.
 

PlayStation.Community

2018.09.24. 08:43 Kedvcsináló
43 hozzászólás
Szerző: ColdHand
Értékeld a cikket!
Élet és halál az ókori Görögországban.

Az Assassin’s Creed sorozat tagjai valahol többek, mint holmi open-world játékok, amikben képzett orgyilkosokkal öljük a világuralom felé masírozó kereszteseket és csatlósaikat. Ez a játéksorozat nem csak bejárható, a valóságban is létező/létezett városokat, és lehetőségek széles tárházát nyitja meg felénk, hanem az adott korszak hangulatát, kultúráját is. Ez tetten érhető az épületek stílusán, a karakterek öltözködésén, vagy a beszédjükön, amikből – angol szinkront használva – szándékosan hallatszik ki az ország nyelvének akcentusa. Egyetlen baj volt csupán a recepttel, hogy noha jelen lehettünk a történelmi korszakokban, és eseményeknél, élni nem nagyon lehetett bennük.
Adottak voltak a történet kerekeit előremozdító főküldetések, volt némi – és nem túl változatos – mellékfeladat, és természetesen az eleinte érdekes, de hamar unalomba fulladó kincskeresések. Valamint gyakorlatilag szinte csak a városokban tevékenykedhettünk. Ez volt addig, amíg a sorozatot egy évnyi kényszer-pihenőre nem ítélték, majd most a félig meddig megújult formulára építkezve (pesszimista megfogalmazásban: copy-paste) a hamarosan megjelenő Assassin’s Creed Odyssey-ben ott élhetünk az ókori Görögországban úgy, ahogy azt eddig maximum Egyiptomban tehettük meg az előző részben.
Nézzük is, hogy mit sikerült összeszerencsétlenkedtem pár óra alatt a spártai acél keménységével vetekedő Kasszandrával a Ubisoft támogatásával létrehozott zártkörű rendezvényen, ahol kipróbálhattam a játékot.

Lement a prológus, jön a karakterválasztás. Alexio vagy Kasszandra? A választás számomra egyértelmű, a hölgyet választom. Nehézségi fokozat? Legyen normál. Játékmód? Mi ez? A Guided mód a leírás szerint azoknak jó, akik szeretik, ha kézen fogják és átsegítik őket a választások tengerén. Aha, tehát ez lesz az, amikor egy bazinagy indikátor kopogtatja a retinámat, hogy merre kell továbbmennem és csak a történetre fókuszál. Nem nyerő. Mi a másik? Exploration mód? Az írás szerint azoknak szól, akik szeretnek szabadon mászkálni a nyílt világban és maga az ACO élménye is erre épül. Ding, ding, ding... megvan a nyertes!

Hipp-hopp a Krisztus előtti IV. században találom magam Kefalonia szigetén, ahol a csajom békésen lógatja a csinos lábait egy épület tetején. Két nem túl barátságos tag zavar meg minket a horizont bámulásában. Valami A Küklopsz Szeme nevű szakszervezettől jöttek és Kasszandrán végre is hajtanak egy rögtönzött orrcsont plasztikázást, amivel arra céloznak finoman, hogy némi pénzt szeretnének behajtani. A program közbeszól, hogy most begyakorolhatom rajtuk a hárítás művészetét.
Ez rövid idő alatt végbe is megy, szikráznak a pengék, fröcsög a vér, és a két martalóc már a földön fájlalják vereségüket. Egy kis csaj ugrik be a képébe, hogy szóljon, az üzlettársam, Marcos már vár rám. Felveszem a minimálisan harcra tervezett felszerelésemet, majd útnak is eredek, de előtte még döntenem kell, hogy a két pórul járt fazont megszabadítsam-e a létezés kínjaitól, vagy hagyjam őket, hogy elmenjenek fellebbezni. Egyébként szinte minden párbeszédnél lehetőség adódik egy-két kisebb-nagyobb következményekkel járó döntés meghozására.

