.

PlayStation.Community

2016.09.09. 08:45 Cool-Túra
35 hozzászólás
Szerző: VictorVance
Értékeld a cikket!
A nyár sorozata.

A ’80-as évek menő. Nem véletlen, hogy az elmúlt esztendők filmjei, regényei, videojátékai, és még a divat világa is azt a korszakot szereti a legjobban megidézni, ugyanis van a „boldog nyolcvanasoknak” egy olyan hangulata, stílusa, mely a mai napig kiemelt népszerűségnek örvend. Ezen éra felé még 2016-ban is különleges nosztalgiával tekintenek vissza, ezt az érzést pedig nem csak azok fogadhatják be, akik valóban abban az időszakban voltak gyerekek, vagy fiatalok, a mai generáció számára sem lehetetlen, hogy értse, és érezze annak a korszaknak az összes báját. Hiszen az akkor készült alkotások markáns vizuális stílusuk és egyedi hangzásviláguk miatt visszafordíthatatlanul beleivódtak a különböző műfajok zsigereibe, úgy, ahogy az azt megelőző, és követő évtizedek különböző produkció sohasem. Másrészt elég csak megnézni, hány korszakalkotó, és meghatározó film készült akkoriban, amik aztán nagyban inspirálták a mai írók, rendezők, és további alkotók egész seregét. A ’80-as évek bája tehát megfoghatatlan…
Írnám, ha a Duffer-tesók nem ragadták volna meg tökéletesen, kreativitástól, fantáziától, és lelkesedéstől duzzadó karmaikkal azt, amiről az az évtized szólt, pop-kulturális fronton. Idén, a Netflix adatszolgáltatóján indult sorozatuk a Stranger Things (az első évad természetesen annak teljes egészében rögtön elérhetővé vált már a premier napján) az ez évi nyár legnagyobb meglepetése, mely jött, látott, és azonnal győzött – baromi nagy klisé, de teljesen igaz.

1983-ban járunk. Az Indiana állambeli Hawkins egy teljesen unalmas, hétköznapi kisváros, ahol nem történik az égvilágon semmi. Az emberek élik hétköznapi, szürke, kissé monoton életüket, Jim Hoppernek (David Harbour), a helyi sheriffnek sem kell sok minden miatt aggódnia, legnagyobb problémája az, hogy a helyi gyerekek folyamatosan kerti törpéket lopnak az egyik nyugdíjas öregasszony kertjéből. A felnőttek dolgoznak, a gyerekek iskolába járnak, minden megy a maga útján, minden nap ugyanúgy telik, mindig ugyanaz történik.
Aztán egy napon az egyik 12 éves fiúnak, Will Byers-nek (Noah Schnapp) nyoma vész. Senki sem tudja hova tűnhetett, mi történhetett vele, de nemsokára városszerte keresni kezdik. Nem lelik nyomát, viszont a szintén keresésére induló barátai Mike Wheeler (Finn Wolfhard), Dustin Henderson (Gaten Matarazzo), és Lucas Sinclair (Caleb McLaughlin) a város melletti erdőben rátalálnak egy kopasz, kórházi ruhában ténfergő kislányra, aki csak Tizenegynek (Millie Bobby Brown) nevezi magát. Látszólag átlagos gyerek, ám hamarosan kiderül, különleges, emberfeletti dolgokra képes. Hawkins-ban felpörögnek az események, ugyanis Willt továbbra sem találják, anyja, Joyce Byers (Winona Ryder) fura hangokat kezd hallani, és nagyon úgy tűnik, hogy nem fia épségéért való aggódása miatt, ezzel együtt pedig a kisvárosban is érdekes, megmagyarázhatatlan dolgok sorozata követi egymást, melyhez talán a Hawkins mellett elhelyezkedő titokzatos kutató laboratóriumnak is köze lehet…

