.
 

PlayStation.Community

2017.12.14. 20:36 Játékteszt
20 hozzászólás
Szerző: ColdHand
Értékeld a cikket!
Ha nagyobb a büszkeség, nagyobb a bukás.

Rám nem hatnak az elmetrükkök. Rám csak a pénz hat. – Electronic Arts

Feltételezem, jelen cikk olvasójánál a bűzös mocsár csapdájában vergődő verebet is jobban érdekli, hogy a '80-as évek közepén, 4-5 éves sejthalmazként miként váltam a VHS által akkora Star Wars rajongóvá, hogy a Jedi visszatér végső űrcsatájánál egyszer sikerült magamra borítani a komplett tévéállványt. Elég annyi, hogy már egészen kiskoromban magába szippantott G. Lucas sci-fi fantáziavilága, de a rajongás a következő évtizedekben erősen csorbult, hála a gyengébb (de szerintem rossznak egyáltalán nem mondható) előzménytrilógiának, valamint, hogy közben megismertem a Warhammer 40.000-et, és a Mass Effectet.
Viszont a Star Wars Battlefront II első trailerénél rendesen felkaptam a fejem, ahol kiderült, hogy a játék a Birodalom szemszögéből fogja bemutatja az endori csatát, és a II. Halálcsillag pusztulását követő eseményeket.
Lássuk hát, mit rakott le az asztalra a DICE másodszor a Star Wars név alatt, és hogy a kiadó EA pénzéhsége mennyire nyomta rá bélyegét a szórakozásra! Előre bocsátanám még a tényt, hogy az előző résszel nem volt szerencsém játszani, viszont a néhai Pandemic Studio 2005-ös Star Wars Battlefront II-jével sokat zúztam anno, így némileg elszomorító, hogy az elmúlt évtized alatt azt csak technikai szinten sikerült most túlszárnyalni...
Egy birodalom bukása

A program három játékmódot kínál fel számunkra a Play szekcióban. A történetet prezentáló Campaignt, a többjátékos Multiplayert, és az Arcade-ot.
A kampány rész meséli el a Birodalmi Infernó osztag történetét, ami a nagy endori ütközet előtt veszi kezdetét, és a Birodalom végső vereségét jelentő jakkui csatával zárul. A főszereplő a kemény női harcosok sorát gyarapító Iden Versio lesz, de alkalmunk nyílik majd más karakterek irányítására is. Alapvetően a játék menetével semmi gond nincs, a tűzpárbajok relatív élvezetesek, az űrcsaták nagyon jók – a játék legjobb részei! –, az átvezető videók pedig szépen összekötik a pályarészeket. Voltaképpen elhalálozásig a töltőképernyőt nem is fogjuk látni, olyan szorosan fűzték össze a gameplay-t a videókkal.
A történet az endori csata előtt veszi kezdetét, amikor is Iden a lázadók egyik hajóján csücsül fogságban. Természetesen első feladatunk a szökés lesz, valamint törölnünk kell azt a kódolt üzenetet, amiben a birodalmi flottát az Endor túloldalára terelik, mert ha tartalmát megszerzi a lázadó csürhe, akkor oda a meglepetés. Mint azt a Jedi visszatérből jól tudjuk, a Birodalom elveszíti a csatát, a II. Halálcsillag megsemmisül, és az Uralkodó is életét veszti.
Az űrállomás felrobbanását az Infernó osztag premier-plánban szemléli az Endoron, majd jön a parancs az admirálistól – Iden apjától –, hogy vissza kellene vonulni. Minden összeomlani látszik a Birodalom körül, de az Uralkodó egy hírvivővel még kiadja a parancsot a Cinder művelet megkezdéséhez, amit az admirális és lánya el is kezd végrehajtani. Az Infernó osztagnak halvány sejtése sincs arról, hogy mit takar a művelet, vagy hogy pontosan mi célt szolgál, de a feladatokat megkapják, amik teljesítésével egy lépéssel közelebb kerülnek a Birodalom hatalmának helyreállításához. Legalábbis reménykednek benne...

A kampány pályáit nagyrészt a multiplayer terepei teszik ki, de hébe-hóba alkalmunk nyílik csak a szingli szegmenshez szerkesztett terepeken vitézkedni. Mindig a szemünk előtt fog lebegni valami objektíva, ami általában valaminek az eléréséről, megsemmisítéséről, vagy megóvásáról szól. Akadnak a pályákon gyűjtögethető információk, amiknek a tartalmát sohase ismerhetjük meg, ergo csak egy elszámolandó pontként hevernek a pályákon, ahol gombot kell nyomni.
A készítők mindent elkövettek – a komplexebb pályák és az intelligensebb AI megszerkesztésén kívül –, hogy ne fulladjon totál unalomba a folyamatos darálás a kampány alatt, mert hol egy bolygón kell csatázni, hol az űrben. Az egyik pályán még Idennel aprítunk, a következőben pedig egy hőssel, de nem mellesleg a terepek is merőben eltérnek egymástól. Néha egy rövid ideig egyedi feladatokat kapunk, mint például egy AT-AT lépegetővel utat törni, vagy egy kocsmában kérdezősködni információszerzés céljából. Ráadásul a gép időközönként átvariálja Iden képességeit és fegyvereit, de szó sincs ráerőltetésről: aki a jól bevált skilleket, illetve fegyvereket szeretné használni, az a pályákon található ládáknál átállíthatja a kiosztást.
Szóval a változatosságra nem lehet panasz, maga a kampány a vártakhoz képest elég jól teljesített, de ez inkább a tálalásnak köszönhető, mintsem a játékmenetnek, mert az nem igazán látszik ki az átlagból. A történet is érdekes és jól elhelyezték a Star Wars univerzumában, de az üdvösséghez nem ártott volna több, bonyolultabb pályát, illetve feladatokat belepakolni, valamint jobb AI-t írni, mert az a két lábon járó, visszalövő céltábla szerepén túl nem képes nagyobbat alakítani. Ezért is találhattam meglehetősen könnyűnek a Soldier névre keresztelt közepes fokozatot. Egyszer mindenképpen érdemes végigmenni rajta, már csak a multiplayerben használható, megnyíló bónuszok miatt is.
Nem ezek azok a droidok, amiket kerestünk