A rendszer elengedett, szabadon ténykedhetek az ókori Görögországban. A főküldetés ott villog a terepen, a küldetések listájánál kikapcsolom a követését, ne zavarjon. Nézzük a térképet! Hmm... szép nagy sziget, zoomoljunk ki. Az igen! Még egy zoom kifele. Uram atyám, mi ez?! A teljes ország területe bejárható a félszigettel, meg szigetek tucatjaival?! Lesz mit felfedezni…
Nézzük mi van a közelemben. Egy hajóroncs, megyek megpislantani. Találok egy zátonyra futott, ripityára tört lélekvesztőt, egy kincsesládát, és egy tagot a parton, aki fel-alá kóvályog. Megkérdeném tőle, hogy mi történt, de az közeledésemet egy kardrántással díjazza. Rövid időn belül megfosztom minden életfunkciójától. A ládában találok egy új felszerelést, jobb mint amit éppen hordok, átöltözök. Van egy másik roncs pár száz méterre, gondolom leúszom. Négy hossz gyors után megunom és kievickélek a partra, de előtte egy lebukással megszemlélem a víz alatti világ flóráját és faunáját. Szép, de láttam már szebbet is.
Partot érve elindulok egy romos helyszín felé. Egyszer csak jön a feladat leírása: öljem le az alfát. A mit? Válaszul négy farkas ugrik a nyakamra, az egyik majdnem kétszer akkora, mint a többi. Tiszta a feladat, leölésük után még meg is nyúzom őket, hideg lesz a tél. Szétnézek a térképen, a közelemben van egy sas – vagy sólyom – ikonnal jelzett objektum, ez ismerős. Megközelítem és igen, egy kilátót jelöl, aminek a tetején szinkronizálhatok. Felmászok, gombnyomás, kamera forgás, ámulás, szép e vidék. Kezeimet kitárva ugrok egy hátast a szamócásba.

Megjött a kedvem a történet folytatásához, visszakapcsolom az ikont és légvonalban megindulok felé. Utamat keresztezi egy kisebb farkasfalka. Önbizalmam felszívta magát az előző bestiákon, nekik esek. Hoppá! Az egyik felett egy 5-ös szám lebeg. Hányas szinten is állok? Ja, az elsőn. Nem baj, szépen, lassan, óvatosan veszem fel velük a harcot, míg el nem hullanak. A terv tökéletes, hisz én eszeltem ki, így nem is működik, széttépnek pár csapással. A szinkronizációs pontnál térek magamhoz, megiramodok, jönnek a farkasok. Még óvatosabb leszek, gondolom. Ismét szétszedtek. Oké, akkor erre innentől figyelni fogunk, hogy az 5 szinttel feljebb lévő ellenfeleket elkerüljük. Feltámadok, másik úton indulok el a főfeladat felé. Az előző kudarcaim ébresztette haragomat pár vadon élő kecskén vezetem le. Cserébe haláluk után odaadják az irhájukat. Találok egy barlangot, bemegyek. Bent egy katona álldogál 2-es szinten, látszólag nem túl barátságos szándékkal közelít felém. A harc remekül megy: kerülök, hárítok, vágok, és a szerencsétlen a bokáig érő vízben leli meg a sírját. Jön még egy katona. És még egy. Majd még egy. Már négy őrrel hadakozok és hiába 2-es szintűek, a túlerővel nem bírok, menekülőre fogom. Az ellenfeleim nagyon szeretnék ha maradnék ezért marasztalásra egy nyílvesszőt küldenek utánam, ami a hátamba fúródik. Megint a szinkronizációs pontnál ébredek, de most már egy ösvényen haladok a biztonság kedvéért. Utamat elhullt kecskékkel kövezem ki magam mögött.

Elérek egy kisebb településhez. A földeken dolgoznak a farmerek, az úton jönnek-mennek az emberek, zajlik az élet. A rendszer be szeretné tanítani nekem Ikarosz, a sas használatát. Átváltok a madárra, a levegőben vagyok. Szemszögre váltok és keresem Markos-t, rövid keresgélés után megtalálom egy magaslaton. Átvágok a szőlőültetvényen, majd mászni kezdek a sziklafalon. Felérek, találkozás, átvezető, bla, bla, bla… Be kell hajtanom egy tartozást. Megtalálom a delikvenst a piacon, köcsögöket árul. Kérem a pénzt, ő elismeri, hogy tartozik, de nem tud fizetni, mert a család éhen hal, új alapanyagokat kell vennie az üzlethez, meg hamarosan kijön a PlayStation Classic is. Választhatnám azt, hogy elengedem, de a sajnálatból nem élek meg. Pár portékájából kirakóst csinálok, és már adja is a tartozást, cserébe mérges.
Visszaviszem a pénzt Marcos-hoz, de nő a gond, a kis csajt foglyul ejtette A Küklopsz Szeme. Indulok kimenteni, Marcos-tól kapok egy lovat, hogy gyorsabban haladjak. Praktikus, okos állat, csak füttyentek és megjelenik, valamint a térképen kijelölt helyre automatikusan elvisz. Ubernek fogom hívni. Megérkezek a banditák rejtekhelyéhez, sompolygok a susnyásban, füttyentek egyet, és a legközelebb lévő palimadár már jön is analizálni a hang forrását. Kasszandra csak annyi ideig engedni megláttatni magát, amennyi elég ahhoz, hogy a tag halála előtt még felismerje a tényt, nem kicsit rápacsált, ahogy később a társai is. Ez a küklopsz többet nem kacsint.
Kiszabadítom a kiscsajt, duma, elmerengés az ifjú Kasszandra gyerekkoráról, majd folytatom utamat. Találok egy ládát, s benne jó pár felszerelést. Meg már szintet is léptem, nézzük azt a menüt. Minden gyilok eszközt és ruhadarabot lecserélek jobbra. Nézem, hogy az egyik fegyver a harcos, a másik az orgyilkos támadást turbózza, nem értem. Nézzük a képességeket. Aha! Három csoport a képességfánál. Orgyilkos lehetek, s katona, vagy vadakat leölő vadász. Ergo az egyik fegyver a közelharcban elsuhintott támadásokat, a másik a sunnyogó ölést tuningolja. Ismerős képlet.

