PlayStation.Community

2016.07.29. 09:46 PlayStation Network
4 hozzászólás
Szerző: MolonLave
Értékeld a cikket!
A hosszú menetelés.

(A cikk a pár hónappal ezelőtt megjelent The Banner Saga, valamint a frissen kapható The Banner Saga 2 c. játékokról készült.)

Elengedve a sokat használt orkok-tündék-törpök sémát, a Stoic az alulreprezentált, de annál izgalmasabb viking mítoszvilágot és hangulatot választotta játéka alapjául. A The Banner Saga egy olyan világba repít minket, ahol jelenleg béke honol. Hosszú harcok után az emberek és az óriási, szarvas Varlok összefogtak egy közös ellenség, a Dredge ellen. Ma már az istenek – akármennyire is hihetetlen – halottak, míg a fegyveres konfliktusok alábbhagytak: csak a megszokott, elhagyhatatlan ellenségeskedés őrzi még a múlt viszályainak emlékét. Egy nap azonban a Nap megáll az égen, és újra megjelenik a kegyelmet nem ismerő Dredge…

A durva, komor és zord történet két szálon bontakozik ki, kezdetben más-más szeletét bemutatva ennek az ismeretlen világnak. Egyrészt Hakon, a Varl trónörökös indul kíséretével haza, másrészt pedig Rook, egy önakaratán kívül vezetővé váló falubéli próbálja életben tartani klánját és egyetlen lányát. A klánok mind saját lobogót birtokolnak, amelybe beleszövik történetüket. Ha két klán egyesül, összevarrják zászlaikat is. A The Banner Saga erre az állandó haladásra, a letelepedés teljes hiányára épít.
Csoportjaink folyamatosan mozgásban vannak, és vezérükként állandó döntéshozatalra kényszerülünk. A folyamatos menedzselés terhe nagyon izgalmassá és dinamikussá teszi a játékmenetet. Minél nagyobb a sereg, annál több ételt is fogyaszt minden eltelt nappal; azonban az erőltetett menetelés csökkenti a harci morált, ami visszaüthet az összetűzések során. A síkban ábrázolt vonulás gyönyörű, kézzel rajzolt tájakon vezet keresztül minket, amit Austin Wintory elbűvölő zenéje tovább fokoz. A vándorlás ábrázolása gyakorlatilag olyan, mintha a már említett lobogón haladnánk végig, megteremtve a hímzett történelem és mítosz alapját.

Folyamatos lehetőségekkel szór meg a játék, így a hosszú út eseményekben gazdag. A legapróbb, legegyszerűbb döntések messzemenő következményekkel járhatnak. Ha valakit jószívűen befogadunk, lehet, hogy megjutalmaz minket; de az is lehet, hogy az éj leple alatt kifoszt. A főhősök is könnyen veszhetnek oda, ha nem gondolunk a következményekre. Általában több, mint két lehetőség közül választhatunk, tovább bonyolítva a helyzetet. De ez ad súlyt a döntéseinknek, ami roppant izgalmassá teszi az utat. Együtt kell élni mindennel, amit teszünk, viselni mindent, amit eredményez. Sajnos ezeken a helyzeteken kívül a haladás valamennyire passzív, és ha egy állomáson nem pótoltuk ellátmányainkat, akkor például tehetetlenül lehetünk szemtanúi társaink csoportos éhen halásának.

A táborozás pihenésnek és vásárlásnak ad helyet, amivel pótolhatjuk készleteinket, vagy felszerelhetjük hőseinket különféle kiegészítőkkel, amelyeket szintén a Saga egyedi mítoszvilága ihletett. Ha egy szituációt nem oldhatunk meg békésen, akkor a játék egy taktikai küzdelemmé válik. Gyakran a karavánunk létszáma is meghatározhatja, hogy mekkora ellenséges haddal kell megküzdenünk.

Bár a harc rendesen ki lett dolgozva, és számos taktikának nyújt helyet, nem feltétlenül követeli ezt meg a játékostól. A négyzetrácsosra osztott terepen felváltva következnek saját egységeink és az ellenséges harcosok. Az animáció természetesen itt is gyönyörű és olyan, mintha egy népmese elevenedne meg. Talán a harcrendszer legegyedibb eleme, hogy az egységek támadási ereje és az élete egy és ugyanaz: minél közelebb áll az elmúláshoz, annál gyengébbet is üt, ami csavar egyet a jól bevált képleten. A sokadik összetűzés azonban kissé felületesnek tűnhet: sokszor minél előbb túl akartam esni rajta, hogy folytatódhasson a kaland.

A The Banner Saga egy eszméletlenül érett és kidolgozott fantasy történet, valós kérdésekkel és témákkal. Az ismeretlen gonosz mellett az „ember embernek farkasa” ugyanannyira megvalósul, létrehozva egy művészi pontossággal összerakott, fantasztikusan megírt felnőtt történetet. Bár a sikeres Kickstarter projekt csak az első részre terjedt ki, a nyitva hagyott befejezés és a pozitív fogadtatás megkövetelte a várva-várt folytatást…
A The Banner Saga 2 onnan folytatja a történetet, ahol az első rész befejezte, lehetővé téve a mentés folytatását is. Minden döntés következménye és nyoma átörökíthető a második részre, valódi folytonosságot teremtve.

