék veszi körül, ahol sétafikálva duplacsövű puskát szorongató suttyókba, bendzsózó redneckekbe és fogatlan vidékimenekbe botolhatunk bele, emellett a terepen található lerombolt épületek, szétágyúzott házak és szerteszét heverő, rozsdásodásnak induló fegyverek egy olyan konfliktusról regélnek, ami örökre megváltoztatta az országot. A polgárháború az egész vidéken otthagyta a nyomát, bár a prérin található dohány- és gyapotültetvényeken még mindig nagyrészt feketék dolgoznak, a környéket és a közeli kisvárost, Rhodest két befolyásos és gazdag földbirtokos család rivalizálása forgatja fel már hosszú idő óta – mely konfliktusba természetesen mi is beleszólunk, de hogy hogyan és miként, az legyen meglepetés.
Az RDR2 térképe összesen 5 államot foglal magában, melyek kivétel nélkül élnek és lélegeznek. Mindegyik város, vidék, az összes hely, a legnagyobb településtől kezdve a legkisebb isten háta mögötti farmig bezárólag mozgalmas, valami mindig történik a képernyőn, valami érdekességet mindig fel lehet fedezni. Az NPC-k teszik a mindennapi dolgukat, sétálnak, beszélgetnek, piacokon vásárolnak, kocsmákban iszogatnak, kártyáznak, mulatoznak, füves pusztákon hajtják a birkákat, vagy tanyákon igazgatják állataikat, lóistállójukat takarítják – és ez még korántsem minden.
Vad banda

Az RDR2 kronológiailag nem folytatás, hanem előzmény: 1899-ben járunk, pontosan 12 évvel az első epizód eseményei előtt. A történet középpontjában az a Dutch van der Linde vezette bűnbanda áll, akik megmaradt, prominens tagjait az amerikai kormány által sarokba szorított és megzsarolt John Marston (aki ekkoriban maga is a társaság létszámát erősítette) vadássza majd le 1911-ben. A következményeket jól ismerjük (de ha valaki mégsem, azok ugorjanak a cikk következő részére, mert most kőkemény SPOILERek jönnek): miután Marston szembenéz sötét múltjával, és végez egykori bandájának maradék tagjaival, azaz ex-barátaival, a törvény úgy köszöni ezt meg neki, hogy teaszűrővé lövi a földművessé váló, bűnözéstől visszavonult családos férfit.
Marston halálával egy molyrágta éra végének és egy új korszak kezdetének a látleletét kaptuk meg: a szabadabb felfogás az iparosodás terjedésének és a politikusoknak, illetve az amerikai kormány befolyásának köszönhetően végleg a múlté, a világ napról-napra kisebb lett, és ebben az átalakult világrendben, ami a civilizációval együtt a szabályok és a törvény lerázhatatlan béklyóját is magával hozta, többé már nem volt hely a törvényen kívüliek számára. A régi berendezkedés ekkor már vergődve az utolsókat rúgta, Marston halálával pedig jelképesen meg is lett neki adva a várva-várt kegyelemdöfés.
Ezzel szemben az RDR2-ben még még valamennyire tartják magukat ezek az „értékek”: küszöbön a XX. század, a vadnyugat fénykorának már annyi, de a civilizáció és a törvény még nem kebelezte be teljesen Amerikát. Egy Blackwaterben történt balul sikerült rablás után a Van der Linde-banda menekülni kényszerül a hatóságok elől, és ezért a frissen zsákmányolt vagyont is kénytelenek otthagyni. Mivel egyhamar nem térhetnek vissza, pénzük nincsen és üldözik is őket, ráadásul a többi bűnbanda sem mond le arról, hogy megkísérelje megsemmisíteni őket, így mindenképpen meg kell próbálkozniuk még egy utolsó melóval, ahol annyit zsákmányolhatnak, amivel egyszer s mindenkorra le tudnak lépni az országból, és új életet kezdeni valahol külföldön, ideálisabb körülmények között. Ez persze korántsem lesz olyan egyszerű, mint ahogy azt Dutch elképzeli: érzik már a vesztüket, de mégis hajszolják céljaikat, amik a megvalósításukra való törekvéseik közben fokozatosan messzebbre kerülnek, és egyre lehetetlenebbé válnak.

A játék főhőse egy Arthur Morgan nevű, erős tájszólással megáldott, sokat látott törvényenkívüli, aki gyerekkora óta Dutch mellett van, és valószínűleg előbb tanult meg késsel bánni és pisztollyal lőni, mint írni és olvasni. Arthur alapvetően jó ember, csak ezt legtöbbször nagyon ügyesen titkolja: felelősséget érez barátai és a bandája iránt, akik gyakorlatilag a családjává váltak az évek során, olyan emberekké, akik mindig mellette voltak, mindig segítették és bármi baj történt, mindig számíthatott rájuk. Azonban az idők változnak, és az átalakult, szokatlan körülmények mindannyiukat komoly kihívások és nagy horderejű döntések elé állítják – a közös cél és a közös ellenség, ami eddig összekötötte, végül fokozatosan elválasztja őket egymástól.
Sokat már nem szeretnék elárulni a továbbiakról, de azért röviden kitérnék arra, hogy ezúttal milyen színvonalú mesét rittyentett össze a Rockstar. A történet összességében nem túl acélos, nincsenek benne annyira nagy meglepetések, mindenki a rá kiosztott szerepet játssza, azonban ahogy az írók bemutatják és vezetik a karaktereket, az még mindig példaértékű. A Rocksztárok eddig nemigen brillíroztak, ha előzmény-sztorikról volt szó, mind a GTA: Liberty City Stories, mind pedig a Vice City Stories több lényeges ponton is ellentmondott saját társának, és ez a kockázat az RDR2 esetében is fennállt, de szerencsére az alkotók elegánsan oldottak meg minden olyan dolgot, ami előrevetíti későbbi eseményeket, és összekapcsolja a játékot az első felvonással.
Így a korábban megismert karakterek, akik a történet elején még egésze más jellemű, sokkalta becsületesebb embereknek tűnnek, a játék végére pontosan azokká fognak válni, akikkel anno az első epizódban találkoztunk. És mindezt nem ostoba retconálásokkal, vagy hiteltelen magyarázkodásokkal érték el (értsd: egy adott szereplő csak azért nem öl meg egy másik adott szereplőt, mert az benne volt az első részben, így mindenképp életben kell maradjon), és bár utóbbi megállapítás azért néha-néha megbicsaklik, végeredményben ügyesen lavíroznak a befejezett vonalon, és komolyabb buktatók nélkül eveznek a folyó vége felé.

