.
 

PlayStation.Community

2017.11.10. 13:29 Játékteszt
17 hozzászólás
Szerző: VictorVance
Értékeld a cikket!
A háború első áldozata az ártatlanság.

Call of Duty. Nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy ezt a nevet nagy eséllyel még azok is ismerik, akiknek csak érintőlegesen, vagy egyáltalán soha nem is volt közük a videojátékozáshoz. A világ egyik fele élteti, évről évre lelkesen imádja minden egyes újabb epizód után, míg az ellentétes oldal szívből utálja, és minden alkalmat megragad arra, hogy válogatott szitkozódásokkal ekézze.
Annak ellenére, hogy mostanság néha hajlamosak vagyunk inkább az utóbbi tábor rosszalló véleményének igazad adni, ha tetszik, ha nem, a széria valóságos mérföldköveket rakott le az asztalra, mind saját zsánerén, mind a videojáték-iparon belül. Az idén 14. életévét ünneplő „márkanév” futószalagon érkező darabjai azonban jelentősen lecsorbították a műfajban elfoglalt, nem éppen elhanyagolható helyét. És mivel a legutóbbi mérföldkő is eléggé rég volt már, a rajongók aggodalmait meghallván az Activision fejesei észbe kaptak, végül pedig rájöttek, hogy a félig-meddig még mindig erősen elkötelezett, de már bőven az érdektelenség jeleit mutató fan-bázis megtartása, valamint új játékosok bevonzása érdekében nem ártana visszatérni a gyökerekhez, konkrétan ahhoz a témához, melynek a sorozat a kezdeti népszerűségét, és gyakorlatilag az egész, hosszú esztendőkre nyúló karrierjét köszönheti.
Előkaparták tehát a régmúlt vonatkozó alkotásainak összes vonzó tulajdonságát és unalomig ismételt kliséjét, a távoli jövő űrharcaitól, robotjaitól és lézerfegyvereitől egy éles fordulatot véve visszakanyarodtak a második világháború mocskos, vérgőzös pusztító káoszába. És lőn Call of Duty: WWII!
Arra legfeljebb már csak a múlt évtized virtuális világháborúinak jelenkori veteránjai emlékezhetnek, hogy annak idején mennyire előkelő státuszban tetszelgett a második világégés témája videojátékos berkeken belül, ennek megfelelően hosszú ideig más sem folyt a csapból, mint zöld uniformisban szaladgáló, Thompson géppuskát szorongató amerikai katonák, és levegőt repesztő hangszínnel üvöltözve bömbölő német Wehrmacht rohamosztagosok (időnként japánokat is öldöshetett a jó nép, de a csendes-óceáni hadszíntér méltatlanul hanyagolva lett), ám ezen produktumok sikerének a lényege mégis egy kicsit régebbre nyúlik vissza.
A ’90-es években, a D-nap 50. jubileumának alkalmából újra reflektorfénybe került minden idők legpusztítóbb konfliktusa, azokkal az emberekkel együtt, akik részt vettek benne, és az ezt a divatot meglovagoló életrajzi könyveknek, regényeknek, hollywoodi mozifilmeknek, tévésorozatoknak (lásd Ryan közlegény megmentése és Az elit alakulat) köszönhetően a második világháború népszerűbb lett, mint valaha. És mivel a videojátékok addigra már eljutottak egy olyan szintre, hogy minden addiginál látványosabban és realisztikusabban voltak képesek ábrázolni a csaták borzalmait, a téma óriási teret nyert ebben a műfajban is, a „Legnagyobb Nemzedéknek” hívott hősök pedig végleg megdicsőültek, és a második világháborús FPS-ek megállíthatatlannak tűnő áradatának köszönhetően a 2000-es években felnőtt egy olyan generáció, ami ezer hang közül is felismerné a félautomata M1 Garand puska jellegzetes, tárkiürülést követő csilingelését. Az olyan frencsájzok, mint a Medal of Honor, vagy ami jelen esetben még fontosabb, a trónbitorló, 2003-ban elindított Call of Duty jóvoltából keresztül-kasul végigharcolhattuk a második világháború fontosabb csatáit interaktív formában, számtalanszor partra szállhattunk Normandiában, nemegyszer kelhettünk a lerombolt Sztálingrád védelmére, nagy küzdelmek árán tűzhettük ki a szovjet zászlót a Reichstagra, emellett ezek a játékok sokunkat még a történelem dolgozatok sikeres megírásához is hozzásegítettek.