Az Arcade mód egy kisebb multiplayer szegmensnek felel meg, csak AI vezérelte ellenfelekkel és társakkal. Játszhatunk szólóban, egy másik játékossal osztott képernyőn, illetve párviadalozhatunk egy-az-egy ellen felállásban. Ezeken túl nyomhatunk előre bekészített csatákat, de magunk is létrehozhatunk egy sajátot is.
A választott oldal már előre determinálja, hogy mely csoportosulás (Galaktikus Köztársaság, lázadók, ellenállók, szeparatisták, Galaktikus Birodalom, Első Rend) seregével harcolhatunk, valamint a választható celebeket is. Ebben a módban minden hős játszható, így a multiplayerben való feloldás előtt kipróbálhatóak fegyvereik és képességeik is.
Oldalanként nyolc-nyolc pálya nyomható le, és mindegyik három nehézségi szinttel van ellátva, de kezdésnél csupán az első ütközet választható az első nehézségi szinttel. Ahogy teljesítettük az elsőt, már nyílik is meg a következő feladat, és a teljesített pálya következő nehézségi szintje. Ezeken a pályákon vagy Team DeathMatch-et, vagy Onslaught menetet (egyedül kell leölni megadott idő alatt meghatározott számú ellenfelet) nyomhatunk. Sajnos ebben a módban nem használhatóak a járművek, és űrcsatában sem vehetünk részt, de legalább a kezelés alapjait elsajátíthatjuk, valamint kipróbálhatjuk az egyes kasztok, illetve a hősök képességeit.
A harc senkit nem tesz naggyá

A Multiplayer szekció összesen ötfajta csatába invitálja a játékosokat. Megütközhetünk az ellenséggel a 40 játékost megmozgató Galactic Assault ütközeteiben, harcolhatunk a csillagok közötti vákuumban a Starfighter Assault csatáiban, összecsaphatnak hősök és gonoszok a Heroes vs. Villains-ben, feladatokat teljesíthetünk több meneten át csapatunkkal a Strike-ban, illetve sima Team DeathMatch-eket nyomhatunk a Blast meccseiben.
A folyamat mondhatni a megszokott menetben csordogál, azaz a játékmódra rányomva már töltődik is be a megtalált és befogadásunkra alkalmas meccs adatállománya, majd már csak a kaszt kiválasztása van hátra, és indulhatunk is a csatába.
A Galactic/Starfighter Assault és a Strike pályáihoz írtak egy kis minitörténetet is, aminek a végkimenetele csak rajtunk, illetve csapatunkon múlik. Így minden egyes pályán lesz egy-két objektíva, amit a győzelem érdekében nem árt teljesíteni. Általában megsemmisíteni, megvédeni kell valamit, vagy csak – a régi battlefieldes hagyományokhoz hűen – tartani kell a pozíciót egy ideig. A küzdelem végén megkapjuk a tapasztalati pontjainkat, amivel hizlalhatjuk rangunkat, illetve némi pénzmag is üti a markunkat, majd jön a következő meccs fordított felállással, azaz a támadókból védők lesznek, és vice versa. Kisebb érdekesség még, hogy respawnnál a velünk egy időben visszatérni szándékozó játékosokat egy – maximum négy fős – osztagba pakolja, ami annyi előnnyel jár, hogy ha vállvetve, egymáshoz közel harcolunk, akkor némileg több a HP, illetve több Battlepoint jár mindenkinek. Ezekért a pontokért cserébe pedig használhatóvá válnak a speciális kasztok, valamint a hősök, illetve az összeharácsolt BP-k alapján rangsorolja a játékosokat a gép a csata végén.
Alapból négy darab kaszt (Assault, Heavy, Officer, Specialist) közül választhatunk, majd a BP-ket bezsebelve választhatóvá válik az Enforcer és az Aerial, majd jönnek a celebek, Darth Maultól Rey-ig minden nagyobb arc a mozikból. Űrcsatánál hasonló a választék, ott alapból három kaszt (Fighter, Interceptor, Bomber) közül választhatunk, majd ugyanúgy jönnek a hősök.