Ami Arthurt illeti, egy kissé elszámították magukat a fejlesztők. Nem mondom, hogy teljesen sivár és üres karakter, hiszen megvannak a maga drámai és jellemet előremozdító pillanatai, de sem önálló főhősként nézve, sem a Rockstar előző néhány főszereplőjéhez mérve sem elég komplex. Eme dolgok mögött sejthető, és egyébként a játékban egész tisztán látható indokok állnak.
A fejlesztőknek ugyanis valami olyasmi foroghatott a fejükben, amikor írták a történetet és RPG-elemekkel szórták meg a koncepciót, hogy Arthur személyiségét és karakterfejlődését mi egyengessük, mi szólhassunk bele abba, milyen konkrét úton jut majd el a sztori végkifejlete felé. Nos, ritka alkalmakkor valóban kihatással vagyunk a fő-szálra, de ez mégsem nyom sokat a latba, nem úgy a dialógus-fák és a sűrűn előforduló döntéshelyzetek, amikbe akkor kényszerítenek bele minket, amikor lovunkon, vagy gyalog rójuk ezt a szép, de veszélyes világot, és összetalálkozva annak lakóival szóba elegyedünk velük.
Westworld

Az RDR2 nem is hagyományos open world-akciójáték, inkább egy hihetetlenül aprólékos, felfoghatatlanul grandiózus tartalommal nyakon öntött western-szimulátor. És ez az aprólékosság egyáltalán nem merül ki annyiban, hogy lelőhetik a fejünkről a kalapot, véres leszel, ha eltalálnak, vagy sáros lesz a képed, ha ide-oda hemperegsz, ahogy a lehetőségek tárháza sem annyiból áll, hogy bemehetsz egy szalonba leinni magadat, vagy többféle ruhát vehetsz magadnak. A legkisebb kétség nélkül is simán megkockáztatom, és kiállok bárkivel szemben amellett a véleményem mellett, hogy nemhogy open word game, de úgy en bloc semmilyen eddig készült videojáték nem volt ennyire realisztikus és valósághű, mint az RDR2.

Minél többet játszol a stuffal, az NPC-k annál inkább tűnnek valódi embereknek, valódi reakciókkal. És eközben a játék nem hagyja, hogy unatkozz: ha még egy elhagyatott terepen lovagolsz is, ahol egy lélek sincs, mármint a különféle állatokon kívül (igen, velük is rogyásig pakolták a stuffot), ott is bármikor történhet valami „véletlenszerű esemény”, amikor eldöntheted, hogy szeretnél e benne részt venni, avagy sem. Idegenekkel futhatsz össze mindenhol, akiknek különböző kéréseik, problémáik, vagy egyéb nyűgjeik vannak. Választhatod, hogy simán továbbállsz, vagy beleeresztesz néhány golyót a delikvensbe (higgyétek el, lesz erre bőven példa, főleg, amikor a segítséget kérőről kiderül, hogy ki akar rabolni, vagy amikor elállják az utadat, hogy megölhessenek), esetleg segíthetsz neki. Ha arra adod a fejed, hogy jószívű leszel, akkor új embereket ismerhetsz meg, ha sikerrel jársz, akkor tetteid nem maradnak hálátlanul, vagy viszonzatlanul, de abban az esetben is csak nyerhetsz ezzel a cserkész-attitűddel, ha nem kapsz cserébe pénzt, vagy valamilyen értékes tárgyat, amit eladhatsz valahol – ellenben a becsület-csíkod nőni fog, és a többi ember is a döntésednek megfelelően viszonyul majd hozzád. Szóval némely esetekben nagyon megéri jónak lenni.
Hozok egy példát: magányos lovagolva belefutottam az út mellett egy jajveszékelő szerencsétlenbe, akit megharapott egy kígyó. Gondoltam rendes leszek, mert épp olyan kedvem volt, és nosza, kiszívtam belőle a mérget, ahelyett, hogy csak simán gyógyszert adtam volna neki. Utána nem győzött nekem hálálkodni, és bár ott és akkor fizetni nem tudott, pár nap múlva belefutottam az egyik városban, és pont rajtakaptam, hogy éppen az egyik barátjának mesél az említett esetről, pedig a lelkére kötöttem, hogy még véletlenül se járjon el a szája. Több se kellett volna ahhoz, hogy hirtelen felindulásból előrántsam a pisztolyomat, és hatlövetűm egész tárkapacitását az illető testébe importáljam, de akkor ő kedvesen felajánlotta, hogy hálája jeléül ingyen választhatok egy fegyvert a helyi fegyverboltban.
Ezzel az esettel egyébként kétszer is találkoztam, annyi különbséggel, hogy másodára már egy vegyesboltból választhattam magamnak valamit ingyen és bérmentve. Máskor kétszer találkoztam ugyanazzal a nővel, aki a puszta közepén vesztegelt, mivel paripája kimúlt, ő pedig azt sem tudta merre induljon, és mihez kezdjen. Mondtam neki, hogy nyugodtan pattanjon fel, elvittem a farmra, ahol dolgozik, közben ugyanazt a sztorit adta elő, amit korábban.
Utóbbi dolog nyilván valami kellemetlen bug, de előbbire nem tudom mi szükség volt, mivel a fejlesztők voltaképp annyi történést és variációt beletettek a játékba, hogy ezen elemek, valamint a többi apróság és tennivaló miatt is hónapokig lehet nyüstölni a cuccot, amíg minden nagy és kis dolgot felfedezünk, minden zegzugot megvizsgálunk és minden apró titkot felderítünk.

És egyáltalán nem beszélek a levegőbe, mikor hosszú játékidőt emlegetek. Csak ha a fő-missziókat nézzük, abból összesen 109 van (ezek teljesítése úgy körülbelül 60 órára rúg), és akkor még a mellékküldetésekről, challenge-ekről, kraftolásról (fejleszthetjük a táborunkat, fegyvereinket, ruházatunkat), kincskeresésről, házak kirámolásáról, postakocsik, bankok, vonatok kirablásáról, fejvadászkodásról, vadászatról-halászatról nem is volt szó, vagy az olyan szórakoztató minijátékokról, mint a dominózás, az ötujjas-késes móka és a pókerezés. Teljesen kimaxolták a western-témát, az égvilágon mindent beleraktak a vad tivornyáktól kezdve a pisztolypárbajokon át az intenzív lovas üldözésekig, annyi opcióval, hogy arról könyvet lehetne írni – az életszagú tökéletességhez talán csak a prostituáltak felszedése és a pottyantós vécézés hiányzik, de ezeket leszámítva nagyjából tényleg bármit megtehetünk, amit csak akarunk.
Fennsíkok csavargója

