PlayStation.Community

2016.12.30. 17:09 Játékteszt
21 hozzászólás
Szerző: ColdHand
Értékeld a cikket!
Trágyáz, kapál, vet, vár, arat, elad, ismétel!

Sose értettem, hogy PC-n kik kedvelik az úgynevezett munkaszimulátorokat, amikben buszt, mozdonyt, különböző munkagépeket, vagy akár kukásautót vezetve kell virtuálisan melózni. Az első gondolatom mindig az volt, hogy valószínűleg Németországban élhet ez a réteg, már csak azért is, mert az a cég, amelyik tető alá hozta ezeknek a játékoknak a nagy részét (UIG Entertainment), ott székel München mellett. Ez a fejlesztő/kiadó társulat 2014 óta futtat egy Professional Farmer című sorozatot, ami kísértetiesen hasonlít a jelenlegi tesztalanyra. A neten kutakodva vagy négy hasonló játékot találtam más és más cégektől, de valószínűleg a Giants Software által fejlesztett Farming Simulator sorozat a műfaj őse, amit a Focus Home Interactive másodszor hoz el nekünk PlayStationre. Ez a Farming Simulator 17, aminek az előző (előtti) részéről Jedi gazda regélt másfél évvel ezelőtt.

A karrier mód kiválasztása után már csak a nehézségi fokozat, a helyszín, valamint nemünk megadása van hátra, és már fejest is ugorhatunk a farmeréletbe.
Adott egy 1-2 négyzetkilométernyi terület a maga természeti képződményeivel és a tanyasi infrastruktúrával, ami az úthálózaton túl magába foglal egy kisebb települést éttermekkel, üzletekkel, benzinkutakkal, vonatállomásokkal, szántóföldekkel. A művelhető földekből – kezdőhelyszíntől függően – 2-3 a tulajdonunkat képezi, ahogy egy kisebb farm is néhány járművel, valamint a rendelkezésünkre áll némi kezdőtőke is.
Feladatunk az lesz, hogy a termés, illetve a nevelt állatok eladásból befolyó profittal fejlesszük és életben tartsuk gazdaságunkat. Ehhez a fejlesztők temérdek eszközt és lehetőséget biztosítottak számunkra, amiket itt-ott kombinálhatunk is egymással.
A program FPS-nézettel operál, külső nézet használatára csak a járművezetésnél van lehetőség. Legtöbbször kétfajta munkagéppel fogunk dolgozni, amelyekből egyik a multifunkcionális traktor, a másik pedig a kombájn, de kisebb emelőgépeket, teherautókat, sőt – érthetetlen módon – akár még vonatot is vezethetünk. A traktor elejére és hátuljára különféle eszközöket csatlakoztathatunk, így determinálva, hogy milyen munkát végezhetünk vele. Figyelni kell arra is, hogy a jármű ki legyen ellensúlyozva, különben instabil és nehezen kezelhető lesz a jószág. Továbbá az eszközök helye is kötött, azaz amit hátra kell csatlakoztatni, azt előre nem lehet és vice versa. Az aratógépeknél csak a fejet lehet cserélgetni, amire megint ügyelni kell, mert ami betakarítja a búzát, az a napraforgót már nem fogja. Még mielőtt nekiesnénk a talajnak, a legtöbb esetben az eszközöket szét kell nyitni, le kell engedni a földre, esetenként külön be is kell kapcsolni, hogy a munkafolyamat elkezdődhessen. Nem kell megijedni, az L1 és R1 gombokkal megjelennek az aktiválható műveletek, az eszközök, illetve a jármű közötti váltás – például az aratófej és a kombájn között – pedig egy gombnyomással történik. Az hogy jelenleg melyik egység funkcióit érhetjük el, azt a jobb alsó sarokban megbúvó kis ikon mutatja.
A menüben többek között a térképet, az árfolyamokat, a kiadásokat és a beállításokat találjuk. Ezekből a térképet fogjuk a legtöbbször igénybe venni, mert itt láthatjuk majd, hogy melyik mezőnk áll készen a következő műveletre, melyik járművünk hol van éppen, de gyors utazást is innen indíthatunk.
