PlayStation.Community

2017.10.01. 11:00 PlayStation.Community
85 hozzászólás
Szerző: martin
Értékeld a cikket!
Apád rád hagyta a kontrollert? Vagy belevittek a jóba?

Az ezerkilencszáz nyolcvanas évek elején azok a - 99.9%-ban hímnemű - honpolgárok, akik Magyarországon elkezdtek egyre hevesebben érdeklődni az akkortájt éledező videojátékos zsáner iránt, nem tehettek mást, mint hogy pénzbedobós gépek lelőhelyeit felkutatva füstös pavilonokban, sötét pincékben és külvárosi bódékban múlatták az időt. Akkoriban mindennapos volt, hogy ha kedvenc helyedre betérve meglepetten tapasztaltad, hogy imádott géped "elköltözött", a tulajtól informálódva megkerested, hová vitték az időközben elcserélt masinát, és mentél utána egy másik terembe.
Az első nagy alapvető változást 1985 után a Commodore 64 lakosság körében való fokozatos elterjedése hozta meg, mely immár képes volt arra, hogy egy kis mikróközösséget létrehozva klubokba és kisebb rendezvényekre fókuszálja a videojátékosokat. Ekkor bontotta ki első virágait a magyar gémer-szubkultúra, még egyfajta underground formában.
Mire 1987-1988 környékén hozzánk is megérkezett és többek számára kifizethető árba került a Commodore Amiga, már egy komplett gémer-generáció várta az igen fejlett minőségű játékokat prezentáló masinát.
1990 után aztán az Amigákat lassan kiszorító, a korai MS-DOS korszakot maguk mögött hagyó PC-k - például a legendás 486DX2 terjedésével és szereplésével - igazi Kánaánt hoztak videojátékos vonalon. Ezzel együtt az izolált klubélet is megszűnt létezni, a gaming-életérzés ugyanakkor a magyar háztartások egyre nagyobb számában jelent meg.
1996 során ismét fontos mérföldkő került a videojátékozás országútja mellé. Az első, kis szürke PlayStationnek sikerült a bravúr, ami soha egy elődjének sem annak előtte: egyfelől a magyar videojátékosok széles körében tette elfogadottá, mi több, kedveltté az addig leginkább lenézett státuszban leledző konzolokat, és kezdte meg diadalútját, egy külön szegmenst leszakítva magának a playerek "kasztjából", másfelől az aprócska "cédélejátszó" a PC-s gaming valódi konkurenciájává avanzsálódott.
Mire 2000 végén befutott hozzánk a PlayStation 2, a konzolos videojátékozásnak már elkötelezett hívei voltak Magyarországon, az új Sony gép pedig gyorsan sok magyar család mindennapi életének részévé vált. A PS2 úgy vonult be a köztudatba, ahogy azt a klasszikus Ben Hur mozi híres jelenetében láthattuk, és a háztartások állandó szereplője lett. Egy gyönyörű, féktelenül robogó vonatra hajazó korszak zajlott le, melyben már a társadalom több generációja - és végre a nemek is koedukált formában - is aktív játékossá érett egyazon időpontra.
2007 tavaszán aztán a PlayStation 3 generációja egy új korszakot nyitott meg. A videojátékozás eszközei teljes értékű, vezető szerepet játszó szórakoztató elektronikai termékké nőtték ki magukat, a technikai fejlettség pedig nem csak minőségi innovációt hozott, de a hozadékos költségek szempontjából is addig szokatlanul magasra tette a lécet. Cserébe viszont ez az éra olyan komoly kalandokat tett a videojátékosok kezébe, ami boldog áldozatvállalásra késztette a gémereket.
2013 végén pediglen megjelent a PlayStation 4. Félmegoldások váltak egésszé, a konzolos videojátékozás pedig nem csak, hogy egyenértékűvé vált a PC-ssel, de immár az is mindennapossá vált, hogy maga mögé utasítja azt. A videojátékozás szuperszonikus sebességgel, vágyakat és lehetőségeket elsöpörve száguld a maga útján.

A PSC ezen elmélkedő cikkében arra vagyunk kíváncsiak, te hogyan és mikor lettél videojátékos? Itt vagy az "ősidők" óta? Kezdetben számítógépeztél? Vagy azonnal a konzolozásba csöppentél bele valamikor a PlayStation korszak hajnalán? Ismerted még mindenki kis szürkéjét? Vagy egy agyonhasznált PS2-vel esett meg az első alkalom? Esetleg a PS3 hozta meg a kedved? Netán-tán nemrég lettél gamer a PlayStation 4 generációjának köszönhetően?

Meséljetek!
Olvasói vélemények
2 / 2 oldal
‹‹    1  2  ›  ››
35. Nova  vas Normandy
2017.10.01. 23:44:06
LV13
+1
Nekem is a sárga kazettás gépeken indult a gamer pályafutásom, még valamikor kis dugó koromban. Hálás köszönetem ezúton is a szüleimnek, mert onnantól kezdve mindig volt valamilyen konzol a házban. Főként a Nintendo gépek pörögtek, de előfordult Sega is. Aztán persze jött az első PS, és természetesen ezt követte a többi is,
Atari és társai itthon kimaradtak, de akkori osztálytársaknál, vendégségekben stb., azért játszogattam azokkal is.
