.

PlayStation.Community

2017.10.15. 15:40 PlayStation.Community
76 hozzászólás
Szerző: martin
Értékeld a cikket!
A molekulaember csodálatos kalandjai.

Aki rendszeresen tölti idejét videojátékokkal, annak szinte teljesen biztosan - hacsak nem valami egyagyú fifásról vagy codosról van szó, aki évente egy szoftvert vesz, az aktuális epizódot, aztán 365 napig kizárólag azzal tolja - jött már olyan gondolata, hogy ezt vagy azt az összetevőt bizonyos játékokban másképp kellett volna megvalósítani, minek eredményeképpen jobb lehetne az adott produktum. Szerintem ezzel együtt az is gyakori, hogy egy gémer ennél jóval tovább gondolkodik, némely külső inspirációk befutása után már olyan részleteken agyalva, mint játékmechanikák, karakterfazonok, ötletes fegyverek, izgalmas új helyszínek, vagy akár egy-egy érdekes trófea.
Nem ritka persze az sem, hogy valakinek már annyira megmegy az agya, hogy komplett játékötletek ugranak be neki, amiket akár évekig is dédelget fejben, vagy fizikálisan is. Hősöket és világokat talál ki, elképzel egy fullos videojátékot az elejétől a végéig, teljes mesét ír hozzá, lerajzolja vagy lefesti ötleteit, vagy kis titkos füzetébe gondosan emlékeztető feljegyzéseket készít, hátha egyszer majd...

Ilyen például kedves kollégám, Dzson is, aki már legalább tíz évvel ezelőtt (vagy több) felvázolta nekem Molekulaember című játékát, melyben az 1966-os amerikai mozi, a Fantasztikus utazás mintájára az emberi testben lehetne kalandozni és mindenféle izgalmas küldetéseket végrehajtani, vérsejtekkel és baktériumokkal harcolni. Ennyi év után talán már elmondhatom, hogy akkor cudarul kinevettem az ötletet, most azonban már egyáltalán nem tarom hülyeségnek! Sőt, igazából tovább is gondoltam azzal, hogy a PlayStation 4 exkluzív széria várhatóan több millió példányban gazdára találó, első epizódjának megnyerése - VIGYÁZZ, SPOILER!!! - az lenne, hogy Molekulaember a végbélben vívott grandiózus és epikus bossharc után a gazdatest segglyukán keresztül kvázi kirobban a nagyvilágba, ahol immár számtalan új kaland várhatna rá.

A PSC ezen elmélkedő cikkében arra vagyunk kíváncsiak, te milyen videojátékot készítenél, ha történetesen adottak lennének rá a körülmények? Egyáltalán, voltak már ilyen ötleteid? Gondolkoztál már valaha egy saját játékon, vagy megvalósításon? Előfordult, hogy olyan dolog jutott eszedbe, ami annak előtte még senkinek sem? Agyaltál már olyanon, miért nincs még egy bizonyos fajta game, ami szerinted sikeres lehetne? Vagy ha nem is egészében, de részleteiben kitaláltál valamit, ami szerinted elég tartalmat hordoz ahhoz, hogy nagyot szóljon a piacon?

Meséljetek!

