.
 

PlayStation.Community

2018.04.23. 08:47 PlayStation Network
0 hozzászólás
Szerző: ColdHand
Értékeld a cikket!
Az megvan amikor Kleopátra, Leonardo da Vinci, és Beethoven elkésnek a kémia óráról?

Hallottál valaha az "RPGvania" kifejezésről? Ha nem, akkor ne csüggedj, mert csak egyetlen egy játékkal kapcsolatban olvashattál volna róla, az pedig a Dan & Gary Games csapata által fejlesztett Super Daryl Deluxe. A készítők a klasszikus RPG-elemeket (karakterfejlesztés, küldetések, lootok, stb.) akarták belekeverni a metroidvania stílusban készült helyszínekbe és (SPOILER!) ez sikerült is. Az más tészta, hogy ezt korábban mások is megcsinálták már, ráadásul jobb minőségben.
Történetünk ott kezdődik, hogy nyomozóként egy horda csuklyás tagot bucira verünk, miközben igyekszünk megmenteni a nőt, és bosszút állni megölt társainkon. Ezután kiderül, hogy csak képzelődtünk. Majd visszapörög az idő, bemutatkozik két végzős diák, akik feltalálják az önsegítő könyveket, majd elkezdődnek Daryl Whitelaw kalandjai, aki új tanulóként érkezik a Water Falls High School intézményébe, és megismerkedik azokkal, akik a kezdeti képzelgésekor a társai voltak. Ergo az egész játék egy visszaemlékezés. Egy szürreális, abszurd visszaemlékezés.
Hagyjuk is a történetet, mert már most többet árultam el róla, mint amennyit megértettem belőle!

Az RPG-esszencia szerencsére nem csak abban nyilvánul meg, hogy főszereplőnket mindenféle tulajdonságnövelő tárgyakkal megpakoljuk. A játék helyszínéül szolgáló suliban a fő tennivalónk a küldetések felvétele, teljesítése, és leadása lesz. Ahol felkiáltójel nyújtózkodik a levegőben egy karakter feje felett, annak biztosan van valami kínja. Komoly dolgokra nem kell gondolni, 80%-ban olyan feladatokat adnak, hogy bizonyos tárgyakból le kell szállítani egy megadott mennyiséget, de néha akad másfajta quest is.
Továbbá a szerepjátékos elemek közé tartozik az is, hogy a folyton újratermelődő ellenfelek rendelkeznek fejlettségi szinttel, amit ha összevetünk Darylével, akkor könnyedén kisakkozhatjuk, hogy érdemes-e belemenni a harcba, vagy jobb elkerülni az illetőt. Minden leölt förtelem után automatikusan karakterlapunkra íródik a szerzett tapasztalatpont (XP), valamint az SXP, amivel képességeinket húzhatjuk fel. Potyogni fog némi pénzmag, illetve tárgy is, ami vagy valami gyűjthető kacat, vagy felszerelés lesz. Daryl háromfajta értékkel van ellátva, amiket a ráaggatott ruhadarabokkal, fegyverekkel tudunk feltornázni. Ez a három tulajdonság az életpont, a védelem, valamint a sebzés – amit valamiért egy súlyzó ikonjával szimbolizáltak a készítők. Minden egyes felszerelés ezeket az értékeket manipulálja, plusz elláthatják hősünket passzív képességekkel is.

Az XP pontok működését szerintem nem kell túlmagyaráznom. Ha összegyűjtöttük belőle a determinált mennyiséget, akkor Daryl szintet lép és a fent ismertetett értékek megnőnek. Az SXP (skill experience point) már kicsit más tészta, ugyanis azokból vásárolhatjuk meg a képességek következő szintjét, így fejlesztve azok tulajdonságait. Ezek a képességek voltaképpen a támadómozdulatok, amiket 4 plusz 1 gombra bepattinthatunk. Támadásokból több tucat vásárolható, a sima pusztakezes sorozattól kezdve a banánbumeráng hajításon át a Maszkféle tornádópörgésig van minden. Elsütésük után nem használhatóak újra azonnal, néhány másodpercet várni kell míg lehűlnek. Szóval az SXP pontokkal ezeket a képességeket húzhatjuk fel a következő szintre, újabb támadásokat pedig a gyűjthető tankkönyvekkel vehetünk a szekrényünknél.
Van még egy úgynevezett PP pont is, amit a különböző feladatok végrehajtásáért kapunk, harácsolásukkal pedig a népszerűségünk szintjét emelhetjük, ami passzív képességek feloldásával jár.
Amúgy a suliban töltött első órák a betanulásról fognak szólni. Mire végzünk a prológussal, már képben leszünk, hogy mi-merre.

