PlayStation.Community

2018.01.21. 12:50 PlayStation.Community
38 hozzászólás
Szerző: MolonLave
Értékeld a cikket!
Szerelmes lettem; felvettek; elutaztam; kirúgtak; szakítottam. Azóta más szemmel látom a világot.

Míg környezetünk szemében még mindig újnak hathat a videojátékozás, mint hobbi, maga a műfaj nem egy új médium. Fiatal, de nem új. Felnőhettek már rajta gyermekek, akik ma már saját csemetéiket nevelgetik. Mivel már generációkról beszélhetünk, értelemszerűen a videojátékok kihatottak-kihathattak a játékosok életére, ahogy anno - és még most is - a filmek és a könyvek.
A kezdetben sötét játéktermekben történő pontvadászattól a nappalikba kerülő konzolokon át a hordozható ketyeréken keresztül az internetes kultúra felemelkedéséig egyre többféleképpen érintkezhetnek a videojátékokkal az emberek, és általuk egymással is.

Olvastam például bűbájos szerelmi történetekről, vagy életre szóló barátságokról, ahol évekig személyesen nem is találkoztak az emberkék. Mosollyal az arcomon nézegettem az aranyos sztorikat idős emberekről, akik most először találkoztak ezzel a hobbival, vagy betegekről, akiknek menedéket nyújtott. És hallottam persze túlzásokról is, halálesetekről és konfliktusokról, tragédiákról és a munka vagy a tanulás elhanyagolásáról.
Nekem például végigkísérte az életemet: gyerekként a játékokból tanultam meg angolul, rengeteg emberrel kerülhettem közelebb a közös játékok során, később a szakdolgozatomat is a témában írtam, és a hobbim és szenvedélyem ugyanannyira része most is a létezésemnek, mint régen.

A PSC ezen elmélkedő cikkében arra vagyunk kíváncsiak, hogy a te életedet megváltoztatta-e már a videojátékozás bármikor? Ha igen, hogyan és milyen mértékben?
Ismertél meg új embereket? Vesztél össze régiekkel? Segített átvészelni a nehéz időszakokat? Esetleg túlzottan belefeledkeztél? Befolyásolta a mindennapjaidat? Szereztél általa új tudást? Segít a munkádban? Esetleg hátráltat? Inspirált, hogy meglátogass más helyeket és megismerj más kultúrákat? Vagy pont, hogy túlzottan helyhez kötött?
Nincs ciki sztori - mondj el nyugodtan bármit!

Meséljetek!

