PlayStation.Community

2016.08.04. 22:00 Cool-Túra
18 hozzászólás
Szerző: VictorVance
Értékeld a cikket!
A végtelenbe, és tovább.

A Star Trek brand úgy vonult be annak idején a köztudatba, mint a szemüveges, pattanásos, a gyengébbik nemnél kevés sikert arató informatikushallgatók és/vagy anyu-apu házának padlásán lakó kalandvágyó kockák kedvence, akik lefekvés előtt titkon azért imádkoztak, hogy az Enterprise csillaghajó őket is elvigye egy határtalan kozmikus kalandra, a végtelen világűrbe. Ennek ellenére kevés keményvonalas rajongó bokszolt elégedetten a levegőbe, mikor 2009-ben megint nagyvászon üdvözölhettük a jól ismert legénységet, fiatalabb formájában, megújulva, egy reboot kíséretében, ami teljesen modernizálta az egész Star Trek univerzumot, ugyanakkor az eredeti sorozatok/mozifilmek szellemiségét már kevésbé őrizte meg. A popcornzabáló, könnyed sci-fi akcióra éhező közönség elégedett volt, és a kritikusok is elismerték J. J. Abrams dinamikus, hajmeresztő tempójú rendezését (ahogy a Sötétségben című folytatás is szép eredményeket ért el), ugyanakkor az ősfanok tajtékzottak, hogy kedvencüket ilyen, számukra méltatlan módon adaptálták vászonra. Egyébként nem lehet azt mondani, hogy nincs igazuk: csakhogy, egyrészt ezek a rajongók egy nagyon szűk réteget képviselnek, másrészt ma már kevésbé lehet eladni a klasszikus Star Trek-formulát, mint annak idején. Egyszóval, ha anyagi sikert akarsz (márpedig 100-200 millió dolláros költségvetésekkel ez minden felülíró cél), akkor elsősorban a szélesebb közönséget kell meghódítanod, akik lehet, hogy nem több perces, éles párbeszédekkel tarkított fejtegetéseket, vagy filozofálásokat várnak, vagy diplomáciai eszmefuttatásokat két ellenséges faj között, inkább egy robbanással, lövöldözéssel, űrcsatával, és tömény CGI-vel teli produkcióra váltanak jegyet. Ezt, a különböző Star Trek tévésorozatokra jellemző eszmeiséget, ha úgy tetszik monotonitást (lehet ez nem megfelelő szó rá, hiszen mindig is érdekes témákat feszegettek ezek a történetek) packázás nélkül levetkőzte, és bár mondhatjuk, hogy „ez a Star Trek már nem az a Star Trek”, a reboot két epizódja (különösen az első) minőségi filmek, azaz, ha úgy tetszik, a tökéletes blockbusterek mintapéldányai.