Az egyes kasztok a fegyvereken túl a képességekben különböznek leginkább. Minden harcos rendelkezik három skill-lel, amit tetszőleges időben elnyomhatunk, majd miután kivártuk, hogy a cucc lehűljön ismét aktiválhatóvá válik. Ezeket még tuningolhatjuk, vagy más képességekre cserélhetjük az úgynevezett csillagkártyák segítségével (lásd. lejjebb).
Némileg újdonság még a fegyver hűtésének cseréje, illetve annak menete. Itt a Star Wars Battlefront II világában nem a lőszer fogy ki a fegyverből, hanem a használat következtében fellépő hő elvezetésére szánt hűtőrendszer terhelődik túl. Pár lövés után kis idővel a fegyverzet magától lehűl, de egy intenzívebb tűzharcnál simán túlhevülhet, és akkor jön egy kis minijáték. Úgy néz ki a dolog, hogy a túlhevülés után megjelenik egy keskeny, vízszintes csík, aminek a jobb oldaláról elindul egy kis fényecske. Amint végigért, a fegyver lehűl, de az rengeteg értékes másodpercet emészt fel. Viszont a csíkon van egy kék sáv, amiben, ha gombot nyomunk, akkor hamarabb végezhetünk a folyamattal (Alienation, valaki?). Ha a kék sávon kívül nyomunk gombot, akkor emberünk megégeti a kezét, és így extra időveszteséggel válik ismét használhatóvá, a gyilkolóeszköz.
Felkészültél? Ugyan, mit tudsz te erről?

Rangunkat a jól megszokott módon, a meccsek után kapott pontokkal pumpálhatjuk fel. Fejleszthetőek még a kasztok/hősök szintjei is, ez viszont már elüt a hagyományoktól, mert az egész szisztéma a Star Cardokhoz van kötve.
Szóval vannak ezek a bónuszokkal rendelkező (több HP, gyorsabb képesség lehűlés, stb.) kártyák, amik négy szinttel rendelkeznek. Minél magasabb a szint, annál nagyobb mennyiségben adják a bónuszokat. Minden egyes kasztnak, illetve hősnek megvannak a saját kártyái, tehát nem cserélgethetjük közöttük a lapokat. A megszerzett/kifejlesztett kártyák darabszáma és fokozatai adják a karakter szintjét. Kezdetben mindenkinek csak egy kártyát aktiválhatunk, de ahogy a Collection menüben nyitjuk meg a kaszt kártyáit, és ezáltal tornázzuk fel a szintjét, úgy nyílik meg a második, illetve a harmadik slot. Tehát egy karaktert maximum három kártyával tuningolhatunk. A slotokban a kártyákat tetszőlegesen cserélgethetjük.
A mezei kasztoknak még fegyvereket is megnyithatunk, amihez csak annyit kell tennünk, hogy begyűjtünk velük megadott számú skalpot. Ezekre az új fegyverekre később megnyithatunk különféle kiegészítőket, amikkel tovább fokozhatjuk a hatékonyságukat.

A játékban összesen három fizetőeszköz áll rendelkezésünkre: a birodalmi kredit, a kristály, és a kártyák ki-, illetve felfejlesztésére szolgáló alkatrész. Kreditet a meccsek után kapunk teljesítményfüggően, majd elkölthetjük őket ládákra, vagy hősökre. Kristályt valódi pénzért cserébe tudtunk beszerezni – amíg élt a mikrótranzakció –, és csak ládavásárlásra használhatóak. Alkatrészeket pedig a megnyert/vásárolt ládákból nyerhettünk. A megfelelő darabszámot leszurkolva belőlük kifejleszthetünk egy új kártyát, vagy ha megvan a követelt profil, illetve kártyaszínt, akkor fejleszteni is tudjuk a meglévőket.
Eme három pénznemből szerezhetünk még a különféle milestone-ok teljesítésével.
Hatalmas zavar támadt az Erőben

Mint az tudjuk, még a játék megjelenése előtt egy nem gyenge botrány alakult ki a program körül, ami némi egyensúlyozást, illetve a mikrótranzakció teljes blokkolását vonta maga után. Itt, a PSC oldalain is volt, aki megköpködte a kiadót, és volt, akit teljesen hidegen hagyott a dolog. Hogy megértsük mi is a probléma gyökere, ahhoz kicsit vissza kell mennünk az időben, amikor a hálózaton való játszadozás még csak a PC-s platform privilégiuma volt.
Anno a sikeresebb, hálózaton is játszható játékok (Quake, Unreal Tournament, Counter-Strike, stb.) nem igazán tartalmaztak fejlődési rendszert, minden karakter ugyanolyan tulajdonságokkal rendelkezett, így csak az állhatott a dobogó legfelső fokára, aki a megfelelő képességekkel, illetve rutinnal rendelkezett. Mindenki ugyanolyan esélyekkel vonult a csatába, előnye csak annak volt, aki több órát belepakolt már, s így nagyobb ismeretekkel rendelkezett a pályák felépítéséről és a fegyverek lelőhelyéről. Fair Play volt – már, ha nem csalt senki –, csak a rutin és a képességek számítottak. A kétezres évek közepére ez már nem volt elég, így jöttek a rangok és a megnyitható fegyverek.

