.

PlayStation.Community

2018.06.21. 12:18 Játékteszt
9 hozzászólás
Szerző: ColdHand
Értékeld a cikket!
Isten hozott a 40. évezredben, ahol nincs más, csak monoton gyilkolás!

John Ronald Reuel Tolkien fantáziavilága után nagy valószínűséggel a Warhammer 40000 a leggrandiózusabb, legepikusabb univerzum, amit ember valaha megálmodott apró bolygónkon. Több tízezer évnyi hadjárat, esemény, és más megannyi történet alkotja az epikus világ történelmét. Anno Ian Watson adta a hátteret regények és rövidebb novellák formájában ahhoz a társasjátékokhoz, amit a Games Workshop készült kiadni évtizedekkel ezelőtt. A cég megbízására Watson nem csak egy háttér-történetet, hanem egy olyan univerzumnak az alapjait rakta le, amire mára könyvek tucatjai – amelyek közül rengeteg megjelent kis hazánkban is –, összeszerelhető makettek, valamint videojátékok épülnek. Jómagam az 576 Konzol magazin Fire Warrior című program tesztjénél olvastam először a témáról és annyira felcsigázott a dolog, hogy be is újítottam Watson úr Űrgárdista című regényét.
Nagyon röviden és sarkosan ez a világ olyan, mint Tolkien fantáziája sci-fi köntösben, amit átitattak egy nagy adag vallási fanatizmussal. Az emberek birodalma próbálja állni a sarat a démonok, az eldák, az orkok, és egy tucatnyi más veszéllyel szemben, mint mondjuk jelen tesztalanyunk génorzói. A világ nevében szereplő szám nem csupán egy jól hangzó díszítőelem, ugyanis a cselekmények a negyvenedik évezredben játszódnak, ahol nincs más, csak háború.

Sajnálatos módon a világra épített videojátékok nagy része nem üti meg azt a mércét, amit illene. Hirtelen az előző érából a Space Marine, illetve a PC-s stratégiai játék, a Dawn of War sorozat jut eszembe, mint pozitív(abb) példa. Ezek is valószínűleg csak azért emelkednek ki, mert a fejlesztések vitorláiba pénzesebb kiadók fújták a szelet.
Pedig nem lenne nagy kunszt összehozni egy ütős WH40k játékot. Elég volna megbízni a DICE-t, akik leszedik szeretett FPS vázukról az aktuális jelmezt, és felhúzzák rá az űrgárdisták csatapáncélját. Már ennyivel megelégednének az univerzum rajongói, de ez valószínűleg sose fog valóra válni.
Másik jellemzői ezeknek a WH40k játékoknak, hogy piszok nehezen születnek meg. A PS3-as Space Marine-t minimum egyszer kaszálták el és ott is csak egy nagyobb kiadó közbelépése mentette meg a kódsorokat az enyészettől. A téma filmként is megállná a helyét, már az említett Dawn of War bevezetői szájtátósak voltak anno, erre egy hétvégi gyerekmese minőségét alig meghaladó ivadékot szültek meg 2010-ben Ultramarines: Warhammer 40000 címen.
Visszatérve a nehézkes fejlesztésre meg kell jegyezni, hogy a jogokat magáénak tudó Games Workshop minden tartalmat akkurátusan ellenőriz. Egy csavar nem kerülhet arrébb egy fegyveren, vagy bármi máson, az esetleges eltéréseket pedig korrigáltatják. Jelen tesztalanyunk se volt egyszerű szülés: a konzolport 2 évvel később jött ki, mint a célplatform kiadása, és sajnos az eltelt idő nem áll egyenes arányban a minőséggel.
A Cyanide által fejlesztett Space Hulk: Deathwing – Enhanced Edition története egy hatalmas, romos csillaghajók százaiból álló törmelékkomplexum (ezeket hívják Space Hulknak) körül bonyolódik, amit elfoglaltak a génorzók (leginkább az alienekhez hasonlító xenomorph létforma, csak tejesen másféle módon szaporodnak). Mivel ez az idegen faj igen nagy veszélyt jelent az emberiség birodalmára, illetve a több ezeréves hajókon fellelhető technológia felbecsülhetetlen értékkel bír, az Adeptus Astartes rettenthetetlen terminátorai (az űrgárdistáknál jóval erősebb elit egység) készülnek visszafoglalni a gigantikus lélekvesztőt. A Dark Angel rendház Deathwing nevű osztagának parancsnokaként az elszaporodott xenók kiirtása, a vég nélküli parancsáradat követése, valamint rendházunk titkának felfedése lesz a feladatunk.
A történetről többet nem is írnék, mert nincs nagyon mit, maximum annyi, hogy a tálalás felszínes. Ha valaki király átvezetőkre, meglepő csavarokra számít, akkor az csalódni fog. Egyrészt átvezetőket igen ritkán kapunk – akkor is baromi rövideket, és semmitmondóakat –, másrészt párbeszéd csak rádión keresztül történő kommunikációnál hallható.

