.
 

PlayStation.Community

2017.10.10. 13:48 Játékteszt
0 hozzászólás
Szerző: MolonLave
Értékeld a cikket!
Zűr a virtuális űrben.

(A játék kizárólag PlayStation VR-ral játszható.)

A virtuális valóság játékainak egyik legfőbb megoldandó problémája a mozgással – vagy épp annak hiányával – kapcsolatos. Az elmét a rendszer becsapja, illúziókkal hitetve el vele azt, ami nem történik meg. A szórakoztatóipar hagyományosan a megtévesztésre épít, kihasználva az emberek ösztönös empátiáját és érzelmeit: elvégre tudjuk, hogy színészekről van szó, tudjuk, hogy egy író fiktív történetét olvassuk, tudjuk, hogy a felénk robogó vonat csupán egy felvétel. Mégis nevetünk, sírunk, félünk, gondolkozunk. Érzünk.
A VR ezt egy újabb „dimenzióba” emeli, ahol a térhatás és a mozgás hamis érzéseit váltja ki a játékosból, míg ő maga – az esetek többségében – stabilan, nyakát tekergetve csücsül egy fotelban. Míg egy rossz fikció unott nyöszörgést vagy szemforgatást húz elő a fogyasztóból, addig a rossz VR a fizikai kellemetlenség mellett egy képletes falat is állít a valós tartalom elé. Ha egyszerűen nem stimmel a mozgás, a forgás, a körbetekintést, akkor nem is folytatom. Befejezem, pedig ki tudja, mi vár rám odaát. Épp emiatt rengeteg munkát kell szentelni ezen aspektusra, kifejezetten akkor, ha a mobilitás a fő mozgatórugója egy VR-élménynek.
Hosszú bevezetőm célja pedig leginkább az, hogy éreztessem: a StarBlood Arena baromira eltalálta ezt az érzést!

A fent a lent, a lent a fent, oda lőj, ennyi

Mellőzve a túlbonyolítást, a program automatikusan a roppant hasznos oktatómódba vet be, ahol a színes stáb humorbonbonokat szóró kommentátoraival is megismerkedhetünk. Ugyan a gombleosztás alapvetően nem túl bonyolult, mégis szükség van egy célzott bevezetőre: a fegyverrendszerek működése és leginkább a mozgás miatt. Fontos egyrészt megismerni a 360°-os közlekedést az űrben, másrészt szoktatni agyunkat a szituációhoz.
A StarBlood Arena ugyanis egy multiplayer shooter, ahol különféle pályákon küzdhetünk meg más pilótákkal a pontokért. Mivel azonban az űrben játszódik, teljes szabadságot kapunk a mozgás terén, így bármelyik tengelyen elfordulhatunk. Igazából kicsit olyan az egész, mintha a világot forgatnánk, és nem űrhajónkat: ráadásul meglepően intuitív és kényelmes. Nincs hányinger, szédelgés vagy izzadós headset-lekapás. Míg más, lassan tipegős játékokban fél perc után émelyegtem, addig egy órányi száguldozás és ide-oda forgás sem tudott kikészíteni. Le a kalappal a WhiteMoon Dreams előtt, amiért ennyire kényelmessé és szórakoztatóvá tettek valamit, ami a való életben bizonyára szivárványokat csalt volna elő belőlem. A kóválygás, magasság- és irányváltás mellett pedig az arzenál is bemutatásra kerül.
Járművünk alapjáraton két váltható és egy „szuper” fegyverrel rendelkezik, valamint nyomkövető rakétákkal és aknákkal. A célzás pedig a fejünkkel történik, ami a VR talán legnagyobb ajándéka a műfaj számára. Nem győzöm eléggé kihangsúlyozni, hogy mennyire természetesnek hat a célkeresztet a kobakunk elforgatásával irányítani. Például a rakéta azután indul áldozatunk nyomába, miután ráfókuszáltunk az ellenfélre, ami így sokkal egyszerűbb. Természetesen figyelni kell a lőszert is, és annak függvényében váltogatni az eszközöket: ez pedig egy rugalmasságot, egyfajta dinamikát kölcsönöz a meccseknek.
Szedett-vedett bagázs

