PlayStation.Community

2018.03.30. 08:40 PlayStation Network
15 hozzászólás
Szerző: Bandage_520
Értékeld a cikket!
...and Psycho.

A minap olyan szerencsés helyzetbe kerültem, hogy több game közül választhattam tesztelés céljából. Több általam ismeretlen, főképpen indie program is volt a listán, amelyek mindegyikének utánanéztem a világhálón, majd rövid gondolkodás után ezt választottam ki közülük.
A videó alapján egy egyedi képi világú ügyességi játéknak tűnt, de érdekes módon nem a játékmenet, hanem a megjelenítés volt az, ami vonzott benne.
Ahogy a cím kiegészítése is mutatja, a játék nem kicsit elvont, úgyhogy remélem, nem vagyok – teljesen – elmebeteg, hiszen (ahogy ezt ilyenkor emlegetni szokták) a hangok is megmondták…

Lényeg a lényeg, a játékot elindítva egy végtelenül egyszerű menübe jutunk, ahol a főcím – Albert and Otto – fogad minket borongós, éjszakai sötét erdei háttérrel, mely előrevetíti a hangulatot is. A főmenüben csak új játékot tudunk indítani, újra tudjuk kezdeni az utolsó mentett checkpointnál, illetve tudunk választani az összesen hét fejezetből az eddig abszolváltak közül. A felsoroltakon kívül helyet kapott még jobb oldalon az account is, amivel éppen toljuk a játékot. Online mód nincs, ne keressétek.
Ami a menüben egy apró furcsaság: kizárólagosan az analóg karokkal tudunk váltani, az iránygombok sehol nem működnek. Ezt kizárólag azért említem meg, mert emiatt én a kezdésnél újraindítottam a játékot, azt hittem, lefagyott...
Új játék kezdése után már egy leheletnyivel több lehetőségünk van: a játék folytatása, utolsó checkpointra visszalépés, megnézni az irányítás, gallery (megszerzett képeket csodálhatjuk meg), illetve visszatérhetünk a főmenübe. Bőség zavara nincs itt sem, de haladjunk szépen sorjában, kezdjük el magát a történetet.

Indítás után mindenféle bevezetés nélkül egy zuhanással kezdődik a kalandunk, földet érve azonnal megkapjuk a főhős kisfiú irányítását. Itt még csak ugrani tudunk, bizonyos tárgyakat a helyéről eltolhatunk, illetve van egy célzás és egy tüzelő gomb, amik segítségével egy egylövetű puskát tudunk elsütni. A fegyverhez és a használatához kissé hozzá kell szokni, sőt figyelni kell az aránylag pontos célzásra, mivel a „szerszámunk” nem éppen gyorstüzelő. Ez – főként tapasztalatokkal rendelkező – lányoknál előnyt jelentene, itt viszont inkább egyértelműen hátrány, tehát figyelmesen bánjunk az eszközzel.
A történetbe való beavatás a játék során folyamatában megy, ahogyan haladunk előre, mindig kapunk egy-egy kis információt, amelyek egyik része a történetet megismerésében, másik része pedig az előrejutásunkban segít minket, valamint szert teszünk néhány új tulajdonságra is.
Az első pálya szépen sorban megmutatja, mit tudunk tenni magunkban, illetve kapunk egy kopottas képeslapszerű levelet is, amelyből összesen 12 lesz. Az elsőn Albert nevű fiú hősünk, Anna nevű kislány, illetve közöttük egy Otto névre hallgató nyúl látható egymás kezét fogva, nevük mellett szívecskével.
Ez látatlanban talán kedvesnek is tűnhetne, de a mivel maga a képi világ már első blikkre egy elvont árnyvilágra emlékeztet, a képernyőn pedig kizárólag a fehér-fekete, illetve a szürke különböző árnyalatait láthatjuk csupán, ahol csak a leányzó és a nyúl szeme vakít fehéren, ezek után annyira mégsem szívbemarkolóan édes sztorit vár az ember.
Kicsit olyan, mintha egy kedves rajzfilmvilág belecsöppent volna Alfred Hitchcock-féle fekete-fehér horrortörténetbe. Még mielőtt bárki sajnálná hősünket, nem kell, jól áll neki (ez a szerep). És még élvezi is szerintem, persze lehet, hogy csak a saját érzéseimet vetítem ki rá…