A másik menü, amit legalább annyiszor – ha nem többször – fogunk bámulni, mint a térképet, az a vásárlóképernyő lesz. Összesen 79 márka 296 terméke áll rendelkezésünkre és mindez 40 kategóriára szétosztva. Amennyiben nincs elég pénzünk a vételre, akkor lízingelhetünk is, ami egy ideig kifizetődőbb. A különböző járművek, munkagépek és eszközök nem csak kinézetben, hanem tulajdonságaikban is eltérnek egymástól, például szélességben, súlyban, sebességben, teljesítményben, vagy tárolókapacitásban. Hogy nekünk melyik az ideális választás, azt némi tapasztalatszerzés után tudjuk csak pontosan belőni. Saját virtuális tárcámon tapasztaltam meg, hogy hiába veszek háromszor szélesebb ekét, hogy hamarabb végezzek a táblával, ha az sokkal nehezebb, mint a korábbi, akkor lassabban is haladok, ergo ugyanott vagyok. Hogy az új cuccal gyorsabban menjen a meló, egy nagyobb teljesítményű traktort is kellett vennem. A megvásárolt terméket sajnos nem hozzák házhoz, el kell menni érte és szépen haza kell vinni. Az eladott eszközök viszont azonnal kámforrá válnak, ahogy rányomunk a "Sell" gombra.
Nézzük, hogy is néz ki ez az egész a gyakorlatban! A földjeinket felszántjuk, azután magot vetünk, majd miután megérett a vetés, aratunk. A kombájnban begyűjtött terményt vagy a silónkba, vagy egy utánfutós tároló kocsiba eresztjük, amivel vihetjük is ahhoz a vevőhöz, aki többet fizet érte. Ott lerakjuk az árút, automatikusan felnyaljuk a pénzt és már indulhatunk is vissza, hogy elkezdjük elölről az egészet. Pénzszerzésre ott van még a felesleges eszközök, járművek eladásának lehetősége, vagy hogy napelemeket, szélerőműveket, netán méhkaptárakat telepítünk, de a szomszédok földjét is megművelhetjük, ami a legjövedelmezőbb – és egyben a legunalmasabb – tevékenység. Kivághatjuk farmunkon a fákat, hogy a helyükre új tárolókat, parkolókat, istállókat, vagy a már említett pénztermelő objektumokat telepítsünk. Elkövethetjük azt is, hogy bérmunkásokkal műveltetjük földjeinket, míg mi a szomszéd gazdák tábláin dolgozunk és mivel mi többet keresünk, mint amennyit fizetni kell, eléggé kifizetődő a dolog. Ráadásul így még ki is próbálhatjuk a fejlettebb gépeket, na meg gyakorlásnak sem utolsó. Egyébként, ha rendelkezünk megfelelő mennyiségű tőkével, akkor a szomszédok földjeit meg is vehetjük. Közel harminc felvásárolható szántóföld fekszik egy térségben, így jó idő el fog telni, mire a megye tejhatalmú földbirtokosává válunk.
Említettem, hogy lehetőségeinket kombinálhatjuk is. Ez leginkább az állattartásnál jön elő. Például az előállított bálákkal etethetjük a jószágokat, vagy a röfik által kibocsátott matériát trágyázásnál felhasználhatjuk, amivel így jobb minőségű terményt termeszthetünk. Persze ezekhez megint csak céleszközök szükségesek. Röviden: van tennivaló a földeken bőven, ahogy az életben is.
