PlayStation.Community

2016.05.27. 08:24 PlayStation Network
2 hozzászólás
Szerző: Petunia
Értékeld a cikket!
Vörös és fekete.

Hasznos és tanulságos lenne egy közvélemény-kutatást készíteni arra vonatkozóan, hogy ki szereti az epizodikus disztribúcióban értékesített játékokat. Pontosabban az ezen formában történő kiadást. Szerintem minél jobb az adott cucc, annál kevésbé jön be az embereknek, hogy a soron következő folytatásra szerencsés esetben egy-két hónapot, de nem ritkán akár fél-egy évet is várni kell. Többen végigcsináltuk ezt már a Life is Strange-dzsel, a King’s Questtel, vagy akár az Assassin’s Creed Chronicles Trilogy is felírható a listára. Persze, ha független fejlesztőkről beszélünk, nekik nyilván könnyebb mindig csak egy szekvenciát piacra dobni.
Nincs ez másképp a nem mindennapi Blues and Bullets esetében sem. Ugyan mi, PS4 játékosok viszonylag szerencsések vagyunk, mert az első két epizódot egyben kaptuk meg; viszont a PC-s és Xbox One-os gamereknek majdnem egy évet kellett várniuk a második részre. A Blues and Bullets a barcelonai A Crowd Of Monsters névre keresztelt csapat édes gyermeke – mely tény ismét csak megemelteti velünk a kalapot a független stúdiók szaktudása előtt.

Jelen cikkben a széria első két epizódjáról, a The End of Peace-ről és a Shaking the Hive-ról fogok beszámolni. Mint a screenshotokból is láthatjátok, a Blues and Bullets az alapvetően fekete-fehér színvilággal dolgozó, elsősorban bűnügyi drámák és krimik tematikájában mozgó noir filmstílusának a játékműfajba átépített inkarnációjaként lép fel. Nem sűrűn találkozunk ilyennel, nekem talán csak a White Night ugrik be a tavalyi évből. Ennek megfelelően a sztori is egy bűnügyi történet, némi misztikummal és borzongással megspékelve. Méghozzá valós személyek színpadra szólításával. Főhősünk Eliot Ness, aki a való életben a szesztilalom érvényesítésében tevékenykedő ügynök, valamint a híres Érinthetetlenek csapatának vezetője volt Chicagóban. Karrierjének aktív éveit 1927 és 1957 közé tehetjük, melynek során ő és csapata komoly részt vállalt az elsősorban adócsalással és a szesztilalom megsértésével vádolt Al Capone elfogásában. A játékban természetesen Capone is kulcsfontosságú szereplő, de egy kitalált történet kerül elmesélésre, mely az ugyancsak kitalált Santa Esperanzában játszódik. Húsz év telt el Capone bebörtönzése óta. A gengszter frissen szabadult, Ness pedig nyugalmasnak ígérkező éveit a Blues and Bullets névre keresztelt vendéglő vezetésével tölti. Azonban gyerekek tűnnek el egymás után, az elrablásuk mögött egy bizarr és véres kultusz képe rajzolódik ki. Egy nap Capone unokájának, Sophiának is nyoma vész. Mivel a rendőrség – valahol érthető módon – nemigen foglalkozik az esettel, Capone egykori nemeziséhez, Nesshez fordul, hogy segítsen megtalálni a kislányt.
Ütős sztorival van dolgunk, amelyben nem kevés vér folyik el. A Blues and Bullets tulajdonképpen három színnel operál: a feketével és ennek árnyalataival, a fehérrel, valamint a vérvörössel. A látványvilág összességében igazán szemet gyönyörködtető, és rendkívül művészi. Ugyan a karakterek kidolgozottságában, animálásában lehet fogást találni, a környezet és a hangulat csodálatos, melyben fontos szerepet kap az ugyancsak szuperlatívuszokkal jellemezhető zenei háttér, mind a muzikális, mind a szinkron spektrumokat tekintve. Olykor szinte már túl sötét, borzongató a világ, kiváltképp a Shaking the Hive, tehát a horrorjátékok kedvelői is megtalálhatják a számításukat. Ahogy a nyomozós, rejtvényezős stílus hívei is. Ugyan a gondolkodásban aligha sül szét az agyunk. Egyrészt a megvizsgálandó részeket egy nagy piros szem jelzi. Ez lehet egy kép a falon, dokumentum, egy kisebb helyiség, melyben pontokat kell szemügyre venni, vagy megvizsgálandó, forgatandó tárgy. Igazából nehéz őket kihagyni, de nem lehetetlen. A nyomozás másik része egy, a következtetések felvázolására szolgáló, mentális táblán történik. Nem írhatom azt, hogy kb. úgy, mint ahogy a Sherlock Holmes: Crimes and Punishmentsben láttuk, mert ott azért komolyan agyalni kellett a lehetőségeken. A Blues and Bulletsben minden megvizsgált pontról készítünk egy mentális fényképet, és azt elhelyezzük az adott eseményszál alatt. Mivel minden képet csak egy helyre rakhatsz, tévedésre esélyed sincs. Sőt, amikor birtokodba jutott olyan információ, mellyel folytathatod a következtetéseket, a tábla előhívására szolgáló Háromszög képe elkezd villogni a képernyőn. Szóval ennél jóval nehezebb agymunkával is volt már dolgunk... De a sztori még így is jó. A dialógusok során többször választási lehetőség elé állítanak, viszont sajnos a történet folytatását ez szinte egyáltalán nem befolyásolja. Ugyan az egyes epizódok végén, a Life is Strange-ben látott módon csekkolhatod, hogy milyen döntéseket hoztál te magad, és a többi játékos, de – legalábbis egyelőre – többszöri újrajátszás után sem igen láttam olyat, amit ez befolyásolt volna a későbbiekben, mint a Life is Strange-ben.