Nem szívesen koptatnám azzal a billentyűzetet, hogy szárazon felsorolom az RDR2 változatos tennivalóit-lehetőségeit, helyette részletesen leírom, hogy hogyan nézhet ki egy átlagos nap ebben a játékban.
Korán reggel a banda táborában ébredek, a Nap sugarai már kellemesen melegítik a környéket, a férfiak és asszonyok is sürögnek-forognak a főhadiszálláson, mindenki teszi a maga dolgát: előbbiek ételt főznek, utóbbiak csak ejtőznek, vagy kötögetnek. Felkelvén ágyamból kapok is az alkalmon, szépen odasétálok a rotyogó bográcshoz, és szedek magamnak egy kis kaját, amit másodpercek alatt bevágok.
Az evés fontos a játékban, mert feltölti az életet és az állóképességet. Hasonlóan működik minden, mint ahogy anno a GTA: San Andreasban: ha nem eszel legyengülsz, viszont ha két marékkal tolod be az ételt, akkor elhízol, és szegény lovadnak is nehéz lesz cipelnie téged hátán. Miután tisztára nyaltam a tányért, megiszom egy sört, hogy ne szomjasan induljak utamra, de miközben megbízható hátasom felé tartok, ismerőseim rám köszönnek, kérdezgetnek hogylétem felől, segítséget kérnek, vagy csak szimplán beszélgetni akarnak. Elérek a lovamhoz, észreveszem, hogy eléggé koszos már szegény, ezért egy kefével szépen leápolom, majd megetetem egy kis almával – fontos, hogy törődő kapcsolatot ápoljunk paripánkkal, mert ez erősíti a kötődést kettőnk között, így nemcsak hosszabb ideig tudunk vágtatni és gyorsabban, de minél erősebb a kapocs, annál messzebbről magunkhoz hívhatjuk egy füttyszóval.
Végül megindulok, célom Strawberry városa, de Rhodes a közelemben helyezkedik el, és amúgy is rég jártam már ott, úgy tervezem, hogy gyökeret verek a településen néhány percig. Épp a főtér poros utcáját taposom, amikor a helyi kocsma ablakán hirtelen kirepül egy férfi. Ismét komoly balhénak néz elébe a nép, hamarosan megjelenik a sértett fél, aki az előbb meglendítette szegény embert: kiabálva hahotázik és válogatott szitkokat szór a földön vergődő szerencsétlenre, akit azzal vádol, hogy elcsábította a feleségét és lefeküdt vele, ezért most nagyon ellátja a baját. A lakosok már kíváncsian figyelik a jelenetet, beavatkozhatnék, de jobbnak látom, ha inkább kettejükre hagyom az ügyet, nem az én dolgom. Mielőtt továbbállnék, beszerzek egy kis gyógyszert a boltból, szükségem lesz rá, ha tűzharcba keveredek.
Távoznék is, de akkor valami érdekes dologra leszek figyelmes: a közelben lévő fegyverbolt pincéjének rácsos ablakából valaki segítségért esedezik, csakhogy senki sem figyel rá, nyugodtan sétálnak tovább a járókelők, mintha meg sem hallanák, pedig úgy könyörög, mintha a drága élete lenne a tét. Közelebb megyek, elmondja, hogy a boltvezető bezárta őt, és nagyon ki akar már szabadulni. A frissen megszerzett tudást hasznosítva lazán besétálok a fegyverkereskedőhöz, a kendőmet nem szükséges az arcomra tennem, hiszen valószínűleg megegyezhetünk anélkül, hogy ráhívná a hatóságokat, ellenkező esetben használnom kell ezt az átkozott rongydarabot, ha nem akarom, hogy felismerjenek valamilyen csínytevés közben, különben egyből körözni kezdenek és vérdíj lesz a fejemen, amit vagy leülök, vagy befizetem a postán a rám kirótt díjat. De visszatérve a megkezdett sztorira: a boltosra fogom a fegyvert, megkérem, hogy ugyan hadd nézzek már le egy kicsit a pincébe, ő vonakodva bár, de leenged, és velem jön.
Megtalálom a fiatal srácot, pizsamában, lába leláncolva, a falon poszterek, képek, rajzok, mintha egy gyerekszoba lenne, csak a környezet nem stimmel. Miután a boltos próbálja megmagyarázni az egészet, és még azt is felajánlja, hogy elvihetem a pénzt és néhány fegyvert, ha nem szólok erről senkinek, végül bevallja az igazságot. Volt egy kisfia, aki egy ostoba baleset következtében meghalt, ő pedig nem tudta feldolgozni ezt a szörnyű tragédiát. A fogva tartott srác legnagyobb szerencsétlenségére hasonlított a gyerekre, ezért a boltos elrabolta, és egy ideje már itt tartja bezárva. Lelövöm a srác lábáról a láncot, majd egy ismétlőpuskát felmarkolva távozom a helyszínről.

Ilyen durva és abszurd eset után nyugalomra vágyom, ezért megkeresem a közeli tavat, hogy horgásszak kicsit. Éppen felkészülnék, mikor meglátok egy meztelenül pancsoló fószert a part közelében – így inkább csónakba szállok, hogy elevezzek a tó közepéig, talán ott jobb a víz. Összeszerelem a pecabotomat, ráteszem a csalit, amiből többféle van, a hagyományos kenyértől és sajttól az egész spéci felszerelésig, amire már a komolyabb halak is ráharapnak. Először hátrahúzom a botot, majd bedobom a horgot a vízbe. Elkezdem lassan betekerni a zsinórt, hogy odavonzzam a halakat, és nemsokára az egyik rá is kap a csalira. Nagyon komoly dög lehet, mert elszántan küzd, de engem sem puha fából faragtak, jobbra-balra rántom a horgászbotot, hogy kifárasszam. Nem árt vigyázni, nehogy az összes-vissza cibálás (hamar rájöttem, hogy a legjobb az, ha a hal mozgásával ellentétes irányba húzom a botot) és a zsinór betekerése közepette elszakadjon a zsinór, így egyszerre csak az egyiket tanácsos csinálni. Sokáig küzdök ezzel a hallal, de végül kifogom: korrekt méretű pisztráng, úgy döntök, hogy megtartom, jó lesz majd megsütni, vagy eladni, de ha akarnám vissza is dobhatnám a vízbe. Halból egyébként rengetegféle úszkál a tavakban és a folyókban, lazac, sügér, harcsa, stb., szóval, mint ahogy az RDR2 többi szabadidős tevékenységét, ezt is fel lehet fogni egyfajta szórakoztató minijátéknak. És persze ne feledkezzünk meg a legendás halakról és állatokról sem, melyeknek kifogása és levadászása tényleg komoly kihívást jelent.

Apropó vadászat: a lovamra pattanva folytatnám utamat, amikor a paripám zaklatottan nyeríteni kezd, így simogatással és szavakkal próbálom lenyugtatni (ez nem csak elhallgattatja, de a kötelékünket is erősíti és növeli a fogyatkozó stamina-szintjét), de a képernyőn jelzik, hogy azért zavarodott meg, mert egy legendás állat bújik meg a közelben, méghozzá azok húsa és bőre rendkívül jól fizet. Nekem sem kell több, lepattanok a hátasomról és kiválasztom a megfelelő fegyvert a nyeregre felszerelt tartóból. Igen, ezúttal végre nem a kabátzsebemből húzom elő a legkülönfélébb fegyvereket, mint a Rockstar eddigi játékaiban, hanem pisztolyból és puskából is csak kettőt vihetek magammal, tehát jól meg kell gondolni melyiket emelem le a paciról. Kiválasztok egy Winchestert és egy nyilat, utóbbit arra az esetre, ha esetleg nem találnám meg a kívánt prédát: nyulak, rókák és kisebb állatok össze-vissza szaladgálnak, nem szeretnék üres kézzel távozni, de őket nem tanácsos duplacsövű puskával, vagy akár sima pisztollyal lelőni, mert annyira roncsolódni fognak, hogy kevesebb pénzt kapok értük, vagy majd el sem tudom őket adni.
Az R3 és az L3 együttes lenyomásával kereső-módra váltok, és igyekszem rálelni a medve nyomaira. Hamarosan szép nagy kupac medve-kakát találok, ami hasznos, mivel elárulja, hogy jó irányba haladok. Kirakok neki egy kis csalit, a nemrégiben fogott hal pont kapóra jön most (egyébként a megfelelő helyeken lehet különböző csalikat venni, illetve csapdákat, valamint kraftolni is őket), de mindvégig lassan kell mozognom, mert ez a sikeres vadászatot eléggé komolyan befolyásolja, ahogy a szélirány is. Végül ráakadok, de persze nem adja könnyen magát, megtámad. Gyorsan előkapom a puskámat, és a Dead Eye segítségével (ami ugyanúgy működik, mint az előző részben) beleeresztem mind a 16 golyót, ki is szenved tőle. A medve túl nagy és súlyos állat ahhoz, hogy a vállamra vegyem és feltegyem a lovamra, majd úgy adjam el, ahogy van, így csak megnyúzom, a bundájáért is (amiből egyébként ruhát is készíthetünk) nagyon sokat fizetnek. Visszafelé még lelövök egy-két nyulat, felteszem őket a hátasomra, és továbbmegyek. Ilyenkor egyébként nem árt minél gyorsabban túladni a zsákmányon, mert a halott állatok és a lenyúzott bőr is rohadni kezd egy idő után, ami csökkenti az értéküket, a bűzlő szag pedig odavonzza a ragadozókat.

