PlayStation.Community

2016.09.20. 18:52 Kedvcsináló
27 hozzászólás
Szerző: ColdHand
Értékeld a cikket!
Kard által vész mind, ki kardot ragad.

Martinnak hála betekintést nyerhettem a következő év februárjában PlayStation 4-re is megjelenő For Honor pár napig tartó, zártkörű alfa verziójába. Nem is rabolnám feleslegesen az időt, nézzük, hogy milyennek ígérkezik az Ubisoft új IP-je!

Kezelés, harc, lehetőségek

A legapróbb részletekig nem fogok lemerülni, hogy pontosan melyik gomb mire szolgál, de megpróbálom átláthatóan felvázolni a párbajok és csaták menetét, valamint a hősökben rejlő lehetőségeket.
A kezelhetőségre a „könnyű elsajátítani, de nehéz a mesterévé válni” mondás illik a legjobban. Önmagában semmi nehézkes nincs benne, de kicsit rá kell koncentrálni és érezni kell a ritmusát, hogy hatékonyan vehessük fel a harcot akár több ellenféllel szemben is. Mindennek az alapja, amit be kell gyakorolni, az a védekezés, amit ötvöztek az ellenlábasunk befogásával. Ebben a védekezési módban emberünk mindig a befogott célpont felé fog nézni és automatikusan hárítja az érkező csapásokat, ha fegyverünket a megfelelő oldalon tartjuk. Pengénket tarthatjuk a bal, vagy a jobb oldalunkon, illetve fent, nagyjából fejmagasságban, beállásunkat a karakteren egy három részre vágott, pajzsszerű ikon ábrázolja.
Befogott ellenfeleinken is láthatjuk a beállásának megfelelő pajzscikkelyt. A lényeg, hogy ha megegyezik a két karakter beállásának iránya, akkor a támadás hárítódik, különböző beállás esetén pedig a támadás célt ér. Például, ha célpontunk feltartott fegyverrel áll és támad, mi viszont bal oldalunkon tartjuk kardunkat, akkor életerőnk szenvedi el figyelmetlenségünket. De, ha még az utolsó pillanatban, amikor az ellenfelünkön a pajzscikkely vörösre vált, átváltunk a megfelelő oldalra, akkor kivédhetjük a csapást. Ha ezt megértjük és gyakoroljuk, akkor komoly százalékokkal növeltük a túlélésünk esélyeit a harcmezőn.

Támadásunk lehet gyengébb, de gyors, vagy lassabb, de komolyabb sebzést okozó és mindezeket kettes-hármas sorozatokban adagolhatjuk áldozatunknak. Lehetőségünk van még kitérni a támadások elől, megtörhetjük egy gombnyomással ellenfelünk védelmét, miután védtelenségét kihasználva megvagdoshatjuk, vagy a kívánt irányba eltaszíthatjuk. Kicsit visszatérve a védekezéshez, abban az esetben, ha a befogott célponton kívül egy másik ellenséges hős is életünkre törne, akkor háríthatjuk a csapását anélkül, hogy elengednénk ellenfelünk befogását. Csak az emlegetett pajzscikkelyt kell figyelni karakterünkön, hogy melyik irányból érkezik az áldás és ha még időben a jó irányba mozdítjuk az analóg kart, akkor kivédjük a támadást.
Ezeken felül még különböző bravúrokat – azaz feateket – hajthatunk végre a d-pad irányaival, mint például a füstbomba dobás, a gyógyítás, vagy a nyílzápor, persze csak azután, hogy feltöltődtek az elért pontok által. Harc közben kihasználhatjuk a terep adta lehetőségeket. Például ellenfelünk védelmét megtörve lehajíthatjuk a mélybe, belelökhetjük egy lángoló szekérbe, vagy felszegezhetjük egy tüskés falra. Természetesen még örvendezhetünk, vagy mérgelődhetünk is egy-egy animációval. A végére hagytam a legjobbat, ha egy nehéz támadással fosztanánk meg az ellenfelet az utolsó életpontjától, akkor a megfelelő gombot megnyomva kivégezhetjük a szerencsétlent.
Hősünk feje felett két figyelemreméltó csík lebeg, amiből a felső az életpontot ábrázolja, míg az alsó a kitartást. Az életpontot szerintem nem kell magyarázni, ha elfogy, akkor hősünk örök nyugalomra lel. A kitartás pedig folyamatosan csökken minden támadásunk által, főleg akkor ha levédik. Ha lecsökkenne, akkor a fáradás következtében hősünk kevésbé hatékony a támadást illetően és jóval lassabban mozog. Ilyenkor érdemes elvonulni kicsit pihenni, vagy párbaj esetén húzni az időt, míg felfrissülünk.
Játékmódok

