.
 

PlayStation.Community

2018.09.19. 12:00 Játékteszt
9 hozzászólás
Szerző: HTB
Értékeld a cikket!
Szelekkel suttogó.

Néha visszasírom a tizenévvel' ezelőtti gondtalan életemet; amikor bőven volt időm arra, hogy hetente új játékot vegyek és játsszak végig, majd mindenféle csereberével már térhessek is át a következő nagy kalandra. Ipari gépként barteloztam a játékokkal – visszagondolva a Valkyria Chronicles volt az egyik olyan, amit mai fejjel bánok, hogy kiadtam a kezemből. Az európai verziót piszok nehéz volt lemezesen beszerezni és utólag visszagondolva nagyon jól nézne ki a polcomon, nosztalgikusan felidézve egy időszakot amikor… na, de hagyjuk is a pátoszt, a Valkyria Chronicles hatalmasat ment a PSC-n is (oppárdon, akkor még PSL-en), azt hiszem az egyik – ha nem az – első 10 pontos értékelés is a VC-hez fűződik az oldalon.
És tényleg, a – talán a témaválasztása miatt – nyugati szemmel is befogadható és emészthető japán taktikai-szerepjáték, ahol a stratégiai elemek, a folyamatos fejlesztés, valamint a körökre osztott harc keveredik a harmincas évek alternatív Európájával a mai napig bőven megállja a helyét, minden szempontból (tette is két éve a PS4-es remasztival). Hatalmas szívfájdalmam volt, hogy a második és a harmadik rész csak handheld jelent meg (na jó, a teszteket olvasva annyira nem). A SEGA azonban gondolt egyet és nagy örömömre visszatért az alapokhoz a legújabb epizóddal, mely az idei márciusi japán megjelenés után végre az én agyammal is értelmezhető latin ábécével meséli el az első részben konfliktusát ezúttal egy másik adag főszereplővel – ez lenne kérem a Valkyria Chronicles 4.
Az első résszel szemben, ahol főszereplőink a 7-es osztagba tömörült civilek voltak, akik kényszerből emeltek fegyvert az elnyomókkal szemben városuk lerohanásakor, ezúttal a hivatásos katonákból álló E osztag tutujgatása lesz a feladatunk a második európai háborúban. Ugyan van pár kikacsintás az első részre, hardcore fanservice-től nem kell tartani, az első részt nem ismerők is teljes élményt kapnak a VC4-től.
A fejlesztők ügyesen fordultak a valóság eseményeihez, majd némi mágiával kutyulták össze az első és második világháborút: az 1930-as évek közepén zajló konfliktus a totalitárius Birodalom és a lazábban összefüggő Szövetség között egy mágikus érc, az üzemanyag szerepét (is) betöltő ragnite körül robban ki, de világháborúhoz méltóan van itt faji kirekesztés is, illetve a misztikus vonalat erősítve az Európát anno egyesítő mágikus lények, a rég eltűntnek hitt valkűrök is fontos szerephez jutnak, akárcsak a nagy elődben.

