PlayStation.Community

2016.07.16. 11:33 Játékteszt
5 hozzászólás
Szerző: VictorVance
Értékeld a cikket!
Techno-románc, fapadosan.

A francia illetőségű Spiders fejlesztőcsapat nem a tízpertízes játékairól híres. Évek óta tolják ki a vegyes fogadtatású alkotásaikat, melyeknek megítélése rosszabb esetben kifejezetten negatív, legjobban pedig egy korrekt iparosmunka; ami, bár maximum csak a középkategória ékes példája lehet, azért mégis talál egy olyan réteget, akiket tökéletesen elszórakoztatnak ezekkel a programokkal. Van még hova fejlődniük, ez vitathatatlan, és a talán a csapat történetében a következő lépcsőfok minden bizonnyal az új játékuk, a The Technomancer névre hallgató sci-fi RPG, ami egy korábbi cucc, a Mars: War Logs folytatása – legalábbis félig-meddig.
Az persze már előre kijelenthető, hogy nem ez a game lesz az, ami majd besöpri az idei év játéka díját, klasszikus sem nagyon lesz belőle, és pár hónappal a végigjátszása után erősen el kell majd gondolkodni, hogy miről is szólt. Közepes minőségét már a megjelenése előtt lehetett sejteni, ha máshonnan nem, hát a szegényes marketing kampányából biztosan. Alig hallott róla valaki, a trailereket és a gameplay videókat viszonylagos semlegesség fogadta, a boltok polcaira felnézve is csak kérdőjelek szállingóztak a vásárlók feje felett. Mindenki sejtette, hogy nem egy következő tripla A-s játék született meg a The Technomancer személyében.
És mégis, valahogy a maga együgyű középszerűségével mégis akár vonzó cím is válhat belőle, ami, ha nem is válik sok játékos kedvencévé, van esély arra, hogy az ember komolyabban rákattanjon valamelyik nagy cím érkezése előtt. Hát kérem szépen, ilyen ez az uborkaszezon.

A játék története amolyan vérbeli hard sci-fi, apró fantasy elemekkel dúsítva, amit körülbelül vagy ezer másik műből lopkodtak össze. Van itt minden a Mass Effecttől kezdve a Szárnyas fejvadászon, a Pitch Blacken, a Total Recallon át, egészen a Csillagközi invázióig bezárólag, és az inspirációt ezen kívül még vagy fél-tucat tudományos fantasztikus regény adta, aminek következtében a játéknak igazából nincsen egyedinek mondható története, de mégis sikerült egy kellemes cyberpunk környezetet összekalapálni a fejlesztőknek. Koncepcióját tekintve is vonzó annyira, hogy a sztorit ne hagyja abba félúton az ember az esetleges érdektelen cselekmény miatt, gyakorlatilag a már előbb említett BioWare remekből, meg a The Witcher III-ból táplálkozó játékmenet, és kölcsönvett metodika egy érdekes masszát eredményezett, ami ezeknek a klasszikusoknak a pozitívumaiból akar megélni, teszi ezt néhol jól, de legtöbbször inkább elhibázottan.

A sztori a Marson játszódik, mintegy 200 évvel a bolygó kolonizálása után. Nehéz idők járnak a vörös színű planétán, ugyanis néhány évtizeddel korábban sikerült közelebb manőverezni a Naphoz, melynek következtében az addig szépen kialakított felszíni településeket sikeresen legyalulták, az utánpótlást szállító Földdel pedig nemsokára meg is szakadt minden kapcsolat. Az életben maradt emberek hatalmas kupolák alatt élnek, néha a felszín alatt is, több szinten beágyazva, ahol különböző nagyvállalatok zsákmányolják ki őket, a bolygó lakosainak egy része pedig a gyilkos sugárzás külső, és belső mellékhatásaitól egyaránt tengeti mindennapjait, reménytelenül.
A történet főhőse egy Zachariah nevű férfi, aki egy különleges fajba tartozik, akiket csak technomancereknek hívnak. Képesek irányítani az elektromosságot, felruházni vele különböző fegyvereket; amolyan harcművészek ők, akiket egyszerre tisztelnek, és megvetnek is. Egyesek szuperkatonákat látnak bennük, mások azonban csak mutánsokat, akik nagyfokú veszélyforrást jelentenek. Hősünk még zöldfülűként tanulja a „technomencerezés” fortélyait, de különböző okok miatt kénytelen az Abundance nevű, nagy hatalmú vállalat elől menekülni, akik titkosrendőrséget üzemeltetnek a vörös bolygón…