Szerinted luxushobbi a videojátékozás?
Hogyan és mikor lettél videojátékos?
Milyen érzés számodra videojátékban gyilkolni?
Az eddigi legjobb / legrosszabb Online játékélményed
Könnyeztél már meg videojátékot?
Életed legnagyobb videojátékos csalódása
Életed legmeghatározóbb játéktesztje
Olvasói vélemények
1 / 2 oldal
‹‹  ‹  1  2    ››
76. eszg_  Szerkesztő
2017.10.22. 00:02:37
LV13
Egy második világháborús cel-shaded FPS-t a legröfögősebb dubstep és trap zenékre vágva, ami egyben bullet hell shooter is lenne a Tron látványvilágával.
Jól vagyok, nagyon köszönöm.
75. mitsuhiko  PlayStation.Community tag
2017.10.21. 21:01:52
LV1
Válasz 31. mekkstation üzenetére:
Sajnos nem belső nézetes, de a wiis legend of Zelda skyward sword ilyen, középkorias többtízóràs komoly dungeon rendszeres mozgásérzékelös Kardos játék.
asia.playstation.com www.play-asia.com
74. blountex  PlayStation.Community tag
2017.10.21. 20:10:14
LV5
Én egy normális Gran Turismo-t mert amit Kazunori Yamauchi művel 13 éve az konkrétan egy vicc. Nem gondoltam volna hogy a GT5-6tól is van lejebb és mégis. Utolsó értelmes játék a GT4 volt. Kár érte, elmúlt egy korszak....
PSN ID: blountex_HUN
73. ALF22  Son of Liberty
2017.10.20. 15:42:46
LV25
Lineáris játékot keverném a sandbox változatosságával.
Bővebben: a folyosó és a sztori adott. Ellenben minden más random lenne (napszakváltás,időjárás,ellenfelek spawnpontja. Plusz folyamatos megnyitható,fejleszthető cuccok. Így megérné többször is újrajátszani és közbe mindig más élményt kapnánk.
Szori hossza a "rövid,de velős"-t képviselné. Max 5-7 óra.
Tps,fps vagy god of war féle az már mindegy
72. Leon74  PlayStation.Community tag
2017.10.18. 22:32:08
LV1
Válasz 71. hunlogi üzenetére:
Én is egy verekedős játékot készítenék, open world stílusban. Amolyan karate kid feeling. Ahogy halad a sztori, egyre többet tanul a hősünk. Igazi karatés, kung-fu, ai-ki-do, kick-box bunyók. Választható stílusok, ki melyiket akarja megtanulni, olyan mestert választ, majd jönnének az utcai harcok, verekedések. Jó kis sztorival megdobva az egészet. Az akciókat meg szépen kidolgozva, igazi látványos elemekkel megspécizve, persze a végén mester fokra eljutva, amikor már ámulnánk a gyönyörtől, olyan sok technikát és erőt tudna használni a hősünk. Ebbe sok ötletet lehetne belevinni....
71. hunlogi  PlayStation.Community tag
2017.10.18. 19:14:46
LV1
Ha tehetném egy focis, vagy verekedős jàtékot kèszìtenék, mert érzésem szerint mind a két témàban az irànyìtàs nem kiforrott még 2-3 évtized utàn sem, szal ha bejön még a léé is dőlne rendesen. Valahol nem is értem miért nembpròbálkoznak velük mikor az egész focis piacot egy szimplàn retardàlt fifa és egy megbuzizott pro evo uralja évek òta.... A 3d vs gamek meg mind kifulladtak, zsàkutcàban vannak, egy üj innovatìv megoldàs és kasza lenne ott is rendesen (igen lenne ötletem hozzàjuk ;)
70. Dzson  Szerkesztő
2017.10.18. 09:26:27
LV5
Válasz 68. Alyssa üzenetére:
Hát, hiszek neked, de nem fogom újrajátszani az első résztől. Majd nyugdíjas koromban pótolom. :)
"Miféle mű kutyakaki...?" (Top Secret)
69. Resiskull  PlayStation.Community tag
2017.10.18. 08:34:02
LV21
+1
Nem kel ilyenen törnöm a fejemet, kiszolgálnak így is a fejlesztők.:D
68. Alyssa  Kitiltott felhasználó
2017.10.17. 16:52:18
LV3
Válasz 65. Dzson üzenetére:
Úgy ne is csodálkozz, hogy nem kapott el. Hirtelen nem is tudom, mihez hasonlítsam. Az az 1. résztől egy kerek történet. Soha nem fogom elfelejteni, amikor a 2 elején látva az addig pátyolgatott hajóm pusztulását elbőgtem magam. Vagy amikor visszatérő ismerőssel találkoztam. Annyira betalált az az Univerzum, a karakterek, tök jókat lehetett beszélgetni velük. És ott volt a főhős, naná hogy FemShep akinek Jennifer Hale adta a hangját, ezzel együtt életet rakott egy pixelbalmazba. Ő kb. a női Nolan North, vagy Michael Ironside.
67. Matichku  PlayStation.Community tag
2017.10.17. 16:08:34
LV13
Válasz 39. martin üzenetére:
Egy Kessenre hajazó stratégiai játékot csak egyiptomi körítéssel esetleg egy kis Csillagkapus misztikummal megfűszerezve. Az szerintem érdekes lenne. Vagy konzolra Age of Empiresféle második világháborús cucc. AoE PS2 óta nem volt ha jól emlékszem, kezelése jól működött. Nagyon sajnáltam, hogy a Sudden Strike nem kapott jó értékelést. Hiánypótló lenne egy igazán jó játék ebben a köntösben.
Open world téma meg Nosgoth földjén lenne egy nagy kaland. Raziel, vámpírklánok, még Káin is. Nekem bejött a MGS V-féle megvalósítás, most ezt használnám Razielék kalandjaihoz. Más mitikus lényeket is behoznék amik jól passzolnának a vámpírokhoz, bár lehet ez már sok lenne, de ha ötletelünk, miért ne.
És természetesen mindhez lenne magyar felírat, szinkronról már nem is álmodom.
Nil Satis Nisi Optimum
66. martin  Főszerkesztő
2017.10.17. 13:24:21
LV26
Válasz 65. Dzson üzenetére:
A Molekulaember lehetne hasonló játék, mint a Mass Effect!
Ezt most kimondtam, vagy csak gondoltam?
65. Dzson  Szerkesztő
2017.10.17. 01:41:03
LV5
Válasz 61. Alyssa üzenetére:
Nekem csak a 3 volt meg, valahogy nem kapott el a dolog. Érdekes, hogy a Dragon Age Inquisition sem, pedig technikailag az is jó játék, de hiányzik belőle a valami, ami olyan mint a nátrium glutamát. :D