Mára viszont elérkeztünk oda, hogy nem kell kritikus mennyiségű időt és energiát beleölni egy játékba – konkrétan ebbe a BFII-be –, hogy kiismerjük a pályákat és a lehetőségeket. Elég (volt) némi plusz extra pénzmagot behajítani, és máris előnyöket élvezhetünk. Biztos emlékeztek még arra a videojátékoknál használt kifejezésre, hogy balanszolt karakterek. Ez azt jelenti, hogy bármelyik harcossal is kívánunk hadakozni, ugyanakkora esélyekkel indulunk, mint más bármely másik karakterrel, mert az előnyök-hátrányok aránya pontosan, vagy közel ugyanolyan. Ezt az elvet a Star Wars Battlefront II páros lábbal rúgja fel a csillagkártyáival, mivel használatukkal csak előnyökre lehet szert tenni. Régebben más játékoknál, ha kinyírt valaki, majd megláttam a rangját, akkor nem zavart a dolog, elvégre nyilvánvaló volt, hogy egy képzett veterán el fogja kenni egy zöldfülű száját. Itt a BFII-ben viszont amikor megláttam gyilkosom aktív kártyáit – mert a rendszer megmutatja, hogy ezzel serkentse a vásárlási lázat –, akkor a „biztos megdolgozott értük” helyett a „biztosan fizetett értük” gondolatok merültek fel elmém viharos tengeréből, s ez extra mód dühített. Egyszer volt, hogy egy olyan játékos szedett le, aki abszolút nem használt kártyákat, s ezt látva nem mérgelődtem. De ez én vagyok.
A fejlődési rendszer baromi jól működik a szingliben, vagy egy olyan PvE környezetben, mint például az Arcade játékmód. De a multiplayerben elég unfair a dolog, mert a „mindenki egyenlő esélyekkel indul” elve életképtelen, mint egy rancor kölyök a Hoth bolygó felszínén. Ha ezeket a tuningokat egy képességfán helyezték volna el, és az egyes bónuszok egy bizonyos rang elérése után válnának aktiválhatóvá, akkor elfogadhatóbb lenne a dolog, mint így, hogy pénz és/vagy szerencse kérdése a fejlesztés.
Ezen persze felül lehet emelkedni, de a dolog ignorálása, illetve a pályák betanulása több időt, valamint energiát emészthetnek fel.

Fentebb már ecseteltem pár negatívumot, de sajnos a sor nem ért véget velük, ugyanis több apróbb-nagyobb figyelmetlenség jellemzi még a szoftvert, ami képes belerondítani a Star Wars élménybe. Elsőként az olyan illúzióromboló dolgokra gondolok, mint például hogy a kampányban halhatatlanok a társaink. Oké, dühítő lenne, ha még rájuk is figyelnünk kellene, de az némileg komikus, hogy simán fejbe lőhetjük őket, akkor se fekszenek ki – mint más játékokban általában. Némileg furcsa volt az is, hogy Idennel egyszer beszálltam egy liftbe a társamat hátrahagyva, majd lent már ketten szálltunk ki, vagy hogy hiába van szép nagyra kidolgozva a tér, egy bizonyos határon túl már elkezd a program dezertálással vádolni. Ez egy igen régi és béna módszer arra, hogy féken tartsák az elkószáló játékosokat, ahelyett, hogy inkább megtanulnának normálisan pályát szerkeszteni, vagy hogy beállítsák a gépet arra, hogy a határt túllépve automatikusan visszairányítsa az elkószálókat.
A fentiek mind apróságnak fognak tűnni a töltési idő hosszához képest, ugyanis a multiplayer/arcade játékmódokban közel egy perc alatt olvassa be a csata adatállományát a rendszer, de ha meccs után visszakívánkoznánk a menübe, azt se ússzuk meg fél percen belül. A töltések alatt bámulhatjuk a bolygóképeket, az események ismertetését, valamint a kis segítségeket, miközben vadul malmozunk. Ezt nagyon profin áthidalták a kampányban az átvezető videókkal, valami hasonló megoldást kieszközölhettek volna a másik két játékmódban is.

Az is illúzióromboló, hogy a készítők engedték a programnak, hogy összemossa a filmek szereplőit, illetve helyszíneit, holott időrendben teljesen máshol helyezkednek el. Így lehetséges például, hogy Darth Maullal gyilkoljuk a klónhadsereg katonáit a Naboo-n, Rey-jel droidokat aprítsunk a Kamino-n, vagy hogy Yodával harcoljunk az űrben az Első Rend ellen. De ott van az is, hogy a filmekkel ellentétben rengeteg női karakter mászkál a pályákon, még a szingli kampányban is, akár rohamosztagos páncélzatban.
Amikor az EA-t arról kérdezték, hogy a mikrótranzakcióval miért nem díszítőelemeket lehet vásárolni, amivel mindenki személyre szabhatná kedvenc kasztját, vagy hősét, akkor azt felelték, hogy – a Disney nyomására – nem szeretnék, ha a játékosok megtörnék a Star Wars kánont. Tehát ha rózsaszín és egyéb feltűnő színekre pingált rohamosztagosok futkároznának a Naboo-n, az gond volna. De hogy Lando harcolhat a droidok ellen, vagy hogy Darth Maul összecsaphat Rey-jel a Halálcsillagon, az rendben van? Tizenkét éve a Pandemic csapata erre jobban odafigyelt...
Amúgy nemrég kiderült, hogy a játék kódsorai között lapul egy skin választó menü is, ami jelenleg (még) el van zárva a játékosok elől. Szóval a készítők némileg gondoltak a személyre szabhatóságra; a kérdés csak az, hogy későbbre tartogatják az aktiválását, vagy a Disney lövette le az opciót?

