PlayStation.Community

2017.03.14. 11:48 PlayStation Network
2 hozzászólás
Szerző: ColdHand
Értékeld a cikket!
A hippi, a ruszki és az ufó bemennek a kocsmába...

Meg lehet kérdőjelezni – teljesen feleslegesen – a virtuálisan újra kiadott PS2-es játékok létjogosultságát, de azt meg kell hagyni, hogy ezek a kis kódsorok remekül tudnak múltat idézni. Számomra eddig totál kimaradt a tíz éve megjelent Destroy All Humans! 2, de így is oly mértékben felelevenítette bennem a PS2-es éra hangulatát, hogy a játék után kedvem lett volna visszamenni a régi munkahelyemre dolgozni. Egyébként a Pandemic Studios veszett jó cuccokat (Star Wars Battlefront, Mercenaries, Full Spectrum Warrior, stb.) kreált akkoriban, míg a THQ zászlaja alatt tevékenykedtek, mert miután átkerültek a rettegett EA-hoz, az három játék után egy laza tollvonással feloszlatta a stúdiót.

Történetünk 1969-ben, azaz tíz évvel az első rész után játszódik. A Szovjetek félve attól, hogy szeretett országuk az USA tragikus, de nem kellően eltitkolt sorsára jut, sumák módon rakétatámadást indítanak a Furon anyahajó ellen. A csapás sikeresnek bizonyul, minden idegen technológia és kutatás megsemmisül, viszont Orthopox–13, a humán DNS-kísérletekért, és az azt megelőző invázióért felelős agytröszt az utolsó pillanatban sikeresen lementi a tudatát egy holografikus egységbe. Így figyelmeztetheti az első nem steril (ergo: a reprodukciós folyamatokat gyakorolva utód létrehozására alkalmas) Furont, aki az előző rész főszereplőjének a klónja, egyben az emberi DNS-sel folytatott sikeres kísérletek eredménye. Ebből kifolyólag mi is lett volna alkalmasabb hely az elrejtésére, mint a Fehér Ház, ahol hősünk, azaz Cryptosporidium–138 tölti be az elnök szerepét. A rakétatámadással egy időben a KGB ügynökei készülnek hidegre tenni a hippik között bulizó idegent, de Cryptonak más tervei és nagyobb fegyverei vannak. Sikeresen megmenekül, majd a főnökének megmaradt tudatával karöltve próbálnak bosszút állni a sarlók és kalapácsok országán.
Na, ha ilyen előzmény után valami atom-komoly történetet és játékot várnál, akkor valamit nagyon benéztél. A későbbi cselekmények is kb. ugyanabban a komolynak nem nevezhető mederben csordogálnak, amiben azt az előző résznél is tette. A játékmenet az akkoriban csúcsra járatott, ma már lerágott csontnak számító szisztémát követi, amit a Rockstars csodagyereke, a GTA sorozat kitaposott.
Adott egy mai szemmel nézve kisebb, open world jellegű pálya, aminek adott pontjain felvehetjük a küldetéseket, amiket teljesítve továbbgördíthetjük a történetet. De mivel a térkép nem jelöli mindig, hogy pontosan hova is kellene menni, Cryptoval kell kiszedni az emberek fejéből az infót némi gondolatolvasással. A rend éber őrei természetesen nem fogják szó nélkül hagyni, hogy egy fegyveres űrlény járkál fel-alá az utcákon, mert ez már a '60-as évek végén sem volt megszokott jelenség. Ráadásul, ha komolyabbra fordul a helyzet, akkor kivonul a katonaság is gépfegyverestül, tankostul.
Hogy megjelenésünkkel ne keltsünk feltűnést, álcára lesz szükségünk, amik elszórva sétálgatnak a járdákon. Igen, testet rabolhatunk magunknak. Bármelyik humanoidot magunkra húzhatjuk: jómagam a női egyedeket részesítettem előnyben, ha már választani lehetett. Persze ezeknek a bőrruháknak a szavatossági ideje rohamosan csökken, amint felhúztuk magunkra őket, ezért iparkodni kell a mászkálással, kereséssel. Rendőrnek, vagy katonának álcázva magunkat még a körözési szintet is nullázhatjuk, ha az utcákon kihelyezett telefonok valamelyikén bekamuzzuk a központnak halálunk hírét. A járműveket még embertestben sem vezethetjük, de minek is, ha van egy pusztításra és tárgyak emelésére képes repülő csészealjunk?
Ezen felül jó pár fegyvert használhatunk: az alapnak számító telekinézistől kezdve a standard lézerpuskán át az óriás űrkukacvetőig rendelkezésére áll egy kisebb fegyvertár, hogy elpusztítsunk minden embert. De rá is vehetjük őket, hogy kövessenek, vagy ha észrevettek minket, a közelünkben lévő összes humanoidot megtáncoltathatjuk, miközben a tudatukból töröljük a látottakat.
Szóval el vagyunk látva lehetőségekkel bőven, hogy boldoguljunk az öt bejárható terület 28 küldetésével és 43 mellékfeladatával, valamint hogy megleljünk minden felszedhető bigyót, amivel felszereléseinket fejleszthetjük.