Az E osztag parancsnoka, a – szerintem – enyhén autista Claude Wallace bőrébe bújva kell rendet és igazságot tennünk Európában. Claude szuperereje, hogy könnyedén olvassa a szél – nem a Berniét – járását (…meg a csípőjének a ringását) és ezáltal tud stratégiailag fontos döntéseket meghozni, illetve észlelni a sunnyogó ellenséges erők nyomulását. Ha gonosz szeretnék lenni, aposztrofálhatnám amolyan japán esőemberként (szélemberként), de igazából mind ő, mind a támogató karakterek – ha nem is olyan gyorsan, mint a 7-es oszag – a történet végére a szívembe lopták magukat. Ugyan kezdetekben lépten-nyomon futottam bele burkolt szexuális célzásokba, kevésbé burkolt seggmarkolászásba, illetve a három "b" is gyakran előkerült (amivel alapvetően semmi bajom nem volna; beer, boobs és bacon, azaz sör, csöcsök és bacon) és ez rendre kizökkentett a világháborús hangulatból.
Hála a magasságosnak az események második felére ezek a toposzok elcsitulnak és a játék elkezd keményebbnél-keményebb fordulatokat és ármánykodást hozzánk vagdosni. A VC4 morális dilemmák sorozatán keresztül szemlélteti, hogy egy háborúban nem lehet klasszikus értelemben vett jó oldal, a jófiúk is képesek mocskos dolgokra a győzelem érdekében, a cél pedig mindig szentesíti az eszközt. A nap végén mindenki szenved, predesztinált (vagy választott) oldaltól függetlenül. Mivel az események tényleg tartogatnak nem várt csavarokat és pusztán a történetért is érdemes végigjátszani a VC4-et, a sztoriról legyen ennyi elég.
És hogy milyen lett a negyedik epizód? A SEGA kőkeményen visszanyúlt az alapokhoz. A grafikát meglátva kellemesen nosztalgikus érzés kerített uralmába. Ugyanazok a pasztell színek köszöntek vissza, melyekbe anno tíz éve beleszerettem. Egy cel-shaded akvarell anime festmény (ha valaki mondjuk száz évvel ezelőtt meglátja ezt a szókapcsolatot, vajon mi a fenét gondolt volna?) elevenedett meg a szemeim láttára, legyen szó kora őszi virágmezőkről, vagy hóvihar által sanyargatott hegységekről. Ugyan a látvány nem vetekedhet napjaink videojátékos látványorgiáival (mondjuk nem is akar), volt szerencsém bőven clippinghez, valamint az utóbbi évek egyik legfurcsább rongybaba effektusa is többször kínosan megnevettetett, hiba lenne azt mondani, hogy a grafika előző generációs – nem egyszer hatalmas térképeket kezel a VC4 a legkisebb reccenés és képszakadozás nélkül, a képregényes "ratataták" és "powok" pedig az Adam West-féle Batman bájos debilségét idézték meg. Minden egyes megálmodott helyszínen érezni a szeretetet és a lelkesedést, a művészi oldal kompenzálja a kisebb-nagyobb hiányosságokat és – ha nem is klasszikus értelemben vett, de – egy szép játékot eredményez, ahol mindig érdemes megállni egy pillanatra gyönyörködni a tájban.
Egy picivel több folyamatos átvezetőt ugyan el tudtam volna viselni a statikus hátterek előtt, a minimálisan animált felugráló ablakokban zajló párbeszédek helyett, hiszen néha már olyan érzésem volt, hogy egy randiszimulátorral játszom.
A márciusi japán megjelenés óta sikerült angolra lokalizálni a játékot (és a szinkront), de a nagybetűs élményt a japánul megszólaló karakterek szolgáltatják – ilyenkor azonban a kontroller hangszórójából kiszűrődő párbeszédek is a keleti nyelven pörögnek – sajnos a DualShock 4 tapipadja képtelen mini LCD-ként funkcionálni és teletext 444. oldalaként az angol fordítást a kezünkbe adni.
Teszem hozzá: ha az életem egy anime lenne, akkor valószínűleg ilyesmi győzelmi zenéket képzelnék mindennapjaim sikerei után (ideg-összeroppanás nélkül kivártam a sort a postán, túléltem egy Blaha-(csakazértis)Moszkva tér négyeshatost, elhalásztam az idős nénike elől az utolsó házi foszlóst a Spórolósban, mittudomén'), és a zenék is fülbemászóan lettek újfent megkomponálva Hitoshi Sakimoto által (az ő nevéhez fűződik többek között az FFXII muzsikája is), intenzitásukkal és dallamaikkal mindig illeszkedve az adott jelenet hangulatához.
Játékmenet szempontjából inkább finomra hangolások történtek a 10 évvel ezelőtti részhez képest. Alapvetően a VC4 egy több részre bontható taktikai-RPG. Bázisunk szolgál fejlődésünk színteréül, itt lehet fejleszteni egységeinket és a haditechnikát. A HQ-ban a menük lassúságát és japános túlbonyolítását, valamint a minden egyes fejlesztés után felugró szövegbuborékot kifejezetten utáltam úgy az első negyedóra után, de minden küldetés után visszatérten rágyúrni a következő kihívásra.
Az igazi izgalmak helyszínét természetesen a különféle csaták szolgáltatják és visszaköszön a BLiTZ (Battle of Live Tactical Zones) harcrendszer is. Minden küldetés egységeink elhelyezésével kezdődik, és már itt állhat vagy bukhat minden, hisz nem mindegy, kikkel vágunk neki egy adott kihívásnak és hogyan pozicionáljuk őket.

