PlayStation.Community

2016.06.15. 23:33 [E3] 2016
35 hozzászólás
Szerző: MolonLave
Értékeld a hírt!
Idegen vidék.

Cory Balrog, az új God of War (és egyébként a God of War 2) rendezője, valamint a Csillagkapu szériából ismert Christopher Judge, Kratos új hangja több dolgot is elárul a Sony mitikus antihősének visszatéréséről.

Judge számára Kratos szerepe életre szóló lehetőség, ugyanis a forgatókönyv részletesen kidolgozott karakterekre és érzelmekre épít. A főhős egy idegen világban találja magát, ahol gyakorlatilag csak két ember beszéli a nyelvet: közülük egyik a fia, akinek a nevét még nem voltak hajlandóak elárulni. Például a videóban felbukkanó troll ősi skandináv nyelven beszélt. Az ebből az idegenségből fakadó feszültség létfontosságú a történet szempontjából.

A mitológia tekintetében több lehetőségen is elmélkedtek mielőtt úgy döntöttek, hogy az északi mondakörbe nyúlnak bele. A kor egyébként nem a vikingek időszaka, hanem egy jóval korábbi idő, amikor az istenek és a mitikus lények az emberek között járták a Földet.

A fegyverváltoztatás is tudatos volt: a csapat minden tekintetben változtatni akart a megszokott képleten, "felrázva" kicsit a dolgokat. Több eszközt is kipróbáltak mielőtt megszületett a döntés, és a játékosok egyedi módon kezelhetik majd a kontrollerrel is.

Kratos fejszéje köré egy külön sztori is épül, ami több karakterhez is kapcsolódik. Egy másik fő tényező a tanítás és okítás lesz, valamint az e köré szerveződő lehetőségek. A görög hősre teherként nehezedik az apró ember, és sokszor idegesíti, hogy ő másképp gondolkodik, illetve nem fog fel egyszerűnek vélt dolgokat.

Természetesen a fejlesztés még nagyban folyik, de mélyebb RPG elemeket is építenek a játékmenetbe. A kamera is irányítható lesz, plusz nem lesznek töltési idők.

A csapat szorgosan dolgozik a PS4 exkluzívon, és nagy valószínűséggel még nagyobb lelkesedéssel a bemutató után: Balrogot ugyanis teljesen lenyűgözte Kratos fogadtatása.
Olvasói vélemények
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
35. Callme  PlayStation.Community tag
2016.07.03. 08:42:26
LV2
Nagy-nagy érdeklődéssel várományos :)
34. Lucsy  PlayStation.Community tag
2016.06.18. 23:10:58
LV12
Válasz 33. gamer047 üzenetére:
Nem csodalom amugy, hogy a magyar mondavilagra asszocialtal. A troll megjeleneseig siman beleferne abba a kornyezetbe.

Erdekes ez a Kelet-Nyugat dolog, eddig meg nem hallottam errol. Kosz az infot. :)

Utananeztem a szarvasos dolognak is, mert nem remlett es igazad van: 4 szarvas eszik az Yggdrasil-rol. En csak a fa tetejen levo solyomra, az aljan levo sarkanyra es a koztuk viszalyt szito, hirvivo mokusra, Ratatoskr-ra emlekeztem.
nagy volt a pofam, elnezest kerek
33. gamer047  PlayStation.Community tag
2016.06.18. 14:57:20
LV7
Nem kezdtem kombinálni. Mikor megláttam a videót, és benne a szarvas vadászatot, elsőre ez ugrott be, és aztán jöttek a rovás hasonlóságok, ami később kiderült, hogy rúnák.
( Ha jól emlékszem, akkor a Skandináv mitológiában, 4-5 szarvas eszik a világ fájáról, és ott nem vadásszák le őket, de nem biztos, hogy teljesen jól emlékszem. )
Érdekes az általad említett áthúzás irány, és össze is hasonlítgattam a rúna jelekkel, és így is lehet nézni, mert tényleg logikus, és látszik is az általad említett szabály.