Hiba volt a FS15-ben, hogy nem rendelkezett kellő mennyiségű és minőségű betanító móddal, mert sokszor nem lehetett vágni, hogy mit, hol, miért, hogyan kellene végeznünk. Nos, ezt majdnem teljesen kijavították. Egyrészt a főmenüben várakozik a lelkes farmergyakornokokra egy tutorial mód, ami hat kategóriában nyújt betekintést a földművelés művészetébe. Elsajátíthatjuk a talaj előkészítésének meneteit, az aratást, a favágást, vagy az állatokkal való foglalkozást, mint például a szállításuk, illetve az etetésük. Másrészt a karriermódot elkezdve (a Goldcrest-völgyben) a program felajánl egy útmutatást, hogy mit és merre érdemes elkezdeni. Ez úgy néz ki, hogy a játék szorosan megfogja a kezünket, megmondja, hogy mit és hol csináljunk, sikeres végrehajtás után pedig újabb feladatokat ad, míg egyszer csak szabadon nem enged, hogy a magunk útját járjuk. Harmadrészt a menüben megtalálható egy kisokos is, ami minden témában további információkkal szolgál. Sajnálatos módon ez még mindig nem elég a gondoktól mentes boldoguláshoz. Ugyanis rohadt sok jármű, illetve eszköz vásárolható a vállalkozásunkhoz, és ezek az oktatórészek nem fogják elmagyarázni minden típusnak a működését. Javarészt hasonló a felhasználásuk, de komoly fejfájást tud okozni, amikor például először kellene feltölteni egy magültetőt, vagy egy permetezőt. Szóval némi türelmet, utánajárást és tanulást követel meg a dolog.
Olyan negatívumról nem tudok nyilatkozni, ami súlyosan alávágna a játszhatóságnak, viszont illúzióromboló, szimuláció-törő, amatőr megoldásokkal tele a padlás. A való élethez hasonlóan itt is felborulhatunk egy rosszul kiegyensúlyozott járművel, de irreálisan be is akadhatunk egy utcalámpába, illetve foglyul ejthet egy járdasziget, mert a lánctalpas(!) gépünk képtelen kijutni belőle – és ezzel le is írtam még egy hibát. A fentieket nem úgy orvosolták, hogy jobb és pontosabb algoritmust írtak a fizikának, hanem adtak egy funkciót, hogy a térképnél resetelhetjük a rútul járt gépünket, miután az eltűnik és megjelenik a bolt előtt, ahonnan elvihetjük. A járműváltáshoz, vagy a gyors utazáshoz hasonlóan egy szempillantás alatt lezajlik a folyamat, ami már inkább egyfajta teleportálásnak felel meg, így rendesen pofán is vágja a szimulációt. Nem magukkal a funkciókkal van gond, hanem ahogy végbemennek. Ha átúszna a kép feketébe, majd vissza és közben eltelne x idő a játék világában, akkor elfogadható lenne.
A grafika egy másik érdekes jelenség. Maga az összhatás nem nevezhető rossznak, a gépek – a textúrázást leszámítva – szépen ki vannak dolgozva, minden más a 6-8 évvel ezelőtti PC-s low budget játékok szintjén van. Égboltnak csúfolt mosott festmények váltakoznak a mennyezeten, miközben a természetes fények forrása igazolatlanul hiányzik (értsd: nincs nap), valamint több mint tíz éves textúrázási trükkökkel oldották meg az összes effektezést, ami az öreg játékosoknak réginek, az új gamereknek bénának fog tűnni.
Szintén nem a legideálisabban gátolták meg azt, hogy az agresszívebb farmerek átvigyék a cuccot GTA-ba. Ugyanis a civilekre, akik céltalanul fel-alá masíroznak a járdákon, nem lehet hatni sehogy sem. Áthaladnak rajtunk, a járműveinken, és így a láncfűrészen is. A parkoló autókban sem tudunk kárt tenni, egyedül néhány útszélen árválkodó táblát lehet kidönteni, valamint, mivel licencelt márkájú gépeket vezethetünk, nincs törésmodelljük. Viszont jó szutykosak lesznek egy nagyobb tábla megdolgozása után, ami után lemoshatjuk őket, de ennek megvalósítása megint az egyszerű, de amatőr kategóriájába tartozik. Azt már meg se említem (dehogynem), hogy hiába a ház a farmon, ahol élünk dolgozunk, vagy a többi épület, egyikbe se tudunk bemenni. De farmerként van jogsink tehervonatra...