Így kezdődik az impozáns hosszúságúnak tűnő, 15-20 órás kampány, a Spiders stúdió pedig láthatóan nem bízott semmit sem a véletlenre. Igyekeztek minden egyes olyan elemet belerakni a játékba, ami meghatározta az utóbbi évek sikercímeit, egyúttal majdhogynem káoszba is fordították a The Technomancer minőségét, mivel az innen-onnan kölcsönvett elemek nem állnak össze egységes egésszé, sőt némelyik kifejezetten suta is. Nagyjából a legtöbb ötlet csak egy bizonyos ideig működik: a harcrendszer lehetne akár jó is, ha több munkát fektettek volna bele, ehelyett úgy az első fél óra után elveszti minden élvezetét és vonzalmát, kihívás helyett monotonitásba fordul át az egész. Ezen az IQ-light ellenfelek sem segítenek túl sokat, a szegényes fegyverarzenálról nem is beszélve.
Három közelharci stílusból válogathatunk, nyomulhatunk tőrrel és pisztollyal, de van lehetőség egy sokkal hatásosabb és többet sebző lehetőségre is, amivel jobban is lehet védekezni. Ez pedig a pajzs és a buzogány, aminek egyetlen hátránya, hogy lassabban, körülményesebben mozgunk tőle. A legjobb stílus egyébként vitán felül (és az biztos, hogy a legtöbben ezt fogják választani) a hosszú bot, amivel gördülékenyebb a harc, sokkal szabadabb a mozgás, és nem utolsósorban messzire elérnek a csapásaink.
Nevünkhöz hűen igazi technomancer válhat belőlünk, azaz fejleszthetjük képességeinket, így az elektromossággal feltöltött fegyvereink nagyobb sebzést okoznak a delikvensnek. Aki járatos már az RPG-k műfajában, annak egyáltalán nem lesznek újak a lehetőségek, a több lépcsős skillek, mind a négy műfaj fejlesztése a szintlépések alkalmával. Lehetőségekből rengeteg van, ahogy fegyvereinket is kényünkre-kedvünkre tuningolhatjuk, cserélgethetünk rajta bizonyos elemeket, és akár sajátot is készíthetünk.

Ha ezek alapján nem tűnne egy legjobb esetben is csak középszerű, tucat-RPG-nek a The Technomancer, a sort még nagyon sokáig lehet folytatni. Nevezetesen, mint ahogy több hasonszőrű játékban, itt is vihetünk magunkkal társakat a küldetésekre, egyszerre kettő lehet velünk belőlük. Itt persze előjönnek az ilyen programokban megszokott dilemmák, hiszen mindenkinek megvan a saját gondja, ha segítünk rajtuk, plusz missziók nyílnak meg a fő-sztori mellett (sajnos ezek nem lettek túl izgalmasak), teljesítésükkel pedig szorosabb barátságot alakíthatunk ki velük, nem utolsósorban kitolhatjuk az egyébként sem annyira rövid játékidőt is. Sőt, a csapat összetétele a történetre is hatással lehet. Annyira viszont nem, hogy az újrajátszási potenciál magas legyen, több mint valószínű, hogy nem fogunk még egyszer nekifutni, mert annyira azért nem komolyak, annak ellenére sem, hogy a tetteink és a frakciókkal való kapcsolatunk még a főhős, Zachariah személyiségére is hatással lehetnek, nem csak a történet kimenetelére. Mindez azonban mégsem elég érdekes ahhoz, hogy több kört is menjünk vele.

