.

PlayStation.Community

2017.05.10. 21:24 Játékteszt
28 hozzászólás
Szerző: Foxhound
Értékeld a cikket!
Vadásztúra Grúziában.

Az eredeti tervekhez képest több hónapos csúszást követően harmadik fejezetéhez érkezett a CI Games (korábban City Interactive) mesterlövészes játéksorozata, a Sniper: Ghost Warrior-széria. A lengyel illetőségű, varsói központtal rendelkező fejlesztő és egyben kiadó vállalat leginkább a budget árkategóriában indította különböző, egyébként igen széles spektrumban mozgó játékait. Idén tavasszal a cég azonban szakított a bevett szokással, és cikkünk alanyát kifejezetten a tripla A-s FPS-sek mezőnyébe igyekezett pozícionálni. A hangzatos ígéret mellett szerencsére kézzelfogható fejlődés is történt a sorozat korábbi részeihez képest, így végső soron egy erős közepes, a stílus kedvelőinek hosszú órákat biztosító taktikai lövöldét köszönthetünk a személyében. Ennyire persze ne haladjunk előre, lássuk, mit kínál az anyag!
Történetünk főhőse egy John North nevű zsoldos, akinek szintén katona öccsét, Robertet egy orosz-ukrán határhoz közeli bevetésük során elrabolják ismeretlen kilétű terroristák. A biológia fegyverekkel fenyegető Vasilisk orosz rulettel dönt sorsunkról, ám mivel a szerencse nekünk kedvez, minket szabadon engednek, míg fivérünket, Robertet elhurcolják. Két évvel később, Grúziából kapunk hírt testvérünk holléte felől, így kapóra jön John számára új megbízása, amely éppen ebben a körzetben folyik. A szeparatisták erős katonai haderővel vették irányításuk alá az országot, a mi feladatunk pedig az elnyomás gyengítése és a felkelő vezérek kiiktatása mellett természetesen testvérünk megtalálása lesz.
A Sniper: Ghost Warrior 3-mal a széria búcsút int korábbi epizódok linearitásának, és a nyitott világú játékok sorába áll be. Ehhez a készítők egy 25 négyzetkilométeres, szabadon bejárható, változó terepviszonyokkal, napszakkal és időjárással operáló világot hoztak létre, mely 3 nagyobb régióra tagolódik. A Far Cry-széria darabjaira nem mellesleg kísértetiesen hajazó anyag helyszínválasztása egyfelől azt mondom üdvözlendő, másrészről viszont kissé elszomorító. Ez a kettőség pedig betudható annak, hogy ugyan üdítőként szolgál maga a tény, hogy Kelet-Európában kell tevékenykedni, azonban lelombozó lehet az a szintű üresség, ami itt fogad minket. És itt nem is feltétlen a régiók és területeik kidolgozására gondolok, hanem inkább azok élettelenségére.
A küldetések felvétele a fentebb említett francia FPS-szériában látottakhoz hasonlóan zajlik, vagyis adott helyen, esetünkben a központi bázisunkon vehetjük fel a melókat, melyek valamely célpont kiiktatását, ilyen-olyan dokumentumok megszerzését, civilek kiszabadítását, nyomozást, különböző katonai létesítményekbe való bejutást, majd ott egyéb mókolást követlenek meg. A missziók változatosak és összetettek, szinte minden esetben többlépcsősek.
Mivel a terep nem kicsi, ajánlatos járművel megközelíteni a célt. Ehhez állandó rendelkezésünkre fog állni egy Lada Niva Pickup. Egyetlen más, szabadon elköthető vagy egyáltalán mozgó jármű nincs az anyagban, ami így elsőre talán viccesnek hangzik, később azonban kifejezetten frusztrálóvá válhat. (A játékhoz melléklet DLC egy Buggy-t azért biztosít pluszban.) Ezt a hiányosságot igyekeztek ellensúlyozni a készítők a sűrűn elhelyezett gyorsutazási pontokkal, melyekhez teleportálva mindig megjelenik az említett jármű. John egy igen fontos tulajdonsága még a halálbiztos keze mellett a felderítő látásmód, melyet aktiválva képesek leszünk nyomolvasásra, a megmászható sziklákon elhelyezett fogások kiszúrására, stb. Több küldetés is megkívánja majd a használatát, ráadásul harc közben is hasznát tudjuk majd venni ennek a remek képességnek.