Duel
Más szóval párbaj. Ebben a módban egy hős küzd a másik ellen mindhalálig. Nincs területfoglalás, vagy bármi más, csak ellenfelünk lekaszabolása. Minden egyes menetben a pálya egy másik területén zajlik az összecsapás. A featek itt nem játszanak, csak a képességekre és a környezetre lehet támaszkodni.

Brawl
Az előző mód csapatos változata. Minden menet elején az ellenséges csapat egyik tagjával nézünk szembe. Ha legyőztük, akkor indulhatunk társunk segítségére. A feateket itt sem használhatjuk.

Dominion
Ebben a módban két sereg küzd egymás ellen, négy-négy hőssel az élen. A cél, hogy összeharácsoljunk ezer pontot, majd az ellenség hőseivel végezve a győzelmi mámorban fürödve diadalmasan elterüljünk a csatamezőn. Pontot az ellenséges hősök és a gép által vezérelt, egy csapást bíró katonák leölésével, valamint a területek elfoglalásával lehet szerezni. Ebben a módban már használhatóak a featek, miután feltöltődtek parancsot adhatunk a katapultoknak a támadásra, lőhetünk íjjal, dobhatunk baltát, vagy indíthatjuk a nyílzáport. Valamint itt már feltámaszthatjuk elesett bajtársainkat, mielőtt azok respawnolni kényszerülnének.
Pontszerzés céljából két fajta területet lehet elfoglalni, melyből az egyik a Control Zone (innentől CZ), a másik pedig a Front.
Ha egy CZ üres, akkor a területére téve a lábunkat rövid időn belül csapatunkénak tudhatjuk és amíg benne vagyunk gyógyulunk, illetve nagyjából másodpercenként két pontot kapunk. Ha jelenlétünk mellett egy ellenséges hős is tiszteletét tenné a zónában, akkor a korábban említett gyógyulás és pontszerzés leáll, amíg ki nem takarítjuk a mocskot. Ha üresen hagyjuk a területet, akkor az ellenfelek simán elfoglalhatják, ami pontlevonással jár.
A Front már egy egészen más tészta. Egyrészt ott küzdenek a már említett gép irányította katonák, akik folyamatosan özönlenek be az övezetbe, hogy pótolják elesett bajtársukat. Másrészt puszta jelenlétünkkel nem tudjuk elfoglalni a területet, ahhoz vissza kell szorítani az ellenséget a frontvonal mögé. A katonák nem különösebben fognak gondot okozni, egyiket a másik után a halálba küldhetjük, néha meglepően látványos mozgáskultúrával. Ha mi uraljuk a területet, akkor automatikusan hozzáadódik egy pont másodpercenként seregünk pontszámához.
Amennyiben a mi seregünk áll vesztésre és az ellenség zsebelte be az ezer pontot, akkor még nincs minden veszve. Ha már csak a holttestünk szükségeltetik az ellenséges csapatok győzelméhez, akkor gyorsan el kell foglalni egy CZ-t. Siker esetén elhullott bajtársaink újra feléledhetnek a kezdőhelyen. Innentől, ha egységként dolgozik a csapat és siet, akkor meg lehet fordítani az állást, de abban az esetben, ha csapatunk mind a négy hőse elesik, akkor a csata elveszett.
Győzelem esetén teljesítményünktől függően tapasztalatpontok, arany és némi loot ütheti markunkat, amiket hőseink testre szabásánál hasznosíthatunk. Extra aranyat és tapasztalatpontot szerezhetünk különféle feladatok teljesítéséért, mint például nyerj meg egy dominion meccset, végezz 300 katonával, vagy nyerj 10 párbajt egy másik játékos ellen és hasonlókkal.
Testre szabás és fejlesztés

