.

PlayStation.Community

2016.08.20. 13:13 Cool-Túra
2 hozzászólás
Szerző: VictorVance
Értékeld a cikket!
A Bourne-rutin.

Kemény dió ez a hollywoodi franchise-építés. Nem elég, hogy megköveteli elsősorban az anyagi sikert, nem mellékesen pedig a kritikait is (bár ez ebből a szempontból kevésbé fontos, viszont a bevételi mutatókat igencsak megszépítheti egy-egy dicsérő szó), de ha valami kasszát robbant, abból folytatást kell csinálni, nincs mese. Aztán, ha a folytatás is hozza az elvárt szintet, vagy az előzmény fölé licitál, akkor jöhet a harmadik menet. Majd egy újabb, megint egy újabb, aztán még egy újabb... és így tovább.
A frencsájz alapvetően jó dolog (vagy inkább annak kellene lennie), hiszen egy, már ismerős karakterrel, karakterekkel tudnak több érdekes történetet elmondani, ezzel okot adva a jellemfejlődésre, a figurák kibontakozására, és persze, amit a néző elsősorban elvár az ilyen filmektől, azaz a felhőtlen szórakozásra.
De ott van a másik véglet is: ahelyett, hogy az egyes folytatások párosítanák a kreativitást a bátor, újító szellemű ötletekkel, és ahelyett, hogy egy jól ismert receptet máshogy, vagy teljesen új formában mondanának el, inkább nem mesélnek semmi érdekeset, csak erőltetetten próbálják felmelegíteni azt, ami egyszer már bevált. Legtöbbször nagyszerű, kerek filmeket nyújtanak el rétestészta-szerűen, és egy egységes egészhez próbálnak meg olyasmit hozzáadni, mely tökéletesen meglett volna a további toldalékok nélkül is, a tanulság pedig könnyen leszűrhető az elmúlt évtizedek filmtermésének egy jókora részéből: vagyis ha van egy remek, precízen felépített sztorink, annak elejétől, egészen a végéig, mindennemű folytatása elcsépeltnek, önismétlőnek, és erőltetettnek hatna.
Persze vannak olyan ritka esetek, amikor még ez is képes jól elsülni. Máskor meg nem. De nagyon nem.

Ki hitte volna, hogy az idén, majdhogynem tíz esztendő után visszatérő szuperügynök, Jason Bourne is ennek az áldozata lesz? Mármint az utóbbi verziónak. Annak idején az első rész új színt vitt az egyre megfáradt akcióműfajba, a két folytatás pedig tovább öregbítette, ha úgy tetszik, teljesen kimaxolta a témát. Nagyon jól, ugyanis, ami Doug Liman rendező kezében gyémánttá vált, az Paul Greengrass vezényletével valóságos hivatkozási pont lett. A Bourne-rejtélyben a főhős elindul, hogy felkutassa, ki is ő valójában, A Bourne-csapdában (az évtized egyik legstílusosabb akciófilmje) szembesül tetteivel, és azzal, hogy nem futhat el előlük, nem nyerhet megváltást, A Bourne-ultimátumban (ez meg a legjobb) pedig fényt derített arra, hogyan lett az, aki. Végtelen elszántsággal és bosszúvággyal túlfűtve igyekezett végére járni az igazságnak, útja pedig számtalan robbanáson, golyó ütötte seben, törött csonton és hullán át vezetett. Végül azonban sikerült fényt deríteni múltjának összes titkára, megtudta igazi nevét, közben pedig leleplezte a szupertitkos CIA-programot, a Kőlépcsőt, majd annak utódját, megtorolta, amit meg kellett, és megbüntette azokat, akik rászolgáltak.

Tehát a trilógia egy tökéletes, kerek sztori volt, ami valóban egységes egészet alkot – A Bourne-hagyatékot most nem kell idevenni, hiszen abban egyrészt már nem Matt Damon volt a főszereplő, hanem Jeremy Renner Aaron Cross nevű ügynöke osztogatta a pofonokat, másrészt az a film inkább a harmadik rész kiegészítése, egyben utózöngéje is volt.
Evidensnek tűnik, hogy az új résznek, a Jason Bourne-nak már másról kell szólnia. Azaz nem állhat a középpontban egy újabb sötét üzelmeket folytató, korrupt CIA igazgató, nem derülhet ki, hogy van még egy szupertitkos kém-program, még egy semmitől sem visszariadó, hidegvérű gyilkológéppel, ezen kívül pedig, ami a legfontosabb, nem lehet az a sztori lényege, hogy Bourne múltjában van még valami titok, valami megoldandó, ködös rejtély, ami abba az irányba vitte, ami aztán egész életét meghatározta.
Pedig a Jason Bourne-ban a fent említett példák mindegyike megtalálható. Miután az egykori kormány-alkalmazott Nicky Parsons (Julia Stiles) meghekkeli a CIA adatbázisát, mocskos titkok derülnek ki az amerikai ügynökségekről, és a titkos kém-programokról, többek közt Bourne-ról is (Matt Damon természetesen), aki csaknem 10 éve tűnt el a célkeresztből, és a figyelő szemek elől, miután leleplezett egy sor mocskos nemzetbiztonsági titkot. A legtöbben ugyan halottnak hiszik, de mivel nem találták meg a holttestét, bizonyos körökben még mindig számolnak vele.