A fejlesztők a fő-és melléküldetések mellett igyekeztek feldobni a játékot egy úgynevezett Most Wanted halállistával, a térképen szétszórt kérdőjeles pontokkal, továbbá különböző méretű és védettségű helyőrségekkel is. Utóbbiak felszámolása a Side Ops-okhoz hasonlóan szintén opcionális, viszont a fejlődésünk érdekében erősen ajánlott, plusz igen szórakoztató is tud lenni. Három ágon történik a képességpontok elosztása. Stílszerűen Sniper, Ghost és Warrior ágakon, melyekhez az elosztható pontokat a játékstílusunk függvényében osztja a rendszer.
Véleményem szerint az anyag igazi erőssége a küldetések megtervezésében és szabadon választott módszer(ek) kivitelezésében rejlik. Ezt a pontot vizsgálva a stílusra vevők azt gondolom, nem fognak csalódni. Kezdjük ott, hogy főhadiszállásunkon elő kell készülni. Érdemes fegyvert és a felszerelést választani, előbbi csoport felhozatalát akár modifikálni, ezekkel kísérletezni! A begyűjtött nyersanyagokból különböző lőszereket craftolhatunk, de természetesen vásárolhatunk is. Ha megvan a cél, érdemes egy közelben lévő magaslati pozíciót keresünk, majd a nálunk lévő drónt kiengedve felmérni a terepet és megjelölni az ellenséges célpontokat. Amennyiben a mesterlövész mivoltunkat helyezzük előtérbe (és miért is ne ezt tennénk?), a rendszer a nehézségi szinttől függően könnyíti, vagy épp nehezíti a lövés szimulációját. Ez persze nem új, a korábbi epizódok esetében is fennállt, viszont immáron több állítgatási lehetőségünk lesz a fegyveren. Egy-egy komolyabb helyőrség felszámolása, kisebb vagy nagyobb épületbe való bejutás, összetettebb küldetés sikeres abszolválása bizony kellően megizzaszthatja a játékost, amennyiben az az észrevétlenségre törekszik. A nagyobb objektumok szinte kivétel nélkül mindig több bejutási ponttal rendelkeznek, melyeket külön élmény felfedezni és kihasználni. Főhősünk tud lógni, mászni, kapaszkodni is az épületek erkélyein és korlátain, tovább növelve a mozgástért. Lehetőségünk lesz feltörni a biztonsági kamerarendszereket is, láthatóvá téve így az eddig nem felfedezett opponenseket. Ha már unjuk a sunyulást, átválthatunk rambó üzemmódra, lévén arra is biztosítottak a feltételek, sőt van, hogy nem is lesz más lehetőségünk a túlélésre csak nyílt tűzharc.
A játéktér megnyitása kifejezetten jót tett a proginak, a megnövekedett terület és az elvállalható missziók pedig rettentő pozitív hatást gyakorolnak a játékidőre, mely így minimum 10, de akár 20-25 órára is rúghat játékstílusunktól és felfedezési kedvünktől függően! A széria második epizódjánál rengeteg kritika érte a játék mentési rendszerét. Nos, a fejlesztők hallgattak a kritikára és végre egy használható, még a küldetések közben is működő checkpoint-rendszert építettek a stuffba. Egy-két anomália ugyan most is előfordul, de legalább használható a megoldás. Mivel összességében a várakozásomon felül teljesített a game, a cikket is igyekeztem pozitív hangvételűre venni, ám megkerülhetetlen, hogy a negatívumukról is szót ejtsek, amelyek sajnos ezúttal sem kerülték a CI Games produktumát.
A progi alatt a CryEngine 4. verziója teljesít szolgálatot, mely jelen esetben sajnos közel sem villantja meg a motor szemkápráztató képességeit. Itt is látszik, ha egy jó engine nem hozzáértő kezekbe kerül, sok jó nem sül ki belőle. Itt sem történt csoda, a játék vizualitása – még ha vannak is jó pillanatai –, teljesen középszerű, többnyire lapos és unalmas. A teszt készültekor már elérhető volt egy közel 10GB-os javítás (az alapjáték 40GB), ám ennek a gigászi foltnak sem sikerült a töltési időt 4 perc alá vinni. Ám azt mondom, még a töltési idő a legkisebb probléma.