A multiplayerben van még egy olyan apró hiányosság, hogy teljesen Fortunára bízták, hogy a játékosok mely pályán vitézkedjenek. Pályaválasztó nincs, a meccsek után pedig nem nyílik alkalom a következő helyszín megszavazására. Rengeteget kellett játszanom például, hogy végre a Hoth bolygón irthassam a lázadókat. Erről eszembe jutott, hogy oldalt sem választhatunk, szóval a hithű birodalmi játékosok is kénytelenek néha a lázadók oldalán harcolni. Nem értem, hogy legalább az arcade módba a saját meccs összeállításánál, miért nem engedi választani az összes pályából és játékmódból?
A negatívumok felsorolását pedig azzal az unfair dologgal zárnám, amit – valószínűleg – az EA eszközölt, hogy megakadályozza a játékosokat abban, hogy extra pénz beleölése nélkül tudjanak hozzáférni a ládákhoz, vagy a hősökhöz. Fentebb nem írtam, de az arcade módban is kapunk krediteket a meccsekért, konkrétan 100-at minden egyes menet után. A legrövidebb onslaught meccsek csupán pár percesek, így néhány óra alatt szépen felhizlalhatnánk a kreditjeink számát, ha a rendszer öt meccs után nem tiltaná le egy órára, majd még öt menet után egy napra a kreditszerzést.
Ergo: egy nap 1000 kredit az arcade módban. Ha más nem, ez remekül mutatja, hogy a szoftvereladásokon túl a mikrótranzakciókkal akarták megszedni magukat. Mobiljátékoknál láttam nem egy ilyet, de egy régi múltra visszatekintő kiadó tripla A-s játékánál, ami ráadásul az egyik legnagyobb cím alatt fut... szégyen.
Ne feledd, a jelen a fontos. Arra összpontosíts. Érezz, ne töprengj.

Grafikailag a játék pár árnyalattal szebb lett elődjéhez képest, kapott pár lencseeffektet, jobb fénytükröződéssel, valamint motionblurral látták el (ha jól láttam elmosódás effekt nem volt az előző részben). Egyes pályák némely területének kidolgozottsága viszont alig üti meg a mércét, míg egy másik terep szemkápráztatóan szépen ki lett dolgozva. Az sem mellékes, hogy a részleteket tőlünk pár méterre, plusz szemet szúróan rajzolja ki a gép, de ez csak a kampány nyugodtabb szakaszainál fog feltűnni, ahogy a "klónozott" lázadókkal együtt. Valamint eszméletlenül gagyinak hat a menetek végén a meccs legjobbjainak győzelmi képe, ami voltaképpen egy 2D-s kartonlap, ráadásul a vásárolt ládákból újakat vehetünk meg, mintha nem lenne tök mindegy, miképpen pózol a figuránk.
Ezektől függetlenül a játék összképe remekül fest.

A kezelhetőséggel nincs gond, teljesen kézre kalibrálható az irányítás az Options menüben. A játékmenet terén pedig ott vannak a fent ecsetelt dolgok. A szingli rész épphogy megüti az átlagot és ez a cső-egyszerű pályáknak, illetve még egyszerűbb feladatoknak köszönhető. A multiplayer részbe pedig a fejlődési-rendszer rondít bele, ami amúgy jól lett kitalálva, csak nem egy többjátékos módba kellett volna beintegrálni. Amúgy a multirész játékmenetére is elmondható az, hogy teljesen átlagos, ezer és egy ilyen játékkal játszhattunk már.

Szavatosság terén a kampánynál olyan 5-6 órányi játékmenetre kell számítani, ami elsőre kevésnek tűnhet, de nem is lett volna szükség hosszabb, feleslegesen elnyújtott kampányra, a történet – mondhatni – így kerek. Extra időbeöléssel kecsegtet még a felszedhető infók begyűjtése, illetve a Milestone-ok teljesítése.
A multiplayer pedig a szokásosan az idők – illetve a szerverek – végezetéig játszhatóak, plusz három nap. Rangunk feltornázásán kívül szorgoskodhatunk még a fegyverek beszerzésén, vagy a Milestone-ok teljesítésén, a befolyt pénzből pedig vehetünk ládába-kártyát, vagy hősöket, akiket már jóval kevesebb idő, illetve pénz megnyitni, mint a megjelenés előtt, amikor a botrány kirobbant. Összesen 23 Star Wars celeb szerepel a programban, melyből 7 zárva van, s összesen 70.000 kreditbe fáj a feloldásuk, ami 5 perces meccs per 200 kredittel számolva majdnem 40 órányi hadakozást jelent, de ennél jóval hamarabb választhatóvá tehetjük őket. Ez messze barátibb, mint premierkor volt, amikor egy hősért kellett ennyit játszani, szóval ezt a részt javították.
A többször emlegetett Milestone-ok pedig kisebb teljesítendő feladatokat takarnak (játssz x időt az egyik kaszttal, ölj le 500 ellenfelet bármelyik hőssel, használd az egyik hős egyik képességét 25x, stb.), amik 6 kategóriára oszlanak, és összesen 215 van belőlük. A menü Career részében szemlélhetőek meg, hogy melyik hol áll. Talán túl sok is a tennivaló, ráadásul lassan haladnak a csíkok a teljesítésnél, így a kevésbé kitartó játékosok hamar beleunhatnak.

