PlayStation.Community

2016.06.30. 13:46 Kedvcsináló
7 hozzászólás
Szerző: Onimushaman
Értékeld a cikket!
Szopóroller.

Amikor Peter Jackson kilincselt a Gyűrűk Ura fantasy regény megfilmesítésének ötletével, a filmstúdiók — egy kivételével — elhajtották. Jackson végül sikerre vitte élete fő művét és a ziccert kihagyó stúdió óriások biztosan ették a kefét. Nem úgy a Capcom, aki bölcs döntést hozott Keiji Inafune többszöri elkergetésével, hogy a Mighty No. 9-ból Mega Man játék váljon.
A Mega Man széria apukájaként is emlegetett Inafune 20 éven keresztül bábáskodott a legendás kék harcos felett, majd az anyacégtől dobbantva egy Kickstarter kampány keretein belül kalapozta össze a Mighty No. 9-ra valót (4 millió dollárt). Lehet néhányan emlékeztek még a nagy port kavaró előzetes videóra, ahol a „blockbuster” filmekre jellemző kommentár csapta arcba a rajongókat olyan kijelentésekkel, mint például: „A rosszarcúak sírni fognak, mint egy anime rajongó a szalagavatón”.
Nem tudom, hogy végül sírnak-e az említett rajongók, de egy jól szituált gamer egészen biztosan fog a Mighty No. 9 kipróbálása után.

Klasszikus Mega Man játékra számítottam — ahogy sokan mások is, hiszen nem titkoltan spirituális örökösnek szánták —, de az a nagy büdös igazság, hogy ez csak annak akar látszani.
Adva van a 2D-s stílus 3D figurákkal, lehet ugrani, lőni és becsúszni (mint az alapműben), és még a boss karakterek, és elnyerhető képességeik (ruhájuk és egyedi támadások) is jelen vannak. Viszont annyira reformizálni szerették volna a harcrendszert, hogy bevezették az előzetesben is látható, „agyonhype-olt” kombó-rendszert. Lényegében arról van szó, hogy az ellenfelek bizonyos számú találat után (ez robotonként változó) bekókadnak, ekkor egy „dash” mozdulattal hősünk elnyeli őket. Minél kevesebb idő telik el az állapot bekövetkezte és a tényleges beszippantás között, annál értékesebb lesz az elfogyasztott delikvens. 100%-os szippantás után jegyzi a program kombónak, így elég nagy odafigyelést igényel ennek a megtartása. A kókadt állapotban lévőket tovább sorozva ki lehet ugyan iktatni, de a Mighty No. 9 erősen erre a kombó-rendszerre épít (hiszen ehhez lett kitalálva), így marad a „megszoksz vagy megszöksz” iskolapélda. Bármennyire is tűnik látványosnak és gyorsnak, a pályák felépítése miatt sok esetben tötymörögni fogunk, megtörve ez által a cucc dinamikáját.
A megjelenését tekintve a PS2 korszak közepes címeit idézi, persze teszi ezt mindez élsimítva, pixelmentesen. A vizuális effektek nagyon csúnyák, a tűz és a robbanások külön megérnek egy misét, de a habot a tortára a 2. szint teszi fel: a pálya második felében kezdődik a jeges szakasz, amit fixen lezártak 40fps-re, ami igencsak észrevehető és zavaró. A szereplők sem a Mega Manre jellemző „badass” karakterek, sokkal inkább anime irányba mozdultak el, de abból is az elnagyolt, bárgyú irányvonal felé. Talán a borítóképpel igyekeztek egy picit, ami egészen biztosan be fogja vonzani a tájékozatlan vásárlókat.
Mindezeket tetézi a szoftver nehézsége is, ami túlzottan a hardcore játékosokat célozza meg. Szinte minden ugrásnál, platformelemnél felugrik az emberre az a bizonyos szopóálarc, ami az Alien arctámadójához hasonlatosan fojtogatja az érvényesülni akaró gamert. Nagy pozitívum viszont, hogy a ránk támadók haláluk után nem kerülnek elő ismét a semmiből, ha teszem azt visszafelé haladnánk egy picit. Ellenben a bevezető szint túl könnyűre sikeredett — ha be akarnám etetni a népet, tuti ebből készíteném a demót is. Egyedül a szint végi főmufti gáncsolhat el, de nagyon kiismerhető. Ég és föld a különbség a Tutorial és a következő 8 level között.

Napokig csak bottal piszkálgattam a Mightyt, mert sokkalta inkább ő játszott velem, mint fordítva. Hiába értem el a pálya végi bossokig, ha rendre ravatalra tettek. Miközben a lelkesedésem egyre csak csökkent, úgy nőtt a vérnyomásom. (Biztosan ismeritek ezt az érzést, hiszen játékosok vagytok.) Végül a jeget egy barátommal folytatott közös játék törte meg, amikor is Shareplay-ben megmutattam neki a stuffot. Miközben toltam, valahogy átkattant bennem egy kapcsoló, legyőztem az első gazfickót, és onnantól nem volt megállás! Sorban sikerültek a szintek, beteges módon elkezdtem élvezni a játékot. Minden főellenségnek van egy ellentéte, amire nem kicsit allergiás, így az első elpicsázása után a sorrend már adott. Persze a kezdő 2 élet kevés, de ezt szerencsére fel lehet húzni 9-ig — ráadásul életerő visszaállító csomagokat is sorsolhat a gép az ellenőrzőpontokon.