Aztán, ahogy ez általában lenni szokott, a világháborús FPS-eket is utolérte az elmúlás, az a jól ismert folyamat, amikor egy bizonyos mániát már annyira túltolnak és kifacsarnak, hogy az hirtelen életképtelenné válik, a rajongók pedig már valami másra vágynak. A változás szele a Call of Duty szériát is megcsapta (pontosan 9 éve már a World at Warnak), de az utolsó, valóban minőségi és igazán jó játék a témában véleményem szerint a Medal of Honor: Airborne volt, még 2007-ben.
Mivel egy ideje megint másfajta szelek kezdtek fújni, ezért könnyűszerrel történhetett meg az, hogy míg anno csömörünk volt már a második világháborúban játszódó lövöldékből, és végül már a hátunk közepére sem kívántuk őket, most totálisan fordított helyzet áll fent: szinte térden állva rimánkodtunk egy olyan FPS-ért, ahol végre újra letörhetjük a Harmadik Birodalom szarvát. A WWII-ben pontosan ez lesz a feladatunk: a Sledgehammer Games fejlesztői nem apróztak el semmit, a neves elődök legjobb elemeit gyűjtötték össze a húsosfazékba.
„Pont a legjobbkor…” – sóhajt fel megkönnyebbülve a fásult CoD-rajongó, aki a legutóbbi epizódokat, bár tisztességesen lenyomta szép sorjában, lelkesedése mégis megfakulni látszott a csökkenő minőség miatt, és kevés választotta el attól, hogy végleg elengedje ezt a sorozatot. Büszkén jelentem, akiknek már rég oda a bizodalmuk, vagy esetleg egy hangulatos egyszemélyes kampányra vágynak, a game ilyen téren nem árul zsákbamacskát, pöccre pontosan visszahozza az egy évtizeddel korábbi előzmények hangulatát.
Azt hiszem a feelingről elég annyit elmondani, hogy a szinglit játszva kicsit újra az a tizenéves kissrác voltam, aki még PS2-ön és képcsöves tévén nyomta lélegzetét visszafojtva a Big Red One-t, aminél számára akkoriban nem létezett tökéletesebb világháborús cucc. A történet 1944-45-ben játszódik, majdnem egy évet ölel fel, a normandiai partraszállástól kezdve, Franciaország felszabadításán és az ardenneki offenzíván át egészen a Németországban kivívott végső Szövetséges győzelemig bezárólag. Az aktuális főszereplő Ronald „Red” Daniels, átlagos texasi srác, aki a háborús káosz kellős közepén találja magát, egy olyan egységben, ahol hamar barátokra talál, ugyanakkor nem telik sok időbe, mire kiderül, hogy bajtársai megoszlanak, két, majdhogynem ellentétes oldal felé. A szakaszt két sokat tapasztalt katona vezeti: Joseph Turner főhadnagy finomabb, gerincesebb módszerekkel viszonyul embereihez és magához a háborúhoz, őt a becsület, a beosztottjai iránt érzett felelősség és tisztelet vezérli, míg William Pierson őrmester inkább maradandóbb eszközeiről híres. A „cél szentesíti az eszközt” meggyőződés értelmében vezeti a többieket előre a húsdarálóban, nem ismerve megbánást, vagy könyörületet, a két tiszt eltérő személyisége így hamar elkerülhetetlen konfliktusokhoz vezet. Nemcsak az utolsó csepp vérükig harcoló német katonákkal, hanem önmagukkal is meg kell küzdeniük a győzelem érdekében, ez pedig nem megy tragédiák és áldozatok nélkül.