Újabb klisé: a Stranger Things a maga teljes valójában nagyszerű. Pedig alkotók nem tettek semmi mást, minthogy alapul vették az évtized jelentős művészeinek jelentős műveit, majd egy hatalmas fazékban összekeverték, hozzáadtak még egy rakás „nyolcvanas” slágert, ezek mixeként pedig megszületett a Stranger Things, egy kis plusz titkos összetevővel együtt. Dufferék ugyanis úgy meséltek el egy alapvetően ismerős, többször látott történetet, ahogy még senki sem azelőtt. Sorozatuk nem csak egy erőltetett koppintás, kliségyűjtemény, vagy egy úgynevezett „best of ’80s”, bár rá lehet sütni ezeket a jelzőket is, de jóval többről van itt szó ebben az esetben. Parádésan hozza a széria annak az évtizednek a hangulatát, nagyszerűen ötvözve a sci-fit, a kaland, gyerek, és szörnyfilmeket a horror műfajával.
Napestig lehetne sorolni, hogy hány olyan klasszikus film, vagy könyv volt hatással a Stranger Things-re:
Harmadik típusú találkozások, E.T., Tűzgyújtó, Kincsvadászok, Állj mellém!, Alien, Poltergeist, Az, Csillagember, és még sok más mű, melyekre folyton folyvást utalnak, kisebb-nagyobb módon.
Itt egy falon lógó plakát, ott egy adott klasszikusból vett jelenet, máshol egy ismerős kamerabeállás, vagy félig elhintett mondat, valóban végtelen hosszúsággal lehetne példákat mondani, mennyit, és milyen filmeket, könyveket használtak inspirációként a Duffer fivérek, azokról a híres, a ’80-as években aranykorukat élő alkotókról nem is beszélve, akik egyedi stílusukkal mind-mind hozzájárultak ahhoz, hogy emlékezetessé tegyék azt az évtizedet, és rányomják bélyegüket az akkori filmgyártásra.
Steven Spielberg, John Carpenter, George Lucas, és Stephen King (aki amúgy egy csapásra szenvedélyes rajongója lett a sorozatnak) eszmeisége is megelevenedik a képernyőn.
Természetesen ezen úriemberek alkotásait kívülről fújó rajongók egyből vágni fogják azt, amiről én hosszú sorokon keresztül magyaráztam. Őszinte gyermeki barátság, kiskortól független hatalmas felelősségtudattal, és az ehhez társuló optimizmussal, reménnyel (egyértelmű King).
Veszélyes csodák kombinálása az ártatlansággal, a testvérekként viselkedő gyerekek szoros, mindent legyőző kapcsolatán keresztül bemutatva (tipikus Spielberg-recept). A tini-szerelem naiv, egyben végtelenül esetlen bájának bemutatása (John Hughes mester eszméi nyomán). Mindezt vegyítve a szorongós, suspense elemekkel dúsított thriller-horror beütéssel, és a korszakra jellemző szintetizátoros, minimalista zenével megtámogatva, mintha egyenesen Carpenter papa stílusa, és muzikális eszköztára elevenedne meg, persze nyilván direkt módon. Azonban legyen bármilyen fura is, főleg azután, amennyi inspirációt, és hivatkozási pontot felsoroltam, ami kőkeményen ott van a Stranger Things-ben, a sorozat egyik legnagyobb erőssége maga a történet, és a karakterek.
Egyszerre ábrázolja tökéletesen a gyermekkor gondtalanságát, örömét, és a felnőttkor szürkeségét, fásultságát. A figurák nagyszerű lenyomatai a két különböző generációnak, a gyerekek, tinédzserek kellemesen meseszerű, romantikus világban mozognak, annak ellenére, hogy nem kevés félelemmel, és borzalommal kell szembenézniük. És a kellemes meseszerűség egyébként ritka jól működik, sikerült összehozni az ősrégi horroros borzongást a bohókás, kalandos humorral, miközben komolyságát azért mindvégig megőrzi, és voltaképp a történet végére minden gyerekszereplő kicsit felnő az átélt események hatására.
A színészek példásan alakítják a szerepüket, mindenféle giccs, és erőltetettség nélkül, azonnal megszeretjük őket, teljesen hitelesek, sőt, még némelyik idősebb, tapasztaltabb színésznél is jobb teljesítmény nyújtanak.