Maga a játékmenet nem áll másból, mint a parancsok végrehajtásából. Azaz miután megérkeztünk a pályára el kell jutnunk A-ból B-be, közben visszaverjük a génorzók hullámait, majd a kijelölt ponton megcselekedjük azt, amire felettesünk utasított minket, és így tovább. Hol aktiválunk egy gépezetet, vagy csak felszedünk egy tárgyat, de akadnak olyan pontok is, amit körmünk szakadtáig védenünk kell. Ha az megvolt, jöhet a következő pont és így tovább.
A szintek rettentően zegzugosak, annyi járat, folyosó, terem akad egy pályán, hogy nem győzzük majd bejárni. Szerkezeti felépítésük mellett a külcsínnel sincs baj, mi több csak úgy ontják magukból a komor, kissé gótikus, vagy éppen a horrorisztikus atmoszférát. Látszik, hogy a Game Workshop rendesen felügyelte ennek a játéknak az elkészülését is, minden egyes objektum, tárgy, ajtó, szobor, fegyver, páncél pontosan úgy tárul a szemeink elé, ahogy azt a regények lefestették elménk vásznára, vagy ahogy láthattuk őket a maketteken, netán a társasjátékoknál. A helyszínek laza átmenettel dobják le fémes, sci-fi köntösüket, hogy helyére a sziklákból faragott kövek, ódon kastélyokét vegye át, és vissza. De van, hogy egyszerre hordják mind a kettőt, ahogy maga az univerzum is a klasszikus fantázia, és sci-fi világok keverékéből áll.
Szóval a helyszínekkel nincs gond, linearitásnak semmi nyoma, a külső pedig 100%-ban hű az eredeti művekhez. És sajnos ezzel ki is merült a program legnagyobb erőssége...

A játékmenet az egyszerűsége ellenére képes átcsapni abba a fajta káoszba, amikor már azt se tudjuk, hogy mit látunk, csak húzzuk a ravaszt, és csapkodunk a fegyverünkkel arra, amerre az ellenséget sejtjük. Az ellenfelek mesterséges intelligenciája a 10-15 évvel ezelőtti trendeket követi, azaz nem kell aggódni, hogy ellenlábasaink bármiféle taktika bevetésével vetnek véget könyvtáros pályafutásunknak. A hibridek (félig ember, félig génorzó) amint meglátnak már tüzelnek és néha még vissza is vonulnak, hogy beálljanak egy objektum mögé. Az időszakosan csapatokban érkező, fejlettebb génorzók viszont ész nélkül rontanak nekünk, amint előbújtak a járataikból, amit amúgy a térkép is jelez egy alien-szerű ikonnal. Nagyjából percenként érkeznek ezekből a járatokból és csak nagyon ritkán hajlandóak felhagyni a támadással. Mire eljutunk a következő megadott ponthoz, addig biztos ránk rontanak vagy ötször, s közben még foglalkozni kellene a hibridekkel, a lövegtornyokkal, meg minden más dologgal, ami hátráltat szent küldetésünk végrehajtásában.
Frusztrációnkat mérsékelhetjük kissé, hogy ha az ajtókat mögöttünk nem csak bezárjuk, hanem blokkoljuk, így legalább hátulról nem érkezhet meglepetés. Sajnos a járataikat nem semmisíthetjük meg, így semmi esély arra, hogy egy szakaszon véglegesen véget vessünk az ellenséges hullámáradatnak.
Feljebb már említettem a lövegtornyokat, amik automatikusan megtámadják a behatolókat, azaz minket. Jobb esetben inaktívak, egy rövid hekkelési eljárás után pedig élesíthetőek, valamint átvéve az irányítást felettük manuálisan purgálhatjuk az Istencsászár ellenségeit. Sajnálatos módon bekapcsolt üzemmódban – ahogy észrevettem – kizárólag a játékosra, és csapattársaira szórja a halált, a génfajzatokat nem szenderítette jobb létre.