Milyen hosszú számodra az ideális videojáték?
Mennyire fontosak neked a PlayStation trófeák?
Buli, buli, buli Szilveszter este?
Mit jelent neked a Karácsony?
Hol-merre élsz jelenleg?
Miért az lett a PSC-s nickneved, ami?
Mi a véleményed a PlayStation Plus szolgáltatásról?
Milyen platform(ok)on játszol még PlayStation mellett?
Te hogyan képzeled el a videojátékozás jövőjét?
Számít-e az neked valamit, ki/mi egy játék főhőse?
Hogy fér össze család / kapcsolat / gyerek / munka és videojáték?
Milyen szintű játékosnak tartod magad?
Mit gondolsz a videojátékos bloggerekről és YouTube-erekről?
Te milyen videojátékot készítenél?
Szerinted luxushobbi a videojátékozás?
Hogyan és mikor lettél videojátékos?
Milyen érzés számodra videojátékban gyilkolni?
Az eddigi legjobb / legrosszabb Online játékélményed
Könnyeztél már meg videojátékot?
Életed legnagyobb videojátékos csalódása
Életed legmeghatározóbb játéktesztje
Olvasói vélemények
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
38. martin  Főszerkesztő
2018.01.28. 10:15:32
LV27
Válasz 33. Raziel_Kain üzenetére:
Nem ismerős, inkább érdekelt.
Ezt most kimondtam, vagy csak gondoltam?
2018.01.28. 09:33:55
LV1
Válasz 1. ufonauta üzenetére:
Nyugi énnis gyerekkoromba lettem szerelmes a konzolozásba mikor megkaptam az első sega mega drivomat tesómmal de elötte jártam át a szomszédba nes ezni. Engem jobban lekötött mint tesóm és ennek nem tetszését láttam is szüleimen hogy mikor szerettem volna eladni a mega driveot és venni egy ps one-t ugye ez pár évvel késöbb voltmár azt mondták kivan zárva. Mikor gyüjtögettem és összejött a pénz nem engedték hogy megvegyem a ps one-t ezért az nekem kimaradt és egy hatalmas űr krekedett bennen akkoriban ezért jártam olyan helyekre ahol x pénzért x órára lehetet ps one elé beülni az toltam a tekkent meg kölcsönöztem a mortal kombat 2 mega drivera. Aztán ezek a helyek megszüntek széplassan 2000 ben jött a ps2 amire úgyszintén nagyon vágytam de nem engedték érdekes módon a pc-t igen. De 2004 ben jött az áttörés amikor első fizumból akkor már nem tanultam fizettem muteréknak a rezsi egy részét vettem részletre egy ps2 slimet az első hitelem de nagyon boldog voltam tőle. Majd xbox360 mellé jött a ps3 nintendo wii. Ps vita. 3ds. 2ds. ps4 És most itthon ülök 32 évesen egy ps4 proval meg van egy switchem meg a 2ds meg van még de azzal a 4 éves kisfiam szokott játszani. A feleségemet nem zavarja a gyerekem szereti. És ha szüleim átjönnek unokázni és mondjuk pont játszok kicsit mit kapok tőlük? Mikor növöd már ezt ki? Ilyen hülyeséggel tölteni az időt stb.
Kérdem én tényleg olyan nagy bűn ez 32 évesen néha leülni és játszani egy kicsit ha a családomat nem zavarja!? Nekem ez kikapcsolodás hobbi.
36. ben  PlayStation.Community tag
2018.01.26. 16:42:44
LV1
+1
Hú, erről regényt lehetne írni. Sorry, ha tényleg az lesz.
Én szeretem, ha egy játék megváltoztat. Pont úgy, ahogy egy könyv, film, vagy valami kivételesen jó lemez teszi - amit elviszel magaddal, akár csak a tudatalatti legmélyén, és ki tudja hogy milyen döntéseket hozol miatta, vagy hoznál, ha nem lenne ott.

Persze a kötődés nem ezen a szinten kezdődött. Pénz ugyan nem volt arra, hogy legyen otthon egy konzol, de akkor még voltak olyan játéktermek, ahol óránként x forintért lehetett beülni egy gép elé. Amikor ezt elkezdtem, épp a MK3 volt a menő SNES-en, azt nyomta mindenki, még a mai napig felidéződik bennem a helyiség illata, meg hogy hátra hátra piros. Szóval ide aztán akkor is lekeveredtem ha épp nem volt nálam pénz - vagy ha már késő volt, és tudtam hogy nem fogok aznap géphez jutni -, mert baromi jó társaság volt lent, mindenkivel lehetett váltani egy pár szót, játékokról, suliról, a legújabb 576 Konzolról, ilyesmi. Idővel remek kis csapat jött össze, van olyan ember onnan, akivel lazán ugyan, de a mai napig tartom a kapcsolatot. Végül is adott egy egészséges közösséget, amire az iskola - sajnos - annyira nem volt képes.

Nem sokkal később bejött a PS, ültem az MGS előtt, mellettem a szótár, mert szerettem volna belőle legalább valamennyit megérteni. Akkor ez nem a nyelvtanulásról szólt, de szokássá lett, és sokkal többet tett hozzá, mint bármi más - persze az ember csak utólag tudja összekötni a pontokat. (apró kanyar: sajnos a FF7 német és a FF8 spanyol(!) verziója nem indított el ilyesmi folyamatokat - utóbbit valamikor végig kéne tolni újra, mert fogalmam sincs, mi volt a sztori)