Jason azóta folyamatosan bujkál a világ legeldugottabb, isten háta mögötti helyein, célok nélkül bolyong, egyik napról a másikra élve, fogadásos bunyókban ver szét izmos nehézfiúkat, se dolga, se küldetése, és emiatt egyre jobban kezd kiégni, ő is tudja, hogy nem sokáig képes már folytatni ezt az életmódot. Azonban miután Nicky felkeresi Görögországban, egy csapásra vissza kell rázódnia a játékba: kiderül, hogy Bourne annak idején nem véletlenül került be a Kőlépcső programba és ami a múltját illeti, különböző ködös, sötét ténykedések vezettek oda, hogy CIA gyilkológépévé váljon. És itt kezdődnek a problémák – filmbeli, nagy meg valós szempontból is.
A Cég hajtóvadászatot indít, képbe kerül a soron következő, nem épp makulátlan CIA igazgató, Robert Dewey (Tommy Lee Jones mindig megbízható alakításában), egy új program, amiről azon kívül, hogy ez lesz az eddig legdurvább és legkeményebb, semmit sem tudunk meg, jön a legújabb, kormány-zsebből előhúzott bérgyilkos is (Vincent Cassel, akinek szerepét meglepően jól megírták, gyakorlatilag a film legösszeszedettebb karaktere), és egy fiatal, ambiciózus ügynöknő, Heather Lee (Alicia Vikander), akinek persze egyből leesik, hogy bűzlik valami.

A film tehát ezekkel a lapokkal játszik, megkapjuk a szokásos, sorozatra jellemző elemeket, tulajdonságokat, mindezzel csak az a baj, hogy láttuk már ezt korábban, nem egyszer, sőt, még jobban is. Greengrass-ék nem voltak elég bátrak, hogy egy új irányba vigyék a sorozatot, így ahelyett, hogy érdekes lenne az egész koncepció, a Jason Bourne csupán ez előző részek már bevált sémáira építkezik, olyan, mint egy best off-válogatás. Az előző részek legjobb pillanatait idézi meg, tehát vannak látványos bunyók, motoros hajsza, autós üldözés, izzadó öltönyös emberek a számítógépek előtt görnyedve, gonosz és hidegvérű CIA ügynökök. Nem utolsósorban pedig a Nagy Testvér mindig, mindent figyelő szeme, amihez a sztorit is aktualizálták.
A film témája a közösségi hálózatok körül forog, azaz a különböző kormányszervek a közösségi médián keresztül szeretnék figyelni a Föld lakóinak minden egyes lépését, a szabadság és a biztonság szembenállása kerül a cselekmény középpontjába, így hát elengedhetetlen, hogy ne hangozzon el legalább kétszer Edward Snowden neve, a Riz Ahmed alakította vezérigazgatóról is egyből tudja mindenki, hogy melyik valós személy ihlette. Azonban a forgatókönyv (aminek írásában ezúttal Tony Gilroy sem vett részt, és ezt meg is sínyli a végeredmény) nem ás bele mélyebben ezekbe a témákba, csak épp annyira boncolgatja, hogy észrevegyük a levegőben lógni, de ahhoz, hogy igazán érdekfeszítő legyen, már nem elég. És még mintha Matt Damon is csak félgőzzel akciózná végig a filmet. Unottan és faarccal verekszi át magát egyik akciójelenetből a másikba, motivációi pedig kimerülnek a jó öreg klisében, azaz a személyes bosszúban, miközben ahelyett, hogy együtt éreznénk vele (ami a trilógiában bizony nem egyszer sikerült), inkább csak az lesz a benyomásunk, hogy valójában már nincs igazi tétje ennek a játszmának.

Viszont lett volna bőven olyan felmerülő kérdés, amire lehetett volna építkezni az íróknak, hiszen megpedzegetik nem egy helyen, hogy Bourne a rengeteg viszontagság, menekülés és harc ellenére lelke mélyén még mindig hazafi, és a megfelelő eszközökkel vissza lehetne csábítani az ügynökséghez. Ebből remek lelkiismereti, illetve nagyszerű karakterkonfliktust lehetett volna kreálni, ami a film központi témája is lehetett volna, ehelyett Greengrass csak egy lehetséges folytatással kapcsolatban hinti el ezeket a morzsákat.
Ehhez jön még, hogy egyáltalán nem lehet izgulni Bourne-ért, nemcsak, mert robotszerűen verekszi, lövöldözi, meneküli végig a filmet súlytalanul, de maguk az akciók is unalmasak, néhol kuszák, sőt teljesen önismétlők. Túl korán lőtték el a görög jeleneteket is (ami határozottan a film legjobb szekvenciája), ahol Bourne az athéni kormányellenes tüntetés alatt menekül, loholó CIA ügynökökkel a nyakában, és ez pedig égő kocsikkal, Molotov-koktélokkal, őrjöngő tömeggel és pajzsot viselő rohamrendőrökkel körítve hatalmas nagy adrenalinbomba, mert ettől kezdve akció tekintetében borzalmasan leül az egész. A tempó, a koreográfia, a kamerabeállítások még mindig jók, a megvalósítás természetesen még mindig profi, ugyanakkor semmi nyoma már annak a lázadó attitűdnek, lelkesedésnek, intenzitásnak, ami belengte a második-harmadik részt, mindent csak a rutin vezérel.