Parancsnok-módban a térképet felülről vizsgálva, a kívánt bakát kiválasztva, hirtelen harmadik személyben az irányítást magunkhoz ragadva indul az effektív gyilkolászás (akció mód). Lépéseink számát a Command Pointok (CP) határozzák meg. Bizonyos erősebb katonák gyarapítják a körönként rendelkezésre álló CP-nket, ha kivonjuk őket a csatából, vagy elesnek, bukjuk az utánuk járó CP-t is. Minden kaszt bizonyos számú Action Pointtal (AP) rendelkezik: ez befolyásolja, milyen messze tud elcammogni a kiindulópontból; a lépés befejezte előtt lehetőségünk van egyet cselekedni is a rohangálás mellett (lőni, gyógyítani, javítani, gránátozni). Mivel a célzás rajtunk múlik, érdemes egyből fejre menni, ha sikerül kokit nyomnunk áldozatunk kobakjára, nagyobb eséllyel hagyja ott a fogát és nem kell újabb értékes lövéseket pazarolni rá. Ha egy körön belül ugyanazt az embert többször választjuk, egyre kevesebb AP-je lesz, ezzel megakadályozván (illetve erre próbát tenni, lásd később), hogy egy-egy pályán fél kör alatt végigrohanjunk, harmadik vagy negyedik kiválasztásra már csak az eredeti AP töredékével számolhatunk. CP-inket emellett különféle, az adott körre bónuszokkal szolgáló parancsokra is költhetjük (illetve a játék második felében a közelben masírozó Centurion anyahajóról is kérhetünk segítséget). CP-ink elfogytával körünknek automatikusan vége, de dönthetünk úgy is, hogy meglévő CP-inket átmentjük és amikor újra rank kerül a sor, ezzel a plusszal indulunk.

Nagyon nem mindegy az sem, hogy egy adott kört hogyan fejezünk be. A csatatér közepén, fedezék nélkül ácsorgó egységeinket pillanatok alatt szétkapják, úgyhogy nem árt vagy egy elfoglalt táborban, vagy homokzsákok mögött, esetleg fűben lapulva befejeznünk lépésünket, illetve a páncélozott járgányaink farán lévő gyenge pontot is illik a rakétavetős ellenségek ellen takarni. A fedezékek természetesen rombolhatóak, úgyhogy mindig egy lépéssel az AI előtt kell járjunk, szem előtt tartva a rálátást ellenfeleinkre, hiszen a mozgásfázis alatt ügyesen elhelyezett katonáink bőszen lövöldöznek a hatótávolságukon belül, amikor az AI lép. Egy ügyesen felállított őrséggel még azelőtt megfingathatjuk az ellenségeket, hogy az meghúzhatná a ravaszt. A helyezkedés fontos cselekvéskor is: ha egy társunk mellett megállva kezdünk el lövöldözni, ő is csatlakozik a durrogtatáshoz, ezzel nagyobb sebzést eredményezve.