Minél ősibb egy írás, annál inkább megfelel a keletkezés, a jobbról balra tartó iránynak.
A jobbról haladás a KEL-etkezés iránya, a Nap is KEL-eten KEL, és tart a NYUG-ati NYUG-helyére.
Az áthúzás iránya így jobbról keletkezik (emelkedik), és balra nyugszik (ereszkedik).
Bár ez lehet nézőpont kérdése is.
32. JINBOBEK  PlayStation.Community tag
2016.06.17. 22:49:49
LV11
Még egy kihagyhatatlan cím...
Mindig legyen egy "B" terv!
31. Lucsy  PlayStation.Community tag
2016.06.17. 21:06:42
LV12
Válasz 30. gamer047 üzenetére:
Ertem. En meg mar azt hittem, hogy elkezdtel kombinalni, hogy itt megsem az eszaki mondakorrol lesz szo. :D

Irasra visszaterve:
Valoban, de a forditott "m" az rendesen a "b" betunek felel meg a german runa irasban.
Az "i" betu is cseles, de valojaban az sem rovasbetu, hanem egy runa ami a latin "n" betunek felel meg. Az athuzas iranyat kell nezni: rovasbetuknel balrol jobbra emelkedik, german runa irasban viszont pont forditva van, ahogy a videoban is lathato.

Amugy a felirat latin betukkel: endrbúa. Ez oeszaki nyelven a feltoltodest, restoralast, restauraciot, jova tevest, visszaallitast stb. jelenti. Talan a jatekban ezeken a helyeken lehet majd ujratolteni az eletunket, de az is lehet, hogy ez szimplan csak egy latvanyelem es egy "feltoltodesre", pihenesre kijelolt szent hely romjait latjuk. Aztan az is lehet, hogy ez a jatek nyitojelenete es a felirat Kratos valtozasat, ujrakezdeset szimbolizalja.
nagy volt a pofam, elnezest kerek
30. gamer047  PlayStation.Community tag
2016.06.17. 20:12:22
LV7
Válasz 29. Lucsy üzenetére:
Első benyomásom volt az amit írtam, mikor még nem volt arról szó, hogy a Skandináv mitológia lesz a téma.

Egyébként találsz benne egy "i" betűt is, egy "m" betűt, amit megfordítottak, és egy "u" betűt, ahogy te is mondtad.
29. Lucsy  PlayStation.Community tag
2016.06.17. 16:14:27
LV12
Válasz 23. gamer047 üzenetére:
Azok runak, nem rovasbetuk. Igen, eros a hasonlosag es vannak egyezo karakterek, de kb. a 4-5 lathato runabol 1 volt, aminek van rovas megfeleloje is (az elso D betunek megfelelo runa, ami a rovas abeceben az U betut jeloli).