A legszebb élményeim pedig egy helyi kis játékos klubban születtek. Rengeteget jártunk oda barátokkal, és még lányokkal is ismerkedtünk itt. Maga volt a paradicsom.
Bár a játékok még így is több figyelmet kaptak.
Eleinte 2 gép/tv volt. Aztán ahogy beindultak a dolgok, és ha nem csal az emlékezetem, 5 ilyen párosítás lett. Lehetett venni édességet, rágcsálnivalót, üdítőt stb.
Ott láttam először SNES-t, N64-et, PS1-et. Gyakran nyitástól zárásig elvoltunk. Sokszor nem is játszottunk, csak néztünk másokat, közben meg dumáltunk a játékról, szórakoztunk. Hangulatos volt.
Voltak kis bajnokságok is. Mario Kart, Killer Instinct, MK, International Superstar Soccer stb.
Illetve játéktermi gépeken is elég sokat játszottam, köszönhetően édesapámnak és társainak, akiknek volt egy kisebb szórakozóhelyük akkoriban. Mindig volt valamilyen gép, általában 2. Azok közül leginkább a Final Fight-os masinára emlékszem, mert abba rengeteg 100ast beletoltam. De a poén az, hogy mégsem került semmibe. Mert olyankor megkaptam a kulcsot is a géphez, és szépen szedegettem vissza az érméket. Mondanom sem kell ,hogy nem keresett semmit sem a gép, amikor én, és persze a barátok ott voltunk. Népszerű is voltam emiatt. Olyanok is haverkodtak velem, akikről addig nem is tudtam. Persze ahogy teltek az évek, és eltűntek a gépek az üzletből, ezek a "barátok" is szépen elpárologtak.
Nagyjából ennyi. Azóta is napi szinten játszogatok valamivel, és ez már így is marad. :]
" I'm my own worst enemy "
34. Rockstar69  PlayStation.Community tag
2017.10.01. 22:09:35
LV3
+1
Válasz 24. Greg üzenetére:
Engem nem ez tartott vissza, inkább az, hogy nincs rajta PlayStation logó. :D Akitől vettem volna, azzal elcseréltük kb 2 hétre a PS2-őt meg az Xbox360-at. Igazából nem volt rossz, bár voltak, amik nem tetszettek. Főleg a vastag kábelek, a külső táp meg a menürendszer.
33. Sakamoto_14  A bölcs
2017.10.01. 21:40:10
LV20
+1
4 éves koromban ('98-'99 lehetett) kaptam ajándékba egy PlayStationt nagybátyámtól, első játékom a Rayman volt. Általános iskolásként haverokkal átjárogattunk egymáshoz, és ha játszottunk, akkor már PS2, ritkán PC volt terítéken, egyik cimborámnál X360-t is ki tudtam próbálni. Ekkor már kicsit tájékozódtam a játékkínálatról, és nem csak azok voltak meg, amiket néhanapján kaptam. Igazán gamernek 2008-tól tekintem magam, a PS3-t kaptam akkor. Onnantól nem volt warez, tájékozott voltam a piacot illetően, és nehezebb fokozatokkal is megbirkóztam már.
2017.10.01. 20:31:30
LV1
C 64-el kezdtem. Giana Sisters, Commando 1-2, Boulder Dash, Zorro, InterKarate, The Last ninja. Meg volt valami cowboyos game is, de már nem emlékszem a címére. Ezt követte a SNES, majd 15 évesen megvásároltam az első Playstation konzolom Tekken 3-al. A többi már történelem
31. Pogos  PlayStation.Community tag
2017.10.01. 20:20:47
LV1
Az első 84 kvarc játék Highway , még meg van . Aztán szünet .
92 Atari 2600 klón 128 "játékkal "
94 Sega Megadrive , na innentől benyelt a gépszíj . Rokon srácnak SNES igy lehetet átnézelődni a most már "klaszikus" gémeknél .
96 PS
2002 PS2
09 PS3 + PSP
13 PS Vita
15 PS4
30. CortezCorleone  PlayStation.Community tag
2017.10.01. 20:17:18
LV6
Én a rendszerváltással egyidős vagyok, egy napot se éltem az átkosban :P Viszont amióta az eszemet tudom, azóta volt otthon konzolunk, az első emlékem egy szürke Nintendo Famicom volt, viszont konzolbolt híján piacos "sárga kazettákkal" láttuk el :D Életemben akkor találkoztam először a marketing csodájával, a legtöbb kazettára a 9999 játék 1 kazettán szlogen köszönt vissza, aztán kiderült, hogy igazából ez négyféle játék, csak mások bennük a színpaletták :P Őszintén szólva nem tudom, hogy mi lett a szürke Nintendónkkal, vannak emlékeim a Super Marióról, a Duck Huntról, a Wild Gunmanről, de a legtöbb gyerekkori kedves játékom Super Nintendo fekete színű kínai utánzatán volt játszva. Máig nem tudom, hogy volt-e tisztességes neve a gépnek, akkor azzal se voltam tisztában, hogy ez igazából nem is Nintendo, egy volt a lényeg, hogy imádtam vele játszani :P Adventures of the Young Indiana Jones, Tiny Toon Adventures, Double Dragonok, Mortal Kombat, Jurassic Park, meg volt valami tankos játék :D Nem tudom, hogy a gép problémája volt, vagy a játékok voltak így tervezve, de ezekben nem igazán lehetett menteni, szóval hosszú esős délutánok mentek bele a végigjátszáshoz.
