PlayStation.Community

2018.04.27. 08:27 Classic PlayStation
8 hozzászólás
Szerző: VictorVance
Értékeld a cikket!
Istengyalázás kicsiben.

Miközben a fél világ Kratos legújabb kalandját nyúzza, vessünk egy pillantást a God of War sorozat egyik kevésbé ismert epizódjára, mely pontosan tíz esztendővel ezelőtt látta meg a napvilágot az akkoriban népszerűnek mondható, ámde nagytestvéreihez hasonlítva mérsékelt sikereket arató PlayStation Portable kézi konzolra. Persze, hogy mit lehet diadalnak és mit lehet kudarcnak hívni, az egy ilyen hatalmas nagy mamutcég esetében, mint a Sony, kicsit bonyolultabb: tény, hogy a PSP a behatárolt technológiai lehetőségei miatt nem ért fel például a PS2 szintjére, a PS3-éra meg pláne nem, ugyanakkor saját kategóriáján belül páratlannak bizonyult. Ezt a meghatározást még tovább erősítették a jobbnál-jobb exkluzív címek (oké, párat közülük később kiadtak nagy gépekre is, de ez a mostani lényegen nem változtat), mint a kellemes God of War mellékzönge, a Chains of Olympus.

Bocsánat, rossz szót használtam: a Chains of Olympus nem csak simán kellemes, hanem egyenesen zseniális, sőt, lélegzetelállító. Jó, nyilván 2018-ban már nem jön át annyira, de saját idejében lenyűgöző volt, hogy ez a játék nemhogy az akkori PSP-s kínálat abszolút élvonalába tartozott (lévén, hogy handheld gépről van szó, ezt sajnos sokan alapból komoly fenntartásokkal kezelték), hanem csont nélkül felvette a versenyt a két PS2-es rokonával.
Megpróbálom híven átadni az alkotás igazi mivoltát és jelentőségét, ezért egy klisés hasonlattal élnék: a Chains of Olympus gyakorlatilag az a PSP-nek, mint ami a God of War és a God of War II volt a PS2-nek. Megmutatta, hogy ha egy adott alkotás mögött egy kreatív ötletekkel és zsigeri szenvedéllyel működő fejlesztőcsapat áll, akik képesek a kitűzött cél érdekében vért izzadva kihozni magukból és készülő művükből a maximumot, akkor még egy ilyen, sokszor lenézett platformon is tudnak csodát művelni. Csakhogy amíg a PS2-es epizódok esetében egy szép lassan kifulladó, majd pedig egy ténylegesen a végét járó konzolon kellett bizonyítania Kratosnak, addig a Chains of Olympus egy méltatlanul mellőzött platform húzócímeként tetszelgett, ám ennél fogva lényegesen kevesebb figyelem illette, mint azt valójában megérdemelte volna. Hasonlóan járt egyébként a két évvel később megjelenő Ghost of Sparta is, PS3-as portok ide, vagy oda – viszont jeles érdemeiket így sem lehet elvitatni, vagy akárcsak megkérdőjelezni.