Az online játék valahogy sohasem hozott lázba, talán a személytelensége miatt, nem tudom. Az viszont megvan, hogy napokat játszottunk át a Nintendo64-es Goldeneye multijával egymást szívatva, vagy felváltva próbáltuk legyűrni a Body Harvest mocsok szakaszait és sikítozva szurkolni annak, aki épp majdnem eljutott a mentésig, de aztán mégsem. Vagy a Syphon Filter 2, jó ég, ott is rendesen ünnepeltünk minden pálya végén. Rengeteg ilyen példa van (még a mai napig), de a lényeg, hogy ezekhez az emlékekhez akaratlanul is visszanyúlok, ha épp sűrűsödne az élet és elkezdenék mindent túl komolyan venni. Néha vissza kell rántani azt a valamikori kisgyereket a mélyből, mielőtt teljesen szem elől tévesztenénk - már csak ezért nagyon megéri ez az egész.

De az is biztos, hogy nem kezdtem volna el programozni, ha nincsenek a játékok, és nem is vehettem volna részt (ha csak rövid ideig is) abban a fantasztikus kalandban, amit egy játék készítése jelent. A nyakamat rá merném tenni, hogy nem olyan szellemben és tervekkel írnék - sőt lehet hogy egyáltalán nem írnék -, ha nem kapok rengeteg jó példát a játékoktól, és nem ismerem meg az 576 Konzolt. És az is tuti, hogy a filmek és regények mellett a játékoknak is hatalmas szerepe volt a ráébredésben, hogy szeretnék történeteket mesélni, és ez az, ami igazán boldoggá tesz.
2018.01.25. 12:27:28
LV1
Hozzátartozik....
34. PSti  PlayStation.Community tag
2018.01.24. 21:17:08
LV5
Nem változtatta meg, mert "gyerekkorom" óta játszom. Sőt, korábbi munkahelyemen sokat ügyeltem, ezért ott remekül jöttek a PS Vita játékok meg a trófeák, legalább lehetett valamit csinálni.

Megismerni embereket igen, volt seggfej meg jó fej is. Előbbik főleg multikban, utóbbiak single/coop játékokban. Voltak olyan emberek akikkel sokat játszottam, de sose találkoztam, mert külföldön élnek, de ez nem is baj szerintem.
33. Raziel_Kain  PlayStation.Community tag
2018.01.24. 20:04:59
LV1
Igen, mondhatjuk. Miért kérded, ismerős érzés vagy csupán érdekel?
32. martin  Főszerkesztő
2018.01.24. 14:52:50
LV27
Válasz 31. Raziel_Kain üzenetére:
Tehát inkább negatív dolgokon agyalsz?
Ezt most kimondtam, vagy csak gondoltam?
31. Raziel_Kain  PlayStation.Community tag
2018.01.24. 14:47:14
LV1
Válasz 9. martin üzenetére:
Leginkább az élet és a világ nagy dolgain, és ez néha elveszi az ember életkedvét is.
30. Drivolis  Felséges Úrnő
2018.01.24. 09:37:50
LV23
+2
4 éves korom óta az életem részét képezi, hol jobban, hol kevésbé meghatározva azt. A barátaim, illetve (volt) munkatársaim többsége is hasonlóképp ennek a hobbinak hódolnak, a párkapcsolatokról nem is szólva. Az életemet inkább az változtatná meg, ha többé nem szerepelne benne játék. :D
(⌐■_■)--︻╦╤─ - - - (╥﹏╥) ladyv89
29. wooltur  PlayStation.Community tag
2018.01.24. 06:51:10
LV16
Válasz 28. Onimushaman üzenetére:
A mostani ebeim már megfelelő törődést kapnak. :-)
R.I.P. Brúnó :-(
28. Onimushaman  Szerkesztő
2018.01.24. 05:06:18
LV24
+1
Válasz 21. wooltur üzenetére:
Szerencsére a kutyus szinte mindig mellettem van játék közben.
señor
27. taron  PlayStation.Community tag
2018.01.23. 20:48:23
LV5
Jah még 7 évesen és azóta a része...........szomorú lennék ha nem így alakult volna:))))
Ar0nka
26. trx  PlayStation.Community tag
2018.01.23. 20:18:30
LV12
+1
David Foxot kérdezték meg egyszer (Asm'04, Helsinki), hogy milyen érzés a tudat, hogy a játékaikkal gyökeresen megváltoztatták rengeted - akkor még gyerek - ember gondolkozásmódját, mire az ember csodálkozva mondta, hogy hát ő ezt nem gondolja, és az tényleg így van? Mire a seminaron bent nyomorgó 1000 ember egyszerre mondta, hogy igen. Bár ez pont lemaradt a videóról. :(
https://www.youtube.com/watch?v=xqKf0Lu_EDU

