.

PlayStation.Community

2017.04.10. 13:47 Cool-Túra
17 hozzászólás
Szerző: VictorVance
Értékeld a cikket!
Japán páncél, amerikai szellem.

Nehéz megmondani, hogy mi is valójában a Páncélba zárt szellem 2017-es, amerikai változata. Masamune Shirow mangájából készült, de leginkább az 1995-ös Mamoru Oshii által rendezett animét alapul vevő film tulajdonképpen egyáltalán nem remake, és őszintén szólva a Ghost in the Shell univerzumában sem könnyű elhelyezni.
Hollywood viszonylag hosszú idő után fedezte fel magának ezt a nagy becsben tartott japán klasszikust, hogy aztán saját képére formálhassa, majd végül egy olyan verziót gördíthessen le a futószalagról, mely egyáltalán nem, vagy csak nagyon kicsit őrizte meg az eredeti művek szellemiségét, ellenben tökéletesen képviseli magát az álomgyári látványfilmet. Emlékeztek még a ’95-ös klasszikus főcímére? Részletes aprólékossággal, és gyönyörű animációval nézhettük végig a nem túl távoli jövő cyborgjának születését, ahogy az emberi agyból, és mechanikus testrészekből összeáll a tökéletes gép, mely minden tekintetben egy új korszak előfutára, nem utolsósorban pedig ennek a technológiai forradalomnak a hatalmas kérdése is. Kenji Kawai fülbemászó zenéjével együtt a zseniális jelenet a szépség és a teremtés kifejeződése, egy lélegzetvétel nélkül éri el a hatását, s bár elsőre nincs benne semmi különleges, valójában nagyon is sok minden van ebben a néhány percben.
Ezzel szemben Rupert Sanders mozifilmjében mindez egy más megvilágításba kerül: kihagyták az eredeti dallamokat, magát a jelenetet az animéhez képest egy teljesen eltérő cselekmény kontextusába helyezték bele, ezzel együtt pedig elveszítette a lényegét. Nem lett más, csak egy coolan kinéző látványelem.

Ez úgy en bloc az egész filmre igaz. A 2017-es Páncélba zárt szellem teljesen nélkülözi az eredeti forrásmű gondolatiságát, ehelyett az alkotók az alapanyagot egy felszínes, közepesen látványos akciómozivá degradálják le. Persze ez valamennyire érthető: egy 100 millió dollárt kóstáló hollywoodi szuperprodukcióról van szó, mely elsősorban azért jött létre, hogy tovább vastagítsa a producerek, és a stúdió zsebét. Nem a hagyományos értelemben vett film, inkább egy termék. Az amerikaiak a Ghost in the Shell frencsájzból csak a nevet akarták, a brandet, melyet kényükre-kedvükre addig formálhatnak, amíg az eladható nem lesz a szélesebb közönségnek, legvégül pedig ez a befektetés komoly pénzeket fialhat, és talán egy lehetséges sorozat első epizódja lehet, egy hosszabb, nyugati kezekben dédelgetett franchise előfutára. Ennek érdekében a történetet a végtelenségig leegyszerűsítették, hogy mindenki számára tökéletesen érthető legyen már elsőre - és valóban.
A manga, és az anime is vaskos mondanivalóval, filozofikus megközelítéssel rendelkezett, nem adta magát könnyen, univerzális, mindent, és mindenkit átható dolgokról szólt, lényegében rólunk, emberekről. Arról, hogy istenként tetszelegve alkotunk meg elképesztő agyszüleményeket, tudatosan törekedünk a fejlődésre, ám emiatt olyasmiket teremtünk meg, amik egy idő után talán már rajtunk is túllépnek, és amiket nem is érthetünk meg. Az amerikai verzió középpontjába pedig az egyén küzdelme kerül, és az, hogy megtalálja múltját, saját magát, na meg identitását ebben a modern világban. Gyakorlatilag egy science fictionbe oltott Jason Bourne-féle akciómozival van dolgunk.
És higgyétek el, még Scarlett Johanssonnal van a legkevesebb probléma. Őrá rassztól függetlenül tökéletesen ráillik a főszerep, és valóban képes arra, hogy egyes egyedül elvigyen a hátán egy filmet. Ettől függetlenül ez az Őrnagy „nem az az Őrnagy”, és erre a forgatókönyv már-már görcsös módon választ szeretne adni, ám mindez az írók tehetségének hiányát bizonyítja.
A személyes hangvétel ellenére a Páncélba zárt szellem kifejezetten lelketlen film, valahogy nem sikerült átültetni azt a stílust, amivel az eredeti anime rendelkezett. Ott a ridegség és a néhai passzivitás ellenére sokkal közelebb volt a nézőhöz mind az Őrnagy személye, mind a sztori, ám az élőszereplős változatra csak a sablonok maradtak. A történet is ehhez igazodik: egy titokzatos, Kuze nevű terroristát kell elkapni, akit a bosszú hajt, és emiatt elakarja pusztítani a Hanka nevű céget, mely különleges robotokat és gépeket gyárt. Eddig igazából nem is annyira más, mint a korábbi adaptációk, ám felejtsük el a Bábjátékost, az androidlét kérdéseit, és mindent, ami ezzel jár. A film sokat vesz kölcsön a ’95-ös műből, annak folyatásából, az Ártatlanságból és a Stand Alone Complexből is, sokszor konkrét jeleneteket, kameraállásokat kopíroznak le, de ezeknek totálisan eltérő szerep, és megvilágítás jutott.

