PlayStation.Community

2018.10.26. 12:47 Játékteszt
26 hozzászólás
Szerző: Masamune
Értékeld a cikket!
Transcending history and the world…

Kiskölökként' mentem hazafele suli után, a Nyugatiban még működött a játékterem a buszmegálló mellett. Rengeteget jártam oda, erre a füstös és sötét, baljós kinézetű helyre, ahol megvolt az összes arcade klasszikus. Tekken, Ultimate Mortal Kombat, Killer Instinct, Star Blade, és a Soul Edge. A felsoroltak közül természetesen mindegyiket imádtam, különösen a Tekkent és a Soul Edge-et. Sajnos a Soul Edge gép mellett csak bámészkodni lehetett, mert mindig ültek rajta, viszont az aluljáróban, ahol a Super Sonic Blastman gép volt a bejárat mellett, az ottani Soul Edge gép mindig üresen várta a játékra vágyókat.
Az aluljáróban található játékterem amúgy nagyon komoly volt. Elől játszottak a fiatalok, hátul meg egy néni ápolgatta az embereket... és most nem a lelkükről beszélek.
1995-2018 - The Legend will never die

A Soul-sorozat volt a "kardos Tekken". Éppen annyira szerettem már akkor ezt a kijelentést, mint amikor azt mondta valaki, hogy „dikk nézd, az edi kudó táncolva verekszik” - de a lényeget eltalálták, hiszen itt nem pusztakézzel kell egymást püfölni, hanem különféle közelharci fegyverekkel; és persze mindenkinek megvolt a saját kedvence. A katanával szeletelő Mitsurugi, a nuncsakuval szétpüfölő Li Long, a hatalmas fejszével barbárkodó Rock, a dao-t forgató, közönség kedvenc Seong Mi-na, a gyönyörű shinobi (a szerelmem) Taki, és az örökös kedvencem, Siegfried. Itt is volt már Voldo, akivel valamiért nem szerettél lenni, mert kényelmetlenül érezted magad tőle, és volt Sopithia, a szép görög harcos leányzó, akiről számomra a Xéna harcos hercegnő sorozatból a gonosz, de rohadt szexi, szőke ellentéte - Callisto (szintén a szerelmem) -, jutott eszembe. De féltékeny voltam, mikor Herkules mindkettőt megfektette. Na mindegy…

A Soul Edge-t ügye követte a SoulCalibur 1998-ban, amihez szintén játékteremben volt először szerencsém. Aztán valahonnan kukáztunk egy Dreamcastot, és soha többé nem jártam játékterembe, meg úgy emberek közé sem.
A SoulCalibur volt az ász, a non-plus ultra! Mindent, amit szerettél a Soul Edge-ben, itt megtaláltad, csak még jobb lett, még szebb lett, több és nagyobb (tudjátok mire gondolok). Megjelent Kilik és Maxi, Ivy (te jó ég <3) és Edge Master, Nightmare és Astaroth, Lizardman, Xianghua, és egy vendégkarakter a Tekkenből, Yoshimitsu.
Azt mondanom sem kell, hogy a Soul-sorozat hatalmas rajongótáborral rendelkezik, egyike azon japáni játékoknak, ahol a karaktereknek saját rajongói klubja van. Ünneplik a születésnapjukat, tudják, mi a kedvenc kajájuk, a vércsoportjuk, és a mell-, csípő-, combméretük. Éppen ezért az elvárás nem kicsi. A SoulCalibur hatalmas dobása volt a Namco-nak és ezért természetesen igény volt a folytatásra.

