PlayStation.Community

2016.08.02. 08:47 PlayStation Network
6 hozzászólás
Szerző: PSti
Értékeld a cikket!
Szebb új világ?

Axióma - Az axióma olyan kiindulási feltételt jelent (például a filozófia ágaiban, vagy a matematikában), amit adottnak veszünk az érvelések során. Az axióma különféle okok miatt nem megkérdőjelezhető, megállapított alaptény, alapigazság.
A szó etimológiája: a latin axioma a görög axióma (άξίωμα) szóból keletkezett, amely szó szerint valami értékeset jelent, az axioun értékesnek tartani igéből, az axios érték, értékes szavakból; rokona a görög agein súlyt mérni, nyomni, hajtani igének (amelyből az angol agent (tényező, ágens, ügynök, stb.) szó is származik).


Azt hiszem, mindenkinek van legalább egy olyan ismerőse, aki várja a jövőt. Nem arra gondolok, hogy legyen tél és hideg, hanem arra, amikor a technika már olyan szinten lesz, hogy PS9-et teleportálunk az otthonunkba és nem "olaszba" megyünk nyaralni, hanem a Marsra, mindezt olyan természetességgel és könnyedséggel, mint manapság egy kiló kenyeret venni a sarki boltban. A PS4-es Soul Axiom is ebben a jövőben játszódik...
...ahol hősünk egy nagy zuhanás után egy hajón tér magához, ahol rögtön bele is nyúl a 220-ba. Ennek hatására feléled a vitorlás, és már indulhatnánk is tovább, de sajnos megjelenik a harcos madárember, majd a fregatt lezuhan.
Zavarosan hangzik? Teljesen az, de ilyen a Soul Axiom. Kicsit olyan "művészi", a jó értelemben. Egy kalandjátéknál nem baj, ha nem tudjuk a feladatot, vagy az alapsztorit, majd út közben elmesélik nekünk... remélhetőleg.

És, hogy mit is kell csinálni? Menni előre addig, amíg jön a következő pálya. Később pedig hullákat keresni, hogy azok memóriáját megismerhessük. Ugyan egy hang ez elején néha belesusog a fülünkbe, de érdemlegesen nem segít. Az egyik helyen megérkeztem egy misére(?), ahol a hang rögtön közölte, hogy ne hallgassak a papra(?), de ha akartam volna se tudtam, mert megjelent a harci-madár(?), kinyírta a papot, majd felült a templom(?) tetejére. Aztán odamentem a hullához, mert ott vonaglott, de hiába, mert az feltámadt(?) és mondott valamit, majd eltűnt. Nos, nem lettem okosabb. Nem gond, mert a pap mögött megjelent a kijárat!
Szóval ilyesmiket kell elképzelni. Elég elvont? Igen. Megtudunk bármit is? Nem. Semmit se értünk? Igen.
A sétálás közben kis logikai feladatokat kapunk. Azért kicsi, mert ugyan gondolkodni kell, de a továbbjutás előbb-utóbb úgy is sikerül, ha mindent megnézünk, vagy össze-vissza fogdosunk. Ugyanis, ha egy olyan tárgy mellé állunk, amivel csinálhatunk valamit, akkor azt a játék jelzi.
Hogy ne csak tárgyak felvétele és használata legyen, kapunk négyféle szuperképességet. Az elsővel kék dolgokat rakhatunk össze vagy szedhetünk szét. A másodikkal zöld cuccokat indíthatunk el, majd képesek leszünk ezeket megállítani-visszajátszani. A harmadikkal narancssárga falat/cuccokat tudunk lőni, a negyedikkel pedig a lila energiát irányíthatjuk át.

A rejtvények elég érdekesek. Sok a kíváncsiságra alapoz. Például az egyik pályán ott figyelt négy ágyú, amit a zöld képességgel be lehetett tölteni, majd lőni. Látszólag semmi értelme nem volt ezt megcsinálni, de miért ne? És mint később kiderült, nem volt hülyeség lövöldözni. Viszont megint csak azt tudom mondani, mint a lovagos cuccnál, hogy ha egy feladatra rögtön rájössz, akkor sima ügy a játék, ugyanakkor ha valami nem egyértelmű, az bizony komoly fejtörést (vagy Youtube keresést) is okozhat.

Alapból 4 darab pályán kell eljutni a HUB-nak nevezett elosztóhoz, ahonnan további 3x4 pályát gondolkodhatunk végig. Nekem ez szintenként átlagosan másfél-, két-, néha három órát jelentett, de a feladat persze egyre nehezebb és nehezebb a vége felé. Szerencsére egyszerre megkapunk négy lehetséges szintet, tehát később visszatérhetünk a helyszínre és elkezdhetjük elölről, ha valami nem megy elsőre. A Soul Axiom ugyanis csak a pálya teljesítése után ment, tehát ajánlott nem félbehagyni egy szintet sem, mivel akkor ismételhetünk.

