PlayStation.Community

2017.09.04. 11:18 Játékteszt
3 hozzászólás
Szerző: B_Renato97
Értékeld a cikket!
Megjelent a teljes évad egyben, lemezen.

A PlayStation.Community kiváló szerkesztői az elmúlt hónapok során alaposan kivesézték a Denevéremberről készült,Telltale Games által fejlesztett széria egyes epizódjait - legalábbis az első négyet az ötből. A megtisztelő feladat most rám hárult, miszerint fogjam össze az idő közben lemezen is megjelent Batman: The Telltale Series gyűjtemény apró felvonásait. Remélhetőleg sikerrel járok, és az újdonsült milliárdos barátommal együtt megmentjük Gotham városát a sok rosszarcú figurától.
Amíg a gép a letöltéssel bajlódott, addig én bátorkodtam elővenni néhány régi Batman képregényt, hogy meglegyen az alaphangulatom. Döntésemet nem bántam meg, aminek a következménye az lett, hogy gyermeki rajongással kezdtem bele az első felvonásba.

A fejlesztők eddigi játékmegjelenéseit bogarászva esett le a tantusz, hogy tulajdonképpen ez az első olyan Telltale játék, amelynek a főszereplője egy szuperhős. Nagy kár lenne, ha elrontanák az alkotók, és nem csak azért, mert az éjszakában tevékenykedő, önkényes igazságosztó az egyik kedvenc DC Comics karakterem. Egy jó kezdettel zöld utat kaphatna a többi szuperhős is, és ha nem futószalagon kezdi el gyártani a fejlesztőgárda az új kalandokat, hanem igényesen rakja össze őket, akkor egy remek gyűjtemény bontakozhat ki.
De, csak lassan a testtel... mielőtt még a Justice League története lebegne a szemem előtt, inkább visszakanyarodok Gotham City sötét utcáira, hogy kezdetét vegye egy jónak ígérkező Batman kaland.