Grafikai tuningot ne várjon senki! Ez csak egy szimpla port, ami hozza az eredeti látványvilágot, csupán a képarány és a felbontás változott. A hangzás és az irányítás szintén maradt olyan, mint amilyen anno volt. Természetesen ez a rész is megkapta a trófeatámogatást, így a serlegvadászat plusz motivációt adhat a városok, helyszínek teljes felfedezéséhez.
Aki szerette a PS2-es korszakot és Crypto kalandjait, valamint szívesen nosztalgiázna egyet, az bátran tehet vele egy próbát. De ha csak egy kicsit beteg, poénokkal átitatott open world játékra vágysz, amiben űrlényként irtod az embereket, akkor ennél jobbat lámpával sem találsz!

Kiadó: THQ Nordic
Fejlesztő: Pandemic Studios
Megjelenés: 2016.11.30.
Ár: 5990Ft
Játékosok száma: 1
Kép: 1080p
Demó: Nincs
Méret: 2.0GB
PSN feltöltőkártya: https://www.konzolokszervize.hu/
Képgaléria
Olvasói vélemények
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
2017.03.16. 22:45:26
LV7
Válasz 1. Onimushaman üzenetére:
De, a Path Of The Furon
Papesz
1. Onimushaman  Szerkesztő
2017.03.14. 23:01:08
LV24
Volt PS3-ra is rész nem?
señor
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
Hardver - DualShock 4 Back Button Attachment
2020.02.24. 11:16 Techno
1 hozzászólás
Szerző: ColdHand
Pssz! Haver! Kell két új gomb a DualShockodra?
Mozi - Úriemberek
2020.02.24. 11:06 Cool-Túra
0 hozzászólás
Szerző: VictorVance
Az igazi gengszterek tényleg öltönyt viselnek.
Untitled Goose Game (PS4, PSN)
2020.02.23. 18:17 PlayStation Network
2 hozzászólás
Szerző: Petunia
Minden idők legnagyobb rémsége.
Lornsword Winter Chronicle (PS4, PSN)
2020.02.23. 18:09 PlayStation Network
0 hozzászólás
Szerző: DrZaius
Az unalmas tél közeleg.
Dragon Ball FighterZ - FighterZ Pass 2
2020.02.21. 19:39 Kedvcsináló
0 hozzászólás
Szerző: GrayFox
Folytatódik a küzdelem.
Beholder 2 (PS4, PSN)
2020.02.21. 16:39 PlayStation Network
1 hozzászólás
Szerző: nadasurf
"Leugrani egy szikláról és zuhanás közben szárnyat építeni."
Patapon 2 Remastered (PS4, PSN)
2020.02.20. 16:00 Kedvcsináló
0 hozzászólás
Szerző: Angyalkus
Ritmikus harci dobok háborúja.
Mozi - Ragadozó madarak
2020.02.18. 21:00 Cool-Túra
10 hozzászólás
Szerző: VictorVance
Erős Nők, Akiknek Nincs Szükségük Férfiakra.
EarthNight (PS4, PSN)
2020.02.18. 20:48 PlayStation Network
0 hozzászólás
Szerző: Bandage_520
Sárkány ellen sárkányfű… akarom mondani Skydive?
Dark Devotion (PS4, PSN)
2020.02.16. 13:31 PlayStation Network
1 hozzászólás
Szerző: ColdHand
Pixeles kereszteslovagok Dark Souls-a.