A programot játszva sokszor eszünkbe juthat Oliver Stone klasszikusának, A szakasz című mozifilmnek az alapgondolata. A WWII sok esetben emlékeztet rá, még a pozitívabb végkicsengés ellenére is, és bár, ami a sztorit illeti, szuperlatívuszokról most sem beszélhetünk, egészen ütős cselekményt sikerült odarittyenteni az európai hadszíntéren lezajlott fontos események köré.
Megszokhattuk már, hogy azért a fejlesztők odafigyelnek arra, hogy élvezetes egyszemélyes kampányt készítsenek az aktuális epizódhoz, most sem nyúltak nagyon mellé. Összesen 11 fejezetben küzdhetünk a nácik ellen, ami normál nehézségi szinten körülbelül 8-10 órát jelent, nehezebb fokozaton ez az idő természetesen hatványozódik. A játék megjelenése előtt félő volt, hogy az egész szingli valójában csak egy felturbózott Call of Duty 2 lesz, és ez ellen igazából nehezen lehetne vitába szállni, ugyanakkor ez inkább a téma hibája, mint a fejlesztőké. Ha Második Világháború, és ha nyugat-európai front, akkor bizony nehezen lehet már újat mutatni, ám elismerésre méltó, hogy hiába láttuk már a helyszínek többségét korábban vagy ezerszer, mégis felemelő szebb grafikai prezentálásban találkozni velük, sőt, szó szerint élmény megint Franciaország rommá bombázott városaiban, Belgium fagyos erdeiben és Németország vidékein megtizedelni Adolf Hitler hadseregét.
Odafigyeltek a változatosságra is, így ennek megfelelően vannak olyan szakaszok, mikor házról-házra haladva kell megtisztítanunk a területet, máskor lecövekelt géppuskával kell feltartanunk az előrenyomuló osztagokat, megint máskor egy templom tetejéről kell fedeznünk a társunkat egy mesterlövész puskával, de lehetőség lesz dzsipet, tankot és még repülőt is vezetni. Minden pályán vár minket valamiféle újdonság, ami feledtetni szeretné a monoton „mész, oszt’ lősz” metodikát – sikerül is neki, mert a játéknak egy unalmas pillanata sincs. Amiért viszont érhetné némi rossz szó a ház elejét, azok a lopakodós szegmensek, melyek hamar idegesítővé válnak (ráadásul az NPC-k mesterséges intelligenciája sem mindig tökéletes), de legalább nem erőltetik túl őket, mint például a Battlefield 1-ben.
Ha már szóba került az erőltetés: a fekete bőrű gépész még hagyján, mert legalább van valami minimális funkciója a sztoriban, de egy ízben egy francia női partizán bőrébe bújva kell végrehajtanunk egy kémfilmekbe illő akciót, miközben az ellenséges vonalak mögött az amerikai hadsereg is támogat minket. Ezzel a szállal sem lenne semmi probléma, ha normálisan ki lenne dolgozva, és nem csak úgy be lenne szúrva két ostrom közé – nemcsak hogy felesleges, de még el is üt a történet koncepciójától.
De az összképet ezek a problémák sem képesek lerontani. A WWII pontosan az a tömény, kompromisszummentes, pokolian durva csörte, amire ennek a sorozatnak már régóta szüksége volt. Egy videojátékhoz mérten tökéletesen átadja, hogy milyen is lehetett fogcsikorgatva, vért és verejtéket hullajtva harcolni, a csaták teljesen filmszerűek, ahogy ahhoz eddig hozzászokhattunk, az összes golyózápor, minden egyes robbanás precízen ki van számolva, egyszerűen hátborzongatóan hatásos ennek az őrületnek az összképe. A gépszíj mindenkit bedarál, a fronton szaladgálva hullanak el körülöttünk a katonák, a géppuskák szétkaszálják a szerencsétlenebbeket, a gránátok emberi testéket robbantanak szét, ipari szinten arat a háborús mészárszék.
