.
 

PlayStation.Community

2018.10.03. 11:04 PlayStation Network
2 hozzászólás
Szerző: Petunia
Értékeld a cikket!
Néha csak akkor győzhetünk, ha visszavonulunk.

Érdekelne, hogy a tavalyi év során a This Is The Police-ről írott kedvcsinálóm hány embert vett rá a cucc beszerzésére, vagy hogy azok, akik enélkül is adtak neki esélyt, annyira rákattantak-e, mint én. De valószínűleg nem csak nekem tetszett, ha a fejlesztők a folytatás életre hívása mellett döntöttek...
És a This Is The Police 2 – nem meglepő módon – legalább olyan jó lett, mint az elődje. Nem tökéletes, de bőven van benne újítás, és az arra hajlamosakat ugyanúgy a képernyő elé tudja szegezni, mint az első rész.

Fontos megjegyeznem rögtön a cikk elején, hogy az előzmények ismerete nélkül nem csak a történetet nehéz megérteni, hanem a játékmenet is komoly kihívásokat támaszthat – a This Is The Police 2 minden értelemben ott folytatja, ahol a nyitány abbahagyta. Protagonistánk továbbra is Jack Boyd, a freeburgi rendőrség egykori főnöke, aki az FBI és a maffia elől egyaránt elrejtőzni kívánva vonul vissza egy Isten háta mögötti kis porfészekbe, Sharpwoodba. Kevésbé jó érzékkel egy olyan kalyibát bérel ki, ahol egyrészt az udvaron van a vécé – télen ez ugye nem túl szerencsés felállás –, másrészt pedig a ház egy állítólagos drograktár, melyet rögtön a játék elején meg is rohamoznak a helyi zsaruk. Így hát Jackünk igen hamar a fogdában találja magát, ám viszonylag rövid idő alatt sikerül meggyőznie személyazonosságának valódiságáról a helyi sheriff hölgyet, Lily Reedet, aki elfogadja a kisváros rendjének fenntartására felajánlott segítségét. Innen indul a tulajdonképpeni játék, melynek vezérfonalát egy ismét vegyes érzelmeket kiváltó, erkölcsi választásokra épülő, képregényes formában tálalt, jól kitalált történet jelenti.
A This Is The Police 2 sava-borsa azonban továbbra is a rendőrség és saját embereink irányításán alapuló helyszíni kiszállások, illetve nyomozások, sőt taktikai rajtaütések menedzselése. Most is egy 2D-s, izometrikus nézetű térképen tevékenykedünk, de beosztottjaink immáron egyrészt RPG-szerűen fejleszthető képességekkel (pl. lövési pontosság, erő, lopakodás, egyezkedés) bírnak, másrészt saját eszköztáruk (pl. gumibot, paprikaspray, kábítópisztoly) is van, utóbbiakat reggelente kell köztük kiosztani. Amikor esetekhez kell kiszállnunk, egyrészt pontszámokban meg van adva, összességében milyen fejlettségi szintű csapatokat kell összeállítanunk az akció sikerességéhez, másrészt az ügy természetéből kifolyóan kombinálhatunk előre, hogy mondjuk egy túszejtéshez érdemes jó rábeszélő képességű és intelligens zsarukban gondolkodnunk. Az eltérő személyiségű karakterek maradtak, a fejlesztők azzal fűszerezték tovább a valószerűségi mutatót, hogy pl. nem mindenki hajlandó naponta dolgozni, vagy nem megy ki egyedül egy helyszínre, netalántán nem dolgozik együtt bizonyos személyekkel (teszem azt nőkkel.) Ilyenkor eldönthetjük, hogy engedünk-e ezeknek a szeszélyeknek, vagy átküldjük Lilyhez az illetőt, ami kb. annyit tesz, mintha kirúgnánk – én azért mindig megpróbálok az ésszerűség határain belül maradni, hiszen az előző részben tapasztaltak alapján kritikus fontosságú, hogy mindig legyen elég emberünk. A folytatás következő újítása a nap végén kapott, sörösdoboz nyitókban realizálódó valuta, melyeken új zsarukat vagy felszereléseket vehetünk. Ha nem megyünk ki bizonyos helyszínekre, nem kapjuk el a tetteseket, vagy civileket ölnek meg, akkor értelemszerűen pénzt vesztünk, és ha három egymást követő napon több a veszteségünk, mint a kiadásunk, az a játék végét jelenti. A mentés minden nap végén történik, tehát ha a nap során úgy gondoljuk, hogy az adott ügyet lehetett volna ügyesebben is csinálni, akkor egyszerűen csak a főmenübe kilépve visszapörgethetjük az időt reggelre. Vagy ha mondjuk egy hetet akarunk visszamenni, egy naptáron kiválasztva a kért dátumot erre is lehetőség van, viszont onnantól számítva minden előrehaladásunk elveszik.

A korábbiakból ismert nyomozások maradtak, és a szisztéma sem változott sokat: minden nap legalább egy embert kell az ügyekre állítanunk, aki bizonyítékokat és tanúvallomásokat gyűjt, melyek felhasználásával a mi dolgunk, hogy a két gyanúsított közül kiválasszuk a valódi elkövetőt az események egyes elemeit ábrázoló képes helyes sorba rendezésével. Újítást jelentenek a taktikai missziók vagy rajtaütések, melyek során körökre osztva irányítunk a terepen négy-hat embert, hogy mikor ki vonuljon előre, bújjon fedezékbe, lőjön, bilincselje meg a bűnözőket stb. Igazság szerint ezt a játékelemet én kicsit nehézkesnek éreztem, mivel a mai korban nem számít hagyományosnak, és kell vele gyakorolni, mire minél kevesebb emberünk elvesztésével és minél kevesebb számú ellenfél megölésével tudunk győzedelmeskedni a rosszfiúk felett.

Összességében szerintem továbbra is remek szórakozás a játék. A hang néha szakadozik, de a szinkron továbbra is hibátlan, a sztori remek, a felderítésre váró kisebb-nagyobb ügyek is változatosak, olykor még viccesek is. Szívből ajánlom azoknak, akik ismerik és szerették az előző részt, az érdeklődők viszont mindenképpen inkább azzal, és ne ezzel kezdjenek.

(A játékot a kiadó biztosította tesztelésre. Köszönjük!)

Kiadó: THQ Nordic
Fejlesztő: Weappy Studio
Megjelenés: 2018.09.25.
Ár: 8990 Ft
Játékosok száma: 1
Kép: 1080p
Demo: Nincs
Méret: 1.36GB
Web: http://weappy-studio.com/games/this-is-the-police-2/
PSN feltöltőkártya: Platinum Shop
Képgaléria
Kapcsolódó tartalom
Olvasói vélemények
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
2. Onimushaman  Szerkesztő
2018.10.08. 04:21:09
LV24
Megjelenik a harmadik, mire az elsőhöz eljutok. :D
señor
1. HTB  Szerkesztő
2018.10.03. 11:35:31
LV6
Első részt valami leárazáskor megvettem, előtte nem is hallottam róla. A második rész trailerében láttam, hogy ebben több izometrikus csata van mint az első rész legvégén (azt nagyon utáltam). Erről szívesen olvastam volna bővebben.
Just another freak in the freak kingdom
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
This is the Police 2
THQ Nordic
REMEK