"Miféle mű kutyakaki...?" (Top Secret)
64. 123456  PlayStation.Community tag
2017.10.16. 22:05:41
LV2
Válasz 53. mentoloshypo üzenetére:
Szerintem ahogy fejlődik a technika megoldható lenne , jó példa erre a googel maps. Lehet fejleszteni ezt teljes bejárhatósággal is idővel . De eprsze egyértelmű ha lenne is ilyen az csak is Amerika lenne ..... Mondjuk egy gta-t nem tudnék elképzelni másho lcsak amcsiknál XD de egy apokalipsziszes dolgot lehetne más országba is
hibakód:123456
63. 123456  PlayStation.Community tag
2017.10.16. 22:01:40
LV2
Válasz 48. martin üzenetére:
nemzeti dohánybolt meg csak a prémium tagoknak lenne XD
hibakód:123456
62. Igjoe  Extremely Solid
2017.10.16. 21:52:28
LV3
Valami sidescroller-t szívesen összedobnék. Olyasmit szeretnék, mint a megaman csak kicsit mozgékonyabb karakterrel és a látvány a metal slugra hajazna. Ilyen félig-meddig robot gyerekek lennének a főszereplők valami poszt apokaliptikus, de változatos környezetben. Több karakter közül is lehetne választani, mindegyiknek más képessége lenne. Vannak karaktertervek a fejemben, de ez édeskevés.
61. Alyssa  Kitiltott felhasználó
2017.10.16. 19:48:40
LV3
+1
A Mass Effect Andromeda folytatását, illetve trilógiává bővíteném. Imádom.
60. Binder  Drift & Photo
2017.10.16. 19:26:30
LV22
+1
Válasz 59. mentoloshypo üzenetére:
Persze és minden mást is...:)
PSN ID: Binder333 http://fb.me/PSGamePhoto
59. mentoloshypo  Az indie fóbiás
2017.10.16. 18:05:35
LV28
Válasz 58. Binder üzenetére:
De nyugtass meg, hogy a Hungaroring-et beleraknád a pályacsomagba, ha már a PD ezt sose tette meg.
58. Binder  Drift & Photo
2017.10.16. 15:46:28
LV22
Válasz 57. Ruzsi üzenetére:
Pont ez a lényeg ...nincs második rész...ha elképesztően eljárt az idő fölötte, akkor sem szabadna semmit sem kivenni belőle...mondjuk láttunk már iylet...így került 1500 autó a GT6-ba,...amiből 800 úgynézett ki mint anno PS1-en...mellette a többi csodás modellel...xD
PSN ID: Binder333 http://fb.me/PSGamePhoto
57. Ruzsi  PlayStation.Community tag
2017.10.16. 15:32:04
LV9
Válasz 56. Binder üzenetére:
Joggal. :D Én úgy gondolkodtam, hogy ha egy kiadó ki akarná adni a második részt, akkor mit lehetne belerakni a fullon tökéletes játékba.
56. Binder  Drift & Photo
2017.10.16. 15:13:58
LV22
Válasz 55. Ruzsi üzenetére:
Nem értem a kérdést.
PSN ID: Binder333 http://fb.me/PSGamePhoto
55. Ruzsi  PlayStation.Community tag
2017.10.16. 15:01:59
LV9
Válasz 50. Binder üzenetére:
Mit várnál a második részétől? :)
54. mentoloshypo  Az indie fóbiás
2017.10.16. 14:59:16
LV28
Válasz 48. martin üzenetére:
A Sim City/Cities Skylines-ban megépítheted a magad kis Mucsaröcsögéjét, utána gondozhatod, menedzselheted. Igaz Coop ABC vagy Nemzeti Dohánybolt DLC-t nem kapnál hozzá, de arra meg ott vannak a modderek.
53. mentoloshypo  Az indie fóbiás
2017.10.16. 14:55:55
LV28
+1
Válasz 45. 123456 üzenetére:
Jó ötlet csak egy bökkenő van benne: bárki is csinálná a játékot nyilván csak egy helyszínt modellezne le (életszerűtlen elképzelés, hogy mindenkinek meglenne csinálva a maga kis városa/megyéje) és az nyilván valahol amerikában lenne, hol máshol. Azt meg már unásig láttuk. De egyébként egy játékban nem biztos, hogy szívesen látnám (vagy legalábbis nagy élvezettel játszanék vele) a saját városomat, látom én azt eleget a maga gondjaival együtt. Azért szeretem a játékokat mert azokban mindent megtehetek amit a való életben nem, és olyan világban amit nem látok magam körül unásig már évek óta.
52. zodiac55  PlayStation.Community tag
2017.10.16. 14:44:27
LV11
+1
Válasz 48. martin üzenetére:
Meg a helyi kultúr, egy fekete-fehér tévével.:D
"Si vis pacem, para bellum."
51. Dzson  Szerkesztő
2017.10.16. 14:44:22
LV5
Válasz 50. Binder üzenetére:
Én is csapatnám egy Cugnot-féle gőzautóval, vagy egy Benz Velo-val.
"Miféle mű kutyakaki...?" (Top Secret)
50. Binder  Drift & Photo
2017.10.16. 14:02:46
LV22
Jót...haha...najó nem...értelemszerűen az én játékálmom egy olyan komplett szimulátor, amiben minden bennevan...nem csak versenygépek...egy végtelenségig bővülő autós cucc...pályák és autók határtalan mennyiségben...nem az hogy évről évre mindig más. Nincs roszabb annál, mikor a kedvenc címed legújabb részében nincs benne a korábbi kedvenc autó vagy pálya.
Pályákból mindent beletennék idővel, ami csak létezik...kisebb versenypályákat is. Autókból is jó volna, ha csapathatnám kispolákkal, Ladával, Skodával, Trabival...
Részleteiben minden álmomra van egy játék, vagy egy adott játék részlete...de jólenne egy, ami végre TÖKÉLETES! XD
PSN ID: Binder333 http://fb.me/PSGamePhoto
49. B_Renato97  PlayStation.Community tag
2017.10.16. 13:07:14
LV3
Amiről én sokat álmodoztam az egy vicces, egyszerű arcade bunyós, birkózós egymást lökdösős játék. Rajzos jellegű, idétlen karakterekkel, amit egyszerűen nem kell komolyan venni. Az egyik fő eleme a haverokkal való közös offline multi lenne, persze a gép ellen is lenne valami egyszerű kis kampány, illetve online részt is pakolnék bele.
A játék fő mozgató rugója a rongybaba effektus, aminek hála hatalmas lucky momentumok és random dolgok dobnák fel az élményt.