Aztán 97 karácsonyán megkaptam az első PC-met, a játéktevékenység áttevődött a gépre, és egészen PS2 megjelenéséig az volt a fő platform. Az egyik általános iskolai osztálytársamnak volt PS One-ja, még a régi kocka verzióból, azon játszottunk több klasszikust (Tekken3, Spyro, Final Fantasy 7, Dragon Ball Z Budokai, Tony Hawk Pro Skater), régi szép idők. A PS1 néha nyaranta nálam járt, azok voltak csak a vidám hetek.
PS2 óta kisebb megszakításokkal (PC MMO-k - WoW, Guild Wars, LineAge 2) végig a Sony konzoljain játszottam, van itthon PSP, PS3, illetve egy PS4 Pro. Ritkán telik el nap anélkül, hogy egy fél órát ne játszanék - a PSP-t Kínába is magammal vittem, a szeretett JRPG-immel -, nekem a játékok segítenek leginkább kikapcsolódni és lenyugodni egy erős nap után. Ezen a jövőben se igazán tervezek változtatni.
物の哀れ
29. ati7hun  PlayStation.Community tag
2017.10.01. 20:14:52
LV1
87 körül kezdtem egy Bécsböl hozott C64-el. 2 játékom volt rá nagyon sokáig. A Gyroscope és a Frenzy.
Aztán jött az 1541-II floppy drive és a "Martin-Zolee" logós játékok.
Biztos van itt aki tudja mi volt ez ^-^
A játéktermi gépek kimaradtak, bár azt évekkel késöbb bepótoltam a seregben.
A kantinban volt egy mortal kombat gép és egy Star Wars -os flipper.
A legjobb az volt amikor rájöttünk, hogy ha a flippernél 2 playert választunk ki a kezdéskor, akkor dupla annyit játtszhatunk ugyanazért az összegért. (10 forintossal müködött) ^-^
28. lesliebuz1977  PlayStation.Community tag
2017.10.01. 20:09:48
LV4
Nagybátyámmal toltuk a Contra-t állandóan Sega-n. Majd a játékteremben a Primal Rage és a Mortal Kombat. Unokaöcsémnél PS1- en Heart of Darkness meg Tekken. Utána megvettem az első konzolomat a PS One-t. Azóta is csak PS-en játszom PS2, Ps2 Slim, PS3 Fat , PS3 Slim, PS4, PS4 Pro. Rengeteg élménnyel lettem gazdagabb, és megtanultam Angolul is!
I love games!
27. taron  PlayStation.Community tag
2017.10.01. 18:22:50
LV5
Az elejétől fogva(82-es vagyok)..........6-7 évesen családi C64(Wizard of Wor,Aztec Challenge,Jungle Hunt,Boulder Dash......)és onnantól szinte mindig volt otthon valamilyen konzol, SEGA MD és az összes PS szép sorban.Néha voltak pc-s élmények haveroknál és suliban(Warcraft 2,Starcraft,Warcraft 3,Doom,Quake stb.)
Nem tudnék meglenni nélküle........kikapcsol.
Most is van PS3-4 a tv alatt.
Ar0nka
26. hunlogi  PlayStation.Community tag
2017.10.01. 18:17:43
LV1
+1
90es évek elején egyik rokonlátogatáson talalkoztam kb 5 évesen egy sega mastersystemmel (akkori nevén nintendo ;). Azonnal magàval ragadott a hév. Karàcsonyra kisìrtam én is egy sárgakazis "nintendot" ami a mai napig patent àllapotban van. Azòta sincs megàllàs, gamelés van ezerrel.
25. Attis37  PlayStation.Community tag
2017.10.01. 18:13:12
LV5
Válasz 21. Greg üzenetére:
B akker...a kvarcjáték ki is maradt a memóriámból.Hiába,korral jár...A tv-re csatlakoztatható faltenisz pedig talán még a néhai Videoton is gyártotta,még a tv-vetélkedőkben is játszottak vele.
Az életben legfontosabb a Család.
24. Greg  PlayStation.Community tag
2017.10.01. 18:08:43
LV25
Válasz 23. Rockstar69 üzenetére:
Mekkora szívás volt akkor a Microsoft-nak hogy az első gépek szálltak el... egyik a másik után. Valószíműleg ilyen hibába többet nem esnek..
