.

PlayStation.Community

2018.06.25. 09:57 Játékteszt
10 hozzászólás
Szerző: B_Renato97
Értékeld a cikket!
Ugyanaz a nyereg évről évre.

Újabb év, újabb MotoGP. Az idei kiadás különlegessége, hogy idén váltott át a Milestone az Unreal 4-es játékmotorra, már ami a pályamotorozást illeti.
Hangzatos szalagcímek, jól kinéző előzetesek, amik jellemezték a megjelenést. A fő kérdés, hogy a valóságban ebből mi valósul meg, illetve milyen újdonságokat hoznak be az olasz fejlesztők a grafikai és tartalmi frissítés mellett. A hivatalos jogok természetesen ebben az évben is rendelkezésre állnak, úgyhogy ismét lelkesen vágtam bele a MotoGP 18 tesztelésébe.

Az indítást követően egy kifejezetten szép menü várt, ahol egy általunk kiválasztott motoros kanyarodik, szinte már az aszfalton fekve. Hangulatos, és ez az egész külcsínre elmondható, nemcsak a menüre. A gépek és a pilóták jól néznek ki, illetve a pálya is rendben lenne, viszont azt is érdemes megjegyezni, hogy az Unreal 4-es motor csak egy kiváló alap a fejlesztők számára, magától nem lesz tele tartalommal.
Tulajdonképpen ez az, ami miatt tökmindegy, hogy hányadik generációs MotoGP-vel játszunk. Pár verseny után már csak monoton feladatként tekintettem a futamokra és ritkán tudott csak elkapni a hangulat. Robotikus mozgások, ismétlődő tévéközvetítés-szerű bejátszások, és élettelen pálya körüli feeling, ami a fő negatívuma a játéknak. A fix 30fps már csak a kérdőjel a mondat végén, hogy vajon megérte-e váltani a korábbi játék engine-ről?

A kezdeti csalódottság után úgy gondoltam, belevágom a fejszém a játék fő részébe, a karrier módba. Gyors pilótakreálást követően választunk egy nemzetiséget, ahová idén - valamilyen furcsa oknál fogva - a magyar nem került be az opciók közé. Ha ezen túltettük magukat, szinte egyből nyeregbe is pattanhatunk, mivel kezdődik a Red Bull MotoGP RookiesCup, ahol a sok zöldfülű közül kell kitűnnünk és briliáns tehetségünket megcsillogtatva bejutni a Moto 3-ba.
Ezt követően a valós szezonok lehető legjobb eredménnyel való teljesítése a cél. A licenceknek hála az összes pilóta, pálya és csapat hiánytalanul megtalálható a játékban, ami azért jócskán megdobja a hangulatot. Ha kitartásunk és képességeink a csúcson vannak, akkor a MotoGP sorozatba való feljutás sem esélytelen, de ehhez azért nem árt megnyerni néhány futamot, ezért az optimális nehézségi szint beállítása elengedhetetlen a pályára gurulás előtt.
Kisebb-nagyobb fejlesztésekkel folyamatosan találkozhatunk az idei motorkerékpársport legmagasabb osztályának hivatalos játékában. Egyre részletesebb karriermód, fejlődő fizika, ami idén igencsak jót tett a játéknak, hiszen az utóbbi években semmi újítás nem volt tapasztalható ezen a téren, és egy hivatalos szimulátornál ez nem a legjobb ómen. Meglehet, a fejlesztők az előző játékmotor határait feszegették, így az új Unreal Engine teljesen új kapukat nyit meg.
A kétkerekűek viselkedése azért némi kívánnivalót hagy maga után, de a fejlődés vitathatatlan. Ami inkább elkeserítő, hogy a sok apró fejlesztgetés ellenére semmi nagy változás nem érhető tetten. Minden ugyanolyan, mint tavaly, csak egy kicsit jobb. Ahhoz, hogy a kor igényeit kiszolgálja a Milestone, egy átlagos motoros programnál sokkal többet kell letenni az asztalra.
Bátortalan próbálkozások ennek ellenére akadnak, ilyennek mondható a MotoGP ID, ami a szokásos szintfejlődés mellett különböző érdekes statisztikát jegyez fel a stílusunkról és az eddigi teljesítményünkről, amit természetesen össze tudunk hasonlítani a haverokkal.

Közösségi élmény szinten is hozza a kötelezőt a szoftver. Egészen izgalmas mini-bajnokságokon tudunk részt venni az online szegmensben. Sokak örömére pedig az e-sport mániából se marad ki az idei rész. Ha elég ambíciót érzünk magunkban és a legnehezebb fokozaton is megtudjuk szorongatni a gépi ellenfelet, akkor érdemes elgondolkodni a jelentkezésen, ha már van ilyen lehetőség. Az persze más kérdés, hogy érdemes-e ilyen komolyan venni egy igencsak fejlődésben lévő játékot. Mindenesetre a beállítási rendszer kifejezetten részletes lett, így akár futam közben is tudunk a d-padon néhány apróságot kapcsolni. Ennél talán még izgalmasabb, hogy a futam előtt is van lehetőségünk a testreszabásra, és mostantól a gumik hőmérsékletére is jobban oda kell figyelnünk, ha mindent precízen, akarunk beállítani. Ugyanez a pontosság érvényes a nehézség konfigurálásánál is, hiszen részletes skálán zongorázhatunk végig az ellenfelek teljesítményét illetően.