Papíron nagyon jól és kiegyensúlyozottan hangzik mindez, azonban sajnos a küldetések értékelése ezúttal is kizárólag annak függvénye, hány kör alatt teljesítjük célunkat – itt jön a képbe az, amit az első részben sem szerettem: az agyonfejlesztett scoutok. Gránátvetővel felvértezett, agyontápolt scoutjaink – akik a legnagyobb területet képesek bejárni AP-jükkel – gyakorlatilag két lépésből átszelik a pályát; a védekezés paranccsal meg sem kottyan nekik a kereszttűz, a robbantást erősítő paranccsal pedig egy lövésből (ha kettőből, az sem baj, hisz ott a lőszer-visszatöltő parancs) kivégzik a táborokat őrző katonákat; a játék cca. harmadát trivializálhatjuk ezzel az olcsó taktikával, főleg a bázisfoglalós/lopakodós etapok esetén.
Az ilyen csőpályák mellett azonban szerencsére lesznek nagyobb, nyitottabb küldetések is, ahol epikus tankcsatákat vívhatunk és muszáj előre terveznünk, nem hagyatkozhatunk egyetlen kaszt abúzálására. A nehézséget azonban itt is csorbítja az, hogy küldetésenként bármennyit menthetünk; ha az RNG nem kedvez egy távolabbi lövésnél, elég visszatölteni az állást és egészen addig durrogtatni, amíg a találat célba nem ér – én maximalizáltam volna a mentési lehetőségeket csatánként, így viszont a lelkiismeretünkre van bízva, mennyire játsszuk ki a rendszert.
A küldetések legalább kellően változatosak: lopakodás kisebb pályákon éjszaka, ködben, hóban és esőben, területfoglalás, bossharcok, vagy a kedvencem, ahol egy öngyilkos merénylő elől kellett a gőzölgő csövek mellett megbújva elsunnyogni és elérni a célt. Elmondhatom, hogy egy-két filler jellegű megmérettetést (főleg a csataszimulációk – mock battles) leszámítva mindig érdekes feladatok elé voltam állítva.
A már említett felderítőkön kívül visszatérnek az első részből megismert kasztok. Mérnökeink (engineer) a lőszerutánpótlásért és a harci gépezetek javításáért, elsősegélyért felelnek. A lándzsások (lancerek) gyakorlatilag a rögzített gépágyúk és a tankok ellen bevethető rakétavetős nehéztüzérek. A rohamosok (shocktrooper) gépfegyvereikkel és halálos lángszóróikkal tökéletes védelmet biztosítanak táborainknak, illetve az APC-vel szállítva, vagy a magasabb beosztású egységek által hurcolva (körönként egyszer egy vezetővel háromfős csoportot alkothatunk: ilyenkor a másik kettő, főnökükkel tartó jómadár AP-je nem fogy, kiváló módszer a lassabb mesterembereink pályán átívelő cipelésének) hatalmas tűzerővel képesek kipucolni a lőállásokat. A mesterlövészek a háttérből tisztítják az utat a többiek előtt, míg az egyetlen új kaszt (a felcsert nem sorolom ide, hiszen őt nem irányítjuk, csak egy parancs kiadásával tudjuk felkapatni vele a kritikus állapotba került embereinket, megelőzendő csúfos – és végzetes – elhalálozásukat), a gránátvetős (grenadier) a fedezékek mögött megbúvó csúnyaságok fejére potyogtatja robbanó szeretetcsomagjait. Természetesen ez vica versa működik: különösen idegesítő, amikor akció mód közben vígan csapatjuk neki célunk felé rohanva, majd a semmiből elkezdenek gránátok potyogni a fejünkre, ezzel lelassítva minket, vagy ellenséges erőkkel telepakolt gócpontba lökve jobb sorsra érdemesebb szerencsétlent.
Minden egyes emberünk különböző potenciállal rendelkezik, melyek bizonyos feltételek esetén aktiválódnak:zömük egy másik egység közelségétől, de akár olyan dolgoktól is függhet, hogy egy tank közelében van, vagy többen is kiszúrták a szemben álló erők közül. Ezek lehetnek pozitív és negatív tényezők (pl. csökken a találati esély, vagy katonánk megtagadja az elsősegély csomag használatát, nem hajlandó hátba lőni valakit, stb.), és ha ügyesen állítjuk párba osztagunk tagjait, egy jól működő gyilkos gépezetet alakíthatunk ki, ahol a morálnak köszönhetően a birodalmi erőknek esélye nincsen ellenünk.
Tovább árnyalván a képet, bizonyos kombinációkkal kedves kis háttérsztorikat (squad stories) nyithatunk meg – ezek nem pusztán egy a fő szálról kitérő történettel kecsegtetnek, ahol jobban megismerhetjük kedvenc mesterlövészünket, hanem egy negatív tulajdonság buffá alakulhat át. Szintén mellékes elfoglaltságot (és extra tapasztalati pontokat, valamint fejlesztéshez szükséges pénzt) biztosítanak a skirmish pályák: itt egy már abszolvált térképen kell általában egy (vagy több) ellenséges bázist elfoglalnunk minél gyorsabban.