LV426
23. Rockstar69  PlayStation.Community tag
2017.10.01. 17:50:15
LV3
Engem faterom fertőzött meg. Valamikor a 90-nes évek végén kezdtük egy Sega Mega Drive 2-vel, aztán vettünk egy PS1-et. Akkoriban a Medal of Honor-t, meg a Colin McRae Rally-t nyomta faterom. Már pusztán nézni is jó volt. Aztán a PS2-őt már inkább miattam vettük 2006-ban. 2010-ben pedig már teljesen öncélúan vettem PS3-mat. A PS fanboyság meg valahogy kialakult. Emlékszem 2010-ben mikor PS3 vásárlás előtt álltam, meg sem fordult a fejemben, hogy Xbox360-at vegyek, pedig egyik osztálytársamtól jóval olcsóbban tudtam volna szerezni egyet, mint amennyibe akkoriban egy PS3 került. El se játszottam a gondolattal, egyszerűen evidens volt, hogy PS-t veszek. :D
22. Greg  PlayStation.Community tag
2017.10.01. 17:49:53
LV25
+1
Emlékszem 2003 körül felírtam egy papírra hogy mi az ami az Xbox mellett szól is mi az ami a PS2 mellett, hogy mégis melyiket vegyem. Akkor valahogy az Xbox győzőtt, de rá egy évre nem bírtam ki és kellett egy PS2 is.
LV426
21. Greg  PlayStation.Community tag
2017.10.01. 17:39:58
LV25
+2
Nehéz ezt nálam egy konkrét időponthoz kötni. Illetve a kvarcjátékok is számítanak ?! Mert akkor 1987 az első kvarcjátékom, mellesleg a mai napig működik még az árára is emlékszem 550 Ft.
Amúgy a 80-as évek elején szomszédban egy lánynak volt TV-re köthető videojátékgépe (már nem emlékszem milyen) na azon volt az a tenisz (faltenisz ?) vagy mi a szösz. Akkor az nagyon tetszett. Itt jött az időben egy nagy ugrás....majd jött a 90-es évek közepe és a sárga kazettás piaci "Sega" na itt már azért elkapott a gépszíj valamennyire szerettem nagyon játszani azon. Majd jött a honvédség és a kantin ott pedig a Tekken 3 meg egy másik verekedős játék aminek a nevére nem emlékszem csak az egyik karakterre ami egy zöld gugoló manó volt késpenge újakkal.
Viszont az igazi belépésem a videojátékok világába 2001-2002 környéke és a Dreamcast (akkor 30 000 Ft volt használtan) nagyon szerettem óriási élményeket adott. A mai napig a szívem csücske ez a gép és a rá megjelent játékok (RE Code Vera, Soul Calibur, Shenmue 1-2, Star Wars Racer, RE 3, Headhunter, stb stb).
És innentől nem volt megállás:
2003 Xbox
2004 PS2 ( a Kilzone-al)
2007 PS3
2008 Xbox 360
2015 PS4
LV426
20. mentoloshypo  Az indie fóbiás
2017.10.01. 17:09:50
LV28
+2
PS4 az első konzolom és a CoD Infinite Warfare a kedvenc játékom rá. :))))) Anya megígérte, hogy a 9. szülinapomra Switch-et kapok! XDDD
19. Lucsy  PlayStation.Community tag
2017.10.01. 16:28:33
LV12
Eleinte csak ismerosoknel volt lehetosegem kostolgatni a videojatekok vilagat: edesanyam egy csaladtol vette / csaladdal csinaltatta a szabasmintait, a lakasukra jartunk fel atvenni a kesz darabokat. Ameddig edesanyam bizniszelt, addig en ZX Spectrum-oztam az ottani gyerekkel. Legalabbis gondolom en, hogy ZX Spectrum volt (amennyire emlekszem a kontrollerre), nem volt neven nevezve a gyerek. Csak tv/videojateknak hivtuk.
Aztan volt meg anyumnak egy barati tarsasaga, akikkel rendszeresen osszejartak. Csaladostul, gyerekestul. Ezeken az osszejoveteleken mindig elhangzott valamelyik gyerek szajabol, hogy "Menjunk Segazni!". Par perccel kesobb mar ment is a Golden Axe a Mega Drive-on. Vegul ott volt unokatestverem, akinek volt egy SNES-e. Megjeleneskor kapott egy N64-et, en pedig megorokoltem tole az SNES-t, az elso konzolomat. A kovetkezo allomas a PS1 volt, ez tett igazan videojatekossa/fuggove/rajongova. Egy bevasarlokozpontban talalkoztam vele eloszor, a Hercules porgott rajta. Karacsonykor pedig mar nalam is porgott a Hercules, a Mickey's Wild Adventure es a Crime Killer. Nem volt megallas. A PS2-t mar sajat penzbol vettem, megjeleneskor. Pont akkor kaptam gyerekkent foszerepet egy tv film-ben es PS2-t vettem a fizetesembol. Elso jatekom a The Bouncer volt. Haverokkal sokat versenyeztunk, hogy az elso palyan, a barban ki mennyit tudott Sion-nal dekazni. A labda az ellenfel volt termeszetesen.

