.

PlayStation.Community

2018.06.17. 11:28 Játékteszt
2 hozzászólás
Szerző: GrayFox
Értékeld a cikket!
Kihalunk az unalomtól.

Az akció-kaland játékok kedvelői közt biztosan sokan vannak, akik kedvelik az óriásszörnyekkel való pofozkodást, az ebben rejlő kihívásokat, és a diadalmas győzedelmeskedést a hatalmas lények felett. Elég, ha bármelyik God of Warban látottakra, a Shadow of the Colossus-ra, a Dark Souls világára, vagy a Monster Hunter epizódokra gondolunk.
A hatalmas ellenlábasok legyőzése egy "átlagos" karakterekkel talán azért is nagyobb kihívás, mint az általános küzdelmek, mert nem mindig elég hozzá a jó felszerelés és az izompolitika. A Shadow of the Colossus például tökélyre fejlesztette a logikai mibenlétét az efféle monstrumok megfektetésénél, így nem csoda, hogy akadnak olyan próbálkozások, amelyek igyekeznek a saját szájízük szerint feldolgozni ezt a formulát.
A Galaxy Studios játéka, az Extinction, pontosan egy ilyen próbálkozás - és azt már itt az elején érdemes leszögezni, hogy tökéletesen jellemzi ez a jelző. Próbálja elcsípni a formulát, de valami mégis hiányzik belőle. Illetve több dolog is, de ne rohanjunk ennyire előre.
A játék története szerint egy olyan világba csöppenünk, amelyet uralmuk alá hajtottak a Ravenik, akik hatalmas, ogreszerű lények. Céljuk az emberiség teljes kipusztítása és ehhez egy sakálokból, goblinokból, és további rémségekből álló hadsereget is bevetnek. Az emberiség izoláltan él, kisebb királyságok, falvak még fennmaradtak, azonban elkerülhetetlen a teljes kihalás.
A legendák szerint valamikor hősök védték az ártatlanokat a veszélyektől, ők voltak a Sentinelek. Mára azonban már csak két főre redukálódott a számuk: ők egészen konkrétan Avil, az irányítható főhősünk, akinek különleges rúnakardja képes végezni az egyébként regenerálódásra képes Ravenikkel, valamint Xandra, a segítője, aki portáljai segítségével képes kimenekíteni az embereket az ostrom alatt lévő helyszínekről.

A játék 7 nagyobb fejezetből áll, ezek pedig különböző mennyiségű pályát tartalmaznak (átlagosan kb. 5-öt). Játék közben kissé olyan érzésem volt, mintha egy klasszikus, PS2-korabeli címet nyüstölnék, ugyanis a menürendszer, a lehetőségek és a kötött "pályaalapú" struktúra felépítése mind-mind erre a korszakra hajaz. A nagy fejezetek végén kapunk egy átvezetőt, amelyből kiderül - az egyébként nem túl csavaros - sztori, ettől függetlenül a stílusra nem lehet panasz, rajzfilm jellegű jelenetek illusztrálják a történetet. Ezen felül sajnos nem sokat tudunk meg játék közben, ugyanis a szinte nulla hírértékkel rendelkező NPC párbeszédek mellett csak néha Xandra és a király váltanak néhány szót Avillal, akkor is főként csak az adott küldetéssel kapcsolatban.
És, ha már küldetés, lássuk, mit is kell csinálnunk játék címszó alatt.

Egy dolog biztos: az Extinction nem az a játék lesz, amelyben megállsz nézelődni és ez nem feltétlen (csak) az egyébként erősen közepes látványnak köszönhető - gyakorlatilag folyamatosan rohanni kell. Rohansz megmenteni a civileket, rohansz megölni a csatlósokat, rohansz A-ból B-be a teendőid után, rohansz megölni a Raveniket, stb. Sokszor elég gyilkos tempót diktál a játék, amely nem is feltétlen nehézzé, hanem inkább idegesítővé teszi a mechanikát.
Adott például, hogy meg kell menteni x számú ártatlant, ám folyamatos támadás alatt van a város. Sokszor nem azért nem tudod ezt kivitelezni, mert nem tudod legyőzni az ellenfeleket, hanem azért, mert 4-5 helyről kell összeszedni a megmentendő civileket, és ha csak nem számolod ki a lépteket, biztos beletelik néhány próbálkozásba az ilyen jellegű mellékküldetések teljesítése. A pályák mérete egyébként nem túl nagy a legtöbb esetben, így eltévedni nem igazán lehet: valószínűleg pont emiatt vették ilyen sietősre a dolgokat a Galaxy Studiosnál a srácok.
Persze mindez csak a bemelegítő mindenhez, ugyanis a legnagyobb húzóereje csak akkor mutatkozik meg az Extinctionnek, amikor megjelenik az első Raveni. A hatalmas szörny elkezdi pusztítani a várost és a lakosságot (egy mérő mutatja is, hogy még mekkora mértékű kárt tud elszenvedni a lokáció) és egyedül mi állíthatjuk meg. Erre hagyományos támadásaink kevésnek fognak bizonyulni, ám Avil kardja jelenti a kulcsot a lemészárlásukhoz. Ennek ugyanis van egy Rune Strike nevű különleges képessége, amellyel elkezdhetjük darabolni az óriást. Itt láthatóan átvettek a fentebb említett címek logikai összetételéből, ugyanis hiába vágjuk le egy Ravenii kezét vagy lábát, az egy rövid időn belül visszanő. Az egyetlen megoldás, ha felmászunk a monstrumra és lefejezzük - ez végleg megállítja. Ez az első alkalommal még könnyűnek tűnik, ám azért érdemes vigyázni: a Ravenik akár egy ütésből is képesek végleg megfektetni hősünket, így szemtől szemben nem érdemes felvenni velük a harcot, érdemes kerülgetni őket. Lesznek nehezített feladatok, amikor például páncélozott Ravenik törnek az életünkre, ilyenkor először a páncéldarabokat tartó lakatokat kell megtámadnunk, hogy leessen az adott vértezet és megkezdhessük a pusztítást.