De a Stranger Things nemcsak bicikliző, rádiózó, és szerepjátékokat játszó gyerekekről, hanem felnőttekről is szól. Őket is ugyanúgy átformálják a történtek, személyes drámájuk a cselekmény szerves részévé válik, a fináléra pedig mindegyikük nyer egy kis megváltást, ilyen-olyan formában. Kifejezetten kidolgozott karakterekkel operálnak az alkotók, mindegyiküket meg lehet kedvelni, vagy épp utálni, gyakorlatilag mindegy is, a lényeg, hogy bármelyikük képes valamiféle érzelmet, empátiát, vagy szimpátiát kiváltani a nézőből, legyen az pozitív, esetleg negatív kicsengésű.
Gyakorlatilag magára a sorozatra is rásüthető, hogy az összes korosztályt képes megszólítani. Egyszerre szól az összes generációknak, nemcsak kizárólag a gyerekeknek, vagy a felnőtteknek. És akkor a remek zenéket nem is említettem még: természetesen ’80-as évekbeli hangulathoz szintén ’80-as évekbeli slágerek dukálnak, ennél fogva sűrűn csendülnek fel a korszak nagy dalai, mindig a megfelelő pillanatban, és néha nem csak a hangulat fokozása miatt, hanem olykor komoly, fontos dramaturgiai célja van. A még parádésabb feelingről olyan zenekarok, és előadók muzsikái gondoskodnak, mint a Jefferson Airplane, Toto, Seeds, The Clash, Foreigner, New Order, Vangelis, Dolly Parton, a felsorolást, ahogy a filmes, könyves utalásoknál, itt is jó sokáig lehetne folytatni.

Ha ez a rengeteg dicsérő szó, és méltató jelző nem volt elég, hogy most rögtön kezdj bele a sorozatba, akkor semmi. Tök mindegy, hogy melyik évtizedben töltötted a gyerekkorodat, akár 30 évvel, akár 20 évvel ezelőtt, vagy esetleg most, érteni fogod a Stranger Things-et. Mert bár külsőleg totális retro-érzés, mégis olyan univerzális, korszakokon átívelő témákról, problémákról szól, mely könnyen megszólíthatja akármelyik generációt. Tipikusan a „jókor van jó helyen” eset mintapéldánya, és a közönség sem lehetne ennél jobb.
Hihetetlenül szórakoztató, és lebilincselő nosztalgia-járat azoknak, akik a megidézett korszak filmjein, regényein, játékain, és zenéin nőttek fel.

...de természetesen nemcsak nekik.
Olvasói vélemények
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
35. pityesz555  PlayStation.Community tag
2016.09.18. 16:20:33
LV1
Egy nap alatt végignéztem,de nem tetszett maradéktalanul.
34. rottenbull  PlayStation.Community tag
2016.09.14. 19:24:31
LV8
Válasz 27. total üzenetére:
Barcsak lennenek ilyen jok a szuprehosos cuccok.
33. wooltur  PlayStation.Community tag
2016.09.13. 19:52:32
LV15
Válasz 32. total üzenetére:
Ilyen formában esetleg el tudnám képzelni a 2. évadot.
R.I.P. Brúnó :-(
32. total  PlayStation.Community tag
2016.09.13. 16:24:17
LV1
Válasz 31. wooltur üzenetére:
Akár úgy is folytathatják, mint a True detective-t, vagy az American horror story-t.
Évadonként más a helyszín, mások a szereplők. Csak az atmoszféra hasonló..
31. wooltur  PlayStation.Community tag
2016.09.13. 11:39:23
LV15
Ja és ebből nem értem, h akarnak 2. évadot csinálni, mert az alapsztori nem ad annyi lehetőséget, h ebből még egy évadot kihúzhassanak. Plusz a cselekményt se úgy kanyarították, h születhessen egy folytatás.
R.I.P. Brúnó :-(
30. wooltur  PlayStation.Community tag
2016.09.13. 11:36:42
LV15
Tegnap este befejeztem a sorozat. Továbbra is tartom a bivaly erős 8/10-es értékelést, se több se kevesebb. A gyerekeket is a végére megkedveltem, különösen a fogatlan pufit, és szerencsére a többi karakter is elég teret kapott, a kezdeti gyerekuralom után. A kislány szerepére viszont nagyon nem jó gyereket választottak, én frankón fiúnak néztem eleinte. Találhattak volna egy lányosabb lányt is. A sztori tetszett, a kivitelezés is. Tökéletesen hozta a 80-as évek hangulatát, és sajnos pont azért nem lehetett 10/10-es. Mert az aki hozzám hasonlóan ezen korszak filmjein nőtt fel, semmi újdonságot nem lát majd a sorozatban. Én kicsit azért többet vártam tőle, hangulatra megtoldhatták volna valami plusszal, ami kiemeli a 80-as évek ezerszer látott klissé halmazából. Több brozongás, több rejtély és akár 10/10 is lehetett volna nállam. Ettől függetlenül mindenkinek erősen javaslom, mert valóban az év egyik legjobb sorozata.
R.I.P. Brúnó :-(
29. wooltur  PlayStation.Community tag
2016.09.11. 13:50:28
LV15
Na az első 4 rész letudva.
Eddig nem rossz a sorozat, bár lehetne sokkal jobb is. Nekem nem tetszik, h túlon túl sokat látjuk a kölykök szerencsétlenkedéseit, és kevés a misztikum. Legalább is számomra. Nem estem annyira hasra tőle mint sokan másik, de amit eddig láttam azt élveztem. Egyenlőre nálam olyan 8/10-es.
R.I.P. Brúnó :-(
28. Clyde  PlayStation.Community tag
2016.09.11. 12:08:53
LV1
A fíling kifogástalan, tényleg belepakolták az összes jó dolgot a '80-as évek Spielberg érájából. Nálam majd a második évad dönti el, hogy a többi szempontból valójában milyen is ez sori...
C.R.
27. total  PlayStation.Community tag
2016.09.11. 06:27:23
LV1
Egy átlagos Marvel képregény színvonala. Ami nem rossz, de azért ez most erősen túl van lihegve.
Ha már idei sorozat, akkor az "Aznap éjjel" az éjdzsbión.
26. HUN_GERGO  PlayStation.Community tag
2016.09.10. 21:02:44
LV14
Válasz 25. wooltur üzenetére:
Én rühellem a kis kölyköket, de itt egytől egyik mind jól játszik. Le a kalappal előttük.