Végre valahára megérkezem Strawberrybe, a levadászott húst eladom a hentesnek, a medvebőrön már korábban túl adtam a vonatkozó árusnál. De még szükségem lenne pénzre és nagy szerencsémre egy westernben vagyok és egy westernben rengeteg a lehetőség a magamfajta önmegvalósító személynek. Ezért ellátogatott a seriff-hivatalba, letépek egy köröző-plakátot, majd elindulok, hogy elfogjam a keresett személyt. Élve kell elkapnom, tehát óvatosnak kell lennem, rövid keresés után rá is akadok. Gyorsan megnézem a fegyvereimet, némelyik elég koszos már, ezért letisztítom fegyverolajjal (újabb csekélység, amihez a boltokban juthatok hozzá), hogy szükséghelyzetben ne legyen gond a pontossággal és az újratöltéssel.
A körözött személyre az erdő szélén találok rá, ahol épp a feleségével és a fiával táborozik. Egyáltalán nem ellenkezik, mikor odamegyek és közlöm vele mi a helyzet, de engedélyt kér tőlem, hadd búcsúzhasson el a családjától. Miután jó szívvel válaszolom, hogy csak rajta, minden gond nélkül velem is jön. Én naivan azt gondolom, hogy a sztori itt véget ér: én leszállítom a férfit, megkapom érte a fejpénzt, aztán mehetek isten hírével... Viszont nem elég, hogy rögtön indulás után sikerül valahogy ledobnia magát a lovamról, de még az úton megtámadnak a barátai, mivel, mint kiderült, a pasi fia szólt nekik mi történt, és merre találnak meg. Nem olyan családból származom én, hogy csak úgy tétlenül nézzem ezt, szépen sorban lelövöm őket, majd a bűnözőt leteszem a cellájába, és felmarkolom érte a bőséges jutalmat.

Lenne még tennivaló, de későre jár, és szegény Arthur is fáradt. Ezt egyébként abból tudom, hogy a görnyedt és álmosan bólogat – ha kevés a stamina-csíkunk, akkor hajlamos erre a főhősünk, de alapjában véve is aludnunk kell néha, különben a mozgásunk sem lesz túlságosan gyors. De még mielőtt bemennék a közeli hotelbe, meglátogatom a borbélyt – merthogy Arthur szakálla és haja mindig megnő. A fodrásznál persze levágathatjuk, sőt, különböző haj és szakáll-formákat is kérhetünk, a realisztikusság jegyében viszont csak meglévő alapanyagokból tud dolgozni a borbély, tehát annyira mégsem válogathatunk a stílusok között, mivel ha teljesen lenyíratjuk az arcszőrzetünket, utána már nem lehet pl. pornó-bajuszt vágatni, meg kell várni, amíg újra kinő olyan hosszúságúra, hogy az lehetséges legyen.
Amikor kész vagyok, a napom befejezéseként megcélzom a hotelt. Leszállok a lovamról és kikötöm, mire ő kiadós lócitromot nyom a földre – végül is neki is végeznie kell valahova a maga dolgát. Besétálok a hotelbe, de mivel nem szeretném, hogy legyek szálljanak körülöttem, és a barátaim, illetve a többi NPC szóvá tegye, hogy büdös vagyok, ezért veszek egy forró fürdőt. Befekszem a kádba, mosom a fejemet, amikor kintről egy hölgy felajánlja a segítségét, én készséggel elfogadom (persze ezért is fizetnem kell, mert miért ne), mire ő bejön, és kedvesen megmossa mindkét lábamat és mindkét karomat. Közben beszélgetni akar, amit én vissza is utasíthatnék, de helyette inkább szóba állok vele. Amikor végez, szépen távozik, én pedig kiszállva a kádból és felöltözve szépen felballagok a szobámba, ahol nemsokára már az igazak álmát alszom.
És a fent leírt dolgok az RDR2-nek még csak az egy százalékát sem fedik le. Szász meg száz véletlenszerű esemény van, rengeteg különböző eset, itt tényleg mindenki él, mozog és teszi a dolgát, egyszerűen mindenkinek van egy sztorija, mindenki oszlopos tagja ennek a világnak – a virtuális társadalom mellett ott van a virtuális egyén is, akik ugyanúgy tudnak kollektíven és egymagukban is olajozottan működni.
A Jó, a Rossz és a Csúf

A játék bizonyos részei azonban már nem mindig klappolnak ennyire tökéletesen.
Igaz, ezek a véletlenszerű események is „érdekesek”, hiszen nagyobbrészt csak asszisztálunk hozzájuk, és sokszor konkrétan azt sem tudjuk, hogy épp mi történik, kinek kell segíteni és mit kellene csinálni. Elég ellentmondásos, hogy annak ellenére, hogy már előzetesen kimondottan-kimondatlanul is a szánkba rágták, hogy ebben a játékban kvázi tényleg azt tehetsz, amit akarsz, tehát nem kötelező pl. beavatkozni semmibe, és nyugodtan ott lehet hagyni akár a segítséget kérőt is az út szélén, mégis előfordult, hogy akárhányszor lovagoltam keresztül egy adott területen, az az NPC, akit szinte még a játék legelején is mindig otthagytam, három fejezettel később ugyanúgy üvöltözik, ugyanazt a szöveget szajkózva. Alapvetően nem lenne ezzel semmi baj, de ezzel egy kicsit olyan érzést kelt ez az eset, hogy muszáj odamenned és beavatkoznod, mindenképp meg kell csinálnod – és ez, ha nem is ténylegesen, de azért korlátozza a szabadságot.
Ha már szóba került a szabadság: a viszonylag sokáig tartó lootolás is megtöri az amúgy sem valami pörgős játékmenetet, de mikor szépen egymás után kizsebelnéd egy kiadós mészárlás után a hullákat, kifejezetten idegesítő, hogy közben a társaid folyamatosan noszogatnak és kérdezgetnek, hogy mikor jössz már és mikor mentek tovább. Hasonlóan félrement az úgynevezett tanú-rendszer is, ami gyakran csődöt mond, ami egyrészt vicces helyzeteket szül (a semmi közepén megölsz valakit, pár perc múlva már jön a törvény), másrészt pedig realitást mellőző monumentumokat (megtámad három bandita, te kinyírod őket, de egy tanú már fut is a helyi seriffhez jelenteni, amit tettél, és ismét a nyakadban vannak, pedig az egész önvédelem volt).
A játék némely elemei valami rettenetesen túl lettek bonyolítva: merthogy western-szimulátornak tényleg tök jó, sőt mi több, műfajában és a zsáneren kívül eső társaihoz mérve is páratlan, de időnként pont az a szabadság hiányzik, amit annyira beharangoztak a megjelenés előtt. Csak a csendes lovaglás spontán a semmibe, a könnyfakasztóan gyönyörű horizont bámulása egy magas hegytetőről, vagy szimplán egy sima séta valamelyik városban – azzal viszont, hogy majdhogynem egymás után jönnek az idegenek, szinte már korlátozva érzi magát a játékos, pedig pont ennek ellenkezője lenne a cél.