Mennék vissza, de a rendszer figyelmeztet, hogy vérdíj van a fejemen, s keres a banda. Kivásárolhatom magamat a bajból, de le is ölhetem a bagázs főnökét, akit megtekintek a menüben. Oké, ehhez még kicsit több spenótot kell ennem, elég tápos a tag. De kicsodák mellette az árnyékban álló, nem túl barátságos fizimiskával rendelkező figurák? Ja, hogy majd ővelük is tengelyt kell akasztanom. Nem fogok unatkozni!
Visszatérek Marcos-hoz, új megbízást ad, illetve az jön hozzánk. Valami íjfaragó vénasszony jajveszékel, hogy egy csapat bandita elrabolta azt a spéci fadarabot, amiből kiváló fegyvereket készíthet. Oké, megyek megoldani a problémát, de előtte még előlegként rendbe hozatom vele a saját íjamat. Ezek után már távolból is képes vagyok leosztani a halált ellenlábasaim fejére. Felfedezem a kifosztott szekér roncsait és követem a nyomokat. Megtalálom a helyet, ahol a mocskok tanyát vertek, Ikarosszal pedig felderítem a terepet. Remek, a vezetőjük a stégen járkál fel és alá távol a többiektől. A víz alatt kiúszok a stéghez, felkapaszkodok, hátulról megközelítem csendben és requiescat in pace. Megyek, hogy leszedjem az embereit. Az egyik észrevesz és menekülni kezd a barátai felé. Egy jól irányzott nyílvesszővel lebeszélem erről. Osonok tovább. Az egyikük észreveszi a lenyilazott társát, és megy kérdőre vonni, hogy miképpen gondolta az indokolatlanul kivett pihenőt. Az a pillanat, amikor észreveszi a nyílvesszőt az az utolsó az életében. Maradt még két őr, egyik se vette észre, hogy hirtelen gyorsasággal csap le a halál. A terep megtisztult. Kifosztom a hullákat, egészen jó cuccokat találok, amiket fel is veszek. Most már inkább hasonlítok egy harcosra, mint egy útszéli hajléktalanra. Fogok egy darabot a spéci fából bizonyíték gyanánt és leadom a vénasszonynak. Teljesen elalélt a ténytől, hogy egyedül szereztem vissza a területet, és a drága fáját. Ekkor veszem észre, hogy lassan délután.
Emlékszem az irányítás kiosztásánál, hogy felgyorsíthatom az idő múlását. A művelettel hipp-hopp beköszönt az éjszaka. Egy őr strázsál a piactéren, engem méreget. Pont mielőtt felismerne, hogy én vagyok az, akinek vérdíj van a fején, akkor kapja a halálos döfést a mellkasába. A földre rogy, gyorsan tovább állok. Találok egy kovács műhelyet. Lepacsizok a tulajjal, majd veszek egy jobb kardot, valamint felfejlesztem a páncélzatom. Továbbmegyek, és a település szélén találok egy barlangot, előtte egy görnyedt, és nem túl ápolt emberke ücsörög. Szót váltok vele, beszélgetünk az istenekről, az ő akaratukról, majd beinvitál a barlangba, ahol többet tudhatok meg az Olimposz lakóiról. Betérek és az egyik isten – talán Zeusz – szobrát pillantom meg egy tágasabb járatban…

Eddig tartott a nagyjából három órányi játékom. Objektíven a következőt lehet elmondani:

Ahogy azt már a bevezetőben is írtam, az Assassin’s Creed Odyssey az előző részre épül. Ami teljesen új, az a párbeszédek alatt meghozható döntések lehetősége, valamint a vérdíj rendszer, amivel körözöttekké válhatunk, s így jóval nehezebben boldogulhatunk. Maga a játszótér is nagyobb lett, közel 130 négyzetkilométeres terepet kapunk (igaz, jóval több vízzel). A választható játékmódoknak hála pedig mindenki a saját szájíze szerint vághat bele a spártai testvérek kalandjaiba.
Negatívumok közé maximum az animációkat sorolnám. Kasszandra mozgása, futása – nagyon csúnyán fogalmazva – inkább egy droidra emlékeztetett, mint egy spártai neveltetésű harcosra. Valamint találkoztam kisebb hibákkal, de vélhetően azokat az első patch orvosolni fogja.
Viszont mindezt nagymértékben ellensúlyozta a felépített világ. Az ókori Görögország még sosem volt ennyire kézzelfogható, mint ebben a játékban! A táj, az épületek, a kultúra, a beszélt nyelv, minden teljesen visszarepített 2400 évvel. Plusz a hatalmas terepnek, valamint az RPG-rendszernek köszönhetően kicsit úgy éreztem, mintha egy MMORPG játékban lennék, csak éppen a többi játékos nem volt jelen.
Hatalmas köszönetem a szervezőknek, hogy ilyen királyi körülmények között élhettem át a játék első óráit, valamint parancsnokaimnak a megtiszteltetést, hogy jómagamat küldték ki erre a bevetésre. A sorozat rajongói véleményem szerint nem fognak csalódni az Odyssey-ben, de azok is bátran belevághatnak, akik szeretik a bejárható, nyílt világokat, illetve szerelmesei az ókori Görögország kultúrájának, történelmének.