Borzasztóan tetszett ezzel kapcsolatosan, ahogy a feladatokat meg kellett oldani és fel kellett használni a pályákon lévő tárgyakat, sőt még állatokat is. Aki érzékeny lelkületű, az biztosan szörnyülködik majd, de teljesen beleillik a hangulatba, amikor a bárányt bedobjuk a piranhák közé és ráugorva jutunk túl a veszélyes vízen, vagy amikor lebegtetéssel beledobjuk a tűzbe és őt használjuk fáklyának, miközben keservesen béget… Beteges, mondtam, de a maga humoros módján az, és ez valahogy teljesen jól működik.
Nagyon hamar kapunk segítséget, az első képen látható nyulat a bevezető pálya után magunkhoz vesszük, amelyhez külön gombot kapunk. Ez azért lesz fontos, mivel a nyulunkat is használni kell a továbbjutáshoz, illetve a segítségével teszünk szert bizonyos tulajdonságokra, de ezeket is szépen fokozatosan adagolja a játék. Először csak mint tárgyat tudjuk használni, később mintegy távirányítóként is tudjuk majd alkalmazni. Tulajdonságot is ad nekünk: dupla ugrás, később pedig tárgyak lebegtetése is lehetséges lesz vele, azonban vigyázat! Csak akkor működnek ezen képességek, ha a nyúl nálunk van.
Ami ebben a játékban nagyon bejött: nem csupán egy ügyességi game, hanem logikai is, amely a történet előre haladtával egyre jobban igénybe veszi a reflexeinken kívül az agyunkat is. Nem kell megijedni, egyik szempontból sem nehéz a kaland, kifejezetten szórakoztató jellegű a maga beteges módján, nem igényel sem óriási tapasztalatot, sem türelmet, nagyon játékosbarát.

Az irányításban esetenként vannak pontatlanságok, kisebb programozási hibák: előfordul, hogy ok nélkül lecsúszik hősünk egy tárgyról, ilyenkor sokszor hamar véget is ér az életünk. A játék végén ez gyakrabban előfordul, illetve az utolsó szakasz a legnehezebb mind hosszúsága, mind pedig a már említett bugok miatt – nekem például majdnem annyi időbe telt, mint a teljes játék fele.
Megijedni nem kell azért, mivel maga a kaland igencsak rövid, mondhatni nyúlfarknyi. Teljes, lemezes játéknál fel lennék háborodva, de itt érzésem szerint pont elegendő. Ha nem hibáznánk soha és minden elsőre sikerülne, még egy óra sem lenne a tiszta játékidő, de emiatt nem kell aggódni, meghalunk elégszer majd, a végén pedig még az arcunkba tolják elhalálozásunk számát is a készítők.

Végeredményben én nagyon pozitívan tudok nyilatkozni a játékról, az ügyességi és logikai részek fokozatosan nehezednek, az egész játék pont addigra ér véget, mire kezdenénk belefásulni a programmal együtt, az egészre pedig kapunk egy kissé (elme)beteges, mégis kedves kis horror-feelinget a készítőktől, ami mindenképpen néhány kellemes percet fog okozni.
Nagy titkot nem árulok el azzal, hogy a történet folytatódni fog, amikor pedig ez megtörténik, én is ott szeretnék lenni, ha lehetőségem lesz rá…

(A játékot a kiadó biztosította tesztelésre. Köszönjük!)

