PlayStation.Community

2017.12.26. 10:48 Játékteszt
0 hozzászólás
Szerző: VictorVance
Értékeld a cikket!
Szuperhős-túladagolás.

Nem is tudom, hol kezdjem. Új Lego-videojáték jött ki a piacra (ha jól számolom, akkor idén már a harmadik, nem számítva a portokat), melyben a Traveller’s Tales fejlesztőcsapata természetesen ismét a jól bevált, és többé-kevésbé változatlan recepthez nyúlt.
Gondolom a széria rajongóit és a gyerekeket nevelő játékosokat nem nagyon kell felvilágosítanom arról, mit is jelent ez: egy rakás jópofa, cukiság mérőt kiakasztó karakter, kis lurkók és felnőttek számára egyaránt élvezhető játékmenet, valami közérthető, nagyjából alibiként szolgáló történet, és persze az elmaradhatatlan humor – ezek egy igazi Lego game ismertetőjegyei. Szép is, mikor a család összejön, és odaül a tévé elé egy kis közös videojátékozásra, ennél már csak az a jobb, ha „régimódiasan”, dobozból kivéve, az útmutató füzetet tanulmányozgatva rakja össze apa, anya, gyerek, nagybáty, unokaöcs, satöbbi a világraszóló termék valamelyik készletcsaládjának egy tagját, hosszú órákat fáradozva.

Mind az építőkockák, mind az azokon alapuló videojátékok sikeressége valahol frencsájz a széles vonzáskörében keresendő: körülbelül 3 éves kortól felfelé gyakorlatilag bárkit meg tud fogni, bárki örömet lelhet benne, ezáltal pedig a barátokat, rokonokat, családokat is összehozhatja – a több milliárd dollárt mutató eladási statisztikákat látva pedig megbizonyosodhatunk benne, hogy össze is hozza.
Nekem aztán nem kell megmagyarázni, aki képes volt kemény 50 ezer magyar forintot kifizetni egy Lego Millennium Falconért. Azt hiszem, ezek után felesleges megindokolnom miért tartom ezt az építőjátékot a huszadik század egyik legnagyszerűbb találmányának. Mint minden nagy márkanév, úgy a Lego is szép lassan terjeszkedni kezdett, készülnek is a videojátékok sorban, immár futószalag-szinten. Persze ostobák lettek volna kihagyni ezt az óriási lehetőséget, ugyanis ezen alkotások is kortalan védjeggyel lettek felvértezve, nehéz olyan famíliát találni, ahol a családtagok nagy része hobbiként űzi a videojátékozást, és legalább egy konzol van a háztartásban, Lego játékból viszont egy sincs a polcon. Mivel ezek a programok remek kikapcsolódást nyújtanak, szerves részei lettek a videojátékos kultúrának, ráadásul a legtöbb stuff egy-egy híres blockbuster filmet, rajzfilmet, vagy más médiumok sikeres neveit adaptálja Lego-formába, így a célközönség gyakorlatilag behatárolhatatlan.

A Lego Marvel Super Heroes 2 című cuccra egyaránt rácuppanhatnak a képregény-fanok és a Marvel mozifilmek rajongói. Egy olyan folytatásról van szó, melynek első része, pontosan négy esztendeje méltán vonult be a legjobb Lego-címek közé, és emellett még az akkori kínálatban is bátran megállta a helyét. Hát igen, más világ volt: azóta lefolyt egy kis víz a Dunán, a formula pedig egyre jobban fárad.
Ez a futószalag-effektus egyik sajnálatos velejárója. Eljutottunk oda, hogy most már a Lego-játékok maximum csak a körítés miatt lehetnek érdekesek, nem a részről-részre bevezetett újítások miatt. Merthogy utóbbiak nincsenek. Előfordul persze, hogy bevezetnek egy-két újdonságot (például fedezékharc, vagy összetettebb harcrendszer), de az mégsem annyira számottevő, hogy emiatt lehessen megkülönböztetni két Lego-játékot egymástól. A témaválasztás azonban mindig képes elvinni a hátán ezt az egészet, és néhány apróságtól eltekintve el is feledteti a hibákat.
Ahogy a Lego Marvel Super Heroes 2 is magán viseli a sorozat összes nívóját, igaz, gyengeségeivel együtt, viszont a tálalás ismét lenyűgöző, a tartalomra pedig egy rossz szava sem lehet senkinek. Csak hogy érzékeltessem, mit értek ez alatt: közel 300 megnyitható és játszható karaktert, nagyjából 12 órás sztorimódot, ami akár 30-40 is lehet, amennyiben az összes minijátékot, extra küldetést ki akarjuk próbálni, és mindent össze szeretnénk szedni a játék kimaxolásához. Ezt a készítők még megöntözték a szuperhősös témakörrel, ami manapság annyira népszerű, hogy már alapból ez óriási indokot jelent a játék beszerzésére, ráadásul nagyon nagy tehetség kell ahhoz, hogy egy ilyen alapanyagot el lehessen szúrni.