Szerencsére a készítők érezték, hogy nem lesz elég csupán a kor-elhelyezés, ezért kisebb-nagyobb újításokkal tették érdekesebbé a stuffot. Talán a legfontosabb változtatás, hogy itt már nem töltődik vissza önmagától az életerőnk, a pályákon elszórt egészségügyi csomagok segítségével maradhatunk talpon, pont, mint a régi szép időkben. Bajtársaink sem csak díszf*sznak vannak ott, mindegyiküknek van egy „képessége”, amivel minket segíthet: megjelölik a közelben ólálkodó ellenfeleket, tüzérségi támogatáshoz asszisztálhatnak, de elsősegélyt, lőszert és gránátot is kérhetünk tőlük. Munícióra egyébként szükség is lesz bőven, mivel egyrészt a németek annyian vannak, mint az oroszok (hülye hasonlat, tudom), másrészt a korabeli fegyverek tárjában 30-nál több golyó nemigen fért el.
További érdekesség, hogy időnként a megsérült társakat megmenthetjük úgy, hogy fedezékbe húzzuk őket, valamint ha lerohanunk egy német bunkert, vagy főhadiszállást, a katonák leteszik a fegyvert, és megadják magukat. Utóbbi pozitív, vagy negatív végkimenetele csupán rajtunk múlik, mivel ha nem vagyunk elég ügyesek, mármint nem fogjuk rájuk elég ideig a csúzlinkat, akkor felbátorodnak, és megtámadnak minket. Az ilyen pillanatok azonban ne ringassanak minket hiú ábrándokban, ez a Call of Duty még mindig az a Call of Duty, amelynek eseményei elejétől a végéig szkriptelve vannak.
Mindent összevetve tehát a kampány nagyon rendben van, szinte csak jót lehet róla mondani, és a színészek is teszik a dolgukat. Természetesen nem csupán a hangjukat, hanem az arcukat is adták a szereplőknek. Spanyolviaszt, vagy bonyolult mélységű karakterábrázolást egyiküktől sem kell várni, ellenben a rájuk kiszabott feladatot remekül teljesítik. Kiemelném a Pierson őrmestert megszemélyesítő Josh Duhamelt, aki egy igazi B-kategóriás színész hírében áll, ugyanakkor ironikus módon egész karrierje legjobb alakítását pont a WWII-ben, azaz egy videojátékban nyújtja.
A szingli letudva, jöhet az online szekció. Jó hír, hogy nemcsak az egyszemélyes kampány, hanem a többjátékos mód is szolgál újdonságokkal, legszembetűnőbb, hogy mostantól ott lesz nekünk egy (stílszerűen) „Headquarters” névre hallgató közösségi tér (a la Destiny), ahol két multis meccs között pihenhetünk meg. Ilyenkor a kamera TPS-nézetre vált, elénk pedig számos lehetőség tárul ezen a helyen. Kipróbálhatjuk a fegyvereket, részt vehetünk lőtéri versenyekben, megnézhetjük a statisztikákat, karakterünk testre szabására is van módunk, megnyithatjuk a megszerzett loot box-okat (amik mindegyike valami csemegét rejt, és amit egyébként a többi játékos is szemügyre vehet), egy-egy elleni párbajokat rendezhetünk, szerződéseket vehetünk fel (teljesítésük komoly mennyiségű XP pontokat eredményez), jópofa minijátékokkal csapathatjuk (pl. labdázás, de régi ataris game-eket is kipróbálhatunk), egyszerre 48-an tartózkodhatnak ott, és a felfedezés öröme nehezen fakul ki, hiszen vannak olyan területek, ahova csak egy bizonyos szint elérése után léphetünk be. Tényleg rengeteg tennivaló akad az Omaha Beach partszakaszán elterülő bázison.
Ám mindenekelőtt divíziót kell választanunk, melyből öt opció van: gyalogos, légideszantos, felderítő, páncélos és hegyi egység, mindegyikhez egyedi fegyverek és bónuszok járnak. Egyáltalán nem meglepő, sőt, elég ésszerű döntés, hogy a fegyvereket már nem lehet komolyabban módosítani, eléggé be van határolva a játékos – elsődleges fegyvernél csak kettőt lehet választani, plusz egyet, aminek kiléte a választott divíziótól függ.