Mégis, a franchise legújabb darabja, a Mindenen túl könnyen válhat majd még azoknak az egyik kedvencévé is, akik eddig nem igazán voltak oda a rebootért. Idén töltötte be 50. életévét a Star Trek, ennek köszönhetően semmit sem szerettek volna a véletlenre bízni, ezért, miközben megmaradtak az előző két film irányvonalánál, kicsit megpróbáltak visszakanyarodni az eredeti sorozat alkotójának, Gene Roddenberry-nek az elképzeléseihez is. Mint az már régóta ismeretes, J. J. Abrams dobbantott a rendezői székből, hogy megrendezhesse Az ébredő Erőt, helyére a Halálos iramban-filmekből bombasikert varázsoló Justin Lin ült, akivel kapcsolatban eleinte mindenki szkeptikus volt, a kész végeredményt látva azonban örömmel konstatálhatjuk, hogy tévedtünk. Meglepő, mennyire sikerült elkapnia a tempót, ő, aki eddig fejet repesztő akciójeleneteiről volt ismert, most mégis kissé lassabb, emberközelibb mederbe terelte a cselekményt, és a karaktereket, Simon Pegg (természetesen Scotty-t megint ő alakítja a filmben) forgatókönyvével, aki az előző két film hideg, sötét hangulatától eltérően itt humoros ízt is adott a történetnek, emellett pedig azt helyezte előtérbe, melytől annak idején a Star Trek Star Trek volt. A Mindenen túl egy igazi sci-fi kaland, tele felfedezéssel, az ismeretlen feltérképezésével, barátsággal, ami összetartja a legénységet, nem utolsósorban pedig kidolgozott karakterekkel, akik között ismét remekül működik a dinamika. Megint nem azon van a hangsúlyt, amit tesznek, hanem azon, amit képviselnek. A főbb szereplőknek ismét megvannak a maguk dilemmái, ugyan kissé sajnálatos, hogy Kirk (Chris Pine), és Spock (Zachary Quinto) ezúttal külön utakon járnak, és alig van közös jelenetük, másrészt meglepő, mennyire jót tett a filmnek ez a kettéválasztás.
Mindkettejük a kilépést fontolgatja, mivel megkérdőjeleződött számukra a biztosnak hitt jövő a Föderáció berkein belül, azonban, mikor ismét beüt a baj, újra fel kell ismerjék, hogy mi az ő feladatuk, és rendeltetésük az életben. Egy ügyes csellel tőrbe csalják a legénységet, az Enterprise hajót darabjaira rombolják, az életben maradtak pedig egy elszigetelt bolygón érnek földet, ahonnan szinte lehetetlen a szökés. Kirk kapitány a megmaradt Csillagflotta-tagokkal a fogságba esettek után kutat, miközben a rájuk vadászó idegen zsarnok, Krall (Idris Elba) ördögi tervet eszel ki, hogy nem csak őket, de az egész Föderációt elpusztíthassa, egy régen elszenvedett, rejtélyes sérelem miatt. Így a legénység magára van utalva: nem tudnak kommunikálni a külvilággal, egymással is csak nehezen, tehát mindennél fontosabb, hogy egy csapattá kovácsolódva gyűrjék le a rájuk leselkedő fenyegetést.
Itt jön képbe a karakterek közti erőteljes dinamika, amely miatt úgy érezzük, már nem is külön emberekről van szó, hanem egy családról, egy valódi közösségről, mely együtt, összefogva néz szembe az ismeretlennel. Ennél fogva pedig mindenkinek meg van a saját helye, és viszonya a többiekhez, így lesz a Mindenen túl egy esszenciális, ízig-vérig Star Trek-film, ami nem áldozza fel a franchise valódi, halhatatlan szellemiségét a látvány, és a speciális trükkökkel teletömött akciójelenetek oltárán. Pedig jól lehet, a név témájához hű hangvétel mellett ez a kettő is a helyén van. Ahogy az előző két felvonás, úgy a reboot harmadik része is gyönyörű, az utolsó ráköltött cent is meglátszik rajta, kezdve az Enterprise hajó mindig, és bárhol felismerhető megjelenésétől kezdve, a Yorktown űrállomás szinte már szédítő kinézetén át a rengeteg kisebb-nagyobb díszletig. Az akciójelenetre pedig egy halk szavunk sem lehet, Lin eddig is számtalanszor tanúbizonyságot adott arról, hogy tud adrenalin pumpáló, intenzív akciószekvenciákat rendezni, azonban a Mindenen túl esetében ezek sosem tolakodó, vagy túltolt megoldások, minden a helyén van, ott, és amikor lennie kell.

Fura ezt leírni, de annak ellenére, hogy Justin Lin nevének felmerülése után mindenki a legrosszabbat sejtette, azt kell mondanunk, hogy kifejezetten jól, sőt, szinte tökéletesen megoldotta a rászabott feladatot. Annak idején, még a reboot első epizódja előtt J. J. Abrams egyáltalán nem volt Star Trek rajongó, inkább nagy riválisába, a Star Wars-ba volt beleszerelmesedve, és ez, ha nem is teljes mértékben, de egy hangyányit meg is határozta az ő két filmjét a franchise-ban. Még ha jók is voltak, valóban badarság lenne azt állítani róluk, hogy sokat megőrizték volna a Star Trek eredeti szellemiségéből. Azonban Lin más: pontosan tudta, hogy mit követel meg tőle ez a téma, és hogy milyen eszközökhöz kell nyúlnia ahhoz, hogy ne csak a nyári blockbusterre kiéhező közönség elvárásait, de a Star Trek igazi rajongóinak igényeit is kielégítse. Bár sikerülhetett volna jobban is, hiszen a filmnek gyakorlatilag egyetlen olyan monumentuma sincs, ami akár a megtekintése után hónapokkal felidézhető lehetne, és három epizód után bizton kilehet jelenteni, hogy az előzmény John Harrison-ja egy üdítő kivétel volt, ami a főgonoszokat illeti, mert Idris Elba a következő, akinek, színészi tehetsége ellenére egy olyan gazembert kell eljátszania, aki híján van a legkisebb egyediségnek is és teljesen kőkorszaki sablonokra épül – ráadásul ködös múltjának nagy kérdését (ami igazán kiemelhette volna őt a középszerűség posványából) túl sokára válaszolja meg a forgatókönyv, ami több kérdést, és logikai buktatót vet fel, mint egyértelmű választ.