Összességében nem vagyok elragadtatva az új MotoGP 18-tól. Úgy érzem, ennél sokkal többet ki lehetett volna hozni egy év fejlesztés alatt, így kérdésesnek tartom azt is, hogy van-e értelme évenként kidobni egy középkategóriás motoros terméket. Hangok terén igazából csak a motorokat tudom értékelni, mivel zenéből nem jutott túl sok a játékba, és ez a kettősség az egész programot átitatja. Hiába a jó motorhangok, ha nincs mellette értelmes zene, ami feldobja a menüt. Felesleges az új Unreal játékmotor, ha nem tudják kihasználni a fejlesztők a lehetőségeket. Arról pedig szót sem ejtek, hogy vajon jó helyen vannak-e a hivatalos licencek…

(A játékot a kiadó biztosította tesztelésre. Köszönjük! Megvásárolható támogatónk a Platinum Shop budapesti üzleteiben, vagy a linkre kattintva meg is rendelhető.)
Képgaléria
Olvasói vélemények
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
10. Noob  PlayStation.Community tag
2018.07.05. 22:34:50
LV5
Én csak egyet mondok: Milestone

Ennyi eég, a silány minőséghez. A THQ vissza!
Én mindig igazat mondtam, akkor is, ha hazudtam.
9. martin  Főszerkesztő
2018.06.26. 08:50:43
LV27
Válasz 7. Re-tech üzenetére:
Szerintem trófeákat termelt, nem játszott.
Ezt most kimondtam, vagy csak gondoltam?
8. Re-tech  PlayStation.Community tag
2018.06.25. 23:55:46
LV7
+1
Van olyan kollégám,aki kizárólag az évente megjelenő f1 játékok miatt vesz már 3 generáción keresztül PS-t,de hogy ennél is durvábbat említsek,van olyan a barátlistámon,akinek kizárólag a youtube-ot láttam futni a gépen...
Forza Bianconero!
7. Re-tech  PlayStation.Community tag
2018.06.25. 23:51:59
LV7
Martin
A spanod lehet be volt ütve kicsit,elnézte a számozást,de fel sem tűnt neki,hogy ez egy 3 éves Fifa. :)
Forza Bianconero!
6. B_Renato97  PlayStation.Community tag
2018.06.25. 17:31:34
LV3
Válasz 5. zodiac55 üzenetére:
Úgy hiszem ez a téma is megér egy elmélkedő rovatot. Nem egy ismerősöm van aki csak FIFA, NFL miatt vett konzolt. Szomorú, hogy egyeseknél ennyiben ki is merül a videojáték fogalma. Szegény gépet még jobban sajnálom.
5. zodiac55  PlayStation.Community tag
2018.06.25. 17:14:35
LV11
A "Martin beleszól"-hoz: az egyik kecskeméti barátom mindig a Fifa16-al akar játszani. Egy ideig nála volt a gépem, elmondása szerint csak azzal játszott... (The last of us, SotC, Final XV volt még nála, meg a gépen pl. a Rayman...)
"Si vis pacem, para bellum."
4. Bandage_520  PlayStation.Community tag
2018.06.25. 13:04:44
LV4
+1
Válasz 3. martin üzenetére:
Az annyira engem sem motivál, de a rallyban ugyanezek birtokolják a jogokat. Az jobban fáj..
3. martin  Főszerkesztő
2018.06.25. 12:56:53
LV27
Válasz 1. Bandage_520 üzenetére:
...és úgy általában a felhasználók 99%-a pont le is szarja a motorverseny játékokat.
Ezt most kimondtam, vagy csak gondoltam?
2. martin  Főszerkesztő
2018.06.25. 12:56:03
LV27
Válasz 1. Bandage_520 üzenetére:
Más nem kérte és nem is volt hajlandó fizetni érte. :D
Ezt most kimondtam, vagy csak gondoltam?
1. Bandage_520  PlayStation.Community tag
2018.06.25. 12:20:13
LV4
Ez a csapat egyre gyatrább sajnos... Nem értem, hogyan tudnak pont ők ennyi jogot megkapni
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
MOTOGP 18
Milestone
Látványosság:
Átlagos
Játszhatóság:
Szavatosság:
Átlagos
Zene / Hang:
Átlagos
Hangulat:
Átlagos
6/10
Pozitívum
Az aktuális szezonhoz tartozó összes pálya és versenyző; több apró játékmenetet érintő fejlesztés; új Unreal Engine 4…
Negatívum
…ami inkább átok, mint áldás; fix 30 képkocka/másodperc; hamar monotonná váló karrier

MARTIN BELESZÓL
Tegnap egy haver a barátlistámon a FIFA15-tel játszott. Sok minden átértékelődött bennem a kereslet-kínálat függvényét tekintve...