A SoulCalibur II 2002-ben már elérhető lett minden masinán, gép-exkluzív karakterekkel. A Sony masináján kaptunk egy Heihachit, a microsoftosok Spawnnak örülhettek, míg a Nintendo csapat meg Linknek. Ismét sikerült megugrani azt a bizonyos lécet és nagyon elégedettek lehettünk. A Soul Edge-féle fegyvergyűjtögetős rendszer visszaköszön és bővülünk a Weapon Master Mode-dal, ami során mindenféle extra dolgot szedhetünk össze egy alternatív sztori keretein belül. Megkaptuk Cassandrát, aki Sophitia gyermeke, Raphaelt, aki a vívást hozta a sorozatba, és Talimot, aki pedig a tonfa stílust hozta el és a lolit.
Egyébként éppen ennek a résznek a zenéjét hallgatom, és valami fantasztikus! Eléggé zenebolond vagyok, és talán valakinek elég lenne a két karakter harca valami üres térben is, csak hadd menjen a hirig, de nekem kell egy szép aréna és valami szuper zene - és a Namco-nál ezt értik és tudják. Csakúgy, mint a Tekken-széria esetében, a saját stílusában a SoulCaliburban is olyan dallamok csendülnek fel, ami pakolja a harcok alá a hangulatot, de nagyon.
Ez egyébként mindegyik részére igaz. Kötelező megemlítenem, hogy a legeslegjobb opening, ami a verekedős játékok történelmében létezik, az a SoulCalibur II nyitánya!
(Az SCII egyébiránt 12 évvel később kapott egy HD Online változatot PS3-ra ami tartalmazott mindent, amit az alap elődje, illetve végre neten keresztül is lehetett egymást püfölni.)

A SoulCalibur III 2005-ben végre elhozta magával a jó kis karaktergenerálást és a single player kalandozást a Chronicle of Swords formájában. A játékmenet egy társasjáték alapjaira volt helyezve erődfoglalással, párbajokkal, és gyűjtögetéssel. Aranyat és fegyvereket szerezhettél, illetve új ruhákat és kiegészítőket, amiket a karakteredre aggathattál. Nagyon erőteljes figyelmet kapott a single player mód és a saját harcosod cicomázása. Szintén remek darabja a sorozatnak!

2008-ban végre PS3-on is kaptunk egy "kardozós Tekkent", a SoulCalibur IV-et. Végre lehetett online zúzni egymást. A karaktergenerálás még mélyebb lett, emellett kaptunk "remek" Star Wars vendégkaraktereket, akiknek a jelenléte - ebben a prezentálásban -, többek szerint nem volt megfelelő. Ennek oka a megfoghatatlan Yoda és az OP Starkiller volt. A hentai verekedős játékokból ide is elhozták a rongálódó ruházatot, amit a sok perverz disznó (én) nagyra értékelt, mint játékélményt fokozó feature-t. Emellett kaptunk egy Critical Finish-t ami a már említett ruhapusztítást követő pillanatot kihasználva, teljes mértékben megsemmisítette az ellenfelet. Rossz feature. Szerintem. Tower of Lost Souls single player mode. Remek feature. Szerintem.

2012-ben aztán eljött a maják által is megjósolt, a rajongókat teljes mértékben megosztó SoulCalibur V. Basszus, ezzel a résszel valami nem stimmelt. Már a megjelenése is kérdéses volt, mert tervezőasztalt talán még csak nem is látott.
A social media hatalmának köszönhetően Katsuhiro Harada felkarolt egy Facebook petíciót. Az ő lobbizásának köszönhetően készült el az új rész. Ember- és időhiány miatt a sztori mód összecsapott lett és rövid. Kikukázták a jó csajokat. Sophitia, Talim, Xianghua, Taki, és Seong Mi-na hiányoznak a rosterből. Szégyen. Dislike. A vendégkarakter az Assassin’s Creedből jól ismert Ezio Auditore da Firenze. Ott van a játék a polcomon… nem szeretem... Taki, hol vagy? Képzeljétek ide Pepe béka szomorú fejét. Nem tett jót neki az, hogy pl. a single playert átadták a CyberConnectnek és az sem, hogy kihagytak veterán karaktereket, majd azokat behelyettesítették más, említésre sem méltókkal…
A Tale of Swords and Souls eternally retold

Oh, nézzenek oda, a PS4 gépem meghalt. De szerencsétekre addig még életben volt, amíg a játékot tesztelgettem.
Tartottam ettől a résztől, mégpedig azért, mert olyan híreket olvastam róla megjelenés előtt, hogy a sorozat nincs jó helyzetben és ha a VI rész bukik financiálisan, akkor nem lesz több SoulCalibur. Napasztmek. Viszont azt is mondták, hogy ennek fényében azt csinálnak majd amit ők jónak látnak. Nos, ez jelentheti azt is, hogy tojnak rá és azt is, hogy nagyon jó lesz.
Szerencsénk van, mert az utóbbi vált valóra. Kedves Játékosok, a SoulCalibur VI az egyik legjobb verekedős játék szerintem, amit most PS4-re beszerezhetsz!
A fejlesztők szerették volna visszaadni az első SC varázsát és azt a fajta epikus érzést, amit csaták alatt átélhettél. Hogy ezt miképpen érték el, arra mindenféleképpen kitérek. Nem nagyon éltettem grafikailag a játékot, de szerintem nem is kell, mert az SC-széria egyet jelent a minőségi vizualitással. Erről immáron a Tekken 7-hez hasonlóan az Unreal 4 gondoskodik, 60fps-en. A modellek és a pályák is gyönyörűek. Az audio is nagyon rendben van, természetesen angol és japán szinkronnal, ahogy illik. A csaták alatt nagyon szép és odaillő muzsikák szólnak, amik pumpálják az adrenalint rendesen.