Az Assassin's Creed Odyssey 2018. október 5-én kerül a boltokba.
Olvasói vélemények
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
43. Masamune  PlayStation.Community tag
2018.09.29. 19:47:24
LV14
Válasz 42. ColdHand üzenetére:
En is mindig csajokkal megyek :)
"Na de Gyurma Gyuszi!"
42. ColdHand  Szerkesztő
2018.09.29. 14:21:57
LV22
Válasz 38. Masamune üzenetére:
Kifejthetem itt is. :)

Azokban a játékpkban, ahol megválasztható a nem, mindig a csajokat választom. Egyrészt mert ha már dönthetek, hogy egy férfi, vagy egy női testet bámuljak órákon keresztűl, akkor inkább a női idomok felé hajlok. Másrészt jobban kötődök a karakterhez, ha az a "gyengébbik" nemet képviseli.
...a többit képzeld hozzá.
41. martin  Főszerkesztő
2018.09.29. 13:21:25
LV26
Válasz 40. Itachi üzenetére:
Dobjuk a témát haver.
Ezt most kimondtam, vagy csak gondoltam?
40. Itachi  PlayStation.Community tag
2018.09.29. 12:32:05
LV2
Válasz 35. martin üzenetére:
Mire gondolsz?
Yahari kuzu wa kuzu da
39. Itachi  PlayStation.Community tag
2018.09.29. 12:31:48
LV2
Válasz 36. Masamune üzenetére:
Ezzel nem értek egyet. Látom baráti körömben, hogy mennyire nem elfogadott a homoszexualitás, pedig egyik se az a tipikus konzervatív felfogású vagy árpádsávos idióta. Hozzájuk képest én kilógok a sorból, azzal, hogy nem egy transznemű jóbarátom van. ennél már csak az van beljebb, aki össze is jön eggyel, ott azért én nem tartok. :)
Nálam igenis erős érv az, hogy az egyik legjobb fej ember aikt ismerek muszlim és én magam is sokra tartom a kultúrájukat, Szent Koránom is van stb. noha nem vagyok muszlim.
Lehet érveléstechnikailag nem volt szerencsés az érvem, de rám nézve igenis releváns.
A kérdés az, hogy ennek hol lesz a vége? Mert ha végletekig fokozzuk a liberalizmust, abból szélső bal lesz idővel. Amerikában jelenleg a neo-marxista eszmék erősebbek mint az oroszoknál, ami elég beteg. Egyik ismerősöm, aki szociológus, úgy győzte le opponensét, hogy kihozta egy vitában, hogy amennyiben a liberalizmus képes kiteljesedni, előbb utóbb eljut a javak újraelosztásához, az meg ugye már tudjuk mi. Elég megnézni pl. a BLM mit csinált vagy a Black Block. Hogy tanárokat azért rúgnak ki, mert nem amegfelelő személyes névmással illetik a 72 nem valamelyikét....
Jógamam lieberális eszméket vallok, de klasszikus értelemben. Politikai iránytű szerint jobboldali liberális vagyok, ami ritka állatfaj manapság.
Yahari kuzu wa kuzu da
38. Masamune  PlayStation.Community tag
2018.09.29. 12:01:50
LV14
Orultem volna ha Coldhand kifejti, hogy miert volt szamara egyertelmu a holgy kivalasztasa. :)