Legnagyobb szerencsémre a Unity játékmotor és kedves fejlesztő barátom társaságában több hét alatt sikerült összerakni a cumót úgy, hogy nagyjából használható legyen.
A tragikomikum az egészben, hogy a programkódok, fájlok, képek, dizájn elemek egyszóval minden csak egy kis pendriven volt letárolva és így kézről kézre adtuk egymásnak. Egyszer én fejlesztettem egy kicsit, máskor a haverom. Amíg egyszer csak elveszett :'( Idióták voltunk, hogy ilyen idétlen módon tároltuk a kincset... ami nincs többé. A suli után az útjaink is szétváltak és a The Chocolate is Mine fejlesztése is megreked a 0.8.6 verziónál kizárólak androidos készülékeken elérhető. Pedig az ötletekből nem volt hiány és a Sony-val való tárgyalás is majdnem megkezdődött :D

https://play.google.com/store/apps/details?id[...]
48. martin  Főszerkesztő
2017.10.16. 12:34:35
LV26
+1
Válasz 47. martin üzenetére:
Az első DLC-ben jönne az italbolt, a másodikban a Coop ABC. A kisposta alapból benne lenne.
Ezt most kimondtam, vagy csak gondoltam?
47. martin  Főszerkesztő
2017.10.16. 12:32:15
LV26
+1
Válasz 45. 123456 üzenetére:
Mi lenne a címe? Az élet Tápiószecsőn?
Ezt most kimondtam, vagy csak gondoltam?
46. Noob  PlayStation.Community tag
2017.10.16. 12:30:35
LV4
Évekkel ezelőtt, amikor a szar Crashek megjelentek hiányoltam az igazán jó ügyességi játékokat, ekkor jótt a Heuréka!