Rendkivul sokat koszonhetek a videojatekoknak es ezek nem csak emlekek. A karrieremet is a videojatekok alapoztak meg.
nagy volt a pofam, elnezest kerek
18. Noob  PlayStation.Community tag
2017.10.01. 15:19:37
LV5
A nyócvanas közepén kezdtem kvarcjátékokkal -darabja 1000-1200 Ft-
megfordult nálam az összes ismert gép, a legendás Western Bar is, melynek zenéje/hangja messziről hallatszott és köré csődültek a huligánok. Egy osztálytársamnak megvolt a pong, azt is toltuk napközi helyett. C64, SNES jó korszak volt, de az igazi őrületet a PSX hozta el, baromi nagy ugrás volt a 16 bit után. PS2 után hibáztam egy nagyot és Xbot lettem -ezt mai napig szégyellem- és csak késő ugrottam bele a PS3-ba. A PS4 még várat magára.
Én mindig igazat mondtam, akkor is, ha hazudtam.
17. HolfyTeebee  PlayStation.Community tag
2017.10.01. 14:46:41
LV4
Válasz 13. Binder üzenetére:
Ne is mondd, imádtam!!! :D
Aztán volt ott még Street rod 1-2, TD2, Vette, Stunts (mai napig jöhetne olyan pályaszerkesztős cucc), Lotus...

Wolf 3d ohh mein leben!!! :) Kb ezek is voltak az utolsó fps-eim, még a Duke Nukem 3d-t toltuk haverral később.
Angolul meg a Leisure suit Larry 1-el kezdtem tanulni, mire általánost elkezdtem, már elég sok szót és mondatot tudtam... mert ugye az a játék pont gyerekeknek való volt :D
Keresztet fogok a majmának, azt PÁFÓ! :)
16. KAMIKAZE-HUN  Az utolsó cserkész
2017.10.01. 14:46:16
LV7
80-as évek kamionokban a játékgépek valaki?
Kispesti vagyok, akkoriban eléggé legyalultak ott mindent, hogy a 10 emeletes házaknak legyen hely, na akkor voltak olyan részek ahová beálltak a játékos kamionok mi csak így hívtuk őket, és 5ft-al működtek!
Volt egy kedvencem amit később a vidámparki játékteremben is megtaláltam, nem tudom jól írom Főnix vagy mi a fene:)
Meg volt még egy helikopteres elég nehéz játék volt, szemből jöttek és lőttem bombáztam és közben kis alagutak is voltak, hogy ne legyen azért annyira egyszerű!
Jaj és egy ilyen kis holdjáró autó és át kellett ugratni minden akadályon, mintha csak tegnap lett volna közben meg eletelt több mint 30 év:(
Utána nekem sok idő eltelt, majd 95-ben meg vettem életem első konzolját mi mást mint a kis szürke Ps-t, azóta pedig nincs megállás!
Volt azért közben Xboxom is meg Nintendo is de a fő vonal a Playstation:)
Ennyi nagyjából!
"Örökké nem eshet"
15. Mortanius  PlayStation.Community tag
2017.10.01. 13:46:11
LV4
91-92: XI. ker. Kondorosi úti piacról tv játék.
93 karácsonyára kaptam egy Sege MegaDrive-ot a Pozsonyi úti 576-ból. Egy 10 játékom biztos volt rá, a többit meg kikölcsönöztük( itt a budaörsi lakótelepen volt egy jó kis hely). Öcsi közben kapott egy Nes-t, hogy ne sírjon. :)
Aztán PS, Pc majd PS3 és PS4.
PSN ID: Lord_Mortanius
14. rottenbull  PlayStation.Community tag
2017.10.01. 12:58:50
LV9
+5
Ram eroszakoltak az iskolaban. Maig traumakent jon elo. Minden a tanarok hibaja.
13. Binder  Drift & Photo
2017.10.01. 12:54:43
LV22
+1
Az úgy volt hogy megszülettem 81-ben...aztán jött minden a 80-as évek végén a C64-el, meg a régi DOS-os PC-s cuccokkal...meg persze az első generációs PS-el.
Igazából örülök hogy ott lehettem a kezdetek kezdetén...az én gyerekeim már olyan grafikával nőttek fel, ami mellett el sem tudják képzelni, mi mikkel játszottunk.
Sok szép emlék köt a régi idők elképesztően nehéz, mentés nélküli világához.
Mai napig játszom szinte mindenfélével, de a fő csapás az autószimulátor. Ebben a kategóriában a legrégebbi emlékem, az az 1988-as Accolade GP. Mai napig megvan a gépen mint emlék. Jó is hogy nem szórtam ki, mert itt kezdődött minden szimes késztetés. :)
https://youtu.be/Q-y8dvsLYJM

Ugyanígy nagy élmény volt a Wolfenstein mostani verziójában átélni ugyanazt a hangulatot, amit 25 (basszusderég volt) évvel ezelőtt, az eredetiben.
