.
 

PlayStation.Community

2018.03.15. 08:11 PlayStation Network
0 hozzászólás
Szerző: MolonLave
Értékeld a cikket!
A múlt szellemei.

Gyakran találkozunk olyan elképzelésekkel, ötletekkel és megvalósításokkal, amelyek idővel klisékké váltak, elvesztették eredeti frissességüket és egyediségüket. A klisék ösztönös alkalmazása elvesz a történetek kreativitásából és élvezeti értékéből. Ötletes felhasználásuk viszont – akár halmozva – egyfajta kritikája is lehet a közhelyek jelenségének, vagy egy hódolat annak a kornak, amikor még üde hatásuk volt.
A polcomon porosodó Magyar Értelmező Kéziszótár szerint a „klisé” egy a „képek sokszorosítására való […] fémlemez”, illetve „egy elkopott szólam, frázis”. A Crossing Souls pedig egy olyan játék, amelyen tucatnyi fémlemez haladt végig, és amely már tíz éve is elkopott lett volna, nem hogy most.

A nosztalgia vonatára felszálló Fourattic egy szerelmeslevelet próbált írni a '80-as és '90-es évek fikcióinak, a mozifilmeknek, a zenéknek és a televíziós sorozatoknak, azonban egyértelműen felfedezhető Steven Spielberg filmográfiája, mint központi iránytű. A történet öt fiatal kölyökről szól, akik birtokába kerül egy különös kőnek, amellyel láthatják a holtak birodalmát. Természetesen ugyanerre az ereklyére vadászik az ördögi Oh Rus, aki egy mindent elsöprő háborút szeretne kirobbantani az élők és a már eltávozottak világa között. Nyomába ered a csipet-csapatnak, akik kalandok sorainak néznek elébe, hogy megmentsék magukat, családjaikat, és magát a világot.
Az alkotók már tanítható kiválósággal alkalmazták a pixel-művészetet, létrehozva egy színektől vibráló, szemet gyönyörködtető világot, ahol a karakterek kifejező, apró mozzanataitól a tájak változatos megjelenítéséig az Írisz minden elemét felhasználták. A probléma azonban az, hogy míg a közeg, amiben játszódik a kaland, végtelenül szép és kreatív, addig maga a játékmechanika a megtestesült középkategória.
Maradva a közhelyeknél, a csapat öt tagja mintha egy listán végighaladva készült volna el, és már-már akaratlanul ironikus és elkeserítő szerepeket kapott a stáb: Chris a jóképű, sportos srác, aki született vezér, és bármit megtenne a barátaiért; Matt a szemüveges, térdzoknis, intelligens fiú, aki természetesen zseni is, és mindenféle kütyü feltalálója; Big Joe a nagy darab, fekete cimbora, aki nyers erejével dominál; míg Charlie a fiús, de gyönyörű lány, aki vagányabb mindenkinél. Végül pedig ott van Kevin, a folyton poénkodó és infantilis kisöcsi.

A karakterek pedig a játékmenetben is különböznek: Chris átlagos életerővel bír, közepesen sebez, de képes felmászni helyekre; Matt gyenge, de távolra tud lőni és repülni a jetpackjével (mert hát ő a zseni); Big Joe erős, strapabíró és nagy tárgyakat tud eltolni; Charlie pedig fürge, és ugrókötelét/ostorát (?) kifeszítve át tud lendülni egyik helyről a másikra. Kevin pedig gyakorlatilag a játék jelentős részében egyszerűen haszontalan.
Nagy valószínűséggel a fejlesztési folyamat során az alkotóknak nagyobb tervei voltak, de a végeredmény ezt sajnos már nem tükrözi. Charlie egyetlen szerepe szinte csak a „szexi lány, akibe beleszeretnek” kategóriába degradálódik, és a játék szempontjából is csak egy-két alkalommal érdemes alkalmaznunk, mivel minden más esetben a többiek hasznosabbnak bizonyulnak.
A karakterváltogatás ötletes feladványok kulcsa lehetett volna, de helyette vagy egyszerű püfölős szakaszokon kell átjutni két gomb nyomkodásával, vagy triviális feladatokat teljesíteni, vagy ugrálni és akadályokat kikerülni. Mindezt néha hirtelen megugró nehézségű minijátékok akasztják meg, ami a sztori-orientált játékosok réme lehet. Sőt, a kaland első fele a megvalósítás szempontjából merőben eltér a másodiktól, ahol az említett ugrabugra és a gyors halál dominál.
Az utóbbi bekezdés kicsit szigorúbbnak tűnhetett a kelleténél: a Crossing Souls működik és funkcionál, de ötletekből összefoltozott darab, mintsem egy kreatív idea-kavalkád. Mint egy nosztalgia-lista, amin végighaladva pipálgatták ki a kötelezőket. A fantasztikus képi világ és az alapelképzelés rengeteg kiváló megvalósítást szülhetett volna, és talán ez zavart mindvégig a legjobban: állandóan úgy éreztem, hogy „na most lesz igazán jó”. Helyette maradt egy csodaszép pixel-múzeum, amely karaktereket dobál be, hogy később szótlanul elfelejtse őket, és amely játékként sem mer – vagy tud – kibontakozni. A történet pedig, ahogy az várható volt, közhelyek felfűzése, amely igazán csak azoknak okozhat némi örömöt, akik megmosolyogják a kismillió előforduló utalást és kikacsintást. Elszalasztott lehetőségek masszája hát, amely egy folytatás, vagy egy másik projekt megvalósításának fontos tanulópénze lehet. Mintha látná a múlt szellemeit a Crossing Souls, de nem érti meg a lényeget, és azt, hogy az már a múlt.

(A játékot a kiadó biztosította tesztelésre. Köszönjük!)

Kiadó: Devolver Digital
Fejlesztő: Fourattic
Megjelenés: 2018.02.13.
Ár: 4590 Ft
Játékosok száma: 1
Kép: 1080p
Demo: Van
Méret: 1.15GB
Web: http://crossingsoulsthegame.com/
PSN feltöltőkártya: Platinum Shop
Képgaléria
Olvasói vélemények
Crossing Souls
Devolver Digital
KÖZÉPSZERŰ

MARTIN BELESZÓL
Ijesztőek a karakterek az látványterveken. Ilyenektől lesznek az embernek rémálmai. Az in-game pixelgrafika viszont tetszik. (Demo van!)