A játék kilenc vezérelhető űrjárgánya mind saját kül- és beldizájnnal rendelkezik, plusz mindet egy nagyon jópofa pilóta vezeti. Maguk a karakterek – legyen szó nőről vagy férfiról, meghatározhatatlan nemű idegen lényről vagy robotról, illetve kis furcsaságról – mind ötletesek, rajzfilmszerű dizájnjuk pedig egyedi jellemet kölcsönöz nekik. Ez leginkább rövid animációikban és harci beszólásaikban nyilvánul meg, de összességében van egy varázsa és egy saját egyénisége az alkotásnak. Sőt, kifejezetten ötletes látni, ki hogyan irányítja a masináját, ugyanis játék közben belső nézetben csücsülünk a kabinban. Újdonsült kedvencem egy pöttöm trió, Tik, Tak, Toh, akik leginkább a Toy Story zöld kis űrlényeire emlékeztetnek. Akció közben a két kart egy-egy manó kezeli, míg a harmadikon keresztül irányítjuk a történéseket. A különcök brigádja a galaxis különféle szegleteiből gyűlt össze részt venni a fogyasztói társadalom pusztító igényeinek kielégítéséhez, ahol a pilóták a dicsőségért és pénzért küzdenek, a meccseket pedig élőben közvetítik az univerzum televíziós nézőközönségének.
A gépek azonban a külsejükben megjelenő különbségek mellett fegyverzetükben, és ezáltal taktikájukban is eltérnek. A távolsági megközelítésektől a frontvonal harcosaiig mindenféle felhozatallal találkozhatunk, és bár van átfedés bizonyos fegyverek között, mindegyik kitűnik annyira, hogy megállja a helyét.

Menni, lőni, újra menni, újra lőni

A játék maga egyjátékos és többjátékos módokra oszlik, ahol utóbbi a StarBlood Arena valódi tartalmának megtestesítője. Online, akár hét más játékossal űzhetjük a négy elérhető mód egyiket. A Carnage hagyományos deathmatch, ahol a pontszerzés módja az ellenséges hajók elpusztítása, a győztes pedig értelemszerűen aki a legtöbb pontot halmozta fel. A Team Carnage ennek csapatváltozata, míg a Gridiron a labdajáték megvalósítást követi. A cél felkapni a pályán megjelenő golyót, majd eljuttatni a megfelelő kapuba: belelőhetjük messzire kisebb jutalomért, vagy – ugyan kockáztatva – át is haladhatunk vele a kapun több pontért. Kifejezetten ötletes, hogy a Gridiron mérkőzések során nem semmisülünk meg ha szétlőnek, csupán „lefagyunk”, amíg meg nem javítják csatagépünket: ezalatt pedig csalódottan lehetünk szemtanúi az ellenfél zsákolásának. Míg a felsorolt három mód kompetitív, a készítők egy kooperatív móddal is készültek az Invaders formájában. Itt együtt kell megvédenünk adott pontokat ellenségek egyre nehezedő és komplikáltabb hullámai ellen, összedolgozva és megfelelően kihasználva a karakterek adottságait.

Összességében a jópofa stílus, a természetes, remek irányítás és a pörgős játékmenet mellett tartalomban sajnos eléggé szegényes a StarBlood Arena és nem emelkedik ki túlzottan a hasonló játékok közül. Ami van benne, az remekül működik, de hamar kifulladhat a lelkesedés, ha nincs kivel játszani, és több időt töltünk a VR játékok elnéptelenedett lobbijaiban, mint magában a játékban. Legnagyobb érdeme a mozgás könnyedsége, amit minél több játékban szeretnék viszontlátni; a kreativitás és az eléggé macerásan megszervezett jutalmi rendszer azonban kevéske – legalábbis ennyiért.

(A játékot a kiadó biztosította tesztelésre. Köszönjük! Lövöldöznél pörögve és pörögnél lövöldözve az űrben te is? A StarBlood Arena megvásárolható támogatónk, a Platinum Shop budapesti üzleteiben, vagy a linkre kattintva meg is rendelhető. Ha előtte kipróbálnád, akkor egyszerűen töltsd le INNEN a demót.)
Képgaléria
Olvasói vélemények
STARBLOOD ARENA
Sony Interactive Entertainment
Látványosság:
Játszhatóság:
Kiemelkedő
Szavatosság:
Gyenge
Zene / Hang:
Átlagos
Hangulat:
6/10
Pozitívum
Jópofa figurák, pörgős játékmenet, kiváló irányítás
Negatívum
Kevés a tartalom, sok a töltés, igazán csak az eléggé elnéptelenedett multiplayer jó benne