12. DrZaius  Szerkesztő
2017.10.01. 12:43:49
LV3
+3
A '80-as évek közepén, óvodás koromban valami német "Pong" klónnal kezdtem, utána C+4 és C64 jöttek, de az unokatesómnál látott NES "terelt" végleg a konzolok és a videojátékozás felé. Wizards & Warriors, Mario, Power Blade, ahhhh.....
Aztán szüleim vettek piaci, sárgakazettás Nintendót, ott aztán volt minden...
Minden korszaknak megvolt a maga varázsa, mindegyikre szívesen emlékszem vissza.
C+4-en sokat állítgattuk a magnó fejét, meg írogattuk, hogy mettől-meddig milyen játékok vannak a kazettán.
C64-nél a piacozás volt a kedvencem, lapozgatni a sok-sok floppy-t, azt sem tudva végül is, hogy mit viszünk haza, de ha "két lemezes, akkor biztos jó".
Nintendo gépeknél a hamisítatlan nagy N esszencia, a megfoghatatlan Nintendo életérzés az emlékezetes, na meg az akkor hihetetlenül aprólékos és tartalmas Castlevania és Metroid játékok.
Amiga-PC sokáig nem volt (Amiga sosem), de itt meg az osztálytársaknál eltöltött órák emlékezetesek: Wolfenstein, de legfőképp a SW Dark Forces "álleejtős" volt C64-es meg konzolos szemmel.
PS-nél nehéz megmondani, hogy az első gép, vagy a második a kedvencem, talán az első, mert ott rengeteg új és korszakalkotó széria indult, addig még nem látott megoldásokkal és stílusokkal, de a PS2-n meg kiteljesedve élhettük át ugyanezeket (gondolok itt a Metal Gear, Silent Hill és társaira). Talán a konzolos szemmel újdonságnak ható intrók bevezetése az egyik legemlékezetesebb momentum, imádtam nézni őket, volt, hogy csak ezekért indítottam el a gépet, mondjuk lefekvés előtt pl (Ridge Racer 4, Tekken 2, Soul Blade, stb.).
Ami a mostani gépeket illeti, kell még nekik idő, hogy ki tudjak választani 1-2 emlékezetes momentumot. De nem is ez a kérdés most, elkalandoztam.

Amúgy, hogy Apám hagyta volna rám a kontrollert? Nem. Szüleim csak megvették a technikai újdonságokat, amikkel játszogattak is. Apu a Pong és C+4 után kikopott a gamerségből, hogy a Wii és az azzal játszó egész család, unokástul visszacsalogassa egy kis időre. Anyu pedig ma is aktív gamer, sok száz Elder Scrolls, Tomb Raider és társaival a háta mögött. Öcsémnél és fiamnál kérdés nem volt a sorsa. Nejem is engedett a "más életek" csábításának és szűzen (játék-szűzen ofc), a Sims-ek után Skyrim felé vette az irányt.
Én pedig már gamerként halok meg valszeg...
11. xerox  PlayStation.Community tag
2017.10.01. 12:40:45
LV18
+5
Keresztapám volt nagy elektronikai-műszaki fanatikus a 80-as évek körül. Valahonnan szerezett egy Xerox Alto számítógépet, aminek az egész lakótelep a csodájára járt, mert a szocializmusban kb. lehetetlen volt beszerezni ilyeneket. Én akkor még nem nagyon tudtam értékelni, mivel játék 2 vagy 3 darab volt rá, amit ráadásul neki kellett leprogramoznia, kikapcsolás után pedig ment a levesbe.
Később a bécsi túrák által tudott venni egy C64-et, és ekkor faterommal mi is ráéreztünk a videojátékok ízére. Wizard of Wor, Tutti Frutti, Boulder Dash, és a többi nagy C64 klasszikus. Hajnalokig tartó családi gépezések minden hétvégén. Keresztapám, uncsim, én, fater. Fantasztikus emlékek, és nagyon örülök, hogy részese lehettem annak a korszaknak is. 15 évesen kaptam egy C+4-et, majd az élet úgy hozta, hogy közel 5 évig nem volt sem számítógépem, sem konzolom. Ebben az időben hétvégenként játéktermekbe, kölcsönzőkbe jártam, meg a haverokhoz. Nintendo, Sega, nagyon nem tudtak meghatni ezek a konzolok. Majd egy napon betérve az egyik kölcsönzőbe -ami idő közben második otthonom lett, a tulaj pedig a barátom- büszkélkedett valami PlayStation nevezetű új szerzeménnyel. Innentől kezdve nem volt megállás, azon melóztam, hogy tudjak én is venni. Brutális árat kértek érte, jóval többet, mint amennyit tudtam volna érte adni. Sok spórolás után, használtan tudtam venni egyet. Akkoriban ugye az okosított gépek nagyon mentek, így a játék felhozatallal nem volt problémám, csak az üres lemezt kellett megvennem. Ahogy haladtam, szépen lecseréltem minden játékot és a gépet is originálra.
Most jelenleg kb 10-12 darab -nem tudom pontosan- működő PlayStation konzolom van, ebből egy PS1 és egy PS2 bontatlan állapotban. Fat, Slim, NTSC, Pal, és persze rengeteg játék és kiegészítő, néhány bontatlan is.