A játék ad nekünk két remek single kampányt. Az egyik a Soul Chronicle, a másik pedig a Libra of Soul. A Soul Chronicle a Soul Edge sztoriját folytatja, vagyis a penge felkutatását vagy elpusztítását, karakterenként. A mód érdekessége a kronológiával való variálás. Vagyis, amennyiben a kronológiát követed, úgy az átkozott penge felkutatásában résztvevő összes karakterrel következetesen végig mehetsz a sztorin. Nem te választod a harcosokat, hanem szépen időben elrendezve ugrasz bele mindenki bőrébe, ami remek alkalom arra, hogy megismerhesd ezt a díszes társaságot, illetve a nézőpontjukat, és így egy egészet kaphatsz a sztoriról.
Vagy csinálhatod az alapdolgot is, hogy választasz valakit, aki neked tetszik és csinálod, ahogy jól esik. A sztori nem annyira mély, de vannak jó pontjai és erőteljesen épít a nosztalgiára. Annyira mindenképpen érdekes, hogy toljon előre és minden karaktert megpörgess.
Belőlük nincs kevés, köztük új mindjárt Ríviai Geralt a Witcher-szériából, Azwel a telekinetikus fegyvereivel, Grøh a dupla pengével és Tira, aki az első DLC karakterünk. A többiek már mind ismertek és kedveltek, akiket örömmel fogtok köszönteni ismét.

A Libra of Soul már sokkal érdekesebb mód. Itt megcsinálhatod a saját harcosod és egy teljesen újfajta kalandban vehetsz részt. A sztori szerint a világban az Evil Seednek köszönhetően megjelentek az átkozottak, akik emberségüket elveszítve válogatás nélkül gyilkolnak. Felbukkanásuk az asztrál-hasadékokhoz köthetők.
Mi egy ilyen hasadék közelében csöppenünk bele a sztoriba, mint túlélő. Zasalameltől megtudjuk, hogy nagyon kellemetlen helyzetben, mert, habár az elménk épp maradt, szükségünk van ezekre a hasadékokra. A hasadékokból ugyanis energiát nyerhetünk, ami a jóléthez szükséges, és ha nem sikerül a bennük levő energiából szerezni, akkor bizony megőrülünk mi is. Nos, ez nem jó dolog, úgyhogy irány a világ.
Kalandunk elején kapunk egy training részt, ahol jóképű mentorunk megmutatja nekünk a játék harcrendszerének új elemeit. Ebből érdemes megemlíteni a Reversal Edge-et, ami egy védekezésből való támadást indít igen látványosan. Az idő belassul és esélyt ad neked arra, hogy védekezz, kitérj, vagy támadj. A többi, mint pl. a Guard Impact (ruhaszétszaggatós), visszatérő elemek a korábbi részekből.