Mibol gondoltad, hogy egy eszaki mitologia temaju jatekban rovasbetuket fognak hasznalni runak helyett?
nagy volt a pofam, elnezest kerek
28. ssj3_vegetto  The Champion of the Gods
2016.06.17. 03:51:08
LV20
Egyes forrasok szerint nem veletlenul nem arultak el a gyerek nevet, allitolag o lesz Thor......hmm majd meglatjuk :)
Don't Tempt My Dark Passenger
27. Tom
2016.06.16. 23:23:27
LV4
Első napos vétel ez nem is kérdés. A show legjobbja volt. Nagyon örülök, hogy mertek újítani. Az Ascension után nem meglepő, hogy változtattak. Igazából ilyenkor lehet nehéz egy fejlesztő dolga. Mert eddig az volt sokaknak a visszajelzése, hogy nem jó, hogy Kratos ennyire egysíkú karakter, hiszen csak dühöng és mészárol. Most kap egy kis karakterizálást és máris nem jó, mert Lastofus-os és ez már nem gow stb. Ki érti ezt?
Én mindenesetre már nagyon várom. Tuti első napos vétel részemről.
2016.06.16. 21:13:28
LV3
+1
Kratos úgy néz ki mint Szulejmán :D
25. tukacs
2016.06.16. 21:11:34
LV1
Azonnali vétel brutal jo lesz
MIÓTA ANDERSEN MEGHALT MESE NINCS!!
24. KAMIKAZE-HUN  Az utolsó cserkész
2016.06.16. 16:45:50
LV7
+1
Nem szokásom nézni az E3-at de most pont szabadnapos voltam így belenéztem, amikor jött ez az előzetes ledöbbentem és nem is tértem magamhoz egész a végéig! Frenetikus mega giga mindent porig alázó ez a prezentáció, hatalmas grat Sony!
A többi ehhez képest "kvarcjáték" !
"Örökké nem eshet"
23. gamer047  PlayStation.Community tag
2016.06.16. 14:57:47
LV7
Nekem az elején a Magyar ősmondák jutottak eszembe, mikor a két testvér üldözi a szarvast. Aztán az első harci jelenetnél a kőfalba rovás betűk vannak vésve.
Kíváncsian várom.
22. ralphcliff75  PlayStation.Community tag
2016.06.16. 14:57:01
LV3
+1
Én nagy rajongója vagyok a sorozatnak amit az első rész óta imádok. Végig is játszottam az összes részt ,kivéve a psp epizódokat. Egyszerűen imádom és másokkal is megszerettettem ,olyanokkal is akiket hidegen hagytak a videójátékok. Ennek ellenére én már azt sem bántam volna ,ha nem adnak ki több részt ,mert úgy éreztem, hogy amit lehetett azt ki hoztak ebből a témából... Erre tessék. :) Minden újítás jót tesz és abszolút frissnek érződik az egész a videó alapján. Így kell ezt csinálni! Nagy szeretettel van várva!! :)
21. DanielBiG  PlayStation.Community tag
2016.06.16. 12:50:40
LV5
Válasz 19. LaXiKa_hun üzenetére:
Nekem pont ezzel a kamerakezeléssel nyerték el a tetszésemet. Persze megértrm azt is, hogy számodra mitől volt gow a gow.
Ghost Recon WILDLANDS Magyar Közössége
20. Resiskull  PlayStation.Community tag
2016.06.16. 12:12:23
LV22
Válasz 19. LaXiKa_hun üzenetére:
Kratos gyakorlatilag kiirtotta az egész görög mitológiát, valamit új irányba el kellett indulni a sorozatnak, ha nem akarták lejegelni, nekem nagyon tetszett az előzetes, igaz az irányítás kissé fura volt nekem is de szerintem ez simán szokható lesz majd....
19. LaXiKa_hun  PlayStation.Community tag
2016.06.16. 10:53:06
LV9
nekem pont ez a sok újítás az amitől már egyáltalán nem god of war jellegű a cucc számomra. Igen ott van Kratos és nagyon menő meg minden, de gyakorlatilag nem is hasonlít a régi szériához. nem azzal van a bajom, hogy újítanak, újítsanak de nekem ez már sok. még látni szeretnék anyagot róla, hogy eldönthessem jó lesz-e ez nekem vagy sem.
PSN ID: LaXiKa_hun
18. Sakamoto_14  A bölcs
2016.06.16. 10:40:05
LV20
Brutálisan jó lesz, csak ez nekem még mindig nem GoW. Fejben majd át kell állnom ehhez a játékhoz.
Minden bizonnyal kronológiában ez a 3. rész után történik, kíváncsi vagyok, azt hogyan viszik tovább ebbe.
Alulról a 3. bekezdés alapján a kölök végig ott fog rohangászni körülöttünk? Remélem, okosan használják ki ezt az elemet.
17. DanielBiG  PlayStation.Community tag
2016.06.16. 09:35:04
LV5
Gamernek tarom, nem fanboynak, de az ms sokat tanulhatna a sonytól, hogyan is kell megújítani egy szériát (ugye drága gears 4)
Ghost Recon WILDLANDS Magyar Közössége
16. probi  PlayStation.Community tag
2016.06.16. 09:31:15
LV8
Válasz 4. Old_Raiden üzenetére:
Ez az amit én sem értek, miért kell így elmélyíteni egy rém egyszerű de nagyszerű koncepciót. GoW névjegye volt ez a stílus, most ez úgy néz ki teljesen megváltozik.
15. Resiskull  PlayStation.Community tag
2016.06.16. 08:46:09
LV22
+1
tegnap megnéztük ezt a majd 10 perces gameplayt 2 dolgot eredményezett:

1. tuti dayone gyűjtői vétel
2. nagy öröm hogy mert a sorozat nagyot gondolni és döcög tovább.
14. mui-ruy  PlayStation.Community tag
2016.06.16. 08:44:55
LV3
+1
Úgy látszik mégsem T.C. Carson a szinkronhangja, de azt hiszem Christopher Judgenál jobb utódot nem is találhattak volna, nagyon hasonlít a hangjuk. Az demo egyébként a legnézettebb E3-as videó a YouTube-on. Az az érzésem, hogy a Sony Santa Monica azzal, hogy ilyen szinten kockáztat és tényleg mer újítani (a kamerakezelésre gondolok főleg), nagyon belenyúl a tutiba. Itt volt eddig 6 God of War játék ugyanarra a mitológiára és mechanikára épülve, szinte ugyanazzal a harcrendszerrel. Mindent kihoztak abból már (az Ascensionnel ez kiderült). Nekem senki ne mondja, hogy újra ugyanazt szerették volna kapni, mint eddig. Ezzel a Last of Us-os nézettel és a skandináv mitológiával tényleg új szintre emelhetik a szériát. Amúgy már fórumtéma igénylés topicba írtam, hogy lenne igény arra a fórumra. :D
13. VictorVance  Szerkesztő
2016.06.16. 08:27:15
LV18
+1
Válasz 11. DanielBiG üzenetére:
Csak egy átlagos nap az irodában...
Örülünk?
12. mui-ruy  PlayStation.Community tag
2016.06.16. 08:26:54
LV3
Válasz 11. DanielBiG üzenetére:
Baromi jó ez az art, engem pont a 2. rész barbáros artjára emlékeztet, pont ugyanaz a beállítás.
11. DanielBiG  PlayStation.Community tag
2016.06.16. 08:00:44
LV5
Eközben Kratoséknál:

https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/t31.0-8/[...]
Ghost Recon WILDLANDS Magyar Közössége
10. DanielBiG  PlayStation.Community tag
2016.06.16. 07:16:38
LV5
+1
Imádom! A kamerakezelés, a fejsze, a harcrendszer (hellblade valaki?) a grafika ááá erre mondjuk azt, hogy na ezért vlasztottam a szoninördögi masináját :)
Ghost Recon WILDLANDS Magyar Közössége
9. mentoloshypo  Az indie fóbiás
2016.06.16. 06:50:17
LV28
+1
A God of War önmagában felmosatta a padlót a komplett E3-as résztvevőkkel, így kell ezt csinálni!
MS, Ubisoft, PC Gaming, EA (na jó, a BF1 marhára várós) majd jövőre újra próbálkozhattok.
8. Lucsy  PlayStation.Community tag
2016.06.16. 01:56:59
LV12
Molon, erdekelne a velemenyed a gorog vs eszaki mitologia temaban.