Ebben az alfa verzióban a három frakció (lovagok, vikingek, szamurájok) két-két kasztja képviseltette magát és mind a hat megjelenését, felszerelését, és képességét be lehetett állítani a saját ízlésünk szerint.
Megjelenésben megválaszthatjuk harcosunk nemét, a ruházatát uraló három szín szettjét, a páncélzat anyagát és festését. Különböző minták, dombornyomások és szimbólumok között válogathatunk és habár nem dúskálhatunk a kínálatban a variációk száma igen magas. Felszerelésünket, azaz sisakunkat, mellvértünket, karvédőinket és fegyverünket is lecserélhetjük a harcokban zsákmányolt tárgyakkal. Ráadásul fegyverünk három részből épül fel, mint például a markolat, a kézvédő, valamint a penge. Páncélzatunk és fegyverünk egységei rendelkeznek egy fejlettségi szinttel, valamint három tulajdonsággal, amiknek a fejlesztésével nagyobb eséllyel vehetjük fel a harcot. Ha például az alap sisakunkon kívül találunk még kettőt, amik jobb tulajdonságokkal rendelkeznek, akkor az egyik szétszerelésével fejleszthetjük a másikat, ami ha szintet lép, akkor fejlődnek a tulajdonságai. De egy fölösleges páncél, vagy fegyverdarabot beáldozva tapasztalatpontokra is szert tehetünk, hogy fejlesszük karakterünket.
Képességek terén pedig a négy alap featek helyére megnyithatunk újakat, vásárolhatunk új kivégzéseket, valamint szert tehetünk újabb emote-okra.
Javításra szoruló dolgok

Szerencsére komoly, a játékmenetet súlyosan érintő hibáról nem tudok nyilatkozni, mindössze pár apróság akad. Például néha kicsit zavaró tud lenni a kamera, amikor úgymond behatol a tereptárgyakba, mert akkor azokat egy furcsa szemcsés effekttel tünteti el. Vagy ott vannak a kivégzések, amiket a kamera mindenféleképpen lekövet az előre megírtak szerint és ha fal, vagy bármi más lenne az útban, akkor azt az operatőrt nem érdekli, hiába nem látni rendesen a mészárlást. Az animációkban is vannak apró pontatlanságok, például hogy karakterünk keze nem érinti a markolatot, vagy hogy a penge átmegy a saját testén. A harc hevében ezek fel se fognak tűnni, én is csak akkor láttam meg, amikor álldogáltam, vagy a rögzített képeket néztem. Végül szintén a szőrszálhasogatás kategóriájába esik, hogy a lovagok és a vikingek várát szamurájok védik dominion módban. Feltételezhetően ezeket ki fogják javítani a megjelenésig.
Összegezve

Ha a tartalmi résztől eltekintünk, már most kiadható lenne a játék. Sok szoftver premierkor nincs ilyen jó formában, pedig ez még csak az alfa verzió, a megjelenés meg még alig öt hónap. Vélhetően megjelenéskor valamivel több kasztot, pályát és játékmódot fog tartalmazni. Mind megjelenésben, mind hangzásban remek a program, a kezelhetőség némi tanulást igényel, de elsajátítható és a hangulat is el tudja kapni az embert rendesen. Arról nem is beszélve, hogy mire kedvenc hősünket a plafonig fejlesztjük, addig jó pár csatát meg fogunk járni.
Megmondom őszintén, eddig az alfa tesztig nem igazán érdekelt a program, a szokásos majd egyszer kategóriába soroltam. Na nem azért, mert rossznak találtam a videók alapján, egyszerűen csak nem vagyok az a nagy multi-harcos típus. Viszont a próba alatt megvett kilóra és szinte mindennél jobban várom február 14-ét! Már azzal ütött nálam, hogy a program egy látványos CG videóval indul, ami bemutatja, hogy a három frakció miért is akasztott tengelyt.
Ha valaha álmodoztál egy olyan játékról, ahol teljes vértezetben egy szál karddal berontasz a tömegbe, véres rendet vágsz a fronton és hozzád hasonlóan képzett harcosok ellen vívsz párbajt a csatamező közepén, akkor a For Honor a te játékod!