Megváltoztatja a gondolkozását az embernek, persze. Bár a mai játékok már rég nem úgy működnek mint a 20-30 évvel ezelőttiek,
Azoknál volt az ember 10 pixel magas, a maradékot meg az ember agya interpolálta hozzá. Teljesen másképp álltunk a dolgokhoz, nem volt véletlen, hogy a ált suliban meg középsuliban is tök el voltunk különülve az önmagukat normálisnak tituláló kölköktől. Ma már ez nem ilyen. Ma már nem annyira különc, aki csapat valamit, meg a játékok se nagyon akarnak kizökkenteni a komfortzónádból, hozzad meg a saját értékrended szerinti döntéseket és úgy alakul a sztori, régi gaméknál meg volt egy szál,a mint végig lehetett menni, csak néha totál át kellett állni arra a gondolkozásmódra, ami az adott játékhoz kellett (legjobb példák a point'n click kalandok: Maniac Mansion, DOTT, Kyrandia sorozat, Discworld gamék stb.)
Aztán ezeket a mechanizmusokat szépen beépítetted a hétköznapjaidba, és észre sem vetted, csak azon kaptad magad, hoyg senki nem ért hogy a dolgokat miért úgy csinálod, ahogy.
Rengeteg emberrel haverkodtam össze, akikkel együtt gaméztunk, vagy a téren dumáltunk 1-1 játékról, hogy ki hol van elakadva és hogy ott vajon mit kell csinálni. Nekem pluszban bejött még a demoscene is. Ott is rengeteg olyan ember van, aki tök másképp áll a dolgokhoz mint a nagy átlag és a jelentős részük bizony a 80-as, 90-es évek játékain meg a CoV-576-GURU magazinokon (legalábbis idehaza) szocializálódott. Úgyhogy ha nem is mindenkinek ugyanúgy, de egészen biztosan elképesztően beflyásolja az életét, hogy gámol. Meg hogy Martinékat olvasta napszámba nyomtatott sajtónak. :D
We all feed on tragedy
25. HUN_GERGO  PlayStation.Community tag
2018.01.23. 16:47:01
LV15
13 évvel ezelőtt, az első munkahelyemet a videójátékok miatt kaptam meg! Egy akkor tájt nyilt MM-ben, sikerült elhelyezkednem mint szoftver szaktanácsadó! Akkoriban nagyon benne voltam a témaban, így sikerült megnyernem a pályázatot! ;)

Szüleim nem igazán szerették, a csajok meg is-is!
24. gergely1209  PlayStation.Community tag
2018.01.23. 09:49:10
LV1
Azt nem mondanám, hogy más irányba ment az életem a játékoknak hála, de az egész biztos, hogy bővült az érdeklődési köröm miattuk!
Úgyhogy, ha így nézem akkor valamilyen szinten más ember lennék, ha nem ez lenne a hobbim.

Egyetértek woolturral, lehetne egy másik Elmélkedő témája a játékok megítélése a környezetünkben.
Egyszerűen nem tudják felfogni az emberek, hogy ez már a kultúra része. Legalábbis én így gondolom.
23. martin  Főszerkesztő
2018.01.23. 09:36:25
LV27
+1
Válasz 21. wooltur üzenetére:
Fogalmazd meg frappánsan a téma címét és küldd el nekem privátban. Minden jó ötletet szívesen fogadunk.
Ezt most kimondtam, vagy csak gondoltam?
22. zodiac55  PlayStation.Community tag
2018.01.23. 06:02:33
LV12
Válasz 19. mentoloshypo üzenetére:
Csatlakozom!
"Si vis pacem, para bellum."
21. wooltur  PlayStation.Community tag
2018.01.23. 06:00:10
LV16
+2
Érdekes és egyben talán elszomorító is, többen itt említették milyen negatív tapasztalataik vannak az országuk videojátékosaival szemben kialakított téveszmék miatt. Lehet erről téma legközelebb.