Nem tudom, hol a vége, talán a síron is túl nyomni fogom.
:)
psn id: zomimi78
10. ColdHand  Szerkesztő
2017.10.01. 12:27:52
LV22
+1
Nagyjából két éves lehettem (1984-85), amikor rokonoknál leültem, vagy leültettek egy Videoton TV játék elé. Onnantól nem volt megállás. Első saját gépet 1988-ban kaptam, ami egy Enterprise 128 volt. Nagyjából 1992-ig szolgált az első kamuAtari beszerzéséig, amit pár évre rá egy kamuNES (a sárga kazettás) gép követett. 1995 környékén jött egy Commodore 64, majd 1996 december 15-én egy PlayStation.
Persze előtte orrba-szájba mentek haveroknál más platformok (Amiga, SNES, PC), plusz a kőbányai művelődési házban volt egy kis kuckó, ahol három SNES várta, hogy 100ft/órás díjért cserébe játszunk. Anno oda hozták be az első PlayStation-t mutatóba, és szerelem lett első látásra.
...a többit képzeld hozzá.
9. Lacc  PlayStation.Community tag
2017.10.01. 12:03:16
LV1
Valamikor a '80-as évek végén egy rokonlátogatás alkalmával észrevettem egy zöld dobozt nagybátyám tévéje mellett, megkérdeztem mi az... egy Videoton tv-játék volt. Azonnali szerelem lett a videojátékokkal.
Aztán kaptam C64-et, első eredetei játékom a Last Ninja 3 volt.
Az 576 KByte magazin rendszeres vásárlója és olvasója lettem, asszem onnan ragadt rám a konzolok iránt érdeklődés.
A Megadrive nagy kedvenc volt, előfordult néha PC-s kitérő például a Diablo II, vagy a Half-Life miatt, de aztán a Sony gépei teljesen rabul ejtettek.
Manapság sajnos nekem sincs annyi időm már rá, egy generációval le is vagyok maradva, de azért nem múlik el úgy hét, hogy ne játszanék valamit és remélem egy PS4-et is hamarosan birtokba vehetek...
8. Attis37  PlayStation.Community tag
2017.10.01. 11:59:56
LV5
Válasz 7. martin üzenetére:
Persze ;) Annyian tolongtuk ott körülötte mindig,alióg lehetett felférni rá.
Az életben legfontosabb a Család.
7. martin  Főszerkesztő
2017.10.01. 11:42:54
LV27
Válasz 6. Attis37 üzenetére:
Volt 5 és 10 is. Arra az utazó bádogkocsira emlékszel, amiben sorban álltak a gépek és az oldalát nyitották ki? Félévente jött és mindig oda a főtérre parkolták le a közösségi ház mellé.
Ezt most kimondtam, vagy csak gondoltam?
6. Attis37  PlayStation.Community tag
2017.10.01. 11:34:50
LV5
Válasz 2. martin üzenetére:
Nem is tudom,5 vagy 10 ft-osokkal működtek azok az árkádmasinák :)?
Az életben legfontosabb a Család.
5. Tevez11  PlayStation.Community tag
2017.10.01. 11:34:17
LV23
+1
-Valamikor a 1983/84' évek vége-eleje:
Az első "Qvarcjáték" megismerése, és vmelyik soron következő születésnapomra való saját példány beszerzése ( természetesen a szüleimtől, mert szerettem vna...:)
-1985/86
A 4. Osztály kítűnő év végi eredménnyel elvégezve a jutalmam a szüleimtől egy Commodore16 +4-é átalakítva volt az ajándék...
-1997/98
A Playstation1 megvásárlása, saját fizetésből ( de csippelve legyen...! :)
-2000/01 évek egy "komolyabb" PC beszerzése játékra....no net...
(Far Cry, Doom)
-2002/03 Playstation2 megvásárlása
-2010 Playstation3 megvétele
-2015 Decemberében a PS4 beszerzése.
"A fakezemmel,lekaszabolok pár Baszadékot"ArgFan75
4. Attis37  PlayStation.Community tag
2017.10.01. 11:33:38
LV5
Válasz 2. martin üzenetére:
Jó kis játékterem volt az... Emlékszem,járt oda valami Gyurika nevű srác... szabályosan dührohamot kapott,ha valaki megjavította a rekordját az említett két játékban :) Akkor kvázi szomszédok voltunk,mi picit odébb,a kies Páskom parkban... A témához hozzászólva... Volt egy játékterem-szekció az Erdőkerülő utcában,a John Bull Pubban is. Ott talán a Rambo-gámával és a Monaco GP-vel töltöttük el a legtöbb időt.Aztán Pólus-center,játékterem,Time Crisis,Sega rallye,18 wheelers,stb...Az 576 Shopba is rengetegszer beugrottunk hétvégén jómagyar módjára "ingyé" belekóstolni a legújabb játékokba a kiállított masinákon.Ekkortájt jelent meg a PS1,és döntöttünk úgy,egyszerűbb és pénztárcabarátibb beruházni egy konzolra .