Könyvtárosi mivoltunkból fakadóan képesek vagyunk bármikor portált nyitni az Adeptus Mechanicus szentélyébe, ahol a technopapok alig várják, hogy kezelésbe vegyék megfáradt csapatunkat. Többek között itt válthatunk fegyvert, képességet, de talán a leglényegesebb, hogy itt gyógyítanak fel minket, illetve elesett bajtársaink is itt kerülnek feltámasztásra. Sajnos előre determinált, hogy egy pályán mennyiszer nyithatunk átjárót, mindenesetre érdemes a rázósabb helyzetekre tartogatni, mert képes kihúzni csapatunkat a szorult helyzetekből.
Fejlesztésre pedig az egyes fejezetek végeztével lesz lehetőségünk. A pálya végén kapunk pár pontot, amikkel három tulajdonságunkat tuningolhatjuk. Egyes szintek elérése után új lehetőségek nyílnak meg, pl. újabb típusú fegyvert adhatunk csatatestvérünknek, vagy új spéci képességet kapunk.
Grafikailag a program több sebből vérzik. Egyrészt – annak ellenére, hogy összképileg pazarul fest – a textúrázás némileg megkopott a portolás során. Tudom, a Feszty-körkép se enged többet mutatni magából pár alaktalan pacán túl, ha a 120 méteres képet 20 centiméterről nézem, de az első technopapot meglátva olyan érzés fogott el, mintha csak egy káoszjelképet pillantottam volna meg. A textúrázása arra emlékeztetett, mint amikor 2006 tájékán lebutítottam a játékokat PC-n, hogy elfussanak. Szerencsére a papok a legrosszabb példák, terepen ritkán látni hozzájuk hasonló kidolgozatlanságot.
Mint említettem, ettől függetlenül az összkép pazar, pláne, ha még hozzájuk vesszük a fények pajkos játékát, de hogy még a gyatrább textúrázás mellett alig képes tartani a program a 30 képkocka/másodperc képfrissítési sebességet, az vicc! A mérési eredmények azt mondják, hogy megvan a minimumnak számító, stabil 30fps, de szemeim állítják, hogy nincs. Lehet gyarló módon csupán hozzászoktak a mai FPS játékok 60fps-hez? Az egész cucc mozgása olyan darabosan hat, hogy komolyan belesajdultak a látóidegeim, ahogy próbálták elkülöníteni egymástól a csapatban támadó génorzókat, amiket jobbára összehányt poligon-, és textúrahalmokként értelmezett az agyam a kisebb stroboszkópként funkcionáló torkolattüzek fényében. Szó sincs arról, hogy játszhatatlan a program, de ez így 2018-ban kevés.

A játékmenet a másik nagy probléma. Feljebb már említettem, hogy egy pálya teljesítése az egyes pontokhoz történő eljutásából, majd a kiszabott, nem túl változatos feladatok végrehajtásából áll. Ez egy, talán két fejezet erejéig még rendben is lenne, de kilenc szinten át már eszméletlen monoton. A változatosságot az újabb fegyverek, valamint a még nem látott ellenségtípusok felbukkanása jelenti, bár azok is inkább csak külcsínben térnek el egymástól. Néha-néha megmutatja magát egy nagyobb sub-boss, de azok leverése sem jelent hatalmas kihívást. Az epikus főellenségek ellen vívott csatákat pedig felejtsük el. Vannak bossfightok, de azok első fele is csak a xenók hullámokban érkező támadásainak visszaveréséről szól, majd jön egy nagyobb dög, akinél csak távolságot kell tartani és lőni a tár kattanásáig. Itt jutott eszembe, hogy meg kellene említeni, hogy végtelenszer cserélhetünk tárat a legtöbb fegyvernél, így lőszerprobléma nincs.
Ez így elképesztően monoton, és unalmas tud lenni hosszútávon egyedül. Szerencsére a program játszható haverokkal kooperálva, s mint általában minden ilyen játéknál úgy nagyobb a buli. Idegenekhez is becsatlakozhatunk, ha nincs kedvünk a botokkal masírozni.