De mégis, a legvérlázítóbb hiba a körülményes irányítás. Ötletem sincs, miért ragaszkodnak ennyire még mindig a Rockstarnál ehhez a tank-kontrolhoz, ami felér egy karakter lábára láncolt vasgolyóval. A GTAIV óta használt, de azóta alig-alig továbbfejlesztett vezérlés mostanra már bőven elég elavult lett ahhoz, hogy végre lecseréljék, és bár legutóbbi játékukban annyira nem is volt zavaró, az RDR2-ben sokáig kell szokni. Némi túlkomplikálás itt is megfigyelhető, mivel ironikus módon a tömérdek lehetőség kevésbé kézre álló gombkiosztást szült.
Majd elfelejtettem: a játék végigjátszható FPS-módban is, ami sokat dob az összképen, tulajdonképp szinte egy másik dimenzió nyílik meg a belső-nézetre váltással, sokszor még kényelmesebb is így játszani, az viszont furcsa, hogy így gyorsabbnak tűnik a játékmenet, mint TPS-ben. Plusz pontot érdemel, hogy itt remekül oldotta meg a Rockstar az első személyű nézetet, míg a GTAV PS4-es verziójában nem sikeredett kifejezetten zökkenőmentesre – ott egy only-TPS game-be tettek bele utólag FPS-módot, az RDR2 esetében viszont egyszerre ment mindkettő, és ez meg is látszik a végeredményben, pozitív értelemben persze.
Grafikailag a program néha elképesztő képi világot tesz elénk, máskor a sziklák, a fák, vagy a kisebb tereptárgyak kidolgozása a PS3-as generáció végét idézik, azon túlmenve, hogy a játék jelenlegi technikai állapotában a HDR-t a legtöbb tévénél mindenképp ki kell kapcsolni (ezt remélhetőleg talán nemsokára javítják). Mindettől függetlenül az RDR2 grafikája inkább a káprázatoshoz áll közelebb, mint az elmaradotthoz. Másszatok csak fel egy magas sziklára, vagy hegyre, és nézzetek a távolba: garantálom, hogy jó néhány másodpercig, ha nem hosszú percekig csupán álltok majd ott, belefeledkezve a látványba.
Vérvörös megváltás

Egyébként a technikai és játékmenetbeli gondokat, illetve a tekintélyes mennyiségű bugokat még félig-meddig meg is lehet indokolni észérvekkel és hihető teóriákkal. Régóta nyílt titok, hogy a Rockstarnál egy-egy új szuperprojekt készítésekor milyen állapotok uralkodnak, és mekkora hajtás van, ezúttal is sorra derülnek ki a stúdión belüli dolgok. A különböző cikkek és pletykák heti 100 órás munkaidőről és kötelező túlórákról számolnak be, ami cseppet sem alaptalan, ha más nem, ez már az RDR2-t játszva is egyértelműen látszik.
Ezek a fejlesztő fiúk-lányok a szívüket-lelküket beletették ebbe az alkotásba, olyan buzgalommal, akkora kreativitással, habitussal és lendülettel dolgoztak éjjel-nappal rajta. Mert jó, lehet, hogy a grafika nem hozza a mostani PS4-exkluzív címek vizuális színvonalát (bár komolyabb szégyellnivalója így sincs), lehet, hogy az irányítással kapcsolatban el kell minimum 4 órának telnie, mire belerázódsz, és már nem zavar, lehet, hogy a játék világa nem mindig működik pöccre pontosan tökéletesen, de őszintén szólva, mindez egy bizonyos idő után úgy eltűnik, mint ahogy a szél fújja el a sodródó szénaboglyát a sivatagban.
Biztos vagyok benne, hogy az elégedetlenkedők jó része még azelőtt otthagyja a cuccot, hogy igazán beindulhatna. Rossz döntés: az RDR2-nek türelemre van szüksége, méghozzá rengetegre. Időt kell neki adni, mégpedig nagyon-nagyon sokat. De ha hajlandó vagy erre, akkor az a gyümölcs végül be fog érni. Ilyen minőségű, ilyen gazdag és mozgalmas világgal rendelkező, ilyen rahedli tartalommal megtámogatott játékot máshol nem kapsz, és még egy jó ideig nem is fogsz. Az RDR2 maradéktalanul megszolgálja az energiát, amit rááldozol, és még túl is tesz azon. Hiába játszol vele napokig, majd hetekig, egyszerűen mindig van még valami felfedezni való, mindig találsz olyat, amit még nem láttál, mindig rálelsz valami kis titokra, érdekességre, vagy easter egg-re. Erről a stuffról nem csak beszélni fognak még hosszú hónapokig, hanem játszani is fogják, de mondok egy durvábbat: el tudom képzelni, hogy egy GTAV-höz hasonló karriert fut be, és kitart akár újabb 5 évig, amíg nem rukkol elő a Rockstar a következő mesterművével.

Már a fejlesztők piszok nagy munkája és a tanítani való buzgalma is önmagában megérdemelné a 10 pontot. Igazából nagyon nehéz írásban átadni ennek a játéknak a messze menő részletekig aprólékosan kidolgozott elemeit és az egész alkotás mélységét, ezt tapasztalni kell. Még az olykor-olykor közbelépő bosszantó hibákkal együtt is egy megelevenedett csoda, egy mindenféle jósággal megpakolt szórakoztató játszótér, ahol sosem fogsz unatkozni, mert mindig kapsz valami különlegeset, valami újat. Egy ilyen volumenű produktumot pedig nem lehet 10-es pontszámnál kevesebbel díjazni – gondok ide-vagy oda, ez jogosan kijár neki, és mindazoknak, akik ezt az egészet segítették létrehozni.
A műfajt ugyan nem reformálja meg és tulajdonképpen újra sem értelmezi azt (valljuk be, ez manapság még egy Rockstarnak is lehetetlen), a forradalom is elmarad, ugyanakkor az RDR2 méltán és vitathatatlanul az open world játékok új alfája és omegája lett!

