.
 

PlayStation.Community

2018.06.14. 10:28 Kedvcsináló
7 hozzászólás
Szerző: Szativolution
Értékeld a cikket!
Felmelegített töltöttkáposzta, trópusi módra

A Far Cry első része anno nagy kedvencem volt, főleg trópusi világa miatt. A folytatás ugyan próbálta magasabb szintre emelni a játékmechanikát, hisz megkaptuk az afrikai helyszínt és az általunk favorizált hevességű harcok lehetőségét, de tisztán látszott, hogy még erősen próbálkozás szintjén tartott a stúdió. Majd kis idő múlva, a 2010-es évek elején megérkezett a 3. rész, vele pedig a szigetvilág. Kaptunk egy egészen érdekes és emberi sztorit, melyben Jason Brody-val és kis kompániájával próbálunk kijutni a horrorrá vált vakációból. Remekül adagolták, hogyan lesznek úrrá rajtunk túlélő ösztöneink és távolodunk el barátainktól, szeretteinktől.

Itt kezdődött a lassan védjeggyé váló, karakteres és pszichopata főgonosz szerepeltetése. Akárcsak a gyűjtögetős-kraftolós alapok és itt működött először tökéletesen a szabad játékmenet is.
Kidobtak mindent, amit utáltunk az elődökben. Naná, hogy az ellenőrző pontokra gondolok, hisz nincs FC-visszatekintés ezek megemlítése nélkül, de felhozhatnám az első rész mutánsos történetét is. Ez alá tökéletesen passzolt a remek soundtrack és a pofás (bár az akkorra már kicsit korosodó PS3 miatt visszafogott) grafika is. Közel sem volt tökéletes cucc, egy idő után csúnyán önismétlővé vált és megvoltak a maga korlátai, mégis, annyira jól lettek egymáshoz pattintva a kisebb alkotóelemek, hogy azóta már tudjuk: meghatározó nyomvonala lett a szériának. Foxhound minden részletre kiterjedő tesztjében simán be is húzta a 9 pontot és én is imádtam. De valóban klasszikus, ahogy emlékeinkben él, vagy csupán pont jó időben jelent meg? Az Ubisoft most segít megválaszolni a kérdést: idén nyáron PS4-re is megjelentetik a játékot.
A sorozat azóta három folytatást szült, mi meg pont azon kezdtünk el morfondírozni, hogy ebben a formában van-e a szériának jövője. Szeretném megérteni a stúdiót, mi vezérelte őket erre az újrakiadásra, ennyire közel az 5. epizódhoz, de ha már így történt, nézzük meg szórakoztató-e annyira a Far Cry 3 Classic Edition, mint új korában és hogyan próbálták jelenkori szintre tornázni az élményt.
Először is, nem hogy Crash vagy Colossus-féle minőséget és munkát felesleges várni, de én még remasterednek sem hívnám a portot. Oké, belenyúltak itt-ott, de az nem több a PC-s legnagyobb textúrák megjelenésénél, illetve a felbontás megnövelésénél. PS4-en ez 1080p-t, Pro-n pedig 1440p-t jelent, az fps-szám stabil 30-ra van belőve, amit szállít is tisztességesen. Növelték a látótávolságot és végre nem 10 méter után tűnik el a növényzet, hanem látszik már a túlsó dombon is valami. A fények és bevilágítás is tuning alá került, élesebbek a színek és az effektek, mindenképpen jobb ránézni a programra, mint megjelenéskor, csak hát ezt tudta anno egy frankóbb számítógép is, mi pedig csak azt a szintet kaptuk most meg, semmi többet. Sőt, vannak furán butult jelenetek is, például loot-olás közben, mint ha cell-shaded grafikára váltana a program.
Az irányítás is érdekesen viselkedik. Biztos vagyok benne, hogy az elmúlt időszak FPS-ei kezelhetőbbek lettek, de nem emlékszem, hogy ennyire csúszkált volna a célkereszt az előző generációban. Hiába játszottam az érzékenységgel, valahogy csúnyán labilis lett a célzás és a járművek irányítása is.
Amit még fontos megemlíteni, az a játékmódok teljes hiánya. A kampányon kívül se a multi, se a co-op nem tért vissza, pedig emlékszem, jó buli volt közösen szórni az ólmot.
Nagyjából ennyi a változások listája. Sokat nem szöszöltek vele, ez azonnal észrevehető, az egészet ráhúzták a nosztalgiára és az újoncok kíváncsiságára. Ezt viszont kevés. A régi motorosoknak szerintem felesleges újra nekifutni a címnek. Hiába hívogató, ahogy előjönnek a régi emlékek, már az első toronynál rá fogsz jönni, hogy te ezt nem is szeretnéd újra elölről kezdeni. Ezt pedig tovább görgetve áttérnék azokra, akiknek ez kimaradt. Érdekességként lehet vele próbát tenni, de nem vagyok biztos benne, hogy - akár a legújabb rész árnyékában - van létjogosultsága egy, ennyire megfáradt mechanikával dolgozó szoftvernek. Már akkor sem voltunk elragadtatva a tornyok megmászásától (18-at ráadásul), a kötelező virágszedéstől, vagy a mindig szűkös inventory-tól.
Úgy vélem, mindennek megvan a maga helye és ideje. A Far Cry 3-é 2012-ben volt, PS3-on, akkor élveztük nagyon, platináztuk ki és tettük fel a polcra. Jól is van az ott, felesleges piszkálni, netán lecserélni egy új verzióra. Persze, ha valakinek ez volt az örök kedvenc vagy akkor kimaradt, érdekli a cucc és szereti a Karib térséget, netán birtokában van a legutóbbi Season Pass, annak hajrá, csalódni nem fog, nem rosszabb a cím, mint megjelenéskor.