Nyugodtan megnézheted. :)
"only on PlayStation" :)
25. wooltur  PlayStation.Community tag
2016.09.10. 19:36:33
LV15
Nagyon sok jót hallottam róla már, ma este én is végre belevágok kíváncsi vagyok már rá, bár bevallom kissé tartok ettől a gyerekfelhozataltól...
R.I.P. Brúnó :-(
24. Lotar  PlayStation.Community tag
2016.09.10. 12:34:34
LV16
Nagyon jó sorozat . Várjuk sztettel a 2.évadot !
psn/sen id: pcpmate
23. Angyalkus  PlayStation.Community tag
2016.09.10. 10:48:56
LV2
Végignéztem két nap alatt, lenyűgözött. Visszaadta a hitem a tv-műsorokba, bár a hitemet minden nap megpróbálja lerombolni az arcomba nyomott valóvilág plakát. Második évad lesz, és azzal a hitem újra megujúlhat :D
Prinny DooD! PSN: Angyalkus96
22. eandre  PlayStation.Community tag
2016.09.10. 00:04:31
LV10
Nekem a The Night Of jobban adta, de ez se volt rossz.
21. Namika  PlayStation.Community tag
2016.09.09. 21:45:13
LV1
Az első rész elég volt, félelmetes az a szörny.
Hakuna Matata!!!!
20. HUN_GERGO  PlayStation.Community tag
2016.09.09. 21:35:19
LV14
10/10-es a sorozat!

Filmek mellett, erősen nyúltak a Beyond: two souls ból is. :)