(A játékot a forgalmazó Cenega Hungary biztosította tesztelésre. Köszönjük! Megvásárolható támogatónk, a Platinum Shop budapesti boltjaiban, minden kiegészítőjével együtt, vagy webáruházából meg is rendelhető.)
Képgaléria
Olvasói vélemények
1 / 2 oldal
‹‹  ‹  1  2    ››
54. Onimushaman  Szerkesztő
2018.11.09. 17:20:50
LV24
Válasz 52. martin üzenetére:
Megnovesztettem a szakallt, igy nalam a hobo az. :D
señor
53. ralphcliff75  PlayStation.Community tag
2018.11.09. 16:06:11
LV2
+1
Válasz 52. martin üzenetére:
Valóban nem egy kimondottan színes egyéniség, de eddigi tapasztalataim alapján csak Dutch lóg ki a sorból ebben a tekintetben a bandából. Szerintem ehhez a western témához igenis ül Arthur karaktere. Kurva jó például a hangja.
52. martin  Főszerkesztő
2018.11.09. 11:08:01
LV27
Válasz 51. ralphcliff75 üzenetére:
Arthur szerintem annyira jellegtelen főhős, hogy amikor "csoportos" átvezető filmek mentek, sokáig nem tudtam, melyik ő.
Ezt most kimondtam, vagy csak gondoltam?
51. ralphcliff75  PlayStation.Community tag
2018.11.09. 01:42:27
LV2
Válasz 50. HTB üzenetére:
Csak azért kérdeztem, mert írtad, hogy imádtad az első részt, hozzá teszem én is és érdekelt, hogy mi okozott ekkora csalódást. Nekem nem voltak nagy elvárásaim a játékkal kapcsolatban és úgy érzem, hogy mindenben jobb, mint az elődje. Nem gondolnám, hogy Martson bármivel is érdekesebb főhős lenne mint Arthur. A sztorit még nem teljesen vágom, mert nem értem a végére, de nem ez szokott a Rockstar játékok erőssége lenni. Inkább a jól megírt karakterek, dialógusok, meg főleg az atmoszféra. Szerintem itt ezekkel nincs baj. Valóban lassú a játékmenet, de én pont ezt vártam. Relaxálni is például tökéletesen tudom használni.
Mint írtam elfogadom amiket írtál, viszont örülök, hogy nekem más az élmény.
50. HTB  Szerkesztő
2018.11.09. 00:19:54
LV6
Válasz 43. ralphcliff75 üzenetére:
leírtam mindent. itt van zanzásítva

normális főhöst
érdekes történetet
kevésbé unalmas játékot, a játékidő fele timesink lovaglás (az egyik legpofátlanabb az volt, amikor saint deniseből kellett felmennem északra, hogy aztán egyből visszaküldjön saint dennisebe úristen...)
kevésbé hangsúlyos mikromenedzsmentet
normális irányítást (minden egyes alkalomkor, amikor az az idióta ló nekimegy egy fának, vagy sziklának [nota bene, másfélszer nagyobb sziklát simán átugrik] elpattan egy ér a fejemben és a földhöz akarom baszni a kontrollert, miközben az az idióta Arthur gurul valami 15 fokos dőlésszögű 'lejtőn')
Just another freak in the freak kingdom
49. Damonati  PlayStation.Community tag
2018.11.08. 21:08:36
LV1
Jó kis teszt, 2 nekifutásra végig is olvastam. A tervtől, hogy idővel beszerzem, nem tántorított el, sőt, mégjobban meghozta a kedvem hozzá. Az unalmas téli hónapokra megfelelő szórakozást fog biztosítani.
48. ralphcliff75  PlayStation.Community tag
2018.11.08. 14:06:05
LV2
Válasz 47. Tuco üzenetére:
Azzal egyetértek Martin állításával, hogy talán a Horizonnak részletesebb a grafikája, de viszont ahogy te írtad a Rdr sokkal "élőbb" amit százszor nehezebb modellezni, mint egy apokaliptikus környezetet, szóval döntetlen.
Szerintem mindkettőnek fergeteges a grafikája.
47. Tuco  PlayStation.Community tag
2018.11.08. 12:27:40
LV1
Válasz 23. martin üzenetére:
Hát nem tudom nekem a horizon egyáltalán nem etalon semmilyen téren. Még a grafikája se tetszett mert olyan eltúlzott az egész. Az RDR2 esetében éreztem azt eddig hogy hú baszki ez tényleg élő. Persze vannak hibái mert a tárgykezelés az tényleg katasztrófa de ez a játék egy etalon.
46. ufonauta  PlayStation.Community tag
2018.11.08. 12:01:59
LV14
Nagyon bejött a game , de tényleg vannak benne zavaró dolgok. Meg sokszor az irányítás .. az kegyetlen tud lenni xd meg épphogy meglököm az utcan az embereket és mar köröznek... szoval jobban átkellet volna ezt a részét gondolni .
45. alucccard  A retkes
2018.11.08. 04:36:46
LV22
Nekem az a fura, h probal szimulator lenni, kozben sajat magat megahzzutolja. Nem viheted magaddal az osszes fegyvert stb ami meg igaz is mert kinel fel el 50 fegyo, lovon ott van minden, ez rendben van. Kozben meg a taska feneketlen kb, 20 potykany, mokus, borok, novenyek, kajak stb elfernek. :D
44. HUN_GERGO  PlayStation.Community tag
2018.11.07. 22:15:55
LV15
HDR mizériára a válasz, vagy sejtés...

Mivel a játék 98,15 Gb így ez két BR lemez! Szerintem nem tudták már rátenni, vagy megoldani, mert akkor már 100+Gb lenne a játék ami miatt már 3 lemezre lett volna szükség! Ide a bökőt hogy lesz vagy 5 Gb-os a patch

Valahogy nem tudom elképzelni hogy egy ilyen csapat mint a Rockstar, ekkorát blamázzon'!
43. ralphcliff75  PlayStation.Community tag
2018.11.07. 20:15:52
LV2
+1
Válasz 38. HTB üzenetére:
Elfogadom a kritikákat amiket írtál. De lenne egy olyan kérdésem, mégis te mit vártál ettől a játéktól, hogy azt írod, hogy hatalmas csalódás.
42. Old_Raiden  Kitiltott felhasználó
2018.11.07. 17:18:40
LV21
Szőrszál hasogatás tudom, de itt van majd 200 állat, növény, répa, retek, mogyoró, stb. és sütés / főzés annyiból áll, hogy késhegyen nyársalgatunk.
Simán gyúrhattak volna erre is.
Rendbe vagyunk ?
41. Old_Raiden  Kitiltott felhasználó
2018.11.07. 17:12:58
LV21
Válasz 35. quchy üzenetére:
Végül is muszáj lenyelni a békát, ha játszani szeretne vele. Egy vasbeton stabil 9 pontos játéknak tartom a gamet, csak ami fáj az fáj.
Akkorát nem csalódtam, csak pár opciót teljesen máshogy képzeltem el, gondolván Rockstar is hozz valami új ötleteket, akár innovatív dolgokat.
Rendbe vagyunk ?
40. martin  Főszerkesztő
2018.11.07. 17:07:55
LV27
Válasz 38. HTB üzenetére:
Igaz. Azon mosolygok, hogy valahol day 1 környékén mondtam valani olyat, hogy kiváló event-gyűjtemény.
Ezt most kimondtam, vagy csak gondoltam?
39. HUN_GERGO  PlayStation.Community tag
2018.11.07. 15:54:58
LV15
Válasz 38. HTB üzenetére:
Velősen, de így latom én is... egyetértek
38. HTB  Szerkesztő
2018.11.07. 15:42:55
LV6
Első részt imádtam, nekem újszerűen hatott (annak ellenére, hogy volt pár jó vadnyugatos játék, pl a Neversoft-féle Gun ugrik be elsőre, ill. az is távol állt a tökéletestől).