A HUB 12 pályáján néha (a jobbaknak mindig) láthattunk hibás memória-részleteket. Az utolsó, lila erőnk begyűjtése után vissza kell menni a hibás memóriákhoz, mert extra pályákat rejtenek. Ezek persze nem olyan nagyok és hosszúak, mint az alapok, de azért lehet rajtuk agyalni. Szerencsére a Soul Axiom nem szemétkedik, mert ugyan vissza kell térni a korábbi pályákra, viszont az ottani rejtvényeket megoldja helyettünk, hogy azokat már ne kelljen újra kitalálni.
Ezen kívül gyűjthetünk majmokat és szemeket. Az állatok a történethez raknak hozzá, a szemek pedig fontos okosságokat tárnak elénk. Szerencsére tökéletes a játék olyan értelemben, hogy bármikor visszamehetünk a pályákra keresgélni, vagy ha esetleg tetszett egy szint, akkor újrajátszhatjuk azt.

Grafikailag felemás az élmény. Az FPS része szerintem rendben (nyilván nem Uncharted), de nem is PS2 szint. Viszont sosincs ismétlődés, egyik pálya sem ugyanolyan, mint a másik, végtelenül kreatívak voltak a fejlesztők. Mindegyik olyan, mintha egy teljesen más játékba csöppennénk. Hogy csak párat említsek, kapunk pl. kastélyt, jégbarlangot, űrhajót, szigetet, kollégiumot, templomot, és még vagy tízet. A változatosság első osztályú!
Ami viszont sajnos már gáz, az az átvezetők. Nem a játék motorját használják, hanem valami előre renderelt videókat - és ennek most pozitívnak kéne lennie, hiszen nyugodtan készíthettek volna egy fantasztikus mozit, amit felvesznek .mp4-be és mi meg nézzük, de nem. Ez a része a játéknak sajnos kifejezetten ronda lett, csúnyább mint az FPS szegmens.

Sztori is felemás. Az alap nem rossz, ugyanakkor a végére egy elég sablon dolgot hoztak ki. Annyira nem bánom, mert itt a rejtvényekkel bőven elleszünk, a kerettörténet az extra. Persze örülnék egy jó thrillernek, viszont sajnos a beharangozott izgalmakat nem kaptam meg. Mindenesetre három befejezést kapunk, szóval próbálkoztak az írok, de akkor sem csillagos ötös, hanem csak négyes.

A zene és a hangulat mindenesetre nagyon kellemes! Kicsit misztikus, de eléri, hogy érdeklejen a történet, legalábbis azoknál, akik fogékonyak a sci-fire. A zenére visszatérve volt, amikor a menüt vagy a HUB-ot simán otthagytam háttérnek, mert annyira megtetszett. Főleg instrumentális számok, kevés női hanggal. Olyan Lisa Gerrard-os.
Az apróbb hibák közül kettő igencsak bosszantó. Az első: a program nem menti el a beállításokat. Pár dolgot változtathatunk, például a guggolást nyomva kell tartani, vagy ki-be kapcsolni, semmi extra. Sajnos hiába választjuk ki a megfelelőket, a játék a következő indulásra nem emlékszik rá. Ez ugyan lehet, hogy direkt került bele, mert valamennyire illik a Soul Axiom hangulatához, bár kétlem. (Amúgy leteszteltem, a lényeg az, hogy a célkeresztet nem szabad kikapcsolni, akkor megjegyzi a többi beállítást.) A másik csak elsőre zavart, de a töltés olyan, mintha csonttá fagyna a PS4. Egy fehér csík megy balról jobbra egy mozgó háttér előtt, és aztán megáll minden. Lemerevedik a képernyő és pár másodperc szünet után mégis bejön a pálya. Zavaró.
A végére egy harmadik hiba is megjelent, viszont ez kijavította az elsőt. Az egyik extra pályán lefagyott vagy 20x, de utána megjegyezte a beállításaimat. Érthetetlen! Ez a múzeumos extra pályája, ami időre megy, mivel üldöz minket valaki. A hiba akkor jelentkezik, ha egy bizonyos helyen nem ugrunk. Ha csak rohanunk, akkor beleesünk a fekete semmibe. A zene ilyenkor megy tovább, a játék nem veszi észre, hogy meghaltunk, újratöltés nincs, a gombok nem működnek. Hasonló módon, az üldöző elől félreállva, az egyik helyen az simán elmegy mellettünk. Szintén fekete képernyő, semmit nem tudunk csinálni. Utolsóként akkor is megkapjuk a fekete halált, ha 3x vagy 5x meghalunk a pályán, valahogy a Soul Axiom azt se tudta lekezelni. A többi pályán ilyet nem tapasztaltam, de ez itt ultra gáz.