Egyébként az én életemet bár nem változtatta meg, de sok jó embert ismertem meg általa, valamint egy időben komoly függőséget is okozott, ami azért bánok, mert utólag belegondolva nem normális szinten voltam akkor. Ezt csak azért bánom mert miatta az akkori kutyusommal, aki azóta elhunyt, jóformán alig foglalkoztam. Szerencsére bár későn de észbe kaptam, így ma már ez csak szimpla hobbi, nem az életem.
R.I.P. Brúnó :-(
20. Bandage_520  PlayStation.Community tag
2018.01.22. 23:06:54
LV5
+1
A hobbim több, mint 20 éve, így bizonyos szinten meghatározó is természetesen.
Az online játék felfedezésekor több olyan emberrel is megismerkedtem, akikkel - ha nem is rendszeresen - azóta is tattom a kapcsolatot, személyesen is megismerkedtünk. Ettől függetlenül ebben az országban (sajnos) még nagyon maradi a felfogás és az elszigetelődés negatív értelemben.
Hiszen itt amit nem ismer valaki, arról rögtön valami negatív véleményt kell alkotni...
Az életemet nem változtatta meg a játék, de mindenképpen a részemmé vált a játék és az ezzel kapcsolatban kialakult szenvedély, több alkalommal is hasznomra váltak az ezáltal szerzett tapasztalatok, élmények.
Annyi időt sajnos nem tudok ezzel tölteni, amit szeretnék, de a hobbival kapcsolatban ez a természetes szerintem.
19. mentoloshypo  Az indie fóbiás
2018.01.22. 21:34:56
LV28
Válasz 18. jime üzenetére:
Engem nem untatnál vele.
18. jime  non-alcoholic
2018.01.22. 20:01:28
LV29
+1
nem fogok senkit untatni a hosszú sztorival, de maradjunk annyiban gyökeresen megváltoztatta az életem!
"wake up, you're dead!"
17. Tevez11  PlayStation.Community tag
2018.01.22. 19:24:16
LV23
Gyermek korom óta játszom. Kvarcjáték, Commodore, PC, Playstation összes generációjával. Szerettem pontokat gyűjteni, küldetéseket teljesíteni, gyűjtögetni tárgyakat, és persze ölni.
A Ps3 megvásárlásával egy új világ nyílt ki számomra, csatlakoztam a PSC-hez, és ennek a kombónak a hatására lettek ismerőseim, barátaim a játékvilágból számomra ők a gamer harcostársak. :)
A konzolozás (Playstation..) a hobbim, szeretem, hozok érte áldozatot, de sajna az elmúlt 1-2 évem nem úgy alakult, hogy ezt feltétel(ek) nélkül űzhetem. De büszkén vallom ha megkérdezik,ill.a környezetem ezt tudja is, hogy Roland tolja, űzi a PS-t.
"A fakezemmel,lekaszabolok pár Baszadékot"ArgFan75
16. tihibaby  PlayStation.Community tag
2018.01.22. 18:08:11
LV1
A legnagyobb szegénységben is a SZÓRAKOZÁS-t jelentette 25 éve (sárga kazis csoda),akkor arra futotta.
Azután is megmaradt,haver kölcsönadott Ps1-ese,majd egy nagynehezen összekuporgatott saját gép,nagyon mély nyomokat hagyott.
Aztán jött a valamilyen szinten jobb lét,a magyar rögvalóság síkján. Kiépített konzol gyűjtemény,angol nyelv,és a játékkészítők,egyre jobban értése.
Család megfertőzése,több tagjának játékra bírása.
Konzolon netes tartalmak,dlc-k megjelenésével kiábrándulás.