Szavatosságilag a Space Hulk bejárása nagyjából 9-10 órát tesz ki, de ennél jóval hamarabb leküzdhető a kilenc fejezet. Emellett ott vannak még a speciális küldetések, amikkel visszalátogathatunk a már végigküzdött helyszínekre, hogy újabb feladatokat hajtsunk végre nehezített körülmények között, de az elhagyott ereklyéket is összeszedegethetjük.
Hangzás terén sem emelkedik ki a program. A hangok még egész jóknak mondhatóak, de bármiféle muzsika igen ritkán mászik füleinkbe. Igaz, amikor az megtörténik, akkor nagymértékben növeli az epikusság mértékét, de a játékidő 90%-a alatt csak a helyszínek neszei dalolják atmoszférájuk szonettjét.
A grafikához hasonló kettős érzet mutatkozik meg a hangulatban is. Egyrészt ott van a hamisítatlan WH40k környezet, és karakterek alkotta epik érzés, amibe nagymértékben belekeveredik a monotonitás, valamint az unalom szülte „játszunk inkább valami mással” keserű gondolat. Valószínűleg az Istencsászár hithű szolgái kiválóan fogják érezni magukat, ahogy purgálják a mutánsokat, de az átlagos, FPS játékokon nevelkedett gamer nagy valószínűséggel fél óra után exterminálni fogják az adatállományt.

Meg kell még említenem, hogy az Enhanced Edition alcímmel milyen extrákat is kapunk a PC-s alapverzióhoz képest. Egyrészt ott van a már említett Special Mission szegmens, amiben nehezített körülmények között kell feladatokat teljesítenünk a már bejárt pályákon. A másik pedig a Customisation menüje, amiben személyre szabhatjuk az egyes kasztok, valamint a fegyverek kinézetét.

Ha ez a játék a szent vízválasztó, ami elszeparálja a Császár birodalmának hithű katonáit az eretnekektől, akkor elbuktam. Utánanéztem a témának, jó pár helyen a valaha készült legjobb WH40k játéknak titulálják – bár nem a PlayStation 4-es verzió alapján –, a személyes rajongásom az univerzum iránt viszont úgy tűnik nem volt elegendő, hogy könnyed belefeledkezéssel járjam be a Space Hulk minden zegét-zugát. De lehet ez nem is baj. Így képes voltam lehámozni a programról a szinte mesteri részletességgel kidolgozott, bár enyhén megkopott csatapáncélt és nem egy megállíthatatlan, emberfeletti erővel és képességekkel megáldott űrgárdistát találtam, hanem egy gyenge lábakon álló, éppen összerogyni készülő átlagembert.

A PlayStation 4-re átportolt Space Hulk: Deathwing – Enchanted Editiont csak és kizárólag a WH40k rendíthetetlen rajongóinak tudom ajánlani. A gyatrább portolás okozta grafikai gondok, valamint a monoton játékmenet ellenére ők nagy valószínűséggel otthon fogják érezni magukat a terminátorok csatapáncéljában, szájtátva fogják kézbe venni az újabb fegyvereket, és széles mosollyal az arcukon fognak berontani az ellenség vonalába, hogy véres rendet vágjanak. Mindenki más csak akkor induljon a génorzóirtásra, ha legalább egy haverját be tudja vonni.