Ez... valahogy nagyon nem, alig várom, hogy a végére érjek és eladhassam.

A főszereplő bár antipatikus lenne, de kifejezetten semmilyen és unalmas. A történet bizonyos eseményei után még annyira sem érdekelt már a sorsa, mint az elején, amikor még izgatottan vártam a nagy csavart (bár ne lett volna, komolyan).

Maga a történet is, meh... tökjő, hogy vannak kikacsintások a híres -hírdhet filmekre, de nekem nem egy koherens valami, csak (az esetek zömében) jól megkoreografált jelenetek sora.

A nagy élő világ: amikor a kígyómarta ember másodjára jött oda hozzám, és önironikusan közölte, hogy már megint de beszopta, még jóízűen kacagtam, de amikor egy másik ugyanezt játszotta el velem máshol, unottan fogtam a fejem. A kötelező távirányítós kütyüs küldetés, beszólás a szcientológiának, ezt már mind láttam ezerszer tucat másik R* játékban. A horgászástól kb. ínhüvelygyulladást kaptam

Az, hogy a történet bizonyos részéig a honor nem maxolható egyik irányba sem (illetve, hogy a játék rákényszerít, vagy legalábbis sugallja, hogy Arthurból valami jóságos szentet avassunk, valamint az a baromság, hogy küldetések során a meggyilkolt rendfenntartók nem, de a véletlenül kinyuvasztott lovak negatívan befolyásolják Arthur jellemfejlődését), a teljesen túlbonyolított és nehézkes irányítás, idegőrlő rongybaba effektus stb. nekem hamar megölték a programot.

Becsületből végigjátszom még, aztán mehet a süllyesztőbe.

A teszt ettől függetlenül érdekes és olvasmányos, ill. jól megindokolja az értékelést is, de nekem hatalmas csalódás az RDR2.
Just another freak in the freak kingdom
37. wooltur  PlayStation.Community tag
2018.11.07. 09:20:11
LV16
+1
Válasz 36. martin üzenetére:
Ez sem kizárt dolog. ;-)
R.I.P. Brúnó :-(
36. martin  Főszerkesztő
2018.11.07. 08:31:00
LV27
Válasz 29. wooltur üzenetére:
Vagy te vagy különleges. Hópihe!
Ezt most kimondtam, vagy csak gondoltam?
35. quchy  PlayStation.Community tag
2018.11.07. 08:09:20
LV2
Válasz 33. Old_Raiden üzenetére:
Ezeket engedd el, és kárpótoljon az a részletesség amit művel a játék.
PSN is currently undergoing maintenance.
34. wooltur  PlayStation.Community tag
2018.11.07. 06:34:04
LV16
Válasz 32. HUN_GERGO üzenetére:
Sosem volt még ilyen. :-D
R.I.P. Brúnó :-(
33. Old_Raiden  Kitiltott felhasználó
2018.11.06. 23:57:36
LV21
-2
Válasz 4. quchy üzenetére:
Azt a rohadt ...Ubisoft, hogy jön ide jógyerek ? :D Sorost is keverd bele !

De egyébként igen, az Ubinak volt esze, hogy a Witcher 3-ból kölcsönzött jó ötleteket az AC megújításához, de itt nem, itt nyomjuk a lassan 20 éves metódust, a ps2-es érából itt maradt balta-arcú NPC-kkel, és nyakon szarjuk olyan kezeléssel, amihez-képest a Quantic Dream játékai is kezesbárányok.
Meg egyébként is, mi vagyunk a Rockstar !
Rendbe vagyunk ?
32. HUN_GERGO  PlayStation.Community tag
2018.11.06. 22:42:40
LV15
Válasz 29. wooltur üzenetére:
Amikor 6x fordulok oda egy ládához, hogy kinyissam... azert az probléma meg idegesítő
31. Onimushaman  Szerkesztő
2018.11.06. 22:37:14
LV24
Válasz 29. wooltur üzenetére:
Iparvárosban azért akad ilyen, de engem nem zavart.
señor
30. ralphcliff75  PlayStation.Community tag
2018.11.06. 22:09:39
LV2
Kurva jó játék. Az is lehet, hogy a végére érve úgy leszek vele, hogy az egyik legjobb amivel valaha játszottam. Parádés hangulata van és valóban a küldetés rendszer természetesebbnek hat mint a legtöbb nyílt világú játékban. Viszont az irányítás nekem sem a kedvencem. Nehézkesnek érződik. De meglehet szokni, mint ahogy olvastuk is.
PS5-ön gondolom jobban és szebben fog futni! :)
29. wooltur  PlayStation.Community tag
2018.11.06. 21:59:57
LV16
+1
Nekem se az irányítással, se a grafikával nincs bajom. Egyszer sem láttam képfrissítési gondot se. Bztos vmi különleges példányom van. :-D
R.I.P. Brúnó :-(
28. HUN_GERGO  PlayStation.Community tag
2018.11.06. 21:45:56
LV15
Hát eddig kb 10+ órám van benne, simán hozza a Red Dead szintet, de vannak fenntartásaim!

Valamiért nem tudott úgy beszippantani mint pl az MGS5! Lehet a förtelmes irányítás miatt, nem is értem hogy kreálhattak ilyet egy ilyen nagy játékban!

Másrészt kiszakadhattak volna már ebből a GTA féle koncepcióból, a sok felesleges dumával együtt! Ugyan az a stílus már a GTA3 óta... Ezzel a szimulátoros beütéssel kicsit megfűszerezték, de valahogy nem sikerült, mert kicsit túltolták...

Nekem nem 10 pontos játék!
27. MazaHUN  PlayStation.Community tag
2018.11.06. 19:41:58
LV6
Még csak Martin beszól ablakocskàt olvastam el;)! Mint a régi szép időkben...

Szerintem olnie kicsit egyszerűbb lesz a sok márhànak jó lesz az is ha csak mész oszt lősz;)