A Mindenen túlnak ugyan megvannak a maga hibái, a szenvedélyt, és a lelkesedést viszont, amivel készült, nem lehet tőle elvitatni. Mind Justin Lin, mind Simon Pegg gyerekkoruk óta Star Trek fanok, ezen a sorozaton nőttek fel, szeretetük, odaadásuk, és tiszteletük a franchise felé pedig a film minden egyes képkockáján tetten érhető. Az aggodalmaskodók tehát megnyugodhatnak: illően ünnepelték meg az 50. évfordulót, a produkciót akár még az idei nyár egyik legnagyobb meglepetésének is könnyen nevezhetnénk. Valódi szívvel-lélekkel elkészített film, rajongóktól, rajongóknak.
Olvasói vélemények
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
18. ATW  PlayStation.Community tag
2016.08.09. 10:09:32
LV1
Nem gondoltam volna, hogy a legjobb Beyond kritikát pont itt olvasom. Méltó a mozihoz, GRATU!
2016.08.05. 23:50:54
LV2
Nem egy nagy film,elözö kettö jobb volt.nem vagyok fan.nekem már kicsit eröltetett a humora.
16. NEXUS0001  PlayStation.Community tag
2016.08.05. 15:56:58
LV7
A cikk nagyon jó lett.
Igen, ez sajna olyan film, amit tekintve, hogy nem ér el egy bizonyos szintet a fanyalgók, önjelölt kritikusok ízekre fognak szedni. Teljesen jogosan, ahogy anno pl. a Prometheust is.

De amíg az új sorozat előző két filmje mondott valamit nekem, ami miatt BD-n is megvettem az első részt, vagy a másodikat többször is megnéztem. Ennél ez biztos nem fog előfordulni, és ez így jó, ezt tegyék meg a trekkik.

Sajna itt Chris Pine-től ilyen játékot nem láttunk, fa arccal depizte végig a filmet:
https://www.youtube.com/watch?v=LwJhJV5yipo
Csak tudnám mit jelent ez a szmájli: 3D !?
15. JediEco  Szerkesztő
2016.08.05. 13:11:49
LV3
Válasz 14. Hpeti00 üzenetére:
Így van! :) Telitalálat! :D
"Néha tanácstalan vagyok, mint egy kisközség!"
14. Hpeti00  PlayStation.Community tag
2016.08.05. 12:35:12
LV2
Válasz 12. JediEco üzenetére:
De tudom hogy valójában ezt akartad hallani :D https://www.youtube.com/watch?v=lsV500W4BHU
Horus Rising
13. Hpeti00  PlayStation.Community tag
2016.08.05. 12:33:39
LV2
12. JediEco  Szerkesztő
2016.08.05. 12:10:04
LV3
Válasz 11. JediEco üzenetére:
Vagy ezt :D :D http://www.youtube.com/watch?v=dQw4w9WgXcQ
"Néha tanácstalan vagyok, mint egy kisközség!"
11. JediEco  Szerkesztő
2016.08.05. 12:09:35
LV3
Ti milyen zenét választottatok volna az idegenek kinyírásához, ha ott vagytok az Enterprise-on?
Én ezt :D : http://www.youtube.com/watch?v=XgUB3lF9IQA
"Néha tanácstalan vagyok, mint egy kisközség!"
10. JediEco  Szerkesztő
2016.08.05. 12:00:37
LV3
Válasz 8. VictorVance üzenetére:
Nemtom, valamiért onnan nem maradt meg. :) De itt szétröhögtem magam. :D
"Néha tanácstalan vagyok, mint egy kisközség!"
9. Hpeti00  PlayStation.Community tag
2016.08.05. 11:59:10
LV2
+1
Válasz 8. VictorVance üzenetére:
A rebootolt ST is ezzel a számmal kezdődött :) Azért vigyorgott annyira Kirk hogy jó választás :)
Horus Rising
8. VictorVance  Szerkesztő
2016.08.05. 11:56:01
LV18
Válasz 7. JediEco üzenetére:
De azt is a Támad a Mars!-ból lopták :DD
Örülünk?
7. JediEco  Szerkesztő
2016.08.05. 11:44:16
LV3
Válasz 1. martin üzenetére:
"gyakorlatilag egyetlen olyan monumentuma sincs, ami akár a megtekintése után hónapokkal felidézhető lehetne" - egyet kell értenem Martinnal, mert pl. a Sabotage-os jelenetet én még évekig emlegetni fogom. :)