Kölyök bullterriert lenne a főszereplője, különböző akadályokon ravaszabbnál ravaszabb módon lehetne átjutni, miközben gaz állatok hada akadályozná a végrehajtását. A sablonos gyűjtögetést kihagynám, helyette a pályák kellő hosszúságára figyelnék. Körítésnek élő Uncharted-féle környezetet képzelek el eszméletlen grafikai megoldásokkal.
Remélem, hogy senki sem lopja el az ötletemet.
Én mindig igazat mondtam, akkor is, ha hazudtam.
45. 123456  PlayStation.Community tag
2017.10.16. 12:01:38
LV2
Én olyan open wolrd játékot csinálnék ami lemásolja valóságot , úgy értem pl én házamat látnám játékba is . Ismerős karaktereket tennék bele . Ezt kb egy megye szintű térképen képzelném el . Minden úgy nézne ki mind a valóságba . Feladat meg az lenen hogy jönne ez zombik és a békés élet átcsapna túlélőbe , saját házamat kelne zombi támadás ellen átalakítani . autót átszabni . Szomszédokkal túlélésért harcolnánk együtt vagy egymás ellen . Környező városokba járnák utánpotlásért stb . Lehetne választani aki ahol lakik onnan indul . Akár egy egész ország méretű térképen .Fő karakter akit irányítasz úgy nézne ki mint mindenki saját maga .
hibakód:123456
44. tagor  PlayStation.Community tag
2017.10.16. 11:57:43
LV3
Válasz 28. mentoloshypo üzenetére:
Természetesen a történet lenne a lényeg, háromféle befejezéssel. De például olyan ruházkodási variációk lennének benne, olyan alkoholszint-megtartási szabályok, hogy beszarnál, jó értelemben.

