.

PlayStation.Community

2018.04.13. 13:10 Kedvcsináló
1 hozzászólás
Szerző: martin
Értékeld a cikket!
DC szuperhősök halálos dózisban.

Amikor 2017 májusában megjelent a Warner Bros. Games Injustice 2 című versus bunyója, talán lehet azt mondani, hogy váratlanul jó értékeléseket gyűjtött be a szaksajtótól. Victor kollégám itt a PSC-n egy hangulatos tesztben 9 pontra értékelte, kiemelve például a game tartalmi részének gazdagságát. A "váratlanság" ebben a történetben egyébként egy elég érdekes tényező, hisz szerintem nagyon sokan remélték azt, hogy ez egy igazán remek játék legyen, de legalább ugyanennyien féltek is tőle, hogy a első felvonás tükrében ez a bravúr nem fog sikerülni a Mortal Kombat széria mögött álló NetherRealm Studios fejlesztőcsapatának.
Hiába volt ott azonban a sok 8-9 pont, és hiába harsant egyes neves nyugati magazinok lelkendezése, az Injustice 2 a playerek körében nem robban akkorát, mint kellett volna. Eladási számokba igazából bele sem akarok menni, sőt, még utána sem néztem ezeknek a neten: amiről én beszélek, az a felhasználói visszhang (pl. fórumkommentek), ami feltűnően mérsékelt volt annak idején. Egy picit úgy tűnt, hogy örülünk ugyan az Injustice 2 érdemeinek, de ennek semmiféle hangot sem adunk, sőt még arról sem beszélünk, hogy egyáltalán megvásároltuk a játékot.
2017 nyarán még egy híres-neves versus bunyó debütált egyébként: a Bandai Namco-féle Tekken 7. Azt gondolom, kimondva vagy kimondatlanul, de az Injustice 2 körüli felhajtás elmaradásának sajnos valahol ez a játék is oka volt. Bár a T7 egyjátékos tartalmát tekintve messze-messze elmarad az I2 mögött, mégis, ez az ikonikus franchise sokkal kedvesebb a PlayStation játékosok szívének, valamint eSport / online multiplayer jelentősége is erősebb, ezért szinte biztosan többen vásárolták meg a Tekkent, mint az Injustice-t.
Hogy pontosan "mi volt a baja" a magyar playereknek az Injustice 2-vel, nem tudom. Olvastam olyan véleményeket példának okáért, hogy a játék harcrendszere túlságosan hajaz a Mortal Kombatra, és olyanokat is, hogy az online része a felszerelésekre aggatott random statoknak köszönhetően "komolytalan" és "igazságtalan"...

Legjobb barátom azonban megvette az Injustice 2-t és mondhatni erősen rácuppant, minek eredménye 25 ezer lejátszott meccs és 474 óra játékidő lett (ez 2 héttel ezelőtti adat, azóta gyarapodott). Mivel az utóbbi közel egy évben szinte csak ez a játék futott nála, értelemszerűen én is részese lettem a DC szuperhősök küzdelmének, és gyakori látogatásaim alkalmával anélkül ismertem és szerettem meg a game minden apró részletét, hogy magam megvásároltam volna.
Hosszú éjszakákon át püföltük ellenfeleinket - és kapkodtuk ki egymás kezéből a kontrollert a nyert vagy vesztett meccsek után - a játék single player Multiverzumaiban, néha online, no és persze a Guild módokban. Vitatkoztunk beállításokon, taktikákon és felszereléseken, ruhaszetteken, karakterek erősségein és gyengeségein, húztunk fel maxra karaktereket, és nyitottunk ki több mint tízezer loot-dobozt, hogy tovább növeljük a már amúgy is kezelhetetlenül abszurd mennyiségben rendelkezésre álló cuccaink számát. A gyűjtőszenvedély, hiába...
Mivel alapszabály, hogy egy ilyen játéknál mindig a házigazda szava a végső szó, egyre többször éreztem azt, hogy nekem is kéne egy saját Injustice 2. Nyilván tudtam, hogy én nem fogok 500 órát a játékba pakolni és valószínűleg nem rántok fel csúcsra minden figurát, de van ennek a szoftvernek több olyan izgalmas alkotóeleme is, amit nagyon szerettem volna magam menedzselni. Így aztán totál kapóra jött nekem a fullos kiadásként leírható Injustice 2: Legendary Edition márciusi megjelenése.
Friss történetek újaknak és régieknek