A főnökök leverése után további 3 helyszín választható, amiből az egyiken egy másik karaktert irányíthatunk. Ő inkább a védekezésben jó, a szint teljesítése után az online co-op kihívásokban is választhatóvá válik (elég sok „challenge” kapott helyet a sztori mellett, valamint egy „boss rush” mód is várja a mazochistákat). Jómagam a fináléban véreztem el az amúgy is technikás pálya főellenségének utolsó formájánál. Ehhez már nem volt türelmem, valamint a teljesítésért járó nehezebb fokozat sem motivált.

Nagyon sajnálom a Mighty No. 9-et, mert a potenciál megvolt benne, de így csak az „Élj addig, hogy újrázhasd a saját játékodat és bukj el” trófeáját zsebelhette be Keiji Inafune. Ajánlani csupán a végtelenül kíváncsi embereknek tudnám, hiszen mindenki a saját hibájából tanul.

(A játékot a forgalmazó Cenega Hungary biztosította tesztelésre. Köszönjük! Megvásárolható támogatónk, a Konzolok Szervize budapesti boltjában, vagy webshopjából a megadott linken rendelhető.)
Képgaléria
Olvasói vélemények
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
7. martin  Főszerkesztő
2016.07.02. 08:02:50
LV27
Kapható A konzolok Szervizében lemezen.
Ezt most kimondtam, vagy csak gondoltam?
6. PSti  PlayStation.Community tag
2016.06.30. 21:10:52
LV5
Válasz 4. Onimushaman üzenetére:
Köszönöm :)
5. Onimushaman  Szerkesztő
2016.06.30. 21:09:07
LV24
+1
Válasz 3. Velsper üzenetére:
Átérzem teljesen, minden nap ott motoszkál a fejemben, hogy kicsit kéne tolni vele. Másrészről annyira elcseszték ezt a szerencsétlen kis játékot.
señor
4. Onimushaman  Szerkesztő
2016.06.30. 21:04:49
LV24
+1
Válasz 1. PSti üzenetére:
Kipróbálhatod, hétvégén írj rám. Az árából meg veszel valami értelmeset.
señor
3. Velsper  PlayStation.Community tag
2016.06.30. 20:43:32
LV1
Sajnos hatalmas csalódás a játék, pedig mennyire vártam. :(
Viszont egy boss legyőzése után engem is kezd magával rántani a gamma és be szeretném gyakni a többit is! :)
2. martin  Főszerkesztő
2016.06.30. 16:18:00
LV27
Válasz 1. PSti üzenetére:
A jó írói stílus átka.
Ezt most kimondtam, vagy csak gondoltam?
1. PSti  PlayStation.Community tag
2016.06.30. 14:36:20
LV5
A leírásod után valahogy egyszerre játszanám és nem is ezt a játékot :)
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
Shadowgate (PS4, PSN)
2019.11.19. 14:49 PlayStation Network
0 hozzászólás
Szerző: Chester013
Félelmetes fantáziajáték! A Főhős te vagy!
Mutazione (PS4, PSN)
2019.11.19. 08:46 PlayStation Network
0 hozzászólás
Szerző: MolonLave
Mutánsok közt.
NEED FOR SPEED HEAT (PLAYSTATION 4)
2019.11.18. 16:11 Játékteszt
6 hozzászólás
Szerző: ColdHand
Következményektől mentes száguldás éjjel-nappal egy kihalt városban.
Wreckfest: Drive Hard. Die Last. (PS4, PSN)
2019.11.17. 00:31 PlayStation Network
8 hozzászólás
Szerző: B_Renato97
Régi idők roncsderbije.
Super Cane Magic ZERO (PS4, PSN)
2019.11.15. 09:20 PlayStation Network
10 hozzászólás
Szerző: Angyalkus
A kutyafáját!
Képregény - Rozsomák: X Fegyver
2019.11.14. 19:24 Comix
4 hozzászólás
Szerző: VictorVance
Emberarcú szörnyetegek.
ReadySet Heroes (PS4, PSN)
2019.11.13. 10:25 PlayStation Network
0 hozzászólás
Szerző: DrZaius
Nem mind arany, ami Sony.
CALL OF DUTY: MODERN WARFARE (PS4)
2019.11.11. 11:11 Játékteszt
36 hozzászólás
Szerző: B_Renato97
Modern hadviselések koronázatlan királya.
Yooka-Laylee and the Impossible Lair
2019.11.09. 13:29 PlayStation Network
4 hozzászólás
Szerző: Onimushaman
Aztán nehogy beletörjön a fullánkod a nagy hancúrozás közepette.
JURASSIC WORLD EVOLUTION (PLAYSTATION 4)
2019.11.07. 12:51 Játékteszt
5 hozzászólás
Szerző: MolonLave
Őskövület.