PlayStation.Community

2016.09.23. 10:08 Játékteszt
1 hozzászólás
Szerző: Chester013
Értékeld a cikket!
Az akció-RPG zsáner tipikus buta szőkéje.

Nagyszerű dolognak tartom a Kickstarter létezését, ami fennállása óta már rengeteg minőségi portéka létrejöttében segített. A közösségi finanszírozásban óriási potenciál van, ami videojátékos szemszögből eléggé hasznos dolog. Mert, ha a rajongók nem dobják rá össze a kezdőtőkét, szerintetek a SEGA belefogott volna valaha a Shenmue III készítésébe? Vagy a fiatalabb generáció belekóstolhatna a kultikus System Shock hangulatába a remake-nek köszönhetően? Nem is beszélve a mobilos gyöngyszem République-ról, ami később szeretett PS4-ünkre is átköltözött. Jelen tesztalanyunk, az Anima: Gate of Memories útját is maguk a játékosok egyengették a közösségi finanszírozás legismertebb felületén keresztül.

Kezdjük a legelején: az Anima eredetileg egy spanyol fejlesztők által megálmodott asztali szerepjátékként indult, aminek világa szép lassan kinőtte magát a szabálykönyvek kereteiből és átszivárgott a társasjátékok valamint kártyajátékok világába. Közel tíz év után a fejlesztők álmodtak egy nagyot: az általuk megálmodott világ már rendelkezik annyi követővel, hogy talán egy videojátékot is ideje lenne készíteni. A fejlesztéshez szükséges anyagi forrásokat a Kickstarter segítségével szerezték meg a szerepjáték rajongóitól, a büdzsé épeszű felélésében pedig segített az is, hogy a játékot fejlesztő Badland Games stúdió gyakorlatilag csak három embert számlál, így féken tudták tartani a programozással járó kiadásokat.
Eme kis csapat nagyot álmodott: egy nyílt világgal operáló TPS akció-RPG lebegett a szemük előtt, két egymástól gyökeresen eltérő játszható karakterrel, valamint részletesen fejleszthető és személyre szabható képességekkel. És a körülmények, valamint a megszokottnál is alacsonyabb költségvetés dacára ez a kis stúdió derekasan megoldotta a feladatot, amit kitűzött elérendő cél gyanánt saját maga elé. Ám, sajnos a végeredményre még így is nagyon rányomja a bélyegét a spórolás.

A történet egy emlékeit elvesztett, csöcsös, szőke harcos ügynöknő és annak Necronomiconhoz hasonló, Ergo névre hallgató démoni varázskönyvéről szól, akik egy a világ egyensúlyát fenntartani próbáló szervezet ügynökei. Az első indítás után in medias res kezdéssel egyből az események sűrűjében találjuk magunkat, egy titokzatos idegent kergetünk, aki a szörnyeket uszít ránk, hogy egérutat nyerjen. Főhősnőnk, akit a játék egyszerűen „A Hordozó“ névvel illet, nem sokat gondolkozik, egyből akcióba lendül a szörnyetegek ellen, mi pedig megkapjuk a játék irányítását.
A harcrendszer elsőre nagyon a DMC, vagy a Bayonetta nyomdokait követi, persze azok összetettsége és mélységét meg sem közelítve, de az alapokat elég jó átvéve. Élvezetes a rohadékokat szétkaszabolni, a folyamatos pörgés nem hagyja lankadni a játékos figyelmét. Természetesen a harcrendszer később kezd igazán elmélyülni, itt még csak a felszínt kapirgáljuk.
Pár perc játék után el is kezdenek megnyílni a tapasztalati pontok után megvásárolható képességek, valamint a különböző felszerelések, amik további lehetőségeket adnak hozzá az ütésváltásokhoz. De az igazi attrakció nem is ez, hanem az, amikor megkapjuk Ergo irányítását. Ergo ilyenkor a „Hordozó“ testét felhasználva manifesztálódik a mi világunkba. Ők ketten egy testet használva, de különböző képességekkel bírva harcolnak a gonosz ellen. Míg a Hordozó inkább a fürgébb, de gyengébb támadások és a mágia szakértője, addig Ergo (Gabriel Belmont-szerű kinézetéből következtethetően) a brutálisan erős, de lassabb támadásokban mozog otthonosan. Kettejük közt bármely pillanatban válthatunk, a harc nem szakad nem, mi több, rá is leszünk kényszerülve a folyamatos váltogatásra, mert a játék hajlamos olyan szituációkba tenni minket, amikben kombinálnunk kell kettejük képességeit az eredményesség érdekében.
Szóval a játék harcrendszere kellőképp összetett és élvezetes, ezért mindenképp egy hatalmas piros pont illeti a fejlesztőket - ahogy a boss-harcokért is. Igen kreatív főellenfeleket álmodtak meg, és szerencsére jó sokan is vannak ezek a derék ellenlábasok, és az már csak hab a tortán, hogy a kihívás, amit jelentenek, jóval az átlag fölött van.