A Legendary Edition az Injustice 2 komplett gyűjteményes kiadása, amiben egyfelől minden korábbi DLC harcos (10db) és számos extra tartalom (pl. speciális kosztümök) egyszerre megtalálható, másfelől egy komolyabb tartalmi bővítést is hozott, ami az addig max 20-as szintű karakterek 30-asra fejlesztését teszi lehetővé. Azok számára, akik rendelkeznek a szoftver eredeti verziójával, a Legendary Update ingyenesen elérhető - a fizetős karakterek természetesen NEM -, ami egy eléggé fair lépés volt a kiadó részéról.
Köszönhetően a szintemelésnek, egy halom apróság adjusztálásra került: ilyen például a felszerelések és karakterek szintezésére szolgáló Regen Tokenek átalakulása, melyekből a régi fajta automatikusan kreditté alakult azok számára, akik már rendelkeznek a szoftverrel.
Akik eddig vagyonokat költöttek felszereléseik vizuális módosítgatására, a Transform opcióra, azok most a PlayStation Store-ból megvásárolhatnak egy Infinite Transforms nevű lehetőséget, amivel a továbbiakban - az amúgy in-game gyűjthető - Source Crystal nélkül formázhatják cuccaikat.
A figurák 20+-os továbbfejlődésükkel két újdonságot is kapnak: a 25-ös szint elérésével huszonöt Inventory Slot nyílik meg a gyűjtögetők örömére, 30-on pedig bekerül mindenkihez egy Augmented Slot nevű okosság, mely az Ability-khez hasonló finom módosításokra ad lehetőséget.
Szintén újdonság a level-emelkedéssel értelemszerűen járó magasabb szintű felszerelések megjelenése, melyek statjaikban és külsőségeikben is további változást hoztak. Vannak friss epikus minőségű szettek is, valamint a fejlesztők - a rajongók igényeit figyelembe véve - olyan kunsztokat is megléptek, mint például Green Arrow ikonikus csuklyájának behozása, vagy a prémium skinek közé (melyek az eredeti karaktert csak személyének külső megjelenésben módosítják) megvásárolhatóként bekerült Batman maszk nélküli kivetülése, azaz az öltönyös Bruce Wayne, aki véleményem szerint egy dimenzióval megnövelte a Denevérember vizuális élvezeti értékét.
Jó hír azoknak, akik a game legmagasabb, Legendary szintű felszerelésének begyűjtésére adják a fejüket, hogy a Legendary Multiverse feladatsorai immár minden egyes DLC karakter számára megnyíltak.
Veteránoknak talán nem akkora durranás, de a kezdőknek mindenképpen érdekes lehet az új Learning mód, ami egy feladatokkal gazdagon teletűzdelt Practice mentnek felel meg. Azt mondom, nagyon kellett ez a funkció a programba, mert itt tényleg a kis ütéstől kezdve a kombózásig (Basics, Advanced Mechanics, Combat Strategy) minden lehetséges tudnivalós elmagyaráz és megtanít a szoftver, és ha ezt valaki végigcsinálja, biztosan nem hisz majd olyan blődségeket, hogy az Injustice 2 harcrendszere a Mortal Kombat másolása. Mivel egyébként ebben a szegmensben is gyűjthető Source Crystal, még a haladó playereknek is van értelme végigcsinálni a küldetéseket.