A Jason Bourne nem lenne rossz film (sőt, annyira azért nem is az), ha nem akarna úton-útfélen belerúgni egy már szépen lezárt történetbe, és nem akarná kifacsarni azt a végletekig, mohón kutatva még a legutolsó csepp után is. Így csupán egy profin megrendezett, szépen prezentált rutinmunka lett, ami közelébe sincs a trilógiának (de a negyedik résznek is alig-alig), csak egy teljesen felesleges, és középszerű alkotás. Nem mondanám, hogy száz százalékig a stúdió tehető felelőssé az ügyben, de az köztudott, hogy a harmadik felvonás után sem Greengrass, sem Damon nem akart folytatást, előbbinek nem is volt konkrét ötlete, és inkább más projektek felé kacsintgatott, utóbbi pedig kijelentette, hogy túl sokszor ülték már meg ezt a lovat. Aztán ahogy teltek-múltak az évek, nagy lett a rajongók hangja is, a páros pedig előjött azzal, hogy „ha majd lesz egy jó sztorink, belevágunk”. Nyilván nem ennek a nyomásnak akartak eleget tenni, ugyanakkor az a lelkesedés, amivel nekifogtak, az a vásznon egyáltalán nem érhető tetten – mintha egyikük sem akarta volna ezt a filmet. Persze a megfáradt formula ellenére ne temessük a sorozatot: még mindig üdítő ez a realisztikus, és szikár vonulat az akciófilmek között, na meg a folytatás is be van lebegtetve, szóval ezek után ki tudja mi lesz.
De a mostani állás szerint Jason Bourne-nak ezért kár volt visszatérnie…
Olvasói vélemények
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
2. Genya  PlayStation.Community tag
2016.08.21. 23:39:00
LV1
Jók ezek a mozis cikkek, és általában egyet is értek az szerzővel, mint ebben az esetben is. Azt gondoltam folytatja a régi részek ritmusát hangulatát, de sajnos közel sem. Az egy centiről mutatott kamera rángatós jelentek, pedig még inkább zavartak.
1. JINBOBEK  PlayStation.Community tag
2016.08.20. 19:10:27
LV11
Én azért kíváncsi vagyok rá!
Mindig legyen egy "B" terv!
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
FATE/EXTELLA: THE UMBRAL STAR (PS4, PSV)
2017.03.26. 19:45 PSC egyperces
0 hozzászólás
Szerző: martin
A jó és boldog házasság titka... a többnejűség.
Hue (PS4, PSV, PSN)
2017.03.26. 10:25 PlayStation Network
0 hozzászólás
Szerző: MolonLave
Felnőtt színező.
Vertical Drop Heroes HD (PS4, PSV, PSN)
2017.03.26. 10:19 PlayStation Network
0 hozzászólás
Pottyantós.
STEINS;GATE 0 (PS4, PSV)
2017.03.23. 22:07 Játékteszt
7 hozzászólás
Szerző: eszg_
Utazz az időben, változtasd meg a jövőt...és viseld a következményeket.
Mother Russia Bleeds (PS4, PSN)
2017.03.23. 08:00 PlayStation Network
11 hozzászólás
Szerző: MolonLave
Csak még egy löketet, tesa!
TORMENT: TIDES OF NUMENERA (PLAYSTATION 4)
2017.03.22. 11:49 Játékteszt
16 hozzászólás
Szerző: MolonLave
Nehéz istennek lenni.
PSC PODCAST - Cool-Túra special #1
2017.03.22. 11:31 Podcast
42 hozzászólás
Az átkozott Vin Diesel, meg a többiek...
NiER: AUTOMATA (PLAYSTATION 4)
2017.03.20. 20:08 Játékteszt
30 hozzászólás
Szerző: Chester013
Dicsőség az emberiségnek!
2064: Read Only Memories (PS4, PSN)
2017.03.20. 14:37 PlayStation Network
2 hozzászólás
Szerző: GrayFox
Egy új cyberpunk kaland.
Feist (PlayStation 4, PSN)
2017.03.20. 14:08 PlayStation Network
2 hozzászólás
Szerző: ColdHand
Ha a Limbo-nak és a Dark Souls-nak gyereke lenne...