Az életben legfontosabb a Család.
3. zodiac55  PlayStation.Community tag
2017.10.01. 11:27:05
LV12
Az orwelli évben születtem, így csak a 80-as évek végéről vannak emlékeim, amint egyik ismerősünk egy Atari-utánzattal bohóckodik a tévé előtt valami repülős marhasággal. Aztán a 90-es években bevezették a kábeltelevíziót, és a reklámok hatására még inkább elkezdett érdekelni ez a játék téma. 1993/94-es tanévben egy olvasásverseny után Édesapámmal elmentünk egy újonnan nyílt üzletbe - ami inkább egy lyuk volt :D - ahol voltak ilyen "játékok". Na, az volt az a pillanat, amikor én végleg beleszerettem a videojátékokba. Az első kölcsönzés alkalmával egy Game Gear lett elhozva a Dzsungel könyvével. Az első pályán sem jutottam túl, de az volt életem egyik legszebb estje. Soha nem volt kihagyásom, mindig játszottam valamivel, mindig volt valamilyen gépem az első MegaDrive-om óta, és nem telik el nap, hogy legalább egy órát ne játszanék. Plusz azért a suliban sem rossz, hogy a gyerekekkel mindig van közös téma...:D (Két zárójeles megjegyzés: szüleim legyintettek, hogy "majd ezt is kinövi". Barátnőm mindig mondja, hogy már ideje lenne felnőni. Egyik sem jött/jön be.:D A másik, hogy a fentebb említett üzlet, ahová Édesapám elvitt, többször költözött Szarvason belül is. Barátommal - és még jónéhány sráccal - állandó tagok voltunk, sajnos azonban mára már nem működik városunkban az üzlet. A tulajdonos azóta Budapesten üzemeltet egy üzletláncot, melynek többek videojátékos kávézó részlege is van. Eszméletlenül jó ember a családjával együtt, örülök, hogy megismerhettem őket anno.)
"Si vis pacem, para bellum."
2. martin  Főszerkesztő
2017.10.01. 11:19:22
LV27
+1
Válasz 1. Attis37 üzenetére:
Beszarok, én is jártam a csarnokhoz, ott laktam arrébb a Shell kútnál.
Ezt most kimondtam, vagy csak gondoltam?
1. Attis37  PlayStation.Community tag
2017.10.01. 11:14:37
LV5
+2
Első emlék: valamikor 80-as évek közepe tán,újpalotai vásárcsarnok előtti koszos,füstös,félhomályos "pavilonféleségek" egyikében lapuló játékteremben 14-15 évesen nyomtuk a haveri körrel suli,vagy hétvégi csajozás,focizás után az Asteroids,Space Invaders és társait.Majdan vele egyidőben(vagy picit később jött a C-64 korszaka.És onnantól nem volt megállás napjainkig megmaradt a Család,munka mellett szabadidős tevékenységként a játékszenvedély..Még jóval 40 felett is inkább legyek "nagyranőtt gyerek",mint alkoholista apuci,úgy vagyok vele.
Az életben legfontosabb a Család.
2 / 2 oldal
‹‹    1  2  ›  ››
We. The Revolution (PS4, PSN)
2019.09.21. 13:07 PlayStation Network
7 hozzászólás
Szerző: MolonLave
Én. Az igazság?
Solo: Islands of the Heart (PS4, PSN)
2019.09.21. 13:00 PSC egyperces
0 hozzászólás
Szerző: MolonLave
Pár kapcsolat, párkapcsolat.
BORDERLANDS 3 (PS4)
2019.09.19. 10:07 Játékteszt
5 hozzászólás
Szerző: HTB
Martin Looter King.
Képregény - Thor: A mennydörgés istene
2019.09.19. 09:49 Cool-Túra
3 hozzászólás
Szerző: VictorVance
Az összes istennek pusztulnia kell!
Effie (PS4, PSN)
2019.09.18. 14:21 PlayStation Network
1 hozzászólás
Szerző: Chester013
Szegény ember Zeldája.
NBA 2K20 (PLAYSTATION 4)
2019.09.17. 13:18 Játékteszt
10 hozzászólás
Szerző: ColdHand
Egy kosaras naplója.
RAD (PS4, PSN)
2019.09.16. 12:55 PlayStation Network
2 hozzászólás
Szerző: Onimushaman
Mondd, te milyen mutációt választa… hagyd a francba, kapsz valamit a kosárból!
Super Blood Hockey (PS4, PSN)
2019.09.16. 12:43 PlayStation Network
1 hozzászólás
Szerző: Bandage_520
Kocahokizóknak?
Catherine: Full Body (PlayStation 4)
2019.09.15. 12:50 Kedvcsináló
29 hozzászólás
Szerző: eszg_
A vonzás szabályai.
PlayStation - itt a Tokyo Game Show 2019 menetrendje
2019.09.15. 10:00 [TGS] 2019
20 hozzászólás
Szerző: GrayFox
Időpontok és a teljes ismert játéklista.