Aki már agyhúgykövet kapott az előző néhány epizód falon futós, ugra-bugrálós mutatványaiból, az most fellélegezhet, attól függetlenül, hogy a multi nagyrészt maradt a régiben, kellemes érzés földhözragadtabb megvalósításban egymás orra alá borsot törni. Mondjuk kissé illúzióromboló, mikor 70-80 éves fegyverekre Red Dot célzókákat szerelhetünk, de a nagy műgonddal összerakott kilenc pálya kárpótol ezért (meg majd a továbbiak is, feltéve, ha a zsíros árcédulával megáldott Season Pass tulajdonosai vagyunk/leszünk), azonban a Spawn-pontok suta elhelyezését már nem tudja teljes mértékben elfeledtetni, teljesen irreális helyekre dob minket vissza a játék, forszírozni nem is érdemes, hiszen ezek a hibák egy ideje már a széria sajátosságaivá váltak.
Bizonyára legtöbben az új játékmódként belépő „War”-t fogják szeretni, ami egy három szakaszból álló, küldetés-alapú, narratíva hajtotta küzdelem. A Szövetségesek, vagy a Tengelyhatalmak alatt harcolva vethetjük bele magunkat a csapatjátékba (mindkét oldalon 6-6 résztvevővel) és összpontosítást igénylő meccsekbe, amiket egyébként ikonikus Második Világháborús csaták inspiráltak. Ennek megfelelően Normandia partját védhetjük meg az azt elfoglalni akaró ellenségtől, vagy épp mi próbálhatunk meg áttörni a golyózáporon, és megsemmisíteni a bunkereket.
Ez így olvasva biztosan szépen és jól hangzik, valóban az is, már ha nem kell hosszú perceket várni, mire sikerül a rendszernek annyi játékost összegyűjtenie, amennyi elég arra, hogy elindulhasson a móka. Az online felület nem indult valami jól és egyelőre nem működik mindig olajozottan, olyan alapvető problémák fordulnak elő a hosszú várakozások mellett, minthogy a menük nem reagálnak a gombnyomkodásokra, vagy a HQ teljesen üres, egyébként ebből a szempontból a főhadiszállás jelenléte csak még jobban megakasztja a dolgok menetét.
Már magától értetődik, hogy ebben az epizódban is képviselteti magát az elmaradhatatlan zombi mód, ahol ismét náci katonákból mutálódott rothadó élőhalottakat kell visszaküldenünk a másvilága, olyan hírességek bőrébe bújva, mint Ving Rhames, David Tennant, vagy Élodie Yung. Az összetett fejlődési rendszer itt is megmutatkozik, különböző kasztokból választhatunk, egy speciális képességgel, emellett már a meccsek előtt felvehetünk egy olyan képességet, mely csak átmeneti, viszonylag rövid időn belül elhasználódik – a nyitható ládák jelenléte itt is megoldást kínál arra, hogy újból szerezhessünk ilyeneket.
A többjátékos módhoz hasonlóan itt is egy összetett feladatsorozatot kell teljesítenünk, amellett, hogy az alapok maradtak a régiek, vagyis szintről-szintre több és veszélyesebb zombihorda próbál az életünkre törni, nekünk pedig három másik online társunkkal összedolgozva kell együtt halomra lőni őket – vagy használni az alanyi jogon járó ásót, amivel az élőhalottak fejét csaphatjuk le egy ütéssel.
A WWII egyáltalán nem egy új Call of Duty 2, és egy Modern Warfare szintű forradalomtól is fényévekre van, ellenben mégis az utóbbi idők legjobb epizódja. Vannak benne hibák bőségesen, ez vitathatatlan, ugyanakkor a széria példásan folytatja a tavalyi rész által megkezdett pozitív javulást. Ettől még mindig nem lesz egy 9, vagy 10 pontos játék, de az újító szándék megvan, ami dicsérendő, és ha ez továbbra is így alakul, a sorozat visszanyerhet még valamennyit régi nívójából.