A Traveller’s Tales sem nyúlt mellé, igazán epikus, ahogy a számtalan híres és kevésbé híres karakter egymás mellett küzd, egy csapatot alkotva, miközben közös erővel megmentik az univerzumot, közben benyögnek egy-két, sokszor Lego-szinten fárasztó, ámde vicces poént és a megszokott helyzetkomikumot.
A történet aktuális főgonosza, Kang, a Hódító (egy klasszikus, ámde mostanában erősen mellőzött ellenfél) téren és időn átgázolva készül az uralma alá hajtani a világegyetemet. Tervét félig-meddig végre is hajtja, amikor a különböző időkből és helyszínekből kialakítja a Chronopolis nevű nagyvárost, ami lényegében egy sor eltérő korszakból átmentett országrészből tevődik össze. Évszázadok sokasága keveredik össze ebben a metropoliszban, amit természetesen mi kedvünkre járhatunk be, teljesen szabadon. Napjaink New Yorkja mellett a középkori Anglia, az ókori Egyiptom, az amerikai vadnyugat is helyet kapott benne, olyan, a Marvel rajongók számára ismerős és kedvelt helyszínekkel együtt, mint Asgard és K’un-Lun.

Nyilvánvalóan a remek hangulathoz a rengeteg szuperhős is hozzájárul. Elképesztően sok a választható karakter, Amerika Kapitánytól kezdve Fenegyereken át egészen Pókemberig mindenki kiveszi a részét a mókából. Egyaránt szerepelnek benne a legikonikusabb hősök, mint Vasember, Thor, Hulk, az olyan rég nem látott képregényes figurákkal együtt, mint White Tiger, Captain Britain, vagy Chipmunk Hunk. Néhány szereplőnek több variációja is elérhető, így juthatunk hozzá például Venom realisztikusabb katonai verziójához, Pókember 2099-es jelmezéhez, vagy Deadpool és Gwen Stacy keresztezéséből létrejött Gwenpoolhoz is. Van választék tehát bőven, új belépőként még a Galaxis Őrzői is megjelenik; itt érdemes megjegyezni, hogy a Marvel képregényes világa némileg összemosásra került a filmes univerzummal – ugyanúgy, ahogy Doctor Strange és a Hangya esetében.
A Lego Marvel Super Heroes 2 nemcsak a szuperhősmozik fanatikusainak játéka, annyi, de annyi apró poén, utalás van benne, amit csak azok fognak érteni, akik két lábon járó enciklopédiaként ismerik a kilencedik művészeti ág jelen tárgyalt tagjait.
Jogos kérdés, hogy mi marad ebből a játékból, ha lefejtjük róla a vonzó és csábító külső vázat? Itt kezdődnek az előbb megszellőztetett problémák, miszerint a stuff kevés újdonságot tartalmaz, de emellett még visszalépést is mutat az előző címekhez képest. Gondolok itt többek közt a Lego Ninjago karakterfejlődéses szisztémájára és viszonylag bonyolultabb, kombókkal teli harcrendszerére – na, ebben a játékban ezekből az égvilágon semmi sem maradt meg, helyette minden visszalépett a klasszikus szintre. Azaz kettőt-hármat ráütünk az ellenfélre, aztán össze is esik szerencsétlen delikvens, de a főellenségeknek sem kell sokkal több, ami nem sokat nehezít a kihíváson, ugyanis hagyományos értelemben véve a játékban még mindig nem lehet meghalni – nem mintha ez akkora baj lenne, hiszen a stuff elsősorban a gyerekeket célozza meg, ezt megszokhattuk, ugyanakkor talán jót tett volna az összképnek egy csipetnyi trükközési lehetőség.
A monotonitásba fulladó játékmenetet megelőzendő ismét vezethetünk repülőt és szárazföldi járműveket, ami azért rendesen megdobja az élményt (a közös Star Lord-Amerika Kapitány repcsis szegmens minden egyszerűsége ellenére is valami eszméletlenül szórakoztatóra sikerült), persze előbb-utóbb úgyis elkerülhetetlen az unalom bekövetkezte, főleg ha egyhuzamban akarjuk lenyomni az egész kampányt, ezért ajánlott inkább napi 2-3 órát játszani. Szép is, jó is, de mivel többedszerre nyomják le a torkunkon ugyanazt a receptet, így már nagyon hamar meg tudja feküdni az ember gyomrát.