A hangzás terén teljesen elégedettek lehetünk. Gyönyörűen kanyarognak füleinkbe a jól ismert muzsikák, valamint hangeffektek. Több szót nem is vesztegetnék rá, mert úgy tökéletes ahogy van.

Hangulatra pedig hozza az elvárt Star Wars érzést. A játék leghangulatosabb szegmensei természetesen az űrcsaták. Hihetetlen élmény volt végigrepülni egy csöpp vadászgéppel egy hatalmas csillagromboló mellett, harcolni egy aszteroidamezőben, vagy szájtátva végigrepülni a II. Halálcsillag roncsai között, miközben a karakterek hitetlenkednek. Többször megfordult a fejemben, hogy kellene már egy ütős Rogue Squadron játék, és az EA röhögve ki tudná fejlesztetni, hiszen a remekül működő alapok itt vannak a BFII-ben! Ez leginkább a jakkui csatában jött elő, ahol ráadásul a repkedős, és gyalogos részek rendesen váltogatták egymást.
Sajnos az FPS/TPS részeknél kevésbé kapott el a Csillagok Háborúja érzés, holott a szetting ott is (szinte) hibátlan. Feltételezhetően a fentebb kitárgyalt hibák, és figyelmetlenségek tettek be. Mindenesetre a Star Wars hangulat átjön.
Az Erő veled lesz. Mindig.

Összefoglalva: kaptunk mind a szingli kampányban, mind a multiplayerben egy teljesen átlagos játékmenetet, amit csak a látvány, a kezelhetőség, de leginkább a körítés emel ki. Ezt még megfejelték egy unfair, kiegyensúlyozatlan fejlődési-rendszerrel, valamint kisebb-nagyobb hiányosságok, illetve a hosszabb töltési idők tépázzák az összképet. Így elmondható, hogy a Star Wars Battlefront II tipikusan az a húsleves, amelyet ezerszer ettünk már, és csak az tudja feledtetni a rágós hús, illetve a híg lé okozta átlagos gasztronómiai élményt, hogy maga Darth Vader szolgálja fel nekünk egy Csillagromboló hídján egy Halálcsillag-szerű tányérban, miközben a háttérben a Cantina Band szól, az Uralkodó pedig villámos fényjátékot ad elő. Egy Star Wars rajongónak ez maga a mennyország, így azok nyugodtan hozzáadhatnak még egy pontot az értékeléshez.
Hiába adtak hozzá valamit az előző részhez képest a fejlesztők, valahol el is vettek, s közben eltelt két év.

(A játékot megvásárolhatod támogatónk, a Platinum Shop budapesti üzleteiben, vagy webshopjából a linkre bökve egyszerűen meg is rendelheted.)
Képgaléria
Olvasói vélemények
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
20. NEXUS0001  PlayStation.Community tag
2017.12.28. 14:57:26
LV7
10 rugóért megvettem a PSN-ről. Maxigáz elégedett vagyok vele. A sztorimód tényleg kicsit felületes, de pont elég szerintem. Nem tudom mennyire éri meg pénzért ládákat venni, de a játék is ad kristályt, ls mást is rendesen, meg azért szerintem elég jól összerakták a fejlődés rendszert, a kasztokat. Szal eszembe sincs pénzt adni, mert szerintem sem kell. Valószínűleg mivel változtatott az EA üzletpolitikája a nyomására, szerintem visszajön a fizetős DLC, meg a Seasone Pass.

Nem értem a sok sírást, hülyeségnek tartom a számokon rugózást, de ez a tartalom fanbolyságtól függetlenül minimum 8-as. De nálam inkább 9-et kapna, hiszen ez csak egy online shooter, mint az előző is volt, minden más csak extra.
Csak tudnám mit jelent ez a szmájli: 3D !?
19. TCr64EU  Kanalas Optimuszprájm
2017.12.18. 14:39:08
LV21
"Grafikailag a játék pár árnyalattal szebb lett elődjéhez képest, kapott pár lencseeffektet, jobb fénytükröződéssel, valamint motionblurral látták el (ha jól láttam elmosódás effekt nem volt az előző részben)."

A HDR támogatást kihagytad.
Elég komoly fényeket tud produkálni.
"Mert a kamion a miénk és el akarunk menni vele!"
18. TCr64EU  Kanalas Optimuszprájm
2017.12.18. 14:30:42
LV21
Válasz 17. Palmatex üzenetére:
"Valaki elkezdi a fikázást, a többi hülye meg követi."