Félreértés ne essék, nem szabad csodát várni tőle, bár lemerném fogadni, hogy a megjelenés előtt szállingózó előzetesek és gameplay jelenetek okán sokan magát a messiást várták a WWII személyében, a megmentőt, aki majd helyreállítja az univerzum rendjét, és kispadra küldi sírni az összes versenytársat. Sajnos ennek még csak a közelében sincs a stuff. Nem más, mint egy simán szórakoztató, hangulatos, lebilincselő, és kellemes élményeket nyújtó lövölde, ami egy letűnt korszak videojátékos hagyományainak emlékét hozza vissza, és ülteti át 2017-es keretek közé. A recept működik.
Mert valljuk be: úgy kellett már egy második világháborús FPS, mint egy falat kenyér.

(Ezt a remek játékot partnerünk, a Magnew Kft. biztosította tesztelésre. Köszönjük! Megvásárolható támogatónk, a Platinum Shop budapesti boltjaiban, vagy webshopjából meg is rendelhető, akár gyűjtői verzióban is.)
Képgaléria
Olvasói vélemények
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
17. wooltur  PlayStation.Community tag
2017.11.17. 19:33:34
LV15
+1
A szingli rész nekem nagyon bejött, abszolút rendben volt, mindent belepaszíroztak amit csak lehetett. A CoD multi nem az én világom, maradok a BF-nél. A zombis mód, meg hozza a szintet, de lehetne jobb is.
R.I.P. Brúnó :-(
16. mentoloshypo  Az indie fóbiás
2017.11.15. 14:19:16
LV27
Válasz 14. ALF22 üzenetére:
Vaskeresztre gondolsz ha jól sejtem.
Amúgy én sem vagyok a skin-ek ellen, csak ne pink tiritarka neon villogós tökömtudja hülyeségekkel tömjék meg a ládákat. Ha már annyira nélkülözhetetlen a mikrotranzakció, az EA is egyre jobban belehúz ebből a szempontból, az új NFS-be is beleerőltették. Úgy látszik ez a jövő, műfajtól függetlenül.
#atomnégyká
15. ALF22  Son of Liberty
2017.11.15. 08:39:00
LV25
Válasz 11. mentoloshypo üzenetére:
Minden hirnel,tesztnel visszaesett a komment. Nem is csodalkozom.
14. ALF22  Son of Liberty
2017.11.15. 08:37:24
LV25
Válasz 11. mentoloshypo üzenetére:
En varom a custom fegyvermintat. 20fele terepminta engem hidegen hagy. Van egy nemet keresztes (nem a horog hanem a masik csak nem ugrik be a neve) fegyver. Az kurvajol nez ki.
13. mentoloshypo  Az indie fóbiás
2017.11.14. 14:18:22
LV27
+1
Válasz 12. Ruzsi üzenetére:
Más magyar és nemzetközi oldalaknál is megfigyeltem ezt. Általános jelenség.
#atomnégyká
12. Ruzsi  PlayStation.Community tag
2017.11.14. 11:33:41
LV8
Válasz 11. mentoloshypo üzenetére:
Volt erről szó nemrég, és sok elmélet született a jelenségről és a vége az lett, hogy martin tehet róla, mert kibannolt mindenkit aki szerette és aki nem szerette a COD-ot és emiatt ezen emberek barátai sem kommentálnak már és azok barátai sem, így lett a bannolásokból világméretű közöny a COD cikkek és fórumok iránt.
11. mentoloshypo  Az indie fóbiás
2017.11.14. 06:55:47
LV27
Néhány éve még tolongtak a CoD-os híreknél és teszteknél az emberek, nagyon sokan szerették, nagyon sokan utálták (de közben amúgy szerették, mindegy) nem is ez a lényeg hanem, hogy nagy vitákat tudott kavarni ez a széria. Most semmi, a topic-ot néhányan használják, a cikkeknél is csak tetszhalott a fórum közösség tevékenységi szintje. Mondanám, hogy ez az egész csak azért van mert beleunt a gémer közösség a CoD-ba, de az eladás nem ezt mutatják. Rekord bevételt könyvelt el az Activision az első hétvégén amit csak az nem látott előre aki átaludta az elmúlt 500 évet.