Amennyiben valaki már korábban megvásárolta a szoftvert, a Legendary Edition - időzítését tekintve - szerintem nagyon jókor érkezett meg. Biztos vagyok benne, hogy kedvenc karaktereit - sőt mindenkit, aki listájában volt - már mindenki 20-ra húzta, és az is fix, hogy mindenkinek volt már több olyan állandó, megszokott szettje is, amit megfelelő helyzetekben használt.
Ha valaki inkább az egyszemélyes játékot, legfőképpen a Multiverse-et favorizálta, valódi kihívást már csak a legnehezebb feladatokban talált, ott sem mindig, így nekik leginkább már csak a Legendary Multiverse végtelennek tűnő gründolása maradt. A multizóknál persze némiképp alakult a helyzet, hisz a valós játékosok mindig okozhatnak meglepetéseket, azonban egy átlag képességű online player is valószínűleg eljutott már oda, hogy inkább csak mennyiséget (statok és cuccok) termelt, de előre nem igazán haladt. Így aztán ez a plusz 10 szint, a sok új cucc, és a számos friss lehetőség újabb hónapokra szegezi majd oda az Injustice 2 játékosokat a képernyők elé.
Aki eddig még nem szánta rá magát a bunyóra, annak ez a fullos változat most a legjobb lehetőség a belépésre. A rengeteg különböző és különféle stílust képviselő karakter sok száz élvezetes játékkal teli órát garantál, és ez esetben történetesen tök mindegy, hogy egyedül vagy multiban akarsz-e verekedni. A sztori mód, a Multiverse, az AI Battle, a töménytelen mennyiségű extra változó (pl. tükrözött vagy forgó helyszínek, behozható segítők és segítségek, a mindkét player dolgát megnehezítő szívatások, vagy a mókás, vicces, zavaró beszúrások), valamint a további mellék-játékmódok olyan elképesztően gazdag tartalommal bírnak, amivel csak kevés szoftver büszkélkedhet ebben a zsánerben!

Az Injustice 2 egyébiránt immár 4K / HDR látványvilágot is képes megjeleníteni, bár ez nem a Legendary Edition érdeme, hanem időközben érkezett patch formájában. Nagyon fontosnak találtam azonban megemlíteni, hogy ez a játék már csak vizualitása miatt is tényleg valódi kényeztetés a szemnek.
Oké, nem minden karakter tökéletes: főleg az átvezető filmekben arccal is szereplő hölgyeknél akadnak fura megoldások. Wonder Woman például továbbra is eléggé hajaz egy átoperálás előtti ladyboyra, Black Canary pedig olyan, mint Christina Aguilera azon időszakában, amikor egy duci amerikai egyetemista képében "tündökölt". A teljesen beöltözött, maszkos figurák ugyanakkor brutálisan jól festenek a kis mozikban, főleg annak fényében, hogy megszámlálhatatlan módon alakíthatjuk őket a kosztümökkel.
In-game azonban már teljesen kompromisszummentes a látvány.
A 4K miatt a pengeéles, ragyogó karakterek szinte kimásznak a tévéből, a pompás effektek már-már leolvasztják a televízió képernyőjét, a színpompás hátterek pedig már attól függően is befolyásolják a hangulatot, hogy éppen mely szereplőket hozzuk be rájuk.
Az Injustice 2 ugyanakkor azon mókák közé tartozik, melyek akkor is kiváló élvezetet okoznak, ha nem veszünk részt benne, csak nézzük. És, hogy ez mit jelent...?

Automatizált Élvezkedés

E kedvcsináló elején említettem, hogy az Injustice 2-ben vannak olyan alkotóelemek, melyek engem személy szerint menedzselésre inspiráltak. Ez pedig a game szerintem indokolatlanul alul-prezentált és nem kellőképpen kihangsúlyozott része, a Gran Turismo B-Spec módjához nagyon hasonló AI Simulation, azaz a robotjáték!
A dolog a következőképpen működik: minden karakter számára adott 2 AI beállítási lehetőség, melyeknél nem csak felszerelést variálhatjuk, ezzel befolyásolva a figura lehetőségeit, de a gép által végrehajtandó küzdőstílust is. Pontok elosztásával erőltethetjük a letámadást, a közel- vagy távolsági harcot, a kombózást, és még sok minden mást. Ugyanazon karakterből csinálhatunk egy zúzós, pofozkodó mániákust, elegánst taktikust, vagy látványos kunsztokkal brillírozó bűvészt - a lehetőségek száma gyakorlatilag végtelen!