A Farming Simulator 17 összességében nem nevezhető rossz játéknak, mivel rendesen rácuppanhat az ember, miután ráérzett a lehetőségekre, valamint ha érdekelt a műfajban. Egy korhű grafikusmotorral, mélyebb menedzseléssel és normálisabb megoldásokkal egész jó program lenne, amire nem csak a téma szerelmesei kapnának. Mindenesetre az mellette szól, hogy némileg bővítették a betanulást, illetve már négy zenei stílusban (country, pop, rock, electro) hallgathatunk rádiót, de ez egy év távlatában édeskevés fejlődés. Irányítását tanulni és szokni kell, tartalmilag nincs vele gond, a hangok átlagosak, hangulatra pedig olyan nyugtatólag hat, hogy kicsit fáradtabban nekiülve be is aludhatunk a volán mögött. Csúnyán fogalmazva lehetne azt mondani, hogy unalmas, de a valóságban sem lehet sokkal izgalmasabb.
Mindenesetre, ha mindig arról fantáziáltál, hogy egy Lamborghini traktorral belehajthass a naplementébe, miközben vidám country muzsika szól a hangszórókból, akkor ez a te játékod!

(A szoftvert a magyar forgalmazó SADGames biztosította tesztelésre. Köszönjük! Megvásárolható támogatónk, a Konzolok Szervize budapesti boltjában, vagy a megadott linkre bökve meg is rendelhető.)
Képgaléria
Olvasói vélemények
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
21. Greg  PlayStation.Community tag
2017.01.01. 13:49:19
LV25
Válasz 16. Onimushaman üzenetére:
Úgy értve hogy eladja és újra van pénze. Egy haverom volt így aki csak a Zombi U miatt vett egy WiiU-t majd amikor végigjátszotta azt mondta "csak áll benne a pénzem" és eladta.
LV426
20. ColdHand  Szerkesztő
2017.01.01. 13:33:24
LV22
Válasz 19. Onimushaman üzenetére:
Persze! Tavaly tért vissza az X1-re. Előtte PS4-e volt, azelőtt megint X1. Amikor anno rákérdeztem, hogy miért ez az egész, akkor azt a választ kaptam, hogy nem tudja elkötelezni magát. Bár ő nem ráun a játékokra, hanem kell a pénz, így eladja, aztán, amikor egyenesbe jön, akkor veszi a következő gépet.
Nem én írom a szabályokat. Én csak kitalálom őket!
19. Onimushaman  Szerkesztő
2017.01.01. 13:17:56
LV24
Válasz 18. ColdHand üzenetére:
De körbe ér nem?
señor
18. ColdHand  Szerkesztő
2017.01.01. 13:15:10
LV22
Válasz 14. Greg üzenetére:
És akkor egyik haverom amikor új gépet vesz, akkor platformot is vált.
Nem én írom a szabályokat. Én csak kitalálom őket!
17. ColdHand  Szerkesztő
2017.01.01. 13:12:45
LV22
Válasz 15. Onimushaman üzenetére:
Valami hasonló. :D
Nem én írom a szabályokat. Én csak kitalálom őket!
16. Onimushaman  Szerkesztő
2017.01.01. 13:03:42
LV24
Válasz 14. Greg üzenetére:
Már hogy jönne vissza a pénz?
señor
15. Onimushaman  Szerkesztő
2017.01.01. 13:03:20
LV24
Válasz 12. ColdHand üzenetére:
Köszi.

Akkor ez olyan, mint nálam a Nutella. Mondjuk nem szeretem, csak 5 év alatt elfelejtem milyen édes. :D
señor
14. Greg  PlayStation.Community tag
2017.01.01. 10:04:12
LV25
Válasz 12. ColdHand üzenetére:
Az igen....és ennek mi az értelme ?! Hogy visszajöjjön a pénz ?! Soha nem csináltam ilyet, nem is fogok...
LV426
13. HUN_GERGO  PlayStation.Community tag
2016.12.31. 19:40:26
LV15
Válasz 12. ColdHand üzenetére:
Valóban van ilyen. :)
12. ColdHand  Szerkesztő
2016.12.31. 17:04:35
LV22
Válasz 11. Onimushaman üzenetére:
Vannak olyanok, akik amint egy kicsit is beleunnak a játszásba már adják is el a gépet játékostul. Aztán amikor újra megjön a hangulat, vagy csak látnak egy trailert, ami felcsigázza őket, már veszik is meg az új, de használt gépet az áhított játékkal. Nem egy ilyen haverom van, szörnyű.