Vegetálás.
Rájövés,a játék örök...
15. KURO  PlayStation.Community tag
2018.01.22. 16:00:17
LV1
Az első csajomat 15 évesen, az 576 Konzol Csevegő rovatának köszönhetem, aztán lett egy-két haverom az 576 fórumról is.
És valószínűleg ma nem olyan zenéket írnék, amilyeneket írok, vagy egyáltalán nem zenélnék, ha kimaradt volna a videojáték.
14. Ruzsi  PlayStation.Community tag
2018.01.22. 15:56:00
LV10
+1
Nekem amit adott az az, hogy igen jó fej emberkéket ismerhettem meg általa. Sokunknál eljön az idő, amikor elkezdenek megkopni a gyerekkori barátságok. Sokaknak családjuk lesz, más időzónába költöznek, annyit dolgoznak, hogy az embertelen és a kapcsolattartás egyre ritkábbá válik és nem ritka, hogy egy idő után meg is szűnik. Nálam is valahogy így történt és jelenleg szinte a PS-en megismert emberkékkel tartom csak a napi kapcsolatot, nekik sírok a problémáimról és velük poénkodom jó kedvemben. Szinte ismeretlen ismerősök ők, van akit még sosem láttam, meg sem ismerném, de többet tud rólam, mint az akivel felnőttem.
Eszembe jutott még az is, hogy talán pár évvel előbb befejezhettem volna a tanulmányaimat, ha nem egész nap játszunk, meg bulizunk, de akkor rengeteg élménnyel lettem volna szegényebb, amikre szívesen gondolok vissza a mai napig.
Jelenleg az egyetlen hobbim és a napjaim zárása ez a tevékenység és egyfajta jutalom is.
13. zola0306  SonsOfSaRock
2018.01.22. 09:00:25
LV16
+5
Mióta komolyabban veszem a játszást,nem jut időm a rég elfeledett alkoholizmusomra.
A cigiről is leszoktam mikor elkezdtem behúzni a komolyabb gyűjtői címeket halomra.
Pedig néha hiányoznak azok az átvedelt nappalok és éjszakák. Felváltották az átjátszott nappalok és éjszakák,velünk tartanak a csajok is,ami a vedelésről nem volt elmondható ugyanis vállalhatatlanul buták voltunk. Sőt még verekedtünk is(sokat!).
A szétrepedt bütyköknek is búcsút mondtam,a repedt csuklónak,a kibicsaklott bokának.
Az újan vett cipőm orrát sem sebzi meg senki fogsora.
Vércseppek nincsenek a ruhámon,nincs kiégetve minden egyes kabátom mikor esek-kelek totálon.
A legnagyobb egyösszegben kifizetett tétel három pizza volt egy számlán.
Ma meg örömmel bámulok a tévé mellett tornyosuló játékokra és gondolok a velük eltöltött szép napokra. :D
"Nem isten az ami ilyennek teremtett!"
12. CountofHell  PlayStation.Community tag
2018.01.21. 23:45:53
LV15
+2
Semmit sem. Én horgászat után váltottam videójátékokra úgy nagyjából.
Nekem mindig volt valami hobbim amivel egészségtelenül sok időt foglalkozom. Szóval csak cserélgettem a hobbim és a videójátékozás maradt véglegesen.
PSN - CountofHell_HUN
11. Old_Raiden  Kitiltott felhasználó
2018.01.21. 23:22:29
LV21
+2
-1
Annyira a sok év alatt nem változtam meg. Szerencsére mindig jönnek új gamek, új címek, amik érdekelnek és még mindig kíváncsi vagyok rájuk.