Az első néhány percben rögtön egy csatával üdvözölnek minket, azonnal jönnek az első látszatra izgalmasnak tűnő QTE-gombnyomkodások, analóg kar rángatások. Teljesen magával ragadott a dolog, csak úgy repültek a pofonok egymás után. Ezt követően egy nyugodtabbnak tűnő Wayne partiba csöppentünk, ahol a szimpatikus házigazda szerepét kell alakítanunk. A beszélgetés rendszere igazából semmit nem változott, minden maradt a régiben ezen a téren. Az összes karakter emlékezni fog, ha valami rosszat mondunk neki, így ennek tudatában alakul tovább a történet, még akkor is, ha az említett csevejpartner pár snittel később már csak alulról szagolja az ibolyát. A parti elrontójának szerepét Falcone tölti be; a tapasztaltabb Batman rajongók számára itt már egyértelművé válik, hogy a Telltale Batman játéka egy alternatív, események terén némileg kezdetleges univerzumban játszódik. Szuperhősünk éppenséggel a Falcone vezette maffia-gárda legyalulásával tölti ki munkaidejét, Bruce úrfi pedig Harvey Dentnek segít feljebb jutni a politikai pálya szamárlétráján.
A karakterek tekintetében semmi meglepőre nem kell számítani. Szokásos, névtelen zsoldosok, akik tömegestül rohannak le minket, Gordon mellett néhány kezdetlegesen kidolgozott rendőr, a Macskanő, és egy új főgonosz, aki véleményem szerint kissé unalmasra sikeredett. Természetesen a felsorolásból kedvenc karakterem, Alfred Pennyworth sem maradhatott ki: meglepően izgalmasra alakul a rá vonatkozó történeti szál, amire a játék végén egy igazán kellemeset tudtam csettinteni és elkönyvelni, hogy: „Igen, ez most tényleg jó lett!”.
Az első epizód befejezése után szó szerint megnyert magának, azonnal folytattam a következő résszel, és legnagyobb örömömre az is teljesen élvezhető volt. Kicsit gyengébbnek éreztem az első felvonásnál, de úgy voltam vele, ha ez a tendencia így folytatóik, még akkor is egy bőven jó bőregeres produktumot kapunk. Sajnos az élményt ekkor már rendszeresen megszakították a mindenféle idegesítő, technikai hibák, de gondoltam biztos az én készülékemben van a hiba, és majd a teszt után megy a szervizbe egy kis átnézésre. Amikor már rendszeresek voltak a kifagyások, láthatatlan textúrák, akkor kezdtem gyanakodni, hogy itt valami más probléma van a háttérben. Gyorsan utánanéztem, és ezt követően szembesültem a szörnyű ténnyel, hogy a program alatt dolgozó motor nagyon nem bírja a tempót, és jóformán minden eszközön hasonló gondok jelentkeznek, kisebb nagyobb mennyiségben.
Csalódottságomon túllendülve jobbnak gondoltam, ha inkább belevetem magam a harmadik felvonás eseményeibe, de ismét nem lettem lenyűgözve. Minden túlzás nélkül állítom, hogy olyan érzésem volt, mintha egy teljesen másik játékkal ütném el az időmet. Nem egyszer vártam a pillanatot, amikor majd nagyot fog fordulni a történet menete, azonban ezt hiába vártam. Előkerültek a kínos, klisés, unalmas jelenetek, amiket csak ritkán tudott feldobni néhány nyomozós rész. Ezeket az elején ugyancsak repesve fogadtam, örültem, hogy egy ilyen kellemes nyomkeresős elemmel próbálják feldobni az eseményeket. Viszont ezek is hamar unalomba fulladtak, szinte mindig ugyanazt kell csinálni, az egymáshoz passzoló nyomoknak az összepárosítása szerintem túlságosan könnyű lett, így igazából kihívást se jelent a dolog. Nagy kár ezért, mert sokkal többet kilehetett volna hozni ebből az egész nyomkeresős koncepcióból.
Az utolsó két epizód már nagyon gyenge lett, ami igazából tönkretette az egész sztorit, amit legfőképpen azért sajnálok, mert nagyon jól kezdték felépíteni, csak a végén túl nagy súlyt helyeztek a történetre, és ez lett a veszte. Azt vártam, hogy valami brutálisan meglepő eseménynek leszek a szemtanúja, ami az egész Batman témát felkavarja, és ami miatt mindenkinek tudom majd ajánlani. Végül nem az én elképzeléseim szerint alakultak a dolgok, egy kisebb pofára esés lett a vége. Olyan érzés kerített a hatalmába, mintha sürgették volna az írókat, és ezért mindent gyorsan összecsaptak. Persze azért egy közepes szintet bőven hozott a sztori, nem arról van szó, hogy vállalhatatlanul gyenge volt, csak egyszerűen, többet vártam a végére. Lehet, hogy ez az erős kezdésnek is betudható, aminek a szintjét végül nehéz volt tartani, ezt aláírom.