A játék sajnos hemzseg a legkülönfélébb bugoktól és hiányosságoktól. Az ellenség kinézete és mesterséges intelligenciája még csak-csak mutat valami hozzáértést, viszont arra szó nincs, hogy az NPC-k mennyire kidolgozatlanok minden szinten. Az egyik bányászati Outpostban pl. mindegyik munkás ugyanúgy nézett ki, ráadásul még csak fel sem figyeltek a körülöttük hulló katonákra, vagy épp rám, aki egy bazinagy kézi-ágyúval flangáltam közöttük. Persze nem minden esetben fordul elő ilyen jelenség, de sajnos fennálló a probléma. Érdekes anomália volt az is, mikor az egyik misszió közben, távol a terepen bespawnolt egy mozdulatlan fickó, írd és mondd egy szál alsógatyában, golyóálló kobakkal (kép a galériában). Többször előforduló hiba volt a BulletCam nem megfelelő prezentációja, vagyis, hogy a lassított felvételen látható becsapódási szög még csak köszönő viszonyban sem volt a lövésemmel. Azt pedig már nem is részletezném, hogy ezek a látványosnak szánt megoldások mennyire távol vannak minőségben a konkurens Sniper Elite-től. Apró, de szembetűnő és azért valahol bosszantó hibák ezek, még ha a tényleges gameplay-t nem is befolyásolják.
Mindezeken túl viszont a legnagyobb fájdalmam az volt az anyaggal kapcsolatban, hogy mellőzött bárminemű egyediséget. Nagyon sok megoldás köszön vissza a Far Cry játékokból, már-már pofátlanul sok, amik felett talán még szemet is lehetne hunyni, ha fel tudna mutatni még valamit a számtalan koppintáson túl. A Sniper: Ghost Warrior 3 azonban erre sajnos nem képes.

Érdemes még megemlíteni, hogy az extra fejlesztési időre fogott halasztás sem biztosított elég lehetőséget a progi befejezésének, így a szoftver többjátékos szegmensét, úgy ahogy van, kivágták. A kiadó az esztendő végére ígéri a multiplayert, de előtte vélhetően a kampány is bővülni fog 2 DLC-vel. Ennek betudhatóan a CI Games ingyenessé tette a progi szezonbérletét, a dobozos változat pedig végül egy sztenderd áru Season Pass-os kiadás lett.
A Sniper: Ghost Warrior 3 önmagához képest ugyan hatalmasat lépett előre, azonban a megvalósítás milyensége és az egyedi ötletek hiánya sajnos erősen rányomja a bélyegét. Nem lett ugyan rossz játék, de lehetett volna sokkal jobb is, ha már az élmezőnybe kívánták küldeni. Viszont azt is számításba kell venni, hogy ebben a műfajban igen kevés anyag áll a rendelkezésünkre, így a témára fogékonyak, illetve a korábbi epizódok kedvelői azért bátran tehetnek vele egy próbát, ők szinte biztos nem fognak csalódni.

(A játékot a magyar forgalmazó biztosította tesztelésre. Köszönjük! Megvásárolható támogatónk, a Konzolok Szervize budapesti boltjában, vagy e linken meg is rendelhető.)
Képgaléria
Olvasói vélemények
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
28. kovbaj  PlayStation.Community tag
2017.05.16. 21:08:41
LV1
Sniper........
27. Gosi
2017.05.16. 16:53:05
LV1
Ez a nyitott világ remélem jó választás lesz....
26. icefiu
2017.05.16. 11:12:50
LV1
Stealth
PSN ID: Leon_s_kennedy83
25. shmano  PlayStation.Community tag
2017.05.16. 07:29:28
LV1
Nem lehet ez rossz
24. BloodyDeathH  PlayStation.Community tag
2017.05.16. 06:38:34
LV5
Csontrepesztő lövedékek
Az űrben senki sem hallja a sikolyod.
23. Zsohi  PlayStation.Community tag
2017.05.15. 22:30:57
LV4
Headshoot
22. GokuvsVegita  toymaker
2017.05.15. 20:15:37
LV4
Vörös és Szőke. :V
21. eandre  PlayStation.Community tag
2017.05.15. 20:14:56
LV10
jatekpartizan
20. balays82  PlayStation.Community tag
2017.05.15. 19:21:02
LV2
lengyel
19. totyak  PlayStation.Community tag
2017.05.15. 18:13:29
LV1
Feszültség
18. Clyde  PlayStation.Community tag
2017.05.15. 17:53:06
LV1
Nyugalom
C.R.
