.

PlayStation.Community

2018.05.03. 14:52 Játékteszt
3 hozzászólás
Szerző: VictorVance
Értékeld a cikket!
Veszedelmes viszonyok.

Abban a szerencsés helyzetben részesülhettem, hogy én tesztelhetem a Batman: The Enemy Within című legújabb Telltale Games szerzeményt, mely nemcsak hogy szeretné befoltozni az előző szezon hatalmas hibáit, de emellett még egyedi látásmódjával azt a célt tűzte ki maga elé, hogy friss, eltérő látásmóddal gazdagítsa a Sötét Lovag hosszú múltra visszatekintő mítoszát. Ezt úgy kívánja elérni, hogy ősrégi karaktereket formál át és helyez bele olyan szituációkba, amik alapjában véve teljesen idegenek lennének tőlük, viszont az írógárda a jól ismert jellemvonások legtöbbjének elhagyásával mutatja be őket újra, modernizálva, és más fényben megvilágítva. Nagyon-nagyon érzékeny pontokra tapintottak tehát, az pedig, hogy mindez komolyabban megfeküdje néhány rajongó gyomrát, szinte elkerülhetetlen.

Mivel amióta az eszemet tudom, lelkesen bújom a képregényeket (már akkor is ezt tettem, amikor még olvasni sem tudtam), és többek közt Batman elhivatott rajongója vagyok, így megértem azt a negatív visszhangot, vagy legalábbis erős értetlenséget, amit ezek a változtatások okoztak a Bőregér bálványozóinak körében. Kezdődött az egész az első évad Pingvinjével, most pedig nagyjából ugyanaz a folyamat megy végbe Batman legnagyobb, legismertebb ellenfelével, Jokerrel is, igaz a korábbiaknál jóval drasztikusabb módon.
A The Enemy Within első két epizódjáról már írtam korábban, most a maradék hármat veszem górcső alá, illetve jórészt az egész szezon legérdekesebb, egyben legfontosabb elemével kapcsolatban próbálnám meg összeszedni a gondolataimat, ami nem más, mint a főhős és a Telltale-féle Joker közti meglepően újszerű kapcsolat prezentálása.
Bár az ötrészes történetnek ez igazából egy nélkülözhetetlen, ámde mégiscsak egy szelete a sok közül, a második szezon színvonaláról nagyjából mindent leírtam már az előző cikkemben. Azóta nem nagyon változott semmi: a sztori tovább csordogál az egyenletes, néha-néha logikátlan, de azért összességében korrekt és tisztességes medrében, a grafika ugyanolyan átlagos, mint azt már megszoktuk, azonban legalább kellemetlen akadozásokat és fagyásokat nem produkál a stuff, a Telltale formulája pedig egyre jobban fárad. Akármennyire igyekeznek az alkotók, nemsokára bizony ráférne valami érdemi újítás ezekre a játékokra, gondolok itt például a korlátozott szabadságra, a lassabb játékmenetre, vagy a feleslegesen elnyújtott QTE-szegmensekre (ami egy idő után már kifejezetten idegesítő is), egyéb kisebb problémákkal együtt, ezeket kellene valahogy kijavítani.
Szerencsére a The Enemy Within forgatókönyve többé-kevésbé feledteti ezeket a gondokat. Lebilincselő, kis túlzással élve csavaros és remek történetet kalapáltak össze a fejlesztők – rápakoltak egy pár lapáttal az első évad bukdácsoló színvonalára, a javulás határozottan kitapintható. És amikor új fényben tündöklő karakterekről beszélek, akkor azt a főhősre is értem: nem újdonság, hogy Batman mellett Bruce Wayne is kiemelt szerepet kap a játékban. Azaz egyszer civilben kell igazságot tennünk, jelmez, és mindenféle kütyü nélkül, máskor viszont akár választhatunk is, hogyan szeretnénk elindulni akciózni. Az, hogy Bruce is kiveszi a maga részét a cselekményből, sokkalta sebezhetőbbé és esendőbbé teszi a karaktert, hiszen így teljesen magára van utalva, gyakorlatilag lecsupaszítva, a dolgát könnyebbé tevő technológia nélkül kell helytállnia. Nem állítom, hogy ez minden ízében hitelesen, vagy karakter-hűen van előadva (jó párszor Bruce hihetetlenül bárgyú és ügyetlen ennek köszönhetően), ugyanakkor bevonása az események sűrűjébe egy átélhető figurát farag belőle, akinek civilben legalább akkora felelősség nyomja a vállát, mint amikor felölti Batman ruháját.
Merthogy ezúttal már döntéseink sem csak úgy lógnak a levegőbe, komolyabb következmények nélkül, hanem igenis kihatnak a cselekményre, legalábbis jobban, mint ahogy az előző évadban láthattuk.

