.

PlayStation.Community

2017.04.20. 20:46 PlayStation Network
2 hozzászólás
Szerző: Chester013
Értékeld a cikket!
Ezt mintha már láttuk volna huszonegynéhány éve…

A nyolcvanas-kilencvenes években hódított a klasszikus Metroidvania zsáner, amit a nevéből kiindulva könnyen kitalálható, hogy mely két legenda inspirált. (A megfejtést ide a cikk alá kérjük.) A stílus egyik legfőbb sajátossága az emberpróbáló nehézség, a több alkalommal bejárható és folyamatosan megújuló helyszínek, a tárgy- és fegyvergyűjtögetés, a folyamatosan új képességek megszerzése, na és persze a linearitás viszonylagos mellőzése.
Az a jó némely indie cuccban, hogy kellemes emlékeket képes felébreszteni az ember fiatal(abb) korából. Az Exile’s End is egy ilyen cucc, gyakorlatilag nincs olyan momentuma ami ne késztetne nosztalgiázásra.
Már maga a játék felütése bájosan retro: az Aliens-t a 16bites érában idéző alig animált állóképekkel operáló intro képes beszippantani. A történet sablonosan egyszerű: egy távoli bolygón lévő bányászkolóniával megszakadt a kapcsolat, ráadásul a telepet birtokló cég örököse is a helyszínen tartózkodott. A cég azon nyomban zsoldosokat küld a bolygóra, akiknek az érkezése során egy durva malőr következtében a hajójuk lezuhan. Főhősünk az egyetlen túlélő, aki csak saját magára számíthat, hogy átvészelje a bolygón uralkodó cseppet sem barátságos állapotokat, és pontot tegyen a küldetése végére.

Baromi lassan indul be a játék a kezdő videó után, és jó ideig nagyon nehéznek is bizonyul: a mentőkabinból kilépve ugyanis felszerelés híján vágunk neki a dzsungelnek, ahol lezuhantunk. Főhősünk életereje a végét járja és a bolygón található, nem éppen barátságos idegen életformák sem kímélik őt. A jó Metroidvania szokásokhoz híven az első pár perc bolyongás a térkép felfedezéséről fog szólni, majd szép lassan elkezdünk új felszerelésekre, és ezekkel egy időben új képességekre szert tenni. Ez pedig elég jó érzés, mivel a kezdeti puhatestű állapotból szép lassan elkezdünk badass harci veteránná átvedleni. Mire a dzsungelt és annak barlangrendszerét megjárjuk, majd felfedezzük a bányásztelepet, addigra már fegyvereink is lesznek, ami jól fog jönni ellenfeleink ellen, akik közt eddigre már egy idegen vírus által fertőzött katonák is vannak.
És nagyjából itt indul be a felfedezésre és képességekre építő játékmenet: a térkép ugyanis hatalmas, telis-tele van rejtett helyszínekkel, és minden egyes megszerzett képességünk (példának okáért a dupla ugrás) új helyszínekre biztosít elérést.
Durván hat órányi szórakozást biztosít a játék, ha a tiszta játékidőt nézzük, ami nem is hangzik rosszul. Ám mikor fény derül az apró, idegesítő hibáira, akkor már-már túl soknak és idegesítőnek is érezzük ezt a hat órát.
Mert bár főként a felfedezésre épít a game, a benne szereplő térképrendszer nem teszi könnyebbé a dolgunk, mivel egyáltalán nem átlátható és nem is mutatja az elérendő célt. Ez pedig könnyen céltalan bolyongáshoz tud vezetni, ami nem túl kellemes, főleg mikor már harmadjára járod végig a környéket, és csak akkor veszed észre az orrod előtt lévő felrobbantandó idegen eszközt.
A játék autosave rendszere sem segít a dolgodban: az ugyanis minden egyes új képernyőn magától ment egyet, viszont az azt megelőző állást felül is írja. Kerültem olyan frusztráló helyzetbe miatta, hogy újból kezdtem inkább az egész kalandot.
Történt ugyanis, hogy egy keményebb ellenfelekkel teli szoba után az életerőm kb. 1%-ra csökkent, én pedig ahelyett, hogy felvettem volna a szobában található életerő csomagot, véletlen továbbmentem. Ebből az következett, hogy a következő szobában lévő ellenfelek játszi könnyedséggel kivéreztettek, és ha visszamentem az előző szobába, akkor addigra az ottaniak újratermelődtek. Mindezt úgy, hogy a játék minden egyes új helyre belépéssel mentett egy szép nagyot, és nem engedte az azokat megelőző állásokat újratölteni. Barátságosabb lett volna néhány helyszínenként egy mentőállomás, mint a régi Metroidokban, és akkor kevesebb ősz hajszáltól kímélt volna meg a fejlesztő minket - főleg az első órában, ahol gyengék vagyunk, mint a hajnali harmat, tökmindegy mit csinálunk. Ezen a téren a modern autosave helyett nagyságrendekkel jobb lett volna a jó öreg, ódivatú megoldás, itt talán nem kellett volna az új idők szavára hallgatni, mert nem hogy könnyítette volna a mentési rendszer a dolgunkat, ehelyett elég keményen torkos borz üzemmódba kapcsolja a tapasztalatlanabb játékosokat…
A szoftver pedig szereti random adni a lőszer és életerőcsomag utánpótlásait, ami eléggé unfair tud lenni húzósabb helyzetekben, mivel nem lehet taktikázni a fixen elhelyezett csomagokkal, így hogy a játék kényére-kedvére segít csak rajtunk, ha szarban lennénk.

Az idegesítő problémákon felül viszont bőven kárpótol a kellemesen retro kinézet és hangzásvilág: a zene kellemesen nyomasztó 16bit prüntyögés, a grafika pedig opcionálisan lehet full pixeles, vagy CRT tévéket idézően elmosott. A múltidézés ezen a téren csillagos ötöst érdemel!
Mindent összevetve azonban az Exile’s End nem egy rossz cucc, az árát bőven megéri, és ha hajlandó vagy túltenni magad a béna térképrendszeren, a borzalmas autosave-en, meg a nagyon nehéz első órán, akkor egy olyan pár órás kalandban fogsz senkiből badass űrzsoldossá válni, amit utoljára huszonegynéhány éve láthattál nem egy konzolgenerációval ezelőtt…

(A játékot a kiadó biztosította tesztelésre. Köszönjük!)

Kiadó: XSEED JKS Inc.
Fejlesztő: Magnetic Realms LLC.
Megjelenés: 2016.10.25.
Ár: 3.090Ft / £7.99 / $9.99
Játékosok száma: 1
Kép: 720p / 1080i / 1080p
Demo: nincs
Méret: 117MB
Web: http://exilesend.com
PSN feltöltőkártya: https://www.konzolokszervize.hu/
Képgaléria
Olvasói vélemények
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
2. martin  Főszerkesztő
2017.04.21. 16:06:45
LV25
Válasz 1. soliduss üzenetére:
Olvasható lenne ott ez a szövegméret?
Ezt most kimondtam, vagy csak gondoltam?
1. soliduss  A Krónikás
2017.04.21. 14:26:12
LV24
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
Exile’s End
Magnetic Realms LLC. / XSEED JKS Inc.
KÖZÉPSZERŰ

MARTIN BELESZÓL
Már a karakterkészlettől is nosztalgikus könnybe lábadt a szemem, és akkor a kezdőképként beillesztett artworkről még nem is beszéltem. (Game Over, Dinamic Software, 1987)