Az oktató részt letudva, indul a kalandozás ami nem rövid. A karaktered fejlődik, fegyvereket kapsz, kiegészítőket kapsz, és egyszer-kétszer a morálodat befolyásoló kérdéseket kapsz, amik valóban kihatással vannak a sztorira. A narráció állóképeken történik sajnos, de engem egy idő után ez nem zavart, mert a rajzok szépek voltak. (Ezeket egyébként, különösen a szépeket, mind lescreeneltem, de mivel a gépem megadta magát, ezért remélem, hogy a martin beválogat majd olyan képeket, amiken láthatjátok ezeket a gyönyörű rajzokat.) A kalandozás közben követheted a sztorit, de kapsz rengeteg mellékküldetést is, melyek természetesen jutalmaznak arannyal és fegyverrel, szóval érdemes őket megcsinálni. A helyszínek közötti távolságok áthidalása közben vannak random encounterek, mint egy JRPG-ben, ezek általában alacsony szintűek és nincs olyan sok belőlük ahhoz, hogy idegesítsenek. Utad során természetesen találkozni fogsz sok ikonikus szereplővel, akik csatlakoznak hozzád, vagy megpróbálják elrontani a kedvedet.
A Libra of Souls az eddigi részek single player módjainak a kulminálása egy nagyon tartalmas és kellemes offline módban.
Harcosunk generálása fantasztikus móka! A hangjuk magasságától a mélységéig szinte mindent állíthatunk. Azt is, hogy milyen stílusban beszéljünk. És amit én nagyon nagy örömmel fogadtam, az a cicicsúszka a csajoknál. Grrrrr. A Tekkenből megkaptuk a testre tetkózást is, és a rajzok szuper felbontásban vannak, tehát nagyíthatod őket nyugodtan, mert jó minőségű marad. A ruházat többréteges, minden külön színezhető. Olyanokat láttam neten, hogy letettem a hajam. Elképesztő, hogy miket-kiket meg lehet csinálni. A net már most teli van guide-okkal mindenféle figurához. Csekkoljátok majd, tényleg elképesztő! (Egyébként Shrektől és Pepsimantől nagyon ciki kikapni online.)

Apropó online: amikor én játszottam netes PvP-t, a ranked mód nem működött. Hibaüzenettel visszadobott. A sima PvP-vel nem volt gond, de mindenki Siegfrieddel van. Ennyi. Komolyan mondom, hogy mindenki Siegfrieddel játszik és ha nyersz ellenük, akkor valahogy egyből törlik a szobát. A balansz problémásnak tűnik így elsőre. Ennek oka a „kedvencem”, ami egy teljesen felesleges képesség, az az egy gombnyomással aktiválható ultimate támadás, ami az életed kétharmadát lelöki. Nem tudsz belenyúlni, mert az időt megállítja a mozdulat és rohadt nagyot sebez. Kivédheted, sidesteppelheted, de azt vettem észre, hogy amint valakinek betöltődik az élete melletti csík, ami az utlimate-hez kell, onnantól mindenki átmegy ilyen védekezős balettezős tökölésbe, ami rohadtul idegesítő. Viszont a netkód nagyon stabil. Nem volt lagom, nem volt disconnectem soha. Ez lehet azért is mondjuk, mert a teszt alatt még nem voltak annyian - de remélem marad a netkód minősége a megjelenés után is.

A SoulCalibur VI egy nagyon szép újonca egy több mint 20 éves sorozatnak. A széria legjobb tulajdonságait hordozza magában és a generáció egyik legjobb verekedős játéka. A fenti "hibák" ellenére nagyon szolid a gameplay és könnyen tanulható. Tartalmas single player kampánya van és egy 23 év alatt csiszolt multija. Az gombócból se kevés. Vegyétek és vigyétek!