A grafikára is jellemző az a fajta kettősség, ami körülveszi a játékot. Vannak kifejezetten szép elemek, de a főbb szereplők kidolgozottságára azért jobban odafigyeltek a fejlesztők, a környezet pedig, ha nem is szemet gyönyörködtető, eléggé hangulatos. Óriási területeket járhatunk be szabadon, a Mars összes fontosabb szegletét szemügyre vehetjük, kanyonok, barlangok, gyártelepek, falvak, felszín alatti főhadiszállások, és még rengeteg stílusos helyszín, amik miatt rátelepszik egy bizonyos vonzó stílus a cuccra, amely felébreszti bennünk a felfedezés vágyát. Máskor pedig az élettelen animációk és a jellegtelen, semmilyen párbeszédek könnyen kedvünket szeghetik, hogy elinduljunk a következő küldetésre.

A Spiders valóban megtett egy nagy lépést, ugyanis a The Technomancer az eddigi legjobb játékuk lett. Fejlődtek, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy ez még mindig csak egy erősen közepes alkotásra volt elegendő. Nemrég még a középkategóriás játékok kihalásáról folyt a diskurzus, de ezzel a cuccal sikerült visszahozni azt a bizonyos feelinget, ami nemegyszer jellemző volt a múlt évtized videojáték-termésére, amikor rengeteg olyan game készült, melyek minőségileg elmaradtak a legjobb címektől, mégis megvolt a maguk bája, ellehetett velük szórakozni, és minden hibájuk ellenére valamilyen szinten szórakoztató, élvezhető játékok voltak. Hiba az van ebben is bőven, semmiből újratermelődő ellenfelek, közepes grafika, ambiciózus, ám félúton még elsiklott ötletek és egyéb apróságok, viszont az előbb is tárgyalt kategórián belül voltak olyan címek, amikre valósággal rá lehetett kattanni.
A régi motorosok még emlékezhetnek, hogy a dicső régmúlt nagy konzolos magazinjában milyen magyarázattal jellemezték az ilyen pontszámmal rendelkező cuccokat, mint amilyen ez az alkotás is.
Nos, az a The Technomancerre tökéletesen igaz.

(A játékot partnerünk, a forgalmazó SAD Games biztosította tesztelésre. Köszönjük! Megvásárolható támogatónk, a Konzolok Szervize budapesti boltjában, vagy webshopjából meg is rendelhető.)
Képgaléria
Olvasói vélemények
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
5. noozi  PlayStation.Community tag
2016.07.17. 12:20:08
LV17
Hát.. ha 8 éve jött volna.
PSN ID; No_Ozi_
4. mazy  PlayStation.Community tag
2016.07.16. 21:50:24
LV1
A játék különösebben nem hoz lázba, de nosztalgikus húrokat pendített meg bennem... emlékszik még valaki a régi Armageddon 2092 - Mars nevű magyar szerepjátékra? Mármint papíros, dobókockás szerepjátékra?
3. jime  non-alcoholic
2016.07.16. 16:49:06
LV29
fene, kicsit azért jobbra számítottam ://
"wake up, you're dead!"
2. martin  Főszerkesztő
2016.07.16. 15:15:59
LV27
Válasz 1. Lotar üzenetére:
Volt már rosszabb is. Szerintem egy menetet simán megér a sztori.
Ezt most kimondtam, vagy csak gondoltam?
1. Lotar  PlayStation.Community tag
2016.07.16. 14:48:59
LV18
Én kipróbálnám . :)
psn/sen id: pcpmate
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
THE TECHNOMANCER
Focus Home Interactive
Látványosság:
Átlagos
Játszhatóság:
Átlagos
Szavatosság:
Zene / Hang:
Átlagos
Hangulat:
6/10
Pozitívum
Sci-fi klasszikusokat idéző hangulat, vonzó világ, mely könnyen beszippanthat
Negatívum
Innen-onnan összelopkodott ötletek, monoton harcrendszer, nem elég egyedi

MARTIN BELESZÓL
Semmi meglepő: merész tervek, kiváló ötletek, remek európai ízvilág, mindez egy ilyen volumenű projekthez szükséges erőforrásokban szűkölködő kisebb stúdiótól. Nagyjából mint a francia filmgyártás. DE legalább ez nem a szokásos amerikai sablon...