A folytatás gyakorlatilag minden szempontból túltesz elődjén. A karakterek, a történet, a tájak, a zene és a hangulat továbbra is kiemelkedő, míg a harcrendszer színesebb és pörgősebb. A Kentaurokra hajazó Lószülöttek színesebbé teszik az amúgy sem unalmas szereplőgárdát, amit a számos újonc tovább fűszerez érdekes és izgalmas képességekkel. De természetesen még mindig lehetne csiszolni a harcokon, hisz a konfliktuskerülést sokszor nem csak morális célból választottam.

A The Banner Saga 2 tökéletesen kihasználja a folytatások nyújtotta előnyöket. Kiváló alapokra építhet és még elképesztőbb helyzetekbe taszíthatja kedvelt hőseit és antihőseit. A történet továbbra is két vonalon halad, de teljesen más szituációkat és jellemeket tár elénk, amelyek más-más megközelítést és gondolkodásmódot igényelnek.

A vándorlás immáron interaktívabb, ugyanis beoszthatjuk a harcosok és a klántagok számát. Míg a harcosok továbbra is a csatahelyzetek során jönnek jól, addig a klán gyűjtöget is az út során, ami újfajta előrelátást követel meg.
Szemben az első rész nyitott, de mégis teljes, kiváló befejezésével, a The Banner Saga 2 éhesen hagyja hátra a játékost. Természetesen itt is príma a történetvezetés, de valahogy kevésbé tűnik befejezettnek elődjéhez képest.

Összességében azonban ismét egy remek játék született, amely zord, sötét és komor hangulatát állítja szembe gyönyörű és maradandó jelenetekkel. A The Banner Saga újabb bizonyíték arra, hogy nem a technológia és a milliók teremtenek részletgazdag és árnyalt, komplex élményeket. A szenvedély és a hozzáértés újból győzedelmeskedett, és ennek testamentuma ez a hosszú menetelés.

(Az első rész a tervek szerint PS Vitára is elkészül majd. A tesztpéldányokat a kiadó biztosította tesztelésre. Köszönjük!)

The Banner Saga
Kiadó: Versus Evil
Fejlesztő: Stoic
Megjelenés: 2016.01.12.
Ár: 5990 Ft
Játékosok száma: 1
Kép: 1080p
Demo: Nincs
Méret: 2.53GB
Web: http://stoicstudio.com/
PSN feltöltőkártya: https://www.konzolokszervize.hu/


The Banner Saga 2
Kiadó: Versus Evil
Fejlesztő: Stoic
Megjelenés: 2016.07.05.
Ár: 5990 Ft
Játékosok száma: 1
Kép: 1080p
Demo: Nincs
Méret: 4.28GB
Web: http://www.bannersaga2.com/
PSN feltöltőkártya: https://www.konzolokszervize.hu/
Képgaléria
Olvasói vélemények
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
4. ColdHand  Szerkesztő
2016.08.02. 06:47:43
LV22
A teszt meghozta a kedvem hozzá! Alkalomadtán beszerzem.
...a többit képzeld hozzá.
3. MolonLave  Főszerkesztő-helyettes
2016.07.29. 16:36:29
LV3
Válasz 2. Janinja82 üzenetére:
Inkább a Heroes, meg pl. a Final Fantasy Tactics.
2. Janinja82  Mérges Sárkány
2016.07.29. 16:25:48
LV3
Nagyon tetszene, a harc olyan mint a Heroes-ben vagy Gorky 17-ben?
1. BoroSati  PlayStation.Community tag
2016.07.29. 11:20:04
LV2
Az első rész most 6,39 £ a Totally digital leárazás keretében. Azt hiszem be is szerzem.
Nyugi Dagi, nyugi, nem csak foci van a világon!
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
TOM CLANCY'S GHOST RECON: BREAKPOINT (PS4)
2019.10.13. 21:43 Játékteszt
6 hozzászólás
Szerző: VictorVance
Eltörött a mécses.
WARHAMMER: CHAOSBANE (PS4)
2019.10.12. 12:51 Játékteszt
5 hozzászólás
Szerző: Sanada
Tegyél rendet csatabárddal!
The Legend of Heroes: Trails of Cold Steel (PS4, PSN)
2019.10.12. 12:39 Kedvcsináló
1 hozzászólás
Szerző: Andras_01
Legenda újratöltve.
Caravan Stories (PlayStation 4, F2P, PSN)
2019.10.09. 18:41 Kedvcsináló
8 hozzászólás
Szerző: martin
A vándorcirkusz az égbe megy.
Concrete Genie (PS4, PSN)
2019.10.08. 11:43 PlayStation Network
8 hozzászólás
Szerző: MolonLave
Színes tintákkal álmodni.
Ni no Kuni: Wrath of the White Witch Remastered (PS4, PSN)
2019.10.07. 12:21 Kedvcsináló
4 hozzászólás
Szerző: Angyalkus
Vissza a gyermekkorba…
Mozi - Joker
2019.10.07. 10:22 Cool-Túra
22 hozzászólás
Szerző: VictorVance
Egy megbomlott elméjű kisember vallomásai.
GREEDFALL (PLAYSTATION 4)
2019.10.05. 17:56 Játékteszt
11 hozzászólás
Szerző: Onimushaman
Diplomatikusan fogalmazva: nem rossz, de lehetne jobb is.
The Sojourn (PS4, PSN)
2019.10.03. 15:50 PlayStation Network
2 hozzászólás
Szerző: MolonLave
Meditatív életpálya.
FIFA 20 (PLAYSTATION 4)
2019.10.02. 15:20 Játékteszt
3 hozzászólás
Szerző: B_Renato97
Hozza a kötelezőt.