Csak hát annak már 6 éve...

(A játékot a kiadó biztosította tesztelésre. Köszönjük! A Far Cry 3 Special Edition jelenleg a szezonbérlet tulajok számára érhető el - mely ára 9190 Ft -, míg mindenki más június 26-ától veheti majd meg külön. Lemezes formában a Platinum Shop kínálatából rendelheted meg.)
Képgaléria
Olvasói vélemények
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
7. DrZaius  Szerkesztő
2018.06.17. 00:08:59
LV2
Válasz 6. Kazama_Jin üzenetére:
Ja, az lehet, ahhoz nem volt szerencsém PS3-on. Akkor ügyesek voltak Ubiéknál! :)
6. Kazama_Jin  PlayStation.Community tag
2018.06.17. 00:04:17
LV5
Válasz 1. DrZaius üzenetére:
érdekes dolog, mert a 4. rész ps3-as verziója mérföldekkel jobban néz ki, mint a 3
5. Tevez11  PlayStation.Community tag
2018.06.15. 10:51:06
LV23
Ps3-on komáztam, de Ps4-en nagy valószínűséggel kimarad idő hiány miatt....
"A fakezemmel,lekaszabolok pár Baszadékot"ArgFan75
4. panelproli  PlayStation.Community tag
2018.06.15. 07:16:27
LV1
Az irányítást hogy tudták igy elbaszni az rejtély. Elvileg jön rá patch.
3. Onimushaman  Szerkesztő
2018.06.15. 06:02:13
LV24
Most végeztem vele (szégyenszemre régen kimaradt), így az újabbak után csak a karakterek tetszettek. 10 évig nem szeretnék Far Cry játékot látni.
señor
2. VictorVance  Szerkesztő
2018.06.14. 20:40:18
LV16
Imádtam ezt a játékot annak idején PS3-on, az egyik kedvencem lett. Természetesen végigjátszom újra, felújított formában is.
Örülünk?
1. DrZaius  Szerkesztő
2018.06.14. 10:59:23
LV2
Anno lehetett látni, hogy rengeteg kompromisszum árán tudták csak megvalósítani a PS-re. Ahogy' írod is: későn kirajzolódó és gyérebb növényzet, alacsony felbontás, gyengébb fény/árnyék játék, stb. Valahogy nyögvenyelős volt NEKEM. Ettől még tetszett, csak nagyon érződött, hogy a konzolokra ráférne már egy generációváltás. Főleg mikor unokatesómnál megláttam pc-n, hogyan is kéne kinéznie... uhhh.... nagy volt már a szakadék konzol és pc között. Őrületesen jó játék amúgy!
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
Elmélkedő - Mitől lesz igazán jó egy E3?
2018.06.24. 10:00 PlayStation.Community
31 hozzászólás
Szerző: MolonLave
És mi a véleményed az ideiről?
AGONY (PLAYSTATION 4)
2018.06.23. 13:15 Játékteszt
4 hozzászólás
Szerző: DrZaius
Retúrjegy a pokolba.
SPACE HULK: DEATHWING – ENHANCED EDITION (PS4)
2018.06.21. 12:18 Játékteszt
5 hozzászólás
Szerző: ColdHand
Isten hozott a 40. évezredben, ahol nincs más, csak monoton gyilkolás!
Sekiro: Shadows Die Twice - egy új irány a FromSoftware-nél?
2018.06.19. 23:36 [E3] 2018
5 hozzászólás
Szerző: MolonLave
Előzetes az E3-ról, avagy mennyiben változik meg a megszokott Soulsborne szisztéma?
Mozi - Jurassic World: Bukott birodalom
2018.06.19. 10:05 Cool-Túra
4 hozzászólás
Szerző: VictorVance
Az élet utat tör.
VAMPYR (PS4)
2018.06.18. 10:15 Játékteszt
38 hozzászólás
Szerző: Onimushaman
Nagyon nem mindegy, hogy a szemfog melyik végén állsz.
EXTINCTION (PLAYSTATION 4)
2018.06.17. 11:28 Játékteszt
1 hozzászólás
Szerző: GrayFox
Kihalunk az unalomtól.
Regalia: Of Men and Monarchs - Royal Edition (PS4, PSN)
2018.06.16. 16:53 PlayStation Network
2 hozzászólás
Szerző: Angyalkus
Hogyan tartsunk életben egy királyságot?
ONRUSH (PLAYSTATION 4)
2018.06.15. 10:00 Játékteszt
5 hozzászólás
Szerző: B_Renato97
Száguldó roncsderbi.
Far Cry 3 Classic Edition (PS4, PSN)
2018.06.14. 10:28 Kedvcsináló
7 hozzászólás
Szerző: Szativolution
Felmelegített töltöttkáposzta, trópusi módra