Pontosan.

Megvettem most a játékot, kajak nem értem, hogy mégis mi a nagy büdös lófaszon ment eddig a hiszti.
"Mert a kamion a miénk és el akarunk menni vele!"
17. Palmatex  PlayStation.Community tag
2017.12.16. 21:51:37
LV1
+2
Válasz 13. Dark-Fu üzenetére:
Teljesen egyet értek. Mióta előrendeltem a játékot egyszer se vettem lootboxot. A hősőket meg szépen végig vásároltam ezalatt az egy hónap alatt. Eddig maximum 1 vagy 2 star cardot gyártottam magamnak a crafting rendszeren belül. Mert hogy őszíntén megmondjam, feleslegesnek tartom őket. Tegnap nyomtam egy menetet az új űrcsatás pályán a Lázadókkal, X-szárnyúval első élettel csináltam 29-es killstreaket, úgy hogy egy darab star card nem volt berakva. A játék amennyi sz*rt meg kap a publikumtól az több mint röhejes. Valaki elkezdi a fikázást, a többi hülye meg követi.
"Never tell me the odds."
16. ALF22  Son of Liberty
2017.12.15. 21:10:04
LV25
Szoval akkor a hisztivel elertuk,hogy hamarabb nyissunk meg herokat.

Nem tudom,de nekem hihetonek tunik,hogy egy jatek nyomott aron kerul eladasra igy is es a penzt vhonnan be kell szedni. A gond az,hogy hiaba adnak realisan tobbert, az emberek megvarjak az akciokat, a learazast. Marad a nagyobb szavatossag es ezalatt a penzkoltes.
Helyukben csak skinekre koncentralnak. Egy ido utan mindenki szeret egyedi lenni es akkor majd kifizeti.
De ahogy olvastam itt se volt olyan hudebebasz elonye annak aki fizetett.
15. Dark-Fu  PlayStation.Community tag
2017.12.15. 13:34:31
LV3
Válasz 14. mentoloshypo üzenetére:
A legtöbb FPS-ben van valami fejlődési rendszer vagy 10 éve. Aki többet játszik, előnyben van, egyébként mi lenne az értelme?
Nem beszélve arról, hogyha fejlesztheted a karaktereidet és szinteket léphetsz, nagymértékben megnöveli egy játék élvezeti értékét és szavatosságát.

A matekozást úgy értem, hogy ha mindennel számolsz a játék jutalmazási rendszerén belül, akkor láthatóvá válik, hogy a fejlődés nem lassú és nem szar. Sőt, egy űrharcból kapott rewardból fejlesztheted a gyalogos katonádat, így elég univerzális.

Az Battlefront 1-ben ez pont fordítva volt, az ottani contractoknak megfelelően, valamit le kellett tenned ahhoz az asztalra, hogy megnyiss egy új starcardot. És ezek néha piszok nehezek voltak.
Ellenben itt csak játszol bele a nagyvilágba és mindenből fejleszthetsz mindent.
Ministry of Hopkick
14. mentoloshypo  Az indie fóbiás
2017.12.15. 13:27:06
LV27
Válasz 13. Dark-Fu üzenetére:
Miért kell matekozni és belemélyülni a fejlődésbe, az miért jó? Ennek egyszerű és áttekinthetőnek kell lennie. Ideje se ugyanúgy van mindenkinek, ezért nem érhet(ne) hátrány senkit se.
13. Dark-Fu  PlayStation.Community tag
2017.12.15. 13:23:05
LV3
Válasz 1. Albert üzenetére:
A fejlődési rendszerről még sehol nem láttam egy értelmes tesztet/leírást.
Gyakorlatilag az van, hogy senki nem lát túl azon, hogy mekkora szar ez a lootboxos megoldás, és mennyire unfair, véletlenszerű a fejlődés. Ha valaki egy hétig játszik a játékkal és nem mélyül bele a fejlődési rendszer matekjába, akkor nyilván így fogja gondolni, de hosszú távon, és részletekbe menően megvizsgálva kiderül, hogy ez egyáltalán nem így van.
Aki játszik, az fejlődik! Aki fejlődni akar, annak játszania kell! Nem elég (sosem volt elég) lootboxokat venni. Hiába van meg minden abilityd maxon, azokat nem tudod equippelni, csak hármat. És ha nem vagy elég magas szinten, akkor csak egyet!
A craft-rendszer (vagymi) pedig gondoskodik arról, hogyha folyamatosan játszol a játékkal, azokat az abilityket fejlesztheted és olyan szintre, amekkorára akarod.