Nem én írom a szabályokat. Én csak kitalálom őket!
11. Onimushaman  Szerkesztő
2016.12.31. 12:50:03
LV24
Válasz 9. martin üzenetére:
"használt gépet fél évente újra megvevők"

Mire gondolsz?
señor
10. MolonLave  Főszerkesztő-helyettes
2016.12.31. 12:38:05
LV3
Válasz 9. martin üzenetére:
Teljesen jogos. Nem véletlenül van PS4-en is a "Primary Console" elem.
9. martin  Főszerkesztő
2016.12.31. 12:31:11
LV27
Válasz 8. MolonLave üzenetére:
Az account-megosztós megélhetési konzolosokkal, a félévente használt gépet újra megvevőkkel, és a cserebeélőkkel nyilván nem mennének messzire.
Ezt most kimondtam, vagy csak gondoltam?
8. MolonLave  Főszerkesztő-helyettes
2016.12.31. 12:18:32
LV3
Válasz 6. Onimushaman üzenetére:
A játékiparnak állandó célja, hogy bevonjon eddig érintetlen csoportokat. Bár ma már "mainstream", mindig van hova terjeszkedni.
7. Greg  PlayStation.Community tag
2016.12.31. 01:16:57
LV25
"Trágyáz, kapál, vet, vár, arat, elad, ismétel!" Ez olyan dr. Sör Kálmános volt. :D
LV426
6. Onimushaman  Szerkesztő
2016.12.30. 21:35:30
LV24
Válasz 5. MolonLave üzenetére:
Ez tök érdekes! Akkor nagyon nem lőttem mellé. Volt kollégám, aki nem játszott semmit az ég világon, de imádott sakkozni. Simán rá tudtam venni egy kis kézi konzolozásra egy remek sakkprogrammal.
señor
5. MolonLave  Főszerkesztő-helyettes
2016.12.30. 21:27:55
LV3
Válasz 1. Onimushaman üzenetére:
Pont mostanában olvastam egy cikket arról, hogy a Farming Simulator fejlesztői rádöbbentek, hogy a közönségük gyakorlatilag nem a hagyományos gamer közösség, hanem valódi gazdák. Nagyobb értelmét látják a reklámnak pl. farm magazinokban is.
Sőt, úgy érzik, hogy így olyan személyeket is bevonhatnak a videojátékok világába, akik eddig nagyon távol álltak tőle. A fejlesztőcsapat egy része pedig a korábbi Farming Simulator részek moddereiből áll.
4. Onimushaman  Szerkesztő
2016.12.30. 21:07:18
LV24
Válasz 3. martin üzenetére:
Szerintem én voltam az utolsó mohikán.
señor
3. martin  Főszerkesztő
2016.12.30. 20:58:58
LV27
Válasz 1. Onimushaman üzenetére:
Miért is ne? Valaki 72 óra alatt beletolt 68-at az FFXV-be, hogy övé legyen a leggyorsabb platina...
Ezt most kimondtam, vagy csak gondoltam?
2. Onimushaman  Szerkesztő
2016.12.30. 19:43:35
LV24
A banner kép nagyon jó választás volt!
señor
1. Onimushaman  Szerkesztő
2016.12.30. 19:43:04
LV24
Günter haza megy egy 12 órás műszak után, majd még 4-5 órát beletolhat ebbe is.
señor
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
FARMING SIMULATOR 17
Focus Home Interactive
Látványosság:
Átlagos
Játszhatóság:
Átlagos
Szavatosság:
Zene / Hang:
Hangulat:
Átlagos
6/10
Pozitívum
Némileg jobb a betanító mód, mint korábban, és immáron többféle zenét is hallgathatunk munka közben
Negatívum
...viszont minden más maradt ugyanolyan, mint egy éve volt

MARTIN BELESZÓL
Szerintem ez egy igen jó mezőgazdasági szimulátor, melyből személy szerint a régióválasztást hiányolom. Érdekes lenne több földrészen is gazdálkodni, például egy sokkal gazdagabb gyümölcstermesztési opcióval is megfejelve.