(Ezt a kiváló játékot partnerünk, a Cenega Hungary biztosította tesztelésre. Köszönjük! Megvásárolható támogatónk, a Platinum Shop budapesti boltjaiban, vagy webshopjából meg is rendelhető.)
Képgaléria
Olvasói vélemények
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
26. talos86  PlayStation.Community tag
2018.11.03. 14:03:33
LV3
Az utolsó SCm a harmadik volt. Zasalamel és Seong Mina volt a két preferált karakterem.
25. Masamune  PlayStation.Community tag
2018.10.31. 14:03:30
LV14
Válasz 24. Konzolee üzenetére:
Alap.
"Na de Gyurma Gyuszi!"
2018.10.30. 13:16:31
LV2
Fődön lehetrugdosni amásikat?
23. Onimushaman  Szerkesztő
2018.10.29. 12:47:03
LV24
Válasz 17. Noob üzenetére:
Pár támadásból ki tudsz kapni, biztos van komoly juggle, de nem volt jellemző eddig amit a játékból láttam online. Nem az a Tekken/MK végigvernek faltól falig ha ez a kérdés.
señor
22. wooltur  PlayStation.Community tag
2018.10.28. 18:46:18
LV16
Az SC minden egyes részét tök faszán meg tudják csinálni. A Tekkennél erre miért nem képesek?
R.I.P. Brúnó :-(
21. Itachi  PlayStation.Community tag
2018.10.28. 17:12:10
LV2
Válasz 20. martin üzenetére:
A releváns topicban, ami az általad írt bejelentéshez(B2) íródott, leírtam, hogy nem a karakterrel van bajom.:)
ヤレヤレ、ダゼ。
20. martin  Főszerkesztő
2018.10.28. 17:03:59
LV27
Válasz 14. Itachi üzenetére:
Most ezzel a karakterrel mi a baj? Stílusos, mutatós, jó a fegyvere, pont ide illik. Ugye nem az, hogy nő...?
Ezt most kimondtam, vagy csak gondoltam?
19. pajcsi
2018.10.28. 16:56:33
LV4
Válasz 17. Noob üzenetére:
Ez a szarság már nagyon rég benne van a játékokban, max nem tudtál róla. ;)
A tekkenminátor a bátorminátor és a körixminátor:D
18. ColdHand  Szerkesztő
2018.10.28. 14:26:53
LV22
Válasz 9. Noob üzenetére:
Itt inkább az van, hogy ha padlót fogsz, akkor nem biztos, hogy fel fogsz tudni kelni, ha kecseg az ellenfeled.
...a többit képzeld hozzá.
17. Noob  PlayStation.Community tag
2018.10.28. 13:45:36
LV5
Válasz 11. Onimushaman üzenetére:
MK-ban. Persze tudom, hogy ez a szarság benne van a verekedős játékokban, de reméltem, hogy már nem lesz.
Én mindig igazat mondtam, akkor is, ha hazudtam.
16. martin  Főszerkesztő
2018.10.28. 11:24:30
LV27
Tegnap belevertünk a térképes módba még vagy 4 órát, szuperjó.
Ezt most kimondtam, vagy csak gondoltam?
15. Itachi  PlayStation.Community tag
2018.10.27. 20:28:41
LV2
Válasz 14. Itachi üzenetére:
Komolyan, most el is ment a kedvem a játéktól teljesen. Reméltem, hogy Hwangot vagy Setsukat visszahozák, de ez...Felőlem mos tmár becsődölhet a Project Soul.
ヤレヤレ、ダゼ。
14. Itachi  PlayStation.Community tag
2018.10.27. 17:05:42
LV2
....namcoék megkergültek....Nier Automata ból a fsőzeeplő lesz aköv DLC....Tehát nem klasszikus, veterán karaktereket hozunk vissza....neeeem, legyen egy újabb guest character...sírok.
ヤレヤレ、ダゼ。
13. edem  PlayStation.Community tag
2018.10.27. 16:01:40
LV1
" ...soha többé nem jártam játékterembe, meg úgy emberek közé sem." :D
12. Dark-Fu  PlayStation.Community tag
2018.10.27. 13:39:01
LV4
+3
Válasz 11. Onimushaman üzenetére:
Az elmult 20 évben a levegőben volt, mert éppen sorozták :D
Gőg és Magőg fia vagyok én!
11. Onimushaman  Szerkesztő
2018.10.27. 10:34:34
LV24
+2
Válasz 9. Noob üzenetére:
Hol voltal az elmult 20 evben? :D
señor
10. Itachi  PlayStation.Community tag
2018.10.26. 23:23:48
LV2
Válasz 9. Noob üzenetére:
Nem, annyira talán nem, meg itt van air control is, ha mégis nagyon nyomatná, igaz, itt még nem teszteltem.
ヤレヤレ、ダゼ。
9. Noob  PlayStation.Community tag
2018.10.26. 23:16:36
LV5
Ebben is úgy van, mint a Tekkenben, hogy másodpercekig a levegőben van az, akit soroznak?
Én mindig igazat mondtam, akkor is, ha hazudtam.
8. Itachi  PlayStation.Community tag
2018.10.26. 23:02:19
LV2