(Ezt a játékot a kiadótól kaptuk meg tesztelésre. Köszönjük! Megvásárolható támogatónk, a Platinum Shop budapesti boltjaiban, vagy webshopjából akár meg is rendelhető.)
Képgaléria
Olvasói vélemények
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
9. ALF22  Son of Liberty
2018.08.13. 16:55:54
LV25
Jon egy update uj palyaval, javitasokkal meg ebben a honapban.
Free
8. Barneyzero  PlayStation.Community tag
2018.06.27. 01:22:11
LV11
Válasz 7. hunlogi üzenetére:
Ha gondolod összehozhatunk egy partyt valamelyik hétvégén, haverral egy-két pályát szoktunk olyankor próbálni, kis adagokban, hogy meg ne ártson x)
7. hunlogi  PlayStation.Community tag
2018.06.26. 07:17:28
LV1
Válasz 6. Barneyzero üzenetére:
Áhh, nincs állandó csapat, mindíg becsatlakozok valahova. Sokkal élvezetesebb multiban tolni, mint a két bottal a campagnet.
6. Barneyzero  PlayStation.Community tag
2018.06.24. 13:35:42
LV11
Válasz 5. hunlogi üzenetére:
Van teljes squad-otok a játékhoz? Kipróbálnám hogy mennyivel másabb négyen játszani a duóhoz képest.
5. hunlogi  PlayStation.Community tag
2018.06.23. 10:59:14
LV1
Elvetemült WH40K fanként instant vétel volt. Lényegében nagyon kevesen kellett volna változtatni hogy szélesebb közönség részére is fogyaszthatóbb legyen. A kampány kibaszottul nehéz (A végén még a leggyengébb fokozaton is visítani fogsz), ráadásul a spec mis. és a multiban fejlesztett karakterek, fegyverek nem használhatók... Multiban a hangulat odabaszós, kár hogy ezt nem említettétek meg (az már más kérdés ,hogy a matchmaking finoman szólva is ügyes-bajos). Minden esetre az Inquisitor Martyr megérkezéséig elleszünk vele.
4. Sektor  PlayStation.Community tag
2018.06.23. 08:32:56
LV3
Pedig nagyon vártam...
Mixing.Dj/Progressive
3. Resiskull  PlayStation.Community tag
2018.06.22. 20:47:21
LV21
én csalódtam benne ellenséggel még nem is találkoztam de nagyon nem jött át...
2. martin  Főszerkesztő
2018.06.21. 20:45:01
LV26
Összességében régen csalódtam ekkorát játékban. Háromszor ültem neki, mindig szánakozva tettem le.
Ezt most kimondtam, vagy csak gondoltam?
1. Barneyzero  PlayStation.Community tag
2018.06.21. 17:26:16
LV11
Haverral teljesítettük az első special missiont megjelenéskor, a küldetés végén egy bombát kellett aktiválni és túlélni az ellenséges hullámokat amíg fel nem robbant. Az időzítő lejártakor egy fehér villanás volt amivel szerintem véget kellett volna érjen a játék, de nem ért... a kép teljesen fehér lett, még HUD se volt és az ellenség folyamatosan püffölt a hangok alapján, de sebezhetetlen lett a karakterem. Pár perc random semmibe lövöldözés után felhoztam a karakter váltó menüt (váltás nélkül) és visszaléptem a játékba, lett kép, de a karakternek nem volt élete de ez nem akadályozott abban, hogy kiírtsak mindenkit magam körül. Utána barangoltunk pár percet céltalanul haverral, aki a "robbanás" után éledt újra, mire megint felhoztam a karakter választó menüt és ténylegesen váltottam karaktert, aminek az eredménye instant halál lett, lévén nem volt életem... volt egy facepalm a részünkről majd egy hangos röhögés után kiléptünk az egészből.
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
SPACE HULK: DEATHWING – ENHANCED EDITION
Focus Home Interactive
Látványosság:
Átlagos
Játszhatóság:
Átlagos
Szavatosság:
Átlagos
Zene / Hang:
Átlagos
Hangulat:
Átlagos
6/10
Pozitívum
A Warhammer 40000 világa
Negatívum
Gyenge portolás; monoton játékmenet

MARTIN BELESZÓL
A játék babázós-öltöztetős része egyenesen kiváló: még a jelenleg kapható teljes Space Marine komponens- és figuraválaszték sem képes visszaadni azt a sokszínűséget, amire saját karakterünk személyre szabásánál lehetőségünk van. Minden más azonban fájóan középszerű, vagy egyenesen amatőr. A gunplay (azaz a lövöldözés) például olyan elképesztően ódivatú, mintha egy PS1-es fénypisztolyos game pacaszerű plattyanásait látnám találatkor. A fegyverek torkolattüzét pont a héten peccselték...