Maga a játéktér izgalmas, ráadásul többé-kevésbé nyitott, így már az elején bebarangolható jó része. Ugyan nem kapunk Elder Scroll szinten hatalmas szabadságot, de azért kedvünkre barangolhatunk, mert a játéktér nagyon tágas. Sajnos azonban ez a tágas játéktér eléggé szegényes amennyiben a tartalomról van szó, nem sok érdekes dolog vagy gyűjtögetni való akad benne.
Mint már említettem, a fékezett habzású költségvetés egyik velejárója, hogy a játék bizonyos részletei már közel sem nyújtanak akkora élvezetet, mint a harc. Ezért érzek kettősséget a nyílt világot illetően például. Vagy ott van még az állandó ismétlődés. Folyamatosan ugyanazok a tájak, épületek, szobák, szörnyek amikkel találkozunk. Nyilván nem dolgozhattak annyi assettel, mint egy tripla-A kategóriás játék esetében dolgozhat egy körülrajongott fejlesztő csapat. De az a helyzet közel sem annyira rossz, mint a prezentáció.
Ha képeken látjuk a játékot, akkor nem is tűnik rossznak a helyzet. Sőt, mozgás közben kimondottan pofás. A fekete leves akkor jön, mikor a játék történetet akar mesélni. Ekkor jönnek a teljesen statikus, beállított pózokkal operáló, ZS-kategóriás szinkront használó átvezetők. De míg ez a stílus jól állt a Bayonetta esetében (mert ott legalább a katyvasz sztori azért valamennyire egyben volt), addig itt csak azt mutatja meg, hogy erre a szegmensre már nem a Badland Games nem tudott jelentősebb erőt fordítani. Mert a pocsék átvezetők egy még pocsékabb történetet próbálnak elmesélni, egy olyat, ami annyira borzasztó, amit már rég láttam. Klisé kliséhegyek hátán: nagycsöcsű amnéziás szőke harcosnő és az erejétől megfosztott démon párosa, kataklizmát kirobbantani készülő ellenlábasok, a fény és a sötétség összefogásával megnyerhető háború, hmmm, hány ezer fantasy történetben találkoztam már ezekkel? Valójában ez a történetmesélés olyan, mint a főhősnő: egy buta szőke, minden egyéniség nélkül, aki csak a legnagyobb közhelyek elpuffogtatására képes.

Ám, ha csakis a gameplayre koncentrálunk, akkor a nem is annyira sokba kerülő program minden pénzét megéri. A körítést lehámozva megkapjuk azt, ami miatt lehet szeretni a Kickstarter projekteket: egy kellemes daráldát, ami tehetséges és szorgalmas mesteremberek munkáját dicsérik. Bizonyos szempontból pedig ez nagyobb teljesítmény, mint egy AAA játékot összehozni. Épp ezért becsüljük meg a semmiből induló indie projekteket, mert képesek pozitív meglepetést okozni alkalomadtán…

Kiadó: Badland Games
Fejlesztő: Badland Games
Megjelenés: 2016.06.03.
Ár: 5.990Ft / £15.99 / $19.99
Játékosok száma: 1
Kép: 720p,1080i,1080p
Demo: Nincs
Méret: 4.0GB
Web: http://www.gateofmemories.com
PSN feltöltőkártya: https://www.konzolokszervize.hu/


(A játékot a kiadó szállította tesztelésre. Köszönjük! Lemezes formában megvásárolható támogatónk, a Konzolok Szervize budapesti boltjában, vagy webshopjából egyszerűen meg is rendelhető.)
Képgaléria
Olvasói vélemények
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
1. PSti  PlayStation.Community tag
2016.09.23. 20:50:30
LV5
+1
Köszi a leírást. Ahogy írtad halál közepes cuccnak néz ki, de az ára miatt talán majd beszerzem. Ennyit megér.
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
ANIMA: GATE OF MEMORIES
BadLand Games
Látványosság:
Játszhatóság:
Szavatosság:
Átlagos
Zene / Hang:
Átlagos
Hangulat:
Átlagos
6/10
Pozitívum
Élvezetes harcrendszer, korrekt JRPG-s látványvilág, pörgős akció, egymással bármikor felcserélhető irányított karakterek, nyílt játéktér, érdekes fantasy világ
Negatívum
Gyenge animációk, statikus átvezető videók, egy idő után nagyon jellemző monotónia, sablonos és semmitmondó történet

MARTIN BELESZÓL
Megint meglepődtem, amikor a Konzolok Szervizében járva ott láttam ezt a játékot celofánban, dobozos formában a PS4 polcon. Még ha csak 10 ember is van egész Magyarországon, aki ezt a játékot hajlandó megvenni, legalább megteheti gond nélkül.