Szörny(ű) horror.

Én és a horror játékok...
Ecseteltem már, így nagyon nem is térnék ki rá, hogy mekkora szerelemről van is szó. Jöhet szinte bármi, legyen szó indie címről vagy blockbuster jellegű alkotásról. A lényeg, hogy jóízűen meg tudjam torolni a sérelmeim egy méretes láncfűrész segítségével. Oké, ijessz meg, tartsál félelemben és kétségek között, de mikor eljön az ideje, szeretném átdugni a pofádon a shotgunom, széles vigyorral az arcomon. Az se zavar, ha közepes, 5-6 pontos a cucc, csak érezzem, hogy nem a lehúzás a cél, hanem a szórakoztatás, még ha anyagilag vagy technikailag nem is "klappol" minden. (Friday the 13th)
Ezért is csaptam le a Camel 101 játékára, mert ugyan láttam, hogy tipikus közepes cucc, de a csapat lelkesedése talán még megmentheti. Nos, tévedni emberi dolog...

Sajnos már a felvezetésnek és hangulatteremtésnek szánt első egy-másfél órában is kiábrándítóan gyenge és illúzióromboló megoldásokkal találkozni. Az még nem is zavart, hogy akkora klisé a sztori, ami talán még a '80-as évek szovjet sci-fi regényeiben is lerágott csont volt már (Olvastam egy csomót, oké?), meg a bántóan gyenge effektusok és grafikai elemek felett is el lehet nézni, mert kis pénz, kis foci, de annyira semmilyen az egész, hogy az nagyon lelombozó. Pedig az igazi fekete leves csak az első ellenség feltűnésével jön...Emberünk a hiperálomból arra ébred, hogy lemészárolták az űrhajó legénységét és furcsa lények lepték el azt. Páran rádión irányítják hősünket, de mondanom sem kell, hogy azt sem tudjuk, kiben bízzunk; egyikőjük gyanúsabb, mint a másikuk.
Miközben bolyongunk egy combosabbat ráeszmélünk, hogy az irányítás elég gyenge (hiába van analógunk, állunk vagy megyünk), a térkép nevetségesen gyermetegül van kivitelezve, PS1 színvonal, komolyan. Ráadásul, ha van egy kis fényforrás a háttérben, már nem is látjuk, a dizájn (is) minden eredetiségtől mentes, az inventory, mint egy telefonos játéké, szörnyű elrendezéssel, stílussal, felbontással, és mindezek tetejébe annyit tölt szintenként, mint egy jóféle Dreamcast game. A szűkös tér ellenére is későn rajzolódnak ki dolgok, és még a szobákban is néha megváltozik a megvilágítás, ahogyan közeledünk (vagy eltűnik, majd más szögből jön). De legalább segíti a beleélést, hogy másodpercre pontosan, mindig ugyanakkor és ugyanúgy kezd el lihegni emberünk (aki esetleg nem tudja mi az, hogy szarkazmus, most kapott egy jó példát).De egyszer csak végre felbukkan az első lény! A semmiből, a szemem láttára tűnik elő, mintha későn töltené be a program, és mikor meghal, még bugosan repked egy kicsit, mint egy pillangó, megnyúlt végtagokkal, majd átesik a falon (legalább is nekem így telt az első randi).
A harc esetlen és kényelmetlen, a szörnyek intelligenciája kritikán aluli (szerintem nincs), az animáció viszont cserébe kiváló (nem). Fizika zéró, a felrúgott tárgyak pörögnek, remegnek, beragadnak, borzasztó hangeffektusok közepette, minden valóságérzetet mellőzve. A fegyverarzenál is röhejesen teljesít e téren, egy pillanatig sem érezni a fegyverek súlyát, meg úgy általában át sem tudja adni azt az érzetet, hogy milyen eszköz van a kézben. Teljesen illúzióromboló az egész. Se auto save, se checkpoint, csak termináloknál lehet menteni (ami még jó kis retró érzetet is adhatna, de csak idegesít). Ámbátor volt olyan is, hogy életet mentett: rohantam a támadóim elől, gyorsan mentettem egyet, majd betöltöttem és láss csodát, sehol senki! A szörnyek dizájnja is ötlettelen, a szinkron monoton és minden átéléstől mentes. Nem is folytatom szerintem.

A két csillagot akkor érdemelné meg a játék, ha mindezek ellenére lenne bája, érezni lehetne, hogy valamit átadni, alkotni szerettek volna a készítők. De a 12 ezer forintos árat elnézve... más volt a céljuk.

(A játékot a kiadó biztosította tesztelésre. Köszönjük!)

Kiadó: Bigmoon Entertainment
Fejlesztő: Camel 101
Megjelenés: 2017.10.11.
Ár: 11990 Ft
Játékosok száma: 1
Kép: 1080p
Demo: Nincs
Méret: 4.7GB
Web: http://www.syndrome.camel101.com/
PSN feltöltőkártya: Platinum Shop