Kiadó: Digerati Distribution
Fejlesztő: K Bros Games
Megjelenés: 2018.01.17.
Ár: 3690 Ft
Játékosok száma: 1
Kép: 1080p
Demo: Nincs
Méret: 220.4MB
Web: https://www.digeratidistribution.com/game/2-albert-an...
PSN feltöltőkártya: Platinum Shop
Képgaléria
Kapcsolódó tartalom
Olvasói vélemények
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
15. Richard  PlayStation.Community tag
2018.04.01. 11:08:34
LV5
Ezt felírom a listámra, de még vár így is a gépen az Inside és a Little Nightmares is, amikhez még hozzá sem szagoltam.
14. Bandage_520  PlayStation.Community tag
2018.03.30. 20:07:05
LV5
Válasz 10. Janinja82 üzenetére:
Valóban hasonlít. Itt viszont inkább mi gyilkoljuk az állatokat (és őket használva jutunk tovább), és talán kevésbé vagyunk áldozatok.
13. Bandage_520  PlayStation.Community tag
2018.03.30. 20:00:01
LV5
Válasz 9. Janinja82 üzenetére:
Aki végigviszi, meglesz az összes. Nincsenek eldugva, nem az volt a cél
12. Bandage_520  PlayStation.Community tag
2018.03.30. 19:58:31
LV5
Válasz 11. Lotar üzenetére:
Itt teljesen jó, pontos az érkezés is.
11. Lotar  PlayStation.Community tag
2018.03.30. 19:53:53
LV17
Android-on kipróbáltam , azon nem jött be annyira , az irányítás nem a legjobb .
psn/sen id: pcpmate
10. Janinja82  Mérges Sárkány
2018.03.30. 16:54:41
LV3
Válasz 8. Greg üzenetére:
Ott inkább olyan propagandás képek voltak nem. Vagy itt is vannak olyanok.
Hasonlít nekem valamennyire a Limbo-ra a játék. Azt imádtam
9. Janinja82  Mérges Sárkány
2018.03.30. 16:52:09
LV3
Válasz 7. Bandage_520 üzenetére:
Tehát ha lesz második rész akkor igen csak jobb ha meg lesznek a képeslapok
8. Greg  PlayStation.Community tag
2018.03.30. 11:03:31
LV25
Válasz 5. Janinja82 üzenetére:
Ugyanez volt a Killzone-ban a Helghast cuccokkal.
LV426
7. Bandage_520  PlayStation.Community tag
2018.03.30. 10:29:15
LV5
Válasz 6. Janinja82 üzenetére:
Némelyik a múltat idézi, egy része pedig ad háttérinformációt. De a történetnek nem lesz itt vége, az biztos...
6. Janinja82  Mérges Sárkány
2018.03.30. 10:15:01
LV3
Az a 12 kép valami történet utalásban segít vagy csak elvont képeslapok. Hogy láttad van valami mögöttes információja amúgy?
5. Janinja82  Mérges Sárkány
2018.03.30. 10:11:29
LV3
Azok a vörös plakátok tiszta párt hangulatosak. A repülők a háttérben olyan nácis. Albert nem Adolf akart lenni?
A játék érdekel a teszt alapján már csak az elméleteket várom amiket majd JÓ sokan belelátnak majd yeah. De jó lesz
4. Bandage_520  PlayStation.Community tag
2018.03.30. 09:59:57
LV5
Válasz 3. martin üzenetére:
És közben dúdolid: "Völgyvidéken és hegygerincen át..." :-D
3. martin  Főszerkesztő
2018.03.30. 09:52:56
LV27
Válasz 2. Bandage_520 üzenetére:
Minél többször nézek a kis képre, egyre több barnaingest látok. :D
Ezt most kimondtam, vagy csak gondoltam?
2. Bandage_520  PlayStation.Community tag
2018.03.30. 09:51:59
LV5
Válasz 1. martin üzenetére:
Egy kicsit olyan, sőt van benne valami indulószerűség is, bár az inkább kommunistás. Csak ideológiákat, politikát nem akartam belekeverni... :-)
1. martin  Főszerkesztő
2018.03.30. 09:31:55
LV27
Így jobban megnézve a game indexképe eléggé náci hangulatú lett, de legalább kiválóan harmonizál a felette levő Wolfensteinnel...
Ezt most kimondtam, vagy csak gondoltam?
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
Albert and Otto
Digerati Distribution
REMEK