Ugyan nem akkora újdonság, de a cuccban helyet kapott egy karakterkészítő program is, melyben kitalált figuránknak a kinézeten és ruhán kívül különleges képességeket és persze fegyvereket adhatunk, gyengeségeket, erős tulajdonságokat társíthatunk hozzá.
A szavatosságot a sztori módon kívül olyan finomságok hosszabbítják, mint a Battle Arena (két összecsapással), a Color Splash (saját csapatunk színére kell átfesteni az adott pályát, pontokért cserébe) és a Capture the Infinity Stones (mind a hat Végtelen Követ meg kell szereznünk, majd pedig megtartanunk). Ezek a játékmódok kompetitív multiban is játszhatóak, online lehetőség nélkül, három társunkkal, vagy egymagunkban.

A Lego Marvel Super Heroes 2 egyáltalán nem csinál nyarat, ellenben továbbra is remekül prezentálja a Lego-címek szokásos, szórakoztató, humoros és jópofa stílusát, olyan mennyiségű tartalommal nyakon öntve, ami garantálja, hogy egyhamar nem kerül ki a gépből a lemez. Sajnos ezzel együtt is baromira fárad már a formula, ez letagadhatatlan. Ámde a gyerekeknek biztosan tetszeni fog, és végül is ez a Lego játék sem rosszabb, mint az előzőek, igaz, nem is jobb azoknál.
Egy erős 7 pontra jó lesz ez (mondom ezt úgy, hogy nálam a két évvel korábbi Lego Star Wars: The Force Awakens-nél már erősen rezgett a léc), a szuperhősös téma nagy fanatikusai nyugodtan hozzáadhatnak plusz 1-et. Attól függetlenül, hogy játékról játékra felrójuk ezeknek a cuccoknak ugyanazokat a negatívumokat, ha bottal ütnének sem tudnám megmondani, hogy mitől lehetne jobb, vagy milyen formabontó ötleteket lehetne még belevinni ebbe a koncepcióba. Eljutott már egy olyan szintre ez az egész, ahonnan nincs hová fejlődni a grafikán kívül (apropó, a látványvilág megint nagyon impozáns), de szerencsére még így is tud kellemes pillanatokat okozni.

(A játékot a magyar forgalmazó Cenega biztosította tesztelésre. Köszönjük! Megvásárolható támogatónk, a Platinum Shop budapesti boltjában, vagy webshopjából meg is rendelhető. Csak kattints a linkre!)
Képgaléria
Olvasói vélemények
LEGO MARVEL SUPER HEROES 2
Warner Bros. Interactive Entertainment
Látványosság:
Játszhatóság:
Átlagos
Szavatosság:
Zene / Hang:
Hangulat:
7/10
Pozitívum
Rengeteg megnyitható karakter; tekintélyes tartalom; a Lego játékoktól megszokott szórakoztató humor
Negatívum
Csak a szokásos örlőmalom...

MARTIN BELESZÓL
Kéne az összes figura igaziba'.