A Blues and Bullets nem az a játék, melyben csak nyomozás és mászkálás van, egyébként egy pisztolylövés nem történik. Épp ellenkezőleg. Olyan akciójelenetek vannak, amelyekben egy kisebb létszámú falu teljes lakosságának megfelelő mennyiségű rosszfiút kell kinyírnunk, úgy GTA-san. Persze ez sem jelent túl nagy kihívást. Alapvetően nem mozogsz szabadon a harc közben. A karaktereket egy bizonyos pozícióba állítja be a játék. Miután az adott helyen az összes ellenfelet lelőtted egy viszonylag egyszerű célzás és tüzelés metódussal, automatikusan mentek tovább a következő helyszínre. Én talán csak egyszer haltam meg még az elején, amíg rá nem jöttem, hogy a betárazást is magától végzi az emberem, csak ennek során érdemes a fedezékben maradni, a kilyuggattatást elkerülendő. Mondjuk elég látványosak ezek a jelenetek, szóval nem olyan nagy gond, hogy nem izzadunk vért a harcok során, crushingos Uncharted módon. Van pár időzített gombnyomkodás is, de itt is viszonylag komolytalanra vették a figurát a fejlesztők.

Úgyhogy nem tökéletes a Blues and Bullets. Apró hibát is találtam két alkalommal, amikor a vizsgálhatóságot jelző piros szemek nem jelentek meg. De összességében nagyon jól szórakoztam. A stílus kedvelőinek már csak viszonylag baráti ára révén is merem ajánlani. Ugyan még nem lehet tudni, mikor jelenik meg a harmadik epizód, részemről vételen maradok.

(A játék megvásárolható a PlayStation Store-on, PS4 platformra, a két rész egyben 2.490 Ft.)
Képgaléria
Olvasói vélemények
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
2. Resiskull  PlayStation.Community tag
2016.05.27. 09:15:14
LV22
bírom ezt a Noir körítést de ez valamiért egyáltalán nem indította be a fantáziámat....
1. VictorVance  Szerkesztő
2016.05.27. 08:36:48
LV18
Eszméletlen hangulatos cuccnak néz ki, alapból oda vagyok az ilyen noir-féleségekért. Talán megvárom, amíg kijön az összes rész, és beszerzem a teljes kiadást.
Örülünk?
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
THE OUTER WORLDS (PLAYSTATION 4)
2019.12.09. 19:02 Játékteszt
0 hozzászólás
Szerző: MolonLave
A lelkem (és a testem, meg úgy mindenem) a vállalatot illeti meg.
Yakuza 4 Remastered (PS4, PSN)
2019.12.09. 11:59 Kedvcsináló
2 hozzászólás
Szerző: GrayFox
A négyfejű sárkány.
Door Kickers: Action Squad (PS4, PSN)
2019.12.06. 12:18 PlayStation Network
1 hozzászólás
Szerző: Onimushaman
Szolgálunk és rád rúgjuk az ajtót!
Paper Dolls Original (PS4, PSN)
2019.12.04. 18:36 PlayStation Network
11 hozzászólás
Szerző: Petunia
Rettegés a Csing-dinasztia korából.
Woodle Tree Adventures Deluxe (PS4, PSN)
2019.12.04. 18:26 PlayStation Network
0 hozzászólás
Szerző: B_Renato97
Melyik a legkisebb favicc? A fűrészpor...
TERMINATOR: RESISTANCE (PLAYSTATION 4)
2019.12.02. 14:09 Játékteszt
12 hozzászólás
Szerző: VictorVance
Trashminátor.
Indivisible (PS4, PSN)
2019.12.01. 14:11 PlayStation Network
4 hozzászólás
Szerző: Onimushaman
Kezdünk egy kicsit túl sokan lenni.
Ling: A Road Alone (PS4, PSN)
2019.12.01. 11:29 PlayStation Network
4 hozzászólás
Szerző: MrZ
Magányos délutáni séta.
Rebel Cops (PS4, PSN)
2019.11.30. 12:37 PlayStation Network
3 hozzászólás
Szerző: VictorVance
A szükség törvényt bont.
Aggelos (PS4, PSN)
2019.11.28. 19:56 PlayStation Network
3 hozzászólás
Szerző: ColdHand
Pixelhős a poligonkorban.