"Na de Gyurma Gyuszi!"
37. Masamune  PlayStation.Community tag
2018.09.29. 11:59:42
LV14
Válasz 31. Itachi üzenetére:
Azt kell megerteni, -megerteni es nem feltetlenul elfogadni-, hogy mas idok jarnak. A diverzitas pontosan annak koszonheto, ahogy eddig a vilag a dolgokhoz allt. Az, hogy ez extremitaskent van jelen es a legmesszemenobb szelsosegekbe esik bele az ezt partolo kozossegek mindegyike az annak koszonheto, hogy gyakorlatilag ket ev alatt mindent elfogadtunk vagy elfogadtatunk. Az SJW csapat (akiket remesen antipatikusnak tartok szemelyszerint) most igyekszik meglovagolni ezt a hullamot. Ez van. Ez egy trend.
"Na de Gyurma Gyuszi!"
36. Masamune  PlayStation.Community tag
2018.09.29. 11:54:30
LV14
Válasz 25. Itachi üzenetére:
Ez a tipikus feher ember erve, hogy amugy van szinesboru baratom. Mintha az leginitizalna a bujtatott rasszizmust vagy homofobiat. Nem azt mondom, hogy itt most errol van szo, de igazan kitalalhatnank jobb erveket is a mondandonk alatamasztasara. Szerintem.
"Na de Gyurma Gyuszi!"
35. martin  Főszerkesztő
2018.09.27. 22:45:36
LV26
Válasz 34. Itachi üzenetére:
Tehát fussunk neki újra a legelejétől, vagy csak ugratsz?
Ezt most kimondtam, vagy csak gondoltam?
34. Itachi  PlayStation.Community tag
2018.09.27. 20:39:04
LV2
Válasz 33. martin üzenetére:
Minek van szükség a nemek harcára? Egy olyan korban, mikor egyre nehezebb a két nem képviselőinek párt találniuk? Ezzel csak még jobban növelik az amúgy is egyre nagyobb szakadékot. Nem?
Yahari kuzu wa kuzu da
33. martin  Főszerkesztő
2018.09.27. 19:36:26
LV26
Válasz 32. Itachi üzenetére:
Mit minek?
Ezt most kimondtam, vagy csak gondoltam?
32. Itachi  PlayStation.Community tag
2018.09.27. 19:17:00
LV2
Válasz 30. martin üzenetére:
A kérdés, hogy minek?
Yahari kuzu wa kuzu da
31. Itachi  PlayStation.Community tag
2018.09.27. 19:16:46
LV2
Válasz 29. ColdHand üzenetére:
Egyetértek. A fekete Valkyre ról ne is beszéljünk, igaz, ott a színésznő nem votl annyira béna.
Ugyanarról beszélünk. Nem a tarkaság zavar engem sem, hanem, hogy mi a mögöttes szándék. Lásd női szellemírtók (így kicsivel) és tsa.
Yahari kuzu wa kuzu da
30. martin  Főszerkesztő
2018.09.27. 09:13:28
LV26
Válasz 27. Itachi üzenetére:
Ezt egy társadalmi (nemi?) háborúnak látom, ahol most megy a vad pufogtatás és egyre több a veszteség mindkét oldalon.
Ezt most kimondtam, vagy csak gondoltam?
29. ColdHand  Szerkesztő
2018.09.26. 21:26:26
LV22
Válasz 18. Itachi üzenetére:
"Ergó a hoplita szerkóban nyomuló görög női főhős több mint nevetséges egy a történelmet ennyire szem előtt tartó sorozatban."