Nagyon ügyesen lavíroznék, hogy komoly reklámértékű botrány legyen belőle, de ne lehessen betiltani.

A történet amerikai nagyvárosban játszódna, Uncharted szintű grafikával, korrupt rendőrök, drogárusok, de sok hétköznapi figura is.
Időnként teljesen a hatásom alá kerülök.
43. Ruzsi  PlayStation.Community tag
2017.10.16. 10:28:02
LV9
Gyerekként a C64 korszakban arról beszélgettünk a cimborákkal, hogy milyen jó lenne egy olyan játék, amiben egy kisember egyre nagyobb volumenű feladatokban kéne, hogy megállja a helyét. Kezdetben egy kisváros irányítás, majd megye, ország. Ez átváltana háborúzásba. Ha elfoglaltuk a Földet, akkor jöhetne valami űrhódítós folytatás. :)
Számomra örök kedvenc az MMO marad. Egy jó társaságban rabszolgájává tudott tenni. Sajnos ez a stílus is az egyszerűség felé halad, így hiába írom azt, hogy egy valódi MMO-ra vágynék PS-en, mert ilyen már sosem lesz, de álmodottunk.
Én egy olyan FPS/TPS MMO-t csinálnék konzolra, ami a klasszikus iskolán alapszik.
PVE erős Lore-al, nagy terület, sok küldi. Crafting, kereskedelem, beépített achirendszer, petek, mountok, játékon belüli játékok. A dungeonökben, raiden változatosság, lövöldözésen kívül taktikázás. LFG rendszer, textchat támogatás.
PVP: több frakció, köztük folyamatos harc a területekért. A raid azoknál jobb cuccokat dobhatna akik birtokolják. Az összes multis játékmód a klasszikustól a mostanában divatosig.
A Bizzardos Titantól ezt váram volna, aztán lett egy Destiny meg az Overwatch az alapötletből. Olvastam még pár éve egy régi Destinyst aki mondta, hogy rohadtul nem ez a fapados dolognak indult, de a kiadó így döntött, mert szerinte így nagyobb réteget érint majd meg. Valszeg így is van. Mára az maradt, hogy mikor Overwatchban várom, hogy elinduljon a meccs, és a kezdőterület ablakain kukucskálok ki a messzeségbe akkor arra gondolok, hogy de rohadt kurva jó lenne kimenni oda és egy WoW szerű játékban elcseszni minden szabadidőm ezekkel a hősökkel.
42. Dzson  Szerkesztő
2017.10.16. 10:16:45
LV5
+1
Válasz 39. martin üzenetére:
Jöhet a "mi volt a legdurvább amit játék közben dühödben elkövettél" topic.
"Miféle mű kutyakaki...?" (Top Secret)
41. Dzson  Szerkesztő
2017.10.16. 10:15:23
LV5
Válasz 40. martin üzenetére:
Hétfő reggel van. :D Töröld ki nyugodtan.
"Miféle mű kutyakaki...?" (Top Secret)
40. martin  Főszerkesztő
2017.10.16. 10:01:16
LV26
De a kommenteket látva talán nem sikerült jól feldobni a témát, és ahogy nézem Dzson is túlszívta magát sajnos.
Ezt most kimondtam, vagy csak gondoltam?
39. martin  Főszerkesztő
2017.10.16. 10:00:18
LV26
Válasz 19. Matichku üzenetére:
Ezt így megértem, de ettől ötleted még jöhet. Pl. miért nincs open world kalandjáték Tarzan világában, vagy bármi...
Ezt most kimondtam, vagy csak gondoltam?
38. Dzson  Szerkesztő
2017.10.16. 09:29:23
LV5
Válasz 37. ati7hun üzenetére:
A biblia alapján inkább olyan játék lenne, hogy irts ki mindenféle népeket akik nem hódolnak be jehovának, vágd ketté a terhes nőket, csapkodd sziklához a kisdedeket, lenne benne szombaton rőzsét szedő ember halálra kövezése (VR-ben ez látványos lenne), esetleg stratégiai elemként az, mennyi élőlényt tud a játékos megölni a vízözön által.