#atomnégyká
10. mentoloshypo  Az indie fóbiás
2017.11.14. 06:50:44
LV27
Válasz 8. ALF22 üzenetére:
Van, még néger nő náci is. AngryJoe egyik videójában le is ment hídba amikor meglátta, de gondolom nagyon elvétve csinálnak ilyen karaktert ha még nem találkoztál vele. Amúgy nem zavar, inkább csak vicces. Ami igazán komolytalanná tudja majd tenni a fegyver custom, mert nyilván való hogy szimpla terepmintánál nem fognak megállni, pláne hogy vannak ládák is amiket meg kell tölteni szebbnél szebb és odaillő tartalmakkal.
#atomnégyká
9. martin  Főszerkesztő
2017.11.12. 11:13:24
LV26
Válasz 6. quchy üzenetére:
?
Ezt most kimondtam, vagy csak gondoltam?
8. ALF22  Son of Liberty
2017.11.12. 07:40:51
LV25
Válasz 1. mentoloshypo üzenetére:
Ugy vettem eszre nincs neger naci. Ha nemet oldalon jatszol akkor lenyegtelen milyen ruhat,karaktert valasztottal nem az leszel.
Es rozsaszin fegyver skin sincs. De jon majd custom paint.
7. 123456  PlayStation.Community tag
2017.11.11. 22:50:04
LV2
+1
Idei év számos jó játékot adott nekünk (pl horizon) Kb tavasszal nem hittem volna hogy egy cod is ide fog tartozni . Szép munka!

Teszt is kiváló :)
hibakód:123456
6. quchy  PlayStation.Community tag
2017.11.11. 11:35:36
LV1
Ha 7-et adtok rá, akkor csörgött volna a piros telefon.
PSN is currently undergoing maintenance.
5. panelproli  PlayStation.Community tag
2017.11.11. 09:13:22
LV1
Sok álmatlan éjszaka és gyötrődés után úgy döntöttem, hogy inkább a MWR-t szerzem be multizni. 9 map multiba az rohadt karcsú....
4. Tevez11  PlayStation.Community tag
2017.11.10. 19:28:40
LV23
Beszerzős, biztos vétel, idővel...(Karácsony :)
"A fakezemmel,lekaszabolok pár Baszadékot"ArgFan75
3. zola0306  SonsOfSaRock
2017.11.10. 15:10:15
LV14
+1
Végre tényleg egy 8-as COD lett.
"Nem isten az ami ilyennek teremtett!"
2. ALF22  Son of Liberty
2017.11.10. 14:41:13
LV25
+1
Vegyes. Inkabb visszalepes tortent minosegben es kiszolgalasban. Matchmaking hol jo, hol szarakodik. A zombi mod mas lett, de igy ranezesre sehol sincs a tavalyihoz ami egy flipperasztalhoz hasonlithato (jatszhatod siman is,de kozbe ott van egy melyebb rendszer, elrejtett dolgokkal jol atgondolva).
Sztori ww2 ismert feldolgozassal.
Ami maradt az az ,hogy hibai ellenete is minden nap jo vele jatszani par orat/meccsett.
7pont
1. mentoloshypo  Az indie fóbiás
2017.11.10. 14:14:48
LV27
+1
Az, hogy kiemelt pozitívum hogy "Az utóbbi idők legjobb Call of Duty játéka" nem a CoD WWI érdeme, hanem az utóbbi évek szégyene.
Korrekt a 8 pont és valóban jó kis CoD lett, de lássuk be: a WWI témájú játékok fénykorában ez egy középszar játék lett volna.
Mindezek ellenére nálam tuti vétel.
#atomnégyká
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
CALL OF DUTY: WWII
Activision
Látványosság:
Játszhatóság:
Szavatosság:
Zene / Hang:
Hangulat:
8/10
Pozitívum
Az utóbbi idők legjobb Call of Duty játéka, mely modern köntösbe ágyazva eleveníti fel a múlt évtized világháborús FPS-einek klasszikus hangulatát
Negatívum
Esetlen multiplayer; több, évek óta éktelenkedő kisebb-nagyobb hibán még mindig nem tudott felülemelkedni

MARTIN BELESZÓL
A WWII téma rossz nem lehet!