Csak jelzem, hogy ha ez zavar téged, akkor ott van Alexio, mint irányítható férfi főhős! :)

Amúgy a filmes témát érintve megértem az álláspontosat, valahol nálam is ez az első gondolat fogalmazódik meg filmnézés közben. De ha visszanézek a 80-as, 90-es évek filmtermésére, ott is ugyanez volt. Volt fekete, sárga, tarkabarka, stb. Engem jobban zavar az, amikor az eredeti mű ellen mennek, és átszínezik a karaktereket. Deathshot, L, Nick Fury, és ne felejtsük el, hogy a 80-as években volt egy fekete Harvey Dent Tim Burton Batmanében.
...a többit képzeld hozzá.
28. PDHiv  PlayStation.Community tag
2018.09.26. 21:08:28
LV1
Az is rasszista aki mellette, az is rasszista aki ellene érvel.
A szar mindenhol büdös.
27. Itachi  PlayStation.Community tag
2018.09.26. 19:08:08
LV2
Válasz 26. martin üzenetére:
Vagyis úgy gondolod, hogy akit ezen folyamat közben tönkretesznek, alaptalanul megvádolnak stb. az úgymond járulékos kár és a cechnek befizetendő része? Mert én nagyon nem értek azzal egyet, mikor egy nőt molesztálnak vagy bántalmáznak, de ugyanígy zavar az is, ha koholt vádak alapján bizonyítékok nélkül ítélnek el embereket, vagy vádakkal teszik tönkre az életüket. Az ártatlanság védelme kéne mindig a fő szempon legyen. Ugyanakkor valahol mindig vannak "egyenlőbbek" mint az a szutyok Asia Argento, akit szintén el lehetne ítélni, de valahogy "akadozik" az igazságszolgáltatás amúgy szigorú keze...
Ha meg eltekintünk a meetoo-tól, akkor ott van az olyan aberrált baromság, mint az, hogy a feministák azt próbálják megmagyarázni, hogy fizikailag nincs különbség férfi és nő között, egy nő is ugyanazon dolgokra képes, mint egy férfi. Szerencsére a természet makacs és valahol ez a végső határ, amit a sok elmebajos femináci sem tud átlépni, körbehazudni stb. Szerencsére. A szomorú az, hogy már odajutunk, hogy ezt is feszegetni kell. (ebben az eseteben ez már nem sokban különbözik a vallástól, az meg ugye....)
Voltaire mondta: "A vallás ott kezdődött, mikor az eső szélhámos talákozott az első ostobával." Itt tartunk ismét.
Yahari kuzu wa kuzu da
26. martin  Főszerkesztő
2018.09.26. 13:21:35
LV26
Válasz 25. Itachi üzenetére:
Évtizedekig kizárólag csak egy oldalra lengett az inga és olyan gusztustalan vadállatokat termelt ki, mint pl. Harvey Weinstein, aki boldog-boldogtalanhoz nyomkodta a redvás faszát, mert megtehette. Persze kicsiben ugyanaz ment: az asszony a konyhába való (ezt mintha tőled is hallottam volna) és néha oda kell baszni neki egy sallert, mert megérdemli.
Teljesen törvényszerű, hogy most egy ideig a másik irányba tolódik el a balansz: minden érintett törleszt.
Ezt most kimondtam, vagy csak gondoltam?
25. Itachi  PlayStation.Community tag
2018.09.26. 12:42:50
LV2
Válasz 24. martin üzenetére:
Az se volt rendjén, ez evidens és abban igazad is van. De most meg esünk át a ló másik oldalára. Értem én, hogy az inga ki kell lengjen mielőtt egyensúlyba áll, de kérdés, hogy be fog-e állni? Most lassan ott tartunk, hogy handycap ha fehér heteroszexuális férfi vagy. (semmi bajom az LGBTQ vonallal, egy nagyon jó barátom/barátnőm vagy mi, transznemű)
Yahari kuzu wa kuzu da
24. martin  Főszerkesztő
2018.09.26. 12:32:38
LV26
Válasz 22. Itachi üzenetére:
Értelek. De azt amúgy vágod, hogy elmúltak már azok az idők, amikor - például a filmiparban - szalonképes főhős csak és kizárólag felnőtt fehér férfi lehetett, a feketék pedig csak és kizárólag csicskát vagy rabszolgát játszhattak, a nők meg a felnőtt fehér férfi főhős számára kijelölt baszadékot?
Ezt most kimondtam, vagy csak gondoltam?
23. Itachi  PlayStation.Community tag
2018.09.26. 11:04:35
LV2
Remélem így már tiszta, hogy nem vagyok se nőgyűlölő, se rasszista.
Yahari kuzu wa kuzu da
22. Itachi  PlayStation.Community tag
2018.09.26. 11:03:58
LV2
Ez filmiparra duplán érvényes. Verik a nyálukat a Black Panther re, hogy egy full néger cast és err enem volt még példa filmek közt vagy szuperhősös filmek közöt, mintha el lenne nyomva a fekete faj.