ÚSz vonalon pedig hány fügefát szárít el a játékos adott idő alatt, hányszor módosítja a törvényt, vizenjárás a cölöpökön, és random szavakból példabeszédek generálása. Trófea lenne annak kiderítése, hány babilóniai misztériumvallás adta a mese alapját.
"Miféle mű kutyakaki...?" (Top Secret)
37. ati7hun  PlayStation.Community tag
2017.10.16. 09:07:54
LV1
Szeretnék egy játékot a Biblia alapján. Lehetne két részben is, külön az ó és újszövetség. Az elsöben Mózest a másodikban pedig Jézust irányítva.

Trófeáknak lehetne olyanokat pl. : Vezesd ki a zsidókat egyiptomból, Válaszd ketté a tengert, Üzd ki a kufárokat a templomból, Győzd le a halált, stb.

Egy szép akció-kaland megvalósításban rengeteg eredeti helyszín felhasználásával. Akár VR -ben is mehetne.

Később DLC-k : Ábrahám, David, Apostolok, Jelenések.
A jelenések könyve VR -ben na az durva lenne.
36. videk  PlayStation.Community tag
2017.10.16. 09:02:00
LV1
ezt már ki is huzhatod :) https://www.youtube.com/watch?v=rjeqxaGGMn4
35. Penge70  Veterán PSC tag
2017.10.16. 09:00:31
LV22
Válasz 34. wooltur üzenetére:
Na, legalább már egy vevőm lenne :D
Van még egy pár ötletem, délután majd leírom azokat is :)
34. wooltur  PlayStation.Community tag
2017.10.16. 08:47:11
LV16
Válasz 33. Penge70 üzenetére:
Ez az indiános cucc jól hangzik. Vevő lennék rá! :-D
R.I.P. Brúnó :-(
33. Penge70  Veterán PSC tag
2017.10.16. 08:29:24
LV22
Jó pár ilyen ötletem volt/van.

Az egyik akkor kezdet el bennem körvonalazódni, amikor először láttam a Legenda vagyok című filmet. Végig az járt a fejemben, hogy mekkora élmény lenne egy ilyen poszt apokaliptikus alternatív jövőben mászkálni, felfedezni, túlélni stb. Ezt a vágyamat TLOU tökéletesen kielégítette.

Készítenék egy nagyon komoly TPS akció játékot klasszikus stílusban, rengeteg üldözéses jelenettel és rengeteg tűzpárbajjal a nyílt utcán. Nagyon vagány karakterekkel, ütős párbeszédekkel, nagyon komoly hangzással és grafikával. Kane és Lynch óta nincs ehhez hasonló akció játék, nálam nagyon hiányzik a stílus.

Készítenék egy olyan openworld stílusú kalandjátékot, ami az észak-amerikai indiánok korában játszódna, de még mielőtt még a fehér ember betette volna a lábát a kontinensre.
Itt egy fiatal sziú harcos felemelkedését követhetnénk nyomon, akivel ha minél többet játszunk, úgy lehet a karakterét és a eszközeit is felfejleszteni. A felfedezés, bolyongás, és időként a lopakodás dominálna, de persze az akció sem maradna el, kifejezetten a korhoz hű fegyverekkel és eszközökkel. Természetesen minden esemény és helyszín korhű lenne, bölényvadászattal, nyomolvasással, és rengeteg állattal.
Horizon grafikával, és állandóan jelenlévő gyönyörű zenével, ami igazodna a cselekményekhez, szerintem nagyon szuper lenne.
32. Attis37  PlayStation.Community tag
2017.10.16. 07:27:09
LV5
Válasz 21. Dzson üzenetére:
:D
Az életben legfontosabb a Család.
31. mekkstation  PlayStation.Community tag
2017.10.15. 23:39:55
LV1
Ami régóta kivételesen nagy vágyam, az egy olyan belső nézetes középkori vagy fantasy játék, amiben fegyverünk a kard, és analóggal vagy mozgásérzékelővel tudjuk irányítani a kardcsapásokat, illetve kivédeni az ellenség mozdulatait, és nem ilyen 2 órás alkalmi játékra gondolok ezzel, hanem valami hosszú történettel rendelkező akció-kalandra, vagy RPG-re.
30. mekkstation  PlayStation.Community tag
2017.10.15. 23:35:26
LV1
Annyi ötletem lenne, hogy inkább el sem kezdem írni, maradjunk a pornószimulátornál.
29. Dzson  Szerkesztő
2017.10.15. 22:56:02
LV5
+2
Válasz 28. mentoloshypo üzenetére:
Lenne szintlépés, papírzacskó - műanyag reklámszatyor - fonott füles teszkós, növeli a kukázási hatótávolságot, teherbírást és a sebességet. És ott vannak a faction-ok, local beggars, román bérkoldus és ukrán megélhetésiek.