A nyár másik legjobb sorozata mindenképp a The Night Of - Aznap éjjel
"only on PlayStation" :)
19. rottenbull  PlayStation.Community tag
2016.09.09. 18:51:28
LV8
Válasz 17. Onimushaman üzenetére:
Ok, a pelda elegge elrettento :D
Akkor egyedul kezdem el.
18. martin  Főszerkesztő
2016.09.09. 18:51:19
LV25
Válasz 17. Onimushaman üzenetére:
Azoknak a gyerekeknek egy ilyen tróger troll apa mellett úgyis mindegy.
Ezt most kimondtam, vagy csak gondoltam?
17. Onimushaman  Szerkesztő
2016.09.09. 17:59:01
LV23
Válasz 15. rottenbull üzenetére:
Vannak benne eléggé horrorisztikus jelenetek, egy 8 éves gyereknek nem javasolnám. Vagy akkor olyan lesz, mint én. :D
señor
16. rottenbull  PlayStation.Community tag
2016.09.09. 17:22:01
LV8
Válasz 15. rottenbull üzenetére:
A goonies-t azt mar latta meg a szornyecskeket is, ez horrorabb azoknal?
15. rottenbull  PlayStation.Community tag
2016.09.09. 17:18:50
LV8
Mennyire horror ez egy 8 evesnek?
Nagyon meglesnem en is, de ha nem tul nyomaszto, a gyerekkel egyutt kezdenek neki.
14. SteveY  the gunner
2016.09.09. 15:15:50
LV22
Nekem tetszett.
Kedvellek öreg, de bántani foglak!
2016.09.09. 14:56:45
LV5
+1
Szórakoztató, de túlértékelt.
don't eat the yellow snow
12. Balee  Devil's Advocate
2016.09.09. 14:16:39
LV12
Brutálisan jó sorozat, két nap alatt ledaráltam. :)
11. ColdHand  PlayStation.Community tag
2016.09.09. 12:54:42
LV21
Meg kellene már néznem.
...a többit képzeld hozzá.
10. Onimushaman  Szerkesztő
2016.09.09. 12:24:18
LV23
Ez inkább egy hosszú film volt, mint sorozat. Tetszett, de nem annyira mint a többségnek.
señor
9. Tevez11  PlayStation.Community tag
2016.09.09. 11:33:10
LV22
Klassz volt,adta a 80' évek hangulatát.
"A fakezemmel,lekaszabolok pár Baszadékot"ArgFan75
8. Uzsonna  PlayStation.Community tag
2016.09.09. 11:23:38
LV1
Válasz 7. martin üzenetére:
WHHHATTT?
7. martin  Főszerkesztő
2016.09.09. 10:47:45
LV25
Ha fizetnének, se nézném meg.
Ezt most kimondtam, vagy csak gondoltam?
6. Red13  PlayStation.Community tag
2016.09.09. 10:38:14
LV4
Kétlem hogy idén jön ennél jobb sorozat. Ha meg igen, akkor annál jobb!
Részemről ha a filmeket is ide vesszük, akkor ez el a toplista elején, ami a 2016 felhozatalt illeti.
5. HUN_hatrix  The Saboteur
2016.09.09. 10:24:42
LV29
+1
Tökéletesen megalkotott sorozat.
ET és egyéb beütésekkel a 80as évekből.
Imádtam már 2x megnéztem.
4. Ayame90  PlayStation.Community tag
2016.09.09. 09:46:44
LV12
Régen láttam már ennyire jó sorozatot, imádtam!
Várom a következő évadot.
Praise the Sun
3. MrFox  PlayStation.Community tag
2016.09.09. 09:37:00
LV2
Az utóbbi idők egyik legjobb sorozata.
2. Sweet1  PlayStation.Community tag
2016.09.09. 09:13:22
LV10
Imádtam minden percét!
Egyszer élünk, örökké.
1. Aki23  PlayStation.Community tag
2016.09.09. 09:13:20
LV18
Kellett már egy hasonló sorozat, nem tudom engem kicsit x-aktás érzés fogott el azt is imádtam annak idején, kár, h ilyen kevés rész volt, várjuk a 2. évadot.
psn id: raul-23_
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
INJUSTICE 2 (PLAYSTATION 4)
2017.05.28. 11:36 Játékteszt
12 hozzászólás
Szerző: VictorVance
Igazságtalanság 2: A visszavágó.
PSC PODCAST - 2017 tavasz
2017.05.28. 10:23 Podcast
12 hozzászólás
Fórumos vendégszereplőkkel!
Mozi - Alien: Covenant (2017)
2017.05.26. 08:05 Cool-Túra
71 hozzászólás
Szerző: VictorVance
Az Elveszett Paradicsom.
Full Throttle Remastered (PS4, PSV, PSN)
2017.05.25. 20:54 Kedvcsináló
5 hozzászólás
Szerző: Onimushaman
Félkemény motorosok.
Drawn to Death (PlayStation 4, PSN)
2017.05.24. 09:25 PlayStation Network
7 hozzászólás
Szerző: ColdHand
Cápaninja kontra Kiborgvámpír, avagy őrület a köbön!
Ghost Blade HD (PS4, PSN)
2017.05.22. 22:47 PlayStation Network
28 hozzászólás
Szerző: Jesus
Észak felől jelentős golyózápor várható.
Goat Simulator - Waste Of Space DLC (PS4, PSN)
2017.05.22. 11:13 Kedvcsináló
11 hozzászólás
Szerző: Onimushaman
A vén kecske megnyalta az űrsót.
STYX: SHARDS OF DARKNESS (PLAYSTATION 4)
2017.05.20. 21:59 Játékteszt
14 hozzászólás
Szerző: Sanada
Fejezetek egy kleptomániás goblin hétköznapjaiból.
Konzolok Szervize - májusi játékajánló
2017.05.20. 08:18 PlayStation.Community
1 hozzászólás
Májusi eső aranyjátékokat ér.
2DARK (PS4, PSN)
2017.05.19. 11:42 Játékteszt
52 hozzászólás
Szerző: Petunia
Túl uncsi és túl drága.