Amúgy viszont jó a cikk! Köszi. ;)
"Néha tanácstalan vagyok, mint egy kisközség!"
6. TCr64EU  Choose life
2016.08.05. 08:32:01
LV22
Nagyon jó volt, érdemes volt moziban megnézni.
Bár a történet szempontjából eddig szvsz a leggyengébb ST evör, de a látvány és az akció bőven kárpótolt, ügyes megoldások voltak benne.
"Mert a kamion a miénk és el akarunk menni vele!"
5. Matichku  PlayStation.Community tag
2016.08.05. 03:45:36
LV14
Válasz 1. martin üzenetére:
Az ùj trilógia minden filmjében nagyon komolyan viseltetnek a régiek felé. Látszik rajongók a készítők.
Nagyon tetszik ez nekem.
Nil Satis Nisi Optimum
4. Matichku  PlayStation.Community tag
2016.08.05. 03:40:10
LV14
Elolvasva az írásod nagyon hasonlóan láttuk. :)
Remek film lett.
Nil Satis Nisi Optimum
3. Onimushaman  Szerkesztő
2016.08.04. 22:18:57
LV24
Star Trek témában van egy 50 éves lemaradásom. Ezt az új trilógiát egyszer bepótolom.
señor
2. martin  Főszerkesztő
2016.08.04. 22:06:42
LV27
...ja és nagyon jó cikk.
Ezt most kimondtam, vagy csak gondoltam?
1. martin  Főszerkesztő
2016.08.04. 22:06:07
LV27
+2
"a filmnek gyakorlatilag egyetlen olyan monumentuma sincs, ami akár a megtekintése után hónapokkal felidézhető lehetne"

Nem vagyok Star Trek fan, sőt, nem is szeretem a világot, de vannak benne jó dolgok. Amikor ebben a filmben előveszi a régi fényképet, amikor szó van róla, hogy meghalt az öreg, az szerintem egy sokáig emlékezős jelenet. Azt nagyon szépen odatették Nimoy emlékére, ugyebár 2015 februárjában ment el..
Ezt most kimondtam, vagy csak gondoltam?
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
Trüberbrook (PS4, PSN)
2019.12.14. 11:02 PlayStation Network
0 hozzászólás
Szerző: VictorVance
Das Geheimnis von Twin Peaks. Vagy valami ilyesmi…
Narcos: Rise of the Cartels (PS4, PSN)
2019.12.13. 12:37 PlayStation Network
1 hozzászólás
Szerző: HTB
A csikó lát.
Outer Wilds (PS4, PSN)
2019.12.12. 11:41 PlayStation Network
0 hozzászólás
Szerző: MolonLave
Az élet, a világmindenség, meg minden.
Megalith (PS4, PSVR, PSN)
2019.12.11. 21:38 PlayStation Network
2 hozzászólás
Szerző: Angyalkus
Halálosztó fagyi.
THE OUTER WORLDS (PLAYSTATION 4)
2019.12.09. 19:02 Játékteszt
21 hozzászólás
Szerző: MolonLave
A lelkem (és a testem, meg úgy mindenem) a vállalatot illeti meg.
Yakuza 4 Remastered (PS4, PSN)
2019.12.09. 11:59 Kedvcsináló
2 hozzászólás
Szerző: GrayFox
A négyfejű sárkány.
Door Kickers: Action Squad (PS4, PSN)
2019.12.06. 12:18 PlayStation Network
1 hozzászólás
Szerző: Onimushaman
Szolgálunk és rád rúgjuk az ajtót!
Paper Dolls Original (PS4, PSN)
2019.12.04. 18:36 PlayStation Network
15 hozzászólás
Szerző: Petunia
Rettegés a Csing-dinasztia korából.
Woodle Tree Adventures Deluxe (PS4, PSN)
2019.12.04. 18:26 PlayStation Network
0 hozzászólás
Szerző: B_Renato97
Melyik a legkisebb favicc? A fűrészpor...
TERMINATOR: RESISTANCE (PLAYSTATION 4)
2019.12.02. 14:09 Játékteszt
12 hozzászólás
Szerző: VictorVance
Trashminátor.