A játék bevételéből meg lehetne támogatni a Fedélnélkül-t.
"Miféle mű kutyakaki...?" (Top Secret)
28. mentoloshypo  Az indie fóbiás
2017.10.15. 22:39:12
LV28
Válasz 27. tagor üzenetére:
Dzson ötlete egész jó, kiegészíteném egy aluljáró deatmatch-el ahol a legjobb tarháló helyek megtartása a cél, tehát Battlefield-es conquest mód szerűen képzelem el. De egyébként rengetek kiaknázatlan eleme van még ennek a játéknak, Kojima igazán felfigyelhetne rá! Azt a gagyi Death Stranding-et meg rakja pihenő pályára addig.
27. tagor  PlayStation.Community tag
2017.10.15. 22:33:38
LV3
+1
Válasz 25. mentoloshypo üzenetére:
Azon még nem gondolkoztam. :)
Időnként teljesen a hatásom alá kerülök.
1 / 2 oldal
‹‹  ‹  1  2    ››
Elmélkedő - Beszélgessünk a DLC-kről!
2018.09.30. 16:59 PlayStation.Community
39 hozzászólás
Szerző: martin
Szabadon választott termék vagy pénzlehúzás?
Assassin's Creed Odyssey - kipróbáltuk a kalandot
2018.09.24. 08:43 Kedvcsináló
9 hozzászólás
Szerző: ColdHand
Élet és halál az ókori Görögországban.
SHADOW OF THE TOMB RAIDER (PS4)
2018.09.22. 12:20 Játékteszt
21 hozzászólás
Szerző: VictorVance
Sírrabló születik.
Sword Art Online: Fatal Bullet - Szezonbérlet tartalmak (PS4, PSN)
2018.09.22. 10:45 Kedvcsináló
0 hozzászólás
Szerző: Masamune
A fegyverem a legjobb barátnőm...
Symmetry (PS4, PSN)
2018.09.21. 20:11 PlayStation Network
0 hozzászólás
Szerző: VictorVance
Rettentő szimmetria.
Classic PS - Star Wars: Rebel Assault II
2018.09.21. 12:21 Classic PlayStation
10 hozzászólás
Szerző: VictorVance
A Felkelést a remény élteti.
NBA 2K19 (PLAYSTATION 4)
2018.09.20. 10:44 Játékteszt
1 hozzászólás
Szerző: Szativolution
Jó fejlesztő holtig tanul.
VALKYRIA CHRONICLES 4 (PS4)
2018.09.19. 12:00 Játékteszt
9 hozzászólás
Szerző: HTB
Szelekkel suttogó.
Mozi - Predator - A Ragadozó
2018.09.19. 09:14 Cool-Túra
7 hozzászólás
Szerző: VictorVance
A sportvadászat és a gerinckitépés filozófiája.
NARUTO TO BORUTO: SHINOBI STRIKER (PS4)
2018.09.18. 12:13 Játékteszt
0 hozzászólás
Szerző: GrayFox
Felérhet a nagyokhoz?