Kis túlzással élve ez félig-meddig a rajongók becsapása. Néhány ismerős elem, pár homályos, de még épp érthető utalás, a „maximális odaadással, és tisztelettel nyúlunk az alapanyag felé” című történet sokadszori elismétlése, csak az ezzel a baj, hogy az egész túlságosan más ahhoz, hogy jó legyen. Az amerikaiak a japán szellemiséget nemhogy nem akarják, nem is tudják megidézni, hiszen az mérhetetlenül távol van tőlük – és ebben az esetben az ő szemszögükből nézve nem is lenne túl jó ötlet, ha egy nagy költségvetésű mozifilm sikere a tét. Pont ezért teljesen felesleges: ha egyszer képtelenek arra, hogy valami eredetit, vagy érdekeset hozzáadjanak az alapanyaghoz, akkor meg se csinálják. Ha pedig a sztori már semennyire sem tükrözi a forrásművet, akkor nevezzék máshogy – leegyszerűsített mondatok, de valamennyire igazak. Erősen megkérdőjelezhető a Páncélba zárt szellem létjogosultsága, nem mondhatni, hogy túl nagy szüksége lett volna rá a világnak, bár azt sem lehet ráfogni, hogy borzalmas lenne, ellenben amiért egy totálisan kiszámítható, tucatfilmet csináltak belőle, így leginkább egy semleges, érzelemmentes produkcióként lehet értelmezni.

Szerencsére ez a fiaskó nem csorbítja a klasszikus művek megítélését. Azokra két évtized után is emlékeznek az emberek, erre a 2017-es verzióra viszont fél év múlva sem fognak. Emellett a film anyagi és kritikai bukása is jó lecke lehet Hollywoodnak, hogy a jövőben ne nagyon próbálkozzanak az ilyen kultuszdarabok újraforgatásával – ez különösen igaz az élőszereplős Akira adaptációra, amivel már régóta próbálkoznak, de ezek után több mint valószínű, hogy abból sem lesz semmi. Talán jobb is ez így. Ami a Páncélba zárt szellemet illeti: néha szép a CGI, van egy-két említhető akciójelenet, Scarlett karizmatikus jelenléte vitathatatlan, ahogy a mellékszereplők is tudnak néhány kellemes percet villantani, de ennyi. A rajongók számolgathatják az ismerős pillanatokat, az újoncok lehet, hogy időnként el is ámulnak, ám valószínűleg számukra sem fog többet nyújtani egy egyszeri mozizás élményénél. Ami voltaképp kicsit szomorú, hiszen sokkal többet ki lehetett volna hozni a Ghost in the Shell szerteágazó, komplikált univerzumából.
Olvasói vélemények
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
17. rone  PlayStation.Community tag
2017.04.16. 17:22:08
LV2
Ennyire nem éreztem negatívnak a filmet (én sem).
Értem én, hogy Hollywood, de a Weta new zealandi brigád. Ők, szerintem a maximális tisztelettel és alázattal dolgoztak végig (ami látszik is).
https://m.youtube.com/watch?v=KosBvDyWgnA
Nekem a film inkább darált végig, nem tudtam volna benne elmerülni hogy meg is értsem zero ismeretek nélkül, kellett az "előélete".
Most is, mint anno a Matrixoknál a making videóktól teszem le az arcom véglegesen, a film önmagában a "végre" érzést nyújtotta - csak.
16. ColdHand  Szerkesztő
2017.04.13. 03:19:17
LV21
Válasz 15. talos86 üzenetére:
Mivel (állítólag) a kasszánál elhasalt a film szinte kizárt, hogy leforgassanak egy második részt. Amúgy van egy olyan sejtésem, hogy az Őrnagy múltját csak azért rakták be, hogy legyen némi magyarázat, hogy miért amerikai színész játssza a Japán karaktert.
...a többit képzeld hozzá.
15. talos86  PlayStation.Community tag
2017.04.12. 21:56:17
LV3
Válasz 13. ColdHand üzenetére:
Nekem jobban bejött az, ahogy a filmbe levezették az Őrnagy "múltját". Az anime eredet sem rossz, de az sokak számára nehezen emészthető.