2017.05.15. 13:04:10
LV1
Vadon
16. Villa  PlayStation.Community tag
2017.05.15. 11:44:04
LV11
A mesterlövész
15. Greg  PlayStation.Community tag
2017.05.15. 11:19:57
LV24
Orvlövész
LV426
14. zsoltt
2017.05.15. 10:33:23
LV7
FreddyD:D
13. Oliv3r  PlayStation.Community tag
2017.05.15. 10:28:09
LV3
Lopakodók
PSN ID: Oliver900303
12. bekdaniel  PlayStation.Community tag
2017.05.15. 10:13:39
LV1
Headshot!
11. ALF22  Son of Liberty
2017.05.15. 09:43:05
LV25
érdekes
PAYDAY THE HEIST
10. Foxhound  Szerkesztő
2017.05.11. 23:13:33
LV14
+1
Válasz 9. mentoloshypo üzenetére:
Köszi! :) Gondolkoztam a gyengén egyébként, de azt meg kevésnek éreztem végén. Vállalható azért látvány, néhol egész pofás. :)
"Why did i move here? I guess it was the weather."
9. mentoloshypo  Az indie fóbiás
2017.05.11. 22:08:27
LV27
+1
A teszt egyébként hozza a Fox minőséget, a grafikai értékelésnél viszont kicsit túl jó szívű voltál, szerintem megérdemli a gyenge minősítést így 2017-ben. A CryEngine 3 ennél sokkal többre képes.
8. mentoloshypo  Az indie fóbiás
2017.05.11. 22:03:11
LV27
Válasz 7. Greg üzenetére:
Nem minden játéknak áll jól ez tény, így leírva itt nem működik rosszul.
7. Greg  PlayStation.Community tag
2017.05.11. 19:21:48
LV24
Válasz 6. mentoloshypo üzenetére:
Nekem pont ez a nyitott világ nem tetszik benne.
LV426
6. mentoloshypo  Az indie fóbiás
2017.05.11. 06:52:31
LV27
Válasz 4. Greg üzenetére:
Ha az előző részek bejöttek akkor szerintem ennél se gondolkozz mert csak jobbak lettek a dolgok, meg ugye a nyitott világ is hozzáad.
5. Penge70  Veterán PSC tag
2017.05.11. 06:23:03
LV21
+1
Már nem tudom melyik résszel próbálkoztam, de már az is rettenetesen középszerű volt, pedig sniperkedni jó móka.
Kár, hogy nem valamelyik komolyabb stúdió karolt(j)a fel az ötletet.
4. Greg  PlayStation.Community tag
2017.05.10. 22:56:17
LV24
Válasz 3. mentoloshypo üzenetére:
Mindenképp várok vele pedig az előző két rész nagyon bejött de ha ez annyival gyengébb akkor nincs miért kaparni...
LV426
3. mentoloshypo  Az indie fóbiás
2017.05.10. 22:21:21
LV27
Van egy olyan érzésem, hogy a nyári akcióban már minimum 50%-os akcióban lesz. Szóval akit kicsit is érdekel az komoly pénzt takaríthat meg ha vár 1-2 hónapot vele.
2. mentoloshypo  Az indie fóbiás
2017.05.10. 21:49:28
LV27
Nagyon, nagyon olcsón, esetleg.
1. VictorVance  PlayStation.Community tag
2017.05.10. 21:33:43
LV15
+1
A Sniper Elite 4 kimaxolása után egy időre elég lett ezekből a mesterlövészes stuffokból.
Örülünk?
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
SNIPER: GHOST WARRIOR 3
CI Games
Látványosság:
Átlagos
Játszhatóság:
Átlagos
Szavatosság:
Zene / Hang:
Átlagos
Hangulat:
Átlagos
6/10
Pozitívum
Nyitott világ, trendeket követő új lehetőségek, tervezést igénylő feladatok
Negatívum
Minimális saját ötlet, konstans középszerűség, hosszú töltési idők, bugok

MARTIN BELESZÓL
Gyenge stúdió = pontatlan puska.