A legnagyobb, egyben legfontosabb újítás ezzel kapcsolatban, hogy az utolsó epizódban John Doe történetszála addigi döntéseinktől függően kétféle formát ölthet. Ha egész idáig ellenségként kezeltük a fura, és nem teljesen épelméjű, kissé ügyetlen mókamestert, akkor a szezon végére megszületik az őrült, klasszikus értelemben vett Joker alakja (vagy legalábbis nagyon közel áll ahhoz), viszont ellenkező esetben, ha a négy rész során barátként viszonyultunk hozzá, akkor mellénk áll, mint megkérdőjelezhető morális kódexszel rendelkező, labilis idegrendszerű „igazságosztó.” Így a Telltale két eltérő mentalitású Jokert kínál, két különböző történetszállal – ha valamiért igazán lehet szeretni a The Enemy Within-t, akkor ezért igen.
Más téma, hogy ez a roppant érdekes és figyelmet felkeltő dolog vajon jól működik-e gyakorlatban. A karakterfejlődés miatt egyértelműen hátba veregetést érdemelnek az írók, az egész évad során ötletesen, részletesen és szépen lassan építették fel Joker figuráját. Az első jelenése után nem sok jóra lehetett számítani, azonban itt teljesen új mélységeket kap, ami biztos vagyok benne, hogy legalább annyi rajongót lenyűgöz, mint amennyit feldühít. Ilyen szélsőségek között próbál lavírozni a Telltale, az biztos, hogy nem egy könnyen emészthető prezentálás ez, de mindenképp egyedinek mondható ötlet – bár a várva-várt csúcspontok azért nagyon hiányoznak.
De végeredményben úgyis mindenki a nagy vadra kíváncsi, nem a bárányra. A rajongók AZT a Jokert akarják látni, nem holmi pozitívnak beállított félresikerült Batman-klónt. Nekik jó hír lehet az, hogy végül is bármennyire igyekszünk, a történések végkimenetele mindenképpen ugyanoda fut ki. Azaz meghozhatjuk akár a legjobb döntéseket is, maximálisan megbízhatunk benne, minden másénál jobban foghatjuk a pártját, a finálé már kezdettől fogva adott. Egyrészt nyilván törvényszerű, hogy a fejlesztők ennyire megkötötték a kezünket (egyben megnyugtatták a rajongókat), hisz a forgatókönyv gyakran indul el egy olyan irányba, melynek céljában a Denevérember mítoszának a megcsúfolása foglal helyet (bár szerencsére nem jut el odáig), másrészt kellemetlen, hogy a játék gyakorlatilag rákényszerít minket a drasztikus cselekvésre, ami persze csak egyféleképpen végződhet.

Mindezek ellenére mégis a The Enemy Within védelmére kell, hogy keljek. Ha az első évadhoz mérjük, határozottan pozitív a változás, bár nyilván a hibák többsége megmaradt, mondjuk mára már megszokhattuk, hogy a Telltale művekkel kéz a kézben jár a legjobb esetben is tisztességes grafika, az egyre fáradtabb formula, na meg a bugok tömkelege, az akadásokkal együtt, viszont a remek sztori kompenzálja mindezt.
A meglepőnek mondható befejezés után viszont kíváncsi leszek, hogy innen hova tovább. Mert nyilván lesz folytatás, ugyanakkor a meghozott döntések fényében ritka nagy kihívás lesz továbbszőni a cselekményt, de ha az írók nem szakítják félbe a második szezonnal végbevitt minőség-emelkedést, akkor akár még az utóbbi évek legemlékezetesebb és legjobb Telltale játék megszületésére is nagy az esély.

(A játékot a kiadó biztosította tesztelésre. Köszönjük! A teljes évad megvásárolható a PS Store-ból [a]9190 Ft-ért[/a], vagy az öt rész bármelyike külön-külön 1990 Ft-ért.)
Képgaléria
Kapcsolódó tartalom
Olvasói vélemények
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
3. Joel1970  PlayStation.Community tag
2018.05.04. 01:27:42
LV1
Majd Plusba jó lesz!
LG OLED 55" E6V with PS4 PRO,PSN ID:aron8008
2. Zsolt  PlayStation.Community tag
2018.05.03. 16:50:49
LV11
Az első évad nagyon tetszett. Ezt is biztosan be fogom szerezni.
1. Onimushaman  Szerkesztő
2018.05.03. 15:16:27
LV24
Reszben tetszett, de a LIS utan mar nem.adja ez a formula.
señor
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
BATMAN - THE ENEMY WITHIN
Telltale Games
Látványosság:
Átlagos
Játszhatóság:
Átlagos
Szavatosság:
Zene / Hang:
Kiemelkedő
Hangulat:
7/10
Pozitívum
Egyedi történet; remek karakterfejlődés; a minőség határozottan javult az előzmény lagymatag színvonalához képest
Negatívum
Erősen fáradó formula; Telltale-címekkel kéz a kézben járó problémák