Viszont ezzel a befejezéssel a második anime mozit egy az egyben skippelik és akár második filmnek simán jöhet a Nevető ember(Laughing man) a Stand Alone Complex sorozatból.
14. Matichku  PlayStation.Community tag
2017.04.12. 20:53:45
LV12
Válasz 13. ColdHand üzenetére:
Az nekem is nagyon tetszett, hogy egy az egybe átvettek jeleneteket. Példaként az üldözésnél a város felett elszálló gépet pontosan ugyanúgy vették fel.
Nil Satis Nisi Optimum
13. ColdHand  Szerkesztő
2017.04.12. 20:35:28
LV21
+1
Megnéztem, simán jó volt. Lehet megváltoztatták a történetet és átírtak jó pár dolgot, de százszor jobban szórakoztam rajta, mint a 95-ös animén. Az tetszett a legjobban, hogy az emlékezetesebb jeleneteket majdnemhogy kameraszög pontosan felvették és el tudták helyezni az új sztoriban. Nem érdemelt ez akkora shitstormot.
...a többit képzeld hozzá.
12. Sakamoto_14  A bölcs
2017.04.11. 21:02:37
LV19
Válasz 9. talos86 üzenetére:
Találtam egy teasert a WB logójával, de japánul, idén télre ígérve a filmet. Érdekes.
11. Matichku  PlayStation.Community tag
2017.04.11. 18:08:57
LV12
+1
Jó szigorú voltál. :(
Nem éreztem én ezt ennyire rossznak, egyáltalán rossznak se. Dollár jeleket se láttam a 3d-s szemüvegen keresztül, hogy csak a pénz miatt jött volna létre ez az egész. Ha többekhez jut el és azért lett ilyen szerintem nem nagy baj. Már ezt leírtam a filmmel kapcsolatban nem akarom magamat ismételgetni. Nekem többet ért, fél év múlva is. :)
Nil Satis Nisi Optimum
10. Igjoe  Extremely Solid
2017.04.11. 16:04:43
LV3
Az eredetit imádom és attól tartok, hogy nagy csalódás fog érni ha beülök rá. Ennek a nőnek taszít az arca ráadásul.
9. talos86  PlayStation.Community tag
2017.04.11. 15:06:23
LV3
Válasz 6. Sakamoto_14 üzenetére:
Fullmetal Alchemist Dec. 01.
8. martin  Főszerkesztő
2017.04.11. 09:11:14
LV25
Válasz 7. VictorVance üzenetére:
Remélhetőleg. Mert ebben, amikor pl. Batou hívást kap a kocsiban és megindul, bedriftel két utcába, és SEHOL SENKI. Se kocsi, se járókelő. Full gagyi.
Ezt most kimondtam, vagy csak gondoltam?
7. VictorVance  Szerkesztő
2017.04.11. 08:27:36
LV15
Válasz 3. martin üzenetére:
A Blade Runner 2049 biztos ütni fog városmegjelenítésben (is).
Örülünk?
6. Sakamoto_14  A bölcs
2017.04.10. 23:26:50
LV19
Egyetértek veled majdnem mindenben, bár talán túlságosan is az anime tükrében értékeltél, azért fest rosszabb képet a teszt az átlag véleményeknél.
Az Őrnagy összeszerelésénél nagyon hiányoltam azt a muzsikát. Már azt gondoltam, annak a jogait valamiért nem sikerült megszerezni, és muszáj volt kihagyni. De a stáblistánál meg az ment, úgyhogy teljesen érthetetlen, miért hagyták ki azt a ziccert.
Eleve nem vártam sokat a filmtől, a kíváncsiság miatt néztem, de ezek után hasonló fenntartásaim lesznek jövőbeli remake-ekkel szemben. Mert úgyis lesznek. :( Legközelebb talán valami Ghibli megbecstelenítésére vállalkoznak...
5. Otodik  PlayStation.Community tag
2017.04.10. 19:42:12
LV2
A végén volt egy kis hiányérzetem, mintha csak elvágták volna. Mintha a Robotzsaru nem ment volna el a film végén az OCP hez, hanem az öreg magától ugrott volna ki az ablakon.
4. Otodik  PlayStation.Community tag
2017.04.10. 19:39:55
LV2
Én személy szerint a film előtt még nem is hallottam erről a történetről, így viszont nagyon tetszett. Úgy jöttem ki, hogy végre egy újabb világ ami más mint az eddigiek
3. martin  Főszerkesztő
2017.04.10. 19:31:29
LV25
Szerintem nem volt ennyire rossz film, ahogy ez a kritika beállítja. Ami nekem viszont nem igazán tetszett, az a feltűnő üresség a városban. Meg kellett volna nézniük párszor a Blade Runnert, meg a Black Raint.