...és nagyjából ennyi. Ez a formula szinte teljes mértékben leírja, hogy mit kell csinálnunk a játék végéig. Kis túlzással gyakorlatilag az első fejezet végigzúzásával megtudunk mindent, amit a játék a továbbiakban tartogat. Persze a Ravenik páncéljainak lesznek különleges variánsai, amelyek eltávolítása némi további fondorlatot igényel, de ezek sem új funkciók vagy lehetőségek, szimplán abból gazdálkodott a kreatív csapat, amije volt. A későbbiekben a típusokat még keverik is, ezek hozzáadnak némileg a kihíváshoz. A hagyományos zöld Ravenik mellett lesznek piros változatok, akik kifejezetten ránk vadásznak és csak velünk foglalkoznak, amint meglátnak, így őket érdemes még idő előtt elintézni, hogy ne nehezítsék a dolgunkat. Ezen felül sajnos tényleg nem sok változatosságot tartogat a játék. Amint rájövünk a megfelelő stratégiára, már csak kerülgetnünk kell a szörnyeket. Vehetünk persze különböző fejlesztéseket és kombókat a pályák végén, ezek újabb előnyökhöz juttatnak, azonban jelentős részük elhanyagolható a végigjátszás szempontjából.
A játék ettől persze nem lesz könnyű. Sőt: néhol a Dark Soulsok nehézségét is megközelíti, főleg a későbbiekben, a végtelenített pályákon, ahol mondjuk egyszerre támad ránk két piros Raveni háromféle páncélban. Minden a taktikánkon múlik, a vetődés, kitérés megtanulása a játék kulcsa, nélkülük elvérzünk. Amennyire átlagos egyébként a játékmenet a Ravenik megérkeztéig, úgy duplájára kapcsol a feszültség, amint beteszik a lábukat. A velük való küzdelem élvezetes, izgalmas és rejthet kihívásokat, annak ellenére, hogy ennél többet sajnos nem tud a játék. A frusztráló tempóhoz az is jelentősen hozzáad, hogy az irányítás jelentős kívánnivalót hagy maga után. Avil sokszor nem ugrik fel falakra, néhol másfelé tér ki, mint ahogy azt mi szeretnénk, alapjáraton elég gyorsan fut, amely idegesítő, ha precíz mozgásokat szeretnénk kivitelezni. Számtalan ilyen alkalmat fel tudnék sorolni, és ugyan ez nem vette el a kedvem teljesen a játéktól, alaposan meg kellett szoknom, hogy a későbbi, nehezebb pályákon ne kapjak azonnal agyvérzést.

Összegzésképp az Extinction minden szempontból a középmezőnyt erősíti. A látvány nem rossz, de látszik, hogy gyorsan összepakolták, hogy "kész legyen", sokszor köszönnek vissza ugyanazok az újrahasznosított pályaelemek, textúrák és karakterek. Avil támadásain kívül nem sok kifejezetten látványos dolog van a játékban.
Zenei szempontból sem okozott katarzist a program, pedig egy ilyen óriásgyilkolós game-et jócskán meg lehetne pakolni epikusnál epikusabb szólamokkal, de teljesen felejthetőre sikerült a soundtrack - sajnos. Az irányítást inkább nem is taglalnám a fentebb leírtak miatt, de barátok közt is csak jócskán betanulósnak titulálnám.
A legnagyobb probléma viszont az, hogy a koncepciót nyújtó játékok szellemiségéből semmit nem sikerült átvenni. Az Extinction egy néhol látványos és élvezetes óriáspusztítás, azonban semmi több. Nincs magasztos mondanivalója, nincs elgondolkodtató csattanója, de még egy olyan története sem, ami bármilyen pluszt adna az élményhez. Túlontúl önismétlő és átlagos ahhoz, hogy maximum 10 óránál több időre lekösse a játékost, minden challenge és végtelen hentelés ellenére. Teljes áron (18890 Ft!) pedig inkább elkerülendő.

(A játékot a kiadó biztosította tesztelésre. Köszönjük! Megvásárolható támogatónk, a Platinum Shop budapesti üzleteiben, vagy a linkre kattintva webshopjából könnyedén meg is rendelhető.)
Képgaléria
Olvasói vélemények
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
2. martin  Főszerkesztő
2018.06.25. 10:02:11
LV26
Válasz 1. KAMIKAZE-HUN üzenetére:
Állóképeken kifejezetten szuperül nézett ki.
Ezt most kimondtam, vagy csak gondoltam?
1. KAMIKAZE-HUN  PlayStation.Community tag
2018.06.23. 13:07:06
LV5
Ilyeneket minek csinálnak, ezt soha nem értettem! Tuti bukó a csapatnak mondjuk életemben nem hallottam róluk!
"Örökké nem eshet"
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
EXTINCTION
Maximum Games
Látványosság:
Átlagos
Játszhatóság:
Átlagos
Szavatosság:
Átlagos
Zene / Hang:
Átlagos
Hangulat:
Átlagos
5/10
Pozitívum
Izgalmas küzdelmek az óriásokkal
Negatívum
Önismétlő játékmenet; sovány tartalom és változatosság; minden szempontból nagyon átlagos kivitelezés

MARTIN BELESZÓL
Átvertek a szép képek.