De majd kiderül minden. A cikket meg olvasom...
independent
26. Richard  PlayStation.Community tag
2018.11.06. 16:25:46
LV5
Most értem a teszt végére!
Nagyon jól sikerült, öröm volt olvasni és így hogy már sok dolgot átéltem belőle, még jobb volt, ezt-azt tanultam is belőle.
25. Richard  PlayStation.Community tag
2018.11.06. 16:23:52
LV5
Válasz 17. probi üzenetére:
Nézz meg közelről egy fatörzset például. Nem az igazi, de az összkép zseniális!
24. jime  non-alcoholic
2018.11.06. 15:57:37
LV29
legszarabb játék amit vettem 2018-ban!!!
"wake up, you're dead!"
23. martin  Főszerkesztő
2018.11.06. 15:43:11
LV27
+1
Válasz 22. probi üzenetére:
Horizon Zero Dawn
Ezt most kimondtam, vagy csak gondoltam?
22. probi  PlayStation.Community tag
2018.11.06. 15:27:20
LV7
Válasz 19. martin üzenetére:
Nem tudom hova lehet ezt még fokozni. Mi volt az összehasonlítási alap?
powered by Skynet
21. TCr64EU  Choose life
2018.11.06. 14:15:19
LV22
Válasz 20. martin üzenetére:
Az nem pár nap lesz bástya. Ha sikerül nekik egyáltalán.
"Mert a kamion a miénk és el akarunk menni vele!"
20. martin  Főszerkesztő
2018.11.06. 13:55:26
LV27
Tényleg, a misztikus HDR patch megjött már, vagy nem akar sikerülni a Rockstarnak?
Ezt most kimondtam, vagy csak gondoltam?
19. martin  Főszerkesztő
2018.11.06. 11:25:52
LV27
Válasz 17. probi üzenetére:
Lehet tényleg keveset játszol és lehet nem a legjobb hardverkörnyezetben, ezért nincs összehasonlítási alapod.
Ezt most kimondtam, vagy csak gondoltam?
18. seeYOUsoon  PlayStation.Community tag
2018.11.06. 11:17:50
LV5
Válasz 17. probi üzenetére:
Vannak ott technikai gondok, még Pro-n is, képfrissítés, HDR instant OFF, de ezek idővel javíthatók.. mégis csodaszép :)
..loading, please wait..
17. probi  PlayStation.Community tag
2018.11.06. 11:06:35
LV7
No offense, de a látványosság miért nem kiemelkedő? Lehet keveset játszom de én még nem találkoztam ilyen részletességű élő, lélegző open world világgal. Néha olyan érzésem van mintha only on ps lenne, simán megállná a helyét.
powered by Skynet
16. Richard  PlayStation.Community tag
2018.11.06. 10:59:15
LV5
+1
Sok vadászós játék is összetenné a két kezét, ha ilyen természetet tudna a szemünk elé tenni.
Kiránduló szimulátornak is tökéletes.
15. Richard  PlayStation.Community tag
2018.11.06. 10:50:32
LV5
Ugyan ezeket a negatívumokat érzem én is, mint ami az értékelő boxban olvasható.
A fegyverkiválasztás sokszor nehézkes (emlékeim szerint az előző részben egyszerűbben ment ugyan ez a rendszer), az állatok lenyúzása tök jól megvan csinálna, mint ahogy az emberek átkutatása is, de mikor már láttad ezerszer, akkor jó volna egy olyan opció is, hogy csak úgy "megtörténik" és nem kell végignézni.

Kicsit sok a magam és a lovam fenntartása is, felesleges macera ilyen sűrűn ezzel foglalkozni.

Világbajnok játék, imádom ezeket leszámítva!
14. seeYOUsoon  PlayStation.Community tag
2018.11.06. 10:46:09
LV5
Nem tudtam rájönni napokig hogy mi a bajom ezzel a játékkal, de Martin helyettem is megfogalmazta, ebben is melózni kell :D emiatt is ha tehetem akkor csak felpattanok a lusta lovamra és keresem a random kalandokat, így tökéletes kikapcsolódás, viszont akciók közben 10-15 évet öregszik a játék ami elég kiábrándító.
..loading, please wait..
13. eisento  PlayStation.Community tag
2018.11.06. 09:51:41
LV17
Remek lett a teszt. Elorendelesben megvettem, kozben behalt a pro-n a bd olvaso kicsereltek gariba a gepet (koszi hireltech a gyors ugyintezest) majd jatszottam vele addig amig lehoztuk a faszit a hegyrol, azota varok patchre, hogy minel kevesebb buggal talalkozzam majd, most amugy is lefoglal a Thehunter Call of the wild :)
PSN (SEN) ID: Psc_ejzi
12. quchy  PlayStation.Community tag
2018.11.06. 09:51:30
LV2
+1
Válasz 10. HolfyTeebee üzenetére:
Hát ez nap beszólása! ...de csak annyit mondok nem lesz elég időd rá így se mert annyi tartalom van benne mint egy konzolgenerációnyi COD-ba!
PSN is currently undergoing maintenance.
11. qs7  PlayStation.Community tag
2018.11.06. 09:42:34
LV1
Egy hétvégényi játék után úgy érzem, hogy "bár soha nem érne véget". A hangulata annyira magával ragad, hogy néha csak sétálgatok, lovagolok a természetben és ezzel is órákig elvagyok. Nagyon remélem, hogy ahogy sokan mondták, ez egy új viszonyítási pont lesz az open world játékokban és több ilyen lesz. Rengeteg piszok jó játék érkezett idén, de talán ez volt az, aminél a leginkább azt éreztem, hogy ez valami tényleg különleges. Kíváncsi vagyok nagyon, hogy milyen lesz az online, de kicsit félek is tőle, mert a GTA Online nem jött be, pedig az alap játékot szerettem.
10. HolfyTeebee  PlayStation.Community tag
2018.11.06. 09:23:17
LV2
+3
Tegnap vettem meg, ma már táppénzen vagyok... :D
Keresztet fogok a majmának, azt PÁFÓ! :)
9. TCr64EU  Choose life
2018.11.06. 08:09:54
LV22
109 küldetés? OMG... én meg direkt lassan haladok, hogy minél tovább tartson, ezek szerint feleslegesen.
"Mert a kamion a miénk és el akarunk menni vele!"
8. Onimushaman  Szerkesztő
2018.11.05. 19:58:43
LV24
+2
Teljesen adom a 10 pontot, sikeresen elvesztem ebben a gyongyszemben, de a jo ertelemben. Annyira el az egesz, lelegzik a jatek, valami hihetetlen felfedezes minden negyzetmetere.
señor
7. martin  Főszerkesztő
2018.11.05. 19:46:33
LV27
Ha tényleg lesz saját ház az Online-ban, akkor szerintem lesz más házának a kirablása is. Érdekes lenne bandaváros is, bár ez szerverproblémás ügy.
Ezt most kimondtam, vagy csak gondoltam?
6. martin  Főszerkesztő
2018.11.05. 19:43:41
LV27
Válasz 5. quchy üzenetére:
A 300 óra single playert igazából neked kéne generálni, nem a játéknak.
Ezt most kimondtam, vagy csak gondoltam?
5. quchy  PlayStation.Community tag
2018.11.05. 19:37:13
LV2
Ha ez nem lenne, hol lenne 100+ óra single player? Nem lenne...
PSN is currently undergoing maintenance.
1 / 2 oldal
‹‹  ‹  1  2    ››
RED DEAD REDEMPTION 2
Rockstar Games
Látványosság:
Játszhatóság:
Szavatosság:
Kiemelkedő
Zene / Hang:
Kiemelkedő
Hangulat:
Kiemelkedő
10/10
Pozitívum
Cowboyok, indiánok, pisztolypárbajok, kocsmai verekedések, leszámolások, rablások, préri, lócitrom – a nagybetűs Vadnyugat, ahogy eddig még sosem játszhattad
Negatívum
Elavult irányítás, körülményes kezelés, túlbonyolított aprólékosság, néhol már-már kellemetlenül igazi - a kevesebb több lett volna

MARTIN BELESZÓL
Ahogy olvasgattam a PSC RDR2 topikjában a fantasztikus sztorikat, a Rockstar nem csak minden idők leggazdagabb open world rendszerét készítette el, de minden idők legvalóságosabb és leghangulatosabb korszimulációját is. Nekem annyi bajom van a játékkal, hogy nem csak egyszerűen "nem jön be" a kezelése, de magát a játékélményt is mérgezi. Egy kicsivel barátságosabb, kevésbé "túlkélős" rendszer jobban tetszett volna, melyben nem a "napi munka", hanem a "kikapcsolódás" dominál.