Azt azért nem árt hozzá tenni, hogy a Chains of Olympus talán a sorozat egyik leggyengébb része. Persze ez egy God of War esetében egyáltalán nem azt jelenti, mint ahogy normális esetekben találkozunk ezekkel a negatív jelzőkkel. Igen, tartalomban, szavatosságban, látványban, még történetben is elmarad társaitól, de még így is zseniális alkotás. Olyan mű, amiért anno két kézzel kapkodtak mindazon fejlesztők, akik arra adták a fejüket, hogy PSP-re készítsenek játékot – rimánkodva borultak volna térdre bármelyik isten előtt, ha legalább fele ennyire precíz és minőségi programot sikerül összehegeszteniük, mint tette azt a Ready At Dawn.
Az Irvine-i (Kalifornia állam) székhelyű csapat egykori Naughty Dog és Blizzard alkalmazottakból formálódott még 2003-ban, és főleg a Sony első kézi konzoljára megjelenő játékaikról ismertek – na meg a The Order: 1886-ról, ami korábbi alkotásaiktól eltérően igencsak vegyes fogadtatásban részesült, cserébe viszont nem mindennapi élménnyel szolgált, és bőven megelőzte saját korát. A fiúk/lányok tehát számtalan alkalommal bebizonyították, hogy tudnak játékot készíteni, első projektjük után – ami a Jak and Daxter sorozat spin-offja volt – szinte egyből a God of War nevű húsosfazék közelébe jutottak, s bár tehetségük „csak” két PSP-s felvonásra volt elég, munkájuk által a szuperlatívuszok kézi konzolon sem kerülték el a szériát.
A második rész epikus cliffhangere jól helyben hagyta a játékosokat, és lelkiekben már mindenki Kratos vérgőzös bosszúhadjáratának végére gyúrt, így a Ready At Dawnnak esze ágában sem volt megbolygatni az eseményeket, helyette inkább a legelső epizód elé szúrták le a képzeletbeli gombostűt az idővonalon. A Chains of Olympus főhősünk tíz éves szolgálata alatt játszódik, amikor is az olümposzi istenek katonájaként (értsd: beidomított eszközeként) járja Görögországot, csatáról-csatára erősítve a hellászi nagyságok hatalmát, miközben mindennél jobban szeretné kivívni azok kegyeit, hogy végre megbocsássák és elfeledtessék vele borzalmas múltbéli tetteit. Alighogy megtizedelte a perzsa király seregét és végzett annak házi kedvencével, a baziliszkusszal Attika városában, máris új fenyegetés üti fel a fejét. Héliosz, a napisten nyomtalanul eltűnt, a világ pedig sötétségbe borult, Kratost pedig régi emlékképek kezdik gyötörni. Hamar kiderül, hogy a háttérben gonosz erők szervezkednek, melyek a világmindenség pusztulását okozhatják, hacsak Spárta Szelleme nem lép közbe.
A rajongók és a szakma nem győzte körbedicsérni a játékot, ugyanakkor a történetet sok negatív kritika illette – tegyük hozzá, joggal. A sztori, mint olyan, csupán dísznek van jelen, az alkotást kizárólag a már jól ismert tulajdonságai viszik el a hátán – legjobban úgy tudnám ezt kifejezésre juttatni, hogy olyan, mint egy bámulatosan gyönyörű rajzolással megáldott képregény, ami viszont cselekmény szempontjából semmi egyedit, vagy legalábbis semmi kiemelkedőt nem mutat a műfaj nagyjaival szemben. Jól lehet, minden másban viszont az elit között helyezkedik el. Azonban a foghíjas történet ellenére akadnak érdekes pillanatokat, már ha csak azt nézzük, hogy a történet előrehaladtával Kratos abba a kellemetlen szituációba kerül, hogy döntenie kell a világ megmentése és saját személyes ügye között. Természetesen a spártai most sem hazudtolja meg önmagát, és elsősorban önző célok vezérlik, az egyenlet mégis összetettebb egy kicsit, ezáltal pedig megkapjuk a sorozat egyik legmeghatóbb és legemberibb jelenetét, ami bár messze van az üdvösségtől, mégis kellemes adalékként marad meg a rajongókban. Nem értelmezi át és nem ad új rétegeket Kratos karakteréhez, csupán olyan elemeke tesz hozzá, melyek által jobban megérhetjük, hogy miért viszonyul a főszereplő az istenekhez úgy, ahogy.
Csodát tehát nem kell várni a sztoritól, mozgalmas és élvezetes játékmenetet annál inkább.
A Chains of Olympus, minden hiányosságát a szokásos és mindig jó bevált God of War-recepttel kompenzálja. Azaz pöccre pontosan kiszámított, folyékony harcrendszerrel, aprólékosan kidogozott, szemkápráztató helyszínekkel, és a már sokszor említett monumentalitással, ami itt azért lényegesen behatároltabb módon van jelen, de a platform korlátozottabb lehetőségeihez képest mégis olyan csodálatos, epikus képi világ tárul a szemünk elé, melyhez hasonlóval csak nagyon-nagyon ritkán találkoztunk a Sony kézi konzolján. Szörnyekkel küzdünk, isteneket darálunk be, titánokat teszünk helyre – melyik másik PSP-s játékban tehettük meg ugyanezt, ilyen grafikával, ilyen formában, ennyire szórakoztatóan a God of Waron kívül? Na ugye!
A stuffnak egyetlen hatalmas nagy baja van: fájdalmasan rövid. Normálon körülbelül 4-5 óra a teljes játékidő, nehezebb fokozatosan sem sokkal több. Üresjárat nélküli, de mégis egydélutános élmény. A Challenge mód megpróbálja ezt feldobni, különböző próbákkal, mint például sérülés nélkül kell megölni egy adott mennyiségű ellenfelet, vagy úgy a másvilágra küldeni riválisainkat, hogy csak és kizárólag valamelyik varázserőt használhatjuk. Ha a főjáték maga nem is jelentett akkora kihívást (talán az egyik legkönnyebb rész a szériából), ez biztosan próbára tett jónéhányunkat, a legtöbb feladat inkább már kellemetlenül frusztráló volt, mintsem az átlagnál nehezebbnek bizonyuló, de azért egészséges szintű megpróbáltatás.