Plusz megjegyzés, hogy az a player, aki a játék minden módjával játszik és elér benne valamit, azokat sokkal jobban támogatja a játékba épített jutalmazási rendszer, ergo sokkal gyorsabban lehet fejlődni, szintet lépni, abilityket venni.
Ministry of Hopkick
12. Richard  PlayStation.Community tag
2017.12.15. 13:11:30
LV5
Válasz 4. HUN_hatrix üzenetére:
Nagyon király reklám! Kösz! :)
11. Richard  PlayStation.Community tag
2017.12.15. 13:07:50
LV5
Válasz 9. Dark-Fu üzenetére:
A játszhatósággal és a szavatossággal én se mértek egyet.
Tök jó a játszhatósága, semmivel nem marad el a piacon lévő játékoktól a szavatossága meg ahogy írtad, a bővülő tartalom miatt egyre tartalmasabb.
És multi játék lévén szerintem aki szereti, az nagyon-nagyon sokáig fog vele játszani.
10. Richard  PlayStation.Community tag
2017.12.15. 13:04:28
LV5
Zseniális játék! Imádom!
Egyfolytában az jut eszembe, hogy digitálisan, fullextrás megjelenítésben irányítom azokat a karaktereket, amiket anno a Star Wars akciófiguráimmal játszottam.
9. Dark-Fu  PlayStation.Community tag
2017.12.15. 13:03:34
LV3
+1
-1
Köszi a tesztet, tök jó olvasmány volt, tetszett!

Amivel nem értek egyet, az a játszhatóság (átlagos) és a szavatosság (átlagos), így a végpontszámmal sem.

Ha összehasonlítjuk a többi FPS-sel (leginkább érdemes a szintén EA-s Battlefield 1-gyel), akkor kiderül, hogy attól semmiben nem marad el. Külön érdeme a játéknak szerintem, hogy szabadon választható, hogy FPS vagy TPS módban tolod-e. Mindkettőnek van előnye és hátránya is a másikkal szemben.

A szavatosság terén pedig annyi hozzáfűznivalóm lenne, hogy a játék egyre bővül (már meg is tette az első lépést e téren), új pályák és karakterek jönnek időről időre. Már a megjelenés pillanatában több tartalom volt benne, mint a Battlefield 1-ben.

Ez egy online multiplayer játék, amibe tettek single player tartalmat, arcade mode-ot és coop mode-ot is. Értelemszerűen, semelyik "hozzácsapott" tartalom nem fog túlmutatni ezen. Örüljünk a pluszoknak (én az osztott képernyős módnak pl. állatira örülök), de ne várjunk egy KotOR szintű sztorit egy FPS játékba.

Szerintem erős 9/10 a game.
Ministry of Hopkick
8. Greg  PlayStation.Community tag
2017.12.15. 09:41:28
LV24
Ettől a területfoglalós baromságtól már akkor
kihullott a hajam. Egy normális sztori kell
ahogy haladsz A-ból B-be változatos kalandokkal
és feladatokkal.
LV426
7. Greg  PlayStation.Community tag
2017.12.15. 09:31:32
LV24
Válasz 6. probi üzenetére:
Nem kell open world szerintem csak egy normális kampâny.
Mert ha tényleg csak làtványban különbözik a 2005-östől akkor az nagyon gáz.
LV426
6. probi  PlayStation.Community tag
2017.12.15. 09:11:42
LV7
Továbbra is álom marad egy open world SW RPG ilyen körítéssel. Nagynevű stúdióként már rég rárepültem volna a témára, nem győzném hova tenni a befolyt casht.
PSNid HU: smuge
5. LaXiKa_hun  PlayStation.Community tag
2017.12.15. 08:54:50
LV8
Válasz 2. Dzson üzenetére:
Frodót meg vasembert nagyon hiányolom belőle.
PSN ID: LaXiKa_hun
4. HUN_hatrix  The Saboteur
2017.12.15. 06:11:16
LV29
3. VictorVance  Szerkesztő
2017.12.14. 23:00:55
LV16
Válasz 2. Dzson üzenetére:
Spock-kal jobb lett volna.
Örülünk?
2. Dzson  Szerkesztő
2017.12.14. 22:37:22
LV5
+1
Jó játék, csak túl starwarsos lett.
"Miféle mű kutyakaki...?" (Top Secret)
1. Albert  salabakter
2017.12.14. 21:33:50
LV5
Az utolsó mondatot nem igazán értem. Föleg annak tükrében hogy az elején azt tetszett írni hogy nem játszott az előző részel.
Egy kis javítást is javasolnék. A kártyákat crafting partokbol is meg lehet nyitni és nem csak véletlenszerűen ládákból kapjuk.

Speciel nekem nagyon tetszik a multi része és nem tudok semmi borzalmas negatív dolgot mondani.
De nekem már itt mondták párszor hogy nem látom a ketrectöl a majmot mert anyira elvakult vagyok hogy Star Wars vödörrel a fejemen jászok.
Éhes vagy egyél, fáradt vagy pihenj.
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
STAR WARS: BATTLEFRONT II
Electronic Arts
Látványosság:
Kiemelkedő
Játszhatóság:
Átlagos
Szavatosság:
Átlagos
Zene / Hang:
Kiemelkedő
Hangulat:
7/10
Pozitívum
Ütős látvány és hangzás; igazi Star Wars hangulat; remek űrcsaták
Negatívum
Bosszantóan hosszú töltési idők; átlagos játékmenet és feladatok; unfair fejlődési-rendszer; rengeteg apró figyelmetlenség

MARTIN BELESZÓL
Én ennek a játéknak a trailereit akármeddig el tudnám nézegetni.