(Az alfa-kódot a forgalmazó biztosította. Köszönjük! Megjelenés: 2017. február 14.)
Képgaléria
Olvasói vélemények
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
27. martin  Főszerkesztő
2016.09.22. 07:08:48
LV27
Válasz 26. jime üzenetére:
Nem hinném, hogy itt a minőséggel bármi gond lesz. Maximum a rendszer nem fekszik majd.
Ezt most kimondtam, vagy csak gondoltam?
26. jime  non-alcoholic
2016.09.21. 18:49:48
LV29
Válasz 23. martin üzenetére:
a minőségükben kételkedek, nem abban, hogy lesz-e egyáltalán...
"wake up, you're dead!"
25. DanielBiG  PlayStation.Community tag
2016.09.21. 18:26:43
LV5
Válasz 23. martin üzenetére:
Ahogy mondod!
E3 viking kampány (közepe):
https://youtu.be/MZTfuVBJGrg
Ghost Recon WILDLANDS Magyar Közössége
24. dante0ne  Kage No Hebi
2016.09.21. 17:28:07
LV1
addig tetszett amíg nem jatszottam az alfaval, köszönöm alfa teszt, hogy nem baszok ki erre pénzt megjelenéskor és költhetem a pénzt viragra, csokira és egyéb faszságra valentin napon. :D
23. martin  Főszerkesztő
2016.09.21. 17:24:46
LV27
Válasz 22. jime üzenetére:
Mintha mind a 3 hősnek saját sztori kampánya lenne...
Ezt most kimondtam, vagy csak gondoltam?
22. jime  non-alcoholic
2016.09.21. 17:13:36
LV29
Válasz 4. ColdHand üzenetére:
nem igazán érdekelnek az ilyen pvp-s multis szarok.
a harc mondjuk tetszett, ha esetleg lenne valami tartalmas sztori mód, elgondolkoznék rajta.
de szerintem erről kár álmodozni, nem véletlenül mutogatják mindenhol ezt.
"wake up, you're dead!"
21. Lotar  PlayStation.Community tag
2016.09.21. 15:05:24
LV18
Szívesen kipróbáltam volna . Remélem lesz még egy beta , vagy esetleg demo belőle .
psn/sen id: pcpmate
20. Adamska  PlayStation.Community tag
2016.09.21. 13:28:36
LV2
Válasz 19. martin üzenetére:
így is, úgy is pöpec
19. martin  Főszerkesztő
2016.09.21. 13:20:19
LV27
Válasz 18. Adamska üzenetére:
Oké, még valami?
Ezt most kimondtam, vagy csak gondoltam?
18. Adamska  PlayStation.Community tag
2016.09.21. 13:00:52
LV2
Válasz 17. martin üzenetére:
hát, vagy
"a hangulat is el tudja kapni az emberT rendesen"
vagy
"a hangulatOT is el tudja kapni az ember rendesen"
17. martin  Főszerkesztő
2016.09.21. 12:49:44
LV27
Válasz 16. Adamska üzenetére:
"hangulat is el tudja kapni az ember rendesen"

Ezzel pontosan mi a baj?
Ezt most kimondtam, vagy csak gondoltam?
16. Adamska  PlayStation.Community tag
2016.09.21. 12:28:18
LV2
Válasz 15. martin üzenetére:
a picsába, ráérek kikeresni : D

* végez 300 katonával
*ha bár nem dúskálhatunk
*karvédőinket és fegyverüket is
*akkor azt az operatört nem érdekli,
*hangulat is el tudja kapni az ember rendesen
itt-ott vesszőgondok

de egyébként jó írás ColdHand
15. martin  Főszerkesztő
2016.09.21. 11:59:57
LV27
Válasz 12. Adamska üzenetére:
Mit nem találtam meg?
Ezt most kimondtam, vagy csak gondoltam?
14. DanielBiG  PlayStation.Community tag
2016.09.21. 11:55:38
LV5
Még mindig nem értem ezt a guard breakelést nálad. Pontosan ugyanolyan nehéz kivédeni, mint előhozni :) no meg ugyanolyan nehéz megvágni valakit, mint behozni vagy kivédeni a guard breaket ja és még el is ugorhatsz mellőle :)
Ghost Recon WILDLANDS Magyar Közössége
13. soliduss  A Krónikás
2016.09.21. 11:25:09
LV25
Érdekes egy játék lesz ez annyi szent.

Nagyon sokat kell tolni vele, és nagyon nagyban épít a guard breakre.

Nekem tetszett, egy jó story móddal igazán király hack and slash játék lesz belőle igazán jó tömeg jelenetekkel.

