.

PlayStation.Community

2017.08.03. 21:54 PlayStation Network
4 hozzászólás
Szerző: GrayFox
Értékeld a cikket!
Elveszett évszakok nyomában.

Mostanában, hála a jó égnek, egyre több olyan, főleg kisebb, független stúdiók által készített játék jelenik meg, amely igyekszik valamilyen művészi irányba elmozdulni, beépíteni azt az alapoktól fogva a játékmenetbe, látványvilágba. Nem kivétel ez alól a Swing Swing Submarine legújabb, konzolfronton idén megjelentetett 2D-s platformere, a Seasons After Fall sem.
A trailerek láttán rengetegen már előre a művészi játékok egyik koronaékszerének titulálták a programot - lássuk hát, mennyire ittak előre a medve (róka) bőrére!

Történetünk főszereplője ugyanis nem más, mint egy, az erdő szellemei által varázserővel felvértezett róka, akinek feladata, hogy megkeresse a négy évszak négy őrzőjét. Minden őrző egy sajátos, birtokolt évszakára jellemző területen leledzik, azonban az már a korai szakaszok során kiderül, hogy valami nincs rendjén velük.
Ismeretlen segítőnk, aki folyton irányít bennünket és tanácsokkal lát el, minden alkalommal egy kis sztorival vezeti fel, hogy milyen is volt az épp keresett évszak védelmezője anno. A négy nagy terület bejárása során fogjuk végezni a piszkos munkát, ami nagyjából annyiból áll mindig, hogy eljussunk A-ból B-be. A két pont közti szakaszok közt főként ugrálós, platform-szegmensek nehezítik meg a továbbjutást, időnként fejtörőkkel tűzdelve. A megtalált őrzők, miután ránk ruházzák évszakuk erejét, egy esszenciát bocsátanak ki, amelyet vissza kell terelnünk a kezdőhelyként szolgáló emlékműhöz. Amint ez megvan, az erejük már a miénk is!
Minél több évszakot szedünk össze, annál nehezebb fejtörőket pakol utunkba a játék, hiszen az évszakok különböző tulajdonságaival felruházott kis emlősünk tudja is manipulálni azokat. (Csak, hogy egyszerű példát hozzak, minden poén lelövése nélkül: van egy felfelé lövellő vízsugár, mellette egy magaslat, amelyet nem tudunk elérni. Teendők mindössze annyi, hogy az adott évszakból átváltunk jelen esetben télre, és voilá! A vízsugár megfagy, lehetővé téve, hogy ráugorjunk, onnan pedig az eddig elérhetetlennek tűnő platformra.)
Ez így önmagában nem tűnik bonyolultnak, azonban, mikor már mind a négy évszakot uralmunk alá hajtottuk, jelentősen nehezednek a logikai feladványok, plusz nem mindig teljesen egyértelmű, hogy mit is kellene csinálni. Ez főként egyébként a megfelelő irány megtalálására igaz: semmi nem jelzi a segítőnk szóbeli tanácsain kívül, hogy éppen merre is kellene haladjunk, és mivel szabadon járunk-kelünk az erdőben egy bizonyos szintig, néha elég könnyen el lehet tévedni.
A játék témájából fakadóan elég érdekes lehetőségeket biztosít és az egészet a látvány koronázza meg. Le kell szögezzem, én abba a táborba tartozom, akit teljesen megvett az előzetes, de, ha esetleg annak nem hinne valaki, érdemes megnézni a cikk alatt leledző képgalériát. Mind-mind valódi screenshot, gyönyörű szép, festményszerű tájakkal, fantasztikusan kidolgozott, évszakok szerinti atmoszférával, párját ritkító kidolgozottsággal karöltve. Az egész a klasszikus vízfestmények stílusát idézi meg, mozgás közben szinte hihetetlen, hogy ez valóban egy játék! (Érdemes egyébként a különböző tájakon nem csak a feladványok által megkövetelt évszakokat használni és álmélkodni a csodás vizuális élményen.)
Mindez a remek látványorgia párosul egy tökéletes kísérőként funkcionáló zenei aláfestéssel, vonósok és egyéb nagyzenekari hangszerek egész hada igyekszik ezt a gyönyörű utazást még felejthetetlenebbé tenni.

A Seasons azonban sajnos hagy némi kívánnivalót maga után. Szemkápráztató grafikai stílus ide vagy oda, az egyes fejtörők sajnos elég repetitívek tudnak lenni, sokszor ugyanaz a puzzle visszaköszön, minimális módosítással. A játék szavatossága egyébként független stúdióhoz képest egészen korrekt, azonban azt érdemes tudni, hogy a négy helyszín, ahol a négy őrző fellelhető, ismétlődni fog, újból végig kell haladnunk, csak más kritériumok közt. Ez némi frusztráltságra adhat okot egyes játékosok számára, még, ha másnak is tűnnek ezek a szakaszok a feladványok változatosságának tükrében.
Szintén problémás lehet néha a bonyolultabb platformrészek abszolválása. Ugyan rókánk nem tud meghalni (egyáltalán nincs Game Over a játékban), azonban egyes szakaszokon leesni rosszabb, mintha újból kellene kezdjük azt egy adott checkponttól. Az ugrások nem mindig a legpontosabbak, még a legjobb szándékkal sem, ez okozhat némi fejfájást.
Összességében a Seasons After Fall egy kellemes, könnyed és szórakoztató alkotás, amely ugyan nem tud annyit, mint a platformerek zöme, azonban megkapó stílusa és egyszerű de szerethető története mellett végig szórakoztató tud maradni, hibái ellenére. Bátran ajánlom bárkinek, aki számára kicsit is megkapó ez a stílus és érez magában affinitást a platformjátékokhoz.

(A játékot a kiadó biztosította tesztelésre. Köszönjük!)

Kiadó: Focus Home Interactive
Fejlesztő: Swing Swing Submarine
Megjelenés: 2017.05.16.
Ár: 5990Ft
Játékosok száma: 1
Kép: 1080p
Demo: Nincs
Méret: 4.7GB
Web: http://www.seasonsafterfall.com
PSN feltöltőkártya:
Képgaléria
Olvasói vélemények
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
4. Richard  PlayStation.Community tag
2017.08.10. 11:43:41
LV4
Nagyon tetszik. Beruházok majd rá.
3. rottenbull  PlayStation.Community tag
2017.08.04. 11:07:57
LV8
Az a baj, hogy a vegere kifullad a kedv, mert nagyon onismetlo a jatek.
Jo ketharmadaig haladtam mint a huzat, az utolso harmada meg hetekig eltartott.
2. TCr64EU  Kanalas Optimuszprájm
2017.08.04. 09:02:44
LV21
Cukiság.
"Mert a kamion a miénk és el akarunk menni vele!"
1. LaXiKa_hun  PlayStation.Community tag
2017.08.04. 08:45:39
LV7
ezt mindenképpen be fogom szerezni, nagyon tetszik. Köszönjük a tesztet!
PSN ID: LaXiKa_hun
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
Seasons After Fall
Focus Home Interactive
REMEK

MARTIN BELESZÓL
Elképesztő trailer, az ember a láttán legszívesebben azonnal klikkelné a "kosárba" gombot!