Viszont azt megtanultam, hogy környezetemben, munkahelyemen ne nagyon beszéljek játékokról, mert itthon a videó-játékozás az emberek agyában egy kategóriában van a pedofíliával és a mássággal !

Csak a problémákat szüli, ha megemlíted a szórakozásod.
10. mentoloshypo  Az indie fóbiás
2018.01.21. 22:01:02
LV28
+1
Érdekes téma, talán az eddigi legkomolyabb.

Belegondolva az életemet nem befolyásolta vagy határozta meg számottevő mértékben a játékozás, pedig szerves része az életemnek már több mint 20 éve. Azok a fordulatok az életemben amik eddig bekövetkeztük tőle független volt.
9. martin  Főszerkesztő
2018.01.21. 21:35:26
LV27
Válasz 8. Raziel_Kain üzenetére:
Miken?
Ezt most kimondtam, vagy csak gondoltam?
8. Raziel_Kain  PlayStation.Community tag
2018.01.21. 20:15:06
LV1
Én is már kisgyerek korom óta játszom, azért ez a hobbim még ma is, mert ez az egyetlen szórakozási forma, ami órákon át teljesen ki tud kapcsolni (alaphelyzetben túl sokat agyalok minden hülyeségen).
7. martin  Főszerkesztő
2018.01.21. 19:10:26
LV27
Válasz 5. SteveY üzenetére:
Nem mondhatom meg.
Ezt most kimondtam, vagy csak gondoltam?
6. zodiac55  PlayStation.Community tag
2018.01.21. 19:08:22
LV12
+2
A kilencvenes évek eleje-közepe tájékán kerültem először igazán közelebbi kapcsolatba a videojátékokkal. Előtte is volt egy-két program, de csak véletlenszerűen sikerült valamilyen formában gép elé kerülni (hamisított Atari rulez!). Egy olvasási verseny után mentünk el apámmal a helyi konzolboltba (fogalmam sem volt, hogy az...), majd egy GameGear-t kölcsönöztünk. És onnantól kezdve nem volt megállás - az egyik barátommal, akivel minden szombaton és vasárnap együtt lógtunk, a külföldi csatornák mellett - ahonnan megtanultunk németül javarészt - a játékok jelentették a legfőbb hobbit.