A multis rész nem volt rossz.... viszont ez a harcrendszer nagyon nagyon sok odafigyelést igényel ami egyes játékosoknak tuti nem fog bejönni. bonyolult és komplex.
12. Adamska  PlayStation.Community tag
2016.09.21. 10:42:02
LV2
Válasz 8. martin üzenetére:
nemhogy a cikket lektoráltad volna : (
11. Onimushaman  Szerkesztő
2016.09.21. 08:22:40
LV24
Válasz 9. martin üzenetére:
Az biztos, de ezen a harcrendszeren felbasznád magad 5 perc alatt és törölnéd.
señor
10. Onimushaman  Szerkesztő
2016.09.21. 08:21:49
LV24
A betanító rész végéig élveztem.
señor
9. martin  Főszerkesztő
2016.09.21. 08:20:41
LV27
Egy musou-mód érdekes lett volna.
Ezt most kimondtam, vagy csak gondoltam?
8. martin  Főszerkesztő
2016.09.21. 08:08:24
LV27
Válasz 7. VictorVance üzenetére:
Vegyem-e.
Ezt most kimondtam, vagy csak gondoltam?
7. VictorVance  Szerkesztő
2016.09.21. 07:51:42
LV19
Februárig még gondolkodom rajta, hogy meg e vegyem.
Örülünk?
6. ALF22  Son of Liberty
2016.09.21. 06:14:25
LV26
Válasz 5. ALF22 üzenetére:
Marmint nem toltodott be a duel.
5. ALF22  Son of Liberty
2016.09.21. 06:13:54
LV26
Alig erdekelt eddig, de az alfa utan ez premier vetel lett nalam. Total meggyozott.
A duel viszont nalunk nem jott be. Az erdekelt volna a legjobban
4. ColdHand  Szerkesztő
2016.09.21. 01:22:17
LV22
Válasz 3. jime üzenetére:
Ennyire nem jött be?
Nem én írom a szabályokat. Én csak kitalálom őket!
3. jime  non-alcoholic
2016.09.20. 23:14:56
LV29
kurva gyorsan kukáztam.
"wake up, you're dead!"
2. Frenzy_G  PlayStation.Community tag
2016.09.20. 21:03:31
LV5
Jöhetne hamarabb is:D
V for victory! P for platinum!
1. DanielBiG  PlayStation.Community tag
2016.09.20. 19:27:13
LV5
Engem is kilóra megvett a cuc! Köszi UbiSoft! :)
Ghost Recon WILDLANDS Magyar Közössége
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
Journey to the Savage Planet (PS4, PSN)
2020.02.25. 13:23 PlayStation Network
0 hozzászólás
Szerző: MolonLave
Békével jöttem! (Á, dehogy!)
Hardver - DualShock 4 Back Button Attachment
2020.02.24. 11:16 Techno
10 hozzászólás
Szerző: ColdHand
Pssz! Haver! Kell két új gomb a DualShockodra?
Mozi - Úriemberek
2020.02.24. 11:06 Cool-Túra
0 hozzászólás
Szerző: VictorVance
Az igazi gengszterek tényleg öltönyt viselnek.
Untitled Goose Game (PS4, PSN)
2020.02.23. 18:17 PlayStation Network
2 hozzászólás
Szerző: Petunia
Minden idők legnagyobb rémsége.
Lornsword Winter Chronicle (PS4, PSN)
2020.02.23. 18:09 PlayStation Network
0 hozzászólás
Szerző: DrZaius
Az unalmas tél közeleg.
Dragon Ball FighterZ - FighterZ Pass 2
2020.02.21. 19:39 Kedvcsináló
0 hozzászólás
Szerző: GrayFox
Folytatódik a küzdelem.
Beholder 2 (PS4, PSN)
2020.02.21. 16:39 PlayStation Network
1 hozzászólás
Szerző: nadasurf
"Leugrani egy szikláról és zuhanás közben szárnyat építeni."
Patapon 2 Remastered (PS4, PSN)
2020.02.20. 16:00 Kedvcsináló
1 hozzászólás
Szerző: Angyalkus
Ritmikus harci dobok háborúja.
Mozi - Ragadozó madarak
2020.02.18. 21:00 Cool-Túra
10 hozzászólás
Szerző: VictorVance
Erős Nők, Akiknek Nincs Szükségük Férfiakra.
EarthNight (PS4, PSN)
2020.02.18. 20:48 PlayStation Network
0 hozzászólás
Szerző: Bandage_520
Sárkány ellen sárkányfű… akarom mondani Skydive?