Közben ez orbitális hazugság, hiszen olyan kasszasikerek mint az Amerikába Jöttem, illetve szuperhősös film szinte csak Balck Only cast al mint Meteor Man, ami sokkal jobb film mint Black Panther valaha lesz, elég nagy hazugság a kijelentés. Nem vicc abban afilmben az a fószer is játszik fiatalabban, aki War Machine t játszotta a Marvel filmekben....Big Daddy Kane ről nem is beszélve....
Yahari kuzu wa kuzu da
21. Itachi  PlayStation.Community tag
2018.09.26. 10:56:13
LV2
Válasz 20. martin üzenetére:
A nőkkel semmi. Bizonyos mozgalmakkal van bajom, bizonyos iránnyal, amit a fejlett nyugati világ vesz vagy vett egy ideje.
Azt kell megérteni, hogy semmi bajom a női protagonistákkal. rasszista sem vagyok. De a világ ott art, hogy csak azért legyen valamiből női változat, hogy teljesüljön valami qouta. xyz fekete, ázsiai stb re dettó ugyanez. Ázsiabuzi vagyok tényleg nem lehet azt mondani rám, hogy nem kedvelném őket. A mögöttes szándék zavar. Amolyan fordított rasszizmus zajlik és fordított nemi megkülönböztetés. Nem azért kap meg valaki egy szerepet, mert jó színész, hanem mert ilyen olyan a bőrszíne vagy épp a neme. Mert így "igaszságos". Ma már egy játékban is mint az AC pont ezen okok miatt kerül be női szereplő. Nem azért, mert a történet megkívánja, hanem mert mert megy a femináci lobbi, és senki nem akarja, hogy a sajtó szétszedje a játékot.
Érdemes megnézni a játékipari botrányokat amik mostanság zajlottak, pl. a League of Legends csapatában, vagy épp a mostani Total War 2 felháborodás(jogosan) a női hadvezérek száma miatt, amiknek arányát hivatalosan a cég nem változtatta meg, mégis többezer játékosnak valamiért szemet szúrt, folytathatnám.
Már a Tök állat című filmben is a végén kifigurázzák ezt a fajta mentalitást, mikor a néger magára vállalja a bűncselekményt és senki nem mer vele semmit kezdeni, mert "mert mégsem akarok hírekbe kerülni egy színesbőrű leszólásával". Ott ez poén, de valahol a valóságot figurázzák ki sajnos.
Yahari kuzu wa kuzu da
20. martin  Főszerkesztő
2018.09.26. 09:26:54
LV26
Válasz 18. Itachi üzenetére:
Haver, neked mi a bajod a nőkkel úgy en bloc?
Ezt most kimondtam, vagy csak gondoltam?
19. rottenbull  PlayStation.Community tag
2018.09.25. 21:05:07
LV9
Válasz 18. Itachi üzenetére:
Azt gondoltam, hogy szerinted nem lehet egy lapon emliteni a kettot.
Szerintem meg igen, ezek videojatekok. A valosagtol kurva messze vannak, azert jatszik veluk mindenki. A te musorod a NatGeo-n megy.
18. Itachi  PlayStation.Community tag
2018.09.25. 20:02:25
LV2
Válasz 17. rottenbull üzenetére:
Hasonlatnak jó is meg nem is, mert ugye a Warriors Ororchi alapja nagyon is történelmi. Csaták, személyek. Kb. mint a DW, azzal a különbséggel, hogy a DW meg regényen alapszik. De nekem ez mind olyan animés.
Az AC sorozat próbál azért történelemhez hű maradni, sokkal erősebb benne a valósághoz kötődő szál, ha eltekintünk a bugyuta assassin-templar vonaltól. Nem véletlen, hogy jött ki az Origins nek egy csak a történelmi egyiptommal foglalkozó harcmentes része. Se az Orochi, se a DW azért nem ezen a síkon mozog, sztem nem lehet egy lapon említeni.
Ergó a hoplita szerkóban nyomuló görög női főhős több mint nevetséges egy a történelmet ennyire szem előtt tartó sorozatban. Ne jöjjön most nekem senki Xénával.
Yahari kuzu wa kuzu da
17. rottenbull  PlayStation.Community tag
2018.09.25. 18:34:10
LV9
Válasz 13. Itachi üzenetére:
Kevered a szezont a fazonnal. Ez szintiszta fantasy.
Annyira tortenelmi ihletesu, mint a Warriors Orochi kb.
16. Nova  vas Normandy
2018.09.25. 18:24:57
LV13
Válasz 14. mentoloshypo üzenetére:
Ha csak a szexuális kisugárzása miatt választod, akkor talán.
De én nem ítélkezem.
" Whoooaaa! Looking cool, Joker! "
15. Nova  vas Normandy
2018.09.25. 18:22:15
LV13
+1
Válasz 13. Itachi üzenetére:
Egy görög harcosnő sokkal hihetőbb dolognak tűnik, mint pl. egy milliomos kincskereső lányka, aki titokban Rambo elveszett kishúga.
Csak ha már szóba került Lara. Számomra legalábbis.
Viszont ezek még mindig csak videojátékok a nap végén, engem cseppet sem zavar ha nem élethűek, sőt.
Ezek az Assassinok is (legyen férfi vagy nő) rengeteg olyan dolgot megcsinálnak amire a legtöbben nem, vagy inkább senki sem lenne képes a valóságban.
De szerencsére lehet választani a nemek között kezdéskor, mindenki boldog lehet. :]