Válasz 7. martin üzenetére:
Na ja, ha már kicsi a pcsöm, valamivel nekem is villognom kell.
ヤレヤレ、ダゼ。
7. martin  Főszerkesztő
2018.10.26. 22:54:34
LV27
Válasz 6. Itachi üzenetére:
Szakbarbár! :D
Ezt most kimondtam, vagy csak gondoltam?
6. Itachi  PlayStation.Community tag
2018.10.26. 21:01:43
LV2
Amúgy a japánok féle zanbatou sem helyes, mert az sem így néz ki, de hiavatlos guide okban ezt írják. A fegyver kinézetre egy kínai "szilvavirág-bökő" ami a kwan dao (tavasz-ősz bárd) és a jian(lándzsa) között van félúton. Régen gyakori fegyver volt, ma már nem sok filmben látni, érdekes.
ヤレヤレ、ダゼ。
5. Itachi  PlayStation.Community tag
2018.10.26. 20:55:24
LV2
*zanbatou
ヤレヤレ、ダゼ。
4. Itachi  PlayStation.Community tag
2018.10.26. 20:54:42
LV2
Seong Mina fegyvere nem dao. Dao az ugye a kínai szablya. Mina kwan dao-t vagy japánul zanbaou-t forgat.(lóvágó) Tudom, hogy csak egy plusz szó, de teljesen mást jelent.
Amire a tesz tnem tért ki, hogy a CaS teljesen tönrevágja a competetive scene-t. De ez már a SC3 óta így van. Mert a kreált karakterek hitboxai teljesen eltérőek. Vagyis egy "női" Asta ellen tlejesen másképp kell játszani, mint a valódi ellen. Ez azért rossz, mert ha egy profi online akarja kisimerni azeredeti karaktereket, nem fogja tudni, a sok kreált szemét miatt. Mert nyilván ugyanaz a spacing nem fo gműködni egy más hitbox-allokációnál. A reddit fórumok tele vannak a panaszokkal, jogosan. De ugye ez hoz pénzt, egyszeri öröm és bevétel a namconak. A baj csak az, hogy ezzel MEGINT kinyírják a competetive scene-t.
A másig kapitális ökörség a készítők részéről, hogy signature move okat soul charge only-vá tettek. Ez a meter hazsnálat sima move oknál már az SC5 ben is egy istenkáromlás volt, rmeéltem kikerül belőle, hát tévedtem.
A játék persze ettől még messz ejobb, mint a gyalázaots V vagy a IV, bizonyos téren a 3 at is veri, de a 2 t továbbra sem. A teszt nosztalgiázós része klassz lett.:)
ヤレヤレ、ダゼ。
3. snike  PlayStation.Community tag
2018.10.26. 18:24:15
LV1
Összesen hány "pálya/aréna" van?
Az alapokon kívül lehet újakat megnyitni?
2. Richard  PlayStation.Community tag
2018.10.26. 16:51:49
LV5
Jó lett a teszt, kedvet is kaptam hozzá!
A "Napasztmek" ötletes :)
1. martin  Főszerkesztő
2018.10.26. 12:40:23
LV27
+1
Day 1 vettük a barátommal, azóta beleugrott jó pár óra. Az arcade mód számomra felejthető, bár tény, hogy a sok állítható paraméter miatt még ebben is van jócskán kraft. A sztori mód felvezetésnek tökéletes.
Ami viszont szerintem egyenesen bombasztikus, az a térképes-karaktergenerálós mód. Az "alternatív" figuráknak köszönhetően változatos a harc, a négymillió-kétszázezer küldetés pedig brutál szavatosságot kínál.
Belenéztem az online módba is. Kétjátékos szobába mentem, a csávó 5x egymás után Rokkó Szigfrédit hozta. Én hiába próbálkoztam mindenféle érdekességekkel, hátha rájön, hogy szórakozni akarok, nem brutálanált tolni, nem esett le neki. Remélem nem kapott infarktust, amikor toltam neki egy Perfectet. Kiléptem.

A látvánnyal kapcsolatban annyit tennék a teszthez, hogy valóban kiváló az összkép, de szerintem egy kicsit csalnak a háttérrel, mert a "leesős" arénák miatt kb. feleannyi a környezet, mint más versus bunyós játékokban, ami pedig távolra esik, az be van homályosítva. Jó trükk...
Ezt most kimondtam, vagy csak gondoltam?
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
SOUL CALIBUR VI
Bandai Namco Entertainment
Látványosság:
Játszhatóság:
Szavatosság:
Kiemelkedő
Zene / Hang:
Kiemelkedő
Hangulat:
Kiemelkedő
9/10
Pozitívum
Élvezetes, szép, hangulatos bunyó single és multiplayer formában is; kiváló karaktergenerálás; a zsáner egyik legjobbja jelenleg
Negatívum
Az online részre szerintem ráfér némi balanszolás...

MARTIN BELESZÓL
Véleményem kommentben.