Egy rövid történet erejéig visszatérnék a hibákra, amiből sajnos bőven akadt a végigjátszás során. A nagy nyári hőségnek tulajdoníthatóan többször is kiürült a Batman logós bögrém, mint ahogy arra számítottam, és ennek következtében pont egy QTE verekedés közben tört rám az iszonyatos szomjúság. Fogtam tehát magam, rányomtam az Options gombra, majd kimentem megtölteni a bögrét egy kis nedűvel, ami talán segíthet a csatákban. Mire visszatértem, a Denevérember már éppen beszélgetett az egyik szereplővel, aminek hatására rögtön két dologra is rájöttem. Az első, hogy valamit nagyon elbénáztam, és már a DS4 gombjait se tudom normálisan lenyomni, a másik, kissé érdekesebb felismerésem pedig az volt, hogy ezek a harcok nagy átverésnek bizonyulnak. Hiába éltem bele magam eddig a dolgokba, mert a játék 1-2 rész kivételével akkor is átenged és beadja a megfelelő mozdulatot, ha hozzá se nyúlsz a kontrollerhez, és inkább DC képregényeket olvasol.
Amivel maradéktalanul meg vagyok elégedve, hogy a szinkron és egyéb hangok nagyon el lettek találva, kifejezetten jól hangzik a játék házimozin.
Akad emellett még egy érdekes funkció: amikor esetleg úgy alakul, hogy többen ülünk neki a játéknak, akkor egy igen kreatív megoldással álltak elénk a fejlesztők. A képlet egyszerű: fogjuk az okostelefonokat, majd játékmenet közben, ha a beszélgetéseket illetően döntéseket kell hoznunk, akkor a leadott szavazatok alapján dől el, mi lesz a válasz, amit a karakterünk végül mondani fog!

Hardcore Batman rajongóknak mindenképpen tudnám ajánlani ezt a szoftvert, őket kiszolgálja a játék, de még azok is tehenek vele egy próbát, akik imádják az ilyesféle epizodikus Telltale-tartalmakat. A többiek azonban, akik csak néha kipróbálnának egy-egy ilyen interakciókkal megfűszerezett mozit, jól gondolják meg a vásárlást. Egy nagyobb akció keretein belül viszont bátran tudom javasolni a teljes szezont, mert a hibák és egyéb gyengeségek ellenére ez azért még mindig egy többé-kevésbé korrekt iparos munka.

(A játékot a kiadó biztosította tesztelésre. Köszönjük! Ha érdekel a sztori, a teljes évadot megveheted támogatónk, a Platinum Shop budapesti boltjaiban, vagy webshopjából meg is rendelheted e linken, 7990Ft-ért.)

Ha érdekelnek a korábbi epizódokról írt cikkek, akkor kattints a következő linkekre:
Episode 1 - Realm of Shadows
Episode 2 - Children of Arkham
Episode 3 - New World Order
Episode 4 - Guardian of Gotham.
Képgaléria
Olvasói vélemények
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
3. B_Renato97  Szerkesztő
2017.09.04. 13:45:01
LV4
Válasz 2. ymmoTS üzenetére:
Így van, ebben az egész témában sokkal több volt. Kihagyott ziccerek tömkelege, sajnos.
2. ymmoTS  PlayStation.Community tag
2017.09.04. 13:38:26
LV4
Számomra zavaró volt Batman szinkrona, imádom Troyt de nem neki való batman hangja. A story tényleg gyenge , batman meg túl lelkibeteg volt végig, tele csöpögős jelenetekkel . Élveztem de sokkal jobb lehetett volna
So.. this is what it feels like
1. VictorVance  Szerkesztő
2017.09.04. 11:46:45
LV18
Jogos a 6 pont. A sztori nagyjából jó volt, de azért akadtak erőltetett megoldások, az ósdi grafika és a bugos játékmenet, ami zavaró - komolyan, a mai világban egy ilyen játék folyton akadozik, lefagy, az 5. rész eleje folyamatosan szaggatott. Megbocsáthatatlan.
Ellenben a második évadot mindenkinek ajánlom, bitang jó lett!
Örülünk?
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
BATMAN - THE TELLTALE SERIES
Telltale Games
Látványosság:
Átlagos
Játszhatóság:
Átlagos
Szavatosság:
Átlagos
Zene / Hang:
Kiemelkedő
Hangulat:
6/10
Pozitívum
Egyedien felépített univerzum; hangzás terén kiváló; remek képregényes hangulat
Negatívum
Rengeteg apró hiba; a felétől ellaposodik a sztori; a QTE rendszer túlzottan engedékeny

MARTIN BELESZÓL
Egy ilyen típusú történetmesélős játék részekre bontása és epizodikus forgalmazása a videojátékozás megcsúfolása.