Tegyük fel, hogy a Multiverse feladatok során olyan szituációba kerülünk, hogy korlátainknak köszönhetően egyszerűen nem boldogulunk az ellenféllel. Megesik, hogy nem vagyunk túl ügyes bunyósok. Vagy egyszerűen csak elfáradunk. Vagy buliban vagyunk és nincs kedvünk kiszakadni a társalgásból. Vagy érdekel és izgat minket a versus hirig stratégiai része. Vagy fizikailag nem akarunk részt venni a bunyóban, csak menedzserként beleavatkozni a történésekbe. Vagy gründolni szeretnénk, de csak közvetetten, nem aktívan; közben elolvasni egy cikket, könyvet, elmosogatni a konyhában, vagy megkajálni - bármi olyat csinálni, amit kontrollerrel a kézben nem tehetnénk meg.
Erre alkalmas kiválóan a robot-mód. A mozizásra.
Ami ebben az egészben a legjobb, hogy a Multiverse-en belül bárhol tudjuk a robotokat alkalmazni. Ha egy karaktert húzni akarunk úgy, hogy közben cuccokat is kapjon, keresünk egy szinthez nem között feladatot és ráengedjük a robotot. Ha izgalomra vágyunk, nézünk egy fullos kihívást adó "Golden Boy" ellenfelet, és például egy nem túl erős szereplővel rakjuk össze. De azt is megtehetjük, hogy a legzorallabb, legjobban felszerelt emberünket hozzuk be, és abban gyönyörködünk, milyen ügyesen kombózik (ahogy mi soha nem tudnánk), vagy veri szarrá azt a gonoszt, akinek statjai messze meghaladják a miénket.
Száz szónak is egy a vége: ez az AI "robotmód" egy olyan újszerű, szórakoztató, előremutató funkció az Injustice 2-ben, amit én személy szerint nagyon sokszor szeretnék látni a jövőben, mindenféle más (stílusú) játékokban is. Ez a szimuláció stratégiát csinál a versus bunyóból, mankót ad a gyöngéknek, segítséget a gazdának. Oscar-díjat érdemelne, aki kitalálta!

Összességében ez a játék most, ebben a kiadásban szerintem kiváló választás szinglizőknek és multizóknak egyaránt. Tartalmát és változatosságát tekintve párját ritkítóan kielégítő. Fejlesztői támogatottsága folyamatos. Ha kedveled a DC Comics szuperhőseit, ezt egyszerűen vétek kihagyni!

(A szoftvert a magyar forgalmazó Cenega Hungary biztosította tesztelésre. Köszönjük. Megvásárolható támogatónk, a Platinum Shop budapesti boltjaiban, vagy webshopjából e linkre bökve könnyen meg is rendelhető. A termék alapváltozata most éppen pont akciós a Platinumban!)
Képgaléria
Kapcsolódó tartalom
Olvasói vélemények
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
1. Albert  salabakter
2018.04.13. 17:29:22
LV5
Vajon jön méghozzá a jövőben több manó?
Például szívesen püfölnék a csendes, visszafogott, szerény Booster goldal vagy a Tick-el.
Éhes vagy egyél, fáradt vagy pihenj.
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
Elmélkedő - Melyik szerinted a legjobb Assassin's Creed játék?
2018.07.22. 11:00 PlayStation.Community
22 hozzászólás
Szerző: martin
És melyik tetszett legkevésbé...?
Tacoma (PS4, PSN)
2018.07.16. 08:04 PlayStation Network
1 hozzászólás
Szerző: Petunia
Gone to space.
MXGP PRO (PLAYSTATION 4)
2018.07.13. 14:31 Játékteszt
1 hozzászólás
Szerző: Szativolution
Professzionális sárdagasztás.
Call of Duty: WWII - United Front kiegészítő csomag (PS4, PSN)
2018.07.12. 12:45 Kedvcsináló
0 hozzászólás
Szerző: VictorVance
Egyesített frontokon.
Destiny 2 - Warmind DLC
2018.07.10. 10:00 Kedvcsináló
17 hozzászólás
Szerző: soliduss
A legnagyobb átverés.
Mozi - Sicario 2: A zsoldos
2018.07.09. 15:02 Cool-Túra
3 hozzászólás
Szerző: VictorVance
Nincs szabály, nincs kegyelem.
Elmélkedő - Melyik szerinted a legjobb Grand Theft Auto játék?
2018.07.08. 12:30 PlayStation.Community
46 hozzászólás
...és melyik a leggyengébb?
NEW GUNDAM BREAKER (PLAYSTATION 4)
2018.07.08. 12:16 Játékteszt
8 hozzászólás
Szerző: eszg_
A modellezés új dimenziója megérkezett.
THE CREW 2 (PLAYSTATION 4)
2018.07.04. 23:26 Játékteszt
27 hozzászólás
Szerző: Dzson
Salátarekorder!
LEGO THE INCREDIBLES (PLAYSTATION 4)
2018.07.02. 11:24 Játékteszt
2 hozzászólás
Szerző: angyalkus
A Hihetetlen kockacsalád.