További jó hír, hogy az első végigjátszás egy intenzív 40-50 órás elfoglaltság 18 fejezeten keresztül… és akkor még nem beszéltünk a New Game+ lehetőségéről, az összes megnyitható bajtárs és háttérsztori felfedezéséről. A VC4-gyel játszva a hibák ellenére is élveztem szinte minden pillanatot és vártam a végkifejletet, együtt izgultam hőseimmel, hogy a háború és vérontás minél előbb véget érjen. Habár van pár tipikusan a japán iskolára jellemző hülyesége a negyedik résznek, ettől függetlenül maga az alapötlet és felállás valóban tízpontos.Sajnos – vagy szerencsére? – mindezt szinte ugyanígy már láttuk egyszer, a végső ítélet is ennek fényében született, de a felsorolt hiányosságok miatt is csak azért vagyok ilyen morcos, mert egy nem mindennapi, egyedi játékról van szó, amivel minden stratégának tennie kell egy próbát, aki nem idegenkedik a japán stílustól.

(A játékot a kiadó biztosította tesztelésre. Köszönjük! Megvásárolható támogatónk, a Platinum Shop budapesti boltjaiban, vagy webshopjából meg is rendelhető a megadott linkre bökve - többféle verzióban is.)
Képgaléria
Kapcsolódó tartalom
Olvasói vélemények
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
9. Albert  salabakter
2018.09.20. 19:08:14
LV5
Rajta van a "ha itt az ideje" listámon.
Éhes vagy egyél, fáradt vagy pihenj.
8. soliduss  A Krónikás
2018.09.20. 09:59:19
LV24
Válasz 7. HUN_hatrix üzenetére:
A 3. részben több újítást is bevezettek.

-Hős karakterek... spéci tulajdonságokkal... általában giga támadások voltak ezek.
https://www.youtube.com/watch?v=hCejt1nwtTA

-1 pálya 3-4 mapból állt. Voltak összeköttetések, egyszerre több pályán kellett harcolni..

kíváncsi vagyok ezek itt is megvannak e.
7. HUN_hatrix  The Saboteur
2018.09.19. 20:56:11
LV29
+2
"minimális újítások az első részhez képest"

Ennek a sorozatnak az újítás lett a halála anno, szóval ez inkább pozitívum. :)
Nincs hiszti! ;)
6. martin  Főszerkesztő
2018.09.19. 14:15:50
LV26
Válasz 5. HTB üzenetére:
De hát eddig is meghaltak.
Ezt most kimondtam, vagy csak gondoltam?
5. HTB  Szerkesztő
2018.09.19. 14:06:10
LV6
Válasz 4. martin üzenetére:
erről direkt kussoltam, mert spoileres lenne
Just another freak in the freak kingdom
4. martin  Főszerkesztő
2018.09.19. 13:53:54
LV26
Ez is olyan, hogy végleg meghalnak a karakterek?
Ezt most kimondtam, vagy csak gondoltam?
3. soliduss  A Krónikás
2018.09.19. 13:24:13
LV24
Válasz 2. HTB üzenetére:
Titkon remélem ,hogy tisztességes eladásokat fog produkálni a játék és végre visszatérnek ezek a gyöngyszemek.

mit nem adnék egy Front mission 5 remasterelt változatért :D

Aki szeretné tolni a 3. részt ( only japan) az dobjon rám egy üzit. Van talonban egy angol patchelt változat :D
2. HTB  Szerkesztő
2018.09.19. 12:42:38
LV6
+1
Válasz 1. soliduss üzenetére:
valóban az, szerintem szeretni fogod; én nem bírom letenni és szerintem a - nem túl nehéz - platinumra is rámegyek.
Just another freak in the freak kingdom
1. soliduss  A Krónikás
2018.09.19. 12:07:08
LV24
Nagy szerelmem ez a sorozat... igy nem kérdés, hogy day 1 visszatérek.... a borzalmas revolution megy a polcra....ILYEN EGY IGAZI VALKYRIA.
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
VALKYRIA CHRONICLES 4
SEGA
Látványosság:
Játszhatóság:
Szavatosság:
Kiemelkedő
Zene / Hang:
Kiemelkedő
Hangulat:
Kiemelkedő
8/10
Pozitívum
Magával ragadó történet; érdekes lore és karakterek; egyedi művészi stílus; tartalmas egyszemélyes játékélmény
Negatívum
Suta menük; könnyen kijátszható a kihívás; minimális újítások az első részhez képest

MARTIN BELESZÓL
Csak meg kéne már rendelnem azt a Valkyria tankmakettet...