Tehát adott a központi helyszintként szolgáló suli, és az abból nyíló helyszínek, mint például a szellőzőrendszer, a tantermek, és a különféle tantárgyakhoz tartozó világok. A töri teremben eljuthatunk Napóleonhoz, Július Cézárhoz, de Kleopátra egyik piramisát is bejárhatjuk, s közben a történelem nagy alakjaival találkozhatunk, akik ellátnak tennivalókkal. Az ellenfelek is küszködnek azzal, hogy beleilljenek az adott környezetbe, de ez nem sűrűn sikerül nekik. A zene világában trombitáló szellemek, lebegő cintányérok, napszemüveges, kazettás magnót hallgató szaxofonok, a tudományok tantermében pedig mindenféle két lábon járó kémcsövek állják majd utunkat. De Tolkien entjei is felbukkannak, valamint egy elátkozott házban űzhetjük majd ki a kísérteteket, illetve menthetjük meg a Mikulást. Szóval komolyságra senki se számítson, a készítők gyógyszere messzire gurult a fejlesztés alatt, de lehet ki se váltották.
Sajnálatos módon kisebb-nagyobb gikszerek vágnak alá a játékélménynek.
A nagyobbik gond az, hogy a játék piszok unalmas és monoton tud lenni. Egyrészt ez köszönhető a loot-harácsoló feladatok ismétlődéseinek, másrészt az ellenfelek mesterséges intelligenciájának. Ugyanis az még egy dolog, hogy az esetek többségében a lények nem esnek automatikusan a torkunknak, ha meglátnak, simán elsétálhatunk mellettük. Viszont ha felverjük a vércukor szintjüket, akkor jó ha kétféle támadást is bevetnek ellenünk, de még úgy se biztos, hogy elönt minket az adrenalin. Gyakorlatilag ha jól válogattuk be a támadásokat, akkor a gombok sorba nyomkodásának ismétlésével simán leverjük az erősebb lényeket is. Arról nem is beszélve, hogy a terep adottságait kihasználva bármiféle kockázat nélkül verhetjük le a dögöket, és gyűjthetjük be a cuccokat.
A készítők észrevehették a hibát, és később már több olyan helyre is sikerült befutnom, ahol jó párszor otthagytam a fogam. A főellenségek színvonala is hirtelen ugrott meg, a kezdeti lomha, pár támadással operáló batárok után olyan fürge és komplexebb boss-ok jöttek, hogy csak pislogtam, és rendesen át kellett dolgoznom a taktikáimat. Emellett még azzal próbálták nehezíteni a játékot, hogy nem tettek a játékba checkpointot. Manuálisan kell mentenünk a mellékhelyiségekben, ahol az életerőnket is visszatölthetjük, mivel HP-töltő tárgyak nincsenek.

A másik negatívum maga a terep, ami némileg megcsúfolja a metroidvania stílusát. Oké, a fent említett kísértetkastély, vagy a piramis rohadt nagy és zegzugos, de míg a szójáték alkotóelemeinél (gyk: Super Metroid, Castlevania Symphony of the Night) mindig egy újonnan megszerzett képesség, vagy tárgy kellett ahhoz, hogy új területekre tehessük a lábunkat, addig itt a készítők engedélyével (értsd: ha a történet eljutott egy bizonyos pontra) tehetjük ezt meg. Valamint érezhető még az is, hogy a szavatosságot a küldetések számával próbálták kitolni, ami nem a legjobb megoldás sajnos. Főleg hogy – mint fentebb említettem – ebben a stílusban már jelent meg játék, ami ezt (is) jobban kezelte. Ráadásul ott van még az is, hogy a kisebb területek közötti átmenetnél indokolatlanul sokat tölt a gép. Percekről szó sincs, de ilyen grafika, illetve adatmennyiség mellett csöppet soknak tartom azt az 5-10 másodpercet. Azt sem értem, hogy a monológoknál miért csak az átvezetőknél van szinkron. Baromi sok szöveg van a játékban (annak ellenére, hogy a főszereplő meg se szólal), lehet nagy meló lett volna mindet felmondatni, de mások ezt meg tudták oldani korábban.

Grafikailag stílusos, jól áll neki ez a félig fekete-fehér, félig színes megjelenés, és az animációkkal sincs komolyabb probléma. Kezelésileg teljesen rendben van annak ellenére, hogy kezdetben tök fura a támadás rendszere, valamint, hogy a csapásokat úgy kell összefűzni, hogy mire elsütjük a harmadik-negyedik képességet, addig lehűljön az első. Így gyakorlatilag végtelen kombókat oszthatunk ki, sajnálatos módon a gép nem számolja őket. Játékmenetileg viszont unalmas, monoton, valamint túl könnyű tud lenni, és ez a mesterhármas szépen le is tudja ölni a kihívást, valamint a játékélményt. Szavatosságra egy rossz szó nem érheti a programot, hatalmas a terület, amit bejárhatunk, plusz rengeteg küldetést teljesíthetünk, mire végére érünk a történetnek. Nem mellesleg vannak kinyitásra váró kincsesládák, és még más egyéb titkos holmi, amiket felkutathatunk. Zenei téren sincsenek gondok, néhány helyen kifejezetten jó muzsikák szólnak, ráadásul a WC-re érve tompítva hallhatjuk őket, mintha kintről szűrődnének be. A szinkronhangokat viszont hiányolom. A játék hangulati részét pedig már leírtam, és nem is ismételném magam.
A Super Daryl Deluxe sajnos nem tudta megugrani azt a szintet, amit a műfajban más játékok (pl. Dust: An Elysian Tail) már elértek. Ettől függetlenül leginkább ínyenceknek ajánlom, akik szívesen mászkálnának egyet egy minden logikát nélkülöző, szürreális iskolában (ami engem leginkább Terry Pratchett Korongvilágára emlékeztetett), valamint nem zavarja őket a monotonitás, és a hosszas grindelés. A műfaj szerelmesei is megpróbálkozhatnak vele, de lehet ők jobban teszik, ha kivárnak egy leárazást.

(A játékot a kiadó biztosította tesztelésre. Köszönjük!)

Kiadó: Dan & Gary Games
Fejlesztő: Dan & Gary Games
Megjelenés: 2018.04.10.
Ár: 5990 Ft
Játékosok száma: 1
Kép: 1080p
Demo: Nincs
Méret: 7.08GB
Web: https://danandgarygames.com/superdaryldeluxe
PSN feltöltőkártya: [a http://platinumshop.hu/product/4929/PlayStation-3-PS... Shop[/a]
Képgaléria
Kapcsolódó tartalom
Olvasói vélemények
Super Daryl Deluxe
Dan & Gary Games
KÖZÉPSZERŰ