Martin híre 15 órát mondott a teljes játékra, nekem ez alaphangon a duplája volt még úgy is, hogy kettő helyen elakadtam és Youtube-on kellett érdeklődnöm a megoldásról. Szóval ilyen 30 óra simán, bár akár több is lehet. Pár szinten rögtön láttam a továbbjutást, viszont azon a kettőn (amúgy a Farkaskastély és a Jégverem) csak pislogtam.
Szóval, aki szereti a kihívást és a hosszú kalandokat, az itt jó lóra tesz. A fent hibákat leszámítva nekem tetszett a game, a nagy része ötletes, érdekes és változatos. Talán az elvontsága vagy a sci-fi mivolta eltántoríthat valakit, de aki szereti a tudományos fantasztikumot, az szerintem nem csalódik!

Fejlesztő: Wales Interactive
Megjelenés: 2016.07.06.
Ár: 20 USD / 16 GBP / 6.000 Ft
Játékosok száma: 1
Kép: 1080p
Hang: Dolby Digital 2.0
Demo: Nincs
3D támogatás: Nincs
Move támogatás: Nincs
Méret: 2920MB
Képgaléria
Olvasói vélemények
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
6. PSti  PlayStation.Community tag
2017.04.09. 10:11:03
LV5
Az új pontozási rendszerben ez a játék:

Öt csillag: "Színarany"

http://playstationcommunity.hu/info/8
5. PSti  PlayStation.Community tag
2016.08.02. 19:09:44
LV5
Válasz 4. martin üzenetére:
Teljesen. Végre valami egyediség! A Soul Axiom aztán tuti nem tucat játék.
4. martin  Főszerkesztő
2016.08.02. 18:19:23
LV27
Na ez nagyon súlyosnak tűnik.
Ezt most kimondtam, vagy csak gondoltam?
3. PSti  PlayStation.Community tag
2016.08.02. 13:04:58
LV5
Ha valakit érdekel, itt a teljes végigjátszás Youtube-on: https://www.youtube.com/playlist?list=PLwBMnv[...]
2. PSti  PlayStation.Community tag
2016.08.02. 13:04:31
LV5
Válasz 1. LaXiKa_hun üzenetére:
Igazán nincs mit, remélem majd tetszik!
1. LaXiKa_hun  PlayStation.Community tag
2016.08.02. 12:20:40
LV9
nagyon érdekes játék. köszi a tesztet felírom az eygszer beszerzendő listámra.
PSN ID: LaXiKa_hun
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
Mozi - Volt egyszer egy... Hollywood
2019.08.20. 12:31 Cool-Túra
18 hozzászólás
Szerző: VictorVance
Hollywoodi (rém)álom.
Everybody's Golf VR (PS4, PSVR, PSN)
2019.08.20. 12:19 PlayStation Network
4 hozzászólás
Szerző: DrZaius
Akkor sem megyek ki a szabadba golfozni!
Blast Zone! Tournament (PS4, PSN)
2019.08.16. 09:15 PlayStation Network
3 hozzászólás
Szerző: GrayFox
A lemásolt házifeladat esete.
Songbird Symphony (PS4, PSN)
2019.08.15. 12:01 PlayStation Network
1 hozzászólás
Szerző: MolonLave
"Hajnalonta engemet / gerle-galamb költöget"
Mozi - Halálos iramban: Hobbs & Shaw
2019.08.15. 11:48 Cool-Túra
6 hozzászólás
Szerző: VictorVance
A macsó kopasz bácsik visszatértek.
Attack of the Earthlings (PS4, PSN)
2019.08.14. 11:30 PlayStation Network
0 hozzászólás
Szerző: HTB
A vadkapitalizmus túlkapásai.
Wolfenstein: Cyberpilot (PS4, PSVR, PSN)
2019.08.12. 20:19 PlayStation Network
14 hozzászólás
Szerző: MolonLave
Cyber-langweilig.
Etherborn (PS4, PSN)
2019.08.11. 23:41 PSC egyperces
0 hozzászólás
Szerző: MolonLave
Délutáni fejtörő.
Toki (PS4, PSN)
2019.08.10. 20:07 PlayStation Network
6 hozzászólás
Szerző: Bandage_520
Retro majomkodás.
Képregény - Megtorló: Végszó
2019.08.09. 19:00 Cool-Túra
6 hozzászólás
Szerző: VictorVance
Egy utolsó megtorlás.