A Chains of Olympus minden hibája és eltérő mivolta ellenére teljes értékű szelete a neves szériának. Minden megvan benne, amiért a rajongók szeretik Kratos kalandjait, és egyáltalán nem küszködik olyan problémákkal, mint sok más társa, akik nagygépes pályafutásuk mellett néha-néha ellátogattak handheldre is, ahol aztán nem tudták azt a makulátlan minőséget hozni, mint a fősodorban. Ez a játék viszont tökéletes ellenpélda, egyúttal remek, követendő minta lett. Bárcsak az összes népszerű széria leggyengébb epizódjai is ilyenek lennének, mint ez!
Kapcsolódó tartalom
Olvasói vélemények
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
8. cratoska25  PlayStation.Community tag
2018.04.30. 19:59:08
LV5
Válasz 5. Matild üzenetére:
Kinek mi, valakinek a lego nem elég
Hjujj, de nehéz a jáátéékk..
7. cratoska25  PlayStation.Community tag
2018.04.30. 19:56:57
LV5
Nekem az 1 volt a leggyengébb, a legjobb meg GoS
Hjujj, de nehéz a jáátéékk..
6. Sakamoto_14  A bölcs
2018.04.29. 14:38:23
LV20
Egyetértek. Tényleg a leggyengébb, de volt értelme megcsinálni, tudunk rá úgy tekinteni, mint a sorozat teljes értékű tagja. Hála istennek kiadták PS3-ra is, különben kimaradt volna.
5. Matild  PlayStation.Community tag
2018.04.29. 14:28:47
LV3
Válasz 4. Noob üzenetére:
Dehogy volt. Halál dedó az egész.
Kaszabolás egy hiteltelen görög mitológiában, egy őrjöngő f.sszal a főszerepben? Ez aztán az érett, komoly szórakozás. Wow.
Gondolom mindenki fejet hajt, ha meghallja, hogy ezzel játszik az ember.
PSN_ID: Travis_HUN
4. Noob  PlayStation.Community tag
2018.04.28. 16:39:06
LV5
De jó játék volt ez PSP-re.
Én mindig igazat mondtam, akkor is, ha hazudtam.
3. jime  non-alcoholic
2018.04.28. 14:22:29
LV29
imádtam mind a két psp-s részt, nagyon örültem anno h kiadták PS3-ra.
"wake up, you're dead!"
2. mentoloshypo  Az indie fóbiás
2018.04.28. 06:10:56
LV28
Sajnálom, hogy kimaradtad a PSP-s részek. Valószínűleg pótolni sem tudom, hacsak egyszer ki nem adják őket PS4-re is.
1. Joel1970  PlayStation.Community tag
2018.04.27. 10:54:47
LV1
Számomra az új GOW után a legélvezetesebb rész az Ascension mellett.
RESIDENT EVIL 2
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
Kotodama: The 7 Mysteries of Fujisawa (PS4, PSN)
2019.10.16. 19:27 PSC egyperces
2 hozzászólás
Szerző: ColdHand
A női lélek lecsupaszításának művészete.
Contra: Rogue Corps (PS4, PSN)
2019.10.16. 12:08 PlayStation Network
7 hozzászólás
Szerző: MrZ
A furcsán öregedő katonák.
River City Girls (PS4, PSN)
2019.10.16. 11:50 PlayStation Network
2 hozzászólás
Szerző: Onimushaman
Ebben a városban még Kunio-kun nőjével sem érdemes b@szakodni!
TOM CLANCY'S GHOST RECON: BREAKPOINT (PS4)
2019.10.13. 21:43 Játékteszt
10 hozzászólás
Szerző: VictorVance
Eltörött a mécses.
WARHAMMER: CHAOSBANE (PS4)
2019.10.12. 12:51 Játékteszt
5 hozzászólás
Szerző: Sanada
Tegyél rendet csatabárddal!
The Legend of Heroes: Trails of Cold Steel (PS4, PSN)
2019.10.12. 12:39 Kedvcsináló
1 hozzászólás
Szerző: Andras_01
Legenda újratöltve.
Caravan Stories (PlayStation 4, F2P, PSN)
2019.10.09. 18:41 Kedvcsináló
8 hozzászólás
Szerző: martin
A vándorcirkusz az égbe megy.
Concrete Genie (PS4, PSN)
2019.10.08. 11:43 PlayStation Network
8 hozzászólás
Szerző: MolonLave
Színes tintákkal álmodni.
Ni no Kuni: Wrath of the White Witch Remastered (PS4, PSN)
2019.10.07. 12:21 Kedvcsináló
4 hozzászólás
Szerző: Angyalkus
Vissza a gyermekkorba…
Mozi - Joker
2019.10.07. 10:22 Cool-Túra
28 hozzászólás
Szerző: VictorVance
Egy megbomlott elméjű kisember vallomásai.