Eltelt jó pár év, és maga a videojáték életem egyik legmeghatározóbb pillanatát adta: az egyik őszi félévben Szegeden elkezdődött a tanítás, és felvettem egy hidegháborús kurzust. Azon a héten elkezdtem az MGS3-at, és onnantól kezdve tudtam azt, hogy csakis ezzel a témakörrel akarok foglalkozni - ez vezetett aztán a doktori képzéshez. Mondhatom nyugodtan, hogy szeretem azt a sorozatot, és hálával tartozom neki.
"Si vis pacem, para bellum."
5. SteveY  the gunner
2018.01.21. 16:26:28
LV22
Válasz 4. martin üzenetére:
Melyik játékkal szexeltél?
Kedvellek öreg, de bántani foglak!
4. martin  Főszerkesztő
2018.01.21. 14:25:29
LV27
+1
Szerelmet és szexet is kaptam a videojátékozástól, vagyon elégedett vagyok.
Ezt most kimondtam, vagy csak gondoltam?
3. Barneyzero  PlayStation.Community tag
2018.01.21. 14:12:18
LV11
+4
Én is nagyban a játékoknak köszönhetem, hogy most felsőfokú angolom van. Kisgyerekként szüleimnek hála rögtön egy Sega Megadrive 2-vel indítottam, azóta is megrögzött Sonic rajongó vagyok, majd átálltam pc-re ahol inkább csak a stratégiai játékok mentek (C&C összes, Dune 2000, Starcraft és Warcraftok), meg a Diablo 1-2. Mindig is zavart, hogy alig értettem miről is van szó bennük, de az igazi elhatározásom az angol tanulásra az Outcast játék megjelenésekor történt, ott hetekre képes voltam elakadni, mert nem tudtam mit várnak el tőlem :P
Aztán az unokatesóim is lettek annyi idősek, hogy lehetett velük játszani, így jöttek a Worms és Heroes of Might and Magic játékok és ezeket csapattuk orrvérzésig.
Érettségi előtt bejött egy Sims 1 és Sims 2 időszak is, ebben mondjuk rengeteg új mindent megtanultam, hogy van angolul, amit a hétköznapokban is kell használni.
Utána jött a fősuli, így szünetelt a gamerkedés, de a vége felé már nagyon szemeztem egy konzollal , főként az offline coop miatt. A végén a ps3 mellett döntöttem és vettem egy gta4-es bundle 40-est a játék premierjekor, megtaláltam a számításomat, unokaöcsémmel pörgött minden benne ami coop játszható: resistance 1, army of two, sacred, de a legjobb mindközül a Resident evil 5 coopja volt. Péntek d.u. 5kor elkezdtük, szombat hajnali 3kor hagytuk abba xD
Mostanában jóval kevesebb időm van játékra, unokatesóim is felnőttek és messze laknak már, de amikor van időm még mindig jól el tudok lenni szinte bármilyen játékkal, pláne, ha van kivel online játszani :)
2. Greg  PlayStation.Community tag
2018.01.21. 13:06:42
LV25
+1
Persze hogy változtatott. Volt olyan időszak hogy teljesen belemerültem nehéz volt a határvonalat meghúzni. Annak azért örülök hogy annak ellenére hogy a kezdeti időkhöz képest jóval kevesebbet játszok még mindig vannak játékok amik lenyűgöznek és a képernyő elé szegeznek (The Last Guardian, Beyond, Horizon Zero Dawn). És nem utolsó sorban inspirálnak is ezek a játékok hiszen készìtem a díszdobozokat vagy bizonyos játékban fellelhető tárgyakat.
LV426
1. ufonauta  PlayStation.Community tag
2018.01.21. 12:57:56
LV15
+6
Kisgyerek korom óta folyamatosan játszom lényegébe voltak kihagyások az igaz de nem sok ps3 idején volt a legtöbb majdnem 1 év . De nagyon szomorúan látom hogy Magyarországon legtöbben még mindig azt hiszik hogy "dagadt gyerek ül a gép előtt " Akikel most egy tanfolyamra járok , nem semmi milyen buták ilyen téren , de azért egész nap a face az megy nekik de hogy én játszok azt megvetik lényegébe . Hogy ennyi idősen miért gép elöt ülök és nem mászkálok semmire , meg ez csak vénfaszoknak való ezt vágták kb 2 hete a fejemhez , meg hogy biztos antisoc.. vagyok :D Meg én sportolok ugye , nem értik akkor miért játszok mellette . szóval érdekes dolog ez .
Én környezetben élők elég negatívan fogják fel ezt a dolgot sajnos . De mindennap inni meg bagózni az persze normális nekik .
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
Elmélkedő - Virtuális Futballigazság Döntő
2019.07.25. 22:00 PlayStation.Community
8 hozzászólás
Szerző: martin
...azaz csapatért játékot, vagy játékért csapatot?
Slay the Spire (PS4, PSN)
2019.07.19. 09:42 PlayStation Network
0 hozzászólás
Szerző: Onimushaman
Na még egyszer, utoljára.
DRAGON QUEST BUILDERS 2 (PS4)
2019.07.17. 17:06 Játékteszt
7 hozzászólás
Világokat építünk!
18 Floors (PS4, PSVR, PSN)
2019.07.16. 09:47 PlayStation Network
9 hozzászólás
Szerző: DrZaius
Négyemeletnyi borzalom.
Képregény - A sötét lovag visszatér
2019.07.14. 10:35 Cool-Túra
6 hozzászólás
Szerző: VictorVance
Az utolsó szuperhős-képregény.
Vaporum (PS4, PSN)
2019.07.14. 10:21 PlayStation Network
3 hozzászólás
Szerző: ColdHand
Egy elfeledett zsáner feltámadása, ráadásul magyar nyelven!
Sorozat - Stranger Things: Season 3 (2019)
2019.07.13. 18:10 Cool-Túra
5 hozzászólás
Szerző: MolonLave
Végtelen történet.
BLOODSTAINED: RITUAL OF THE NIGHT (PS4)
2019.07.12. 13:34 Játékteszt
12 hozzászólás
Szerző: GrayFox
Klasszikus képlet, komoly vérfrissítés.
Irony Curtain: From Matryoshka With Love (PS4, PSN)
2019.07.11. 11:27 PlayStation Network
1 hozzászólás
Szerző: Onimushaman
Oroszország anyácskában point and click játszani végig téged.
F1 2019 (PLAYSTATION 4)
2019.07.10. 09:16 Játékteszt
6 hozzászólás
Szerző: B_Renato97
Újabb esztendőnyi formaautózás.