.
 

PlayStation.Community

2017.11.09. 08:17 PlayStation Network
1 hozzászólás
Szerző: MolonLave
Értékeld a cikket!
Torokra, kutyus!

Mindig is foglalkoztatott a „szótlan hős”, mint jellegzetes karaktertípus a videojátékokban. Pontosabban az, hogy a fejlesztés során mikor és miért döntenek ezen megvalósítás mellett. Az anyagi és egyszerűsítési szempontok mellett az alapvető elképzelés az lehet, hogy a játékos maga azonosul az irányított karakterrel, és fejben egészíti ki a párbeszédeket. Én azonban pont, hogy jellemtelennek és jellegtelennek éreztem ezeket a szituációkat. Ez a döntéseket kínáló alkotásoknál kevésbé furcsa számomra, mint a lineárisabb műveknél. Utóbbinál úgy érzem, hogy egy báb vagyok, akinek se hangja, se akarata, se öntudata. Teszi, amit mondanak neki. Megy, ahova kell. Öli, akire rámutatnak.
A Ruinernél talán pont ez volt a cél.
A sztori véresen egyszerű: karakterünknek meg kell ölnie egy óriáscég fejesét. Mielőtt azonban ezt megtenné, kiderül, hogy mindvégig manipulálták, és túszul ejtették öccsét. Főhősünk hacker barátnője segítségével így elindulunk, hogy levadásszuk a felelősöket, és megmentsük testvérünket.
A játék stílusbeli megnyilvánulása a futurisztikus, múltszázadbeli japán animéket idézi, mint például a legendás Akira. Rengkok City – amely a pályák közötti bázisként szolgál – a mocskos, disztópikus jövőkép megtestesítője, ahol a korrupció, az erőszak és a testi vágyak uralják az utcákat. A világépítés ezekben a szakaszokban zajlik, ahol beszélgethetünk pár különc karakterrel. Míg az itteni játékmenet inkább dialógusokból adódik össze, ahol csodálhatjuk a remekül megrajzolt, morbid módon vonzó karakterdizájnokat. Sajnos teljes potenciálját sosem éli ki a helyszín és az univerzum, és inkább a fantáziánkra bízza a következtetéseket pár kezdő mozzanatot leszámítva. Pedig remek koncepciók teszik ki az alapokat: például az éjszakai klubok és az egyházak eggyé váltak, ami egy érdekes tematikai koncepció. Hősünk egyébként a teljes arcát elfedő, kivetővel felszerelt maszkkal rendelkezik, amely véletlenszerű, de sokszor mégis morbid üzeneteket jelenít meg. A legalkalmasabb momentumokban viríthat képén a „Helló, sötétség”; a „Soha nem voltunk barátok” felirat, vagy az „Öcs” kínai írásjegye. Így a „névtelen” hős „arctalan”, illetve a maga jellegzetes módján „szótlan” is – individuumától teljes mértékben megfosztva.
A rövid barangolások viszont intermezzók csupán a Ruiner lényegének: a pörgős, véres harcoknak. A kamera felülről, kissé megdöntve követi harcosunkat, aki bandatagokat, zsoldosokat, kiborgokat és robotokat darál le, miközben rendületlenül és könyörtelenül törtet célja felé. Lévén twin-stick shooter, a bal joystick a mozgást, a jobb a célzást végzi, míg a ravaszokkal üthetünk, lőhetünk és ide-oda ugrálhatunk. Az ellenségek kiiktatása – ironikus – módon Karmával jutalmaz, amivel fejlődhetünk, és új képességeket nyithatunk meg. Ezekkel például bombákat dobhatunk, fegyvereket hívhatunk a csatatérbe, pajzsot állíthatunk fel, vagy le is lassíthatjuk az időt. Ami határozottan kiváló megvalósítás, hogy a képességpontok bármikor visszavonhatóak, lehetővé téve az új dolgok spontán feloldását. Ez egyrészt nem köt egy döntéshez – aminek következményét nem, vagy félreismerhettük -, másrészt támogatja a kísérletezést, ami szórakoztatóbbá teszi az élményt. Merészebben lehet új technikákat és kütyüket alkalmazni és kipróbálni, kihasználva a véres opciókat. A harc pedig ezen az egyszerű, de működőképes sémán alapszik: jobbra-balra szökkenni, felkapni fegyvereket, majd kiiktatni a rosszfiúkat. Mindezt pedig liternyi vér, dübörgő, másvilági zene, remek dizájnok, esetenként kreatív gonoszok, és egy vöröses-fekete színpalettával üzemelő körítés teszi elborultabbá. A harc és a sztori pedig állandóan azt az érzést kelti, hogy itt bizony valami nem stimmel – velük, velünk, és általában a világgal.
Egy beteg, torz, önmagából kifordult gyomorban kóválygunk, ahol az erőszak az egyetlen nyelv, amit beszélünk. Minél mélyebbre ásunk a pazarlás bugyraiba, annál betegebb, de sajnos kiépítetlen dolgokra bukkanhatunk. Megavállalatok torz fejesei embertelen dolgokat követnek el, míg mi csak várjuk a legújabb parancsszót és kutyaként vetődünk arra a torokra, amelyre az aktuális kéz mutat.

A játék kiválóan közvetíti ezt az üzenetet, de túl rövid, és kiépítetlen ahhoz, hogy igazán nagyot üssön. Ettől függetlenül azonban szórakoztató, pörgős, és duzzasztja a műfaj felhozatalát, mindezt egy nagyon jellegzetes és hangulatos, szexin durva köntösbe bújtatva. A legnagyobb problémája – az önismétlődés, kevés tartalom és rövid játékidő mellett - az, hogy lehetett volna több. Érzem és látom az ötleteket és a koncepciókat, de nem bontakoznak ki. Az már más kérdés, hogy mi miatt maradt ennyire „szótlan” a Ruiner.

(A játékot a kiadó biztosította tesztelésre. Köszönjük!)

Kiadó: Devolver Digital
Fejlesztő: Reikon Games
Megjelenés: 2017.09.23
Ár: 5990 Ft
Játékosok száma: 1
Kép: 1080p
Demo: Nincs
Méret: 8.9GB
Web: http://ruinergame.com/
PSN feltöltőkártya: Platinum Shop
Képgaléria
Olvasói vélemények
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
1. Janinja82  Mérges Sárkány
2017.11.10. 18:56:03
LV2
Ez engem piszkosul érdekel.
Jó lett a teszt, köszi! :)
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››

MARTIN BELESZÓL
Erről a kis okosságról eszembe is jutott egy olyan sandbox játék, mint a Yakuza, de Akira környezetben...