En szemely szerint az eszakit jobban csipazom, de ezt mar mondtam az elozo hirben is. Reszben azert mert kozelebb all a szivemhez az eszaki vilag, reszben pedig azert mert laikuskent en ugy latom, hogy az eszaki mitologia vilagnezete, kozmologiaja kiforrottabb/erettebb. Hangsulyozom, hogy laikuskent. Ugye az eszaki mitologiaban az univerzumot az Yggdrasil fa alkotja, mely osszekoti a 9 vilagot. Ez kozel all a valosaghoz, ahol a fat az univerzumnak lehetne megfeleltetni, a 9 vilagot pedig kulonbozo bolygoknak. Mig a gorog mitologiaban nincs ilyesmi, nem lepi at a Fold hatarait, ha ugy vesszuk. Cserebe az Istenek repertoarja talan szinesebbnek mondhato.

Mi az, ami miatt te jobban kedveled a gorog mitologiat?
nagy volt a pofam, elnezest kerek
7. Binder  Drift & Photo
2016.06.16. 01:33:14
LV22
+1
Válasz 4. Old_Raiden üzenetére:
Oszt kinemszarja le őket? Majd nem veszik meg és kész. Nekem ez sokkal de sokkal jobban bejön mint az eddigiek. Aszem elég volt azt látni, mikor ott élőben a tömeg sikítva üvöltve fogadta azt a pillanatot amikor kijön a sötétből az elején...majd ugyanez amikor meglátták hogy TPS...én ott letettem a nemlétező hajamat...KELL!!!
6. sonerone  PlayStation.Community tag
2016.06.16. 00:24:19
LV11
Válasz 1. Nova üzenetére:
Engem megvettek az elején
hehe
5. OriginSoul  PlayStation.Community tag
2016.06.16. 00:16:06
LV1
Válasz 4. Old_Raiden üzenetére:
Mondjuk nekem, mint első konzolos PS4 tulajnak, aki még a GoW 3 Remastered Edition-t sem vette meg, nem tudom hova tenni. Engem így is meggyőzött, hogy első napos vétel lesz.
4. Old_Raiden  Kitiltott felhasználó
2016.06.16. 00:12:17
LV21
-1
Igaz sok helyen olvastam, hogy jópár játékosnak nem tetszik, hogy a Santa Monica " Last of Us-t " csinált egy zsír hack & slash-ből !
3. Old_Raiden  Kitiltott felhasználó
2016.06.16. 00:06:48
LV21
-1
Valahogy így kellene a Capcomnak is megreformálni a Resident- frencsájzt, nem azzal a merőben más fps horrorral !
2. VictorVance  Szerkesztő
2016.06.16. 00:00:02
LV18
Meglepődtem ezen az új irányon, de kifejezetten tetszik, hogy végre mertek valami mást behozni, remélem remek történetet kanyarítanak a játék köré, és nem lesz erőltetett Kratos bevonása a norvég mitológiába.
Örülünk?
1. Nova  vas Normandy
2016.06.15. 23:39:54
LV14
Jól hangzik, engem megvettek már a gameplay lejátszása után.
" I'm my own worst enemy "
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
PSC - KarácSONYi Nyereményjáték
2019.12.08. 22:00 PlayStation.Community
38 hozzászólás
Szerző: martin
Team Sonic Racing.
PlatinumShop - adventi SEGA akció
2019.12.06. 15:32 Komment
0 hozzászólás
Sonic, a jakuzák és a többi klasszikus.
Dreams - díjat kapnak a legjobb alkotások
2019.12.06. 14:10 Komment
0 hozzászólás
Szerző: MolonLave
Holnap véget ér az Early Access.
Borderlands 3 - nézd meg az új kiegészítő elejét
2019.12.06. 13:14 Komment
0 hozzászólás
Szerző: MolonLave
Hamarosan érkezik Moxxi küldetése.
Tamashii - horror ügyességi-logikai platformer karácsonyra
2019.12.06. 13:10 Komment
0 hozzászólás
Szerző: MolonLave
A 80-as és 90-es évek bizarr japán gyöngyszemei ihlették.