Ami ugyanakkor kifejezetten taszított, hogy ezek a degeneráltak tényleg nem tudnak ott Hollywoodban egy filmet sem megírni béna szerelni szál nélkül. Ezek még mindig ott tartanak, hogy a népet semmi sem érdekli, csak a szerelem.
Ezt most kimondtam, vagy csak gondoltam?
2. ColdHand  Szerkesztő
2017.04.10. 17:16:42
LV21
Szerdán megyek megnézni.
...a többit képzeld hozzá.
1. PSti  PlayStation.Community tag
2017.04.10. 14:19:09
LV5
Sajnos az idióta magyar címet se sikerült kijavítani. Ha nem tudnám miről is van szó azt hinném, hogy ez valami középkori horror film.
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
CITIES: SKYLINES - PLAYSTATION 4 EDITION (PS4)
2017.08.18. 12:12 Játékteszt
13 hozzászólás
Szerző: Dzson
Ideje kárba vész, ha farigcsál a kővel, építsen várost városépítővel!
PORTAL KNIGHTS (PLAYSTATION 4)
2017.08.16. 21:52 Játékteszt
7 hozzászólás
Szerző: ColdHand
Egy szétszakadt világ hősei.
PlayStation 3 búcsúztató - egy évtized emlékei
2017.08.15. 19:05 Különvélemény
76 hozzászólás
Szerző: Onimushaman
Köszönet a boldog évekért.
Embers of Mirrim (PS4, PSN)
2017.08.15. 13:36 PlayStation Network
1 hozzászólás
Szerző: Petunia
Nem tudja a jobb kéz, mit csinál a bal.
AVEN COLONY (PLAYSTATION 4)
2017.08.11. 16:20 Játékteszt
6 hozzászólás
Szerző: MolonLave
Földönkívüli Föld.
Hellblade: Senua’s Sacrifice (PS4, PSN)
2017.08.10. 22:34 PlayStation Network
39 hozzászólás
Szerző: Sanada
Őrült (kelta) nők ketrece.
Theseus (PS4, PSVR, PSN)
2017.08.10. 12:05 PlayStation Network
7 hozzászólás
Szerző: Onimushaman
A minotaurusz már a spájzban van.
Oceanhorn: Monster of Uncharted Seas (PSV, PSN)
2017.08.08. 09:46 PlayStation Network
5 hozzászólás
Szerző: B_Renato97
Hordozható Zelda hasonmás.
Crawl (PS4, PSN)
2017.08.06. 16:49 PlayStation Network
2 hozzászólás
Szerző: New129
Szörnyű többszemélyes mészárlás.
Mozi - Atomszőke (2017)
2017.08.06. 15:50 Cool-Túra
3 hozzászólás
Szerző: VictorVance
Tökös akciófilm egy tökös csajjal.