" Whoooaaa! Looking cool, Joker! "
14. mentoloshypo  Az indie fóbiás
2018.09.25. 15:31:59
LV28
Válasz 12. Nova üzenetére:
Oké, már értem. :)
Szóval ha én Alexio-t akarom választani akkor kezdhetek aggódni?
13. Itachi  PlayStation.Community tag
2018.09.25. 15:07:01
LV2
Válasz 12. Nova üzenetére:
Háztartásvezető szimulátor kéne legyen a női rész...Női harcos, ezeken mindig sírok. Mert ha elpuffognak pisztolyokkal(Lara) még elmegy. Bár ott is mikor közelharcol az több mint nevetséges. A japán cuccok ezért jók, mert ott abszolút fantasy mikor nő vesz kezébe közelharci fegyvert, anime körítés stb. De egy történelmi ihletésű játékba női harcost...Eve Frye még elment, mert ott a távolról való harcnak is volt szerepe, meg a lopakodásból ölésnek. De mikor egy nő nyílt harcban férfiakkal harcol közelharci fegyverrel az több mint gagyi. A szóban forgó korban meg pláne....
Yahari kuzu wa kuzu da
12. Nova  vas Normandy
2018.09.25. 12:27:13
LV13
+1
Válasz 9. mentoloshypo üzenetére:
Tudom.
De ő nem vonz. :D
" Whoooaaa! Looking cool, Joker! "
11. Dzson  Szerkesztő
2018.09.25. 11:17:49
LV5
+1
Válasz 5. ColdHand üzenetére:
Vagy a szemorvos Dioptriász-nak.
"Miféle mű kutyakaki...?" (Top Secret)
10. martin  Főszerkesztő
2018.09.25. 10:45:26
LV26
+1
-1
Ne buziskodjatok!
Ezt most kimondtam, vagy csak gondoltam?
9. mentoloshypo  Az indie fóbiás
2018.09.25. 04:44:30
LV28
Válasz 7. Nova üzenetére:
Vagy férfi főhős, választható. :)
8. zodiac55  PlayStation.Community tag
2018.09.24. 21:02:11
LV11
+1
Válasz 5. ColdHand üzenetére:
Igen, a féltestvérük meg Marokbatosz.
"Si vis pacem, para bellum."
7. Nova  vas Normandy
2018.09.24. 20:26:39
LV13
Mellesleg a játékot várom. Az Origins-t kihagytam.
Az Odyssey viszont a Görög téma, női főhős, és az RPG elemek miatt vonz.
Nem biztos, hogy első nap,( mert jön még egy Fist of the North Star is hamarosan számomra), de tuti beszerzem majd.
" Whoooaaa! Looking cool, Joker! "
6. Nova  vas Normandy
2018.09.24. 20:24:05
LV13
Válasz 5. ColdHand üzenetére:
VV Alekosz művészneve.
" Whoooaaa! Looking cool, Joker! "
5. ColdHand  Szerkesztő
2018.09.24. 20:15:27
LV22
+1
Válasz 4. zodiac55 üzenetére:
Az a testvére Buzintosznak?
...a többit képzeld hozzá.
4. zodiac55  PlayStation.Community tag
2018.09.24. 17:33:25
LV11
+1
Válasz 1. Dzson üzenetére:
Farbatosz kalandjai.
"Si vis pacem, para bellum."
3. mentoloshypo  Az indie fóbiás
2018.09.24. 15:53:36
LV28
Nagyon úgy tűnik, hogy jobb lesz mint az Origins, pedig az is elég magasra tette a mércét. Csak maradjon érdekes 20-30 óra után is, mert erre szerintem az Origins nem volt képes.
2. MonstAir23  PlayStation.Community tag
2018.09.24. 15:50:27
LV2
Válasz 1. Dzson üzenetére:
ikszdé
1. Dzson  Szerkesztő
2018.09.24. 15:21:30
LV5
+1
Az öreg hellász és a tenger.
"Miféle mű kutyakaki...?" (Top Secret)
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
Elmélkedő - Drogok, drogosok, drogozás
2018.10.21. 11:00 PlayStation.Community
139 hozzászólás
Szerző: martin
Belőtték maguknak a marihónajját a kábítósok.
SUPER STREET: THE GAME (PLAYSTATION 4)
2018.10.19. 16:40 Játékteszt
0 hozzászólás
Szerző: B_Renato97
Autós-tuningolós förmedvény.
FIFA 19 (PLAYSTATION 4)
2018.10.18. 12:51 Játékteszt
19 hozzászólás
Szerző: B_Renato97
Újabb év, újabb foci.
Vesta (PS4, PSN)
2018.10.17. 14:04 PlayStation Network
0 hozzászólás
Szerző: Andras_01
Na, még csak egy pályát befejezek, és megyek...
Sinner: Sacrifice for Redemption (PS4, PSN)
2018.10.16. 08:00 PlayStation Network
75 hozzászólás
Szerző: martin
Bűneidért szenvedésre ítéltettél.
Mega Man 11 (PS4, PSN)
2018.10.15. 12:26 PlayStation Network
5 hozzászólás
Szerző: d80
A ritmus - lenne - a lényeg...
Mozi - Venom
2018.10.14. 10:15 Cool-Túra
20 hozzászólás
Szerző: VictorVance
Pókember-univerzum Pókember nélkül, avagy a gumiszörny közbelép.
Dead Cells (PS4, PSN)
2018.10.13. 10:00 PlayStation Network
5 hozzászólás
Szerző: MolonLave
A halál utat tör.
Destiny 2 - Forsaken DLC
2018.10.12. 16:07 Kedvcsináló
29 hozzászólás
Szerző: soliduss
Folyamatos megújulás.
Apex Construct (PS4, PSVR, PSN)
2018.10.12. 09:16 PlayStation Network
0 hozzászólás
Szerző: MolonLave
Mechanikus Tell Vilmos.